Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!
Dzsili, cory
köszönjük!Kép

Szilvi
Mi járunk úszni a Pólus Hotelbe és Peti nagyon szereti, igaz a fejét nem nagyon akarja víz alá tenni, de szerencsére senki sem erõlteti. www.bebiuszas.hu

üdv: Gorsi
gorsi
 
 


Szép jó reggelt mindenkinek!

Tegnap este akartam írni nektek, szerettem volna "büszkélkedni", hogy Donci már elég régóta ismét csak 1x kel fel éjszaka. Még jó, hogy nem írtamKép
Este 9-kor lefeküdtem aludni, gondoltam, na most kialszom magam. (Utólag belátom, mindig ezekkel az elõfeltevésekkel van gondom, Murphy törvénye, naná!) Fél 10-kor már szunyáltam, erre Donci fél 12-kor, 1-kor, 3/43-kor, 5-kor és fél 7-kor megörvendeztetett egy kis mókávalKép Hát olyan vagyok ezután az éjszaka után, mint a mosott sz*r. Nem is tudom, hogy lehet ezt bírni hosszútávon. (Remélem, nem lesz benne részem)

Gorsi!
Fel a fejjel, gondolj arra, hogy nem vagy egyedül a "de szeretnék egy jót aludni" vágyaddal!!

Martina!
Csodaszép a kisfiad! Olyan fejlett, értelmes a tekintete, hogy én idõsebbnek néztem a kép alapján.

Vezetésrõl!!!!
Úgy tûnik, hogy nekem oltári mázlim volt az oktatómmal. Akkor éppen teljes óraszámban tanítottam egy 12 évfolyamos suliban meg tanultam az egyetemen nappalin, plussz gyakorló tanításon voltam az Apáczai Gimiben. Elég nehéz volt összeegyeztetnem az egészet, mindig rohantam valahová. De az oktatóm egy haláli pontos, precíz, jó humorú, kedves, türelmes pasas volt. Elsõ ránézésre pont az ellenkezõjének tûnt: napbarnított bõr, szõke haj, napszemüveg, jópofáskodó stílus: tipikus nõfalónak hittem.
De: mégcsak a rutinra készültem, életemben elõször ültem kocsiban kormány mögött, és közölte, hogy akkor most én fogok odavezetni a rutinpályára. Ledöbbentem.Kép Soha nem húzta az idõt, mindig levezettem az aktuális 1 órát, soha nem kellett valahol álldogálni és várni rá. Tényleg bejártuk egész Budát és Pestet, sõt tényleg csinált országúti vezetést is, és ezekután mindig ugyanoda értünk vissza: a Népligethez. Mikor levezettem a 30 órát, közölte, hogy megpróbálhatom a vizsgát, lehet, hogy sikerülni fog, de ha még rászánok 4-5 plussz órát, akkor magabiztosabban érezhetem majd magam. Inkább rászántam még egy kis idõt és pénzt (nem zsebbe ment!!!!) és tényleg sikerült elsõre!!!! És vezetés alatt mindig azt éreztem, hogy nem vagyok hülye, végig bátorított, sõt úgy éreztem, tisztel, hogy ennyi minden mellett még szakítok idõt erre is. Szóval ki lehet fogni ilyen oktatót is!!!!!! Én a mai napig hálás vagyok, hogy ilyen jó sulit és oktatót fogtam ki.
Akinek kell a cím, a Papnövelde utcában vannak, az Apáczai Gimi mellett, sajna a nevüket már elfelejtettemKép Akinek rossz élménye van valami miatt, az tényleg ne adja fel, keressen egy másik helyet. Itt a példám, hogy nem csak nyerészkedõ, lazsáló pancsersulik vannak, hanem igazi emberbarát helyek is!!!!!

Dzsili!
Köszi a gratulát Donci nevében. Képzeld, ha hívom, akkor már odamászik hozzámKépKép Meg lehet zabálni. Tegnap hívtuk este fürcsizni, és kimászott a fürdõbe: apja teljesen odáigvolt a gyönyörtõlKép

Képzeljétek 2 hét múlva kijön anyósom és apósom hozzánk 10 napra. Olyan jó lesz Doncinak egy kicsit nagyizni!!!!

Na, mára ennyit. Bár lehet este még egyszer benézek.
Puszi: Nyuszimanóék
nyuszimano
 
 


Sziasztok!

csics:
Ez jó hír! Örülök, hogy nem olyan vészes a dolog! Meglásd, rendbe jön minden Kép
Gratulálok a 4 hetes úrfihoz Kép Kép Kép

Zsuzsi:
Irigyellek, hogy még nem jött meg. Nekem már néhányszor igen, mostanában viszont többször elõfordul, hogy pecsétel Kép El kell mennem a dokihoz, sajna.
Viszont nem irigyellek az éjszakáitokért. Szerencsére Tomival nincs gond, még most sem, hogy nagyon sokszor fáj az ínye, de még mindig nem akar kijönni a foga Kép Tegnap este már nagyon nyûgös volt, ezért korábban fektettem le, ami negyed 9-et jelent, és ma reggel fél 8-ig aludt !!!

bszilvi:
Állítólag a bandzsítás 1 éves korig "normális", ki szokták nõni. Tominak a bal szeme húz be sokszor. De azért nemsokára én is elviszem megmutatni egy gyerekszemésznek. Biztos, ami biztos.
Bébiúszásról - Tomi 4 hónapos kora óta járunk és nagyon élvezzük mindketten Kép Most volt 5 hét szünet, tegnapelõtt voltunk újra. Tomi eléggé meg volt döbbenve az elsõ percekben, aztán belejött, vagy emlékezett. Bár a merülés nem ment neki, prüszkölt, meg minden. De nem sírt! Mi Budakeszire járunk, egy panzióba. Nagyon jó hely, mindig abszolút tiszta a víz és kedves az oktató. (Ruzsonyi Ági) Kalovits módszerrel oktat. Én csak ajánlani tudom )

cory:
Nincsenek véletlenül fotóid a nyári nagytaliról? Az én gépem irtó lassú és egyszerûen nem tudom letölteni az "Ismerjük meg egymást"-ból. Ha volna Tomiról fotód (digitálisan), elküldenéd nekem emilben? Mindenesetre köszi elõre is.

üdv mindenkinek és drukkoljatok, hogy a 7VGn jó idõ legyen, mert szombaton a lányok lovagolni mennek, vasárnap pedig a fiúk (férj és Dani) vitorlázni egy ismerõsünkkel.

bogancsi

bogancsi
Zsófi-Juli-Dani-Tomi :-)
bogancsi
 
 

 
 

Sziasztok!

