Új privát üzeneted érkezett!

Mennyi idő telik általában az 5 perces fájásoktól az egypercesekig?

Ezen nagyon jóízűt nevettem. :lol: :lol: :lol:

Van aki rögtön 3 percesekkel indít, van aki eljut 5 perctől az 1-ig 1 óra alatt (Rambóka, te is elég gyors voltál, nem?, Rejó is), van aki 3 óra alatt (pl.én), van aki 10 óra alatt se!

Csillag ne izgulj, ha jól tudom te EDA-t fogsz kapni! Vagy nem erről volt szó?
Vendég
 


Rambóka mielőtt nagyon rámförmednél :lol: itt 15 hetesen csinálják az AFP-t. Nem önszorgalomból mentem a 15. héten..direkt rákérdeztem még a védőnőnél, hogy miért ilyen korán?? A válasz: itt ez a rendszer. Ennek nem kéne véletlenül egységesnek lenni országosan? 2 kolléganőmet is halálra paráztattak az AFP miatt. Az egyiknek kitalálták, hogy Down-kóros a baba, így elküldték magzatvíz-vizsgálatra (amiről ugye tudjuk, hogy nem kissé veszélyes), a másik kolléganőmnek állították, hogy nyitott a gerince. Na mind2ről kiderült, hogy téves riasztás volt. Utánaolvastam az AFP-nek, és tudom, ha túl korán veszik le a vért, akkor nem lesz jó az eredmény.

Ja és itt nincs 16. heti UH.! 12. heti és 19. heti van. A 19. hetit az AFP eredménye után csinálják meg.

Kép
babancs
 
 


Norka, valszínű nem kaphatok edat, de ez még nem tisztázott teljesen. El kellene mennem egy dokihoz, de még nem szedtem magam össze. De még karácsony előtt meglesz.

Babancs, ez tiszta hülyeség. Miért olyan rendszer van nálatok, ami eleve rossz eredményt hoz?
Nekem a doki napra kiszámolta, mikor kell mennem a vérvételre, és a terhesrendelésen kértem beutalót. Nekem az összes beutalót az sztks terhesrendelésen adták, ami jó volt, mert nem kellett fizetni semmiért, és a közelben csináltak meg mindent, és ha valami bajom volt, akkor sem kellett rögtön a doki magánrendelését hivogatni, hanem mindenre válaszoltak, mindenben segítettek.
csillagfény
 
 

 
 

Csillagfény, nekem is a terhesgondozóban adják az időpontot. Fizetni nem fizetek sehol. :lol: A beutalót a védőnő tölti ki.
Nekem mindig csütörtökön kell mennem mindenféle vérvételre, vizsgálatra, mert a dokim aznap délelőtt rendel.
Amúgy ez az "sztk-s" dokim sokkal hozzáértőbb, mint akihez magánba jártam. Pedig csak 29 éves, a prof. meg volt vagy 50..
Ja és a havi 7ezer Ft azért az 5 perces rendelésért..hát megvan a helye máshova őszintén szólva.

Te szülni kinél fogsz? Akihez most sztk-ba jársz?

Kép
babancs
 
 


na engem is elért a vég... jövő hétfőn terheléses cukorvizsgálat ...

Na megyek is és csokiba folytom a cukrommal kapcsolatos félelmeimet :twisted: :twisted: :twisted: :twisted:
Vendég
 


