Új privát üzeneted érkezett!

Winnie, mert a régivel nem tudtam belépni. Zitát itt hagytam a gépnél, éppen a vonalzón akartam képet cserélni, és nem tudom, miket nyomkodott nekem össze-vissza. :D

Cic,
privi ment!
Esetleg egy ötlet: a másik babás topicomban az egyik lány összeírta a telszámokat, mélcímeket, neveket, és aztán körbeküldte mindenkinek e-mail-ben. Persze mindenki annyi adatot adott meg magáról, amennyit gondolt.

Tünde

KépKép
KépKép
KépKép
zitaanyu
 
 


Sziasztok!

Szülés választott orvos nélkül: hát nem tudom, mi lenne, ha ezt más kórházakban is megtennék. Pl. én csak azért váltottam kórházat (ami nekem teljesen megfelelt, bababarát, stb.) mert az orvosom átment egy másikba. És ugye én mrá 3-at nála szültem. Az új kórházat magamtól soha nem választottam volna...
Ha ezek után azt mondanák, hogy bocs, de nem szülhet a dokijával (ami persze még így is előfordulhat, hisz bármi lehet, ami miatt épp közbejöhet neki), akkor eléggé ki lennék akadva.
És igen, jogos kérdés, hogy ha valaki tudja már a múltamat, és az egész terhességemet végigkíséri, azt elég nehéz pótolni egy pár kérdéssel a szüléskor. Nekem pl. a 2. szülés császár volt, de az utána következő spontán. Gondolom ezt valahol azért számít, és elvileg benne van a kiskönyvemben is, de ugye azt el szokta-e valaki olvasni szüléskor?
Viszont az indított szülésnek abszolút ellene vagyok, szerintem egy gyereknek akkor kell jönnie, amikor akar (persze lehetnek kivételek, pl. programcsászár), és nem biztos, hogy igaz, de szerintem az indított szüléseknél sokkal gyakoribbak a komplikációk (pl. nem megfelelő tágulás, fájástevékenység).
Szerintem ha ilyen rendszert akarnak bevezetni bárhol, akkor ott már a terhesgondozásnak is olyannak kellene lennie, hogy több orvost is megismerjen az ember (és persze normális legyen mind), ne csak egyhez kötődjön, és a többi is tudja a kórelőzményeket. Ha jól tudom, külföldön van ilyen rendszer is...

KépKép
KépKépKép
beszti
 
 


Tünde: köszi az infót, igen arra számítottam ,hogy a vasammal esetleg problémák lehetnek, mert mindig is vashiányos voltam, de most azért szedema vastablettát.

igen, ebben viszont igazat adok, hogy ha valamelyik doki enyhén szólva túlvállalja magát, és éjszakákon át nem alszik, mert szülést vezet, hát én sem szívesen feküdnék másnap a kése alá.....ez is jogos!
Németországban nincs ilyen hogy fogadott orvos, ott van Hebamme=szülésznő és védőnő egyben, aki végigkíséri a terhességet, levezeti a szülést, és jön hozzád a szülés után. Ez választható, de dokit "le/megfizetni" szigorúan tilos! Szerintem ez egy nagyon jó megoldás! És hát ugye a szülésznők nagyon jól ismerika a dokikat, és ők el tudják mondani szakszerűen, ha van valami közölnivaló!
Vendég
 

 
 

Tünde: Igen értelek doki ügyben, de én eleve nem engedném egy orvosnak,hogy 8 órát dolgozzon, szerintem az nagyon sok. Ugyan ez a véleményem a nővérkékről. Ők emberekkel dolgoznak, minden beteg valakinek az anyukája, gyereke, élete értelme. Én sem szeretném,ha a lányomat vagy férjemet olyan orvos műtené, aki 8 óra talpalás és egy ügyelet után va, 9 kávéval a hasában. Szóval ha ezen változtatnának mindenkinek jó lenne nem? Persze ez csak az én véleményem. Köszi a jótanácsot, és holnap majd megírom mit mondott a dokim.

beszti: ugyan ez volt velem, én is azért váltottam kórházat, mert a dokim is. És tényleg pl. angliában se fogadott orvos se fogadott szülésznő, ha itt az idő bemész és szülsz. Na de szülni nem olyan mintha fülész orvoshoz mennél be, mert mondjuk nekem nincs fül or gégészem meg sebészem meg isten tudja milyen orvosom, de nem is olyan intim és huzamos a kapcsolata az ember lányának egy fül-orr gégésszel mint egy nőgyógyásszal ( jó esetben) nem? Ki szereti szétteni a lábát egy únszimpatikus bunkó nőgyogyinak?

Kép
Kép
[/url]
korena73
 
 


Sziasztok,

Most voltam a dokinál, és még mindig mindent rendben talált. Szerintem az egyik legkönnyebb esete lehetek.:) Persze én csak örülök neki.:)


A táblát végre feltöltöm, de először a régit, elmondom kit vennék ki belőle, és ha jó nektek, akkor feltöltöm.
Kép
Kép
Kép

Én láttam a fókuszos műsort is, és egy kicsit kiakasztott, mert szerintetek milyen hatással van egy olyan leendő kismamára, aki szeretne gyereket, de miután elmondják, hogy mi mennyibe kerül, menten lemond róla.
Nem mondom, sokba kerül a gyerekvárás, de rengeteg dolog van, ami csak fölösleges sallang. Pl. Mondta az egyik kismama, hogy a torna mennyibe kerül. Szerintem a legtöbb kórházban van ingyenes kismamatorna, igaz napközben van (és ha dolgozunk, akkor kevésbé tudunk elmenni), de aki akar az tud magának venni egy kazit is és arra is lehet tornázni.
Vagy pl. szét kell nézni, mert nekünk a brendonos komódot 50000-rel olcsóbban csinálja meg az asztalos, mint amennyibe a Brendonban megvennénk. (Bár még nincs kész, de csak nem lehet annyira félrecsinálni.:)) Szóval ezeket a lehetőségeket is el kellene mondani szerintem, nem csak azt, hogy milyen drága, stb....