Már megint jól elmaradtam az olvasással, illetve a válaszokkal, de nagyon fáradt és szétszórt vagyok. Tegnap már azt hittem, hogy alakulnak a dolgok, mert éjjel csak készer ébredt fel Lacika a hajnali szopizás elõtt, és mindkétszer szépen vissza is aludt egy kis dajkálástól. Ma éjjel aztán bebizonyította, hogy korán örültem. Akkora cirkuszt rendezett, hogy zenget bele a ház. Most persze alszik, mint egy kis angyal, de már meg se próbálok én is lefeküdni, mert tuti, hogy azonnal nyivákolni kezd, és az a legrosszabb, mikor már éppen elalszok, és fel kell ugrani. Amikor nem alszik, akkor rajtam lóg egész nap, végig üvölt, amíg pisilni elmegyek. Lassan olyan leszek, mint egy zombi, meg se mosakszom, fel se öltözök, sõt, már enni sincs se idõm, se kedvem. Ha most hozzáfognék zörögni valamivel a konyhában, tuti felébredne, akkor inkább ez a kis csönd, mint az evés. Nem tudom, mikor lesz már ennek vége, vagy meddig birom cérnával. Néha komolyan kedvem lenne üvöltve elrohanni, bevágni magam mögött az ajtót, és a világ végéig meg se állni. Kép Vígasztalásul jön Életem Párja nap mint nap valami jó hírrel, a jövõ héten mejdnem egész hétre külföldre kell mennie, utána egy hét múlva egész hétvégés munkahelyi buli, péntektõl vasárnapig, aztán kommunikációs tréning, persze szintén hétvégén, és persze angol órára is újra járnia kell, nehogy már itthon hallgassa a gyereksírást. Kép Ti mindig felhõtelnül tudtok örülni a babácskáitoknak és az anyaságnak? Nem érzitek néha úgy, hogy egy életfogytig kiszabott büntetést töltötök valami taposómalomban???

Már bõg is... kedvem lenne csatlakozni... Bocs a panaszkodásért, de olyan jól esett leírni.

BMárti

BMárti
bmárti
 
 


Sziasztok!

Látom többeknek gondja van a vezetéssel. Én is közétek tartozom.Van jogsim,csak gyakorlatom nincs.Igy nem merek beülni a gyerekkel a kocsiba.Ha tudtok ajánlani olyan türelmes,jó oktatót aki vállalná plusz órák adását,azt megköszönném.

jucusmamus
20170114224602
 
 


Bmárti
megértelek én is hamar kitudok borulni pedig Petike jo baba szerencsére nekem csak a nappal kell esetleg szoprakoztatnom a cupp hercegemet Kép de néha ez is elég idáig csak egyszer csinálta meg velem hogy nem tudtam enni és aludni töle mert hajnali 5töl delélöt negyed11-ig nem lehetet megnyugtatni Kép de az is elég volt .

Ladányi Kati
hogy honét tudom tippeltem mert azt irtad hogy wekerlén tanultál vezetni és a házatok melet mentetek el mindig ezért gondoltam hogy kispesten laksz .melesleg én is kispesten lakok igaz én a lakotelepi részén .

Ágci
tündéri a Fiad Kép

Bogáncsi
köszöni petike a gratuláciot Kép

Pusz Csics és petike Kép
csics
 
 


Sziasztok!

Most csak gyorsan irok, mert mindjart indulunk egy hosszu hetvegere Tatara.

Hangus mar nagyon sok helyen felall, sot, a jarokaban elkezdett korbemenni *na jo, ment 3 lepestKép).

Ejjel meg mindig felkel. Voltunk mericskelesen is: 7260 gr es 72 cm!

BMarti,
kitartast, neha en is erzek hasonloan, de olyankor szerencsere ott van Apa, es atveszi a dolgokat.

Vezeteshez nem tudok szolni, nincs jogsim, nem is lesz.

Mostanaban sajna nem tudok sokat olvasni, de azert igyexem majd vasarnap behozni a dolgot.

Pusza MINDENKINEK, kellemes hetveget kivanok Nektek$ KépKépKépKép

Udv
Szila
szila
 
 


Sziasztok!

Henke!
Köszi a hiányolást. Mostanában ritkán jutok a géphez, napközben csavargunk, este meg vagy hulla vagyok, vagy BB miatt halódik a kapcsolat a Vnet-nél. A héten ma vagyunk elõször itthon, a házimunka hegyekben, de azért írok egy kicsit..Kép
Zsófinak tetszik az ovi, igaz reggelente nincs nagy kedve bemenni, kicsit pityereg. Pár perc már játszik is.
Ugye te kérdezted a joghurtos receptet? Nincs erõm visszaolvasni. Szóval: 2 pohár joghurt, 4 pohár liszt, 1 sütópor, 2 tojás, 1 pohár olaj, 1 pohár cukor (én kevesebbet szoktam), meg még amivel ízesíteni akarod (reszelt citromhéj, van.cukor, stb)

Zsuzsi!
Már le sem merem megint írni (Cory, nem röhögni!Kép), nekem valamikor 98' tavaszán volt meg igazán utoljára..... Egyszer mintha, de akkor lettem terhes Lucával, most még mindig semmi, de tervezzük a kistesót.

Vezetés sztori: Nekem még 17 évesen vette el a kedvem egy **** oktató, akkor abba is hagytam az egészet. Évekkel késõbb, már terhesen levizsgáztam ugyan (szerencsére normális oktatót fogtam ki, aki még a macskakövet is kerülte, nehogy ott szüljek meg), de vezetni nem merek. Azért egyszer neki kellene veselkedni....

Cory!
A hétfõ még mindig kérdéses, de legkésõbb vasárnap megmondom.

Norci!
Örülök, hogy tetszik a kendõ. Valamelyik talin majd visszaadod, vagy küldd el Coryval.

Nyuszimanó!
Hihetetlen, hogy Donci már mászik! Nemrég még olyan pici volt, lassan meg már futhatsz utána! (Nem tutsz valamit KAdriról? Olyan régen nem jelentkezett már. Ha beszélsz vele, mondd meg neki, hogy nagyon hiányoljuk.)

BMárti!
Gyertek el Picilacival talizni, jót tenne mindkettõtöknek. Majd mi felvidítunk. Szerintem mindenki tudna mesélni olyan pillanatokról, amikor azt mondta, na most aztán szabadságra megyek, a gyereket meg nevelje egy kicsit más is.

Puszi
Andi

Andi
andi3
 
 


írtam egy csomót és elszállt ... KépKépKépKépKépKépKépKépKép nincs erõm újra írni Kép

Csenge (2001.11.07.), Levente (2004.02.13.), Emese (2006.11.08.), Réka Zselyke (2009.03.11.)
rebi
 
 


Rebi!
Küldök neked KépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKép
Borcsa

Borcsa
KépKépKép
borsts
 
 


Sziasztok!

Vili felébredt. Este meg vendégek lesznek, majd máskor jövök.

Norci
Norci
 


Sziasztok!