-ly +j

(én sem leszek már hüjébb...)
Vendég
 


na, voltam dokinál. szimpi volt. elmondtam neki mi van, és miután teljes körképet adtam a pcomról a végére odaszúrtam,hogy terhes vagyok :D mondtam neki az adimetet,mondta,hogy szedjem tovább s mivel úgyis megyek endokrihoz megbeszélem vele (is).
de azt mondta,hogy szerencsém volt, merthogy a pco elsődleges "gyógymódja" még mindig a lapar. na, e miatt nem szálltam vitába. de közöltem,ha esetleg ez a terhesség nem maradna meg,vagy bármi történne, akkor sem szeretnék lapart. na, de megvizsgált, méhem maximálisan készen van :D UHra beutalt a kórházba, 2-3 hét múlva kell csak mennem, utána vissza hozz. mert most még "csak" 4 hetes vagyok, és igazán 6-7 héttől érdemes menni. de mondta,ha bármi van, bármikor éjjel-nappal menjünk a kórházba, és mondjam,hogy hozzá járok. és bármikor hívhatom, bármi van. ennyi. mostmár több tesztet nem kell legalább csinálnom :lol: úgyhogy még 2-3 hét, és akkor nézzük meg UHn. Nagyon remélem,hogy minden rendben lesz!!!!
ennyi. holnap tűűűűűűűű. mindenkinek jó éjt.
kicsit fájdogál a hasam. ah. úúúúúgy izgulok :lol: :oops:
dimet
 
 


Sziasztok!
Dobok pocis képet,ha nem baj...
Kép Kép Kép
Vendég
 


Sziasztok!

már jelszónak is azt akartam begépelni, hogy télapó! :lol:

nagyon jó volt a háziünnepségünk, hulla vagyok, de legalább gyerekek boldogok, meg mi is.

Dimet, örülök hogy eddig minden rendben, holnap tudósíts. örülök, hogy rendben van az új doki is!! (végül melyik kórházba mentél, Szt imre, vagy másik?)

Ella olyan jó pocis képeket nézegetni!!! gyönyörű a pocakod. elölről alig látni! Többiektől is kérünk légyszíves!!!!!!!!!!!

csillagfény, Norka olyan rendes volt, leírta már, olvassd vissza télleg a szüléstörimet, doki 15 perc kitolás + 10 perc varrás erejéig volt velem a szülés alatt, szülésznő a legjobb dolog, ha van saját!
Azért nem mindegyik vérprofi, és nem mindegyik nyújtja ugyanazt.

Azt is jól írta Norka, ez teljesen egyénfüggő, hogy ki mennyi idő alatt jut tovább a fájásokon, nekem nagyon hamar, kb. fél óra alatt kétperces fájásaim lettek, és ötpercesekkel indítottam.az utolsó másfél- egy óra nagyon nehéz a szülésben, hogy addig ki lehet-e bírni, vagy nagyon fáj nem tudom, mert nekem csak a másfél órás vége jutott egyből mindig.
de tudod, eddig mindig minden nő kibírta, és nőben gyerek még nem maradt! :lol:
Télleg ki lehet bírni, hidd el!

Norka, kösz hogy helyettem is írtál, a számból vetted ki a szót!

megyek csucsukálni, mert leszakad a hátam a fáradtságtól!

Kép

Kép
rejo
 
 


na, még mindig én?

tegnap el is felejtettem mesélni Domi beszólását, a télapó ölbe vette, kérdezgette, többek között azt is megkérdezte, úgy tudom neked van kishúgod is, igaz?
- Igen. És csontfogam is van, legalább négy. :lol: :lol: :lol:

úgy látszik Dominál ez egy kategória! :lol:

na pakolok, mert megyünk Pécsre.
Rambóka majd telcsizzünk!

Kép

Kép
rejo
 
 


Rejo!

Várlak! :D

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Kids Birthday tickers
rambóka
 
 


ella, tök szép a pocakod!!
dimet
 
 


Sziasztok!

Megvolt tegnap a terheléses vizsgálatom (cukor + inz.). :lol:
Mit ne mondjak az a lötty........ :? Az természetes hogy a löttyi megivása után 20 perccel öklöndöztem?? :?:

Dimet újra és újra áttanulmányoztam a görbédet. Én a 14-re tenném azt a pé-t. Egyben megnyugtatott a görbéd. :lol:
A 35,2 és 36 alatti mérések..... :lol: Ha jól emlékszem még
Csakegynek volt ilyen alacsony. No meg nekem.

