Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Timi!

Látom Tami is egyre inkább cumis baba lesz. Nagyon édi.
Köszi kérdésed, a hétvége gyorsan elment. Anyósomék vettek egy 2003-as Fiat Pandát, én fogom majd a hitelt intézni rá, remélem hétfőn meg is lesz a bírálat eredménye, és eltudják majd hozni. Szóval jártuk velük az autókereskedéseket, és hát mindenhol én beszéltem, elvégre én bennfentes vagyok. Zsófi a végén már elég nyűgöske volt, de azért kitartott.
Ha netán vesztek autót majd egyszer, tudod rám számíthatsz! :D


Viki!

A hőllégbalonnokat mi is néztük. Olyan szépek voltak. Gyódon van telkünk, és a ház erkélyéről olyan jól lehetett látni. Szinte karnyújtásira szálltak! Ki kellett volna menni Pogányba, mert érdekelt volna nagyon a fel- és leszállás is, de nem jutottunk ki.
Nagyon cuki a szöszi Peti! Úgy néz ki,hogy Zsófi is szöszi is, folyamatosan hullik ki a babahaj, és alatta ott a szőke! :lol: Remélem legalább a hajszínt tőlem örökli,mert mindenki szerint tiszta apja!

Monee!

Az anyagiakkal kapcsolatban én is azon a véleményen vagyok mint a Timi. Ha gyereket tervez az ember, mindig van valami amit még megszeretne teremteni, mielőtt jön a baby. Csakhogy ez egy ördögi kör, mert akkor elmegy az idő, és még mindig valami hiányzik...Én is érzem,hogy mennyivel kevesebb most a pénz. Igaz, én elég jól kerestem, de most azért érzékenyen érint hogy több 10e Ft-tal kevesebbet utalnak a számlámra. És ha már csak a gyedet kapom az meg eleve maximalizálva van, és azt meg végképp megfogja érezni a családi kassza. És itt jön a képbe a féjrem, aki hál'istennek jól keres. Különben mi is gondban lennék.

Sziasztok: Andi

Kép

Kép
noviandi
Pécs
 
 


Sziasztok!

Timi!

O.K. akkor várom az e-mail-t! :D Tami továbbra is tündéri baba! :D

Mindenkinek köszi a Petidícséreteket!

Andi!
Tulképpen nálunk is ez van, Peti tiszta apja, csak szőkében!!! :lol: :lol: :lol:

Viki&Peti

Viki&Peti&Eszti
Kép
Kép
viki27
Pécs
 
 


Sziasztok!
Viki!
Tök ari a combos kép :) Köszi a kupont, de úgy néz ki nem lesz rá szükségem :) Anyukám hívott a hétvégén, azt mondta, nehogy vegyek akármit is, mert megvette a marslakócskákat :) Ugyan még nem ért ide vele, de még a héten elhozza :)
Mi is néztük a hőlégballonokat(lufi, ahogy a Dávid hívja), sajnos most nem a házunk fölött mentek el mint tavaly :evil:
Marcsy

Kép
Kép
Kép
marcsy
 
 

 
 

Sziasztok!

Nagyon arik a Babák!!!! :lol: :lol:

Mi is láttuk a hőllégballonokat de Andrisom sem veszi még észre Őket! :cry: Sebaj, majd jövőre! :lol:

Képzeljétek, Andrisomnak már fölül is kibújt az egyik foga! :P Szombat éjjel ezért alig aludtunk! :oops:

Viki!
Láttam Petit!!! :lol: :lol: Azt hiszem anyukáddal lehetett, tegnap 4 körül az új házak előtt.
Mi a CBA-ból jöttünk hazafelé, babakocsiztunk s közben bevásároltunk. Nagyon cuki Peti ahogy lépeget ügyesen.

Üdv. Mindenkinek!

Kép Kép
Kép

Kép
zóra
 
 


Szia Zóra!

Nagyo kis drága az Andrisod! Éljen a 7 hónapos Andris!

Szia: Andi

Kép

Kép
noviandi
Pécs
 
 


Sziasztok!

Zóra!

Valószínűleg Anyósommal láttad Petit! :D Szépek vagytok a képeken, és Andrisnak gratula a fogacskához, na meg a hófordulóhoz is! :lol:

Marcsy!

De azért ha kell szólj nyugodtan, november 30-ig beváltható, addig megőrzöm :lol: !

Viki&Peti

Viki&Peti&Eszti
Kép
Kép
viki27
Pécs
 
 


Sziasztok!

Csak gyorsan írok most hirtelen. 8)

Timi!

Igazából nem Te keserítettettél el, hanem a realitás. Tudom hogy nem lehet a végtelenségig húzni a gyerek kérdést, mert az ember már csak olyan, hogy mindig vágyik valami újra.
Elkezdtem már Neked mondani csak pont akkor értek oda Norbiék, hogy azt szeretném elérni itt a munkahelyemen, hogy ki tudjak egy olyan, nevezzük úgy hogy üzleti kört alakítani magamnak, amit terhesen és babázva lehet végezni. Ez kemény küzdelem lesz és sokat kell még nyelnem miatta, de bízok benne hogy sikerül.

Andi!

Igazából kicsit később kapcsolódtál be mint én, ezért annyira nem ismerhetsz minket. Nálunk sajna nem arról a pár 10 ezerről van szó egy gyerek esetében, hanem a megélhetésről. Norbinak van egy lánykája, aki után még legalább 6 évig havi 15 ezer "gyerektartást" kell fizetünk, plusz van kölcsönünk a házra, ami havi 35 ezer 8 évig, plusz rezsi, ilyen-olyan költségek. Ez durván havonta 60 ezer forint. Norbi keres olyan 95-öt, a GYES meg ha jól gondolom olyan 30 ezer körül van, uh. annyira meg lennénk lőve ahogyan csak lehet, ha ebből próbálnánk megélni. ÍGY szerintem nem szabad egy gyerkőcöt bevállalni.... felelőtlenség lenne.
Csak akkor menne a 8 éven belül a gyerekezés, ha közben tudnék folyamatosan én is dolgozni. Nyomorogni nem akarunk, gyerkőcöt viszont szeretnénk. A józanész szerint ez most így ahogy vagyunk nem megy. Csak úgy lehet, ha változtatunk valamin és jelenleg ez csak az lehet, ha megteremtem magamnak a folyamatos otthonról végezhető munkát. Sajnos. :(

Hhhh... ma sincs jó kedvem.