Megpróbálom összeszedni a válaszolni valóimat is, és magamat is. Szóval az alvás téma:

Danimama! Nálunk csak nappal alszik Lacika a mi ágyunkban, éjjel a saját szobájában a saját ágyában alszik, illetve aludt eddig, mostanában meg mûsorozik. Lemegy az esti rituálé, eszik õ, eszünk mi, dumcsizunk, elpakolászok, elõkészülünk, Laci megfürdeti, és azután jön az esti szopi. Ehhez már leoltjuk a villanyt, csak a beszûrõdõ fény marad. Legtöbbször cicin alszik el, mire jóllakik, már be is aludt. Ha már nem akar szopizni, akkor odaadom a cumiját, és ugyan abban a testhelyzetben, ahogy szopizott (én ülök a fotelban, õ meg fekszik keresztben az ölemben a nagy szopi-párnán) dajkálom még tovább. 5-10 perc elég szokott lenni. Mikor elalszik, akkor leteszem a kiságyába, és kijövök. Nappal meg amikor álmos, akkor elkezd nagyon jellegzetes módon hisztizni. Ilyenkor eddig bevittem a mi ágyunkba, szépen magam mellé fektettem, felém fordult, beletúrt a hajamba, egy kicsit ringattam, csak úgy az oldalán fekve, és már aludt is. Mostanában viszont azonnal felélénkül, ahogy az ágyunkba beviszem, és már indul is felderíteni a terepet. Ha újra kihozom, akkor hisztizik tovább, de a mi ágyunkban õrizgethetném órákig anélkül, hogy elaludjon. Ilyenkor semmi más nem segít, csak ha ölbe veszem, ringatom, és énekelek.
Éjjel megszoptatni nem szoktam próbálni, mert nem szeretném, ha rászokna. Tuti, hogy nem az éhség ébreszti fel, de az is tuti, hogy ha cicit kapna, annak megörülne. Másnap éjjel már azért nyivákolna, hogy vigyem a cicit. Egyébként nem sír nagyon, ha felveszem, akkor minden oké, hozzám bújik, és lehet õt dajkálni, csak tessék, csak folyvást...

Laura! Gõzöm sincs, miért ébred fel Lacika pont fél1kor. Lehet, hogy olyankor van az alvásában valami felszínesebb periódus. Hordozni (nekem) nem kell, az is megteszi, ha a szoptató fotelban üldögélek vele, és ringatom. A hordozót (a Nandu kendõre gondolsz, ugye?) napközben szoktam bevetni, ha már annyira nyûgös, hogy rajtam akar lógni, a karom meg nem bírja.

Menta! Mi is próbáltuk magunk közé venni PiciLacit, de annál az is pihentetõbb, ha a fotelban ülök vele. Álmában örökké forgolódik, és amikor éppen nem rugdos, nem húzza a hajam, nem csavargatja az orrom, és nem is tépi le a fülem, akkor is ott van bennem az aggódás, hogy jaj, rá ne feküdjek. Nem tudom, mások hogyan csinálják, de mi ha együtt alszunk, mindhárman úgy ébredünk, mint akin keresztül ment egy nagyobb kamion-konvoj.

Folyt. köv. Kép

BMárti

BMárti
bmárti
 
 


Sziasztok!

Henke! Igazából Lacika nagyon tudja, hogy mikor van éjszaka, és mikor nappal, úgyhogy szerintem nem biztos, hogy gondot okoz neki, hogy különbözõképpen altatom.
Irígyellek az utónévkönyv böngészésért, pontosabban a hangulatért, ami erre inspirál. Én azt hiszem, nem akarok több gyereket. Kép
A házat eladtuk, abból a pénzbõl, amit kaptunk érte (falun volt), kifizettük az OPT-t, a kedvezményes kölcsönre és a szoc.pol.-ra rávertek egy csomó büntetõ kamatot, úgyhogy alig maradt valami, és azt egy elõzetes megegyezés alapján (amikor még nem tudtam a büntetõ kamatról) vitte az exem, szóval én úgy jöttem ki a buliból, hogy talán egy fagyira valóm maradt. Mégis boldog voltam, mert 3 évi árulás után sikerül végre eladni, és addig mindig zaklatot az ex ezzel az ürüggyel.

Cory! József Attila Altatója nálunk is nagy kedvenc. Aztán jön a Süni Sanyi, az Öreg Néne Õzikéje és a Száncsengõ. Ha magunk vagyunk, négyszemközt énekelni is merek, jöhet az "A part alatt", a "Tente-tente gyöngyvirágom", az "A nap nyugodni tér", és az "Elmegyek-elmegyek", amikor már piszkosul elegem van az egészbõl.

Laura! Köszi, hogy gondoltál ránk, az az éjszakánk szinte kibírható volt. Kép Nem gondolnál ránk ma is? Kép

Zsuzsi! PiciLAci elmúlt 8 hónapos, és még nekem se jött meg. Mondjuk nem is hiányzik. Kép

Szilvi! Igen, jól emlékszel, a mi doktornõnk cimmogott, mert Lacika 6-tól 8 hónapos koráig kb. annyit gyarapodott, mint elõtte hetente. Viszont rengeteget nyúlt, sokat ügyesedett, rengeteget mozog, élénk, aktív (néha túlságosan is), úgyhogy csak azért se vagyok hajlandó aggódni! Kép Azt mondta, hogy nyomassam a fõzeléket, meg tegyek bele húst, Liga margarint, étolajat, és ha továbbra se gyarapodik rendesen, akkor felírja a tejpépet is. Na, erre az én Kis Drágám az ellenõrzõ mérés elõtt három napig csak mogyorónyiakat kakilt, gyönyörû súlygyarapodást produkált a mérés pillanatában, és utána megkönnyebbülten óriási adag kakát rakott két napig minden pelusába. KépViszont egyre szebben eszi a fõzelékeket is (kopp-kopp), és most már tényleg hízott is valamennyit, sokat kerekedett az arca, és mélyültek a ráncok a combján a hurkák között. Kép
Babaúszás témában jó sokat írtam anno a Gyermekek -> Gyermeknevelés -> Babaúszás topikba, nincs most energiám újra lepötyögni. Tömören annyit, hogy Lacika élvezte, nekem is jó volt kimozdulni, de ne szó szerint értsd, úszni nem fog megtanulni egyetlen kisbaba se (szvsz), viszont jókat lehet pancsolni, és megszokja a nagy vizet, így késõbb nem fog félni tõle (állítólag Kép).

és még mindig nem értem a mondanivalóm végére... Kép


BMárti

BMárti
bmárti
 
 


Szia BMárti!
Gondolok rád ma éjjel (remélhetõleg álmombanKép vagy az egyetlen szopi alatt úgy hajnaltájban-koppkoppkopp), jó?
Ugye te is gondolsz rám!?KépKép

Elég fáradt vagyok már most, Donci a kiságyban, egyelõre nem alszik, remélem hamarosan bealszik, és akkor én is beájulhatok az ágyba. Már nem érdekel Murphy törvénye, akkor is úgy fekszem le, hogy hátha ma alszom egy nagyot!

Nem alvós anyukák!!!
Mindenkinek szép éjszakát!

Peti, Dorka, Hanga, PiciLaci, Csenge, Dani, Barni!!
Tessék egy jót alukálni ma max. egy ébredéssel! Fogadjatok szót, okKép
Tényleg Napsin, Tomin és Balun kívül van még idõsebb baba, aki tud aludni éjszaka??????

Jelentem, Donci elaludtKépKép Magától a kiságyban! Legalább jól kezdõdik az éjszaka. Már ez is valami.

Puszi!
Nyuszimanó
nyuszimano
 
 


BMárti!
Na elég félreérthetõ voltam. Nem gonoszkodásképp mondtam a "gondolok rádat", hanem mert írtad, hogy mikor Laura gondolt rád, volt egy jobb éjszakátok. Szóval hátha az én "gondolásom" is segít valamicskét.
Szóval ennyi.Kép
Ezeket neked küldömKépKépKépKépKép, hogy ne légy comorúúúú. Életed Párjának is vége lesz egyszer a konferenciáknak, angol tanfolyamnak... Jön az õsz, a tél és akkor olyan jó otthon ücsörögni, teázni, társasozni, babázni. Meglátod, mindjárt vége lesz ennek a rémálomnak!!!!!!!