Kincs :cry: Én nem értem a te görbédet.
Pogi. :cry:
Pedig Rambóka elmélete szerint még az idén 2 kismami lesz!!! :lol:

S még mindig nincs meg a slusszkulcsom. :twisted: Tuti hogy kiesett a zsebemből. Ebből gondolom Rambóka, hogy én rojtosra
fütyölhetném a számat. :lol: Szerintem nekem minimum a kabát zsebembe kéne varrnom, vagy a nyakamba kötni.

Ella csini a pocid! :lol:

Bee
beebeey
 
 


Kavics!

Hilfe!!!

A N. ulnaris izolált érzéskiesése ugye nem lehet centrális eredetű???? Mozgászavar nincs.
Csak arra tudok gondolni, h. tegnap túl sokat volt kézben a gyerek, és vmi vhol becsípődött. De mivel még mindig beteg vagyok, semmi kedven órákat ülni a neurológia várójában.
De rohadtul zavaró, h. zsibbad a gyűrűs és a kisujjam! :evil:

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Kids Birthday tickers
rambóka
 
 


bee, próbálkozz olyasmivel,mint a gyerekeknekgumival befűzve a kesztyűjük a kabátujjukba :lol:
szerintem úgy nem hagyod el :lol:
én hónaljba mértem a hőt. nem dugdosom sehova :lol:
életem első görbéje, úgyhogy tanulmányozd csak :)
na, megyek mert várnak a patkányaim
dimet
 
 


Sziasztok!

Ella, szép a pocid! :D
Az enyém is iszonyú nagy. Csak sajna nem tudok képeket feltenni.
Kipróbáltam a fényterápiát, és mozgolódott is rendesen. :D
Szerintem most nem fekrszik rosszul, de még mindig olyan mintha az alsó 3 bordám el lenne törve. Lehet, hogy nem fér el bennem? És még van 2 hónap...

Rejoka olvastam a szüléstöridet.
Nincsenek kétségeim a jó szülésznő felől, csak afelől, hogy én jót tudok-e választani, mivel nem ismerek senkit. Megkérdezem ma a dokit, hogy ő mit ajánlana.
Illetve van egy 6 gyerekes anyuka ismerősöm, egész jóban vagyok vele, sokat beszélgettünkl vele ilyesmiről, lehet, hogy inkább őt "fogadom fel".

Nekem nem a szülésznőválasztással van bajom hanem azzal, hogyha mondjuk dokit választasz, őt azért legalább 10x látod szülés előtt, van valami képed róla, ha nagyon nem tetszik keresel egy másikat.
Egy ismerősömnek pl a dokija ajánlott egy szülésznőt, aki neki spec tök ellenszenves.
Én nem ismerek egy szülésznőt sem, még más kórházban sem, és első látásra még azt is nehezen mondom meg bárkiről, hogy igazán szimpatikus-e. Szóval ez a bajom az egésszel. Megértitek?

Babancs, Ács dokinál fogok szülni, hozzá is járok. Az sztkban csak a beutalókat adják, mindig amire kérem. nem is a doki, hanem ott egy nővér, aki a terhesrendelésen van.

Csakegy, a csokiba folytása klassz dolog. Én múlt hétig szinte minden nap megettem egy tábla csokit. Most egyáltalán nem kívánom. :)

Rambóka, jobbulást az ujjacskáidnak! :)

Szegény Bee! Annál a trutyinál már csak az lehet rosszabb, amit a gyomorröntgennél itatnak. Azt viszont még ki se lehet hányni, mert ragacsos.
csillagfény
 
 


Ella!

Szép a pocakod és a bőröd is! Biztos gondosan ápolod!

Fotót én sem tudok rakni, mert a férjem gépe - amin a program van - elromlott.

