Sziasztok lánykák
Nagyon örülök, hogy nem terheltelek benneteket a szopis infókkal, annak pedig külön örülnék, ha hasznosak is lennének.
Kicsit megijedtem tegnap, mert Bálint egyik percről a másikra lázas lett, 38,5 -t mértünk, de semmi más tünete nem volt.
Most azon aggódok, hogy a pici bébi nehogy elkapjon valamit, olyan korán volna egy ilyen lázas fertőzés....
Ma nem vittem Bálit oviba, reggel 39,1 volt, lázcsillapítóztam, fürdőztettem, most már jól van, nézi a Minimaxot
Elszeparáltam a bébitől a másik szobába, remélem nem lesz gond.
Egyedül vagyok velük itthon, de eddig jól megy az osztódás
Drága Titi!
Már a múltkor is akartam neked írni, hogy eszméletlenül bátor és erős csaj vagy! Le a kalappal előtted.
Én múltkor úgy mentem be a kórházba, hogy este még elolvastam mi történt veletek....hát napokig nem tudtam magammal mit kezdeni.
Örülök, hogy ilyen optimistán nézel a jövőbe, meglátod ezért hamarosan be is költözik egy bébi a pocidba!
Nagyon szorítok nektek.
Lányok,
egy élménybeszámolóval is jövök még nektek...
Szóval, a doki a súlybecslés alapján úgy döntött, hogy semmiképp nem kockáztat, így császár lesz.
Amikor Barnibaba született azon a héten volt melóban, utána szabira ment, így megvárta a kiírás időpontját, és arra a napra tűzték ki a műtétet.
Hát, előtte való nap tudtam meg a pontos dátumot, és hogy 10 órakor kezdődik......
Hát minden perc lassan, és iszonyatos izgalomban telt (egy színházi fellépés előtti lámpaláz kutyafüle ehhez képest
), izgultam is, féltem is.
Eljött a reggel, 7 órakor jöttek értem, mentem az előkészítésre....hát lányok, ahogy vonultam a szülőszobára, potyogtak a könnyeim.
Borotválás, beöntés, kaksizás
, aztán kaptam egy kórházi hálóinget és mehettem a papás szülőszobába, ahol rámkötötték az NST-t, és folyadékfeltöltés gyanánt infúziót.
Képzeljétek, beindultak a fájások is....60-as, 80-as, 100-as puklik voltak elég sűrűn, de nem éreztem őket, csak enyhe összehúzódást.
9 óra után megkaptam a katétert is. Addigra odaért a párom is, hát ő se izgult kevésbé
Kevéssel 10 óra előtt áttoltak a műtőbe...a szívem majd' kiugrott a helyéről.
Kezdődött az érzéstelenítés beadása (spinális, gerincbe).
Azt hiszem ezt inkább nem részletezem, mert nem volt túl kellemes élmény. Mások szerint egyáltalán nem fáj, nem lehet észrevenni, ahogy beadják.
Úgy tudom, ennek az anesztesnek rég volt császáros műtétje, talán ezért nem volt tökéletes....
Aztán kezdtem melegedést érezni, zsibbadtam gyorsan. Elfüggönyöztek és hozzákezdtek.
Az anesztes nő rendes volt, mert szóval tartott, állandóan kérdezgetett, próbált velem beszélgetni, hogy ne pánikoljak a műtét miatt. Aztán mondta, hogy már látja a baba fejét, haját....aztán a kezét, na, ki is emelték.
Forgattam a fejem, mert nem hallottam a hangját, de aztán annál erőteljesebben tört fel a sírás.
Odahozták a zöld lepedőben, olyan kis maszatos volt, láttam a tátogó kis száját, ahogy sírt.
Aztán elvitték fürdetni, mérni, öltöztetni.
A műtét befejezése olyan lassúnak tűnt, mire mindent helyrepakoltak, összevarrtak. Kb. fél 12-kor toltak ki az őrzőbe, ahol 24 órát töltöttem monitoron, fekve, homokzsákkal a hasamon.
Másnap toltak vissza a szülészetre, éjszakára már ott is aludt velem Barnabás.
A többit már tudjátok
Hú, ez jó kis regény volt.
jövök még,
pusszantás,
Ancsi