Andi3!
Köszi a gratut a mászáshoz! KAdri és Leevi hétfõn este érkeztek vissza Mo-ról, most nagyszülõzni vannak. Szólok neki, hogy minél hamarabb jelentkezzen és meséljen nálatok!!! Biztos van, mitKép

Puszi, megyek aludni.
Nyuszimanó
nyuszimano
 
 


Halihó Mindenkinek!

Megérkeztünk az óriási nyaralásból. 3 hét! hát nem sok pihenés jutott belõle. Azelsö héten virusos hányásosdi volt a menü nálam, aztán nagy utazás olaszországba ami nagyon jó volt Hanna is élvezte, de nem sokat tudtam akkor sem pihenni tõle. egy-egy lopott órácskára ugrottam le a strandra, amikor aludt, aztán meg együtt mentünk le 4 után. Most jön a 8.foga szóval ez is jókor jött.Kép
Amúgy lépeget ha fogom a kezét, magától meg a bútorok mellett ügyeskedik. Mindenhova jön utánam, idegen nyelven karattyol, mintha japánul zagyválna. Az éjszakák változatlanul borzalmasak. Nappal is egyszer ha alszik valamit.
Olvasgatom a rengetegséget, nem tudom mikor leszek újra képben. Most lakásvásárlásban vagyunk, lehet Békás lesz belõle. Lányok! Lakik valaki 10. emeleten? Mivel rosszab az mint egy másik emelet?

Puszi mindenkinek

Tikk és Hanna
tikk
 
 


Sziasztok!

Köszönöm menzi ügyben a válaszokat, cory köszi, hogy megkérdezted a dokidat Kép
Csak azért kérdeztem, mert nem nagyon védekezünk, aztán nem akarunk ilyen gyorsan kistesót. Van valakinek a pharmatex kúppal tapasztalata, mennyire jó?

BMárti:
Nálunk is volt ilyen idõszak, hogy heteket egyedül voltam, a férjemet alig láttam. Azt hiszem tudom mit érzel. Azt gondolja az ember lánya, hogy a férje már direkt megy el inkább dolgozni, konferenciára, miegymásra, hogy csak ne legyen otthon és ne hallgassa a sírást. Szerintem az én férjemnél volt is benne valami, de szerencsére megértette idõben, hogy az apaság nemcsak a pénzkeresésbõl áll, hanem foglalkozni is kell a picivel és határtalan örömben lesz része, nemcsak sírásban. Aztán nem erõszakoskodtam, hagytam, hogy egész héten csak aludjon, mi egyedül mentünk sétálni, feltaláltam magam, programot szerveztem csak Dorkával, az elsõ percben fura volt, aztán kibékültem a helyzettel. A békés hétvége hatására férjem teljesen kipihente magát, jobban viselte a sírást és végre néha átadhattam a gyereket, mikor elegem volt belõle.
Szóval Márti, azt kell megszoknunk, hogy mi mindig a 2. vagy a harmadikak vagyunk a sorban. Próbáld kihasználni azt a pici idõt, mikor PiciLaci alszik és a férjed sincs otthon, akár csak 5 percre vegyél egy illatos fürdõt vagy tegyél egy pakolást az arcodra vagy igyál valami finomat, vagy pletykálj a barátnõddel. Ha le tudod adni pár órára PiciLacit a nagyszülõknél, akkor menj el kozmetikushoz vagy fodrászhoz. Meglátod csak egy kis lazításra van szükséged, de ne a többeiktõl várd, hogy segítsenek, neked kell kiharcolnod, kikalkulálnod, hogy legyen végre magadra is egy kis idõd. Remélem nem voltam hosszú és segítettem Kép

Dzsili:
van pár puha plüss és fejvédõ Dorka ágyában, de ennek ellenére beveri magát. Több puhát nem akarok betenni neki, mert így is félek, hogy megfullad, ahogy hozzábújik. Tegnap csak kétszer verte be teljes erõvel a fejét, mert állásból hátra esett és késõn nyúltam érte Kép

Mindenkinek gratulálok a babák új tudományaihoz, Dorka ma este elõször integetett és mondta hozzá, hogy pápápá Kép Olyan nagy öröm, ahogy fejlõdnek ezek a pici emberkék! Kép

Hétvégére jó idõt, jó kedvet mindenkinek és végre aludjunk már egy jót!!!!!! Kép

Üdv: Zsuzsi és Dorottya
zsu26
 
 


Tikk!
Egy barátnõm lakik 11. emeleten, és nyáron borzalmas olyan mint egy szauna. Igaz szép a kilátás, de úgy felmelegedik a panel, hogy nem kapsz levegõt. Ha elromlik a lift, akkor csomót kell mászni. Kisbabával én nem ajánlom, nem merném az erkélyt sem használni. Nem tudtok alacsonyabb emeletre menni? Plusz negatívum, nagyon nehéz eladni a magas emeleti lakást.

Sok sikert: Zsuzsi
zsu26
 
 


Sziasztok!
Most ejszaka "csak" 5-kor kelt fel Dani eloszor - ami nagyon nagy haladas az elozokhoz kepest. De azert nem bizom el magam, mert volt mar ilyen csoda....