Üdv mindenkinek! Este írok még otthonról, most meló van.

Monee

Monee

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie First Birthday tickers
monee85
Chorley, Egyesult Kiralysag
 
 


Sziasztok!

Viki!
Peti csirkecombos képe haláli! :D Hőlégballonokat mi is láttuk, bár tőlünk messze voltak! :( Azért Viola így is élvezte! :)

Kájé!
Aranyosak a kislányok, mennyi pontosan a korkülönbség köztük?

Hódocska!
Annyira édes Tami azzal a nagy cumival! :D :D Tudom, mi is kaptunk ilyet a Klinikán, de Viola nem szerette, Ő NUK párti! :D Az rögtön kellett neki! Azóta is rágja. :?

Zóra!
Ti is helyesek vagytok, és milyen nagy már Andris! :shock: Hány cm?
Boldog hófordulót!

Monee!
Háát, azért ne kenődj el, tényleg lehet olcsóbban is, nagy szeretettel nevelni egy babót, nem kell mindenből a legdrágább neki, viszont szeretetből sosem elég neki! Nekünk is húzós lesz februártól, mert csak GYES-t kapok ugye GYED helyett, majd 50.000-el lesz kevesebb a bérem, amit meg fogunk érezni! Még nem tudom mi lesz, szep.-ig kell valahogy kihúznunk, mert akkor megyek vissza dolgozni majd! Val.leg párom még többet fog ügyelni, hétvégén is, csak hát akkor ugye nem látjuk túl sokat! :( Egyébként pont ez volt ma a téma a játszóházban is, majdnem mindegyik anyuka úgy nyilatkozott, hogy nem is vállalnak több gyereket, és háát az anyagiak miatt! Nagyon szomorú, hogy ennyire nem támogatják a kisgyermekeseket! Arról meg nem is szólva, hogy mindenki mit agyal a bölcsik miatt, egyszerűen nem lehet bejutni!
Na mendegy, nem lovallom bele magam...

Hétvégén almaszüreteltünk :)
Kép
Kép
Kép

És végül a jól megérdemelt pihenés: :D
Kép

Üdv: Évi

KépKép
KépKép
KépKép
jevi26
 
 


Sziasztok!

Kájé!

Beleolvastam a naplódba, látom előkerült a masszázságy. :lol: Kérd meg gyakrabban a férjed (gábor, ugye?), hogy gyakrabban kényeztessen. :D A lányok nagyon helyesek! :) Nyugtass meg: Lina olyan szereplős fajta, ugye? Annyira helyes és úgy néz ki, mint aki folyton produkálni szeretné magát versikékkel, tánccal...stb. Ilyen? Bori meg már mekkora! Tényleg, megvan még a tigrises rucija? :wink:

Jevi!

Violka nagyon ügyesen szedte az almát. Hú, és egyszerre kettőt is elbírt. :o A mi kórházas csomagunkban nem volt cumi. Ezt a zöldet Monee-éktól kaptuk. Taminak van többféle is (Nuk, Avent, Mam meg Angliából is kaptunk nem tudom milyen nevűt), nagyjából mindegyikkel jól elvan.
Jövőre mennyi lesz a GYES összege? lehet már tudni? Hát valóban elkeserítő, szerintem nagyon sokan nem engedhetik meg (köztük mi sem), hogy 3 évig otthon maradjanak, de ez a bölcsis dolog is nehéz, mivel ugye kell dolgozni hozzá és akkor hogy szoktatod be....nehéz ügy, sajna. :(

Monee!

Ne szomorkodj! :) Vígan dolgozni, az ám az élet! :P Ma épp eszembe jutott mikor bekapcsoltam a tévét szopiztatás közben, hogy régebben mennyire jó volt néha egy-egy nap, mikor valamiért itthon voltam előbb, vagy egész nap és kicsit csak úgy bambultam a semmit mondó műsorokat, de ma már úgy érzem, hogy babával tölteni az egész napot legalább olyan kimerítő tud lenni, úgyhogy erről a véleményem kicsit átalakult, szóval totál nem olyan, mint néha lógni a melóhelyről, mert az itthoni főnök még szigorúbb, megköveteli a maximális odafigyelést és ordít velem, ha rosszul csinálok valamit, vagy rossz napja van! :lol: :lol: :lol:

Zóra!

Boldog hófordulót Andrisnak! :lol: Valóban nagyot nőtt már! :D

Viki!

Petike a valóságban is gyönyörű, hazafelé azt beszéltük Andival, hogy hogy lehet valakinek ilyen szép szeme! :D Nem tudom figyeltél-e, Peti megsimizte Tami kezét, ő meg valamit "magyarázott" titkos babanyelven. :D

Andi!

Hát ez a Zsófi baba nagyon nyugis és kiegyensúlyozott volt ma. :D És látod, tetszik azért neki ez a hordozó! :)

Sziasztok: Timi

Kép
hódocska
 
 


Sziasztok!

Monee!

Sajnálom,hogy ma sincs jó kedved! :cry: Hát így ahogy leírtad, tényleg nem sok pénz maradna a babyre.Én is azon a véleményen vagyok,hogy nem kell mindenből a legdrágábbat megvenni, de nyilván mindenki szeretne minél többet megadni neki, főleg ha csak 1 baba van. Több gyereket már egyre kevesebben vállalnak, egyrész az anyagiak miatt, másrészt mert a munkahely is tök bizonytalan. Én is már most félek attól,hogy mi lesz, ha majd vissza szeretnék menni dolgozni.A versenyszférában aztán főleg minden szívfájdalom nélkül mondanak fel. Nekem pl. a főnököm amikor bejelentettem, hogy babát várok, rögtön azt kérdezter, hogy mikor jövök vissza. azt mondta kb 1 éven belül,ha visszamegyek akkor visszavesznek, ha nem, akkor nem tud garantálni semmit. Sőt 2 év kiesés nálunk már akkora lemaradást jelent, hogy olyan mintha egy totál új embert vennének fel.Ha viszont a Zsófival szeretnék lenni minél tovább, akkor meg azt kockáztatom, hogy kisgyerekkel kereshetek munkát, ami szinte lehetetlen.

Évi!

