Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Timi! Lehet, hogy most le fogtok húrrogni, de leírom a véleményemet! Szerintem hagyd el az anyatejet. Én azt javaslom. Nekem mind a két gyerekem tápszeres volt, mert nem volt elég tejem. Tudom, hogy az anyatej a legjobb a babának, de ha nagyon macerás akkor a tápszer is nagyon jó! Előnyei is vannak: a baba hamarabb átalussza az éjszakát, mivel a tápszer laktatóbb, szépen fejlődik tőle, sajnos a sok idegességtől kevesebb a tejed. Ja és ugyanúgy bárhol bármikor meg tudod etetni. Én például mindig viszek magammal egy zacskó tápszert és cumisüvegben forralt vizet. Így nem érhet váratlanul, ha időre nem érünk haza. Nem akarlak lebeszélni a szoptatásról, de lehet hogy egy kicsit nyugisabb lenne a helyzet. Az az igaszság, hogy Tami születése óta végigkísérem a kálváriátokat (mint olvasó) és nagyon sajnálom amin keresztül mész. Amúgy az egészségügyi dolgozók (tisztelet a kivételnek) olyanok, mintha nem is gyerekekkel dolgoznának! Velem is mindig nagyon bunkók voltak mikor a fiammal kellett mennem igaz az már rég volt, de úgy gondolom, ez nem javult.
Szóval ez csak egy tanács, esetleg gondolkodj el rajta!
Minden jót!
Legyen jó éjszakája mindenkinek!

Kép
Kép
juca77
 
 


Sziasztok!

Diadora!

Kertvárosban, a Testvérvárosok terétől 100 m-re.
A doktornő - a védőnőm szerint - vhol itt rendel a közelben és gyerekorvos. Lehet, h. van két azonos nevű orvos?????
rambóka
 
 


Megnéztem a baranyai háziorvosok közt. Tényleg van két Pandur Ágnes, csak a másik Pandúr!!!!! Az utóbbi felnőtt háziorvos, én a rövid "u"-s felől érdeklődnék! :D
De megköszönném, ha tudna valamelyikőtök ajánlani jó, tapasztalt és felkészült gyerekorvost, lehetőleg Kertvárosból, de más is jöhet!
Köszi!

Rambóka
rambóka
 
 

 
 

Sziasztok!

Gira!
Gratulálok és boldog szép napokat kívánok nektek!

Jevi!
Nálunk már nov. óta müködik a "mamibölcsi". 6 órában dolgozom, állandó délelőtt (fél 9-14-ig). Már nagyon várom hogy összejöjjön a kistesó és akkor itthon maradhatok Adéllal. Őt nagyon megviselte hogy munkába álltam :( .

Timi!
Kitartás! Tudom nem könnyű így minden napot végigcsinálni, de én azt mondom csináld azt amit TE jónak látsz! Hiába mondd ezt az orvos, azt a védőnő, Tamit rajtad kívűl senki nem ismeri jobban. Hallgass a szívedre és az eszedre! Ha pedig úgy gondolod hogy a gyerekorvos nem az igazi akkor bátran keress mást!
Pécsen mi egy házban laktunk a dokival. Nagyon ellenszenves muki volt. Ha átvittem Adélt mert valami gond volt, akkor mindig ráfogta a hasfájásra! Védőnő is elég gáz volt. Terhesgondozás után 2 hétig mindig depis voltam mert olyanokat mondott. Amikor leköltöztünk Komlóra körbe érdeklödtem az orvosok terén. Sikerült találnom egy nagyon rendes, figyelmes, és magas szaktudású doktornénit. Igaz a város másik végére kell menni, de megéri!

Bea!
Nagyon klassz helyen voltatok!

Viki!
Te hol voltál rendőr? A férjem is az gyárvároson :lol: . Előtte pedig a belvárosban nyomta.

Lassan lépek mert holnap megint meló én pedig hulla vagyok :evil: !
Jó éjt mindenkinek!
Manócskáknak küldöm az álommanókat :P !
erzsó78
 
 


Sziasztok!
Hódocska!
Kitartás! Most én is mondok valamit. Én meghallgattam a doki néni tanácsait, meghallgattam a védőnő tanácsait és mindent úgy csináltam ahogy én jónak láttam. Nem érdekelt, hogy a doki néni utasításba adta, hogy 3 óránként etessem meg Krisztikét...Amikor sírt és úgy láttam éhes adtam neki. Most ha már megyek tanácsadásra és kérdezi, hogy hogy mennek az éjszakák persze, hogy azt mondom, hogy minden oké, alszunk. Pedig ha tudná... :oops: Egyébként nekem nincs nagy szám, inkább hallgatok, de ha elszakad a cérna...a doki néninél ez történt. Nem veszekedtem, kiabáltam vele, csak kitartottam az igazam mellett és azóta tök rendes jó fej. Most, hogy Krisztike nem kaphat tejpépet, egy szót sem szól, hogy uzsira csak gyümit kap. Eddig az volt a kifogás, hogy a gyümi az diétás, attól nem fog kellőképpen hízni :evil: és lássunk csodát mégis hízik. Most mivel a város fel van túrva(a mi utcánk alja is), meg mivel helyettesítés van, nem vittem tanácsadásra, de köztel 7 kiló.
Csak hallgass az eszedre és a szívedre. Te vagy az anyja, ha csak 30 dekát hízik akkor annyit hízik, egyszer úgyis fel fog nőni. Ne idegeld magad az egészségügyi dolgozók miatt. Én már megtanultam, mindegyik mást és mást mond.
Marcsy
marcsy
 
 


Halihó!

Gira!

Ezer gratula a babához!!! Én is problémamentes, örömteli babázást kívánok!


Réka hogy fogadja a kis jövevényt?

Hódocska!
U.az a véleményem, mint Erzsónak, nálad jobban senki nem ismeri a babádat! Egyébként nagyon eltérőek a babák, talán már korábban is többször írtam, hogy Viola mindig elmaradt szinte súlyban. Eszembe jut Viki, most írta, hogy Petike 11 hósan 9 kg fölött van, Viola meg 18 hósan ennyi most. És mind a kettő egészséges! Amikor Viola 1 hónap alatt 300 g-ot hízott, örült a dokinéni, mert olyan is volt, hogy egyáltalán nem hízott!
Nézd, azt viszont kipróbálhatod egy nap, hogy minden szopi után adsz tápszert is, és ha jobban alszik, nyugodtabb, akkor éhes volt még, ha ugyanolyan nyűgös, akkor pedig nem ez a baj.

Ma állatkertbe megyünk, holnap talán megnézzük a Tropicariumot, köszi az ötletet!

Rambóka!
Én sajna nem ismerem! :(

Viki!
Viola akárhányszor belépünk a dokinő rendelőjébe, elkezd üvölteni, és addig abba se hagyja, amíg ki nem jövünk!
Legyen csak egy súlymérés, receptírás, szóval bagatell dolgok... :shock:
Én néha már úgy szégyellem magam, hogy ilyen kis mimóza, hozzá se lehet érni, meg semmi, ha meg még szuri is van, hát....inkább nem részletezem! :?
Egyébként meg barátságos,állandóan mosolygós kislányom van, persze a dokinő biztos mást gondol! :D

Na, megyek is, mert még össze kell készülnöm!
Az éjszakánk nekünk se volt túl fényes, az új hely, meg a forgalom...nem sokat aludtunk! :roll:

Évi

KépKép
KépKép
KépKép
jevi26
 
 


Sziasztok!
Tényleg eltűntem amióta megjöttünka kórházból, de azért olvastalak Benneteket!
Kicsit új még nekem ez a 3 gyerekes anyuka szerep, próbálom megszokni. Ádám továbbra is egy angyal, nagyon nyugodt kisbaba, sokat alszik, sokat szopik, nagyon szépen fejlődik, másfél hét alatt 40 dekát hízott. A kórházban jó sokat lepasszolt a súlyából, most behozza. :lol: Csak szopik!Szerencsére van tejem, mindegyik fiamat sokáig szoptattam, remélem ez most is így lesz. Kicsit nehezebben indult meg most a tejem, mint a másik kettőnél, talán a programozott császár miatt, de szerencsére mostanra a kereslet-kínálat szerint beállt minden.
Azért nem egyszerű 3 gyerekkel. Persze nem mintha másra számítottam volna. A legnehezebb talán a nagyok igényeit összeegyeztetni a kicsi napirendjével. De majd alakul minden.
A hormonjaim is lázadnak, tegnap eltörtem egy poharat, úgy sírtam miatta, mintha valami tragédia történt volna. Így utólag nagyon vicces volt.

Gira!
Én is szívből gratulálok, szuper, hogy minden úgy alakult, ahogy szeretted volna!!!!!

Viki!
Én is rendőr vagyok! Hol dolgoztál?

