Új privát üzeneted érkezett!

Krista! Mint már írtam, első babás kismama vagyok, tapasztalatok nélkül. Ugye bababoltokban 50-es az első méret, azzal azért én is tisztában vagyok, hogy minimanóknak való méret, és 56-ossal szoktak kezdeni. Persze hogy fogok venni jópár 56-os és 62-es rugit. Nekem eddig mindenki azt mondta, hogy a 62-es mérte majd csak 3 hónapos kortól lesz rá jó, az pedig már tavaszt jelent,(május) amikor ki lehet vele menni, és mivel mi nem vagyunk 4 fal közé zárt család, nagyon sokat járkálunk, biztos lesz alkalom, amikor rá fogom adni a kertésznacit a kisinggel, és nem csak rugdalózóba fogom öltöztetni. Ha nem, akkor meg így jártam.

Cic: nagyon szép a babaszoba, már alig várom hogy mi is itt tartsunk! Tényleg nagyon izlélesen van berendezve, igazi kis hercegnős lakosztály! Hú, nagyon tetszik az ágynemű! Köszi a bundazsákos tippet, ez igaz, hogy még ha kivisszük, akár márciusban is szükség lehet rá.. .biztos veszünk egyet!

Brigó: édes a kislányod, igazi kis huncut arca van. Azt tudom, hogy a keresztlányunknál is nagy harc volt mindig a hajcsat téma, ő sem viselte el sokáig a hajában! Majd két hét múlva 27.-én megyünk 4D-re, akkor leszünk betöltött 26 hetesek. Már alig várjuk!
Vendég
 


Sziasztok!

Brigó!
Nagyon köszönjük a köszöntést,igazán nagyon kedves vagy!Ráadásul Micimackó a kedvencünk!!! Kép

Nem is fest borzasztóan Jázi fufruja,most mééér mondod?Olyan édi...
De lehet,hogy a kurtítás a legjobb ötlet,ha nem tudsz rá semmi módszerrel hatni :D kisebb korába se tűrte meg a csatot?

Nálunk is nagyon hideg volt a reggel.

Kataa!
Jó lehetett a 4D .
Képeket nem kapunk a fiatalemberről?Alex és apa is elkísért?

Szóval már te is készülgetsz??? :D Nem semmi a 3 adag ruci..


Niki!
Jó lehetetett a hétvégéd :wink:

Így szokott lenni különben,ha minden rendben ritkán állít meg a rendőr,de ha valami le van járva :? akkor tutti...szegények!

Ja és beírnád a tábliba kérdőjellel a névhez,hogy RÉKA ZSÓFIAköszike!

Cic!
Köszönjük!Dávid nevében!

Gyönyörű lett a szoba!!!És tetszik,hogy olyan világos!

Elküldheted a telcsiszámodat imélbe,és akkor neked szólunk,ha van valami esemény. (ilgyakukaccitromail.hu)Esetleg tartalékba lehetne még egy emberke :shock: :wink:

Krista!
Ajajj,akkor nem árt,ha belehúzok,én még semmit nem raktam össze,nem hinném,hogy rá tudnám bizni a páromra ezt a feladatot :oops: :D
Meg is kérdezem én is a szülésznőt,hogy ő használ-e homeópátiás cuccokat és alkalmaz-e gátvédelmet??? :?
Ma kell hívnom telefonon.

Jó hosszú volt a lányod,nem semmi az 57 cm. :shock: szép hosszú lábú manöken lesz :wink:

Snoopy!
Nem is hűlyeség,én is összefogom írni a teendőimet egy hónapra...

Niki!
Kitartás,már nem sok van hátra... :wink:

Ildikó
ilgya1
 
 


Brigo
A csattos témára én is kíváncsi vagyok, mert ő még az én hajamban sem türi meg a csattot :lol:
Mondjuk én levágtam neki a frufruját, mert ő olyan hosszú hajjal született, hogy már 6 hónaposan vágni kellett a haját mert a szemébe lógott, de most már hátul is bazi hosszú.
Mondjuk én a praktikus dolgok embere vagyok és szívem szerint levágnám neki rövidre mindenhol, csak az anyósom ki van tőle akadva és persze az okostojás párom is őt pártolja, persze az egyiket sem érdekli, hogy folyamatosan keni az olajos halat és a lekvárt a hajába és szinte naponta hajat kell mosnunk ami mondanom sem kell ordítással jár és szerintem minél hosszabb a haj annál több az ordítás.

Szilvi
Bocsánatot kérek ha megsértetelek valamivel :oops: , de nem volt szándékomban. Sajnos a boltokban sokmindent lehet kapni aminek semmi értelme nincsen én csak tanácsot szerettem volna neked adni, mint nem első gyerekes anya :D Nem is értem, hogy miért csodálkoztok egy 56-57 cm babán, mert a környezetemben nagyon sok baba van és mind kb ekkorával született. Szerintem ez az átlag. De ismerek pár babát aki 60 cm-rel született. Persze az nem azt jelenti hogy nincsenek kisebb babák, de szerintem ez az átlag manapság.
Nekem is volt egy csomó rucim amit soha nem tudtam ráadni és most már tudom, hogy pénzkidobás. Nekem csak jó volt ha egy kicsit kényelmesebbek a ruhák rá, mintha szoros és a pelus felpaszírozza a popsijára.

KépKép
Kép
krista
 
 

 
 

Sziasztok!

Megjártam a védőnőt, szerencsére nincs semmi baj, de ha hiszitek, ha nem, ez a kis tökös csak akkor mozdult meg tegnap du. óta, amikor a védőnő elővette a dopplert. Egy perccel sem hamarabb, nehogy megnyugodjak!!! És persze azóta sem mozog.... A védőnő szerint illeszkedik, veszi fel a szülési pózt, ezért nem mozog annyit.
Most egy hét alatt híztam 2kg-ot ( :x :oops: :? :shock: ), de szerencsére nincs fehérje a vizeletben. Persze ez inkább a "döglésnek" köszönhető...


Szilvi!
Ja, a leányzó elég huncut!!! Aminek azért néha nagyon nem örülök, de férjem szerint inkább eleven legyen, mint visszahúzódó. Persze igaza van, de nem ő van vele itthon állandóan!!!


Ilgya!
Akkor szereztem nálatok egy jó pontot :lol:
Kisebb korában nem kellett Jázinak csatt, mert akkor vágva lett a hajából, de most már növeszteni szeretném neki. Bár ezek szerint ő nem ért vele egyet. Pedig annyi mindennel próbálkozok, hogy eltereljem a figyelmét róla, de mindig odatéved a keze, és kiveszi a csattot vagy a hajgumit :?

