2002.11.10 01:07
Szerző: csii
Sziasztok Lányok, és Névtelen Apuka!
Én császáros voltam a Herczeghnél,így a fentiekhez több ponton csatlakoznék:
Amit Apuka ír, bennem is megfogalmazódott. Van egy bizonyos tekintet, amivel sokszor találkoztam, mikor kiderült, hogy "Herczeghes" vagyok. Valami lenézõ, legyintõ, és mindenképpen gizda tekintetek sorát kaptam én is. És nekem sem segítettek úgy, ahogy talán kellett volna. Volt, hogy amikor a szülés után a vérnyomásom ismét 230-volt, az ügyeletes doki a pultnál megüzente a nõvérkével, hogy "Adjanak neki Corinfart!" Nõvérke mondta, hogy már kaptam, mire a doki: " Akkor adjanak neki mégegyet!" Ezzel a dolog el volt intézve. És mindez éjszaka, amikor a legjobb orvos sincs a kismama mellett a kezét fogva! Sokszor azt éreztem, hogy a Herczegh kismamájánál törvényszerû a toxémia, ha ilyenné váltam, oldja meg a Herczegh, õ dóóga! Apuka, Ti is ilyesmit éltetek át, nem?
VVirág!
Én 1999-ben folyattam elõször magzatvizet, de akkor rögtön azt mondták, hogy elfolyt magzatvízzel senkit nem engednek haza, még ha a szülés nem indult meg, akkor sem. És nálam a doki mindent elmondott utólag, mármint, hogy mekkora gáz volt a szülésnél, mert a gyerek a császárnál sem akart kiférni a normális vágásnál, meg ilyenek. Nekem nem tûnt szabadkozó fajtának.
Egyébként a császárról:
Elsõnél még vajúdtam, de igen gázos toxémiás eredményekkel, ezért csak kilenctõl egyig hagyták, várták, hogy táguljak, és próbálták levinni a vérnyomásomat. Ezt nem a Herczegh tette, hanem két aneszteziológus, talán jobban az õ szakterületük, így azért biztonságban éreztem magam, amennyire lehetett. Õk folyamatosan engem lestek, bár ettõl sem ment le a vérnyomásom. Így EDA-val megcsászároztak. Na, az EDA nem jött össze, én azt hittem, ott halok meg a mûtõasztalon, a vágáson kívül mindent éreztem. És én sajna nem csak arról az érzésrõl számolok be, amit mások úgy írnak le, hogy olyan, mintha az ember pocakjában mosogatnának... Én inkább valami terepjáró áthaladását éreztem, terepgumikkal. Rettenet volt. Aztán az összerakásnál elaltattak, csak amolyan lazán, mert még a mûtõben fel is ébredtem. Betoltak a császáros szobába, behozták a gyereket, de nem engedték, hogy szoptassam, mert a fájdalom a méhösszehúzódás miatt emelte volna a vérnyomit, ami még mindig 230 körül volt, egyébként még napokig. A gerincemben hagyták a tût, és még egy napig kaptam azon keresztül gyógyszereket. Nem éreztem, amikor a doki kivette, pedig féltem tõle. Ja, és a babát csak aludni vitték be úgy 23h-fele, és másnaptól addig volt velem, ameddig bárki másnak. És jó volt, hogy apucit is beengedték hozzám a kórterembe, szinte egész délután ott volt.
Programozott császár:
A két gyerek születése között két és fél év telt el. Enci már nyolc hónaposan elérte a születési átlagot, így a doki azt mondta, nem kéne megkockáztatni az elõzõ varratok szétrepedését. A szülés kiírt napja elõtt két nappal bementem reggel 8'45-kor, tízkor már felsírt a lány. Beöntés helyett én a szülés napja elõtt egy napig csak ittam, és nem ettem. Az elõzõnél meg idõhiány miatt úsztam meg. Itt nem EDA volt, hanem spinális érzéstelenítés, és még a mûtõben kivették a csövet. Kaptam viszont nagyon helyes rumbatököt, ami a sebbõl kicsorgó "valamit" gyûjtötte össze. Remek volt, három napig voltunk együtt. Persze a statisztikát rontóan itt is toxémiás lettem, magas vérnyomás, remegés, meg ilyenek. Viszont az érzéstelenítés tökéletes volt, valóban semmit sem éreztem. A gyermekágyi szakasz nem különbözött az elsõtõl. Persze itt sem emelgethettem csak úgy a gyereket, mert csaszinál nem szabad öt kiló felett emelni mûtét után. 10-kor császároztak, 18h-kor már tusoltam, és éjszaka is sétáltam. A vizeletes katétert csak másnap vetettem ki, amikor már könnyebben/?/ fel tudtam kelni. Igen jó hangulatú szülés volt, szó szerint sokat nevettünk, és ebben partner volt a doki. Nem hiszem, hogy bárki is vidám hangulatúnak és viccesnek jellemezné a császáros szülését, nekem sikerült, ez lett életem legkedvesebb élménye. Valószínûleg azért is, mert megkönnyebbültem az érzéstelenítés sikere miatt, meg azért is, mert a megbeszélt napon a lány is úgy döntött, hogy kijönne, és végülis enyhe szülési fájdalmakkal kezdõdött a mûtét, és a méhszájam is kitágult már, így nem volt olyan rossz érzésem, hogy zaklatjuk a gyereket.
Kedden szültem, pénteken már itthon voltunk, vasárnap mentem vissza varratszedésre. Van, aki felelõtlenségnek tartja a korai hazaengedést, de nekem a Doki a gyerektõl tette függõvé. Õt engedték, így hazajöttünk.
VVirág!
Engem minden vizsgálatra elküldött a doki, sõt, még genetikai UHn is voltam, és küldött terheléses cukor vérvételre is, tudod, óránként egy vérminta négyszer. Egyébként nálunk a védõnõ utal be minden vizsgálatra, az az õ dolga, és a doki csak értékeli a leleteket. Ezért sem értem, amit írsz, na, mindegy.
Egyébként valóban sok furcsaságot olvasni fentebb a Herczeghrõl. Én sem ajánlom senkinek õt. Nem ajánlom, viszont két gyermekemet rábíztam már, és ha lesz mégegy, azt is rá fogom bízni. Ez akár több is, mint egy ajánlás, nemtom. Mindenki döntse el maga.
Amúgy mellettem egy olyan anyuka feküdt, akit majdnem a nagynevû fõdoki tett el láb alõl! Spontán szülés után egy hétig az intenzíven ápolták, míg az apuka cucliztatta a kisdedet. Szó szerint azt közölték az apukával, hogy anyuért küzdenek...
Bocs a regényért, de néhány dolgot nem tudok röviden leírni
PANKAMAMA???? Még 2in1????
Sziasztok:
Csi