Bocs, de most megyek, a fiúknál sürgős szervizelésre szorul a Play station.
Szép napot Nektek! Kép

Évi
Kép
Kép
Kép
mamavica
 
 


Hódocska!
Ne keseredj el! Tényleg Te tudod mi a legjobb a babádnak és hamarosan már biztosabb leszel a dolgodban csak hát idő kell mindkettőtöknek (mindhármotoknak).
A 2 óránkénti etetés tényleg nem hülyeség!
Annyi idő kell a babónak is, (szoptatás esetén) a tejtermelésnek is meg neked is, hogy ne légy dög fáradt, meg valahogy így jobban be is áll a termelés ha körülbelül azonos időközönként eszik azonos mennyiséget. Kereslet-kínálat van. Na, nem akartam okoskodni. :lol: ((a természeti népeknél sokminden más is máshogy működik))


Rambóka!
Mi az Albert Erszsébet doktornőhöz járunk (Kertváros) és meg vagyok vele elégedve, lekiismeretesnek tartom, tök nyugodt is. nem sok gond volt Andrissal (le kopogom) de mindig számíthattam rá.

Mamvica!
Szépek a fiaid! :lol: Hát nem lehet semmi 3 gyerekkel!

Üdv.:
Mindenkinek!

Kép
zóra
 
 


Mamavica!
Tudom milyen "nehéz" 3 gyerekkel, nekem is annyi van :) Nagyon édesek a fiaid.
Viki, Jevi!
Az én Dávidom a kezdet kezdetén olyan kis mimóza volt. Főleg ha fehér köpenyt látott. Még én sem lehettem fehér pólóba, pulcsiba, mert hiába ismerte a hangom, addig üvöltött amíg át nem öltöztem. Még most, 2,5 évesen is kiválogatja az embereket, van akitől fél, van akit egyből elfogad. Amikor még pici volt, én már féltem akárhová is elvinni, mert mindig üvöltött. Egyszer elvittem az oviba, hááát, az ovónéni a kijött a teremből, hogy vajon melyik gyerek üvölt ennyire... :oops: A Dominika meg akár az ördöggel is elmenne, nem fél senkitől és semmitől.
Marcsy
marcsy
 
 


Sziasztok!

Ne haragudjatok, hogy Tamival kapcsolatban nem válaszolok mindenkinek külön-külön, de nagyjából hasonlóan reagáltatok, tehát bíztattatok, ezt köszönöm. :) A férjemen kívül még Ti vagytok, akik gyakorlatilag nem "kételkedtek" benne, hogy az ember a legjobbat szeretné a gyerekének, hiszen ti is tudjátok hogy van ez. Az eü. dolgozók egy részével valóban nem kéne foglalkozni, de hát én is most csinálom ezt először és megpróbálok bízni a tapasztalatukban, nem is arról van szó, csak hogy annyira mások az elképzeléseik.

Azt már a terhességem keveréseinél (tudjátok mennyit riogattak a baba méretét illetően, mikor én éreztem és hittem, hogy semmi gond nem lehet) elhatároztam főleg ahogy benneteket olvastalak, hogy azt fogom csinálni, ami beválik. Csakhogy eddig nem nagyon vált be semmi, ezért nem tudom még mindig azt mondani, hogy kész, mondjon ki mit akar, én így gondolom, mert nem felhőtlen az életünk eddig.

Azt már írtam elején is, tegnap is, hogy ez az egész kaja mizzéria is abból fakad, hogy első orvos: anyatej+tápszer, ugyanő 5 nap múlva: hú túletette, csak szoptasson, bízzon benne, hogy az a legjobb, minél gyakrabban. Klinikán: Úristen, maga tápszert is ad (csak 1x kapott akkor), szoptasson még többet! Napi 16-18 óránál is többet?? Igen! Aztán védőnő: szoptass, de tarts szüneteket, csökkentsd a tápszert! És most a helyettes doki: jaj, éhezik a gyerek, miért hagyta abba a tápszert?

És én voltam olyan hülye, hogy mindenki tanácsát követtem, nyugalom, alvás, békés baba meg egyikből sem lett. DE!!! Nem akarom elkiabálni, Tami tegnap egy angyal volt! Azt hiszem, ez nem csak a szoptatás utáni tápszernek köszönhető, hanem az elmúlt napok nyűglődésének is, de nagyon elfáradt, mert aludt. Volt olyan, hogy 2 órát egyhuzamban! És nem a nagyágyban, a kiságyában!! És éjszaka is!! :D Nem tudom elmondani, mennyire mennyei érzés volt egy kis csönd, meg a hit, hogy neki is most jó. Be sem kapcsoltam se tv-t se rádiót, csak élveztem a nyugalmat. És elkezdtem mindjárt aggódni, hogy mi baja lehet? :lol:

Ma már nem olyan rózsás a helyzet, mert asszem a tápszertől is lehet, de éjszaka óta nem kakilt (előtte minden pelusban volt) és reggel óta ment a nagy sírás, sehogy sem volt neki kényelmes, most picit megint megnyugodott, és remélem a pelusban is lesz hamarosan eredmény.

Ha ez a rendszer most beválna, az szupi lenne. Kifejezetten jót tett (Zóra), hogy pihentek kicsit a cickók, mert lényegesen többet szopott és éberebben, mint mikor mindig csak azzal próbáltam nyugtatgatni.

Férjem továbbra is rendkívül segítőkész, félórás kiselőadást tartott a lánynak az élet nagy dolgairól és számtalanszor elmondjuk neki mennyire szeretjük és örülünk neki. Néha annyira aranyos, ahogy figyel hatalmas szemekkel. :)

Bea!

Még nem gondolkodtam a váltáson, mert eddig az igazi dokinővel is csak 2x találkoztam, meg most helyettesítés van, vele is 2x. De az nagyon jó, hogy 5 perc alatt oda tudok sétálni.

Juca!

Ha viszel forralt vizet az nem gond, hogy az nem elég meleg? Különösen, ha nem kánikula van? Elvileg kb. 40 fokos víz kell hozzá. Mi a kezdetektől eddig főleg Humana-ból csináltuk a tápszert és ha ivott is olyat kapott. Tudom, hogy baromi drága, meg nem lehet baja a hazai forralt csapvíztől sem (kapott már természetesen abból is), de még ezt a tényezőt is ki akartuk zárni, hogy a pocakjának jó legyen. Aztán ha pár hét múlva kicsit megerősödik marad a forralt víz, mert rá megy a gatyánk is. :lol:
Egyetértek veled abból a szempontból, hogy tápszeren is fel lehet nőni (én is, férjem, tesómék is így nőttünk fel), sőt picit még azokkal is felvenném a kesztyűt akik görcsösen ragaszkodnak az anyatejhez, mert én úgy láttam a környezetemben, hogy tápszeres gyerekből is lehet egészséges, ellenálló kisember és anyatejes baba is lehet minden fertőzésre fogékony. Enni kell és hál' Istennek manapság megint nagy a szoptatási kedv (szerintem mindenki -majdnem- ezt szeretné), de igenis létezik olyan, hogy valakinek akármilyen oknál fogva nincs elég teje. Ma már a tápszerek is egyre korszerűbbek és szerintem nem az ő "reklámfogásuk" (ahogy hallottam már), ha valakinek nem jön össze a szoptatás. Az egy alternatíva, amit én sem szívesen fogadtam el kezdetben, de ha nincs más lehetőség, akkor élni kell vele és most már egyre kevésbé érzem magam rosszul ettől, pedig páran szeretnék, ha így lenne. :wink:

Jevi!

Hú Violka is ennyire kis sírós a dokinál? Szegény. :) Nem tudom, talán félnek a gyerekek a fehér köpenytől.

Mamavica!

Nagyon szépek a fiúk! Én jelenleg el sem tudom képzelni milyen lenne, ha még egy vagy két gyerekem lenne :lol: , de ma már a kalapom is megemelem minden ilyen szülő előtt. Aztán lehet, hogy majd nálunk is lesz kistesó. (Egyszer) :wink:

Marcsy!

Hú, ahogy látom Dáviddal sem volt könnyű az elején. Na és Krisztike mostanában hogy van?

Monee!

Te merre jársz? Azért olvasgatsz minket, csak megint nem tudsz mit hozzászólni, ugye? :wink:
Akkor írj arról, várod-e már a szeptemberi nyaralást? Mert én nagyon, hogy tegyél fel pár klassz tengeres képet! :D
Én már Diadorával is megjártam Lengyelországot, olyan jól esett. :lol: :lol: :lol: :lol:

És egy kép apa kicsi lányáról, hát Ő így szeret aludni:
Kép

Kép
hódocska
 
 


Hódocska!
Egy tündér a pici lány. Tátott szájjal apa vállán...Minden baba apa vállán szeret aludni? :D
Krisztike továbbra is hisztizik. Legalábbis szerintünk ez hiszti. Amikor már nagyon unom a nyüszítést, mert nem sír, csak nyüszít mint egy kiskutya :oops: , berakom a kiságyba és rácsukom a szobaajtót. :oops: Akkor rázendít, de szinte remegnek az ablakok is, eltellik egy 10-20 perc és abbahagyja, utána meg alszik mint egy kis angyal :)
Éjszaka az utóbbi időben 1szer kel föl, evés után ált. visszaalszik, de ezt még nem akarom elkiabálni.
Egyébként mi ugye tápszerezzük, és nem eszi meg meleg, vagy langyos vízzel. Csak forralt, szobahőmérsékletű vizet kap.
Marcsy
marcsy
 
 


Sziasztrok!

Bocs, de most nem tudtam olyan részletesen olvasni, mert most is rohannom kell!!!