Nagyon szép név mind a Réka, mind a Zsófia. Ha nekem mégis lányom lesz, akkor Zsófia lesz. A fiúnévben épp most harcolok a férjemmel a Zsomborért :(

Krista!
Hát, nekünk is minden sz.r a hajában köt ki. Az a mániája, hogy kaja után a hajába törli a kezét. De ez most komoly! Ha nem vagyok elég gyors, hogy megmossam/megtöröljem a kezét, akkor máris a hajába nyomja azt a két kis husis kezét. De mindezek ellenére szeretném, ha tudnánk növeszteni a haját.


Brigó

Kép

Kép
brigó
 
 


Krista: semmi gond, túlteszem magam az ilyeneken hamar, meg nem is gond ha az ember kap véleményt, sőt..csak kicsit rosszúl esett, hogy megvettem az első ruhát a babának, azóta ezt nézegetem, és mindig jó kedvem lesz ha ránézek, és ami egyébként tényleg nagy, és kizárt, hogy ekkora mérettel szülessen, mert akkor az már óriásbébi, meg vastag kord, hosszúnaci...aztán jön egy ilyen reakció, hogy mekkora hülyeséget csináltam.
De mondom, semmi gond, tényleg le tudom nyelni a kritikát! Aludni is fogok éjjel, legalábbis remélem, nem úgy mint ma! Kicsit túl virgonc volta a baba, és valami olyan belső szerveimet rugdosta, ami nagyon kellemetlen volt, meg fájt is! De lehet, hogy csak a beleim vannak megint tele (újra székrekedés), és azt bizergálta, aztán azért volt ilyen fájdalmas minden rugása!

Kata: én is kíváncsi vagyok a képre, meg a névre!!!
Vendég
 


Sziasztok!

Hazajöttünk a két nap bullshitelésből, már bocsánat.....

Brigó, ari a kiscsajszid, olyan kis belevaló, "tökös" kiscsajnak néz ki :)
és ja, megyek még koncertekre, színházba, szervezkedünk, szerintem másrko 1-2 év alatt nem voltam annyi kulturális eseményen, mint mióta terhes vagyok / leszek :) LEgközelebb november közepén megyünk. De még lehet, hogy anyut befűzöm addig valami klasszikusra, Ficánkának is jusson valami :)

Ildi, nekünk is Rékánk lesz, csak Réka Anna verzióban, és Rákapankázni fogjuk, bár ezt szerintem már írtam :)

és azért kicsit megnyugtattatok megint szülés ügyben, igyekszem nem szétparázni, jógizni, meg megbeszélni a kisasszonnyal is, hogy majd ügyesek legyünk :) és ne feszengjünk nagyon...

Haj: nekem kiskoromban anyu folyton vágta a hajam, mert elég kevés / vékony hajam van, és hogy még az elején erősödjön... persze akinek "tonnányi" :) haja van, annál ez nem releváns, lehet széééép hossszúúú... de szerintem - ha tőlem örökli - én is inkább rövid haj párti leszek az elején...

ez a teendő összeírás olyan jól hangzik, csak én sajna nem vagyok egy "to do listáts" típus, a munkahelyen se nagyon megy írni / tartani. De lehet, hogy majd össze szedem magam, nagyon kéne. Legalább majd egy vásárlási lista...

A forródrót ötlet szerintem tök jó, ha majd lesz privi honlapunk (bocsi, mágnes :)), akkor szerintem ott fent lehetne (levédjük a honlapot jelszóval), és meglehet a forródrót :) addig is én is elfogadom Nikit forródrótemberkének, pardon kismamának.
Bocsánat, tök jó kedvem van, ezért írok most ilyen marhaságokat. Persze lehet, hogy csak kínomban van jókedvem, elég húzós hétnek nézek elébe, így hogy közel két nap kiesett...

Nektek van / volt gyomorégésetek?
Nekem még nem rendszeres, de 1-2 hete is volt 1-2 nap, meg most tegnap is, ma is. A gyomromat még annyira nem érzem, de a nyelőcsövem környékén elég kellemetlen érzés..... no de hát belefér.

Na, eldugulok....

KépKép

KépKép
winnie27
 
 


Sziasztok!

Örülök, hogy mindenki jól van. :)
Én is, és igyekszem tartani az egészséges táplálkozást. Ma is joghurtos csirkemellet csináltam párolt zöldséggel. Szóval nagyon rendi vagyok. Végülis úgy döntöttem, hogy ha így eszem, akkor lehet, hogy néha szénhidrátéhségem lesz, de bűntudatom soha. :D
Most már végleg a Tünde név mellett döntöttünk. Eddig nem sok embernek tetszett, de az a lényeg, hogy a férjem imádja ezt a nevet és legalább apuci pici lánykája lesz. :lol:
Winnie: nekem a tej bejött a gyomorégés ellen. Bár mióta nem zabálom magam tele és kihagyom a hagymás kajákat is, nem szokott gyomorégésem lenni szerencsére.
Én is egyre többet gondolok arra, hogy nemsokára (relatíve) kint lesz az első gyermekem. Olyan nagyon fura érzés... Nehéz felfogni előzetes tapasztalatok nélkül, hogy mit is jelent anyukának lenni.

Kép
Kép
tinu
 
 


Sziasztok,

Winnie,

Engem ne fogadj el forródrót embernek, mert én is az elején szülők közt vagyok, és én még majd a tábla szerkesztését is át szeretném valakinek adni, mert az első hetekben a szülés után biztosan nincs az embernek annyi ideje.Vagy van???? :)

Azt hiszem Cic volt az aki vállalata???? Bocsi, ha rád kentem és nem is te vangy :oops:

csernusn
 
 


Hello!

Én vállalom, de akkor küldje mindenki priviben a nicknevét, keresztnevét, telefonszámát. Én mindenkinek visszaküldöm egyenként a sajátomat. Pár nap múlva csinálok egy összesítést, és ha netalántán megyek szülni, akkor valakinek átdobom az egészet.
Így jó?
Pussz, cic
cicmerák
 
 


Sziasztok,

En is itt ,a 2 nap nagy munka utan.Kesz a babaszoba :lol: :lol:
Anyu eljott hetfon es mostunk,vasaltunk,fuggonyoket mostunk,pakoltunk,takaritottunk...Vegulis ket gep lett a kezdo 56-62 rucikbol :wink: Most megy a 3.de ez mar a 3-6 hos ruhakkal van tele.
A korhazi cuccom is kesz,mar csak a papucs hianyzik belole+ki kell meg ferotlenitenem a mellszivot,de az meg raer.A babanak is tettem be ruhakat,meg ami kell,mert itt ugye vinni kell.