Kép
babancs
 
 


Csillag, nem akarlak bántani, de PCOS-os terhesen mindennap tábla csokit megenni az felelőtlenség. :(
Vendég
 


Miért?????????, Én kérdeztem többször is az édességdolgot, olyan nagyon konkrét választ nem kaptam. A dokit is, hogy kell-e diétáznom, azt mondta nem.
Ha a vércukrom rendben, akkor miért nem lehet? A vérnyomásom is jó, sőt inkább alacsony, mint magas.
csillagfény
 
 


A csoki provokálja az inzulinkiáramlást, és az anyagcsere rosszabb terhesség alatt. Az egy 1-2-szer megnézték a cukrod (2 órás terhelés volt szabályosan?) és az jó lett, semmit nem jelent. A PCO-sok töredékének magas csak a cukra...
Elég evidens, hogy terhes PCO-soknak GI diéta javasolt, de a napi tábla csoki még teljesen egészségesen is erős túlzás terhesen...

Ács meg hogy ehhez mennyire ért, azt nemtom. Engem a nődokim, akihez Dimet ment, nem ért igazán a PCOS-hoz, de még ő is tiltotta nekem a szénidrátokat...
Vendég
 


kapkodva foglmaztam, bocs :)
Vendég
 


SZiasztok,

Kedves mamint és csillagfény, köszi a válaszokat, hasznos volt számomra ez az oldal amit ajánlottatok, egy a gond rájöttem, hogy ez nem is olyan egyszerű mint aminek a doki szájából hallotam. Abban igazad van csillagfény, hogy itt sok kitűnő orvost találhatnék, csak sajnos nem vagyok magyarországi. így marad az, hogy ráhagyatkozok az itteni dokim szaktudására és reménykedek, hogy jó lesz a vége. :cry:
Mégegyszer köszönöm az infókat.
Moncsi
moni978
 
 


norka, nem ért a pcos-hoz???? :shock: ne idegesíts :D
nekem azt mondta, figyeljek oda. ennyi.
de 1 tábla csokit nem mernék megenni, valóban én sem. mondjuk anno sem ettem meg ennyit. inkább süti :) de az is mértékkel.
sajna, most jobban kívánom az édességet. de 2 szaloncukornál leállok. az nem sok, remélem :D
dimet
 
 


Juj! jaj! segíteség! Most mit csináljak?
De mégis mi lehet ebből?
Baja lett a babámnak??????????????????????????????????????????
Vagy mi?

Mostantól kezdve szigorú diéta, még az ebédemet is megfeleztem ma, és két részletben eszem.

Jó, Ács is mondta, hogy ne sok szénhidrátot. Az elején.
De ahogy itt olvasgattam, többen is szoktak csokizni. A Gi diétában egyébként a csoki nem tilos, ahogy én olvastam. Lassan szívódik fel, nem, Na jó, lehet, hogy egy tábla az sok.
csillagfény
 
 


Jó, akkor másképp mondom.

A nőgyógyászok nem értenek hozzá, egyszerűen mert nőgyógyász-sebész szemmel közelítik meg a PCOS-t.
Számukra a PCOS nem egyéb, mint teherbeesési probléma, egy defektes petefészek, amit lehet piszkálni meg beégetni.

Aztán ha a nő terhes lesz, akkor minden OK.

A jobb fajta, aki nem annyira szűk látókörű, az legalább nem hagyatja abba a metformint a terhesség 5.hetében és megmondja, hogy oda kell figyelni a szénhidrátokra. László doki ennyit legalább már tud. Meg ahhoz nagyon ért, laparos szakemberként, hogyan kell a petefészket provokálni. De ennyi. Dimet, szerintem sokkal fontosabb, hogy jó nőgyógyász. :) A maga területén jó.

