2006.11.28 09:06
Szerző: tamaranna
Sziasztok!
Zel!
Én csak azt tudom mondani, hogy én használom a doki tudta nélkül az utrót, ha lenne valami akkor segítsen a megtapadásban, mert tudom, hogy nekem alacsony. A régi dokim mellett, több mint fél évig szedtem folyamatosan, és nem okozott gondot, a Nyírőben annak is adják, akinek normális a hormonszintje, méghozzá napi hatot 3x2. Nem hiszem, hogy peoblémás lenne. Hogy mennyit??? A Zitánál, a kislányomnál, aki most 3 éves, napi 1-et szedtem, és az is elég volt, teljesen problémamentes terhesség volt, emeltem, betonoztam, ástam. A második babám viszont napi kettő melett elhalt, a doki szerint hormongyengeség miatt. Mostanában annyit szedek, amennyit sikerült beszereznem vagy megspórolnom, ha napi kettő jön ki, annyit, ha három, vagy egy annyit. (ebben a ciklusban 2x1-et). Ez vagyok én. De én nem foglak arra bíztatni, hogy te is szedd be. Neked kell eldönteni. Én tudom, hogy anélkül esélytelen vagyok. Mert nekem ez az össz problémám. Zitánál szerencsém volt, mert mikor még nem tudtam, hogy terhes vagyok akkor becipeltem egy kb 60-70 kg-os zsákot a kocsitól a kamráig. Én a 49 kilós hugomat simán felkapom és elgyaloglok vele, ezt a zsákot meggörnyegve csigalépésben cipeltem a hátamon. Mikor kiderült hogy terhes vagyok, mondhatta nekem a doki, hogy ne emeljek, én tudtam, hogy ha attól nem ment el, ez a baba úgy megkapaszkodott ott bent, hogy nem lesz semmi baj. Persze sosem hajtottam túl magam, mindig figyeltem a szervezetemre, hogy mikor érzem, hogy fáradok, de amíg jólesett a munka vagy bármi, addig csináltam. Persze mióta két babát elvesztettem, azóta izgulósabb vagyok.
Lányok, akik vaciláltok a lombikon!
Én úgy voltam vele, hogy minél közelebb került, annál inkább féltem tőle. Most mikor a 6. insem is sikertelen lett, teljesen be voltam pánikolva, napokig rágódtam, vívódtam vaciláltam, hogy belekezdjek-e, vagy várjak a csodára, a holdra, meg a jósokra, vagy akármire. Végül elkezdtem magamban a lombik felé hajlani. 32 éves vagyok. Még meg sem fogalmazódott bennem teljesen, amikor a férjem, aki szintén vacilált azt mondta, hogy szerinte bele kéne kezdeni. Egyből rávágtam, hogy igen, én is ezt szeretném. Aztán, mikor a doki azt mondta, hogy indul a program, azóta feloldódtak a feszültségek bennem. Elfogadom. Persze nagy a szám, majd megírom mit érzek a lórrugás hormonszurik hatására, és azt is amikor beszarok a műtéttől. A barátnőmnek az okozott problémát amikor egy kb egy cm vastag paksamétát a kezébe nyomtak, és nyilatkoznia kellett mindenről, köztük arról is, hogy ha marad lefagyasztott petesejt, azzal mit csináljanak. Semmisítsék meg, vagy felajánlja? Na lányok! Éles helyzetben mit mondanátok??? Még nektek sincs, de ha több lesz, mi legyen velük? Kíváncsi vagyok mit írtok. Én is mindjárt döntés előtt leszek. (De én már tudom a válaszom)
Puszi mindenkinek Tamara