Új privát üzeneted érkezett!

Ilke
ugylátszik nem csak nekem nem tetszet a börze Kép

Bringa
szopi után átadom apukájának hogy megetese tápszerel és büfiztese meg és altasa el mert ö ugy tudja leteni petikét aludni hogy nem kell fel mer rajta alszik el mi igy altatjuk el no meg sötétben bár ez nem mindig szükséges mert van amikor kaja után rögtön elalszik Kép lámpa melett .

Panda
az én szüléstörténetem az agusztusi arhivban van .


Puszant Csics és Petike Kép
csics
 
 


Sasha
egyátalán nem itélünk el és szerintem gabibaba is ráfog jöni hogy ha hagya anyukáját piheni akor több tejecske lesz igy ö is jobban jár .

Kataa
én is pont igy jártam ahogy te jocskán lefogyot petike pedig ö is 3100gr születet és mikor kiengedtek akor már csak 2900 volt és azon agodtam hogy az én pici fiam hogy fogja visza hizni 2hetes korára a születési sulyát de szerencsére sikerült és azota szépen lassan hizogatunk most tartunk 5200gr és most vagyunk 11 hetesek Kép.

Puszancs Csics és Petike Kép
csics
 
 


Na, volt egy kis mu-szopi /szerintem be sem indult a tejem megKép/, es mar alszik is a KisSakalKép

dec8: azt mondjak a tapasztaltak /es nalunk is bevalt/, hogy az ejszakai szopikat /tapszert nem tudom, hogy mukodik/ a leheto leghalkabban, minimalis feny mellett kell csinalni. Nem tudom, ejjel bekakil-e lanykad, tisztaba kell-e tenned emiatt, de ha csak pisi van, akkor ki lehet hagyni. Szerintem hetesen meg sokat nem lehet elvarni toluk, ugy remlik, en akkor vallamra fektetve setalgattam vele a toksotet lakasban. Van, aki maga melle veszi az agyba, s cumizas kozben egyutt alszanak /jol remlik, azt irtad, egyikbol nem jon a tejcsi? pl arra teheted akkor/

Azt mondjuk nem ertem, 3 nap utan.. Titeket mikor engedtek haza a korhazbol? MErt minket csak a 4dik napon. Es allitolag 10%-t veszthetnek szuletesi sulyukbol a babak, es a 3-4 napon kell megindulni felfele a sulyuknak. Eszerint mar a korhazban tapszert irtak fel?

KAta, epp a heten talalkoztam egy anyukaval, aki allitotta, hogy a 6 hetes lanya alkalmakkent max 60 grammot eszik csak a merleg szerint, es semmi potlast nem kap. Ha Te lattal mar duci gyereket, na, akkor az ove az voltKép Szoval azt a 40grammot akkor becsuljetek meg, biztos sokat szamit.
Mondjuk, ez a szopi korul nekem az a velemenyem, hogy ha egyszer mar ugy alakult, hogy nem megy /es Ti mindent megtettetek erte/, akkor felesleges ragodni rajta, onmarcangolni miatta. Es inkabb legyetek nyugodt, kiegyensulyozott Anyukak, az is legalabb annyira fontos a babanak!

Ilke,
koszi, remelem hasznalKép

Kataa,
drukk megy ezerrel.

-Afonya
afonya
 
 

 
 

Bringa,
remenykedj, hogy 3 honaposan elmulik a hasfajasa, biztos sokat javit majd a helyzeten. MAr nem sok van addig, fel labon is..Kép
Aztan az is jo, amit Csics irt, hogy az apja altassa. Ha nalam volt a gyerkoc, mindig enni akart, apjan nem. Esetleg adhatsz neki valami anyaszagut, valaki irta nemreg, hogy nala az valt be.
Hason probaltad altatni? Sok baba ugy szeret aludni. Es mikor melyen alszik, megforditod. Uez forditva is mukodik, anno sokszor volt, hogy Reka felsirt ejjel, bementem, egy hatarozott mozdulattal, nema csendben megforditottam, es aludt tovabb. Ugye Sasha, neha mukodik?Kép
Van ismeros, aki komolyzenere altatta a fiat, igaz, mar az anyamehben szokta a gyerkocKép
Hogy nalunk hogy alakult? Eloszor keson furdettunk, ugy 10 fele, gondolvan, furdes utan jobban alszik, mi is akkor alszunk el, igy praktikus. Ekkor 3 orankent kelt ejjel is, es az ejfel utani szopi volt a horror, akkor nem akart visszaaludni. Aztan a kotelezo csiposzuresen osszefutottam azzal a ciganylannyal, akivel egyszerre szultem, es o mondta, miert nem furdetem korabban? Igy attertunk a 7 orasi furdesre, utana szopi, 8tol alvas, ekkor aludt utana kb. ejfelig, en meg raszoktam a 9 orai elalvasraKép Ez ment ugy 2 honapos koraig. Aztan magatol kihagyta az ejfeli szopit, csak 3 korul evett, aztan szo nelkul elaludt. Viszont gyakran a hajnali 6 orasi szopinal ugy dontott, hogy vege az alvasnap, indul a nap. Na ez volt a halalom, a korai kelesKép Aztan ugy 3 honapos mult egy hettel kb, amikor kimaradt a hajnali 3 orai szopi is, alvas reggel 1/2 hatig, 6ig. Es szinten indult a nap. Es most kb. 2 hete, azaz ugy 4 honapos kora ota esti szopi utan nincs elalvas, csak 10 korul, reggel 1/2 6kor kajcsi, es visszaalvas 1/2 9-1/2 10ig is akarKépKép
De mindezt magatol alakitotta. Szerintem amivel tudsz alakitani rajta, az a levegon valo seta idozitese, mert akkor sokat es melyen alszanak, aztan a furdes, meg az elotte valo jatszas /aptyaval, jo esetbenKép/ idopontja. Ezekkel lehet tologatni esetleg.

Lanyok, Ti vezettek valamifele naplot? Most gondoltam ra, hogy olyan jo lenne. Alig emlekszem mar erre az alvas-dologra is, ugy kellett osszevadasznom emlekeket. Meg jo lenne leirni, mikor nevetett eloszor, mikor fordul, ilyesmi. Hatha egyszer majd O is elolvassa.

Az esetleges hibakert bocsi, de a szamitogep a babaszobaban van, es igyekeztem oly halkan utni a billentyuket, hogy nemelyiket le sem utottem valszinKép

Nyugodalmas joejszakat:
-Afonya
afonya
 
 


bringa: Julinál ez kétféleképpen müködik. 1: úgy teleeszi magát, hogy lecsukódik a szeme, büfi közben meg még mélyebben bealszik, nem is ébred fel, mikor lerakjuk. 2: félálomban kerül ágyba, ilyenkor nyekereg egy kicsit, szuszog, tekergeti a fejét, de aztán elalszik magától.