Rambóka!
Mi a Pandúr Ágnes dokinőhöz tartoztunk eleve az előző lakásban, ő a testvérvárosok terén rendel, és nagyon jó, nagyon kedves, és segítőkész, én csak ajánlani tudom, és eddig csak jó tapasztalatokat szereztünk nála, pedig egy pár taácsadáson és szurin már túl vagyunk! :D

Mamavica, Erzsó!
Én a Pécsi Rk-n dolgozom, a Bűnügyi o.-n.
Erzsó! Lehet, hogy ismerem a férjed, én a BKSZ-en voltam, ő bizti tudja mi az! :D

Gira!
Hatalmas gratula még egyszer! Nagyon klaszz csaj vagy, hogy ahogy eltervezted, véghez is vitted az egészet! Jó egészséget, sok tejcsit és sok boldogságot a kicsihez! :D

Majd este még megpróbálok jönni, bocs, ha nem voltam pontos, vagy nem reagáltam mindenkinek. Hódocska! neked is szeretnék majd írni még, csak arra nem elég már az időm :(

Viki&Peti

Viki&Peti&Eszti
Kép
Kép
viki27
Pécs
 
 


Sziasztok!

Timi! Én eddig úgy vittem a vizet, hogy tűz forró volt és mire szükségem lett rá addigra pont jó hőmérsékletű volt. Egyszer volt csak hidegebb, de úgy is megette. Akkor az Árkádban voltam, ha ott odamész bármelyik kajáldához ott megmelegítik neked a mikróban. Én örülök a legjobban, ha jól szopizik Tami és van elég tejed én csak arra az esetre írtam a tápszert, ha már nincs elég tejed és eleged van az egészből (a te egészséged is számít!!!).
Lányok van egy kérdésem! Szeptemben lesz bababörze, nem megy valaki árulni? Nekem van egy hordozóm és egy játékszőnyegem és el szeretném adni, ha valaki megy és elvinné nekem eladni nem lennék hálátlan. Előre is köszi!

Kép
Kép
juca77
 
 


Sziasztok!

Hódocska!Nekem van egy Humanas kuponom a DM-be, 100, vagy 150 Ft-tal olcsóbban meg tudod venni, nem emlékszem pontosan, azt eljuttatom neked szívesen, nekem nem kell.Csak írd meg, hogyan!Különben érdemes belépni ebbe a bababónuszba, adnak pár dolgot ingyen , meg egy csomó kupont, amivel olcsóbban vehetsz jóval pelust, ezt-azt.

Mamavica!Szépek nagyon a gyerekeid!

Bea és Annababa
Kép
bea80
 
 


Bea!
Bababónusz? Most ugye nem a DM pontokra gondolsz? Én mindig ott veszem a pelust, de erről még nem hallottam. :oops:
Marcsy
marcsy
 
 


Sziasztok!
Most csak kukk, meg pár kép Adélkáról! Este jövök!

Erzsó!
Kép Indiánlány (lufikkal) Kép Az első csók.. Kép ... úgy élvezem én a strandot ... Kép Anya legszebb virágszála [/img]
erzsó78
 
 


Sziasztok!

Viki!

Köszi az infót, megnyugodtam. Jövő héten felkeresem!
Remélem beválik majd!
Ugye nem az a nyakra-főre antibiotikumozós típus??? Mert azt utálom!
És remélem elég tapasztalt, mert nem szeretném, ha az én babámon gyakorolna! Gondolom ismeritek azt a "Most felírok ezt, ha nem válik be jöjjön vissza!... Hát ez nem jött be, akkor talán próbálja meg ezt!.... Hát ez sem?... Hát nem is tudom...." típust. :evil: :evil: :evil:


Hódocska!

Ne add fel!

Az egyik sógornőmet a megyeiből hazabocsájtották úgy, h. nem tanult meg szoptatni. Amúgy is depis volt a lelkem, mert császárral szült és ettől kevesebbnek érezte magát! Otthon - Bivalyba..nád alsón , világvége zsákfalu- kettesben maradt a babával, aki képes volt 24 órából 25-öt ordítani, a párja este ért haza és semmit nem segített, állítólag fel sem lehetett ébreszteni (hát én biztos felvertem volna, ha máshogy nem, egy vödör vízzel!!!!! :twisted: )
A helyi - észkombájn - védőnő, azt mondta nekik, h. biztos hasfájós a baba, ne szoptasson annyit, adjon neki inkább köményes teát! :shock:
Hiába mondta, h. nem tud a gyerek szopni! Én láttam saját szememmel a dolgot: baba mohón rákap a cicire, szopizik 2-3-at, aztán kiköpi(!!!) és üvölt, nem lehetett megnyugtatni sem! A köményes teát cumiból itta, de ment a hiszti éjjel-nappal!
Pár nap múlva elegük lett az egészből és behozták a gyerekklinikára, ahol jól leba..ták őket, h. ez a gyerek éhezik és ki van száradva, még jó, h. behozták, mert pár napon belül meghalhatott volna!!!!! :shock:
És hogy miért nem mérte a kedves anyuka a gyereket etetés előtt és után??????
Miközben szegény mindenhonnan azt hallotta, h. nem kellene még azzal is stresszelnie magát! :evil:
Mindenesetre a sok idegeskedéstől és csalódástól elapadt a teje és végül tápszeres lett a baba, ami újabb csalódás volt számára a császár után!
Hogy mi volt az igazi probléma az sosem fog kiderülni, mindenesetre a mi tippünk az, h. a kissrác már akkor is ugyanolyan hisztérika volt, mint amilyen végülis lett belőle :wink: , és szegény sógornőm, ha fejen pörög, akkor sem tudott volna "ideális anya" lenni! ( De a császárellenesek biztos rá tudnák fogni a császár miatti stresszre! :twisted: )

Szóval ebből csak azt akartam kihozni, h. hiába hallgatsz meg védőnőt és dokit, minden baba egyedi és megismételhetetlen és sajnos neked kell megtalálnod a megoldást! Viszont ezért jó ez a topik, mert itt olyan sokféle megoldást találhatsz, amiből előbb-utóbb vmi csak beválik!És itt nem ba.. le senki!!!! :lol:
rambóka
 
 


Marcsi, Timi!Ki kell tölteni egy nyomtatványt, ott kapod a DM-ben, és akkor kapsz ajándékokat+ egy kuponfüzetet, amivel egy csomó mindent olcsóbban vehetsz.Aztán még időnként küldenek ezt-azt.Ha valaki be akar lépni mellékelne tőlem egy papírt?T.i. akkor én , mint ajánló kapok még valamit.Tényleg jó, sok minden van benne , amit így olcsóbban meg lehet venni, meg van olyan kupon is, aminek a fejében valamit ingyen adnak /én kaptam bébiételt, MAM cumit, laktoherb teát egy dobozzal, törlőkendőt, más most nem jut eszembe+ a rengeteg kupon , amivel olcsóban lehet venni babaápolási dolgokat/

Erzsó!nagyon szép lányod van!

Bea és Annababa
Kép
bea80
 
 


Sziasztok!

Timi,
nagyon, nagyon sajnálom, hogy ennyire rossz érzéseket kavar fel ez a szoptatástéma.
Egyetértek a többiekkel, hogy csak te tudod kitapasztalni, hogy Taminak mi és hogyan jó, illetve nektek kettőtöknek (hármótoknak) mi felel meg, hogyan lesztek kiegyensúlyozott és boldog család.
A szoptatási dolgokba most nem akarok belefolyni, csak egy csomó "okosságot" tudnék mondani, amivel nem lennél kisegítve, csak fokoznám a zűrzavart :( Ami a lényeg: az éhes gyereknek enni kell, azt, ami van, és ahogyan ő szereti. Ezzel a szoptatás dologgal az a gáz, hogy az embernek nincs állandó, ráérő és tájékozott segítsége, aki ugyanúgy tud segíteni a babavigyázásban, mint a mosásban, a mellretételben vagy a fejésben...álmodik az állatkert...
Na csak annyit, hogy a szopimérést nem tartom jó ötletnek, azzal csak van egy adatod, amit önmagában nem lehet értelmezni, mert Taminak nem magyarázhatod meg, hogy ennyi szopi elég neki, annyi meg nem elég... Én megpróbáltam, a lányom a másik véglet volt, hiába magyaráztam neki, hogy 40 g tej nem elég neki, főleg nem öt hónaposan, és főleg nem, hogy még van is jóval több raktáron, nem hitte el :) Na mindegy, ha már mérni akarsz, több értelme van, ha magad méred a súlygyarapodását, akkor legalább emiatt nem kell különösebben dokihoz kóvályogni, és mindig aktuálisan tudod, hogy hogy álltok a dologgal. Amit ha jól emlékszem, Zóra írt, az jól hangzik, vagyis a minden szopi után megkínálni tápszerrel is, és majd ő tudja, hogy kell-e neki és hogy mikor mennyi. Amúgy tudok olyanról, aki _évekig_ szoptatott úgy, hogy abszolút pótlással indítottak, és amikor már ehetett a baba mást is, akkor elhagyták a tápszert, kapott helyette gyümit meg főzeléket, és a szopizás meg maradt még jó sokáig. Szóval annyi mindent lehet csinálni...