Látom az orvostéma mindenkit felkavart. Én több oldalon is állok.
Egyrészről: jogunk van az orvosválasztáshoz. Tehát, ha ügyeletben indul meg a szülés, és ha az orvosunk bejön, akkor igenis vezesse le a szülést.
Másrészről: Az orvosok kipihentsége és testi lelki felkészültsége a mi érdekünk is. Kinek hiányzik egy kimerült orvos, aki nem tud eléggé koncentrálni.
Viszont, ami miatt ez az egész van: a legtöbb orvos milyen alapon használja magán célokra (mert aki fizet a szülésért, választott egy orvost, az igenis magánbetege az orvosnak), a kórház eszközeit, és miközben pénzt kap a kismamáktól a szülésért, amit elvállalt, miért akar ügyeleti pénzt elszámoltatni, csak azért mert a betegéhez bejött levezetni a szülést.
Én pont ezek miatt kórházban, sztk-ban sosem adok pénzt, csak akkor, ha magánrendelőbe megyek, magáneszközökkel vizsgálnak, stb... A szülésért természetesen én is fogok adni az orvosnak, de csak azután miután megszültem.
Egyébként nekem lehet, hogy szerencsém van, de soha nem volt még problémám egy orvossal sem, akihez nem magánban mentem volna.

Lehet, hogy a téma engem kavart fel a legjobban????:)

csernusn
 
 


csernusn

javítsd kéelek máté tamásra és mint kiderült a soten rosszul mértek, mert csak 42 cm volt a drága

beuka is megszült

KépKép
KépKép
bunny75
 
 


én annak az orvosnak, akinél ügyeletben szültem nem adtam pénzt, mert le sem bagózott és amikor varratot kellett violna szedni, akkor jelent meg, pénz reményében. én megköszöntem és közöltem vele, hogy a kezelőorvosom kiszedi majd a varratokt

KépKép
KépKép
bunny75
 
 


Ja és akkor kit vennék ki?

Bnétimi
Kviki
Alexa2006
Persala
Betolakodó
Balázs_éva
Jdora
Jkzsanett
Davallia

szerintetek?

Ja és még az orvostémához... Ki halotta a veszprémi esetet, ahol a fiatal szülész doki meghalt? Ide vezethet a túlhajszoltság...:(

Én egyébként minden olyan területen, ahol emberekkel kell foglalkozni, speciális pszichológiai tesztet vezetnék be, mert az emberekkel bánni is tudni kell, nem csak a szakmához érteni.

Rena,
Sajnálom a veled történteket.:(Szerintem a pihenés jobbat tenne, mint a munka, bár tudom én is nehezen szántam rá magam.

Mellszívó,
A Madelának (nem tudom mi a neve, a nem aventos) a lézijánek olyan furcsa feje van, azzal nem furcsa pumpálni a mellett? Az Aventos az jobban kézreáll nem???
És lehet hogy ekkora az árkülönbség a kettő közt. MErt az Aventosról tudom, hogy 15 körül van a kézije, de ezt a M. betűset most néztem a kórházban és valami 5000 Ft volt.

csernusn
 
 


a medelanak az elektromosa is 15e. Ma épp az mentett meg a csomótól és az avent nem... Amúgy meg minig az aventot használom :-)

KépKép
KépKép
bunny75
 
 


bunny,

Javítom a nevet, tényleg, hogyhogy nem András, hanem Máté lett?

csernusn
 
 


Niki, szerintem Vikit ne vegyük ki, ő azért írogat :), csak most egy pár hete maradt el max.
Meg Zsanett is rémlik még az utóbbi hetekből, nem?

A többiek már nagyon régen írtak, szerintem hónapok óta nem, többekre nem is emlékszem, betolakodó Timire igen, de ő is eléggé elmaradt, remélem, minden ok velük....

Ja, és én a boltban láttam kétféle Medela kézit, az egyik tényleg pár ezer Ft volt, a másik 12, az is kézi, gondolom, az egyik alap, a másik tud még valamit, de annyira nem nézegettem.

Most is épp zajlik az ebéd utáni boxmeccs a pocakomban :)

Nektek nem tünt fel, hogy valahogy meghülyültek az órák? leglábbis nálam legutóbbi Bunny hozzászólás 14:35, míg nálam most 13:51 van....
erről jut eszembe, tegnap megszívtuk, felkeltem szombat szerint fél 10-kor, azt hittem, hogy előre kell állítani az órát, tehát fél 11 van..... szépen felkeltünk, majd jó két óra múlva jöttünk rá, hogy hát rossz felé sikerült állítani :? no de mindegy, ilyen se mvolt még, hogy hétvégén fél 11-re el van mosogatva, kimosva, vasalva, máskor még bőven durmolunk ilyenkor. No de azért délután bepótoltam azt a két óra alvást :lol:

KépKép

KépKép
winnie27
 
 


ja, látlom, szerintem a Babanet nem állt át :)

KépKép

KépKép
winnie27
 
 


Hát az apukája András és addig míg nem találtunk jobbat Andriska alatt futott, meg Borsó... És hát a gyereknek nem adhatuk azt a nevet, hogy Borsó :-) Bár képzeljétek a szomszédunk kislánya Ribizli és őt hívják egyedül így még Mo-n.

KépKép
KépKép
bunny75
 
 


csernusn: kviki van! Ő hetente írni szokott!! Egyébként igazad van. A sógornőm is orvos, de empátiája egy fűszálnak is több van mint neki, és van sajnos nekem is rossz tapasztalatom, hogy hogy tud egy orvos egy kiszolgáltatott betegbe még egy jó nagyot rúgni, és emberi mivoltában megalázni, annak ellenére, hogy osztályvezető főorvos a lelkem!!!! Az ilyen menjen kutatónak, vagy ahova akar, mert egy embernek nem csak a teste beteg ha kórházba kerül hanem a lelke is! Na most aztán jól megmondtam :lol:

Kép
Kép
[/url]
korena73
 
 


Niki, tökéletesen igazad van, amit még írtál az orvostémához. Bezsebelni a pénzt a kismamától, és még ügyeleti pénzt is kérni, nagyon nagy pofátlanság, szerintem is.
Egyébként nekünk a gyerekorvosunk is választott, nem hozzá tartozunk.