Niki
Na latom, belehuztal a vasarlasba,megy ez :D . Mar csak 2 nap munka es jon a keszulodes :!: Szuper hogymegkapod a notebookot,ezert mar megerte :wink: Jogsi :oops:
Hat igen az utolso idokben nonek sokata babak,ra is alltam amerlegre,de meg mindig 59 kg vagyok,ezek szerint belolem hizik,es nem en hizom.Alexxal ennyi volt a szulesi sulyemo,remelem ,most is is kiderul hogy ez a maximumom. :wink:
Teszek fel kepet,ahogyletod mar csak a pofija latszik ilyenkor a 4D-n,a noci mondta hogy 31.het kornyeken lett volna jobb jonni,de igysem voltam csalodott :lol:
Kép

Szilvi
Tenyelg nagyon aranyosak a kertesz rucik,es ha mar ul vagy all akkor meg az igazi kis kopek benne :wink:
En ugy vagyok vele hogy jobb a tobb ruha,mert persze hamar kinovik,de az elejen azert sokat osszebuknak meg foltoznak itt-ott 8) Es van hogy naponta 4 rugi is kellhet esetleg.Szerintem az idelis kicsi meretekbol a (persze csak ha nem akarsz minden nap mosni) akkor olyan 10 db rugi+body.Nekunk tobb van ,Alexnel is tobb volt,es bar anyu itt voltaz eljen 2 hetig megis jo volt nem mindig mosni :? Persze ez csak jotanacs :)
Kisfiunk lesz,nem kislany :D A nevet majd megirom, ha megszuletik :wink: Ennyi izgi legyen mar :D

Cic
Remele ma szekreny mar kesz,de az aratol nem ultel le :)
Nagyon szep a szoba,igazi csajos :wink:

Brigo
Na latod,meg mindig egyben :D Nagy lanyos igazi kis huncut :D

Ilgya
Igen jottek velem, Alex eleg sokaig birta,utana gyozott az eloterben a jatszosarok :lol:
Mindket nevetek nagyon szep,de tenyleg :D

Winnie
Latom jol birod meg az ilyen ceges nyomasztasokat (en csak igy hivom ezeket ).Az utolso nekem juliusban volt,de mar nagyon nme ott voltam fejben.
Gyomoregesem nincs,de allitoag jo ra a Rennie,es azt babasan is lehet szedni.

Tinu
Nagyon ugyi agy,mindenkepp kell az egeszseges taplalkozas,nem csak a baba miatt. Mi mar regota tartjuk ezt ,es remelem csak hasznunkra valik.Persze miota babas vagyok,kivaonm a tesztat,de durum lisztobl nem is egeszsegtelen.
A Tunde nev nagyon szep, ne hagyd magad .

Na mennem kell,mert meg fozocskezek is,delre meg megyek az oviba mert Alexnak ma uszi nap van.
Babaszobarol azert meg teszek kepeket en is,este fotoztam,mert ugy bevoltam sozva mar.Nappal atjarja a napsutes :lol:
Alex egyebkent irto edes volt amikor meglatta,legjobban zenes forgo tetszett neki,de pizsistol bele is fekudt,hogy O most a mi babank :D
Kép
Kép
Kép
Kép

Kata

Kép
Kép
kataa
 
 


Sziasztok!

Cic, küldtem privit az adatokkal!
Majd ha szülsz, nekem is átküldheted a cuccost ideiglenesen, nekem mág van néhány hetem...
Aztán majd én is továbbküldöm.

tök jók a babaszobák, amit felraktatok, nálunk még csak fejben készül.... szerintem a zöld fog nálunk dokinálni, az semleges, majd esetleg második fiúbabának is jó lesz... :)
Kata, nálad a teknőci teccik a legjobban, szuper jó fej :)

Na, most ennyi, dógozni köll.....

KépKép

KépKép
winnie27
 
 


Kata! Tök szép a babaszoba :)
A matrac alá raktál egy anyagot, hogy így eltakarja az alját? Tök jó ötlet, asszem ellopom (mármint az ötletet). :wink:
Meg a jó kis hintaszéked is tetszik.
A pasika meg nagyon édes.

Á, szekrény még nincs kész, ma jön felmérni a pasi, aztán kitudja... Egyenlőre az árat sem tudom még.. Kicsit félek is tőle.

Winnie! Köszi.

cic
cicmerák
 
 


Cic
Koszi :wink: Igen varrattunk ala ilyen berancolt anyagot,mint amilyen a lepedo is.Szep meg praktkus is,mert nekunk alatta tarolo van es azt is eltakarja.En is csentem az otletet,kulfoldon a babaagynemuhoz egy ilyen is jar.
Ez a KIKA-s szoptataszek nevre hallgat ,es barki belelul,el akar aludni rogtonn,annyira kenyelmes.
Egyebkent a kisagy azert nem passszol a pelenkazohoz,(egyebkent is Alexe volt )mert az ugyis csak 1 evig lesz hasznalatos,aztan majd a komodhoz vesszuk a tobbi ilyen butort a szobajaba.
Kuldom a szamom,jo otlet hogy egy helyen legyen meg mindenkie.

Winnie
Hat a teknos az egyetlen kivetel,mert minden macis :oops: ,ja ez is csak a kepen nem latszik a maci minta :lol:

Kép
Kép
kataa
 
 


Sziasztok!

Megpróbálom felvenni a fonalat... :) Bár itthon vagyok minden nap és olvasgatok, de hasonlóan Nikihez néha úgy éreztem, hogy nincs mit írnom; nem voltam túl jó hangulatban :(

Mi sem vagyunk még sehol,ami a vásárlást illeti...hiszen csak babakocsi, kiságy 1 overall és 10db textilpelus várja a kicsit...valami mindig közbejön, s én kezdek aggódni, elvégre ilyenkor már bármi történhet - persze szeretném ha a 38.hétig nem történne esemény, de ki tudja...Szóval néha engem is megszáll az elkeseredés...persze nem hagyom magam olyan könnyen :wink:

Kataa, Cic!

Gyönyörűek a babaszobák!!!

Brigó,

Örülök, hogy minden rendben s még mindig egyben...Annyira jó, hamarosan megpillanthatod a kicsit. Hihetetlen milyen gyorsan elrepült ez a pár hónap :shock: bár én cseppet sem bánom, már alig várom, hogy megölelgethessem a kis hercegnőt :)

A forródrót valóban jó ötlet, én is vállalnám, bár mi Ciccel közeli időpontokra vagyunk kiírva, így nem lenne sok értelme...

Winnie,

Nekem ugyan nem volt/nincs gyomorégésem, de a Rennie-ről én is azt hallottam, hogy jó és szedhető terhesség alatt is.

Mot, Zsanett

Nagy a csend nálatok is. Mi van veletek?