Kataa: szerintem se bánkódj a tej miatt. Nekem az elsö idöben mérnem kellett, utáltam is. Volt, mikor kevesebbet mutatott a mérleg, mint mérés elött. Közben meg olvastam, hogy mindenkinek több száz g teje van. Gondolhatod. Aztán mikor eldöntöttem, hogy nem érdekel ki mit mond, akkor szépen elkezdett gyarapodni a tej. Hidd el, hogy nekem is 20-30 grammokat szopott eleinte! De még mindig szoptatom, és néha már jól is lakik. Nekem az az elvem, hogy nem baj, ha rövidebb ideig lakik jól, de nem adok tápit, ha nem látom rajta hogy még éhes.
Szóval vannak ilyenek, mint mi, akiknek lassabban indul be a dolog KépKép Szerintem mindigmindigmindig szoptass elötte becsülettel, mielött odaadod a hozott tejet v. a tápit. Az elsö kinlódós idökben ezerszer éreztem, hogy mennyivel egyszerübb lenne csak beledugni a dudlit a szájába, de nem engedtem meg magamnak Kép (a végén még elmehetek én is az LLL-be tanácsot adni?Kép)

sasha: szerintem Gabi babának is az a legjobb, ha a mamája a lehetöségekhez képest kipihent. Meg a tejtermelésnek sem tesz jót, ha nem eszel, nem alszol. És még valami: ne érdekeljen, hogy ki itél el, mert ez a ti életetek, a te gyereked, és te biztosan a javát akarod. De szerintem senki nem itél el ezért, én legalábbis biztosan nem Kép

Csics: nekem sem tetszett a börzén a tömeg. Brrrrrr.
Végül csak 1 hálózsákot, 1 gumis lepedöt meg 1 Gabi védökrémet vettem (meg egy Nestlé almalevet magamnak, mert iszonyat meleg volt). Viszont sok jó minöségü dolog volt. Kár, hogy nekünk nem kell semmi KépKép Kedvem lett volna vásárolni.

zsani
zsani
 
 


Jo reggelt Mindenkinek!

Nalunk koran kezdodott a nap, Reka nem tudja, hogy ora-visszaallitas volt, fel 6-tol mar virgonckodik. Ezido alatt 4szer fordult hasra /most ez a slager par napja/ ebbol 2szer beszorult a keze maga ala, lett is nagy sivitasKép Izgalmas napnak nezunk elebe, mar latom. Raadasul ejjel szornyu vihar volt, ugy fujt a szel.. razta a redonyt rendesen, alig aludtamKép Meg ez a hulye natha is. Mit lehet szedni ilyenkor, szoptatas alatt, nem tudjatok?

Kataa, megy a drukk kozbenKép

-Afonya
afonya
 
 


Sziasztok!

Lányok,
ha felétek is ekkora a szél, mint Szegeden, akkor ne aggódjatok, sok baba ma rendkívül nyûgös és sírós lesz. Babusgassátok õket többet,akkor õk is ti is jobban elviselitek.Kép
(ez tapasztalat)
Ágci

Kép
Ágci
 
 


Kataa,
Ne félj a kapott anyatej miatt. Mindenképp próbáljátok ki, maximum ha nem lesz jó neki (ami kétlek) akkor még mindíg el lehet hagyni. De meggyõzõdésem, hogy a kapott anyatej ezerszer jobb mint a tápszer, szóval nehogy visszamond!Kép)
Mesélj, hogy mi volt a körülmetélésnél, jól van Alex?

Sasha,
Teljesen meg tudlak érteni, a 3-5 óra komfortszopi tényleg nagyon sok már. Oké hogy a baba igényeit nézzük maximálisan, de azért az nem mehet a mami kárára. Merthát enni, inni, aludni neked is kell, úgyhogy én nem ítéllek el. Kép

Áfonya,
Mi vezetünk Babakönyvet, olyat amit minden bababoltban lehet kapni. Igaz pár hete kezdtem csak el kitölteni, hát napokba telt míg apucival belöttünk minden esemény dátumát. Kép Mostmár viszont könnyebb lesz, mert csak az aktuálisat kell dokumentálniKép. Teleraktam fényképekkel, olyan képpel kezdõdik amin együtt vagyunk még a szülõágyon. Benne van a karszalagja, aztán a korházi kocsijáról az adatlapja...szóval sok értékes emlék. Szerintem nagyon jó dolog ezt vezetni.
Engem is nagyon zavar ez az õrült szél, reggel arra ébredtem, hogy kitört egy konyhaablak a lépcsõházban, mert becsapta a szél. Jó kis ébredés volt...Kép Utána persze már nem tudtam visszaaludni, így odamentem Lili kiságyához és addig nézegettem míg felébredtKép)).
Sajnos nem tudom ilyenkor mi szedhetõ, kérdezted a dokidat? Azért egyél sok gyümit, és igyál zöld teát, az a babának sem árt.

Ágci,
Nálunk is nagyon szeles idõ van, kicsit vacilálok is, hogy lemenjünk-e sétálni ma.

Bringa,
Mi este 8 körül fürdetünk aztán evés és mint Zsaniéknál, már úgy teszem le hogy alszik, vagy legalábbis félálomban van de így is pár perc alatt magátõl elalszik. Aztán reggel 7-ig durmol. Éjszaka már elég régóta nem eszik.
Szerintem ha cicin is sír, akkor próbálj meg más pózban szoptatni, valahol olvastam, hogy akár egy szopi alatt is lehet váltogatni a poziciókat, ha a baba nyüzi. Ahogy elkezded a szoptatást rá kb. 10 percre meglehet büfiztetni, nálunk ez nagyon bejött, mert sokat bukott eleinte. De a hasa is fájhat e miatt. Ha látod, hogy fáradt, de nem tud elaludni, próbáld ki, hogy berakod a nagyágyba és melléfekszel, magadfeléfordítod, és adsz még neki egy kicsi tejcsit. Nálunk az elején elég sokáig így tudott csak elaludni, aztán álmában tettük át a kiságyba.

Mamik,
Nem túl korai, hogy Lili már fel akar ülni? Akarom mondani már fel is ül az autósülésben és ha háttal fekszik az ölünkben akkor is. Ha bármi támasztékot érez a háta mögött már ül is fel. Nagyon ügyes, de a feje még kicsit lóg ülve ezért nem nagyon örülök neki, nem akarom, hogy a nyaka lássa ennek az igyekezetnek a kárát. Vagy feleslegesen aggódom?

Pusz,
Ilke

KépKép
KépKép
ilke
 
 


Sziasztok!

Hát úgy gondoltam, hogy most már én is gyakrabban szeretnék a géphez ülni, ezért bejelentkeznék hozzátok. Ma össz-vissz 6 órát aludtam éjjel, tudjátok milyen jó ez.
Beszty
Köszönöm a tippeket a pelushoz, ki is próbálom a nagyobb pelust, mert nálunk az a gond, hogy megtelik, és már nem szívja fel, ezért éjszaka maximum 3 órát alszik, pedig lehet, hogy már több is menne. Mondjuk a nagy eszemmel nekem is eszembe juthatott volna.
Kataa
Én szeretnélek vigasztalni, hogy ez a tejmennyiség nálam is igy volt. Kezdetben babám 5 órát is aludt, felhívtam a tanácsadót, ott lehordtak, hogy miért csak 6x eszik egy baba egy nap. Persze lelkiismeretfurdalás, kínlódás. Ma örülök ha a nyolc kifutja és a tejem is rendben van. Nekem az segített, hogy már nem akartam annyira azt a tejcsit, és mikor tudtam, hogy a baba alszik, akkor leszívtam közben is. Nem tudom ezt próbáltad-e. Nem akarok tanácsot adni, de lehet, hogy segít, és fontos a kézi fejés. Nekem sajnos a 7 napon lett csak tejem, tudom mit élsz át, de nekem nem is volt. Most van tejcsi, bár megnyugtatlak, nagyon keveset eszik szerintem Elõd, ez;rt mérem csak hetente egyszer és a többit adom egy tejtestvérkének, mert nekik nagy szükség van rá. Nem sok amit adok, de ez is valami. A hízás nálunk heti 2-300 gramm, ja és ne mérlegelj annyit, mert ez neked fáj. És mosolyogj, neked ez segít és a babának is. Örüljetek a világnak. Ja én szegény barátnõmet nyaggattam, hogy mennyi az adag, nem eszik rendesen, de a heti mérés megnyugtatott. Volt hogy csak 100 gramm volt a többlet, pedig elvileg egy evéssel többet kell bevinnie.
Na itt sok sablon hülye tanács, pedig nálunk a szopi 40-50 perc, (a cicim nem a legjobb) fejés mosogatás+ fél óra, tehát két szopi közt van max másfél órám mindenre. Ja közben játék, séta, ja és az evésrõl nem is beszélve... És ez megy éjjel is.