Szilvi, amit írtál a Németo-i helyzetről, az nekem nagyon szimpi, a Bába válaszol c. könyv is ilyen, és én annyira irigylem azokat a nőket, akiknek ilyen gondozásban van részük.

Úgy néz ki, én dúlával (is) fogok szülni, nagyon örülök, mert startra készen áll majd homeós cuccokkal is, ha szükséges. A várandósság alatt is hívhatom telefonon, ha vmi kérdésem van, és persze találkozunk is. még jó, hogy őket nem szabályozzák be. :D

Tünde

KépKép
KépKép
KépKép
zitaanyu
 
 


bunny: Az én fiam is Andrásnak készül, de remélem marad is, hacsak valami véletlen folytán át nem alakul kislánnyá... :lol:
Málna, Alma Szamóca nevet hallottam már, de Ribizli? Mi a vezeték neve? Csak kiváncsiságból :lol: Még az kéne, hogy valaki a Dinnye nevet adja a babájának! Azért érdekes, hogy ezeket a gyümölcsneveket kislányoknak adják. Szerintem is kislányosak, de azért érdekesek. A fiú nevek lehetnének a Kolbász, Sonka, Csülök...

Kép
Kép
[/url]
korena73
 
 


Korena, és a konyhakerti növények is lánynevek, mint pl a Petrezselyem. :D:D:D

Tünde

KépKép
KépKép
KépKép
zitaanyu
 
 


Közben felvetnék még egy kérdést, altatás ügyben. Ill pontosan azt, hogy Ti miben altatjátok / fogjátok altatni a babákat? azt hallottam, hogy hálózsák, ezt én is így gondolom, de alá elég egy body, vagy rugdalózó? és kell még takaró is?

KépKép

KépKép
winnie27
 
 


Tünde! A dúla dolgon én is gondolkodtam, de olyan a természetem, hogy nem szeretem ha macerálnak ha fájdalmam van. A szülésznő választás a dokim eredménye, aki halálra dicsérte a Jolánt akivel szülni szokott, úgyhogy neki köszönhetően válaszotottam, vagyis választotta nekem Őt. Ő fog homeo bogyózni, maszírozni, meg minden, ha hagyom.. és nem küldöm el a fenébe két fájás között.. :oops: Marhára kiváncsi leszek de várom :D
Zitánál hogy volt?

Kép
Kép
[/url]
korena73
 
 


winnie: Lilinél a hálózsák nagyon bejött, mert folyton lerúgta a takarót, de hallottam olyat is, hogy valamelyik kisbaba pont a hálózsákot nem viselte el.... Én elsőre biztosan bepróbálkozom a hálózsákkal Andrisnál is, mert nagyon jó dolog.

Tünde: Petrezselyem? Ezt még nem hallottam!

Kép
Kép
[/url]
korena73
 
 


Korena, Zitánál Apa volt velem, plusz a választott szülésznő, és néha a dokim. Apa igaziból csak a vizespalackot adogatta, ez tök jó volt, meg néha "kaparászta" a hátam, ami inkább idegesített, mint jól esett volna. Azt hallottam, hogy már az én szülésznőm is homeózik, de mivel Ő nem ismer annyira, könnyen adhat olyan bogyót, ami nem segít, és nem is tudom, van-e vmilyen homeós végzettsége.

Winnie
, a hálózsák alá a szoba hőmérsékletétől függően adsz majd bodyt, rugit, de úgyis meglátod, hogy a babádnak meleg vagy hideg-e a lába. Sztem ha hálózsákozol, nem kell még takaróval is betakarni.

Tünde

KépKép
KépKép
KépKép
zitaanyu
 
 


winnie: Még csak annyit, hogy nálunk (tömbház) nagyon meleg van, úgyhogy csak hosszú ujjú bady és hálózsák lesz, de nekem az a vastagabb hálózsákom maradt Lilitől. Már most parázom, hogy hogyan kell majd öltöztetni, hogy ne fázzon és melege se legyen. Lánykámnál is paráztam... :oops:

Kép
Kép
[/url]
korena73
 
 


Tünde: A szülésznőm homeós "tehetségét" a doki az egekbe dicsérte, azt mondta, hogy még Őt magát is szokta kezelni szülés közben, ha fáradt, kimerült, kialvatlan volna, úgyhogy bízakodom nagyon...

winnie: Tündének igaza van vagy ez vagy az.

Kép
Kép
[/url]
korena73
 
 


Tünde: Akkor a dúlád ismerősöd? Vagy hogy találtad? Mesélj! Jó néhány évvel ezelőtt gondolkodtam azon, hogy beiratkozom dúla képzésre, mert szép hivatásnak találom. Szöges ellentétje a mostani szakmámnak (amit nagyon szeretek) de rá kellett jönnöm, hogy nem nekem való.... nem vagyok olyan alázatos természetű, hogy egy esetleges kínjaitól önmagából kifordult anyukának kellő segítsége lehessek. Minden elismerésem az övék, meg a szülésznőké.

Kép
Kép
[/url]
korena73
 
 


az őszi babáktól lopott info, ami érdekes lehet:

Pár infó, amiket most hallottam és eddig nem tudtam (mert persze mindenki tanácsot ad a tejtermelés fokozására): Nem szabad együtt nyomni a homeos bogyót és a Laktoherbet, mert állítólag ellentétes hatást fejt ki.
Az Avent Isis mellszívóból érdemes kivenni a masszázspárnát, mert hatékonyabban szív anélkül.
Szívás közben masszírozni kell a mell alsó részét, ahogy tartja az ember.

KépKép
KépKép
bunny75
 
 


én is gondolkodtam/om a dúla dolgon, de nem tudom, doki+szülésznő+apa+dúla, nem sok ez egy kicsit? ok, tudom, hogy a doki csak a végén, de akkor is. Meg - bár persze lehet, hogy csak én foglalkozom ilyen hülyeségekkel - annak nincs egy ilyen vetülete, hogy azért fogadok dúlát is, mert nem bízom (eléggé) a szülésznőben, és még valaki kell?