Kép
Kép
szana80
 
 


Sziasztok Csajok!!

Itt vagyok!! Minden rendben!!! Pocak és pocaklakó is szépen növöget!!!

Kata :)

A babaszoba csodálatos!!! Gratulálok!!! :) Nagyon-nagyon szép!!!!

:)

Mindenkinek millió puszi!!!! Kép
mot
 
 


Sziasztok,

Cic, Kata

Nagyon jók a babaszobáitok.:) Nekünk csak babasarok lesz, mert úgy döntöttünk hogy egy nagy szobát osztunk ketté, hogy velünk legyen, egyik oldalán háló, másik oldalán babaszoba.

A teknős nagyon tetszik, olyat lehet venni valahol? vagy csináltátok?

Cic,

előre is szeretnék bocsánatot kérni, még most sem derítettem ki, Te vagy-e aki a forródrótot felajánlotta, és most láttam csak, hogy te csak két héttel vagy mögöttem. :oops: De én is elküldöm a nevemet, nicknevemet és a telcsiszámomat.

MÁr csak két napom van!!!! Hurrá!!!!:))))

csernusn
 
 


Kata: nagyon szép lett a babaszoba, bárcsak mi is ott tartanánkmár hogy kész a kisszoba. Nálunk a helyzet az, hogy van egy szép berendezett hálónk, és van egy nagy dolgozó-vendég-kupis szoba. Mi cserélni fogunk a mi hálónkat kapja meg a baba, és mi meg átköltözünk a nagyszobába, mert a férjem dolgozósarka már nem férne be a hálóba, meg az én könyvespolcom sem. Szóval lesz egy kis rendezkedés. De szerintem a hónap végén, november eleljén mi is nekilátunk.

Cic: én is jó ötletnek tartom a forródrótot, én is leküldöm neked priviben a számom!

Andy, Korena hol vagytok? Napok óta nem hallani rólatok! remélem minden ok!

Niki: kitartás, már alig van vissza, aztán csak a babával foglalkozhatsz, márminta készülődéssel!

Mot: örülök hogy ti is jól vagytok! Ti vásárolgattok már? Párodnak mennyire kell feküdni? vagy csak kiírták, hogy kímélje magát, vagy elég komolyan veszélyeztetett? Szóval a lényeg, hogy azért járkálhat bababoltokban?
Vendég
 


Tinu
Múltkor beszélgettem a védőnővel és mondtam neki, hogy még mindig nem fogtam fel hogy anya vagyok egy 1 1/2 éves gyerekkel és azt meg pláne hogy nemsokára kétgyerekes anya leszek.
Jót nevetett rajta. Nekem régen olyan elképzelésem volt, hogy egy anya mindig nyugodt, mindig kedves, felelősségteljes, soha nem borul ki és hát miután én anya lettem nem változott semmi, maradtam ugyanaz az ember aki voltam, csak a kis egoista életem változott meg hogy már nem én vagyok az életem középpontja.
A Tünde név szerintem is nagyon szép!
Nekünk is olyan kritériumok vannak, hogy magyar legyen, ne tucat név és mindkettőnknek tetszen. Mi lányban például az Ágotára gondoltunk, ha kislány lesz. A Tünde is jó ritka név manapság.

Kataa
A szopi foteled naaaaagyon irigyelem!!!
Amikor én szültem ezek még olyan 75 ezer forintos áron mozogtak és azt nem vállaltuk be így lett egy ikeás poang fotel. Az is jó de a tied sokkkkkkkal jobb.

Cic
Én is küldöm az adataimat priviben

Brigo
Hajrá! Még mindig egyben! Lehet hogy pár hét múlva még túl is fogod hordani ha így haladsz :lol: Akkor meg azon aggódunk hogy mikor szülsz már meg :lol:

Szilvi
Akkor mégegyszer bocsi. Én úgy értettem amit írtam habár lehet hogy egy kicsit balgán fogalmaztam, hogy nézegettél ilyen rucikat és nem tudod hogy mit is kell venni. Én csak tanácsot írtam, de azt azért jó ha tudod, hogy az első 3-4 hónapban a babák szinte csak alszanak és szopiznak. És ilyenkor szerintem első a kényelem az alváshoz. De utána tényleg jön a nézelődös, sétálós korszak főleg tavasszal akkor már jöhetnek a vagányabb nacik. Ha nagyobb a naci akkor tényleg nézegessd és örülj neki nagyon, mert biztos nagyon édi lesz benne.

KépKép
Kép
krista
 
 


A szopifotellel én is szemezgetek. A poang fotel milyen? Mi egy, jaj nem jut eszembe hogy hívják, valamilyen ....szan, szóval rattan és nagy kerek, én csak "ufotel"-nek hívom, szóval olyanunk van, nem tom, az jó-e a célra, márha értitek, mit próbálok mondani. Talán papaszan?!? :?

Krista, az Ágota is tök szép név...
Mi most épp kicsit elbizonytalanodunk a Rékában, mert úgy tűnik, nagyon sok van belőle, de persze azért még nem komolyan :)

KépKép

KépKép
winnie27
 
 


Szilvi :)

Minden rendben a lányokkal, nem kell feküdni, sétálunk, mászkálunk stb...
Kép
Vásárlás jövő hónapban beindul!!!! :)
mot
 
 


sziasztok,

Krista, nekünk is van a lomos dolgozós vendég szoba, meg a háló, és mi is épp ezt a kettőt fogjuk megcserélni, csak nálunk a a dolgozó megy a háló helyére, mert a férjuramnak a tanulásához szüksége van egy nyugodt helyre.:)

csernusn
 
 


Sziasztok,

Koszi mindenkinek a dicseretek,nagggyon jol esett.Minidg benezek ha arra megyek es olyan jo erzes. :D

Szana
Tessek kicsit felprogoni,gondolom ez az idovaltozas se mtesz jot a hangulatodnak.Egy jo seta vagy egy csajos kavezas ,megold mindent :wink: Nekme si most ment el a baratnom,bar en kozben ugye legoztam Alexxal de tudtunk azert beszelgetni is egy jot.

Niki
A teknost meg Alexnal kaptuk ,de az O szobaja valahogy nem illik.Ott a zold minden arnyalata a dominans szin,ezert volteddig a szekrenyben.Szerintem egy bababoltban vette a csaj.

Szilvi
A mi mostani (2 eve epult )lakasunk 3 haloszobas,tehat mindenkinek lesz kuln szoba,terveztunk meg egy bbat azert lett plusz szoba.Eddig csak olyan tarolos+vendeg szoba funkcioja volt.Tudtuk hogy ugyis gyerek szoba lesz belole.Nem festettem vegul at,a halvany barack szin remelem nem tul lanyos.Az agynemu is ezert ilyen :wink:
Mar csak par het es ti is belefogtok a rendezkedesbe,biztos szep lesz,ahogy a nappalitokrol keszult kepbol kiderul :wink:

Krista
Ez mostle vol arazva :wink: 35ezer volt,megerte :!: Ha nem ez akkor nekem is IKEA-s fotelomlenne,az kb 12 korul volt, ahogy neztem.