Azért írhattam, mert apa itthon van és õ játszik a nagyfiúnkkal.

Sziasztok
Zsuzsa
Névtelen
 


Sziasztok!

Ismét én vagyok, küldtem képet is magunkról, hogy tudjátok kivel beszélgettek.

Zsuzsa és Elõd
Névtelen
 


Kataa!

Szerintem is próbáld meg mindenképpen a hozott tejet odaadni a picinek, ha bármi gond van, akkor bármikor abbahagyhatod. (de akkor is tudni fogod, hogy te mindent megpróbáltál).Azért drukkolok még, hogy gyarapodjon a tejed.
Nekem Lili sokat szopizott az üres cicin is, és az is ollllyan jó volt...Kép

Sasha!
Veletek érzek és drukkolok nektek. Szerintem senki nem vet meg ezért, úgy kell alakítanotok, hogy nektek a lehetõ legjobb legyen. Már írtam, hogy Lili is nagyon hasfájós volt, és bizony sokszor összekevertem (illetve szerintem Õ is)az éhségét a fájdalommal, és megetettem akkor is, amikor nem kellett volna, így aztán még jobban fájt a hasa. Ekkor elkezdtem nézni az órát és ragaszkodtam ahhoz, hogy 2 órán belül nem kaphat enni. Talán ez is segített a cseppek mellett...
Kitartás! (Azt gondoltam nincs rosszabb a hasfájásnál, most meg a fogak miatt kínlódunk Kép....szoktam mondani nehéz a csecsemõkor Kép )

Ilke!
Ezzel a felüléssel mi is így vagyunk, nem gyõzöm hátradönteni Lilit. Ha pl ideveszem az ölembe amikor Netezek, akkor teljesen egyedül ül, elõre hajol és püföli a billentyûzetet (hogy hol tanulta? Kép) Meg egyébként is mindenhol ülne, persze egyedül még nem tud...én sem tudom pontosan mennyire lehet hagyni. általában azt mondják, hogy azt szabad csinálnia amit egyedül is tud, de ez ebben az esetben nem ilyen egyértelmû...

bera és Lili(10 nap mulva 5 hónapos)
berka
 
 


Segitseeeg!

Reka ma 10 percenkent hasrafordul. Ez eddig ok, de vissza meg nem tud, hason lenni pedig utal!! Komolyan 10 percenkent forog, aztan uvoltes indul... megorulok, ma egesz nap csak forgatom. Mit lehet csinalni?

-Afonya
Névtelen
 


Áfonya!

Ha rájössz, kérlek mondd el nekem is, mert már megõrülök a visszafordítgatástól és persze a velejáró ordítástól.
Azt hiszem most is vissza kell fordítanom....
bera
berka
 
 


SZiasztok!
Hasrafordulás: semmit. Fordítgattam én is, aztán mikor megtanulta a visszát is, fellélegeztem. Próbáljátok oda tenni, ahol ti is vagytok (egy-két plédre, játszószõnyegre stb.), akkor nem kell állandóan rohangálni a síró babulekekhez.

Ilke, Bera,
nálunk a kisfiam 4,5 hónapos korában már csak ülve volt hajlandó kijönni az utcára a babakocsiban. Egyszerûen addig üvöltött, amíg fel nem ültettük. Ha szeretne felülni, ültessétek nyugodtan, csak rövidebb idõkre. Esetleg támasszátok ki párnákkal, hogy kényelmesebb legyen neki, mert azért képzeljétek el, órákon keresztül úgy feküdni, hogy a plafont bámuljuk, mikor annyi érdekes dolog történik...Kép

Ágci

Kép
Ágci
 
 


Sziasztok!

Afonya!
En irok naplot,bar most sokkal kevesebb idöm van ra,mint az elsö babanal.Sulyokat kevesbe,inkabb fejlödesi esemenyeket,mozdulatokat es ami erdekes megtörtent vele,velünk irtam le.Szerintem majd erdekes lesz neki is ezt olvasnia.De en mar most szivesen visszaolvasok!KépPedig mg csak (mar! Kép ) 3 eves Aaron.

Sasha!
Jo,hogy rajöttetek,hogy igy mindannyiotoknak jo.KépRövidebb siras elalvaselött nem veszes,vegül is nem hagyod sirni,hiszen erzi,hogy ott van valaki karjaban,es nem magara hagyva,egyedül egy szobaban!
A babo nalam is - meg fog is - sir elalvas elött,de nem mindig.De gyakran van,hogy ringatni kell.Rebi inkabb az öklet ragja,gondolom mar erzia fogait...Cumit nem igazan fogad el.Bar mar regen is probaltam...Kép

Kataa!
Gondoltam es gondolok ratok!Kép
Remelem minden jol ment/megy es jo lenne,ha beszamolnal,hogy i es hogy volt.Es hogy most hogy van a kispöttöm!Es hogy,hogyan nez ki ott.(en nem tudom elkepzelni)

Zsani!
HA egyszer erre jartok es valami info,vagy segitseg kell,kerdezz nyugodtan ra!Kép

Ilke!
Szerintem akkor ne aggodj,Lili miatt,ha ezt magatol csinalja.A lenyeg,hogy Te ne akard felültetni,ha ö meg magatol nem tud.Mert akkor meg nem tart ott a szervezete.De ,ha önszorgalombol mar ilyeneket csinal,szerintem semmi galiba!Kép

Bera!
Kép egyszerü!Ne vedd az öledbe szamitogepezes közben!Kép
Ugy sem kell meg a betüket tanulnia.Inkabb masutt vedd az öledbe,hadd gyakoroljon...

NAlunk ma semmi különös,azon kivül,hogy Aaron itthon maradt.Nem küldtem oviba,mert elg köhögös,es reggel meg azt is bejelentette,hogy faj a torka.Meg szerencse,hogy a mezesmacibol "cumizza" a mezet.Kép
Rebi probalkozik fordulni,de meg csak az oldalaig tud.Es a hasonfekvest pedig egyre jobban szokja.
Mostanaban,ha leteszem,mindighasonfekvessel kezdem aztvaloszinü,hogy 10 percen beül megunja.(De edzesnek ennyi is jo.)BAr ma reggel annyit nezelödött a hasan es aztan meg csak letette a kobakjat es elaludt.Egeszen egyedül!Olyan kis edes!

Itt es meg eleg erös a szel,de szerintem nem olyan veszes.Majd meglatjuk,ha du. ki akarunk menni setalni....!
Sziasztok,Kryss&Rebecca 3ho es Aaron 3 eves

Szep napot, jo kedvet!
Kryss
Aaron (1999.X.13.)
Rebecca (2002.VII.23.)
Lea (2008.VI.19.)
Miriam (2010.X. 8.)
kryss
 
 


sziasztok
Panda
Nem tudom pontosan, de aug. végén (talán 29) írtam le a szüléssztorimat. (ha akarod, elküldöm. én is nagyon szívesen olvasgatom mindenkiét) Kép

Áfonya
Én is írok naplót, s én is beleteszek fényképeket, emléktárgyakat.