KépKép

KépKép
winnie27
 
 


Tunde
Hat igen nekunk pont ezert nem lett Simon egyik babo sem..merthat ugye ne keverjuk a dolgokat :wink:

Andy
macko koma kiraly,majda kislanyis ertekelni fogjaes akkor apa visszaszivja :D
Koszi en alkamazott vagyok,tehat a cegem kulso berszamfejtojenek kene csinalni.Csak az a konyvelo iroda eleg tajekozatlan,de most a cegem fokonyvelojet rajug ugraszottam hogy nezznek utana,nem en vagyok az elso kismamajuk.

Cic
IGen en is olyan patikaban jarok ahol lehetvele fizetni.En eddignem tualtam ra csak a cegem,ebbol fizettem a 4D-uhokat is.

Kolena
Hat erre szerintem hivd fel a dokit es menj haza pihenni,az tuti hogyaz ules nem hasznal neki. A jo oreg Parafin olaj nem jon be???

Szilvi
Nekem is tetszett a Szabadsg..,szerencsere baba nem reklamalt.
Szomoru szerintem hogy igy csak anyagi oldalarl nezi ka babavarast a tv-ben...nem kell mindenbol szupi lehetakr hasznalt is.Sajnos rekalmot csinalnak es egyre tobb singli csaj akik meg csak nem is akarnak babat...

Bunny
Hat mostelbizonytalaniottal a tanfolyammal kapcs.Bar megjegyzem en sem lennek bator mindenfelehez akarmilyen oktatas utan sem... de legalabb tudjam az alapokat.

Valasztott orvos temabam:
Az USA-ban ugy csinaljak hogy van egy 4 fobol allo orvos team,mar a varandossag alatt is barmelyikhez kerulhetsz,es a szulesnel is az megy be aki epp ott van.En ugy tudom ez ellen nem haborognak,mindegyik jo szakember es segitokesz kedves (ez ott kotelezo am...nem ugy mint itthon,hogy meglepodsz ha ilyet latsz )...

Winnie
Ugyesen vasarolgatsz mar,szerintem kiskadbol erdemes olyat venni ami nem csuszik, (IKEA-s ilyen ) es nem draga.Takarobol meg minel puhabb legyen es jo meleg.PErsze egyegyszeru vekony is jol johet tavaszra.

Niki
Szerintem Kristat es Vikit ne vegyuk ki de a tobbieket nyugodtan.
Nekem Medela kezi van,valahogy jobban jott a ketkezes kezi mellszivo.Anno a kezo volt 8000 Ft .Az elektromos meg 18ezer,most 20 korul van.

Na en lepek a baratnomhoz 3 hetes kismukit megnezni :D
Aztan meg dokihoz megyunk.

Kata

Kép
Kép
kataa
 
 


Tudjátok mi jutott az eszembe? Amikor nem tudtam jönni mert be voltam havazva és ti 5 oldalt írtatok az alatt, én meg kétszer futottam neki, mert elsőre feladtam, hogy be tudjalak titeket hozni, meg így járt Tünde is... és mi van, ha olvasnak azért minket... csak nincs idejük írni... és most elszomorodnak .... értitek....
Szóval most szólok a csajoknak, adjatok életjelet!!!!

Kép
Kép
[/url]
korena73
 
 


Dúla: a győri topicba szokott írni, 6 gyermek anyukája, diplomás szülésznő, és vezet otthonszüléseket is. Szóval itt találtam, a babaneten. :) Persze én kórházban fogok szülni. A szülésznőnek nincs igazán miért megsértődnie, mert a dúla a kórházban mint laikus segítő van jelen, tehát a szülés szakmai-technikai részébe nem szól bele, hanem az anyukával van elfoglalva. "Kiszolgál", masszíroz, támogat testileg-lelkileg. Erre sztem sok apuka nincs felkészülve, nem igazán tudják, mi lenne jó, sőt anno sztem én sem tudtam. :(

Tünde

KépKép
KépKép
KépKép
zitaanyu
 
 


és mi számít drágának egy kádban? :?

KépKép

KépKép
winnie27
 
 


Sziasztok!

Csak gyorsan, mert ezer a dolgom.

Korena!
Remélem már jobb! Kell műteni, vagy ilyesmi?

Légzésfigyelő: a babysensehez: az importőr nem is ad hozzá garancialevelet, még nem kellett csinálnia, így csak a blokk mellé szoktuk elmondani, hogy azzal 1 éves garancia van a készülékre. Sosem találkoztunk eggyel sem, amit visszahoztak. Az egyetlen hibás példányt a 4 év alatt a saját gyerekünk alatt találtuk meg. Az importőr el sem hitte, hogy nem működik megfelelően.

A két lap közül elég az egyiket használni a kiságyban az elején (amíg a ded belefér a mózesbe), a másikat berakod a kemény aljú mózesbe és csak a kezelőpanelt viszed egyik helyről a másikra. Nem magadhoz, hanem a gyerekhez. Igen, a matrac alá kell tenni.

Tanfolyam: ha nálunk vásárol, vagy bérel valaki, akkor mindössze 1000 Ft-ért hallgathatja végig a tanfolyamot. Kiscsoportban, bárhány kérdéssel, gyakorlással. Novemberig ráadásul teljesen ingyenes volt. :(

Igen lehet nálunk használtan is venni, ha van benn. Éppen most nincsen. Az ára egyelőre 30 000 Ft, de ez várhatóan csökkenni fog.