Az is szomorú,hogy alig lehet bejutni bölcsibe, vaqy nagyon sokat kell várrni, szinte protekció kell hozzá. Persze ez is azért van, mert ennyien kénytelenek beadni a kicsit bölcsibe. Ha viszont már bent van a bölcsibe, akkor azon főhet a fejünk,hogy mikor tudjuk elhozni délután. Mert ahol nincs nagyszülői segítség és az anyuka min. 17 óráig dolgozik, ott ezt is nehéz megszervezni. Egyik ismerősöm jól fizető munkahelyét kellett otthagynia, mert nem tudták megoldani,hogy a gyerekért tudjon menni. Most meg munkanélküli, mert nem veszik fel sehová, mivel kisgyereke van.
Nagyon kegyetlen dolgok ezek, és tényleg nem lehet meglepődni azon,hogy milyen kevesen mernek 2-3 gyereket vállalni, holott szerintem senki nem szeretné ha egykeként nőne fel a baby, csak hát a körülmények...

Sziasztok: Andi

Kép

Kép
noviandi
Pécs
 
 


Sziasztok!

Andi!

Zsófibaba nagyon kis tündérien alukált a hordozóban! :D

Timi! :D

Igen, észrevettem, hogy megsimizte Tami kezét, de előtte jó hosszasan nézegette is! :lol: Olyan helyesek voltak! :lol:
Szembókot köszönjük szépen, nekünk is nagyon tetszik a nagy kékség :lol: :lol: :lol: (páromnak is meg nekem is zöld szemünk van :) ) Taminak viszont a nagy barna szemei gyönyörűek, én nem is gondoltam, hogy ilyen hamar barna lesz a "későbbi"barnaszeműek szeme :oops: :) azt hittem, olyan 10-12 hós korra alakul ki a végleges szemszín :oops:

Monee!

Sajnálom, hogy rossz kedved van! :( Valóban nem kell mindenből a legdrágább a babának, de azért valóban mindenki szeretné a lehető legjobbat adni neki, lehet, hogy nekem is vissza kell mennem jövőre dolgozni, mert a lakásra is meg a kocsira is hitelt fizetünk, ez gyesből nem fog menni :cry: . Börzén veszem a babaruhákat, de azon kívül még egy csomó minden kell nekik, persze legfőképpen szeretet! :)

Viki&Peti

Viki&Peti&Eszti
Kép
Kép
viki27
Pécs
 
 


Sziasztok!

Timi!

Sajnálom,hogy Tami ma olyan kis sírós volt a sétánkon. Biztos jó nagyot evett, miután hazaértetek! Zsófi a lépcsőházban ébredt fel szokásához híven. :) Szerintem is jobban elvan a hordozóban mint fekve a kocsiban.Mondtam is neki délután,hogy mennyire örülök neki,hogy nem üvöltött séta közben. Persze nem kizárt,hogy következőleg Tami fog alukálni és a Zsófi meg műsorozik, vagy mint amit műveltek is már, mindkettő egyszerre zendít rá.

Viki!

Ezért a csodás kék szempárért omlani fognak a csajok. Szinte el lehet veszni Peti szemeiben. :lol: Nagyon helyes!

Képzeljétek fél 8-kor már elaludt Zsófi! Kíváncsi vagyok meddig fog alukálni,mert alig szopizott egy kicsikét. Győzött az álmosság az éhség felett!

Sziasztok: Andi

Kép

Kép
noviandi
Pécs
 
 


[img][img]https://www.babanet.hu/tarsalgo/attachments/1159812827.37.jpg[/img] Kommentár nélkül... [/img]

Kép

Kép
noviandi
Pécs
 
 


Jevi!

Viola nagyon tündéri almaszüret közben, meg a hintában is! :D

Andi!

:oops: :oops: :oops: Reszkessetek csajok! :lol: :lol: :lol:
Amúgy Peti is elaludt már 7-kor, de már fel is kelt úgy 10 perce, most épp Apa alatgatja vissza, ha sikerül neki nagyon megdícsérem, mert eddig soha nem jött össze cici nélkül visszaaludnia! :?

Remélem Zsófi - baba jobban bírja majd az alvást! :)

Viki&Peti

Viki&Peti&Eszti
Kép
Kép
viki27
Pécs
 
 


Sziasztok!

Tudom-tudom hogy a bébinek leginkább szeretet kell, nem az anyagi javak és fel lehet nőni használt-turkált rucikban is. Nem is ezzel van a bajom. Túl gyakorlatias vagyok ahhoz, hogy pont ezeken a dolgokon akadjak fent. Én-mi inkább az "állandó költségektől" félünk, olyan mint pelus, esetleg tápszer, stb., mittomén. Ezeket sajna nem lehet megúszni és hülyeség lenne sztem arra támaszkodni hogy a nagyszülők segítenek majd ebben, így nem lehet nekiállni gyerekezni. Magunknak szeretnénk gyereket, nem a szüleinknek.
Nah mindegy. Én a dilemát ebben látom és ahogy érzékelem Ti is mind átélitek valamennyire ezt. Ma elétárom a főnökömnek a korszakalkotó ötletemet és meglássuk mit szól hozzá.
Igazából ez nekem is vágyam lenne hogy közben is dolgozhassak, régóta voltak ilyen elképzeléseim. Biztos egy csomó engeria kell hozzá, meg egy nyugis baba, de én biztos vagyok benne hogy egy idő után megunnám és megzakkannék attól hogy csak a babával és a kakis pelusokkal foglalkozzak. Nekem az lenne életem legnagyobb sikere, hogy sikeres anyuci és sikeres vagy legalább jól működő "üzletasszony" lennék. Van olyan családtagom akinek ez sikerült. :D:D:D

Viki!

Sikerült az elaltatás? :D

Andi!

Hogy aludt Zsófi?

Timi!

Egy ekkora pöttömöt is el lehet már kényeztetni??? :shock: :D Remélem azóta visszaállt a rend nálatok! ;)

Zóra!

Mi is láttuk a hőlégballonokat. Nekem igazából azok a csepp formájúak tetszettek nagyon. :) Szépek vagytok Andrissal!

Bea!

Indul a kajtatás Anna után? Ha jól sejtem most már meg sem fog állni... ;)

Jevi!

Nagyon aranyos a kiscsajszi és mennyire hasonlít Rád! Hihetetlen! :)

Rambóka!

Régen nem jártál nálunk. Mizu? :wink: :D

Netty!

Mi a helyzet a házzal?