Köszi mindenkinek a lefekvéssel kapcsolatos infókat.
Én biztosan nem megyek ma sétálni, mert az imént el akartam menni kocsival a tescoba, a bébihordozót majndem kifújta a kezembõl a szél, pediog nem vagyok pihe, s a kocsit is nagyon rázta na szél. Kinyitottam az erkélyajtót, s odatettem elé a babkocsit, hátha ez is jó levegõztetésnek.

pusszancs,
bringa és hanna (2 hónapos múlt)
bringa
 
 


Lányok,

Köszönöm a "tabletta kontra vérzés" segítséget, most már nyugodtabb vagyok.
Ez valóban igazi menszesz (tablettától függetlenül), pedig csak 2,5 hónapos a fiam, de hát bele kell törõdnöm, hogy vége a kellemes idõszaknak.

Pötyi
pötyi
 
 


sziasztok

ez az elso bejelentkezesem ide. a nevem eszter, van egy majd' 8 honapos kicsi fiam es ket problemam. az egyik, hogy manoka nem akar forgolodni. mar megfordult jo par hete 2-3X, de azota semmi. nem is akarja probalni. az orvosnak mondtam, azt valaszolta, hogy a sulya miatt van. es ez a masik gond: most mar majdnem 10kg a lelkem, igaz 4.5kg-mal szuletett. szerintetek ez nagyon sok?

koszi
eszter
Névtelen
 


Kataa!KépKépKép

Szia!!!! Vártalak ám már! Örülök hogy rendben volt a Te császárod is és hogy gyorsan rendbe jöttél utána. Sok boldogságot kivánok a kis Alexanderhez!

Dec8!

Üdv. Neked is itt a Mamik közt, sok tejcsikét és örömöt kivánok.

Ilke,

Örülök, hogy jó lett a kenguru!Kép Egyébként amint a múltkor láthattad Emike is ülne föl állandóan...és csak 4 nap van köztük, ha jól emlékszem, tehát majdnem egyidõsek. Õ leginkább az autós ülésben csinálja ezt a tornamutatványt, ha már nagyon ki akar jönni.Kép Meg imád az ölemben ülni.Kép És ha kicsit is hátracsúszik fekvõ pozícióba azonnal nyüszög és próbálja húzni fel magát. Úgy tûnik nagyon erõs a hasizma.Kép
Ja és a másik mutatványa, hogy folyton jobb oldalra fordul...úgyhogy szerintem nemsoká jön a hasra fordulás is...Kép


Lányok,

Képzeljétek ma voltunk az ortopéd klinikán ( oda küldtek minket a Kútvölgyibõl a Manó csípõje miatt) és azt mondták a vizsgálat után, hogy teljesen rendben van.Kép Én ezt nem értem.! A doktornõ azt mondta, hogy valószínûleg ott rossz szögbõl csinálták az UH-t mert jó a csípõje! Mi azért gondolkodunk azon, hogy elvisszük egy harmadik helyre. Vagy ne lihegjük túl a dolgokat? De a Kútvölgyiben többször is voltunk és nem hiszem, hogy a doki mindig rossz szögbõl csinálta volna! Mit csináljak?

Sahsa,

Te is pihenj, ez mindennél fontosabb, hisz nem fogod örökké bírni erõvel és idegekkel és azt viszont a baba is meg fogja érezni, ha fáradt, vagy esetleg kiborult vagy. Mellesleg a tejtermelésre sem hat túl jól a kialvatlanság...Kép Úgyhogy néha igenis tessék odadni a babót a segítségnek egy-két órára, mielõtt becsavarodsz!Kép

Nyuszi és a holnap 15 hetes Emília
Nyuszi
 


Sziasztok
Jó rég nem írtam, de azért olvastalak titeket.
Velünk minden rendben, Levente egy tünemény, egyfolytában vigyorog, és soha nem sír. Kép Kép

Lányok létezik, hogy Levi csak szombaton volt 3 hónapos és máris megtörtént ez a fejlõdési ugrás??? Ugyanis tegnap óta 2-2,5 óránként eszik még éjszaka is. Egyedül az este 8-tól tartó alvása maradt meg nagyjából de nem 3-ig hanem csak fél 1-ig. Utána jön a két óránkénti kelés és etetés. És ez meddig tart? Hány napig?

Kataa
Örülök hogy újra köztünk vagy és még egyszer gratulálok Alexander babához. Kép

Ma mi sem voltunk sétálni, iszonyatos szél volt. Remélem holnap már lehet menni, mert nekem is hiányzott a tekergés.

Tettem fel új képet Levirõl a profilomba.
Pusz mindenkinek: Forti és Levi (3 hónapos és 2 napos)

Kép
Kép
forti
 
 


Halihó!Kép

Panda!Kép
A mi sztorink a Frissben van, október 18. 19:10 - (az okt.20-i Archívban)

Kataa!Kép
Üdv itt is!KépKépKép
Örülök, hogy hallok felõletek!
Szopi miatt meg ne aggódj! Az aggódás árt a legtöbbet!

Nekünk is érdekesen indult a szopi:
Az elsõ napokban én is gondban voltam. Elõtejem volt rendesen, de késõbb indult be amúgy rendesen a tejem - (császáros voltam), és Almácska nagyon lustácska volt. Anyósom (nyugdíjas gyermekorvos) rávett, hogy mérjem az egyes szopikat. Oké, én mértem egy napig! Olyan 30-40g-okat evett, persze napi tízszer... Anyósom közölte, hogy ez nagyon kevés, mire én két napig depi voltam. Amikor el kellett mennem varratszedésre, (öt percre van a kórház, tehát összesen ha fél órát voltam távol), éppen õ vigyázott Almácskára, és rögtön beadagolta neki cumisüvegbõl a hûtõben talált lefejt tejet. Na erre végképp kibuktam, közöltem, hogy többet nem mérem, mert attól csak ideges leszek. Egy héten csak egy mérés van! 3550-nel született Almácska, a kórházból 3390-nel jöttünk haza, és a második hét végére 3750g volt, a harmadik hét végére 4050g! Szóval senki ne mondja, hogy keveset eszik!

Almácska is hasfájós kicsit. Szerencsére csak a koraesti órák cikisek, aztán jön néhány sorozat puki, és minden rendbejön.

Az alvás viszont dráma. Két és fél,-három óránként szopi van, de ellentétben a nappalival, amikor fél óra alatt lerendezzük a dolgot, éjjel keményen igényli Almácska a komfortszopit is... (SashaKép:Majdnem, mint Gabibaba!Kép)Úgyhogy két szopi közt jó, ha egy-másfél órát sikerül aludnom.