Medela kézi: nagy különbség a két kézi közt, hogy egy kézzel, vagy kettővel üzemeltethető. Ha tartósan használod és kézit, akkor az egykezes sokkal kényelmesebb. Ha kölcsön kapod, akkor a kétkezes is jól beválhat, de ha Te választasz....
Lactina electric Plus. Igyekszünk, hogy mindig legyen benn készülék, de nem árt idetelefonálni, mert néha pont elviszik.
Meg rafinált a nyitvatartás is. Hétfő, Péntek, Szombat.
Amire ismét felhívom a figyelmet, az a bababörze. Ott mindent meg lehet venni, ami a babáknak szükséges, tán pelenkázós komódot nem, de minden egyebet a fültisztító pálcikától a nyári sapkán át a babakocsit is beleértve. Ráadásul mi is ott leszünk, és pl Medelából tudunk ilyenkor kedvezményesen árut szerezni, és így olcsóbban is tudjuk adni. Szerintem érdemes kinézni. Anno először mellszívóért jöttem ki nullkilóméteresként asszem 2 hetes volt Zsombi és sajnáltam, hogy nem szülés előtt volt a börze. Mert már mindene megvolt.

Altatás. Külön alvó babánál számomra lényeges, hogy könnyen bontható legyen a ruházata, tekintettel az esetleges légzésvizsgálatra.
:D
De tényleg. Olyan kevés elölnyitós bodyt lehet kapni. Ezen kívül azt az elvet követtem, hogy a babára egy réteggel (vékony) többet rakok, mint amiben én jól érzem magam. Így hidegben body, ruhaszerű, pólóanyagú hálózsák és nem túl vastag takaró. Persze a szoba hőmérsékletétől függ. Tudjátok, a túlöltöztetés rizikótényező bölcsőhalálra!
Most láttam paplan vastagságú, ujjatlan hálózsákot. Számomra nem tűnt túl célszerűnek.
A hálózsákban a plusz takarót sem nagyon tudja lerúgni, azért jobb, mint a rugdalózó.

Szülési terv. Ezt nem szüléskor kell egyszer megmutatnod, hanem hónapokkal előtte. Ez egy tipplista, hogy mit szeretnél. Ha a doktor, vagy szülésznő akkor nem megy bele egyik kérésedbe sem, akkor vagy elkezded őket akkor puhítani, vagy időben elmenekülsz. Magamnak azért írtam össze, mert profin elfelejti az ember a cizellált részleteket a fájások között. Legalábbis én azt tettem Zsombival.
Ha nem jutunk el a kórházig, akkor úgyis vagy baj van, ami kötötté teszi a dolgokat, vagy ha baj nincs, akkor csak rajtunk múlik, hogy olyan legyen a szülés, mint ahogyan szeretnénk.
De lehet, hogy Kedvesnek odaadom a tervet, ő is olvassa el, hátha ő lesz az, akin múlik a dolog. Egyébként az ember érdekeit nagyon soxor csak a kísérője képes közvetíteni, ekkor jól jön, ha tudja, hogy mit szeretnél.

a terv kezd összeállni, ha lesz időm, akkor begépelem. Ne hagyjátok, hogy kinevessenek benneteket. Mindegy, hogy mit írsz a lap tetejére, de meg célszerű beszélni, hogy mi valósítható meg és mi nem. Miért. Ez akkor jobban megy, ha közben 5 percenként nem tördeled el a párod ujjait a fájásoknál, amikor egy hang sem jut el az agyadig a doki szövegeléséből. Voltam bent a Rókusban és beszéltem az alaptézisekről a csecsemősökkel és a főmadammal. Aki nem ott dolgozik,ahol szül, akkor a szülőszoba-bemutatáson, vagy a csecsemős előadáson teheti fel ugyanazokat a kérdéseket, vetheti fel ugyanazokat a kéréseket, mint én.

Választott orvos. Az angliai rendszer ilyen szempontból szimpatikus. Nincs kivételezés.
A pénzes szülésekért ügyeleti pénzt elkérni nem fair.
Addig jó a szülés, amíg a doktorra nincs szükség. Éppen ezért a szüléshez nem az orvos a fontos, hanem a szülésznő. Szerintem.
A kórházi szülésemnél a doktor többször igyekezett gyorsítani a szülést, amit én mostani fejjel nem preferálnék. Aztán persze izgulhattunk, hogy mi lesz a vége. Ha egy gyewrek jönni akar, akkor jön, ha meg nem akkor nem. És ez utóbbiért mindent el is követ....ld szüléstörténetek

Snoopy

KépKép
snoopy
 
 


Tünde: Hát igen, lehet, hogy a szülésznőnek kimondottan jobb, ha van dúla is,mert akkor neki csak a szakmai protokolra kell figyelnie nem? Meglegyenek a szükséges vizsgálatok stb. Beszéltél a dokiddal? Ki vezényli a gátvédelmet? Mert ha a doki (mint nálam) akkor szülésznőt választani már nem is kell....

snoopy: Szerintem is fontosabb a lehet a szülésznő, na de félév múlva kitalálják, hogy szülésznőt sem lehet választani, mert ők is sokat dolgoznak! És szerintem nem szabad így csinálni ezt, hogy akkor mostantól nem mehet be a doki.... mert ha ezzel már a terhességed elején tisztában vagy, akkor máshogyan állsz a dolgokhoz. Azt mondod, hogy oké, ha nem akkor nem, akkor választok szülésznőt.. na de ha valaki, mint mi is már inkább a vége felé járunk. lelkilek felkészülve, elképzelve mi hogy lesz hirtelen azt mondják, hogy nem úgy lesz... hát szerintem az nem fer. Mondják azt, hogy ez lesz mondjuk 2007 májusától. Ezzel azért lehet számolni, kalkulálni, kitalálni, hogy mi legyen....

Kép
Kép
[/url]
korena73
 
 


Na lányok én a mai napon behoztam az aranyeremet dolgozni, de az ég adta világon semmit nem csináltam, csak neteztem :lol: :wink: holnap majd lehet belehúzni. Megyek haza, veszek egy kamillás ülőfürdőt, és elindulok a dokihoz, hogy megvizsgáljon és megnézze ezt a szörnyeteget (nem a babára gondoltam hanem a dudorra :lol: )

Holnap beszámolok. További szép napot mindenkinek.

Kép
Kép
[/url]
korena73
 
 


korena, beszti : ez már állítólag létezik valamelyik itthoni városban se nem választott orvos se nem hála pénz.Nem tudom pontossan hol de olvastam a neten.