Szép napot midenkinek! Azt mondják holnaptól jön az ősz, menjen mindenki gyorsan kirándulni! :lol:

Monee

Monee

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie First Birthday tickers
monee85
Chorley, Egyesult Kiralysag
 
 


Sziasztok!
Monee!
Én teljes mértékben megértelek, de nincs annál nagyobb öröm, amikor egy gyerek, aki a Tiéd, átfogja a nyakad, puszilgat és közben csak annyit mond, hogy szeretlek ANYA :)
Mi is turiból vesszük a ruhákat nekik, meg persze a kínai boltok :oops:
Anyuék is sokat segítenek, de persze azért mindent nekik sem engedek megvenni.
Az ilyen "apróságok", hogy ruha, pelenka, kaja a gyereknek, azt még meglehet venni "olcsóbban", de a tápszer, gyógyszer, na azt már nem tudod olcsóbban megvenni :( Mert ha a gyerek beteg, vagy esetleg tápszerezni kell, nem tudod azt megcsinálni, hogy nembaj, majd egy hét múlva ha megjön a gyes megkapod :(
Mi most csak a gyerekekre 8000 ft.-ot hagytunk ott a patikába.
Mi végülis nem akartunk 3 gyerkőcöt, a Hisztike a kis véletlenke, de nem bántam meg. Nagyon nehéz, főleg a pénz miatt, de azért meg tudjuk oldani. Még gondolni sem merek arra, hogy a gyes után elmegyek dolgozni, szerintem sehol sem fognak alkalmazni 3 gyerek mellett.

Tegnap a Domcsi végre megkapta az oviban a Mini Manó újságot, majdnem 3 órán át csak "tanult és tanult" belőle :lol: Még én is meglepődtem, hogy milyen ügyesen oldja meg a feladatokat.

Andi!
Asszem Te is készítheted a puskát :lol: Nagyon szép Zsófika :)

Jevi!
Tündéri Violka ahogy cipeli az almákat :)
Marcsy

Kép
Kép
Kép
marcsy
 
 


Sziasztok!

Monee!

Nagyon szépen aludt Zsófi. 4.50-kor ébredt fel! Fél nyolctól szerintem ez nagy jó. Igaz, napközben keveset alszik, de nem bánom, ha az éjszakák viszont ilyen nyugisak. Persze azért nem akarom elkiabálni mert még csak 1 hete alszik ilyen sokat.

Marcsy!

Sógornőmnek is 3 gyerkőce van. A legkisebb most 2,5 éves. Most próbál meg valami munkát keresni. Ő eladóként és pénztárosként dolgozott a gyerekek előtt a Tescoban. Azt mondta visszamenne esetleg oda, de max. csak 4 órában. Majd kiderül,hogy alkalmazzák-e így. A picit beadja bölcsibe, a másik kettő meg ovis. Először még gondolkodott azon is,hogy főállású anya lesz, de az sem túl sok pénz. Biztos,hogy nagyon nehéz, de milyen jó lesz, ha majd Kriszti is nagyobb lesz kicsit, és egyszerre 3-an fognak odafutni hozzád egy pusziért, vagy csimpaszkodnak majd beléd!

Köszi, amit Zsófiról írtál. A férjem már most azt mondogatja,hogy minél előbb szeretne mégegy ilyen szép babát mint Zsófi. Mondtam neki,hogy azért egy kicsit talán még várni kéne... :D

Viki!

Petikét az apja vissza tudta altatni, vagy azért be kellett vetni még a cicit is?

Holnap szorítsatok értünk, mert Zsófi megkapja a 2 hónapos oltását! :cry: Már előre félek, hogy hogyan fogja viselni! Biztos írtóra fog sírni, mert a tanácsadáson is mindig sír, pedig akkor nem is fáj neki amit csinálnak vele.


Sziasztok: Andi

Kép

Kép
noviandi
Pécs
 
 


Szisztok!

Húúú ez komoly téma.Én is féltem,hogy mi lesz gyes után de az élet megoldja a problémákat.Én Harkányban dolgoztam a strandon és ott még karácsonykor és hétvégeken is meló van.Azt 2 gyerek mellett lehetetlen megoldani.Ráadásul be sem érnék értük az oviba.Viszont közben anyum ideköltözött Kaposvárról és nyitott egy kis ezüst boltot.Úgyhogy jövő szeptembertől mehetek oda dolgozni. Sajnos Borival már nem fogok tudni 3 évig itthon lenni mert a Gyes kevés a megélhetéshez. :( :(

Jevi!

28 hónap van a lányaim közt.Nálunk ez a korkülönbség jól bevált (legalábbis úgy tűnik eddig :D )

Hódi!

Tök jól látod :D :D Lina egy cserfes kiscsaj.Imád a középpontban lenni. Szavalni is imád és az óvónők szerint kiemelkedően jól
A tigrises rucit perceken belül kinőjjük!Akkor nem úszod meg,hogy talizzunk! :D :D

Tegnap voltunk fodrásznál.Képeket láthatjátok itt:
http://linbori.freeblog.hu

Pussz:Judit
kájé
 
 


Sziasztok!

Judit!

A képek fantasztikusak! Gyönyörű lányaid vannak! :D

Köszönjük a kérdést, Apa este sikeres volt, ment a visszaltatás cici nálkül, na persze éjjel azért még volt kelés, és akkor már cici is, de legalább van remény, hogy néha apa is elég lesz a visszaszundihoz! :lol:

Andi!

Bár egyszer Peti aludna már 4.50-ig egyhuzamban! :shock:

Viki&Peti

Viki&Peti&Eszti
Kép
Kép
viki27
Pécs
 
 


Így szeretjük a körtét! :lol:

Kép

Viki&Peti

Viki&Peti&Eszti
Kép
Kép
viki27
Pécs
 
 


Sziasztok!

Viki!

Én is nagyon szeretem a körtét, akárcsak Petike! :D

Monee!

Sikerült beszélned a főnököddel?

Jó éjszakát Mindenkinek!