Winnie
Az a kerek nagy fotel (ha arra gondolsz )nagyon kenylemes tenyleg.Bar nem tudom milyen benne szoptatni,mert a hatad nincs megtamasztva,felig fekudtem benne en is a baratunknal.Fontos hogy jo szogben ulj mert soxor orakig lesz a cicin.Legalabbis nagyon remelem :roll: Azert hatha valakinek van ilyen es tud okosat mondani.
Reka annyira nem tucat nev,ne aggodj,szerintem olyan elegans.
Nekem ha aferjem magyar lenne szep magyar neve lenne, mintpl:Andras,Peter,Zoltan .Igy nehezebb,de ez legyen a legkevesebb gondom :wink:

Kata

Kép
Kép
kataa
 
 


Sziasztok!

Ami a szopis fotelt illeti. Az biztos, hogy kell egy hely ahol szopival töltesz akár órákat. Persze attól függ, hogy milyen gyermeked születik. Nálunk az első egyrészt 5 perceket szopott 3 hónapos korától, előtte is belefért bőven a 20 percbe, ezeket az akciókat csak ülő helytemben volt hajlandó bonyolítani. Aztán a második versenyző nyitott azzal, hogy csak fekhettem, ráadásul mindig órákat lógott a cicin. Semmi mást nem volt hajlandó a szájába venni. Tehát az első babánál jól elvoltam egy nem annyira hipi-szupi fotelban is, a másodiknál csak fekvőfrelületet lehetett választani. Arról nem beszélve, hogy csak az egyik mellemet preferálta, így időnként a hónom alatt szoptattam, hogy a másikat is kis átveréssel a szájába tudjam csempészni.

Amit most hallottam, és igaz is lehet, hogy bárhogyan is szopizik a ded, a feje magasabban legyen mint a feneke, különben pár csepp tej a fülkürtön át beszivárog a középfülébe és ott gyulladást csinálhat.

Snoopy

KépKép
snoopy
 
 


Sziasztok!

Szoptatós fotelnek én Ikea-s fotelt (Poang) fogok venni. Nálunk ez nővéremnél bevállt, pedig ő elég sokat ül benne (ikrei vannak, és kizárólag szoptatja őket), ráadásul hátfájós, és azt mondja hogy abszolút kényelmes. Ők is elöször egy másik fotellel kezdték (ami kényelmes volt egyébként, de szoptatáshoz nem jött be), aztán lecserélték erre.
Ráadásul ez nem is egy nagyon drága dolog, 16.000 Ft a legolcsóbb szövettel, és a bőr is csak 43.000 Ft (ez utóbbi a hányós babáknál jó, mert csak letörlöd és kész - sajna ebben is nagy tapasztalata van nővéremnek, ezért nekik bőr huzattal van).
Létezik hozzá lábtartó, így még kényelmesebben lehet szoptatni.

Dorka

Kép
szdorka
 
 


Csajok!

Szorítsatok majd, ma megyek dokihoz!

Este jövök (remélem)!

Pussz, cic
cicmerák
 
 


Szana
Olvasó módban vagyok én is :)
Kiderült, hogy kislányunk lesz Lilla :D
A terheléses cukor nagyon jó lett, hál égnek.
Csomó rucit már kaptunk kb. 30 rugi, 30 body, kisingek, nacik... még egy jó adagot fogunk kapni unokatesóméktól is. Lesz két bundazsák is.
A szobát már én is szeretném lassan berendezni, de még a bútorokat el kell hozni....
Most irogattam össze, hogy nem is nagyon kell vásárolnunk max. textil pelust, fürdőlepedőt ilyeneket. Ez nagy segítség.

Szoptatós fotelen most nagyon elgondolkodtam, hogy itt beszéltetek róla. Amúgy is szerettünk volna venni az IKEA-ban egy ilyen fotelt. Majd meglátjuk....

jkzsanett
 
 


Sziasztok!
bocsi tudom hogy visszakereshetném, de nincs sok időm mert mindjárt felébred a lányom. Szóval mi is a schöpf mérei 4d honlapcíme? Ja és tudja valaki, hogy azt a bizonyos mosó diót amiről beszéltünk milyen honlapon lehet megrendelni, ha jól emlékszem volt valahol akciósan.
Köszike
Tök jó lesz ha lesz honlapunk mert akkor ezek ott mind megtalálhatóak lesznek :lol:
Majd később még jövők most csak ennyi időm van.

KépKép
Kép
krista
 
 


Sziasztok!

Cic, drukkolunk nagyon, hogy továbbra se kelljen befeküdni, további ilyen szerencsés megúszást! :)

Az az Ikeás Poang vagy milyen fotel az melyik? nincsen képetek róla valahol?
A bőr nálam tuti kizárva, nem bírom a bőr szagát, tuti fejfájás...

Krista, sajna egyik kérdésedre sem tudom a választ, nekem is csak visszakereséssel menne....
Most meg eléggé el vagyok havazva, rég volt ilyen, és nem is lesz egy darabig, de ez a hét gáz, holnap meg még tréninget is tartok, és még egy percet sem (na jó, kb 2 percet már igen) készültem, elég gáz...

Viszont két pihisebb nap után ma megint nagy mozgi van a hasamban :)
Tegnap hazafele a kocsiban rugdosott, folyamatosan lefele, azt nem díjaztam annyira...

Zsanett, tök jó, hogy már ennyi cuccotok van, meg hogy ennyi mindent kaptok!

na megyek vissza...

KépKép

KépKép
winnie27
 
 


Krista,

4D: www.mamakalauz.hu

Kép
Kép
szana80
 
 


azt nem tudom, hogy a mosódió hol akciós, de ezen az oldalon (is) tudsz rendelni: www.mosodio.hu

Kép
Kép
szana80
 
 


Winnie
www.ikea.hu oldalon a kanapék és fotelek között megtalálod a fotelt.
Nagy szerencsénk van, mert unokabátyám fia 8 éves, de mindenét elrakták... gondolom a sógornőjének, de neki még egy darabig tuti nem lesz rá szüksége. Így most mi kapjuk meg: ágy, pelenkázó, fürdető állvány egyben, kád, etetőszék, cumisüveg termosz és melegítő és egy csomó ruha, ágynemű + huzat. Szóval tényleg minden.