Az a gond a szabad szülésznő választásban hogy csak az adott kórházban dolgozó szülésznőt fogadhatod meg.Nekem a legjobb barátnőm szülésznő de nem kérhetem meg mert nem dolgozik itt a kórházban pedig az életemet is rábíznám és tudom hogy szakmailag is toppon van és ez nem elfogultság. :)

Neekem például nincs választott orvosom de itt a terhes gondozáson számítógépbe írnak minden adatot és a nővérke mindig ugyanaz szóval mindenkiről mindent tud és ő referál az éppen bent lévő orvosnak így nincs is gond.Én hála istennek eddig és már szinte az összes orvossal találkoztam nem volt semmi panaszom.Mondjuk ez lehet az én természetemnek is köszönhető mert a védőnővel mindent megbeszélek illetve itt tőletek is nagyon sokat tanulok.Az orvostol meg amit kérdeztem eddig mindenre nagyon készséggel válaszoltak.Szóval nekem nem is lesz orvosom mert azt a rengeteg pénzt amit elkérnek magánban én inkább a babára költöm.Lehet hogy leszóltok majd érte de tudom hogy a dokinak az anyósom tuti fzetni fog mert nem tudom visszafogni hogy ne pénzelje az orvosokat.Sajnos olyan világban élünk hogy azt hisszük és néhányan be is dőlnek neki hogyha pénzt adunk az orvosnak akkor jobb lesz.Nem igy van legalábbis én nem ezt tapasztaltam Anyós bent volt a kórházban egy hétig kezelésen dugdosta a pénzt és majdnem hogy le se sz***ták a fejét.Én pesten a jánosban voltam pár évvel ezelőtt és vakbél műtétem volt egy hétig voltam ben t és egy fillért nem adtam a dokinak se a nővérnek és érdekes módon majdnemhogy kinyalták a hátsómat.Szóval azért ez orvosa válogatja és én nem tudom egy részről sajnálim a szülész orvosokat mert havi milliókat visz haza adómmentesen.Számoljatok csak utána.Mondom lehet hogy egyedűl vagyok a véleményemmel de kiállok mellette.

Az ügyeletes orvosnak kutya kötelessége ugyanúgy ellátni mintha fizetnél hiszen erre esküdött fel annó.Tudom hogy ez most az én naivságom de remélem hogy rendeződnek az eü dolgai és végre elfelejthetjük a hála pénuzt mint olyant.


Na jól van nem is fárasztok senkit ezzel.

Mindenkinek a legjobbaklat kívánom .Felteszek egy képet most hétvégén csináltuk jó nagy már a pocim és még van hátra két és fél hónapom.Mi lesz még a végére:):):): Kép

nika70
Salgótarján
 
 


Sziasztok!

Megpróbálok visszaolvasni,amíg a Dávid még alszik....

Rengeteg progink volt a hétvégén,így esélyem se volt nyomon követni az eseményeket,szerencsére odáig eljutottam,hogy elkezdtem bepakolni a kórházi cuccost a táskába,és összeírkálni,hogy mi hiányzik még.Szrerencsére nem olyan sok minden.....de azért van egy pár kérdésem,például,eldobható,steril bugyit hol tudnék jó áron beszerezni?Két éve a MegaToys-ba vettem,de azóta se láttam sehol :oops:

Szana!
Kicsit megkésve,de annál nagyobb szeretettel kívánunk mi is neked boldog névnapot!
Kép
És köszönöm. :wink:

Brigó!
Köszi,tényleg ari vagy!!!!
És nehogy eltűnj,mert nem akarunk megszabadulni tőled,sőt...remélem sűrű vendég leszel a hugodéknál! :wink:

Kataa!
Olyan édes vagy!!! Kép
persze tudom,hogy így van,de senki nem szereti szerintem,ha levegőnek nézik :oops: :shock: :D

5 éve? Ez igen,akkor te már itt öreg motorosnak számítasz,nekem csak tavasszal lesz 2, a Dávidos topikban. :D
Azért megy az idő rendesen.....

Természetesen megértem,ha nem akarod elárulni a pocibaba nevét,csak hűlyéskedtem,akkor is örülni fogunk neki,ha akkor tudjuk meg,ha már megszületett.
És a napraforgót ki ne dobd! :wink:

10.ezer/nap? Elég sok,főleg,ha átléped a szokásos benttartozkódási időt......

Andykamama!
Ari lehetett az apa a kisflex-szel meg hasonlókkal,én olyan jót röhögtem,persze közben nekem is eszembe jutott,hogy nálunk is ugyanez volt a helyzet anno..... :D
Annyira aranyos az a maci!

Tinu!
Nehéz kérdés,mindenki mást fog mondani készülj fel! De tényleg egy TB szakértő tud a legtöbbet segíteni.

Snoopy!
De jó,hogy van otthon ilyen kütyüd,és meg tudjátok bármikor hallgatni a kismanó szívecskéjét....

Kíváncsi fáncsi vagyok én is a szüléstervre...

És köszi a sok jó tanácsot,amikkel elhalmozol minket!

Ja és tiszta lökött vagyok,de nem akarok légzésfigyelőt....ez felelőtlenség? :oops:

Deszilvi!
Nagyon helyes a pici Ákoska!

Szia Nika!


Tünde!
Nekem a bodza teát ajánlották vízhajtónak anno Dávidnál :wink:

Marcipán!
Jó,hogy jöttél.
Én is így érzek,hogy a másodikat várom... :(

Szdorka!
Örülök,hogy minden rendben volt az uh-n,ez a legmegnyugtatóbb egy anyának,ha azt mondják,hogy minden rendben...
Hogy hogy vasárnap voltál?


Korena!
Sajnálom az aranyeredet. :cry: szerintem jobb ha megmutizod egy dokinak,ha ennyire furcsákat produkál...vérzik meg levedzik.....

Beuka! Gratulálok Botond babához!

Na itt feladom,mert egy órája olvasok és írok,holnap vagy este folyt köv.

Ildikó
ilgya1
 
 


Ilgya, szerintem gyógyszertárban lehet kapni hálós bugyit, az tuti olcsó, és gondolom a helyzetnek megfelel, legalább is én azt tervezem, szellőzik, stb...