BMArti!
Teljesen igazad van; felo, hogy ismet raszokik az ejszakai szopikra. Viszont en annyira kimerultnek erzem magam amikor felkelek, hogy ugy erzem sokkal konnyebb cicire tenni es van ugy, hogy mikozben o szopizik en mar vissza is aludtam. Persze nem a legkenyelmesebb Dani mellett sem aludni de szerencsere keresztbe azert nem fordul... igy kibirhato, bar mi is sokkal nyomottabban ebredunk ha 3-an alszunk egy agyban... eloszor en is probalom a cumit, a simogatast de sokszor egyre eroteljesebben sir es en tul faradt vagyok ahhoz, hogy ringassam orakon at - inkabb valasztom a konnyebb (de nagyon valoszinu, hogy nem helyes) megoldast, Mondjuk nekem az is bennem van, hogy valoszinuleg a foga kelti fel (kibujt a masodik); mert pl. ma is "csak" 5-kor keltett, valszeg. nem fajt a foga. Abban is bizom, hogy anno o maga szokott le az ejszakai szopikrol, tehat ha a fogzasi problema megszunik akkor talan helyre all a rend. (apropo Anyukak! mindegyik fog kinovest megszenvedek a picik vagy csak az elsoket? (Tudom, van olyan baba akit egyaltalan visel meg)). Szoval BMarti; szerintem a Te modszered rovid tavon farasztobb de hosszu tavon valszeg hatasosabb mint az enyem...
A leveledben irt kiborulassal teljesen megertelek! Bar szerintem nekem nagy szerencsem van Danival (az ejszakakat leszamitva) nekem is vannak hasonlo erzeseim. Dani napkozben szinten nem szeret sokat egyedul lenni, de rovidebb idoszakokra egyedul hagyhato - csak az a problema (Pici Lacihoz hasonloan), hogy keres maganak szorakozast a jatekain kivul es azok tobbnyire tiltott dolgok (pl. ujsag gyures; videokazi pakolas; TV allvany uvegreszenek utogetese muanyag jatekokkal; papucseves stb.) persze ilyenkor ha elveszem onnan o van teljesen felhaborodva. O meg kevesbe mobil mint Lacika - mindent gurulva es elfordulva kozelit meg; persze igy kisebb tavokat tud megtenni. En kulonosen akkor borulok ki amikor amugy is nagyon faradt vagyok (lehet, hogy Veled is ez lehet) ami nalam az ejszaka (ezert nem tudom akkor ringatni) es a kora reggeli kelesek egy zurosebb ejszaka utan. Ilyenkor nagyon merges tudok ra lenni (amit kesobb mindig megbanok es elkeseredem, hogy nem vagyok jo anya...) ami abban nyilvanul meg hogy pl. beteszem az agyaba, szajaba a cumi; beteszek hangosabbra egy susogos zenet (tenger morajlasa) razarom az ajtot es kivonulok. Mindezt tenyleg duhosen. Mostanaban szerencsere ez ritkabban fordul elo; valoszinlueg edzodtem. Nagyon felek attol, hogy kesobb pl. a dackorszak idejen mennyire lesz hozza turlemem - de ez megint mas tema. En is - hasonloan Hozzad - sokszor erzem, hogy napjaim taposomalomban telnek es neha nagyon, nagyon vagyakozom egy kis Dani-mentes csend utan. Probalom a ferjemet rabeszelni, hogy vezessen be Danival fiu-napot amikor ketten elmennek valahova; de eddig meg nem indult be a dolog. Kép Nekem annyibol szerencsesebb a helyzetem, hogy ferjem koran hazaer es valamennyire tehermentesit. Azonban ez valtozni fog sajna, mert keresni akar uj allast...
Illetve Dani szerencsere alszik delutanonkent 1-2-3 orat ami szinten nagyon jo (az 1 ora alvas a leggyakoribb). De elofordul, hogy egyaltalan nem alszik - es sajnos mivel mar keszulok ra (pl:ebed; szoktam olyankor tornazni stb) nagyon rosszul erint, ha nem ugy alakul...
Legyszi, ne erezd tudalekoskodasnak, de felmerult par lehetoseg bennem - ami lehet, hogy egyik sem mukodik a Te esetedben, de azert leitom, hatha segit.... ha teheted szerintem is probalj meg elmenni Babanetes talikra - azzal is kikapcsolodsz. Nem tudom, milyen messze laknak szulok, rokonok vagy nincs-e masik kismama ismerosod ott a kornyeken. Nem tudsz-e valakit megkerni, hogy napkozben vagy kulonosen ha Laci elutazik akkor estenkent egy kis idore vigyazzon Lacikara amig Te mast tudsz csinalni? Amig Laci kulfoldre megy nem tudnal odakoltozni a szuleidhez (igaz, mintha irtad volna hogy a papaddal nem a legkonnyebb kijonni)...? Esetleg egy kis seta Lacikaval napkozben -ami szinten kimozdit a megszokott kornyezetbol?
En is keresem a megoldasokat magam szamara - de nalunk nagyon messze laknak a szulok, rokonok, baratok dolgoznak - es a baba-mama klubbokhoz kocsival kellene eljarni; es nekem sincs tul nagy rutinom a vezetesben...
Szoval nem ismerem a helyzetetedet - csak probalkoztam, hatha tudok barmilyen otelettel innen a tavolbol segiteni...

Nyuszimano! Koszonom a "gondolast" - tolmacsolom az uzidet Daninak! Kép
Egyreszt irigyellek a "nagymamaskodas" miatt - masreszt az anyos latogatas miatt nem. En nem nagyon csipem anyosomat es mar most kiraz a hideg ha arra gondolo, hogy jovore kijon hozzank 1 honapra.... osszezarva 1 honapig... hat jobb nem bele gondolnom. Kulonosen azok utan, hogy most amikor otthon voltunk meg abba is belekotott, hogy hogyan szoptatom Danit.... Na, mindegy ez egy kicsit off volt.

Mindenkinek jo hetveget! Danimama
danimama
 
 


Sziasztok!

Szila

Gratula a battyogáshoz, a három lépés is lépés, nem elhanyagolandó!!!!KépKépKép

Nyuszimanó

Aranyos lehetett ahogyan vágtázott hozzátok ki, nemsokára majd menekül majd ha olyan dolgot akar amit nem lehet vagy ha olyan helyre akaródzik mennie ami tilos! KépKépKép

BMárti

ÉÉÉÉÉBRESZTÕ!!!!!

Ne hagyd hogyd eluralkodjon rajtad ez a negatív érzelem! Még jó hogy itt vagyunk és leírod nekünk majd mi felrázunk JÓ? / Ha már altatni sajna nem tudunk/
Hidd el sokan vagyunk így, tegnep írtam hogy Napsi éjjel nem eszik, erre hajnali 2 kor megörvendeztetett azzal hogy csak cicin volt hajlandó elaludni! Ez van! Ki is írta hogy végig alussza az éjszakát Napsi? Hát nem õ is kell csak van egy hosszabb periódusa szerencsére amikor nem igen ébred de is változó....

Tudod nagyon ismerem amivel küszködsz én mint már írtam többször többnyire csak magamra számíthatok és nekem ugye hárman vannak. Néha én is vagyok úgy hogy ha itt hagynék mindent és apának kéne õket el látni mint szólna hozzá. De persze sohasem tenném meg mert imádom õket õk az életem!

Jó ötlet a barátnõzés / nekem nincs mert aki volt vagy elköltözött vagy napközben dolgozik, vagy nincs gyereke így eltávolodtunk nem érti a gondjaimat/, esetleg baba-mama csoportok ha van a közelben / nálunk az sincs/ ilyesmi ahol olyanokkal beszélgethetsz mint amilyen Te is vagy.

Én igyekszem ide jönni hozzátok ha a páromnak nem is tetszik, költségek és egyebek miatt, megmontam neki hogy olyan emberekkel szeretnék lenni még ha így is akiknek hasonló babáik vannak hasonló gondokkal! Nekem ez a baba-mama klub, és a külvilág, nem vagyok hajlandó bezárkózni a négy fal közé csak mert van néhány gyerekem,akiknek szüksége van rám.
Ha elegem van mindenbõl elmegyek anyáékhoz vagy telefonálok a tesómnak, vagy ultimátumot adok apának és elvisz valahová /csak így megy magától csak ritkán/ látogatóba, vagy vásárolni. Lehet hogy h...nek nézel de én szeretek bevásárló központba járni, mindennapos dolgok után kajtatni. Igaz hogy ott is ott a lányom minimum vagy mind a három lurkó de nem baj, ilyenkor emberek közt vagyok.