Ez a mosódió nem lehet rossz....

jkzsanett
 
 


Sziasztok!
Jó régen jártam fent, ma jöttem ki a kórházból. Szómbaton belázasodtam, a hűtőfürdőtől 3 tizeddel feljebb ment, se a borogatás , se a gyógyszer nem vitte le. este 10-re már 39.4 volt. Na ekkor telefon a klinikára, ügyeletes nőgyógyász, aki azt mondta, azonnal menjek be. Addigra szegény Manóm is olyan enervált lett, hogy tiszta idegbaj lettem. Szerencsére vele minden rendben volt, engem befektettek, ráadásul egyágyas hipermega szobába (merthogy hasmenésem is volt), és kaptam az infúziót 3 napig megállás nélkül.. Hát csajok és mot:), ilyen hasmenésem életemben nem volt! Megittam a vizet, és éreztem, hogys megy elfelé, 1 perc múlva már a klotyómanóval kokettáltam. Aranyerem is lett, szóval szuper! Viszont az a pár nap arra tök jó volt, hogy egy csomót tudtam beszélgetni Pannával, meg mocorgott, és mindig érezhettem:)

ma voltam vizsgálaton is, rövidültem, szóval azt mondta a doki, hogy no szex(nem mintha eddig lehetett volna), és ne túrázzak.
Két hét múlva feküdhetek be, nem jó a cukrom, és kivizsgálás lesz, bent is kell aludnom egyet :( és szülésig minden második héten egy nap bentalvás lesz. Szóval tiszta öröm ez a nap:)

ilgya: én tegnap léptem a 31. hétbe, és a Manóm pontosan 1600 grammmos! A doki szerint pont korának megfelelő!

brigó: köszi az overalltippet, a képet várom nagyon róla, ha tudsz feltenni:)

Niki: a 4D-n nekünk még simán ráfért a feje egy képre! Szerintem mindenképpen meg tudják oldani!

Cic: hol is van abban a szobában kupi? Gyönyörű!!! hol vetted ezt a szép ágyneműt? én is hasonlót szeretnék!

Kata: És te hol vetted a brekit?? Nagyon szép ízléses a szoba!

Na most megyek teregetni, aztán megmérem már én is magam... 4 nap fosás után biztos nem híztam túl sokat... :?

Sziasztok!

Kép
Kép
Kép
mágnes
 
 
 
 
 


jaj, Mágnes, hát ez elég szörnyen hangzik!
És lehet tudni, hogy mitől lázasodtál be? de lényeg, hogy rendben vagytok. És ja, apró pozitívum a sok rosszban, hogy legalább nem híztál sokat.... Bár gondolom, inkább híztál volna, csak ne kelljen ezen keresztül menni.... Szóval kitartás! és beszélgessetek sokat!

Zsanett, köszi a linket! megnéztem, erre gondoltam, csak nem tudtam, hogy ez poang :)

KépKép

KépKép
winnie27
 
 


Winnie: A papíron vékonybélgyulladás volt, de állítólag országszerte van ilyen hányásos hasmenéses vírus.. Szerintem én a keresztfiamtól kaptam el, aki a bölcsiből.... :(
Most néztem meg, 63 kiló vagyok. 3 kilót bedobtam a budiba..... :x

Kép
Kép
Kép
mágnes
 
 
 
 
 


Mágnes: örülök hogy újra otthon vagy, és az előző héthez képest pedig nagyszerű formában. Hát nagyon nem hiányozna nekem egy ilyen tuti vírus. De hát bármikor benyelheti az ember!
Ma én is elküldtem az egyik tanítványomat, mert bejött tök taknyosan meg köhögve az órára, aztán mondtam neki, hogy talán nem kéni influenzásan itt prüsszkölni a bacikat, azért legyen már tekintettel kicsit!

Zsanett: klassz, hogy ennyi mindent kaptok! Nem kevés pénzt lehet így spórolni!
Vendég
 


Sziasztok!

Cic! Kata! Gyönyörűek a babaszobák. Lassan alakul az enyém is, de még egy kicsit rendezgetm. Ha meglesz a végeredméyn, majd teszek fel képet.

Ez a forró drót tényleg jó ötlet, Akkor Cicnek küldjük a telcsiszámot?

Mot !
Örülök, hogy minden rendben nálatok. tényleg ritkán vagy mostanában itt. Igaz, hogy én sem töröm magam, de mindig valahova rohanok, meg a mostani hét a melós hetm, és ilyenkor már nem sok kedvem van itt ülni a gépnél. Minden jót nektek.

Mágnes! Hát eza vírus elég durva volt. Remélem, most már jobban vagy.

Kép[url=https://lilypie.com]Kép
[/url]http://b1.lilypie.com/rRFUp1.png
kviki73
 
 


Sziasztok!

Akkor küldöm én is Cicnek az adataimat. :)
Ma voltam először intimtornán. Elég furi volt, ahogy a sok nőci mind befelé koncentrálva ült, feküdt és térdelt... :lol:

Kép
Kép
tinu
 
 


Sziasztok,jó reggelt!

Tinu, és milyen volt az intimtorna? Mi jógán próbáltuk egyszer, és hát hülyét kaptam, hogy a 3 különböző izmunkat zárjuk, én örülök, ha egyet zárok, hogy a túróba lehet azt megkülönböztetni...... :lol:

KépKép

KépKép
winnie27
 
 


Jó reggelt Mindenkinek!

Etűnök egy hétre!!! De lenne egy kérdésem: Kedvesemnek néha nagyon fáj, szúr, nyillal a pocija!! Ez normális???

Tegnap védőnéni megnézte a szívhangot, és minden rendben!!!

:)

Kellemes napot!!!
mot
 
 


Winnie: őszintén szólva én nem voltam oda az intimtornától, dehát az unokatesómmal járok, úgyhogy kitartok. Igazából én a terhestornától sem voltam oda, túl unalmas volt. Aztán lehet, hogy belemelegszem és imádni fogom. :) Egyelőre a végbélzáróizmot és hüvelyizmot próbáljuk meg szétválasztgatni... 8)

Kép
Kép
tinu
 
 


Mot, és ezt mondtátok a védőnőnek vagy dokinak?
Valószínüleg csak nő a pocakja, és attól fáj, de azért jobb ha beszéltek valakivel, elmondjátok hogy pontosan mit és hol érez.

(nekem még nem volt ilyen, így jobban segíteni nem tudok)

Kép
szdorka
 
 


Sziasztok,

Snoopy
En nem tudok fekve szoptatni,az mar tuti,ulve kenyelmesebb :D

Szdorka
A novermnek is ikreik vannak :D Neki viszont egy az egyben ilyen fotel van mint az enyem es imadtak a fiuk.A bibi az hogy a vilag masik oldalan van es hiaba mar nem hasznalja senki,dragabb lenne elhozatni,mint itt megvenni. :?