No mindegy, lesz ez még így se...

iancsa és a három hetes Alma baba

Kép
Kép
iancsa
 
 


Sziasztok!

bera: nem birtam semmit kitalalniKép Marad amit Agci irt, maradok egy szobaban vele. Legalabb csokken a vasalnivalo-hegy. Mondjuk en eleg sokat hagyom "egyedul", eljatsogat felorakat es nem igenyli tarsasagomat, es nem akarom "elrontani" ezt az allapotot. Viszont ha panaszkodni kezd a hasrafordulas miatt, akkor eleg szivettepoen teszi, mindig megijedek, hogy eltorott valamije, vagy beverte kezet-labat. De nem, csak siman beszorult a keze maga alaKép Meg csak minden 2.dik alkalommal sikerul kivennie maga alol. Szoval marad a rohangalas. Jo kis fogyokura a napi tobboras setaval egyuttKép
Mi voltunk ma setalni, az oriasi szel ellenere is. Rekat jol beoltoztettem, a babakocsihoz valo labzsakot felraktam, annak van szelvedo-szerusege is. Igaz, hogy az en nathamnak nem tett tul jot a levego, de legalabb Reka jot aludt, tobb mint 2 orat. Ez volt a mai napkozbeni alvasa. Vedono mondta is /mertuk is, szokasos 10 dkg heti hizas, igy mar majdnem 5 honaposan elerte a 6,35-otKép/, hogy eleg koran allt be a gyerek a napi egy alvasra. Hat ez az, szerintem is koran - bologattam szomoruan..
Ulni viszont egyaltalan nem akar, igaz, nem szokott olben lenni sem, babakocsiban is hanyattfekszik, szoval osztonzes sincs ra. Szerintetek kene?

pötyi,
Te szegenyKép En mar ugy hozzaszoktam ehhez a pirosmentes allapothoz. Mondjuk en sose gorcsoltem havinal, eros sem volt, szoval nem volt okom panaszra. Tenyleg, tobbedszer szult Kismamik, valtozik a szules utani ciklus erosseg, minoseg, stb?

Szia Eszter,
udv kozottunk. Kattints ide, valamint ide, itt irtak az Anyukak forgolodasi problemakrol.
A masik problemadat nem irtad le.

Nyuszi,
en elvinnem egy harmadik helyre, ha nem tul macera, marcsak a sajat megnyugtatasom miatt is.

Forti,
nalunk is akkor volt gyakoribb szopi kb, de az ejszakakat halistennek nem erintette. 3-4 nap volt, de egy evnek tunt a nyugodt idoszak utanKép Ilyen nyugosebb napokon tudom igazan aterezni, milyen lehet, ha valakinek alapbol ilyen nyafisabb, hasfajosabb a babajaKép
Aranyos Levi a kepen /imadom, amikor tatott szajjal nezelodnekKép/, ez mar az uj geppel keszult?Kép

iancsa,
ugyi vagyKép Ez a napi merlegelosdi valoban szopi-ellenes dolog, csak stresszeli magat az ember feleslegesen. Lecserelhetned a profilkeped egy babasra, hogy lassunkKép

Kataa,
mi van Veletek? Remelem, jol vagytok.

Reka elaludt 1/2 7kor, furdes sehol, kivancsi leszek, milyen iccakank lesz. Remelem, ejjel nem forgolodikKép

-Afonya es a 9 nap mulva 5 honapos Reka
afonya
 
 


Áfonya
Igen Kép

Forti

Kép
Kép
forti
 
 


szia afonya

koszi a segitseget, elkel nagyon egy ilyen zoldfulunek Kép
a masik problema adam sulya, kb. 10kg.

eszter
Névtelen
 


eszter,
Hogy erted a "zoldfuluseget"? Internetileg? Mert babailag a 8 honapos Adamod mellett en vagyok azKép MEgneztem a sulyt a babaszobaban, eszerint Adam atlagtol eltero, de meg normalis sulyu. Nekem is ugy remlik, hogy itt a babaneten jopar Anyuka bir hasonloan "gombolyu" babavalKép Viszont a mozgas az gyanus, a lassan 5 honapos lanykam is forgolodik mar. Kivetelek persze mindig vannak, de azert esetleg erdemesebb utanajarnod. Szerintem olvasgass bele azokba, amiket belinkeltem, hatha elobbre jutsz. Mert azert nem jatek, egy vizsgalatot esetleg meger. Sot, azt hiszem van kozottunk konduktor /talan Panda/, O biztos jobban ert hozza.

Jelentem, Reka heves es hangos ebredes, majd meg hevesebb szopi utan visszaaludtKép

-Afonya
afonya
 
 


Sziasztok Lanyok,

Na 5 felel vegre megjottunk a korhazbol.Ez a nap teljesen kivette az energiamat,ezert aludtam egy nagyot azert csak most jelentkezem.
Reggel fel 8-ra mentunk,mar 4 –tol nam lehetett ennie szegenynek.Persze a mutet csak fel 10-kor vol,mert akkor kerult ra a sor: (de annyira edesen aludt ,nem erdekelte a kulvilag.Aztan amikor elvittek mi is ettunk egy jot sresszoldaskent.
Fel ora mulva mar hozak is ,persze sirassal.A mutet maga 10 perc volt altatassal,de megfigyeltek utana.
Aztan aludt 1 oraig,akkor felkelt,sirdogalt,teaztattuk hogy megnezzek hanyni fog-e, (csak egy kicsit volt szerencsre )Aztan megint aludt egy nagyot es 3 korul megszoptattam,kiszivta ezerrel : )
Utana jott a doki megnezte es johettunk is haza : ))))
Lanyok ,nektek nem kell magyrazni de mintha aszivemet teptek volna mikor lattam hogy sir es biztosan faj neki.
Miota hazajottunk aludt 3 orat es evett is mar ketszer.Most az utolso szopi ota ugyan fent van de nem sir es ez mindennel tobbet jelent nekem,mert igy tudom hogy nem faj neki J))
Meg az ejszaka kritikus lehet de apa annyira edes hogy indenben segit igy atveszeljuk valahogy.
A korhazban 3 orankent fejtem a tejem ,de sajnos ki kellett ontenem,mert nem tudtam huteni.
Kryss,
A kinezetet meg nem lattuk egeszen mert egy kotes felig meg rajta van,de mar most latszi ka kulonbseg,A bor mar csak kicsit tobb mint felig van rajta.
Holnapi furdetesnel lejon majd es akkor kiderul.A varratok maguktol fognak kiesni,egy het mulva kell mennunk kontrollra.

Ja volt egy 2 eves kisfiu is ugyanezzel es nagyon rosszul turte,ugyhogy meggyoztuk magunkat hogy meg idoben csinlatuk mert igy nem fog ra emlekezni es nem sort olyan keservesen .

Ma a ferjem elhozta az elso anyatej adagot,ugyhogy azota csak azt kapja szopi utan.
Mar nem aggodom a sajat menyisegem miatt, mert ki kell elvezni ezt az idoszakot amig ilyen pici a baba mert ugyis hamar elmulik : ))))
Lenyeg hogy szopik,fejek de merni mar nem merem a babat egy hete csak hetente egyszer,pont azert mert csak idegesitett.

Afonya,
Koszi a drukkot,nagyon jol esett : )
Minket a 4.napon engedtek haza csaszar utan,mindenki sserint nagyon koran,bar en mar mar nagyon vartam.
A tapszer adagot en sem emelem neki,mindig ugyanannyit kap a szopi utan.Az anyatejjel meg majd meglatjuk.
Naplora en is gondoltam,remelem lesz ra idom,foleg a fontosabb esemenyeke miatt,a sulyat meg hogy mennyit evett nem tartom fontosnak.

Zsani
Persze lenyeg hogy ne adjuk fel : )
A vedono mar megkerdezte hogy szoptataok meg vagy mar feladtam,hat annyira meglepodtem ezen ,Minek nem eengem egy 16 eves csitrinek aki nem torodik a babaja egeszsegevel ???
De hat mit vara az ember attol akinek meg nincs gyereke.

Ilke,
Hogy megy az ido,a Te babad mar a felulessel probalkozik : )))
Persze nagyon orulok az anyatejnek, azert is mert a tapszetol nem folyekonyat kakilt es azt is csak nagy nyogesek aran.
Szerencsere szelek azert vannak igy legalabb az nem bantja.