Nálam a nagy fiú volt olyan hogy szinte semmit nem aludt sem éjjel sem nappal, egészen közel 3 éves koráig. Míg kicsi volt pocakja fájt úgy sírt hiába csináltam vele bármit órákig hogy teljesen ki voltam borulva. Mint egy zombi mászkáltam egész nap én is sokszor azt sem tudtam milyen nap van, nagyon depressziós lettem egy idõ után amibõl nehezem másztám ki, szorongtam mindentõl hogy biztosan rossz anya vagyok azért ilyen a baba.
Pedig nem õ ilyen volt, kész! Eközben a férjem soha nem kelt fel hozzá mert õ ugyebár dolgozott és álmos lesz reggel ha fel kel a kicsihez pedig sokszor másfél óránként riadó volt. A végén már elaludtam bár hol és bár hogy ha a kicsi aludt már el is döltem, mindent bevettem hintáztattam énekeltem cipeltem ringattam, hagytam sírni / ezt nem bírtam/amit lehet kipróbáltam! Aztán mindennek vége lett ahogyan nõtt ez a korszak is véget ért. Nálatok is vége lesz a hisztinek, és az éjszakázásnak hidd el! Tapasztalat, minden rosz véget ér, ha lent vagy fent is leszel egyszer nem?

Még valami: -nem is hiszed most még, én már nagyon érzem hogy a harmadik is 7 hónapos lett hogy olyan gyorsan megnõnek!!!! Igaz hogy nem lesznek ilyen szundis gondok / mert nem lesznek!/ de nem lesz többé ilyen édes PiciLacid se , csak NagyLacid ami nagyon jó de kis baba nem lesz többé! Próbáld élvezni ebben az idõszakban azt ami jó, a rosszra nem igen emlékszel majd, de a jóra annál inkább. Gondolj arra hogy ez is véget ér egyszer!
Tudod én most Napsugárnál minden napba kapaszkodok de úgy siet, és azzal együtt hogy örülök minden ügyes dolgának és annak hogy szépen fejlõdik lassan már kisgyerek lesz nem csecsemõ, és nekem nem lesz több babám.

Tehát próbálj meg örülni annak ami jó es amikor éppen felkel éjjel vagy hiszti van gondolj bele abba hogy már csak néhány hónap és véget ér ez az idõszaka. Én mindíg azt mondogatom amikor fel kel és én nagyon fáradt vagyok, hogy nem engem akar õ bosszantani, csak valami nem olyan amilyennek kelle hogy legyen és mivel nem tud másképp szólni így jelzi hogy szüksége van a szeretetemre!

Bocsi ha OFF voltam Többiek, legfeljebb ellapoztok, de ez most kikívánkozott!

Jobb éjszakát mindenkinek!

Dzsili
dzsili
 
 


sziasztok!

Örömmel irom meg mindannyiotoknak, hogy a Korai Fejlesztó Központ vizsgálata szerint Ancsa teljesen egészséges, nagyon szépen csinál minden megfigyelésessel, fogással, figyelemmel kapcsolatos dolgokat, jó a szemkontaktusa,mindenre és mindenkire figyel, próbálja kifjezni érzéseit, stb. A mozgás terén kezdi elhagyni a az enyhe féloldalasságát, és mindent tud alapjaiban amit tudnia kell, csak kényelmessége és dundisága miatt még nem sikerül megcsinálnia. Hason ügyesen kitámaszt, és tartja magát, de ez el is veszi az energiáját, erejét attól, hogy intenziven a tárgyak után kezdjen mozogni. El kezdte felhuzni a popsiját és próbálna elöre haladni, de kezével még nem megy. SZóval türelem és minden menni fog mmajd neki.

Lennének kérdéseim. Mit csinálto, vagy mit csináltatok, amikor a fõzelékek bevezetésénél kiderült, hogy a csemete utálja a krumplit, hogyan oldottátok meg a problámát, hogyan váltottátok ki.?

Napközben , hogyan alszanak el gyerekeitek?. Nálunk gyakran kell elsimogatni, dajkkálgatni, ha rájövünk az álmos pillanataira idõben akkor hamar el tudjuk altatni, ha nem akkor sokáig tud sirni. Ti hogyan csináljátok?


Érdekes volt olvasni a sok vezetéssel kapcsolatos irást, mejd meglátjuk, hogy én melyik véleményt gyarapitom, remélem valamilyen normális oktatót fogok majd ki.
Kellemes hétvégét, sziasztok.Sztike.
sztike
 
 


Sziasztok!

BMárti: nekem a talik nagyon jót tettek depresszió ellen. És ez most teljesen komoly Kép

cory

cory + Liza 2006.03.11. + Zsoma 2003.08.31. + Balu 2001.09.12.
cory
Budapest
 
 


Sziasztok!

Andi, köszi a receptet! Mindjárt ki is próbálom!

Sztike! Szuper! Nagyon örülök! Barni is nagyon lusta volt, aztán egy hónap alatt minden lemaradását behozta.
Krumpli: úgy csináltad, hogy natúr vízben, héjában vagy pucolva megfözted? Hát, így Barni is köpte ki rögtön. Azt bezzeg, amit a mi ízesített levesünkböl kapott, imádta/imádja. Próbáld más zöldséggel együtt fözni, pici sót, köménymagot, fokhagymát beletenni, amit késöbb kiveszel. Nekünk így is bevált. Vagy ízesíthetsz petrezselyemmel, zellerzölddel, kakukkfüvel, bazsalikommal - természetesen a zöldfüszereket értem ezalatt. Azt mondják, az anyatejes babák a tejet is "füszeresen" kapják, tehát hozzá vannak szokva az ízekhez. Kísérletezz! Nekünk is egynéhány porciót a kutyák kaptak...

BMárti! Látod, sokan és sokszor éreznek hozzád hasonlóan... Nekünk is rengeteg nap van, amikor Bai még alszik, amikor Andris megy, este pedig már alszik, amikor hazajön, aztán ha véletlenül itthon van, akkor csak APA kell neki, és anya le van tojva... És amikor együtt lehetnénk, akkor Apa elmegy lovagolni (pl ma is), de úgy csinálja, hogy hazaérjen, amikor nekem indulnom kell a tornára... Én már megszoktam, hogy nálunk nem szent a hétvége, ugye a kereskedelem természetéböl adódóan (a bolt, ha jól emlékszem, évi 8 napot tart zárva, a többin mindig nyitva van, tehát ha a vasárnapi családi ebéd közben telefonálnak, hogy be kell menni, akkor be kell menni, és karácsonykor, amikor mindenki szabadságon van, és családozik, süt-föz, hangolja magát az ünnepre, vásárol, stb, nálunk akkor van a legnagyobb hajtás, és 24-én még nem volt olyan, hogy éjfélig fennmaradtunk volna, mindig olyan fáradtak vagyunk...), szóval megszoktam, hogy ha Apa kedd délelött ér rá velünk lenni, akkor nálunk az a szombat. Kép Amikor egész héten dolgozott, akkor mi is minden nap elmentünk valahova, pl talira, parkba, játszótérre, nagyiékhoz, vásárolni, vagy csak sétálni - akár a Belvárosban, hogy te is élvezz valamit a dologból Kép Sorolok még néhány ötletet, hátha valamelyik bejön:
1. legyen egy fix programod gyerek nélkül: nekem ez a szombat du-i aquafitnesz. 1 óra, plusz az utazás, öltözés, stb, de csodát tesz!
2. ha van rá módotok, idönként kérj meg valakit, hogy kitakarítson/kivasaljon neked! Még ha csak havonta egyszer is.
3. próbáljatok meg egyszer-egyszer kettesben programot szervezni.
4. tanulj valamit.

Most muszáj mennem.
Sziasztok, Henke
Henke
 


Sziasztok!