Van egy olyan érzésem, hogy Tami "többemberes baba", akivel a nap 24 órájában foglalkozni kell. Ez borzasztó nehéz, akárhogyan is táplálod, szóval nagy-nagy kitartás, mennek az energiák. Vigasztalásul: az ilyen babákból legtöbbször nagyon okos, eleven és melegszívű gyerekek lesznek, és ha megszokják a világot, már tüneményesen okos babák is :)

Esetleg nincs kedved felhívni Bodor Lilit? Azt hiszem, már írtam itt valahol, hogy ő el tud jönni és meg tud nézni benneteket. Pszichológusnak és szoptatási tanácsadónak tanul, mellesleg van két lánya is, amikor Zeze pár hónaposan bemondta az unalmast, sokat segített nekem, elsősorban lelkileg. Kár, hogy Cicó kiskorában még nem ismertem...

Rambóka,
ja, nekem két olyan ismerősöm van, akinek a babája hat hetes korára tanult meg nagy nehezen szopni, addig ment a kínlódás...de állítólag megérte... De hát azért ehhez komoly segítség kell.

Azért halljátok, én nagyon nagy mázlistának érzem most magamat. Először is nagyon sok segítséget kaptam (tüneményes szüleim vannak, a párom pedig igazi apatigris :lol: ), van egy barátném, aki frissen végzett védőnő, de nem a fásult-mísz-fád-alultájékozott fajtából, hanem igazi naprakész, empatikus alkat is, ráadásul éppen rá is ért (Cicónál négyszer volt olyan túltelített mellgyuszim, amiből ki tudja, mi lett volna, ha ő nincs). Aztán a gyerekorvosunk sem egy mindennapi darab: négygyermekes családapa, igazi elhivatottsággal, majdnem szerzetesi küldetéstudattal végzi a dolgát, és imádják a gyerekek :) És igen, van két makkegészséges, de olyan örökösen túlpörgő, a legkevésbé sem evéscentrikus gyerekem, akikre mindig lehetett mutogatni, ha azt mondták, nem jól híznak, hogy: én adnék nekik, ők nem akarnak többet :lol:
A problémáinkat nem, de a fentieket mindenkinek legalább így kívánom,

üdv
Kriszi
kriszi
 
 


Ja azt kihagytam, hogy a védőnőnk sem akárki - igaz, már csak Zezénél találkoztunk vele, de mindig igyekezett segíteni, és folyamatosan biztatott, szurkolt, hogy megoldódjanak a gondjaink, szóval igazán hátradőlhetek, hogy nekem milyen jó :)
kriszi
 
 


Sziasztok!

Mamavica!
Nagyon helyesek a fiúk! Örülök, hogy Ádám kiegyensúlyozott kis kölyök! :D

Hódocska!
Tami annyira, de annyira édes a képen! :D

Juca!
Nekem a szomszédom megy a börzére, megkérdezem tőle, hogy bevállalná-e még ezt a két dolgot! Szombaton találkozom vele, mert most Pesten vagyunk.

Marcsy, Hódocska!
A bababónusz tényleg jó, ahogy Bea is írta, rengeteg mindent kaptam én is, meg a sok kupon...

Erzsó!
Nagyon szép a kislányod, akár csak a neve, ő is gyönyörű! És az a csók! :oops: :oops: :oops:

Kriszi!
Hát így leírva tényleg nagy mázlista vagy, de szerintem nagyon jó a hozzáállásod is a dolgokhoz, gondolom elég kiegyensúlyozott emberke vagy, ez látszik a megszólalásaidból is!

Mindenkinek jó éjszakát kívánok! Évi

KépKép
KépKép
KépKép
jevi26
 
 


Sziasztok!

Végre elaludt!!!!!!!!!!!!!!!!!

Rambóka!
Nem antibio-s a Doktornő, inkább a homeopátiát részesíti előnyben (nekünk még nem kellett, de a volt szomszédasszonyunk is oda járt a most 2,5 éves fiával, és őneki már többször beváltak a homeo bogyók az antibiotikum helyett :D ) Tapasztalata meg szerintem van. :)

Mamavica!
Nagyon szépek a gyerekeid! :D Valóban le a kalappal előtted, meg mindennki előtt, aki 2-3 gyereket vállal és nevel!!! :D
Te egyébként Sásdon is dolgoztál?

Hódocska!
Nagyon gyönyörű Tamara az Apán tátott szájjal alvós képen is! :D Nagyon sajnálom, hogy ilyen nehezen mennek a dolgaitok! Tényleg, ha nem vagy esetleg megelégedve a gyerekorvossal, nyugodtan válassz másikat, sok van itt kertvárosban, annyira pl. a testvérvárosok tere sincs messze Tőletek. Persze azért várd meg a valódi dokinőt, még egy-két alkalom azt kiderül, hogy közös nevezőre tudtok-e jutni!
A tápszer ügyet sajnálom, de egy biztos: akárki akármit is mond, azt Te tudod a legjobban, hogy a kislányodnak mikor és mire van szüksége. Amúgy nekem még mikor szültem, egy védőnő barátnőm javasolta azt, hogyha úgy látom minden rendben a babával (és persze ezt a súlya, meg pelusok, meg kedélyállapot igazolja) ki kell tapasztalni, ki mit akar hallani, és azt kell mondani, hogy úgy csinálod. Tényleg egy csomóan mást mondanak, így honnan kellene tudnod, hogy mit tegyél? :roll: (nálunk ez konkrétan az adsz-e vizet a babának szoptatások között ?-kérdésnél merült fel.
Na most aztán jó sokat írtam, bocs!

Jevi!
Sajnálom, hogy Viola is sírós az orvosnál!!!

Jó éjszakát Mindnekinek!
Viki&Peti

Viki&Peti&Eszti
Kép
Kép
viki27
Pécs
 
 


Erzsó!

Szupik a képek!!! :D

Viki&Peti&Eszti
Kép
Kép
viki27
Pécs
 
 


Sziasztok!

Köszönjük a dícsérő szavakat, Adélka nevében is 8) !

Rambóka!
Én csak egy gyerekorvost ismerek Pécsen, de őt nem ajánlom! Már írtam hogy akármivel vittem Adélt mindig azt mondta, hogy a hasafáj. Még azt sem vette észre hogy torokgyulladásunk volt, pedig belenézett a torkába is
:( ! Aztán kisírtunk egy beutalót az orr-fül-gégére és ott mondták hogy mi a baj. A doktornő felírta a cedax nevű suspenziót, és mondta hogy a leletet vigyük vissza a háziorvosnak. A dokink nem tudta elolvasni és Ceclor-t akart neki felírni. Még az sem esett le neki hogy gyerekeknek a ceclorettat szokták adni :evil: ! Két hét múlva kellett mennünk kontrollra, bájosan megkérdezte - Fáj még Adélkának a hasa!
Akkor megfogadtam hogy hozzá soha többé!

Ha érdekel benneteket hogy ki Ő, akkor majd megsúgom :wink: .

Engem is egyszer letolt egy helyettes védőnéni és akkor megfogadtam, hogy akármit mondanak mindig helyeselni fogok. Úgyanis "azzal tettem rosszat" hogy a majdnem 2 éves gyerekemnek nem tartottam be a kisgyerek étrendet, és olyan kajákat adtam neki amiket mi ettünk!

Még valami!
Én nagyon nagy szopi párti vagyok. De az a véleményem, hogy ezt nem elég akarni, ehhez adottság is kell (és itt nem szeretnék senkit megbántani)! Szedhet egy kismama akármilyen és akár mennyi golyócskát, ihat Lactoherb teát, ha a szervezete nem képes tejet termelni! Nálunk az egyik gyógyszerésznő kipróbált mindent ami fokozza a tejtermelést mégis "csak" másfél hónapig tudta szopiztatni a kisfiát. Nekem elég volt meginnom egy doboz Lactoherbet és 25 hónapig ment a szopi.
Én minden kismamának azt tudom mondani, ha nem sikerül nem biztos hogy ő maga tehet róla!

Csak ennyit szerettem volna mondani :wink: !
Szép álmokat mindenkinek!

Erzsó
erzsó78
 
 


Sziasztok!

Timi!

Annyira ari Tamara azon a képen! Apja lánya! ;) :D

Igen, egyébként vagyok, szinte folyamatosan és mindig. Csak az írásra nem jut idő, mindig rengeteg munka van itt és ha hazaérek (ha egyáltalán van olyan nap hogy 10 előtt hazaérek) akkor ott is. Ezen a héten nem sok másmilyen alkalom volt. :(
Én kicsit prózaibb dolgokkal küzdök (mosás, főzés, vasalás, takarítás) nem ilyenekkel mint a szopiztatás. Tegnap este 8kor álltam neki kivasalni egy határra való ruhát, a főzés és a főzt elfogyasztása közbeni elalvás :!: után. 11kor még álltam a vasaló mellett. :shock:
Nah, mindegy, nem fárasztalak Benneteket ilyenekkel. Csak annyit, hogy valszeg akkor jutna mindenre időm, ha legalább 48 órából állna egy nap.........
Ráadásul most még a nyaralás előtt bejött a verseny szerzon, uh. extrán nincs semmire időm. :?