Ezzel szemben akkor lenne szép az élet, ha a nődokik is megértenék, hogy a PCOS nemcsak ebből áll, és különleges figyelmet igényel a terhesgondozás is. Pl. László doki már nem ellenkezett, amikor 12.héten szabályos 2 órás vércukorterhelést kértem, aztán 24 hetesen is, megértette, hogy ez kell. De sok nőgyógyász abszolút nem foglalkozik ezzel és azt mondja, nem kell diétázni sem. No comment.

:?
Vendég
 


Csillag, biztos nem tettél kárt, de jobb az óvatosság, hidd el. Pláne a 30.hét után romolhat nagyon az anyagcsere, beindul a baba hasnyálmirigye is (inzulintermelés) - ehhez a részéhez Rambókáék sokkal jobban értenek, én nem.

A csoki GI indexe közepes, ez igaz, de azért az egy tábla benyomása... hát... :lol: ráadásul tiszta zsíros (ha nem étcsoki), emeli a koleszterint, 500 kcal minimum, egy az egyben a babára rakódik.

:wink:

Arra kell figyelni, tényleg, hogy sokszor keveset. Nem hülyeség ez a mondás.
Vendég
 


oksa, norka :)
dimet
 
 


Hát.. én kb. egy hete iszonyú sok édeset eszek magamhoz képest... és nem önszántamból.. a túléléshez kell (hogy ne fulladjak meg a köhögéstől - és csak a méz képes arra, hogy "lerakódjon" a torkomban és csökkentse a dolgot... Most meg after eight-et nyomatok... abban is van valami szmötyi és az is segít, hogy ne köhögjek... hát ez van...

Ha valaki most megpróbálna letiltani róla valszeg elküldeném a francba...

(na jó egy tábla csokit utoljára talán tizennéhány éves koromban voltam képes kivégezni egyszerre... és az ucsó néhány évben az összes teát, KV-t stb. cukor és egyéb édesítőszer nélkül iszom... ráadásul magamtól... tök fura most, hogy mézes teát kell innom -igaz, propoliszos mézet rakok bele mert az fertőtlenít is... )

Ha valakinek lenne azért jobb ötlete köhögés ellen azt megköszönném... vagyis itt nem is a köhögés a gáz, hanem az, hogy nem igazán akar felszakadni a trutyi a tüdőmről... így amikor köhögnöm kell az egy jó 30 perces köhögőrohamot jelent ... kb. addig kínlódik a szervezetem, hogy megszabaduljon az aktuális irritáló izétől... (na ezekre a rohamokra jó nekem a csoki és a tömény propoliszos méz... az valahogy marja/lenyugtatja a légutakat...)... a kakukkfűről (ami nálam eddig a jolly joker volt trutyifelszakításra) meg mindenhol azt olvastam, hogy tilos terhesen :((((
Vendég
 


Norka!

Akkor én most megállok a Boci ét télapóm vállánál, jó? :oops: :lol:

Csajok!

Tényleg ne dobjátok be a gyeplőt a lovak közé! Az ember lánya a 3. trimeszterben hajlamos zabálási rohamokban kitörni (én sem voltam kivétel!), és az amúgy is nagy pocin sajnos nem világítanak neonfényben a fogamzás óta felszedett kilók! :cry:
De szülés után mindenre fény derül!
Sajnos nálam is méretes gumicsónakká olvadt össze a korábbi két úszógumi! :oops:
Nem beszélve arról, h. szülés után hajatmosni nem lesz időtök, nemhogy konditerembe, meg futni járni!!!!
Az amúgy is romokban heverő önbizalomnak meg különösen nem használ az elbálnásodott test napi nézegetése, meg apa viccesnek szánt megjegyzései az esetleg bennmaradt ikertesóról! :twisted:
Úgyhogy, ha nem is kell Rubintréka stílusban önsanyargatni, de azért célszerű visszafogni a zabálást!
Én meg addig bánatomban eszem egy körtét! :cry:

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Kids Birthday tickers
rambóka
 
 


rambóka, de alulról vagy felülről haladtál a télapó válla felé?????!!!! nem mindegy. :lol:
dimet
 
 


Hát én még tartom a 49,6 (védőnőnél 50,5) kilómat... a védőnő nálam inkább arra célozgatott, hogy egyek rendszeresen... (szoktam.. nagyjából... csak most nem... de most mézet nyomatok helyette :twisted: :twisted: :twisted: )...