Még mindig nem tudom rászánni magam, hogy azt a hosszút (ami elszállt) újra írjam... így csak egy rövidített változatot kaptok Kép

BMárti
Már a többiek is írták, úgyhogy csak megerõsíteni tudom: a becsavarodás ellen tényleg jót tesz a talira járás KépCsenge eléggé extraturbósajtkukac, de a többiek között egészen jól elvan, jót játszanak egymás játékaival, mi nagyon jókat tudunk dumálni - én meg pihentebben jövök haza, mint ahogy elindultam. Úgyhogy csak arra kell rászánnom magam ... Kép

Bár én most tényleg nem panaszkodhatom. A párom a héten 4x is elvitte Manót magával (aztán mondjuk anyósoméknál kötött ki, de az nem baj), így picit sikerült kiheverni az éjszaka megrázkódtatásait Kép
Bár ennek vége, mert jövõ héten kezdõdik a suli (igaz, nekem is lesz 1-2 órám...)

sztike
mi még mindig nem krumplizunk (orvosi javaslatra), hanem helyette mindent rizzsel (v. rizsliszttel) csinálunk. Csenge még üresen is megette a sótlan vízben szétfõzött paszírozott rizst (fene a gusztusát Kép )

Mivel vannak napok, amikor csak az õszibarackot hajlandó megenni, azt is rizzsel kapja, hogy tartalmasabb legyen Kép

Tikk
Üdv. újra itthon KépKépKépKépKép

A kiakadásom oka "röviden":
Akármit csinálok, abba mindig belekötnek - fõleg a tesóm, akinek nincs is gyereke. Nemes egyszerûséggel "lehülyeségezték" a galéria behálózására tett elõkészületeinket (hogy fog ez kinézni? nem jó ez a csavar, nem jó ez a tipli stb.). Az valahogy nem jut eszükbe, hogy most az a fontos, hogy Kismanó még véletlenül se essen le onnan... De persze ahhoz volt esze a tesómnak, hogy Csengét úgy dobálja, hogy a levegõben csinált egy szaltót... a nyaka teljesen hátra bicsaklott Kép szerinte ez baromi jópofa, meg a haverjai is ilyeneket csinálnak a gyerekeikkel... hát az miénkkel NE! Meg mindig úgy szól a gyerekhez, hogy "gyere ide apádhoz" ... képzeljétek, hogy esik ez a páromnak Kép Apa gyerekvigyázás közben lazán elalszik, anya állandóan a kiságyba rakja, hogy ott a helye. Meg mi az, hogy velünk alszik, meg hogy még mindig ennyiszer szopizik éjszaka... szóval nem csinálok jól semmit, de valahogy mégis büszkén mutogatják mindenkinek, milyen értelmes ("látszik, hogy sokat foglalkoznak vele")...

Másoknál is extra hisztik vannak, ha valamit nem engedtek, hogy megcsináljon a manó? Csenge szó szerint dobálja olyankor magát, veri kézzel-lábbal a padlót/matracot, és ordít...
Viszont végre megtanult tapsolni (csak azt nem tudom, kitõl, mert tegnap reggel még nem tudta, este meg már igen Kép- bár mondjuk gyanús, hogy a déditõl Kép ) Most a "hívószavakra" (=tapsi, süti-süti) angyali vigyorral tapsolgat .. KépKépKép

... képzelhetitek, milyen hosszú lehetett az elõzõ, ha ez a rövidített változat ... Kép

pusssz
Rebi és a 10 hónapos Csenge Kép

Csenge (2001.11.07.), Levente (2004.02.13.), Emese (2006.11.08.), Réka Zselyke (2009.03.11.)
rebi
 
 


Sziasztok Lányok!

Dzsili: nagyon tetszett, amit írtál BMártinak, engem teljesen meghatott... Szerintem is jó tanácsokat mondtál.

Én már teljesen beletörödtem, hogy Dorka minden éjjel felkel, ma este már nem is számoltam, kb. 4-5 ször óránként mentem be hozzá szoptatni. Dóri utálja a cumit, így azzal nem tudom megnyugtatni. Közös ágyba nem viszem, mert kitúr minket és a férjem nem tudja kialudni magát.
Szerencsém van, mert régen sokat buliztam, így megszoktam, hogy keveset alszom.

Most nyaralás után, kikérném a véleményeteket, hogy hogy megy az utazás a babákkal. Mi valószínûleg novemberben megyünk "nyaralni", azaz túrázni, addigra Dorka 11 hónapos lesz, csak nem tudom mire készüljek fel, társas utat néztünk ki, nem akarom a többi utast zavarni. Csak 5 nap, de hosszú repülõúttal. Mire figyeljek?

Üdv: zsuzsiék
zsu26
 
 


ja ... még 2 rövid, ami kimaradt ...

nekem is van jogsim 13 éve - de pillanatnyilag nem is tudom, hogy hol "tartózkodik" .. évek óta nem találom... Kép... pedig kellene ...

Szerintetek a sütikbe búzaliszt helyett lehet másmilyet használni? (pl. rozs...)

R.

Csenge (2001.11.07.), Levente (2004.02.13.), Emese (2006.11.08.), Réka Zselyke (2009.03.11.)
rebi
 
 


Sajna glutén csak a rizs meg a kukoricalisztben nincs, és ha azokból Te tudsz sütit csinálni, nagyon ügyi vagy! Talán a gluténmentes kenyérporral lehet kisérletezni, de nem tudom hogy abban meg milyen E-k vannak a használhatóság érdekében.
Borcsa

Borcsa
KépKépKép
borsts
 
 


Bocsánat, hogy belebeszélek:

Gluténmentes receptek
[url=http://www.konyhamester.hu/glutenmentes.htm" TARGET="_top]http://www.konyhamester.hu/glutenmentes.htm[/url]

Kuglóf (gluténmentes)
[url=http://www.csomopont.hu/konyha/a_r_t/recept/375.htm" TARGET="_top]http://www.csomopont.hu/konyha/a_r_t/recept/375.htm[/url]

Dr. Schär Margherita - gluténmentes süteménypor (10 db)
Kedvezményes kiszerelés
[url=http://www.hazipatika.com/store/product?pid=885" TARGET="_top]http://www.hazipatika.com/store/product?pid=885[/url]
(Hú az ára nem semmi!!!!)

Ács Péterné, Bozóky Erika:
Eljárás fehérjeszegény gluténmentes lisztporok elôállítására
Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem, 1995.