Akartam már írni Neked, hogy jövő hét keddre vagy szerdára tudok "adni Neked egy időpontot" addig nagyon nem érek rá. :? Majd hívlak jövő héten, mert nagyon kíváncsi vagyok a kiscsajra! :D

Tengerpart:
Már csak két hét!!! :D Asszem ma leülök magammal és kitalálom hogy milyen kajákat fogunk vinni és nekiállok rákészülni a kajálás részre. :D
A búvárszemüvegek, pipák, békatalpak, "kincs" gyüjtő zsák (ezek ugye a legfontosabbak :D:D) már elő vannak szedve. Útlevél személyigazolvány ellenőrizve. Szal készülünk. Számolgatjuk a pénzünket, hogy hogy smint és persze ha ebből is kétszer annyi lenne, akkor lenne a legtutibb. :roll:
Kaptok majd képeket, sokat, de az még legyen jó sokára (mert ugye ha felrakom az már azt jelenti hogy itthon vagyunk).

Bocs, hogy nem válaszolok másnak, de már megint mennem kell!
Monee
monee85
Chorley, Egyesult Kiralysag
 
 


Hódocska!

Nagyon aranyos Tami a képen -Andris is így aludt emlékszem- látszik, hogy Ő ott megnyugodott, teljes biztonságban békésen alszik! :wink:

Kriszi!
(Én a tápszerről, tápszeres pótlásról nem írtam egy szót sem.) :oops:

A DM bababónusz tényleg nagyon jó!

Üdv. Mindenkinek!

Kép
zóra
 
 


Sziasztok!

Anna kezdi megkedvelni a hozzátápi- gyümit!Tegnap óta már tátog a kanál láttán!Igaz, most adok neki körtét is, őszibarackkal keverem össze, mert ez volt a biosnál, de olyan édi!Persze még nem kap sokat, de akkor is büszke vagyok rá, hogy milyen kis okos, pedig eddig csak szopizott, és annyian riogattak, hogy majd mennyi gond lesz vele.Hát nincs! :lol: :lol: :lol: Persze imád ülni az új etetőszékben, és most jött rá, milyen jópofa a csörgőt odavagdosni a tálcához, tegnap fél óráig ez volt a program, és fülig ért a szája.Na, befejezem, bocs, de egy kicsit szerelmes vagyok a gyermekembe! :oops: :lol:

Sziasztok, és szép napot mindenkinek!
Bea

Bea és Annababa
Kép
bea80
 
 


Hahó,

Zóra,
bocs, tényleg összekevertem azt, amit te írtál, azzal, amit nem te (és fogalmam sincs, ki, mert visszakeresve sem találom :roll: ). Te csakugyan a kétóránkénti szopi mellett törtél lándzsát :) , szó se róla, erről már korábban beszéltünk, ez is beválhat :)

Juca,
íme a lehurrogás :wink: : szerintem abban és csakis abban az esetben lenne érdemes Timinek abbahagynia a szoptatást, ha úgy látná, hogy kimondottan a szoptatás miatt vagy annyira ideges, vagy annyira fáradt, hogy egyebekben nem tud rendesen gondoskodni Tamiról. Ha jól olvastam, és Ja meg akkor, ha valami miatt egyáltalán nem akarna szoptatni. Mindenesetre ezt neki kell tudnia.

Jevi,
áááá, dehogy vagyok én kiegyensúlyozott, csak már aránylag nagyok a kölkök, hát könnyen osztom az eszet :wink: Láttál volna egy évvel, vagy pláne három és fél évvel ezelőtt... volt azért gond, probléma is elég, és legfőképpen a szoptatás ill. a táplálás meg az alvás körül, mindegy, túlvagyunk rajta.
Ahogy nézem, Violka és Cicó testalkatra akárha ikrek lennének: Cicó egyévesen 8.3 kg volt, 15 hónaposan 8.8 :lol:

Erzsó,
egész biztos, hogy van igazság abban, amit mondasz, de azért a dolog szerintem egy picit bonyolultabb. Annyi minden játszik szerepet a szoptatásban a primer biológiai adottságokon kívül...
Nekem egyébként az a fixa ideám, hogy a baba természetén, igényein múlik nagyon sok minden, és azon, hogy hogyan "passzolnak össze" ebben az anyjával. Pl. hiába akarsz gyakran szoptatni - ami ugye a nagykönyv szerint nagyon jót tesz a tejtermelésnek -, mert növelni kellene a mennyiséget, beállítani a kereslet-kínálatot, ha a kölöknek olyan a ritmusa, hogy ritkán akar enni, de akkor rengeteget. Akkor lehet próbálkozni, és vagy megszokja a gyakoribb és kevesebb kaját, vagy nem, és akkor mást kell kitalálni. És hiába akarnál (mnem te, akárki :) ) adott időt kivárni két szopi között, ha extra nagy szopásigényű, cicifüggő kölökkel áldott meg a sors, akkor vagy kap mindig, ha kér, vagy cumival stb. lehet átmenetileg csillapítani (ami vagy bejön, vagy nem, nekem mindkét gyerekem bőgve köpte ki a cumit, a fiam pláne öklendezett is hozzá - mellesleg az ujjukat sem szopják, tehát vsz. nekik kicsi a szopásigényük).
Na mindegy, hosszan sorolhatnám, de talán már ennyiből is lehet érteni., mit nyökögök itt.
Adél igazi tündér, és látszik, hogy ő a család kedvence :)

Bea,
én elmulasztottam sajnálni, hogy olyan rosszul jártál a sajtossal... ezek tök rossz élmények, sokáig tudnak kísérteni. De látom, nem hagyod magadat megfélemlíteni - a körtéért mindent :)

Timi,
közben még eszembe jutott valami: ha huzamosabb időre anyatej plusz pótlásra kell berendezkedned, érdemes esetleg kipróbálni a Szoptanít készüléket (más néven sns). Nekem nincs vele tapasztalatom, és az elején állítólag elég macerás használni, de szoptatás közben lehet vele pótlást adni, és ezzel növeli is a tejmennyiséget, meg hosszú távon sok időt lehet vele megtakarítani. Gyógyászati segédeszköz-boltban, ahol Medela cuccokat is tartanak, érdemes érdeklődni róla (ha jól emlékszem, a Kereskedők Háza alagsorában van egy ilyen hely). Ha jól tudom, lehet bérelni is, de nem biztos, hogy itt is van erre lehetőség.
Itt:
http://www.tiva-med.hu/szoptatasbaratetetoeszkozok.htm
biztosan lehet kapni, de sajna Bp-i cég, viszont ha jól tudom, a tulaj Snoopy, aki régi babanetes, és bár a gyerekei már elég nagyok, néha még írogat ide aneszteziológiához kapcsolódó témákban.
Ha gondolod, megkérdezem tőle, hol lehet Pécsett sns-t beszerezni.
Annyira szeretnék segíteni, bár tudnék...

Mamavica,
nagyon-nagyon szépek vagytok! Le a kalappal a háromgyerekes lét előtt, nekem néha még a kettő is sok...

Monee,
kitartás! A téma nekem is ismerős, én a kölkök tíz óra körüli lenyomása után szoktam nekiállni félálomban vasalni :lol:

Na léptem, írás közben elaltattam Zezét (legújabb szava: "sátoo-sátoo" = sátor), most azon ritka pillanatok egyike van, amikor mind a ketten alszanak...ezt fel kell írnom a kéménybe korommal :lol:

Üdv
Kriszi
kriszi
 
 


Juca,
bocsesz, kicsit átrendeztem a szöveget, kimaradt valami. Helyesen a mondat: ha jól olvastam, és jól értettem Timit, nem erről van szó.
kriszi
 
 


Sziasztok!

Bea!

A baba-bónuszról már elég régóta tudok, így mikor Tamara pár napos volt, már útjára indítottam a dolgot (van egy kis átfutási idő), tehát sajna nem tudok olyan ajánlószelvényt (vagy mit :o ) mellékelni. Köszi, hogy gondoltál rám a kuponnal kapcsolatban, de úgy tudom ezeknek is van valami lejárati határidejük (mármint a kuponnak) és postán elküldeni nem éri meg, ahhoz drága a bélyeg. Majd tán ha egyszer összefutunk és még aktuális lesz.. :) Egyébként a Humanat ált. a Dm-ben vesszük (mármint a férjem, mert én ezer éve nem voltam ilyen helyeken), mert úgy láttuk eddig ott a legolcsóbb, de igaz hipermarketekben sem voltunk mostanság uh. ez nem biztos.
A találkozóra én most valószínű még nem tudok menni, mert most épp olyan fázisban vagyunk (majd erről kicsit később), hogy nem szívesen bolygatnám meg a kezdődő rendszert, meg a korábban leírt dolgok akadályoznak még.

Aranyos lehet Anna, ahogy "követeli" a kaját, nem csoda, ha odavagy érte, nagyon szép. :)

Kriszi!