Andi

Kép

Kép
noviandi
Pécs
 
 


Sziasztok!
Huh, de mérges vagyok. Anyu ugye vett marslakócskákat, nah, ahogy néztem, az 7 éves kórtól adható, az még nem baj, mert Anyu el tudja még adni munkatársának. Nem gondoltam Vikire, hogy nála van egy kupon amit felajánlott nekem
:oops: és vettem vitamint :evil: Multi Tabs. Direkt szóltam a patikába, hogy 3 éves gyerek is eszi majd. Ez a vitamin 4 éves kórtól adható. Visszavitettem anyóssal, blokkal együtt, hogy adjanak már másikat helyette, fel sem volt bontva. Nem cserélték ki :evil: :evil:
Azt mondták felezzem el és adjak felet a Dávidnak. Szerintetek lehetséges ez? Nem lesz akármilyen baja tőle?? De végülis mindegy, mert a Dávid a nap nagy részét itthon tölti, eszi a gyümiket, a Domcsi kapja a vitamint és ha a Domcsi nem lesz beteg akkor talán a Dávid is megússza.
Viki!
Mi is nagyon szeretjük a körtét :) Mégegyszer köszi a kupon felajánlást, de azt hiszem továbbra sem kell :oops: nem szeretném még jobban felhúzni magam ezeken a vitaminokon. :oops:
Marcsy

Kép
Kép
Kép
marcsy
 
 


Sziasztok!

Andi!

Na, milyen volt az oltás? Ugye nincs semmi gubanc? Nagyon édes a hordozós kép, úgy bírom, ahogy Zsófi meresztgeti a szemeit. :) És mekkorákat alszik már! Hidd el, ez nagyon jó. :)

Viki!

Tamaránál már pár hetes korában mutatkoztak a hajlandóságok a barna szemre. Kicsit még színjátszózik, met néha sötétkék, szürke, de biztos nem ok nélkül barna főleg, úgyhogy remélem ezt (is) az apjától örökli. :)

Monee!

Hát igen, ha a mindennapos kiadások nem lennének, akkor azért könnyebb lenne. De így is szinte minden hónapra jut egy-egy nagyobb kiadás, most volt a játszószőnyeg, kenguru, aztán lassan kell majd etetőszék, járóka, könnyebb babakocsi, autósülés és persze a ruhák is folyamatosan, meg még ki tudja mi. Igaza van Marcsynak, hogy valamiféle anyagi "biztonság" jó ha van, az akut esetekre, mint pl. a gyógyszer, vagy ha valamikor valahol van egy jó akció. Persze, minél jobb, ha van egy kis tartalék, nem csak úgy durr bele bumm, annak hosszútávon sosincs jó vége, én úgy látom.
Normális, hogy az ember egy idő után vágyik másra is. Vagy ha valaki nem, hát ő olyan igazi anya típus, ő azt szereti csinálni, csak én azért ezt nem tudnám magamról elképzelni, mert akármilyen rosszul fizető munkahelyem is volt (vagy lesz más), kellenek az ottani sikerek (kudarcok) is, meg a pénz is.

Én úgy látom, hogy bizony már el lehet kapatni egy kicsi babát is. Mostanában a lefekvés is nehezebben megy, mert haragban vannak a Dolli babával. Kicsit nehéz most a helyzet, mert Tamiba 2 napja belebújt a kisördög, eléggé nyűglődős, Tamás meg náthás, maszkban van ugyan itthon munka után, de így is épp elég kimerült, fáradt esténként, hogy ilyen betegen dolgozik és a stafétabotot sem tudja átvenni tőlem kicsit. :cry:

Marcsy!

Ügyes ez a Dominika! :D Gyógyszertár: :evil: Nekem volt, hogy kicseréltek Venoruton krémet, mert azt mondták lehet terhesen is, aztán az volt ráírva, hogy mégsem. Domcsi legalább be tudja szedni. Én nem igazán javasolnám, hogy felet adj Dávidnak, mert ezek a tabletták nem véletlenül akkorák amekkorák, nem egyenletesen oszlik el benne az a számtalan vitamin és lehet, hogy egyik fajtából a koránál több jut (ugye 4 éves kortól), valamiből meg nem jut, bár ha ugyanazt kapja meg másnap.... mindegy végül is nem vagyok gyógyszerész.

Ezt most egyszer elküldöm, sziasztok: Timi

Kép
hódocska
 
 


Sziasztok újra!

Kájé!

Akár jövő héten, ha mentek Lináért találkozhatnánk is. Mi megint megyünk dokihoz, meg én is fogászhoz, de ha nem esik az eső, szívesen elkísérünk egyszer. Már én is gondoltam rá, csak azt nem kalkuláltam bele, hogy ilyen furmányosan kell mindent szervezni ha van egy kisbébi, mivel neki is van saját akarata, de ettől persze még jön a babakocsiba, csak épp az itthoni dolgok maradnak el. :shock:

Lina gyönyörű lett a hajvágás után (is). Fogadni mernék, hogy az oviban bomlanak utána a fiúk. :lol: Annyira szép!!! És Bori is, de ő máshogyan. Kíváncsi leszek ő milyen lesz 1-2 éven belül.

Na, tegnap elindult az én vezérhangyám is a hogyan tovább-ról, aztán én is rájöttem- majd az élet írja a forgatókönyvet, mert ez már többször előfordult, hogy tervezgettem mindenfélét, máshogy lett és voltak/vannak kilátástalannak tűnő helyzetek is, amikre akad valami megoldás.


Ma voltunk a csípő_uh kontrollon és örömmel jelenthetem, hogy Taminak megoldódtak a gondjai, visszaállt a rend, ahogy annak lennie kell. Továbbra is javasolt a torna, de minden oké, a dokibácsi szerint ezért a csípőért 20 év múlva rajongani fognak! :lol: :lol: :lol: Remélem a jövő heti ortopédián sem mondanak mást és talán a nyak-problémái is megoldódtak, mi úgy látjuk nincs gond már vele.

Sziasztok: Timi

Kép
hódocska
 
 


Sziasztok!