Zsuzsa,
Igen igazadvan ,en is rajottem hogy a gep utan fontos hogy kezzel is kifejjem mert csak az a tuti hogy akkor ures.

Nyuszi,
Koszi szepen,en is jonni akratam mar mert olyan jo hogy itt is csak kedves anyukak vannak ugyanugy mint az elozo Frissben…
Neked is dagadt a labad a mutet utan???.En 59-el mentem szulni es amikor hazajottem 58 kg voltam.Nem hittem a szememnek,aztan ra ket napra lement a dagadas es meg 4 kg hipp hopp.

Iancsa,
Nekem is 30-40-eket evett csak eppen naponta 7-szer ,mert az elso hen egyfolytaban aludt(allitolag a csaszar miatt+egy kis sargasag+ hogy 2 hettel korabban robbant a vilagba : )))
Na megyek egy kicsit nassolok ,mert az etvagyam kezd mar visszaterni : ))
Kataa

Kép
Kép
kataa
 
 


Sziasztok!

Afonya,
én úgy gondolom, nem lehet elrontani. Legalábbis nálun k nem volt gond. persze kell önálló játékidõ, de ha lát még nem jelenti azt, hogy elrontod.
mindenkinek ajánléom, ha használtan is, szerezzetek be egy babatonátatót, állványt, nagyon bírják a bébik, nekem a majd 11 hónaposom is odamegy éls játszik vele.

Eszter,
tápszert is kap a babád vagy a kajákon kívül csak anyatejet?
Ágci

Kép
Ágci
 
 


sziasztok

afonya, babanetileg vagyok zold Kép - na persze anyanak se profi Kép

agci, nem kap tapszert, csak anyatejet, zoldseget es gyumolcsot.

a vasat ti hogyan adjatok a kicsiknek?

eszter
eszter
 


afonya, koszi a linkeket, vegigolvastam. megnyugodtam egy kicsit, de meg is ijedtem, mert eleg sok minden mehet gallyra, ahogy masoknal olvasom.

meg egyszer koszi.
eszter
eszter
 


Szia Eszter,
közben jött egy info, itt az egyik anyukától, forgásügyileg.
Nem tudom olvastad-e Áfonya által megadott oldalakon, de ha zavar érdemes megnézetni a babát, akkor kiderül minden. Még most inkább, mint, hogy késõbb.(íírnék neked inkább magánba errõl a súlykérdésrõl, ha gondolod, nekem is elég nagyocska, ha rákattintasz a nevemre a fejlécben, jöhet a leveled.
Dévény Anna Alapítvány

1122 Budapest, Moszkva tér 16.
tel.: 355-5392

1051 Budapest, Október 6. u. 24.
tel.: 331-4143

A Moszkva tér a központ, minden miatt (idõpont, stb.) oda kell elõször telefonálni, mert ott az iroda is.

Kataa,
örülök, hogy jobb a kedved!
A védõnõvel ne foglalkozz, kár rá pazarolni a szót. Pihenj sokat és élvezd, hogy van egy gyönyörû kisbabád!Kép

Ágci

Kép
Ágci
 
 


Sziasztok!

Hát mostanában annyit javult a helyzet, hogy tudom mi az ami kiüti és tudom mije fáj nekiKépKép A feneke fáj!Kép Tiszta piros és pöttyös, holnap megyünk a dokinénihez és valami drasztikus változtatás lesz. Popsitörlõ váltásKép Jonsons van most, de elõtte meg a Nivea és a Pamperst használtam, lehet a Jonsost nem birja...
Ma a kicsi szentem csak és kizárólag a babakocsiban volt hajlandó elaludni cumival a szájában az erkélyen!!! Gabi üvölt mint a sakál, éhesnek nem éhes, mert csak nyammog és folyik ki a tej a szájából. Én meg meguntam a sirás-rivást bele a bundazsákba, sapi a fejére takaró és kint elringattam az erkélyen, de jóformán még ringatni sem kellett mert amint megcsapta a friss levegõ már aludt is. De egybõl.Kép Na gondoltam szépen vagyunk, de éjjel mit fogok veled csinálni?!Kép Hát az van, hogy a kiságyába bealtatta a nagyija valamikor 9 elõtt és éjjel 1 körül meg arra ébredtem, hogy csemetém nyugisan durmol mellettem a cicivel a szájában... De mikor vettem magam mellé? Nem emlékszemKép Aztán negyed négykor most felébredt szopizott majdnem 1 órát, de fél óra alatt teleette magát. Próbáltam ringatni cumit mindent, csaka cici... Na neeeem! Most már kb 2 napja a hasija sem fáj, kb 6x van széklete és sokat pukizik meg rendesen büfizik akkor én nem rontom vissza a helyzetetKép Beleraktam a kocsiba betakartam cumi bedug kis simi, tili-toli és 5 perc múlva elaludt... Még ilyet! Miért szeretni annyira a kocsit nem is értem!

Lehet hogy egy szép mellgyuszi elé nézek. Fáj a bal cicim bal oldala. Meg felül. Olyan mintha le akarna szakadni. Izomlázra emlékeztet. Most vagy az van, hogy tegnap nagyon megnyomtam (mert persze hason ébredtem), vagy az van, hogy: éreztem hogy piszkosul teli a cicim. Ez kb olyan 5-6 körül volt. Gabi jól kiszivta, de érdekes volt mert fájt ahogy csinálta. Aztán azóta meg csak rosszabb. De még nem bolondulok meg meg tudom masszirkázni bár este óta érzékenyebb.

Ja szerintetek mit csináljak a piros popival???

puszi
sasha

Kép
sasha
 
 


Sasha

Tudom nem leszek nepszeru, de en soha nem hasznaltam semmi illatszert picinek. tudom ti meg picik vagytok, de en eskuszok a vizes vattara vagy vizes furdesre amikortol nem nyeklik nyaklik a picur. En popsi kenocsot se hasznaltam nekik alap esetbe. Ha kezdeet esetleg megis pirosodni akkor cinkes popsikenocsot hasznaltam egy ket napig. Ez nagyoknal is pelenkas kor alatt 5-10 alkalomnal nem volt tobb. Liannanak lassan 2 eve alatt eddig 6-7 alkalommal volt csak errre szuksege. Egyebkent meg finom puha es szep a bore.

Alvas nekem 3 gyerekbol ketto imadta peldaul hason alvast. Vagy en melkasomon valo alvast es mindharman rengeteget aludtak elso 3 honapba babakocsiba. Ha alszik pihen picur te is menjel vele. soah nem tudhatod milyen ejszakad lesz hazimunak meg ugy is megvar.

Bocsanat keetlen tanacsokert es ide pofatlankodasert

Napocska
Napocska
 


Sasha,
nem szájpenésze van a babucidnak, mert attól is piros lehet a popsija. A dokitól kérdezz rá.
A babakocsit szerintem minden gyerek imádja, elringatja mint amikor a pocakodban volt és mászkáltál.Kép
Ágci

Kép
Ágci
 
 


jo reggelt lányok

Eszter
a sulyával szerintem nincs semmi baj .viszont én is azt mondom hogy vidd el a Dévény Anna alapitványhoz de elöte kérj egy idöpontot tölük meg egy beutalot a gyerekorvostol mert ez feltétlen szükséges mert ez tényleg nm természetes hogy nem forog ezért vidd el minél elöbb hogy tudjanak segiteni rajta .