Cic
Mi ujsi?Remelem nem maradtal bent??

Zsanett
Gratula a kislanyhoz :D Tenyelg jok a kapott dolgok.Bar en a nagyobb dolgokkal ugy voltam hogy inkabb megvenni a jo minosegu ujat emert ugyis ket gyerek hasznalja majd.Na ezert most tesobaba nem volt koltseges.

Magnes
De sajnalom,ezek szerint laz lett a hoemlekedesbol.Es a cukor sem tul jo,hogy ennyi macera van vele.De most tenyleg minden a babaert.Drukkolok nagyon!
A tekit kaptam egy baratnomtol,bababoltaban vette,szerintem nem egy ritka dolog,bargol lehetkapni,en mar lattam maciban es csirkeben is.

Viki
Varjuk a kepeket a szobarol :wink:

Mot
Hat attol fugg milyen nyilallas,ha kisugarzik a derekara az amire kell figyelni.Lehet hogy csak nyulnak a szalagok es azt erzi.En az elsonel erztem ezt,most nem.

Viszont tegnap ota neke mis faj alul ahasam.Ha mozgok akkor meg jobban :? Ha nem mulik el estig felhivom a dokit.Nem gorcs szeru,hanem olyan nyomas. Tok ciki, de masodik babasan sem tudom hogy mi ez,mert Alexnal sem es most sem fajt eddig semmim :roll:


Tegnap megvettem az utolso hianyzo dolgokat,orrszivo es egy tartalek lepedo. Ugyhogy remelem minden kesz.

Kata

Kép
Kép
kataa
 
 


Köszönöm az infókat! Tegnap anya felhívta a dokinkat, azt mondta nyugi, kedden kell hívni, ha nem változik vizelet vizsgálat lesz!!! De szerintem is az van amit Ti mondtok, ráadásul a szívhang hallgatásnál kiderült, hogy már lefelé fordult, talán ez az új helyzet "csinálja" ezt!!!!!

:)
mot
 
 


Sziasztok!
Ma kiszabadítottam a kiságyat a ruhakupac alól. Amíg a kórházban voltam, apa mindent oda pakolt... (lehet, hogy benne is aludt?? :wink: ) Végre látom az ágyat!:)

Kata: hát igen, tényleg most összejött nálam minden... De anyu kolléganője azt mondta, hogy annyi macera van már körülöttem, hogy a szülés meg sem fog kottyanni... :) Hát örülnék neki, de mostmár kezdek kicsit tartani tőle. Amikor szombaton bementünk a kórházba, akkor tudatosult bennünk, hogy akár meg is szülhettem volna... Akkor biztosan bepánikoltam volna, én még nem készültem fel erre. De azt hiszem itt az ideje ráhangolódni a dolgokra. Apa jobban megijedt, azóta folyton vásárolni akar, hogy nehogy hiányozzon a szülésre valami. Édes.. :D

mot: nekem is volt ilyen szúrásom, van is még mindig néha. A doki azt mondta, hogy mivel fejvégű a Puncás, a feje feszíti a méhfalamat, ezt érzem. Na meg a pocakom is nő rohamosan....Tegnap este eltűnt a köldököm!!! :shock:

Cic:
Akkor én is küldöm priviben az adatokat. Ööööö... mit is kell küleni??? :oops:

Kép
Kép
Kép
mágnes
 
 
 
 
 


Drágák Vagytok!!! :)

Köszönöm az infókat, elmondtam anyának, megnyugodott!!!! :)

Millió puszi!!!!

Egy hétig nem leszek, de mindenkinek minden jó kívánok!!!!!

:)
mot
 
 


Sziasztok!

Mot! Nem lesz semmi baj, csak pihengessen az asszonykád. Ő is feljelentkezhetne néha-néha. Ugye azért nem fekszik éjjel-nappal?

Mágnes! Én is sajnálom ezt a kórházas dolgot. Pihenj te is sokat, és nem lesz baj.
Ágyneműt a Helimexnél vettük, jóval olcsóbban, mint amit a bababoltokban láttunk. REngeteg fajtájuk van, olyan is, ami nincs a netre feltéve.

Akik elküldték a számukat:

Winnie
kataa
Szana
Deszilvi
Szdorka
Kviki
Tinu

A többiekét még várom (keresztnév+teloszám). Ugye mindenkinek visszaküldtem a sajátomat?

Velünk minden ok. Nagyon boldog vagyok, több jó hírem is van.
Először is nem nyíltam tovább, úgyhogy a befekvés réme szerintem már elkerült (kopp-kopp) jó egy kicsit felszabadulni.
A másik, hogy Léna befordult :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: Aminek nagyon örülök, mert már minden gondolatom a császár körül forgott. Nem trükköztem semmit, csak nagyon sokat beszélgettem vele. Egyszer éreztem eg y hatalmas banzájt a hasamban, és elég rémisztő alakot vett fel, de valahogy úgy éreztem, hogy csak félig fordult át, nem sikerült neki. Ezek szerint mégis. :D Nagyon édes volt az uh-on is, de folyamatosan elmozdult, úgyhogy csak amolyan makiképet sikerült csinálni róla, abszolut nem olyannak örökítette meg a kép, mint amilyennek láttam. :? Na ez legyen a legnagyobb bajom.
És végül, a méretei szerint megelőzi a korát, 34 hetesnek felel meg (tegnap ugye 32+5 volt), a súlya 2500 gramm :shock: :wink: :lol: :lol: ami azt jelenti, hogy három hét alatt cirka 1 kg-ot hízott . Tudom tévedhet a gép, de Gergőt is olyan jól belőtte. Meg azt is tudom, hogy 37.hétig számít korának egy baba, mert addigra fejlődött ki mindenük tökéletesen, de azért megnyugtat ez a súly :)
Bár a ló túloldalára sem szeretnék esni, hogy nagy legyen (vagyis a feje legyen anyabarát 8) :wink: ) és akkor kiegyeztünk :)

Legközelebb a 36.héten kell menni, lesz nst. Na ez már tényleg emlékeztet a végére. Azt hittem nem húzom eddig.
Mindenkinek nagyon köszönöm, aki egy kicsit is gondolt rám :)

Megyek ledöglök :)

Cic

Brigóvan mi van? Csak nem szül már?
cicmerák
 
 


Cic: örülök, hogy befordulta kisasszony, pláne hogy nem nyíltál tovább. Egyébként ennek először mi volt a jele, mármint hogy túl korán kinyíltál. Egy rutinvizsgálaton mondta a doki, vagy éreztél valamit!?
Nekem nem küldted el a számod!