Nagyon aranyos vagy, hogy még mindig ennyit törődsz az én gondjaimmal és így kifejted a véleményed, ebben hasonlítunk, mert én is néha csak azért hagyom abba az írást, mert már nekem sok. :lol:
Tamás olvasott már a "többemberes babákról", mi is gondoltunk rá, hogy lehet ebben valami, meg asszem azt mondta a férjem, hogy állítólag ezek a babák pár év múlva nagyon meghálálják ezt a gondoskodást, ragaszkodnak a szüleikhez és nagyon jó gyerekek. Hát gondolom az "okosság" is abból fakad, hogy ilyenkor még az átlagosnál is többet beszél hozzá az ember, éneklünk neki, magyarázunk folyamatosan. Tudom, ezt más szülő is megteszi, de ilyen mennyiségű sírásnál már lehet, hogy egyesek "idegbajt" kaptak volna, mi igyekszünk megőrizni a hidegvérünket még egymással is, meg asszem a környezetünkkel is.
Az sns készülékről még régebben olvastam (mikor készültem a terhességre), de akkor úgy tűnt, ez inkább abban az esetben előnyös, ha el akarjuk kerülni az üveg és a mell közti zavart, meg nehezen szopó babáknál. Nálunk szerencsére Tami úgy tűnik mindkét "szopási módot" megtanulta, tud cicizni is és üvegből is inni. Igaz, hogy a rokonoktól meg a sterilizálóhoz kapott fél tucat üveg helyett vettünk Avent-eseket, külön hozzá cumikat, ebből nehezebb szívni, mint az "átlagosból".

Most egyszer elköszönök, de még folytatom, csak enni fogunk. :)
Sziasztok: Timi

Kép
hódocska
 
 


Sziasztok!

Kriszi!

Még annyit akartam, hogy valóban nagyon szerencsés vagy, hogy ennyi hozzáértő ember vett körül és sokan segítettek. Na, nem panaszkodásképp, de nagyon sokat számít ez is.

Erzsó!

Nagyon aranyos Adél lánykád! :D Az a csók nem semmi! Kivel szűrte össze a levet? :lol:

Rambóka!

Sajnálom a sógornőd, gondolom ez már régebben volt. Szerencsére nálunk eddig nem fajult a helyzet, de valami hasonló dolgok voltak, úgyhogy maximálisan megértem.
Én is szeretem a topikot, mert itt az ember több alternatívát hall meg ált-ban mindenki kedves és segíteni szeretne a tanácsaival, nem kiosztani, meg fellengzősen megmondani a tutit. :)

Monee!

Tudom, hogy az is elég fárasztó, hogy az ember munka mellett egyszerűen csak ellássa a háztartást, én is majdnem mindig csináltam valamit. Szerencsére vasalni szeretek, remélem nem megy el a kedvem, mert ugye mostanság azt is csak gyorsan-gyorsan.
Jaj, de jó lesz a nyaralásotok, már én is izgulok, de mikor régebben kollégám ment, akkor is izgatott voltam, akárcsak ő, vagy inkább a lánya. :D
Majd gyere akkor, ha Neked is jó, én nem akarlak még plusszban lefárasztani, ha nem jön össze mostanában, nem baj, csak azért írtam, nehogy azt hidd, hogy megfeledkeztem rólad. Én javarészt most úgyis itthon vagyok, aztán ha elül körülötted a vihar, akkor beszélgethetünk kicsit.

Na, és hogy kicsit a jelenlegi helyzetről is írjak:
Tápszer dolog úgy tűnik kell a babának. Naná, hogy nem volt jó úgy ahogy csináltam, védőnő szerint az anyatej mellé (ami elég változó mennyiség volt) nem kell ennyi tápszer, doki szerint meg hosszúk voltak a szünetek. De hát már sikerült aludnia is, jóhogy nem keltem fel azért, mert lejárt a 2,5-3 óra (az etetés kezdetétől), 1óra múlva legkésőbb úgyis csenget értünk.
Szóval ez az az állapot, amire már azt tudom mondani, hogy csinálom a magam feje után, mert kezd beválni a rendszer, már néha délután is alukál kicsit, éjszaka meg pláne 3-4 órát, igaz mindig elmúlik éjfél mire sikerül elaltatni. Két nap alatt most 200(!!!) grammot hízott, de ez állítólag csak azért volt, mert behozta az előző lemaradását.

Azért sírásból még van bőven, fájdogál a hasa. Most pl. nem tud kakilni és azon megy a nyűglődés.

Lenne 2 olyan kérdésem, hogy nektek mi a véleményetek a teáztatásról, hogy kicsit könnyebben menjenek neki a nagy dolgok. Még nem kapott, csak néha kis vizet, de szereztünk be hasfájós teát (Mecsek tea). És használt-e valaki közületek un. szélcsövet? Ha igen, akkor azt hol lehet kapni? Patikában nem sikerült, állítólag gyógyászati segédeszköz boltban érdemes még megpróbálni.

Majd egyszer még teszek fel képeket is, csak most küzdünk a pocakkal, de ez is mintha csökkent volna.

Sziasztok: Timi

Kép
hódocska
 
 


Sziasztok!

Tegnap megpróbáltam képeket feltenni a Mátéról és rólunk, de hiába kicsinyítettem össze őket, még így is nagyok voltak. Majd ma este megpróbálom újra még összenyomni a képeket, hátha elfogadja a rendszer.
A tegnapi esténk szörnyű volt a Mátéval, mert elkezdte felvenni azt a rossz szokást, hogy csak kézben hajlandó éjszaka aludni. Nem jó sem a kiságy, sem köztünk a nagyágy, sem különágy velem, hanem csak ringatva kézben. Tegnap este ezért nagyon drasztikusak voltunk vele, van is még mindig lelkiismert furdalásom, de nem tudtunk már mit kezdeni szegénnyel. Megetettem, meséltem és énekeltem neki, mint minden este aztán beraktuk a kiságyba. Ott elkezdett üvölteni és 36 percig nem hagyta abba, hiába simogattam, énekeltem neki a kiságy mellett semmi nem használt. 36 perc után kitikkadt szegény és elaludt és csak éjjel 1-kor kelt fel enni. Nagyon sajnáltam szegényt, de már nem tudtunk neki mást kitalálni. :( Remélem ma este könnyebb lesz és nem fog ennyit sírni.

Timi!

Mi infacolt használtunk hasfájás ellen, de tényleg minden evés előtt adtunk a Máténak és ez valamennyire segített, de csak 3-4 nap után volt meg a hatás.
Nálunk egyébként a Máté nem tudott szopizni is és cumisüvegből is enni, amikor áttértünk tápszerre, szerintem Tami szerencsés, hogy mindkettőt elfogadja. Szerintem azt csináld, amit úgy látsz, hogy jó a babának, ha a tápszertől megnyugszik, egye azt, ha az anyatejtől akkor meg azt. Nálunk akkor volt ilyen gond a Mátéval, amikor a kórházban voltunk és hol szoptattam, hol cumisüvegből kapott enni, aztán ott úgy döntöttem, hogy csak az egyiket csinálom. Először csak szoptattam, amikor meg úgy láttam, hogy már elapad a tej, akkor csak tápszert kapott és kevertem a kettőt. Nálunk ez vált be, mert azóta rendesen eszik, nem fáj a hasa sem. Én is azt mondom, hogy amíg Tami egészséges, mondd az orvosnak amit hallani akar, a védőnőnek megint ami ő akar hallani és te meg csináld úgy ahogy jónak gondolod.
A nyaraláson egyébként hiányzott a férjem, de sajnos el kellett fogadnom, hogy nem tudott velünk jönni. A saját cégért ez ember mindig hajlandó többet dolgozni, főleg ha végre van munka, mert ez az év eddig nem volt annyira fényes, mint szerettük volna.

üdv Mindenkinek!
Netty
netty11
 
 


Sziasztok!

Monee!

Jó nyaralást Nektek!

Hódocska!

Megkérdezhetem, hogy ki a védőnőd? Azért érdekelne, mert a szomszédban is babaáldás lesz novemberben, és elvileg ők is oda tartoznak!
Annak örülök, hogy már néha néha legalább alszik Tami! A hízás szépen beindult! :D
Én Petinek adtam néha teát a szopi mellett is, és pont ezt a Mecsek teát. Egész szépen megitta, de bevallom őszintén kicsi cukrot azért tettem bele! :( Amúgy már jó rég óta csak vizet iszik.
Szélcső: nekünk nem kellett szerencsére, de a másik topikban, ahová írni szoktam azt mondták, hogy gyógyszertárban vették (igaz Pesten. )

Netty!
Sajnálom, hogy nem alszik Máté! Még Peti sem alszik el egyedül, őt is ringatni kell, vagy szopival alszik el, igaz egy 20 perc után (elalvástól számítva) le lehet tenni a helyére, de éjjel úgyis kel még és ismét közénk kerül. :oops:

Nekem ma jött meg először a szülés óta, naná, hogy a nyaralás előtt, de nem baj, legalább ez is rendben lesz lassan. :)
Mi holnap megyünk a Balatonra, így egy darabig nem leszek! Vigyázzatok magatokra meg a babákra is majd jelentkezem, ha megjöttünk.

Viki&Peti

Viki&Peti&Eszti
Kép
Kép
viki27
Pécs
 
 


Kép Kép Kép Kép

Jó éjszakát!

Viki&Peti

Viki&Peti&Eszti
Kép
Kép
viki27
Pécs
 
 


Sziasztok!