Sasha
piros popsira kérjél gyogyszertári popsikrémet az majd biztos rendbe hoza .nagy valoszinüség szerint a jonsons a bünös a piros popsiban Kép ha nem pirosodot ki a Niveátol is .

Áfonya
de jo neked hogy forog már a babád az enyém még nem bár már ott tartanánk de mimég a fejünket se tudjuk megtartani stabilan bár már haladunk a célfelé Kép

Puszant Csics és Petike Kép
csics
 
 


Sziasztok,
csak pár szó, mert sietek, a gyerkõcök nyûgösekKép
Köszi a szüléstörténeteket, párat már olvastam,Kép E-mailben is szívesen olvasom, ha valaki elküldiKép

Eszter,
konduktor vagyok, segítek, de kevés az infó. Ádám emeli a fejét? Hason kinyomja magát? Ül már támasz nélkül? Volt más is a családban esetleg, aki késõn kezdett mozgolódni?
Tényleg lehet, hogy csak a súlya miatt van, én is találkoztam már ilyennel, de jobb biztosra menni.
Különben nekem is egy hasonló kaliberû Ádámom van, aki 4,5 hónapos és 8 kg, és szintén nem túl mozgékony. Neki ugyan nincs semmi baja, de a lányom után elég furcsa, mert õ meg egy sajtkukac.
Amit kérdeztem, tényleg fontos, hogy segíteni tudjak. A választ küldheted e-mailben is, kattints a nevemre, ott a cím.

Panda

panda
Halásztelek
 
 


Sasha!
Amig piros a popsi szvsz mindenképp vízzel mosd, ha már elmúlt a pirosság, és nagy macerának tartod a vizezést, keress vmi illatmentes kendõt. A dm-féle hipoallergén ilyen, de bizti van más márkájú is. Sajna a mohón evõ babáknak savasabb a kakija, könnyebben kipirul a popsi.
Jobbulást nektek!
Borcsa

Borcsa
KépKépKép
borsts
 
 


Sasha!

En is,mint Napocska,csak vizes vattat hasznalok popo lemosasra.Es nem kremezek,csak,ha piros.A masodik gyerekemnel is tök jol bejön.Persze,ha uton vagyunk kenyelmesebb a törlökendö.Nekem azt is tanacsoltak,hogy papir szerü,eldobhato pelenka betetet itassak at oliva olajjal es azzal töröljem a popsijat.Ezt utközben is lehet hasznalni.Kis tokban (pl. amibe az elfenykepezendö film volt-4 v.5 db)tudod magaddal is vinni,es nem vagy rautalva a különbözö allergizalo,parfümös vackokra!
Meg Aaronnal (3 eves) is szinte alig hasznalok valami illatositott szert,legjobb a tiszta viz.Bar neha kell mar nala a szappan...Kép

Agci!
A babakocsival kapcsolatban:kivetelek mindig vannak es ezek az en gyerekeim!
Ja, autozas közben sem szoktak nagyon aludni!Kép

Pandahoz hasonloan,en is szivesen olvasgatok szülestörteneteket!Az enyem valahol augusztus elejen (kb. 10.-ig)van,a "friss kismmaknal",de en tegnap este nem talaltam meg....Kép

Na,most megyek,talan sikerül összekapnom a lakast,ha Rebi meg hajlando egy kicsit aludni...Mert itt mar ugy nez ki,hogy le sem lehet irni,hogyanKép

Kryss&Rebecca(3ho+1het)

Szep napot, jo kedvet!
Kryss
Aaron (1999.X.13.)
Rebecca (2002.VII.23.)
Lea (2008.VI.19.)
Miriam (2010.X. 8.)
kryss
 
 


Sasha,

nálunk a Johnson's is bevált...Kép De lehet, hogy Gabi babának hiperérzékeny bõre van. Próbáld meg a vizes vattát.Kép

Panda

A szüléstörténetem a július 22,.-i archivban van a Friss kismamáknál...Kép

FortiKép

Megnéztem Levi babát...KépKépKép ezek a nagy szemek! Tündéri kislegény!

Iancsa,

Üdv Nektek itt a babák-mamák közt! Kép Nekem is csak a negyedik napon indult be a tejem, utána pedig kaptam egy jó kis mellgyulladást is. Szerintem ne aggódj, jól csinálsz mindent, amíg a baba gyarapodik, addig nincs baj!Kép

Nyuszi és Emília (15hetes)
Nyuszi
 


Napocska: akkor már ketten nem leszünk népszerüek (de mért ne lennénk? itt mindenki toleráns!!). Én is minden pelusozásnál lemosom. Mondjuk nem a csap alatt, mert félek hogy leesik, hanem kis lavórkában beviszem a meleg vizet, és rongyyal letörlöm. Popsikenöcsöt is csak éjszakára használunk, de tulajdonképpen arra sem lenne szükség, csak biztos ami biztos alapon.

Kataa: örülök, hogy jól viselte a mütétet. Szopi ügyben: szerintem a védönö tapasztalatból kérdezte. Nem gondolnád, hogy milyen könnyen fel tudják adni az anyukák. A lényeg, hogy mi nem adjuk fel. Anyatejhütés: ha nincs nagyon meleg, akkor pár órát nyugodtan lehet kint a tej szobahömérsékleten is (valaki irta régebben, keresd vissza). Egyébként én mindig megkóstolom, mielött odaadom neki (a tápszert is), ez nekem tuti bejön, igy biztos vagyok benne, hogy nem romlott.

eszter: szerintem is keresd fel Dévány Annáékat.

zsani
zsani
 
 


Sziasztok!

Sasha
A popsit nálunk is a gyógyszertári krém hozta rendbe, amit a dokinéni felírt, de én néha kamillával is átmosom a popsit, nagyon jó szerintem, és Elõd ímádja a popsi mosogatást (látnátok hogy vigyorog, fõleg ha készül még valami merényletre).

Kataa
Örülök, hogy túl vagytok a mûtéten. Szörnyû, hogy fáj a kicsiknek ez a dolog és milyen jól tûrik.
Amikor a kicsimnek az infúziót a fejébe adták, a doktornéni kiküldött, hogy jobb ha nem látom, szörnyû volt még kintrõl is hallgatni. Még mindig rossz rágondolni is. Nálatok is biztos jobb volt korábban megcsinálni, mint késõbb.

Az alvásról
Egy órája alszik Elõd a kocsiban, úgy hogy nem mozog (séta). Ilyen még nem volt. Reggelente általában 1/2 5-tõl fenn van, most talán jobb lesz a délután. Mostantól imádom a kocsit, csak legyen máskor is így.
A lényeg idõben ebédelhetek. Szép a mai nap.

Sziasztok
Zsuzsa és Elõd (10 hetes)
Zsuzsa
 


Sasha
Csatlakozom popsi ügyben, Hanna imádja, hogy a csap alatt mosom, csak utazáskor használok popsitörlõt, meg éjjel. Hanna feneke is piros néha, pl. amikor kipróbáltam egy olcsóbb pelust, hát azt nem bírta. Most Liberót használunk, nekem az jött be. A pirosságra a dokinéni adott kenõcsöt, de szerintem a neogranormon a legjobb.

bringa és Hanna (10 hetes lesz)
bringa
 
 


Kedves Lányok!

Azt szeretném tõletek kéredezni, hogy aki szülés után használat Tena betétet, melyik típusát használta, és hogy dokival kell feliratni, vagy csak simán lehet venni a patikában?

Sasha!
Nekünk is a neogranormon vált be piros popsira, és késõbb is csak azzal kentem, nem is nagyon volt többet piros .
A melleddel vigyázz mert nekem kétszer is begyulladt, be is lázasodtam, fejd le etetés után és a csomókat próbált masszirozni, tudom, hogy fáj de muszály.