Ma viszont diós csigát fogok gyártani... mézzel, joghurttal, teljes kiörlésű liszttel... nyami :)))))
Vendég
 


Csakegy!

Az ACC, a Fluimucil és a Rhinatiol szirup vény nélkül kapható nyákoldók, nem kifejezetten kontraindikáltak terhességben, de nem is javasolják a szedésüket ( a dokidat kérdezd meg!).

Gyógynövényből a hársfatea jó köhögésre, ha jól tudom!

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Kids Birthday tickers
rambóka
 
 


Dimet!

Az ötlet nem rossz!!! :lol:

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Kids Birthday tickers
rambóka
 
 


ááá.. ilyen xarokat nem szedek.... mű-édesítőszereket sem ...

A hársfának utána nézek, köszi! Mondjuk az nem tudom mennyire nyákoldó de levadászom róla az infót (régen volt itthon de semmit sem ért... aztán most ki tudja...)

homeós köhögéscsillapó szirupot szoktam bevenni csak azzal az a gond, hogy előtte/utána fél óráig nem lehet enni/inni így sokszor kimarad... (meg a propoliszos méz szerintem sokkal ütősebb)
Vendég
 


sosem próbáltam, de állítólag jó:
karalábé, kiváj (ly???!!! :twisted: ) a közepét, beletesz mézet. lefed. vár egy napot. és kanalazgat belőle. állhat nyugodtan a hűtőbe napokig. aztán lehet nem is használ. de ezt hallottam :)
dimet
 
 


Hahó! Egy kis önzés részemről......:

Lányok megérkezett a terheléses cukrom. Kérlek mondjatok rá valamit. Bár van róla sejtésem, de szeretném tőletek is hallani:

éhgyom: 5,3
30-as: 9,8
60-as: 11,1
90-es: 10,5
120-as: 8,1

Köszi, Bee
beebeey
 
 


Csakegy, nekem tudod mitől múlt el 6 hét után a köhögésem?

Bementem egy gyógyszertárba, és mondtam, hogy nem érdekel adjanak valamit. Végignéztek mindent, nekem a homeos nem használt, mást nem lehet.... Aztán megkérdeztek valakit, és azt mondta az illető, csináljak hagymateát.
Egy hagymát szőröstül-bőröstül 4 részbe vágsz, és kis vízbe főzöd 20 percig, hogy jól kifőjön belőle minden. Az egész lakás büdös, és ittam már jobbat is. Ha bírod, tehetsz bele mézet is, nekem ez már sok lett volna. Magam mellé tettem, és kanalanként ettem, és éreztem, hogy szinte azonnal hat, és nagyjából 1-2 nap alatt el is múlt. Amikor egy kicsit előjött, megint főztem és este azt ittam.
Tuti, hogy soha többet nem fogok szedni semmi mást.

Más: tudtok valami olyan fájdalomcsillapítót, ami szedhető aterhesség végén? Csajok, napi 4 órát alszom, olyan mintha eltörtek volna a bordáim. Csak éjjel bevennék egy kicsit, hogy legalább 6 órát tudjak aludni.
A párna nem használ, bárhogy is párnázgatom magam. Mert alapban is fáj, fekve meg csillagokat látok.

Rambóka, a Rubint Réka nem önkínzás. :)
Én minden nap megcsinálom a kismamajógát, ha nem dolgozom, a Rékát is, és nagyon nagyon jól esik. És borzasztó, ha valamiéert nem tudom magam összeszedni, akkor olyan leszek, mint egy rokkant nyugdíjas.

