Szia Mindenkinek!
Jányok,jányok,kedves Társalkodók!
Most békítőleg szólok.
Az én szemszögemből,egy pindurit mindannyiótoknak igaza van topicunk fellendülését/elfajulását illetően.
Meg kell értenetek,hogy korántsem vagyunk egyformák.Különböző az életkorunk,a világnézetünk,végzettségünk,érdeklődési körünk,meggyőződésünk,stb...
Úgy ítélem meg,nem nézzük le egymást,nem törünk pálcát senki felett.
Csodálatos,hogy bármelyikünk őszintén leírhatta,hogy mit gondol az egyes felvetett témákban.De ne feledjétek,hogy nem látjuk egymást,nem látjuk egymás gesztusait,testtartását,mimikáját.Nem halljuk a hangsúlyt,a hangerőt,a hanglejtést,hangszínt.Emiatt sokszor félreértjük egymás szándékait.
Mennyivel könnyebb lenne,ha sokszemközt,élőben vitathatnánk meg az egyes kérdéseket.
Úgy gondolom,egy-egy szélsőségesebb megnyilvánulástól eltekintve (amik nem ellenünk szóltak,inkább a rosszkedv és a tájékozatlanság szülte) semmi gond a stílusunkkal.
Gondoljatok úgy a topicra,mint egy levelezőlapra.Gyakran küldjük,és bárki elolvashatja.Elég nehéz úgy fogalmazni,hogy az tökéletesen érthető legyen,és tekintettel legyen mindannyiunk érzékenységére.
Nincs nagy vész!Azért vagyunk itt,hogy meghallgassuk egymást,hogy segítsünk egymásnak,hogy megosszuk egymással élményeinket.Ki így,ki úgy teszi.Nem vagyunk tévedhetetlenek,de azért érdeme megfogadni egymás építő,baba-egészség-óvó tanácsait.De legalábbis rugalmasan a mi igényeinknek megfelelően átformálni.
Például.Én hosszasan írtam arról,hogy semmilyen körülmények között nem ütném meg a fiamat,nem fenyegetném,nem ijesztgetném,nem vonnám meg a szereteteme.Azzal érveltem,hogy a picik kiszolgáltatottak,nem tudják megvédeni magukat,és különben se rájuk vagyunk legtöbbször mérgesen,hanem a körülményekre,amik tehetetlenségre ítélnek.A dühünknek pedig nem lehet tárgya az,akit kilenc hónapig óvtunk,védtünk a pocinkban,aki a legvégsőkig megbízik bennünk,akinek mi vagyunk a világ közepe.Kaptam erre ilyen és amolyan reakciókat is.Tréfával elejét vettük az éles szótcsatáknak.mindenki elégedett lehetett,senki nem lett megsértve önérzetében.
ilyen ez a tejitatás dolog is.Ha valamelyikünk az érvek és indokok ellenére is kitart amellett,hogy tejed ad kicsinyének,ám legyen.Nem dől össze a világ.
Nem méreggel itatja csimotáját,nem akar készakarva rosszat.Ez a megszokás,és kész.Az pedig külön befolyásolja majd a későbbiekben a tejivó pici allergiára való hajlamát,hogy a családban jelen van-e túlérzékenység,hogy milyenek a gének.Nem lehet kizárólagosan elítélni egy ilyen dolgot,hiszen,ahogy írtátok,annyi szokás,ahány család-vagy valami ilyesmi...
Ellenben vannak olyan történések,cselekedetek,amiket mi mindannyian rosszallással tekintenénk.Például,ma délután láttam egy anyukát,aki hat hónapos körüli kisfia ölében szállított egy mega csomag pelenkát.Tudhatjuk,hogy néha,gy fárasztó nap végén bizony,mi is nehezen boldogulunk ekkora csomaggal,hát ne codálkozzunk,hogy a kisbaba lelökte a számára kellemetlen dolgot a földre.Mi volt a reakciója az anyának?!:Erővel megütötte kisfia kezecskéit....
s hozzá,még arrogánsan meg is szidta.Hát kell ez?!
És nincs,igazam?:mind felszisszentetek volna a jelenetet látva...
Tehát:nyugalom!
Kitartást és fel a fejjel,de írhatoma azt is,hogy csigalom-nyugavér...
Jó nekünk együtt.Zsu,kérlek,ne hagyj itt minket!Egyikünk se tökéletes anya,egyikünk se kerülheti el a hibázást,és merem mondani,hogy bátran tévedhetünk,mert az is előbbre visz.S ha mégis elhangoznának bántó megjegyzések,végső esetben nem kell tudomást venni róluk...
Mielőbb írjatok,nagyon vágyom olvasni szavaitokat!:)
Puszilunk Mindannyiótokat!