Hódocska

Nekem egy 4,5 éves nagy lányom van. Sajna Én csak kb. 1 hónapig tudtam szoptatni utána 1 hétig tápszert kapott, hát nagyon nem jött be. Hasfájos és iszonyú szorulásos lett pedig mindent kipróbáltunk abban az egy hétben. Ekkor jött a mentő ötlet : a Nagyim kecsketejen nött fel ( akkor még nem volt tápszer :-)) )
Kipróbáltuk és nagyon bevált!! Elöször felesbe higitva vizzel kapta, 6-7 hó-tól 3/4 -ben higitva 1 éves kora után simán. Kecsketejből csináltan a kajáit is ( isteniek voltak föleg a tejbegriz)
A dokink csak csodálkozott milyen szépen fejlödik. A hasa azóta se fájt! Nagyobb boltokban tescoban, intersparban lehet kapni gida tej a neve.
Végül Csak azt tanácsolom hallgas meg mindenkit és csináld azt amit TE jónak látsz.

Szia Nina
nina000
 
 


Sziasztok!

Kép Kép Kép Kép Kép

Gira!

Nagyon gratulálok! Tegnap sajnos nem került fel a gratulációm, pedig vagy négyszer is megpróbáltam elküldeni. Szóval nagyon örülök, hogy minden úgy zajlott ahogy szeretted volna.


Most megpróbálom feltenni a képeket, mostmár tényleg olyan kicsik, hogy az nem is igaz. Remélem végre sikerül.

Netty
netty11
 
 


Sziasztok!

Hódocska!

Nem, nem olyan régen történt!!!! Ádi most 2 éves!!!!! :!:

Csajok!

Járt már vki a Wellnes Villában akár kismama úszáson, akár baba-mama úszáson??? Úgy szeretnék vizet érni!!! Netty medencés képeitől meg még jobban, de a Hullámba nem merek elmenni, mert ott eddig mindig sikerült vmi kórokozót begyűjtenem! Így 5 héttel szülés előtt meg nem kéne!

Tudtok pelusmárkát ajánlani?
És egyáltalán, mekkorát kell venni? Newborn, mini, midi??????
rambóka
 
 


Rambóka!Mikor Anna egész csöpp volt én new bornt vettem, és nekem a DM-es nagyon bevált.Jó az ára, és jó a minősége is.Pamperst ne vegyél, az a legrosszabb, minden kifolyik belőle.A lidl-ben kapható Cien - pelus még nagyon jó, egy az egyben olyan mint a liberó, csak olcsóbb.Most ezt használom, és ez is kibírja az éjszakát, ami ritkaság a pelusoknál.

Bea és Annababa
Kép
bea80
 
 


Sziasztok!

Viki!
Jó nyaralást nektek, aztán fotózzatok ám!

Netty!
Nagyon jók a képek, Máté hatalmasat nőtt! Gyönyörű kisbaba!

Hódocska!
Örülök, hogy alakulkalgatnak az éjszakáitok, meg minden. Kakiügyben nem nagyon tudok segíteni, nálunk a másik véglet volt, napi 6-7 kakival! :D
Nálunk is szerencsére Viola ciciből is, cumisüvegből is megtanult enni annak idején, erre azért volt szükség, mert csak 6 hónapig tudtam szoptatni, de a hűtőben rengeteg lefagyasztott anyatejem volt még, így majd egy hónapig cumisüvegből kapta még, meg persze valamennyi volt még a ciciből is!

Rambóka!
Én is Newborn-t használtam elég sokáig, nekem a Pampers és a Libero is elég jól bevált, bevallom, a mai napig ezt a kettőt váltogatom, éppen melyik, hol akciós. A Wellnes Villát sajna nem ismerem, de megértem, hogy vízbe vágysz... :D :D

Kriszi!
(csak, hogy ne okozzon fejtörést, én írtam korábban, hogy esetleg a szopi utáni tápszerezés beválhat. :wink: )

Rólunk: pénteken jöttünk meg Budapestről, szerencsére nagyon jól sikerült minden. Szerda délután az IKEA-ba mentünk el, Viola el is aludt rögtön, ahogy megérkeztünk a parkolóba. :D Vállamra kaptam, mert persze babakocsi épp nem volt nálunk, majd egyszerűen leraktam egy gyerekágyba, és felváltva anyuval őrködtünk felette, ill. néztük meg az üzletet. Hát, jobb ötletem nem volt, de bevált, mert 1 órát aludt az ágyikóban! :D
Csütörtökön egész nap állatkert, majd pénteken a Csodák Palotáját néztük meg végülis. Ez mondjuk főleg minket, felnőtteket kötött le, de voltak játszósarkok kialakítva, ott Violka eljátszogatott. Hát, a forgalom óriási volt, meg a hőség is, de ezeket leszámítva tényleg jó volt! Majd lesznek képek is, de elfelejtettük CD-re írni őket, és a tesóm gépével fényképeztünk, így Pesten maradtak... :( De majd elküldi nekem a képeket, azt ígérte!

Mindenkinek szép napot kívánok!
Évi

KépKép
KépKép
KépKép
jevi26
 
 


Sziasztok!

Timi!

Csak bíztatni tudlak, én, mint többemberes baba anyukája. Réka egészen 8 hós koráig csak akkor nem bőgött, ha riszáltam, lóbáltam, hoztam-vittem vagy ha társaságban volt. Kemény küzdelem, de valóban meghálája ;) Mára egy könnyen kezelhető, mindenkivel barátkozó, szót fogadó, vidám kiegyensúlyozott gyerkőcaki órákig eljátszik egyedül és nem csinál olyat, amit előtte megtiltottam neki. Én is csak bámulok, és nagyon büszke vagyok rá :D

A másik a teáztatás. Én édeskömény teával itattam Rékust 1dl-hez 8-10 szem édeskömény. Azon kívül, hogy segíti a gázok ürülését, az emésztőrendszerre is jó hatása van. Nálunk ez bevált. Na meg a torna, de arról már írtam.

Gira
Vendég
 


Kép Kép

Bea és Annababa
Kép
bea80
 
 


Sziasztok!

Néhány kép:

A
bárányok hallgatnak, de Ő nem. :lol:
Kép

Még mindig apán a legjobb aludni
Kép

De anyával is jól érzem magam...
Kép

Nagypapával és az Én kisöcsémmel
Kép

És még egy bárány-ruhás:
Kép

Kép
hódocska
 
 


Sziasztok!

Netty!

Hú de klasszak a képek, végre látlak Téged is (ugye Te vagy?) :D És látom kitől örökölte Máté azt a göndör kis haját.
Mi is használunk Infacolt, meg próbáltuk az Espumisan-t is, de az Infacol vált be jobban.
Ez az esti nyűglődés nagyon ismerős. Nálunk minden nap ez megy, sajnos éjfél, 1 óra, van hogy fél kettő előtt nem akar az ágyban aludni, csak hurcibálva. Még jó, hogy utána azért belátja, a matrac mégis kényelmesebb (egy darabig :lol: )

Viki!

Szegény.... azért remélem jól sikerül a nyaralásotok. Annyira aranyos Petike, remélem Ő is élvezni fogja a Balcsit. :)

Nina!

Na, hát most lehet, hogy kinevetsz, de én személy szerint annyira utálom gyerekkorom óta a tejet, hogy nálunk szinte soha nincs is itthon. A tejtermékek egy részét ezzel szemben imádom, de a tejet nem. A terhességem alatt egy darabig paráztam is, hogy hogy fogok így szoptatni,(mégsem adhatok neki mindjárt narancsjuice-t), de ez elpárolgott, és mire oda kerültem már minden cseppnek örültem, sőt meg is kóstoltam :shock: . Tudom, hogy az ellenszenvemet majd egyszer le kell küzdenem, mert a gyerekeknek szükségük van a tejre, lehet, hogy menni fog, az öcsémnél is sikerült, pedig volt olyan tápszer vagy micsoda amit tejjel kellett keverni. De hogy kecsketejet adjak neki, azt nem tudom elképzelni, hiába. :lol: Amúgy a gyerekorvostok tudott róla mitől fejlődik ilyen szépen? De az alternatívát köszönöm.

Rambóka!

Én nem voltam a Wellness Villában, de jó lett volna (ugye ott klórmentes a víz?). Pelusból nekem nem volt bajom a Pampers-esl, nekem a Liberó talán kevésbé szimpi, de most az van, jó nagy csomaggal. Monee jóvoltából kipróbáltam a Hughes-t is :) , az is jó, csak akiktől kértem, hogy ilyet hozzanak nem kaptak.
Eleinte a newborn-t használtam én is mindenből, bár a megyeiben pl. a Libero minit adják. Liberónak a newborn-ja nagyon kicsi, azt csak 2-3 hétig lehet jól használni.

Jevi!

Csodák Palotója, tényleg! Az Ikeában nem szóltak, hogy lefektetted a kislányt? Örülök, hogy jól éreztétek magatokat.
:)

Gira!

Nagyon édi vagy, hogy Te is az én első napi gondjaimmal foglalkozol, de mi lenne ha leírnád mi van VELETEK :D Milyen Hajna? És Te hogy vagy? Na és a fotók? :D
Amúgy ez az egyedül eljátszás, meg szófogadás férjemnek eszményi lenne (látva milyen szertelen az öcsém még mindig), mert mi is olyanok vagyunk, hogy nem igényeljük feltétlenül a zsongást, azaz én korábban igényeltem, de már nem annyira és olyan jó lenne, ha kicsit tudnánk -majd egyszer- élni is egymás mellett, tudna rajzolgatni, színezhetnénk együtt, nem egyszerre ezer féle dologba belekapni, aztán mindent megunni másfél perc múlva. Na de ez még hol van!!! :) Mindenesetre ha ez a ringatáson múlik, akkor belehúzunk még jobban :lol:

Bea!