Csakegy, én is kérek diós csigát!
csillagfény
 
 


Csakegy!

Jobbulást kívánok! A súlyod nem semmi..ha jól saccolom, nagyjából egyforma magasak lehetünk..én most tartok a 63,5 kg-nál..

Csillagfény!

Nekem elég alacsony lett a terheléses cukrom (3,8), a nőgyógyász mégis azt mondta, ne egyek sok édességet. Nálam meggyőződésem, hogy minél több édességet eszem, annál jobban előjön a gomba..aztán minél jobban előjött a gomba, annál több édességet kívánok. Szóval ez egy ördögi kör. Valószínű Norkának van igaza, hogy a szénhidrát fogyasztás csökkentésével/elkerülésével az ilyen jellegű problémák is kiküszöbölhetők.
Azt meg csak a józan paraszti eszem gondolja, hogy minél több édeset eszünk, annál jobban sarkalljuk a szervezetünket az inzulintermelésre..

Kép
babancs
 
 


Sziasztok,

Nem nagyon van időm, csak annyit, hogy járvány van, úgyhogy köhögésügyileg az egész családom érintett nekem is...
szerintem: méhpempő:))) + tea + összebújás otthon:))))

Csakegy,
Te 50 kiló vagy??? Hány hetesen???
kikka
 
 


tééényleg, hagymatea!!! az is jó.
Beeee, a 8,1 magas. nem??
dimet
 
 


ja, egyébként miért nagyobb a vetélés kockázata a pco-sok esetében? nem emlékszem,hogy olvastam volna pontosan. az inzulin miatt? vagy hormonok miatt??
de mindjárt én is utánaszöszletek.
dimet
 
 


oké, vak vagyok. megtaláltam. már régebben is, csak nem emlékeztem :?
dimet
 
 


Hagymatea: jipiii :))) én is emlékeztem valami ilyesmire csak fogalmam se volt hogy kell csinálni :) Ma gyártok is egy nagy adaggal :) :) :) :) :) Kösziiiiiiiii :) :) :)

(most finom vaníliás bio ivójoghurtot iszogatok... nyami :) (spar... tök olyan az íze mint régen a vaniliás krémtúrónak:) ) aztán nekilátok főzicskélni... találtam egy pipicombot a mirelittben és megpróbálok legyártani belőle valamit... (kb. egy hete nem vittem be fehérjét csak valamikor ezer éve egy iszonyú pici pipimellet... úgyhogy meg kéne végre etetnem a babát...)

ja... 24+3-nál tartok egyébként... és ha jól sejtem talán 44,5-ről indultam (ami mondjuk tényleg kevés mert normálisan a metformin előtt 46 kiló volt az ideális súlyom... a diane melletti 49 kilónál már kerekarcú kismalac voltam... de fél év metforminnal lement 44,5-re) kb. 152-153 centi mellett persze így ez azért nem mondhatnám, hogy extrém kevés lenne... (szerintem kb. annyit híztam eddig mint amennyit kellene... anyukám anno 12 kilót hízott velem és ha jól sejtem nálam is az lesz a sanszos... a hízás java úgyis csak mostanában fog kezdődni...)
Vendég
 


Bee: nekem kissé magasnak tűnnek ezek az értékek :( Ebből diéta lesz sajna ha jól sejtem :(
Vendég
 


Beebeey!

http://www.medlist.com/HIPPOCRATES/I/1/63.htm

Kérjük keresse fel diabetológusát minnél hamarabb!!!!! :cry:

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Kids Birthday tickers
rambóka
 
 


Jajj!Bocs, nem figyeltem!

Most megelőlegeztem neked egy terhességet! Remélem bejön! :wink:

De egyenlőre rád más értékek vonatkoznak:
Kép

A csökkent glükóz tolerancia (IGT) sajnos így is áll! Úgyhogy mindenképpen oda kell figyelni!

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Kids Birthday tickers
rambóka
 
 


Mi ez a kihalás?