Kata
Névtelen
 


Sziasztok lanyok! Kerdeaem lenne, a kisfiam 4 hetes lesz a heten es honnan lehet eszrevenni, hogy van-e fiütyi problema? Szabad a bört megmozditani a fütyin vagy nem? Irjon valaki, aki jaratos benne. Most sajna mennem is kell, mert az enyem sem a sok alvas hive. Köszi.
nyuli
 
 


Kata: én a Tena Lady Super-t használtam. Ez böszme nagy, de az elsö napokban kitünö volt, sose ázott át. Aztán van a Tena Lady Long, az keskeny, de hosszabb, az az utána lévö pár hétben jó. Ha orvos irja fel, akkor sokkal olcsóbb, de simán is lehet patikában kapni.

Nyuli: Mondhatni TILOS a fütyin mozgatni a bört még ilyen korban (legalábbis mi ezt mondjuk a rendelésen az anyukáknakKép) Még böven ráér a húzogatás.


zsani
zsani
 
 


Nyuli!

Nekem két fiam van, lassan járatos fütyiproblémában. Sajnos a védönök és dokinök elöszeretettel huzogatják föl nekik már az elsö pillanatban.Kép A nagyobbal jártunk sebésznél, aki azt mondta, hogy 2-3 éves koráig nem kell hozzányúlni, magától oldódhat. Én azt mondom, hogy ha már valaki hozzányúl, az legyen szakavatott a témában, ugyhogy csak sebész legyen az illetö.
Ha gond van (szükület):
1. amig pelusos, addig nem igazán lehet észrevenni, csak akkor ha valaki megpróbálja felhuzni (lehet, hogy sikerül, de ekkor a vér nem tud visszaáramlani, ez pedig nagy gondot is okozhat), mert nem látod, hogy hogyan pisil
2. késöbb viszont esetleg már a pisilésénél is észrevehetö ha nagy a szükület (nem biztos, hogy egyébként is), mert a szükület miatt nagyon érdekesen indul el a pisi

Kata!

Én Super méretüt használtam, nagon jó volt, csak egyszer áztam át, ami nagy szó, emrt a csáazár miatt alig tudtam mozogni, tehát nem voltam fürge "wc-re járó".
Elvileg nem lehet feliratni, emrt inkontinenciában szenvedöknek jár, de megpróbálhatod. Én 2 csaomagot használtam el, ez a mennyiség feliratva 500, nem feliratva pedig 3500 Ft-ba kerül.

Sasha!

Sajos ez tényleg mellgyulladás gyanus. Ha magas lázad lesz, akkor orvoshoz is kell menned, ha nem, akkor csak annyi a teendö, hogy gyakran szopiztass, abból a mellböl kezdve, olyan szopipózt keress, ahol az álla az érzékeny rész felé van (igy tudja kiszivni a leghatékonyabban), elötte melegvizezd (olyan meleggel, amit a böröd elbir), közben meg max. 10 percig jegelheted is.
Az egyébként nagyon jó, ha fáj, amikor szopizza (bocs, de ez az igazság), mert az annyit jelent, hogy valószinü sikerült megnyitnia az elzáródott tejcsatornát.
Nátán is nagyon szereti a kocsit, gyakorlatilag nappal ott alszik, este pedig abban altatjuk (5 perc Kép), aztán még egy kcisit alszik benne, aztán felvisszük a szobába.

Áfonya!

Nekem az elsö után kellett egy kis idö, amig visszaállt ar eredeti menzesz, egy-két alkalommal még fájt, pedig elötte soha. Aztán már olyan volt, mint szülés elött (Beni 8 hónapos volt, amikor újra megjött).

Forti!

Mi is igy jártunk (visszatért az éjszakai 3 óránkénti szopi), de aztán most megint rendezödött. Ugyan az éjszakát még mindig nem alussza át, de legelább nem 3 óránként eszik.

Beszti

KépKép
KépKépKép
beszti
 
 


Kata
én is olyat használtam mint zsani de én az TESCOBAN vetem ezeket meg vagy a közeli nagy élelmiszer üzletben mert most már ott is lehet kapni .

Puszant Csics és Petike
csics
 
 


Sziasztok Lanyok,
Sikeresen atveszeltuk az ejszakat : )))
Egyszer 5 orat aztan 3-at aludt.Ma is olyan nyugodt es mar le is esett a kotest a kukacarol.
Nagyon helyes kis formas lett : ))) (Bocs)
Megittuk az elso anyatejet es minden Ok volt ,olyan boldog voltam : )

Anyukak,
Egy par kerdes egy ilyen tapasztalatlantol mint en>
Mikor fog atterni a baba a 4 orankenti evesre?Mikor kell pl,tartania a fejet,fordulni,stb…honnan lehet ezeket megtudni?
A babagondozasi konyvemben nem igazan talalam egyertelm valaszokat.

Zsani ,
Kar hogy ezt nem tudtam mert kiontottem a tejet,bar 6 ora biztos amugy sem lett volna keves.

Zsuzsa,
Hat igen,nekem tuti duplan fajt mint neki.Soha nem gondoltam hogy ilyen aggodos leszek,persze csak jo ertelemben : )))

Nyuli,
Nekunk a gyerekorvos mondta hogy szuk a fitymaja,es kesobb gondot okozhat.Mivel mar reg eldontottuk hogyha fiu lesz mindenkepp megcsinaltatajuk a mutetet igy a vegen orvosi javaslat is lett belole.

Meg egy kerdes,
Meddig tart altalaban a gyerekagyi folyas,mert nekem meg mindig van es kivancsi vagyok mikor mulik mar el.

Na megyek mert etetes van,
Pusz
Kataa es a ma 3 hetes Alex

Kép
Kép
kataa
 
 


sziasztok lanyok

koszi szepen mindenkinek, aki segitett. nem tudom sajnos a deveny alapitvanyt felkeresni, mert tengerentulon elunk.

panda, szoktam hasra tenni adamot, emeli szepen a fejet es tartja eleg sokaig. ki is tudja nyomni magat, azzal sincs gond szerencsere.

megkerdeztem, a csaladban volt hasonlo eset: az unokatesom abszolut nem forgott, sot nem is maszott, ultebol egybol felallt es ment Kép
allitolag en sem forogtam, en is nagy baba voltam, 4.3kg-mal szulettem.
eszter
 


sziasztok lanyok

koszi szepen mindenkinek, aki segitett. nem tudom sajnos a deveny alapitvanyt felkeresni, mert tengerentulon elunk.

panda, szoktam hasra tenni adamot, emeli szepen a fejet es tartja eleg sokaig. ki is tudja nyomni magat, azzal sincs gond szerencsere. ulni is szepen tud egyedul,tamasztas nelkul.

megkerdeztem, a csaladban volt hasonlo eset: az unokatesom abszolut nem forgott, sot nem is maszott, ultebol egybol felallt es ment Kép
allitolag en sem forogtam, en is nagy baba voltam, 4.3kg-mal szulettem.
eszter
 


kataa, adam kb. 4-5 honapos kora korul kezdett el 4 orankent enni kerni, azota is igy van, napi 5x kap tejcsit. folyas nekem kb. 5 hetig volt. hulye voltam, mert vegig betetet hasznaltam es mirigygyulladas lett belole jo kis lazzal. okosabb lett volna bugyit valtani naponta tobbszor, hogy levegozzek 'odalenn' Kép
eszter
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?