Gyorsan dióhéjban:
Szeptember 25-én hajnali 3 órakor császármetszéssel megszületett a kisfiam, Gergő!
Végül nem a Vizer doktornál szültem, hanem a Kovács Kálmánnál, mert az én édes kicsi csöppöm kiválasztotta azt az egyetlen napot, amikor a választott dokibácsim nem ért rá! De nem volt semmi gond!
24-én éjfél körül elment a nyákdugó, meg egy kis magzatvíz is, aztán egyből 5 perces fájásokkal indítottunk! Fél egykor felhívtam a szülésznőmet ( végül a Kaiser Melindát választottam), aki mondta, h. azonnal indulás befelé. Mire beértünk már kétujjnyira kitágultam, úgyhogy az ügyeletes burkot repesztett és bekötötte az EDA-t, a Kovács Kálmán is hamar beért, már toltak is be a műtőbe, 3-ra meg is volt a babám!
Nekem nem volt semmi kellemetlen élményem a műtéttel kapcsolatban, csak másnap az intenzíven volt kissé gestapós hangulat, de így legalább az embert a babáján kívül más is ösztönözte, h. minél hamarabb lekerüljön onnan!!!!
A gyerekágyon már nagyon jó volt, a csecsemős nővérek is nagyon aranyosak voltak!
Gergő a 3. naptól fogva szépen szopik, csak a böfivel vannak gondok, annyira mohó, h. benyel egy csomó levegőt is, utána meg fáj a kis pocija, esténként megy a műsor rendesen!
De egyébként nagyon nyugis gyerek!


Majd visszaolvaslak benneteket, ha ráérek! Sziasztok!
rambóka
 
 


Rambóka!
Gratulálok! Nagyon sok fini tejcsit, egészséget kívánok Nektek!
A képeket meg várjuk ám :)
Marcsy

Kép
Kép
Kép
marcsy
 
 


Sziasztok!

Rambóka!
Mi még nem találkoztunk itt de nagyon sok boldogságot kívánok nektek.Csatlakozom Marcsyhoz:jöhetnek a képek!

Hódi!

Húúúú de jó lenne egy tali...persze esős időt mondanak megint :( :( De azért egyszer már csak sikerül összehozni.Köszi a bókokat.Tami is édes nagyon azzal a soooook hajával :) Jobbulást a férjednek.

Marcsy!

én úgy döntöttem,hogy egyenlőre nem vitaminozunk idén.A lányok rengeteg gyümlcsöt,főzeléket esznek.Ha mégis támad vmi kórság akkor majd újrafontolom. :)

Kép
kájé
 
 


Sziasztok!

Rambóka!

Gratulálok! :D Akkor nagyon ügyes baba a Gergő,ha ilyen szépen tud már szopizni. Nagyon várjuk a képeket!

Timi!

Úgy néz ki, hogy nem lesz semmi gond az oltással. Persze Zsófi nagyon üvöltött, igaz már előtte is, így szinte fel sem tűnt,hogy mikor kapta meg az oltást. Utána győztem megvigasztalni. Holnap azért feljön a védőnő, azt mondta ránéz Zsófira,hogy minden rendben van-e vele. Képzeld 59 cm és 5300 gr. Azt mondta a gyerekorvos,hogy meg sem kérdezi,hogy szopzik-e rendesen, mert hát látszik rajta. :lol:

Sziasztok: Andi

Kép

Kép
noviandi
Pécs
 
 


Sziasztok!
Kájé!
Az az érdekes, hogy mi is rengeteg gyümit eszünk, a főzelékből is szépen fogy és mégis amióta ovi van szinte folyamat betegek. Domcsi szeptemberben 4 napot ment oviba :evil:
Én sem akartam vitaminozni, eddig nem is adtam nekik :oops: , de most már ott tartok, hogy talán olcsóbb a vitamin mint ez a sok gyógyszer, arról nem is beszélve, hogy a sok antibiotikum sem tesz jót nekik.
Marcsy

Kép
Kép
Kép
marcsy
 
 


Köszi a dicsérő szavakat! Közben már 4 fogunk van! :roll:

Rambóka!

Gratulálok Gergőhöz! Sok tejcsit! :lol:
Andris is nagyon mohó volt az elején. Ja, még mindig az! :P

Timi! Viki! Andi!

Egyszer Én is szívesen összefutnék veletek hamár egy környéken lakunk! :wink:
Mikor szoktatok sétálni? Merre?

Üdv. Zóra

Kép
zóra
 
 


Sziasztok!

Rambóka!

NAGYON NAGYON SOK GRATULA!
LEGYEN NAGYON SOK ÖRÖMETEK A KICSIBEN!
:D:D:D:D:D:D
Remélem azért gyakran fogsz tudni járni hozzánk!

Marcsy!

Tök meglepődtem amikor írtad hogy nem cserélték vissza a tablettát! Miért nem? Aggrrr... ennyit a vásárlók jogairól... :evil:
A tabletta eltöréséről nekem is elsőre az jutott eszembe mint Timinek. Nem biztos hogy a hatóanyag és a vitaminok egyenlő eloszlásban vannak benn a tablettában, uh. ezzel én sem kísérleteznék.

Timi!

Remélem Tami mostmár jobban alszik! Hogy van a Férjed?
Kipróbáltad már a mosható pelust?

Andi!

Akkor nagyon ügyi volt Zsófi! :) Annyira kár hogy így sírnak a bébik az orvosnál! Én is mindig úgy sajnálom őket! :cry:

Viki!

Igen, sikerült beszélnem a főnökömmel és nagyon nagy örömömre szolgál hogy hajlik elfogadni az ötletemet. :D:D:D:D
Ahogy Timi is írta a forgatókönyvet én csak max kitalálni tudom, de az élet azért még beleszólhat, és remélem kegyes lesz velünk. Szóval most az a helyzet, hogy megbeszéltük Norbival, hogy adunk magunknak még fél évet hogy meglássuk hogy alakul az anyagi helyzetünk és ha... akkor fél év múlva rákoncentrálunk a baba témára. Ez egyébként szerintem is tök jó megoldás, mert nőgyógyászhoz, fogorvoshoz, derék orvoshoz is el kell előtte mennem, hogy minden rendben legyen mire jöhet a bébi. Annyira fel vagyok villanyozva emiatt! Úgy el fog menni az a fél év, hogy huss.... csak az anyagiak legyenek tényleg rendben. :? :lol: Úúúúgyhogy most hivatalosan is elkezdhetek babázni, nem csak magamban és titkon. Vehetek rucikat, nézhetek kiságyat, ágyneműt, stb.t. :D:D:D:D Szupi lesz!

Az anyukámnak egyébként lehet ráérzése a dolgora, mert kaptam tőle egy bébi takarót (ilyen huzatba húzhatóst). Előtte sosem vett volna nekünk ilyet, de most valahogy gondolt már rám ilyen téren is. :) Tökre örültem neki. Mindennap kiterítem és összehajtom. Annyira édes hogy ilyen pici! :D:D:D

Szép napot midenkinek!
Monee

Monee

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie First Birthday tickers
monee85
Chorley, Egyesult Kiralysag
 
 


Sziasztok!