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Kids Birthday tickers
rambóka
 
 


Sziasztok lányok!

Lassan már ritkábban jövök mint a Mikulás, bocsika. A lakás alakulgat, bár nem olyan ütemben, mint szeretnénk. :cry:

Dimet, gratulálok én is, vigyázz nagyon magatokra! :D

Csillagfény, nekem Ács azt mondta, hogy ráérek majd januárban szülésznővel konzultálni és hogy addig kitalálja, hogy ki passzol az én lelkivilágomhoz (nem pont ezt a szót használta, de valami ilyesmit).

Ella, szép nagy pocid van már neked is! Én is gyártok majd újabb képet, mert szerintem látványos a változás. Nemcsak a méretbeli, de mozgásban is nagyon eldurvult a helyzet, fájdalmasak az oldalrugásai. Mi lesz még itt 2 hónap alatt? :)

A cukrom miatt én is aggódtam, de aztán a cukros lötyis vizsgálaton átmentem :wink: Ami most aggaszt, az a koleszterinem, amikor két éve mérték, már akkor is magasabb volt (5.8), de most 8 fölött van (5-ig jó)!!!!!!!!!!
A házidoki azt mondta, hogy jövő héten ismételjük meg a vérvételt. Remélem, hogy csak vaklárma és amiatt van, mert előtte nap ettem valami durvát. Sajnos nem emlékszem mit ettem, de elég furcsa eredmény tőlem, aki alapvetően vegetáriánus vagyok, némi halfogyasztással. Szóval most ez nyomaszt. Mindenesetre két nap alatt leszoktam a csokiról és a sajtról.

Mindenkinek szép estét!

Espero (30+3)
espero
 
 


Na, összeszedtem még néhány informáicómorzsát:

Kavics, utólag is boldog névnapot kivánok! Sajnos már ki kellett húznunk a nevedet a listáról, mert túl közel lenne a baba névnapja karácsonyhoz, meg a szülinapjához is. Valami nyári nevet keresünk……… :D

Okr, sajnálom és szorítok nektek, hogy minden okés legyen a kisbabátokkal! Mi most a következő lépés? UH vagy magzatvízvétel?

Babancs, nálam a migrén visszafogta magát most a terhesség alatt, volt egy a 11. héten, egy a 12. héten, de azóta semmi, juhé!!!! :D
Szerencsére a betegségek is elkerültek nagy ívben. Csak ez a fránya koleszterin ne idegesítene.........
espero
 
 


Sziasztok

Köszönjük szépen a pocis dicséreteket!
Babancs
Ari vagy...de csak a képen nem látszódnak a csíkjaim,oldalt eddig is voltak,de most erősebbek+a hasim alján is van kettő kicsike,hááá ez van,de egyébként kenem! :)

Espero
De jó h jelentkeztél!Kiváncsi vagyok a pocakodra!Remélem a koleszterined jó lesz!
A rugásokat ne is mond,néha csillagokat látok,legjobban a hólyagommal szeret focizni,ezt ált. akkor érzem ha állok...közbe majd bepisilek :lol: ...fekvőhelyzetbe ideoda jár a hasam,de az legalább nem fáj,na +ha meghalja az apja hangját+ a micimackót,,,,megy a dorbézolás :D

Csakegy
Jobbulást!

Kérdés:
Babakocsi...ma kinéztünk egyet,vszinű meg is veszük...eddig mindig úgy csináltuk ,ha megtetszett egy,felhivtuk a nagykert,forgalmazót akárkit(lényeges különbségek születtek,mármint árban),,,na de ezt a mait sehol nem találtam,egy magyar oldalon se,már tiszta ideg vagyok: Deltim voyager 005...hallott már vki róla????Tuti jól néz ki,mindent tud,az anyaga a legjobb.....

Pusszancs

Jó éjszakát!
Vendég
 

Vissza: Fogamzás

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?