KépKép

KépKép
winnie27
 
 


Sziasztok!

Én nem mondtam, hogy most azonnal vegyük ki a lányokat. Csak ők nem igazán írnak, de megtehetnék, hogy beírnak itt vannak, olvasnak vagy valami. Bár az olvasást nem tekintem fórumozásnak. Ilyen alapon szerintem még van vagy 200 tagunk aki olvas, csúnyán kifejezve kukkol, mivel nyílt fórum vagyunk. :?

Orvos dolog: Szerintem ott sem egyik percről a másikra döntöttek így.
Én biztos utálnám, hogy háromhetente más dokker kukkol meg, mindegyik más tanácsot ad. Ezért járok magánrendelésre, mert azért ez mégiscsak személyesebb, ismerem, a hülyeségeket is meg merem kérdezni. Meg nevessetek ki, de én valahogy nem tudok borítékban pénzt dugdosni. Én igenis inkább kifizetem azt a fix tarifát ami a magánrendelésért jár. Nem kell várnom, nem hatszáz nő között ülök, nincs kórházszag, nem ülök ott fél napokat, és nem úgy beszélnek velem, mint valami kutyával.
Szóval erre nem sajnálom a pénzt.
És én is abszolut egyetértek veletek, hogy ebből tényleg az lesz, hogy megindítják a szülést ügyeleti időben, valahogy "több lesz a téraránytalanság" ergo megcsászároz, meg lehetne itt sorolni. :x

Meg ez az egész olyan szar, ahogy van. Nem lehet majd kórházat választani, meg fizesd ugye a járulékokat a tbnek, de fizess majd a benttartózkodásért, meg a kajáért, meg ki tudja mit ki nem találnak még, hogy milyen jó lesz nekünk. Nem tudom hogy nézne pár politikus, mikor azt mondanák a feleségének, hogy na kisanyám, te nem ám valami bababarát luxuskórházban szülsz, hanem egy lepukkant kórházban. Persze ilyen nyílván nem lesz, mert ők ugye megfizetik majd a tv-ben hallott 600 ezer forintos szüléslevezetést. Ezzel csak mégjobban széttagolják a társadalmat. :twisted: Na ezt abba is fejezem, mert csak felcukkolom magamat. :wink:

Rena! Tényleg ne dolgozz ám ilyennel! sajnálom én is. Mikor is mész dokihoz?

Ribizli :roll: hát inkább el tudnám képzelni egy kiskutya nevének, de hát ha nekik ez tetszett. Mondjuk nem tudom hányszor fogja kérni majd a gyerek, hogy bárcsak másképp hívnák! :shock:

nem tudom ki mondta már. szóval én is úgy tervezem, hogy összegyűjtöm mindenki telefonszámát, aztán szétküldöm. De ehez ugye az kellene, hogy aki aktív tag szeretne lenni vagy az, akkor jöjjön, írjon, küldje a számát.

Na lépek!
cic

Winnie! HOgy mi a drága kiskádnál? Tudod mit csinálj? Nézz szét a babás cuccokat áruló boltok honlapjain, és írd ki, hogy mi kb mennyibe kerül. Így ha elmész vásárolni, akkor lesz egy kb összeg a fejedben. Persze a kiskádból is több fajta van: pl a sima, aztán van olyan, ami úgy van kialakítva, hogy nem is kell tartanod a babát, kis "fotelka" van kialakítva benne, meg van a fürdetődézsa vagy vödör vagy nemtom mi a neve .. Szóval milyet akarsz??? :wink: :lol:
cicmerák
 
 


ilgya állítólag a tennának van két db-os ilyen bugyija valami3-400 ft-ért

nika70
Salgótarján
 
 


csajok!

Biztos volt már téma, de kit találhatok meg az iwiwen? Egyedül Ilgya van meg, ő is csak azért, mert ő talált meg :oops:
cicmerák
 
 


cicmerák én is fent vagyok iwiwen Gürtler Mónika néven

nika70
Salgótarján
 
 


Cic, én is fenn vagyok :) mármint iwiw-en.

Ribizli - bocsánat, erről nekem a kedvenc viccem jut eszembe:
Mi az, kicsi, piros és a sarokban van?
Ribizli büntetésben :)
Olyna aranyos szerintem, na jó, eldugulok, és valahogy hazarángatom apát...

KépKép

KépKép
winnie27
 
 


nika és winnie már meg is van :)

nika! küldd már el priviben a telefonszámod. forródrótként, ha megszülnél :)
cicmerák
 
 


Cic, megkaptad pü-t? Én is fent vagyok iwiw-en.

Tünde

KépKép
KépKép
KépKép
zitaanyu
 
 


Cic, már látom a választ, köszi!

Tünde

KépKép
KépKép
KépKép
zitaanyu
 
 


Halihó!

Hú, de sokat írtatok! :D
Ma voltam a barátnőmnél, kaptam egy csomó babarucit. Már nem sok mindent kell venni ennek köszönhetően ruhából.
És nőgyógyásznál is voltam.
Niki: már beírhatod, hogy kislány és hogy Tünde Alíz lesz a neve. Egyébként a nőgyogyi azt mondta, hogy ha nem lány, akkor visszaadja a diplomáját. :lol:
Minden okés nálam, a baba megfelelő méretű, zárt méhszáj stb.

Kép
Kép
tinu
 
 



Tünde

KépKép
KépKép
KépKép
zitaanyu
 
 


Sziasztok!

Cic!
Hát kicsit meglepődtem, hogy engem is le akartál venni a táblázatból, bár tényleg nem vagyok itt minden nap, de azért hetente írok nektek. Legutóbb múlt hét csütörtökön is írtam. Remélem, hogy akkor most maradok. Tudod én még aktívan dolgozom, és tényleg minden nap beleolvasgatok a fórumba, de nincs mindig erőm visszaírni. Úgyhogy általában egyszer, amikor jól összeszedem magam, és ki is jegyzetelem, hogy ki mit írt, akkor szoktam válaszolgatni. Remélem, ez továbbra sem lesz gond, mivel sokszor alig bírlak olvasni is benneteket, mert olyan termékenyek vagytok. És higgyétek el, nem bírok már órákat ülni a gép előtt, mert kissé kényelmetlen. :roll:

Winniw, Kataa, Rena! Köszi, hogy ti még emlékeztek rám. Megpróbálok majd többet írni, de nem biztos, hogy összejön. :oops:

Rena! Az aranyérre, van egy spec doki: Rettegi Mariann a neve. ő aranyér specialista, és őa legjobb a megyében. ha esetleg nem oldódik meg a probléma, megkeresem a számát.
Folyt. köv.