Rakok fel egy képet a csöppömről:

Kép Kisegerem csucsukál :lol:
rambóka
 
 


Azért születés után közvetlenül még nem volt ilyen kiegyensúlyozott és elégedett a feje!!!! :lol: :lol: :lol:

Kép Mit akartok tőlem????
rambóka
 
 


Rambóka!
Nagyon nagyon tündéri :)

Monee!
Igen én is pont ezekre a dolgokra gondoltam, amiket Te is meg Hódocska is mondott. Tegnap este még azt is mondtam, hogy visszaviszem a patikába a vitamint és hozzávágom a gyógyszerészhez :lol:
De győzött a józan ész, felhívtam a doki nénit, aki mondta, hogy adjak a Dávidnak felet, végülis ezt a vitamint szokta ajánlani ő 3 éves erősebb testalkatú gyerekeknek. Mivel a Dávid ilyen kis soványka, ezért kaphat felet nyugodtan.
Nem nyugodtan, de reggel adtam neki felet :oops:
Marcsy

Kép
Kép
Kép
marcsy
 
 


Sziasztok!

Rambóka!

Gratulálok a kisbabádhoz! Nagyon helyes!
Miért lett császármetszés?

Andi!

Szépen növöget a Zsófi-cica! :) Remélem tényleg nem volt semmi gáz. :)

Zóra!

Igen, te is erre laksz, csak említetted, hogy nehezen indultok el a babakocsi miatt. Mostanában, mióta hűvös van, én is így vagyok, mert mire összerámolom Tamit, meg magamat... jó ha egyszer lejutok, míg nyáron volt, hogy 3x 1 órát sétáltunk. Én általában olyan 11 óra felé szoktam menni, Andival is akkor sétálunk együtt, ha úgy jön ki a lépés, de gondolkodtam azon is, hogy ezen változtatni fogok, mert úgy vettem észre, ha délelőtt nem csinálom meg a főzést, mosást miegymást, akkor délután már csak azt veszem észre, hogy Tami megint csak nyűglődik, esünk egyik etetésből a másikba és alig csináltam valamit. :)

Monee!

Majd írok e-mailt neked. :D A mosható pelust kipróbáltam, eredeti formájában (pelus, betét, külső réteg) még csak-csak elmegy, bár nagyon vizes, de ahogy én kombinálom textilpelussal és majd akarok betétet nem igazán jó, mert annyira elcsúszik, hogy a vastag tépőzár kidörzsöli a hasát (hamar elmúlik egy kis Neogranormontól, de zavarhatja is). Minden más macera amit leírtam már korábban, azt továbbra is fenntartom, le a kalappal anyáink előtt. Még néha használjuk a terpesztartás miatt, de nem ruháznék be rá semmi pénzért. :(

Viki!

Tami már a folyosón bealudt, de csak hazáig, így megint én eszek utoljára. :lol:

Sziasztok: Timi

Kép
hódocska
 
 


Sziasztok!

Timi!

Volt ma du. a védőnő, de lényegében csak azt kérdezte meg,hogy nem csomósodott-e be az oltás körül. Miután megtudta,hogy nem, már szinte ment is. Hmm, ezt telefonon is megkérdezhette volna!
Képzeld azt mondta,hogy a K vitamint csak 3 hónapos koráig adjam neki, mert utána már nem kell. Pedig én azt olvastam,hogy amíg szoptatunk addig kell neki. Te erről mit tudsz?Ja, és hogy a D vitaminból is 2 csepp helyett már csak 1 kell. :?:
Írtad,hogy Tami mostanság sokat nyűgösködik. Nehezen alszik el? És miért veszett össze Dolly babával? :cry:
Holnap nem talizunk?

Monee!

Örülök,hogy a főnököd hajlik elfogadni a javaslatodat! És annak is,hogy talán ezzel most tényleg közelebb kerültetek a baby programhoz! :D Szurkolok,hogy az anyagiak is valahogy rendeződjenek! Látszik,hogy te már nagyon szeretnél babázni! :lol:

Rambóka!

Nagyon drága az ici-pici fiacskád! Engem is érdekel,hogy miért lett császármetszés+ még a baba méretei is.

Zóra!

Tényleg találkozhatnánk! Rossz,hogy beköszöntött a hűvösebb idő, így macerásabb az elindulás. Neked mikor jobb? De. vagy du.?

Sziasztok: Andi

Kép

Kép
noviandi
Pécs
 
 


Sziasztok!

Tamara minden evés után ilyen hisztit csap, mert nem akar böfizni. :)
Kép

Kép
hódocska
 
 


Andi!

De, ha gondolod a szokásos időben, 11 körül nekem jó. D vitamint nekem csak 1 cseppet mondtak. K-ból meg azt, hogy az első adagot szedjük be (csak 4-et sikerült, mert 1 összetört) és utána ha napi 100ml-nél több más kaját (nálunk tápszert) kap, akkor nem kell, így mi csak azt a négyet szedtük. Jó, hogy nem lett semmi galiba.

Zóra!

Velünk tartasz?
Ha esetleg írsz az e-mail címemre: timike@atw.hu, akkor megadom a számom és megbeszélhetjük.

Sziasztok: Timi

Kép
hódocska
 
 


Rambóka!

Tündéri a kis manód!!!!! :lol: :P :lol:

Timi! Andi!

Köszi, hogy hívtok!
Mi mostanában 14-15 óra körül szoktunk sétálni. 10-11 körül Andris eszik, aztán 12-13 óra körül még alszik egy másfél órát és az az utáni evés után szoktunk lemenni. Azért is megyünk ilyenkor mert így csak felhoznom kell a kocsit a tárolóból mert meg szoktuk várni Apát lenn mire hazaér.
Elvileg 11 körül is jó lehet de a mai nap nem valószínű, hogy összejön. :cry:
Timi, köszi majd írok! :wink:

Sziasztok
Zóra

Kép
zóra
 
 


Sziasztok!