Tud valaki valamit Korenáról és Andyról? Eddig aktívan nyomták, hetek óta meg se kép se hang!

Mindenkinek jó hétvégét!
Vendég
 


Sziasztok!

Szerdán megjártam a második NST-t. Doktorbácsinak nem nagyon tetszett, mert hogy nagyon alszik a baba. Hááát, most mit csináljak??? Nem minden babóca a délelőtti órákban a legaktívabb, amikor a vizsgálatot csinálják.... Pedig direkt ittam Pepsit is, hátha attól felébred, de nem. Nálunk csak du. van buli.
Jövő héten nem lesz dokim, még csak a közelben sem, így vasárnap bemegyek a kórházba, mert ügyel, és csináltat NST-t, meg gondolom megvizsgál. Biztos nyugodt akar lenni afelől, hogy milyen állapotban hagy itt.
Kérdeztem tőle, hogy mi a protokoll, ha a jövő héten szülök, és ugye nem ő vezeti le a szülést, attól mehetek-e hozzá a 6 hetes kontrollra, vagy ahhoz kell mennem, akinél szülök. De mondta, hogy természetesen mehetek hozzá.
Végre lefénymásoltattam a házassáig anyakönyvi kivonatunkat is. Egerben elég ez is, nem kell 30/300 stb. napnál nem régebben kiállított.
Megvettem az overállt is (bár 3.800Ft helyett már 3.990Ft volt :twisted: ; gondolom nagy rá a kereslet, ezért felemelték az árát), már csak a mérleg hiányzik, de nem biztos, hogy ebben a hónapban belefér a keretbe, mert férjuram 30.000Ft-tal kevesebb manit kapott most, a következő hónapban meg már nem lesz akcijós. :(
Jövő héten 38.hetes uh, tök várom :D , de lesz vérvétel is. Valami vérzékenységet, vagy mit nézet a doki :( De azért majd kibírom.

Tinu!
Szerintem a Tünde tök szép név!!! :D Meg tényleg az a lényeg, hogy nektek tessen. Pl. férjemnek (szerintem) azért nem tetszik a ZSombor, mert az egyik munkatársa fikázta, hogy az hogy hangzik, és akkor már neki sem tetszett....

Cic!
Küldöm én is a telefonszámom, meg a többit.
Én szívesen elvállalnám a feladatot, mert első körben szülök, és ha nem is lesz időm jönni írni, de a híreket megosztanám veletek, de valszeg januártól lemondjuk az internetet. Ugye családi házban élünk, ahol a téli gázszámla általában 40.000Ft, szóval minden fillérre szükségünk lesz :cry:
Nagyon jó híreket írtál valóban!!! Ez tényleg szuper, hogy befordult a kiscsajszi! 2500gr??? Az szééééép!
És még nem szültem meg, csak most senki nem volt, aki Jázminra nézett volna, ezért nem tudtam jönni :(
Ja, és úgy tűnik, hogy a csajszi kezdi elviselni a hajgumit, majd teszek fel egy képet, hogy mennyire kislányosabb így a pofija :) (na, ezt csak ide írtam, mert most jutott eszembe :lol: )

Kata!
Nekem is már csak a mellszívót kellene fertőtleníteni, plusz még ezt az overállt kimosni. Olyan jó, hogy már csak ennyi a feladat! :)
Nagyon édes a babád az uh-os képen!!!
És mellékesen a szobája is szuperül néz ki! :)

Szana!
Hát hallod, tényleg elrepült ez a pár hónap. Szinte észre sem vettem a terhességet, mert most szerencsére elkerült a rosszullét, stb, bár fáradtnak fáradt voltam, de Jázi mellett nem lehetett pihenni, és csak most,a végére érzem magát a terhességet. Persze inkább így, minthogy végigszenvedtem volna a babásságot.

Niki!
Neked nem a mai volt az utolsó napod a munkahelyen???

Krista!
Nekem most olyan megérzésem van, hogy túl fogom hordani a babát, Jázival azt jósoltam, hogy hamarabb jön, és be is vált. De azért nem szeretném túlhordani, mert most már sehogy sem jó éjszaka, ha pisilni nem is kell felkelnem csak egyszer, de kb 20 percenként fordulok az egyik oldalamról a másikra, szóval nem sokat tudok már pihenni, nappal meg Jázi nem hagy (szép hosszú mondat lett :) ).

Zsanett!
Gratulálok a kislányhoz!!! Szép nevet választottatok!!!


Mágnes!
Sajnálom a veled történteket!!! Gondolom hogy megijedhettetek! :(
Na, de a lényeg, hogy most már jól vagytok!! :D
Képet rakok fel az overállról, csak a férjem elvitte a gépet a szervízbe, mert nem olvassa be a memóriakártyát :( Persze, hogy ez is most romlik el. És sajna nem a kártyának van baja, mert elkértem a barátnőmék gépét, és az beolvassa a kártyát, viszont az ő kártyájukat sem olvassa be a gépünk, szóval tuttti, hogy a gépnek van baja :cry:


Puszi mindnekinek, és aki nem lesz gépközelben, annak kellemes hosszú hétvégét!

Brigó

Kép

Kép
brigó
 
 


Cic!
Meg tudod adni az ágynemű honlapcímét? Ha jól értettem van nekik. Közben én is találtam egy jó oldalt, gyönyörűek vannak, de persze árat véletlenül sem mernek feltűnteni...

Brigó:
Az overallt várom!

Holnap jön anyu, hogy segítsen egy kicsit pakolni, de én ugye nem tudok úgy vendéget várni, ha kupi van, úgyhogy addig pakolgattam, míg anyunak holnap nem lesz miben segíteni.... :) A párom meg fog ölni, de egyszerűen nem bírok megülni a fenekem! :x Azt meg pláne nem bírom, hogy látom, hogy hazaesik 9 körül, és akkor még a házimunka egy része a nyakába szakad. Na neeem.... Már alig várom, hogy megint pöröghessek. Remélem a házimunkától nem rövidülök jobban...

Kép
Kép
Kép
mágnes
 
 
 
 
 


Sziasztok!

Képzeljétek, tök jó, a fényképezőnek nincs semmi baja, csak vmi át lett állítva. Hála az égnek!!!! :D

Na, akkor íme a képek:

overáll:
Kép

overáll lábrésze:
Kép

bundazsák:
Kép

bundazsák lábrésze:
Kép


Az utolsó két képen az a folt Jázi nyála.... :lol:


Na, és akkor a csajsziról kép:

Kép

Kép


Rájöttem, hogy a befőttes gumi jobb, mert azt vagy egyáltalán nem, vagy nehezebben tudja kiszedni, mint a szép "babás" hajgumikat.


Brigó

Kép

Kép
brigó
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?