Szóval ilyen teli vigyorral várja Anna a gyümölcsöt? Vagy már jóllakott? :D

Kérdések:
Járt valaki a megyei ambulanciájára csak úgy, nem választott orvoshoz? Úgy tűnik a 6 hetesre ilyen formán fogok menni csak nem tudom hogy működik. Van valami sorszám a kartonozóban? És esetleg tudja valaki mikor ki rendel vagy ez változó?
A másik, nekem eléggé fájnak a terhességi csíkjaim, vagy alatta a kötőszövet, nem tudom, de főleg ha hozzáérek.
És volt egy oxytocin szuri, amit rossz helyre adtak be és azóta is sajog a hátsóm, vagyis olyan combtájékon inkább, különösen mikor kitámasztom az ajtót, hogy beférjek a babakocsival. Ja, és hogy mi a kérdés? Az előző kettőre az, hogy jártatok Ti is így? A védőnőtől nem kaptam egyértelmű válaszokat.

Sziasztok: Timi

Kép
hódocska
 
 


Sziasztok!

Egy nagyon fárasztó hétvége után újra munkában! (Talán VÉGRE munkában is! :shock: )
Versenyünk volt tegnap egész nap, meg szombat déltől, szombat délelőtt amég lehetett vasaltam, uh. egyetlen nyugodt percem nem volt. Dög meleg volt, Kisvaszaron hihetetlen mennyiségű bögöly is van (főleg amikor lemegy a nap :shock:), uh. a hétvége fénypontja az volt, amikor tegnap este zuhany alá kerültem és végre lefekhettem aludni.
Most hétvégén is dettó ez lesz a helyzet... :( :shock: Kb. el leszünk halálozva mire lejutunk tengerpartra.
Fáradt vagyok meg minden, de azért jó is ám, mert most a hétvégén összeszedtünk kb. 30 ezer forintot, jövő héten is kb. ennyi lesz, lesz kis plusz pénz a nyaralásra. :D

Gira!

Nagyon boldog névnapot a kislányodnak! :D

Bea!

Anna még mindig zabálnivaló nőci! :D

Viki!

Köszi, de még csak két hét múlva megyünk. Nektek viszont szép időt és jó kis barnulást!

Hódocska!

Pénteken már próbáltam írni, de valamiért nem sikerült.
Hát igen, ehhez a szopizós témához nem tudok hozzávakkantani, meg elképzelésem sincs róla. Említettem, hogy egyenlőre nálam ez a babás dolog a gyermek megalkotásáig és megszületéséig tart. Kéne kicsit tájékozódnom a továbbiakról is majd. :)
Hiába, ez a lány akkor is gyönyörű ha ordít éppen! :D:D:D

Jevi!

Úgy aggódtam hogy Ti is belekeveredtetek ebbe a hülye budapesti tüzijátékos viharba! :|

Nah, megpróbálok nem elaludni munka közben!
Sziasztok!
Monee
monee85
Chorley, Egyesult Kiralysag
 
 


Sziasztok!

Hódocska!timi tényleg gyönyörű!Annyira édi! :lol: Nekem az oxitocyn helye nem fájt, viszont egyszer begyulladt a mellem, és 39.1 fokos lázam lett, az ügyeleten kaptam injekciót a hátsómba, na annak a helyét még hetek múlva is éreztem.Nem tudom min múlik, biztos kicsit rossz helyre szúrják :?:

Gira!én is nagyon kíváncsi vagyok, mi van Hajnával, hogy telnek az első napok, mit szól hozzá a nagytesó...stb.Képek???remélem minden szuperul alakul, azért nem írsz!

Viki!Már biztos nemolvasod, de azért jó nyaralást!

Kíváncsi vagyok, ma milyen idő lesz!Csavargunk egy kicsit!
Tegnap volt valaki programon?Mi délelőtt bent voltunk, akkor nem volt semmi érdekes, kora este meg lusta voltam visszamenni.Persze a tűzijátékot hallottam, mert itt lakom a belvárosban, jó hangos volt, de Anna vígan átdurmolta szerencsére.
Puszi mindenkinek:Bea+Anna

Bea és Annababa
Kép
bea80
 
 


[size=24]Hajnának boldog névnapot![/size]

Bea és Annababa
Kép
bea80
 
 


Sziasztok!

Képzeljétek!!!! Kibújt a kisfiam első fogacskája! :lol: :lol: :lol:
Talán ezért ébredt ma fél 5 előtt (amúgy mostanában 6 körül szokott). :oops:
Kicsit nyugtalanabb de egyenlőre nem viselte meg különösebben.

Minden baba tündéri!

Netty!
Emlékszem rád a terhes jógáról, meg úgy emlékszem láttalak az ambulancián/uh-on jó nagy pocakkal és úgy rémlik nem utcai ruhában.Talán később született a kiírtnál Máté? Szép nagyon Máté baba! Tök jó a medencétek :P

Hódocska!
Jók a képek! Hát igen a másodikon megint a jollakottság elégedettség látszik. :lol:
Ja, nekünk egy idejig jó volt a Gripe Water (lehet, hogy rosszul írtam) a pocakfájásra.
Szerintem próbáld megkérdezni a kartonozóban, hogy mit kell tenni ha az ambulanciára szeretnél menni si ki rendel.
Asszem van sorszám.
Nekem is fájt a szurik helye. :roll:

Rambóka!
Nekünk eddig a Pepers jött be de nem rossz a Libero sem. Ezt a Lidl féle márkát már hallottam mástól is, egyszer mi is kipróbáljuk. :roll:

Gira!
Hajnának boldog névnapot! :lol:

Bea!
Látom Anna is nagyon jó kedvű babuci!
Mi is nem rég vettünk egy etetőszket, (bár még nem eszik benne Andris) mert együtt szoktunk ebédelni, vacsizni Andrissal.
Nagyon élvezi! :P Pár héten belül mi is kezdjük, az almával/almalével.

Üdv. Mindenkinek!

Kép
zóra
 
 


Baján voltunk sógornőméknél.



Szia unokaöcsi! :lol:
Kép

(Ja, anyósom is ott van a képen. meg sógorom félig :wink: )
Kép

Huncut mi?
Kép

Kép
zóra
 
 


Sziasztok!
Minden baba tündéri:)
Rambóka!
Nekünk eddig a libero jött be, de az nagyon. Ált. a Dm-ben veszem meg, asszem 92 db. és 3200-3400ft. körül van. Legelőször pamperst vettünk, de az...Nem hinném, hogy én vagyok a topa, meg a mérete is jó lett volna, de mégis, állandóan kifojt belőle a kaki, kiütötte(!!!!)a bőrét a pisi...szal szerintem, de az én egyéni véleményem, a libero a legjobb.
Húúú lányok!
Tegnap este kimentünk a Havi hegyi templomhoz megnézni a tüzijátékot. Akkora szél lett hirtelen, de azért a gyerekek nagyon élvezték. A Dávid amikor hazajöttünk, onnantól fogva alszik, csak enni kelt fel :)
Marcsy
marcsy
 
 


Sziasztok!

Zóra!

Tényleg láthattál egypárszor uh-n, mert a Máté 1 héttel később bújt ki a vártnál, és az utolsó héten minden nap délelőtt a terhespathológián, az uh-on, a szülőszobán voltam váltakozva.
A medence sajnos nem a miénk, hanem a tesóméknál voltunk, de remélem a családi házunkba mi is tudunk majd valami hasonlót építeni. Még ebben az évben szeretnénk megtalálni a telket, vagy lebontandó romot vagy olyan házat ami álmaink netovábbja és nem nekünk kell felépíteni. Már elég sok helyet megnéztünk, de még nincs meg az igazi.
Nagyon jók a képek Rólatok!

Rambóka!

A Pampers nálunk sem vált be, igaz a Libero sem nagyon, mindegyikből kifolyt minden mindenhova. A Lidlben kapható Cien tényleg nagyon jó, az nálunk is kibírta és kibírja az éjszakákat. Mi még Hughes-t használunk, de abból csak a sárga-kék csomagolásos vált be.

A Máté kezd megtanulni este az ágyában sírás nélkül elaludni. Evés után beteszem az ágyba, leülök a kiságy mellé a földre és mesélek és énekelek neki. Kb. 10 perc alatt elalszik már 2 napja, sőt most délben is így aludt el. Remélem azért nem kiabáltam el a dolgot, de ez azért így már sokkal könnyebb, mint ringatni és járkálni vele a lakásban. Igazság szerint már nagyon nehéz volt a 8,5 kg-ját riszálni. Azért sajnálom szegényt, hogy egy estét átüvöltött, de remélem már el is felejtette, hogy milyen "kegyetlenek" voltunk vele.

Még a telek, építkezés témához visszatérve, nem tud valaki nagyon állapotú, lebontandó házat, közepes telekkel vagy simán csak telket régi Kertvárosban vagy Kovácstelepen, esetleg Pécs más nyugodt részén?

Timi!

A kislányod egyre szebb! Nagyon jók a képek!

üdv Mindenkinek! Megyek takarítani, amíg a Máté alszik remélem be tudom fejezni.

Netty
netty11
 
 

Vissza: Lakóhely szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?