Hű, lányok, nem jutottam ide már vagy 2 napja! :(

Timi!
Örülök, hogy eljöttetek, sajnálom, hogy Peti olyan kis tartózkodó volt, nem volt igazán önmaga, és még az almádból is kuncsorgott :oops: Nem baj, majd legközelebb barátkozóbb lezs talán, mert gyertek ám máskor is! :D

Andi, Zóra, Timi!
Akár egy minitalit is csinálhatunk nálunk, ha gondoljátok! Én sétálni már nem nagyon tudok menni Petivel, mert cipelnem kell, a babakocsiban nem marad meg! :( De játszózni szoktunk menni, igaz akkor is csak rohangászok utána!!! Időpontban mostanában olyan 10.30-11.30-ig alukál, és utána ebéd!

Monee!
Akkor lehet, hogy egyszerre babaprojektelünk????? Mi úgy tervezzük, hogy fél év múlva indul kb. a kistesóprojekt!!! Addig még nekem is van 1-2 köröm a dokiknál:tüdőszűrő, fogorvos, nőgyógyász, stb...

Rambóka!
Nagyon nayon gratulálok! Szép kis baba a Gergő! Sok tejcsit és jó egészséget nektek!

Viki&Peti

Viki&Peti&Eszti
Kép
Kép
viki27
Pécs
 
 


és már a kezemben a gyerkőc!

Viki&Peti&Eszti
Kép
Kép
viki27
Pécs
 
 


pr

Viki&Peti&Eszti
Kép
Kép
viki27
Pécs
 
 


Monee!

Persze Téged is szívesen látlak, bocs, hogy az előbb kihagytalak :oops:

Andi!
Mikor Peti kicsi volt, nekünk 4 hós koráig írta fel a doktornő a K vitamint. Továbbra is csak szopizott, de azt mondta, hogy 4 hós korában már elég fejlett a bélrendszere, és nem kell neki tovább adni! A D-vitaminból mi is csak 1-1 cseppete szedtünk, szedünk születése óta!!!

Viki&Peti

Viki&Peti&Eszti
Kép
Kép
viki27
Pécs
 
 


Timi!

Amúgy a borsófőzi és a csirkepöri is elkészült, mire férjem hazajött. Peti délutáni alvását (ami szintén csak olyan 50 perces volt) ügyesen ki is használtam! :D

Viki&Peti&Eszti
Kép
Kép
viki27
Pécs
 
 


Sziasztok!

Már megint csak egy segítségkérésre van időm! Ég is a pofám!!!! :oops:

Az a baj, h. a kis mohócám olyan sok levegőt nyel szopi közben és annyira nem tud böfizni, h. szopi után 1,5-2 órával jönnek a gondok, csikar a kis pocija és iszonyúan szenved, ráadásul ilyenkor már éppen aludna, de a hasa miatt nem tud!!! Utána meg szopinál alszik be, úgy kell ébresztgetni!!!!!
Infacollal próbálkozunk, de egyenlőre nem úgy tűnik, h. érne vmit! :evil:
Most a Normaflore-n gondolkozom, de nem tudom, h. ilyen picinek lehet-e adni? (Most leszünk két hetesek)
Az is lehet a baj, h. az én Streptococcus fertőzésem miatt antibiotikumot kapott 5 napig, szerintem nincs is normál bélflórája! :cry: Ugyanakkor nagyon falánk, 130 g-okat szopik.
Szóval, ha van vkinek ötlete, segítsen!
Köszi!!!!!!!
rambóka
 
 


Sziasztok!

Rambóka!

nekünk is voltak hasonló gondjaink (antibiotikum, hasgörcsök) és már írtam neked, hogy a Normaflore-t lehet nekik adni, de azt max rövid ideig, hogy kicsit helyre álljon a bélflóra, de a görcsökön nem fog segíteni. Mi az Infacol mellett kipróbáltuk az Espumisan cseppet is (nem mellette, hanem helyette, bocsánat). Eleinte úgy tűnt, hogy egyik sem használ, aztán megint Infacolt vettünk és kb. ma fogy el az utolsó flakon, amit terveztem neki adni, lassan 3 hós lesz és ha úgy látjuk már nem fáj a pocija (mert úgy tűnik, már hetek óta nincsenek gondjai), akkor én már nem használom. Szóval nekünk Az Infacol vált be, de eltelt kb. 4-5 hét, mire éreztük, hogy jó.

Viki!

Hú, Tamara is bedobta a szunyát tegnap délután, így én is kifordítottam a lakást a négy sarkából :lol: főztem mindenfélét a beteg uramnak. Örülök, hogy neked is összejött. Petike nem volt annyira visszafogott, ez természetes, hiszen nem ismert, meg biztos furcsa volt neki, hogy egy másik baba is van nálatok, az ő kis birodalmában. :) Fúrás-faragás tart még?

Sziasztok: Timi

Kép
hódocska
 
 


Sziasztok!

Timi!
Igen, elég sokat zörgölődnek még körülöttünk, de előbb utóbb csak abba fogják már hagyni és akkor egy darabig senki nem fog "felújítani" remélem! :D Párodnak jobbulást kívánok! Enyém már megint melózik, a változatosság kedvéért, de azért délután 2-fél 5-ig itthon volt!!! :shock:

Képzeljétek, Peti fél 12 óta nem aludt, most meg este etettem, adtam egy virslit a kezébe, és kiskanállal a főzit a szájába két harapás között. Egyszer csak látom ám, hogy a kicsi fiam lassabban harapja a virslijét, majd hatalmasat pislog, majd még egyetr harap, majd a virsli a kezében az etetőszék tálcáján megpihen, a szeme csukva, és csúszik lefelé! Annyira de annyira édes volt, elaludt evés közben. Kivettem a széből, még mindig szorította a virslit, elvettem tőle, és letettem alukálni!!! Annyira aranyos volt. :oops: :D

Viki&Peti

Viki&Peti&Eszti
Kép
Kép
viki27
Pécs
 
 


Rambóka!

Én nem tudok segíteni! Mi ezt megúsztuk szerencsére!

Viki&Peti

Viki&Peti&Eszti
Kép
Kép
viki27
Pécs
 
 


Sziasztok!

[size=24]Rambóka!GRATULÁLOK!!!
[/size]!/Én is Kovács Kálmánnal szültem.Ugye nem is volt olyan szörnyű a klinika?Én legközelebb is oda mennék./

Bea és Annababa
Kép
bea80
 
 


Gergő nagyon szép baba.Azon ritka babák egyike, aki már a születésekor is szép.

Bea és Annababa
Kép
bea80
 
 

Vissza: Lakóhely szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?