Kép[url=https://lilypie.com]Kép
[/url]http://b1.lilypie.com/rRFUp1.png
kviki73
 
 


Sziasztok!

Tényleg nagyon régen nem írtam már, akkor is csak 2-szer, ha jól emlékszem, valamikor a topik indulásakor. Ettől függetlenül majdnem minden nap olvaslak benneteket, nem állt szándékomban csak "kukkolni", de valahogy úgy alakult.

Akkor most újra bemutatkozom, nem hiszem, hogy bárki is emlékezne rám.
Éva vagyok, 36 éves, van egy 22 hónapos kisfiam, akit Attilának hívnak és kb 30 hetes terhes vagyok.
A baba szintén kisfiú lesz, a neve pedig Gergő.

Ha még nem késtem el, akkor ne töröljetek a táblázatból.
Megpróbálok sokkal aktívabb lenni.

Cic
Elküldöm a mobilszámomat priviben.
Vagyok én is az iwiw-en (Fenyvesiné Balázs Éva).

Üdv.
Éva

KépKép

KépKép
balázs_Éva
 
 


Ilgya, azért vasárnap voltunk, mert akihez én akartam menni, hozzá kizárólag hétvégén lehet menni, de nekünk a szombat sajnos nem jó (mindkettőnknek suli van), így maradt a vasárnap :-)

Snoopy, köszi az infot! Én Angel-Care-t terveztem venni, de most akkor kicsit elbizonytalanodtam. Az a gond, hogy párom szerint teljesen felesleges a légzésfigyelő, merthogy abszolút nem vagyunk rizikócsoport, és eddig sem volt ilyen, meg nővéreinek sem volt stb. De persze rám bízza a választást, és ha én úgy gondolom hogy kell, akkor vegyünk. Ezért én úgy gondoltam hogy nem adnék ki most 35-40 ezer Ft-ot, ráadásul most így hirtelen nincs is nagyon (még semmit nem vettünk szinte a gyerkőcnek, meg itt van mindjárt a karácsony is, szóval a pénz nem túl sok)... Nem nagyon tudom most mi legyen, de szerencsére van még időm eldönteni.
Továbbadni én nem nagyon tudnám hova, mert barátnőim közül már sokan szültek (senkinek nem volt), nővéremnek most vannak babái, és bár neki van, de nála kötelező is volt mert a babák koraszülöttek.

tábla: én egyetértek azzal, hogy vegyük ki azokat akik nem jártak itt már régóta, aztán legfeljebb ha jönnek újra, akkor visszakerülnek. De addig is talán jobban áttekinthető lenne, mert így olyan soknak tűnik, aztán nem is vagyunk ennyien!

Vagy ha nem is veszünk ki minden kérdéses ember, esetleg lekerülhetnének a tábla aljára, és akkor "nem zavarnák" a tábla többi részét. Aztán mondjuk ha még 1 hónapon belül sem jelentkeznek (márpedig ha olvasnak, akkor ez abszolút felhívás arra, hogy jelentkezzenek), akkor ki lehet őket venni.

Kép
szdorka
 
 


Nika!

te nagyon bátor vagy, hoy nincs fogadott orvosod, de hát te tudod. Ha neked így is ugyanolyan ellátásban lesz részed, akkor az tök jó. Nálunk ez nem működik. legalábbis hallottam már rémtörténeteket, amikor nem volt fogadott orvos. Persze biztos vannak kivételek.

Amúgy ez az orvosválasztás ügy elég bizarr. Tényleg az lesz a vége, hogy mindenki meg fogja indítani a szüléseket, hogy pont nála szüljön a saját páciense. Amúgy nekem Szőnyben szülésznőt nem lehet választani, de valószínű azért, mert csak négyen vannak, így tényleg nehéz lenne őket beosztani. De már lenyomoztam, hogy mindegyik nagyon aranyos.

Ilgya!
Én a Brendonban vettem eldobható bugyit, 4 db volt egy csomagban kb ezresért. Később valaki mondta, hogy a gyógyszertárban is van a Tenának ilyen bugyija. Aztán nemrég megszült egy vendégem, és azt mondta, hogy felejtsem el ezeket a bugyikat, mert jó nagy erős pamutbugyit vigyek, mert a többi nem tartja meg a hatalmas betétet. Úgyhogy most viszek mindenféléből.

Tünde!
Az adatok már gyűlnek Cicnél. Én legalábbis neki küldtem anno a telcsisztámomat. bár akkor sem értettem, hogy miért ő gyűjti be , hiszen neki sincs már sok hátra. Talán valaki olyannak kéne gyüjteni az adatokat, aki sokkal hátrébb van. Akkor majd írjuk meg az e-mail címet is?

Bunny!
Ezt már én is olvastam, hogy valakinek jobb volt úgy a mellszívó hatása, hogy kivette a masszázspárnát. Bár nem is értem hogy lehet ez, hiszen az meg masszíroz közben, tehát elvileg jobban jönne a tej tőle.

Snoopy!
Teljesen igazad van. A szülésznő tesz a legtöbbet, a doki csak akkor, ha valami komplikáció akad. Kár, hogy nekem nem lehet ilyet választani, de talán túlélem valahogy.

Légzésfigyelő: Én eddig azt hittem, hogy az Angelcare a legjobb. Most akkor a Babysence, vagy Babyciontrol jobb? Lányok! Ki milyet vett?

Kép[url=https://lilypie.com]Kép
[/url]http://b1.lilypie.com/rRFUp1.png
kviki73
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?