[url=http://www.kfki.hu/" TARGET="_top]http://www.kfki.hu/[/url](en)/chemonet/hun/food/phd/kertesz/acs.html

Ömlesztett extrudált termékek
[url=http://www.cerbona.hu/termekek.php?tid=60" TARGET="_top]http://www.cerbona.hu/termekek.php?tid=60[/url]

A lisztérzékenység étrendi kezelése
[url=http://szaszika.klubmail.hu/webmeku/tejliszt/tej_kezel.htm" TARGET="_top]http://szaszika.klubmail.hu/webmeku/tejliszt/tej_kezel.htm[/url]

lisztérzékenység
[url=http://dieta.lap.hu/index.html" TARGET="_top]http://dieta.lap.hu/index.html[/url]

bigacsiga
Budapest IV. kerület
 
 


Sziasztok!
Õszintén bevallom, csak beleolvasgattam a hozzászólásokban, nézzétek ezt el nekem!Kép

Lányok,
éjszakai alváshoz: volt egy idõszak mikor Cumi csak 1x aludt napközben. Örültem, úgy gondoltam, annál jobban fog aludni éjszaka. Hát tévedtem: mostanában próbálom úgy alakítani a napomat, hogy elaltatni minden áron napi 2x. Ez leginkább úgy sikerült, hogy kitapasztaltam, mikor nyûgös már a végtelenségig az álmosság miatt. Ezután õgy idõzítettem a sétákat, vásárlást stb., hogy kb. minidg akkor érjünk haza, ekkor gyors megszoptatom, akkor a fáradságtól bealszik és ált.ban 1-1,5 órát szunyál. Ha közben felébred, gyors szopi vagy kicsi dajkálás, ha visszaalszik kimegyek, ha nem, folytatódik a napunk. Azóta sokkal jobban alszik a kicsi, s bár éjszaka még felkel, sokkal elviselhetõbb. Persze még nem az igazi, de mint Dzsili is írta olyan gyorasan eltelik ez az idõszak.

BMárti,
emlékszel még talán, mikor még vártuk a printyõkéket írtad egy mondatomra, hogy rokonlelkek vagyunk. Ha mi nem is érezzük ezt nap mint nap, ügy látszik a gyermekeink igen. A szopi 4. hónapjában emlékszel mit produkáltak 2-3 hetes elcsússzással? És a szilárd kaják bevezetésénél! PiciLaci szinte leutánozta Cumit. Túléltük, milyen jókat röhögünk, ha visszagondolunk nem! Vagy olvasd vissza az archívot. Nos, ez nincs másképp most sem. Hidd el, csillapodik majd elmúlik.
Én nem voltam soha egy korán kelõ, a fiam, úgy látszik "pacsirta" típus. Fél 7-kor kiver az ágyból és kész. Egész jól alkalmazkodott a szervezetem. DE sokx bizony lefekszem fél 9-kor, hogy legalább 1,2-ig kialudjam magam. Megfürdök aztán bebújok az ágyba. Senki nem teht szemrehányást.
A másik, láttam többen írták a talikat! Nagyon nagyon ajánlom. Teljesen más szemmel nézem azóta a világot, mióta mi is tartunk.Kép
Az 1 hét alatt nem tudtok elutazni mint korábban? Vhol az is kikapcsolódás, nem?

Fel a fejjel!KépKépKép

ÁgciKép

U.i: Egyébként apukám családja Szolnokon lakik, talán innen a rokonlelkûség...Kép

Kép
Ágci
 
 


Még annyit:
Cumi nevében köszönöm!KépKépKép
Ágci

Kép
Ágci
 
 


Sziasztok!

BMárti, szerintem mire olvasod a sok jó tanácsot, kétségbeesésed el is múlik! Kép Nekem legalábbis úgy szokott lenni.

Andi, megcsináltam a sütit, de nem lett olyan állagú, mint a tied volt! Mit rontottam el? Tényleg, te milyen fokon hány percig szoktad sütni? Lehet, hogy tovább kellett volna, kisebb fokozaton. Mert kívül már pirosodott, belül meg nem sült át. De az íze finom, kb 5 perc alatt befaltuk hárman az egészet... Kép Vacsi után...

Na sziasztok, megpróbálom újra elaltatni... Éjszaka amúgy nics gond, csak annyi, hogy folyamatosan kell a cici a szájába. De majd csak leszokik egyszer...

Megnéztem minden manót a profilokban, nagyon drágák!!!

Jóéjt mindekinek, (és BMárti, azt a kistesót azért gondold meg! Kép )

Henke
gesztenye
 
 


Sziasztok!

Dzsili: csak annyit szeretnek irni, hogy nagyon szepeket irtal es teljesen elerzekenyultem tole....
....annak ellenere, hogy most is iszonyu almos vagyok (a mult ejszakank ismet katasztrofa volt) szeretnem megallitani az idot, mert annyira edes Dani ebben a korszakaban! Es valoban annyira gyorsan telik az ido........

Most mennem kell...

Danimama
danimama
 
 


Sziasztok!

Rebi: nálunk az anyám a csúcs. A gyerek talán már összesen fél órát is volt a kezében összesen mióta megszületett (anyósomnál jóval többet volt, pedig 240km-re vannak tõlünk, anyámék 1 buszmegállóra). De a fényképekkel mindenkinek dicsekszik. Szabályosan sértésnek tekinti, hogy valamit máshogy csinálok, mint anno õ velünk Kép Ha felhív telefonon, dumál 45 percig, és közben eszébe sem jut megkérdezni, Balu hogy van. Minden évben a szülinapomra csokitortát kapok, pedig tudja, hogy utálom Kép, de neki az a kedvence.

Na, most megyek aludni, bár mindjárt megint ébredés lesz.

cory

cory + Liza 2006.03.11. + Zsoma 2003.08.31. + Balu 2001.09.12.
cory
Budapest
 
 


Sziasztok!

Ma én is "örli börd" vagyok, szerencsére nem a manó ébresztett.
Jaj, Cory, ez olyan... Ez a csokitorta... Jaj. Kép

Rebi, neked se lehet könnyü... De ne hagyd magad! Meséld el a tesódnak, hogy egy kisbaba azért halt szörnyet, mert amikor az apja így dobálta, megcsípte egy darázs, odakapott, a gyereket pedig nem tudta már elkapni...

Olyan édes a tapsolás! Én is csomó ideje tanítottam Barninak, mire egyszer magától csinálta - éppen lovasbemutatón voltunk, és ugye mindenki tapsolt... Ö még magát is megtapsolja, ha valami ügyeset csinál.

Most meg képzeljétek, már nem csak akkor integet, ha mondjuk, hogy pápá, vagy látja, hogy mi integetünk, hanem akkor is, ha mondom, hogy "szia apu, mi megyünk lefeküdni!"

Na megyek valami rendfélét rakni.

Sziasztok, szép napot! Kép

Henke

Ui: Ágci, nagyon jó a buborékos kép!!! Milyen gyakran cseréled a profilodban a képeket?
gesztenye
 
 


Sziasztok!

BMárti:
Nagyon jókat írtak a többiek. Ehhez én azt tenném hozzá, hogy amikor sima hétköznapok vannak (azaz férj otthon, semmi tanfolyam v. kongresszus), akkor beszéld meg vele, hogy legyen heti 1 apjanapja. Nálunk bevált - igaz, most nem mûködik, mert a nagyok már nagyok, és õk is le tudják fektetni Tomit. De amikor picik voltak, hetente 1x elmentem barátnõzni, és akkor a vacsoráztatástól kezdve a fürdetésig mindent apa csinált. Nagyon jó! Igaz, néha azon gondolkoztam, vajon rendben van-e minden otthon Kép

Dzsili:
Olyan szépen megírtad, amit én is gondolok Kép Tökéletesen igaz, hogy olyan hamar megnõnek a gyerekeink, eltávolodnak tõlünk, már nincs szükségük ránk annyira, és nem lehet visszatartani õket. Mi is így éreztük, amikor a 3 nagy nagy lett. Aztán befutott Tomi és most újra élvezzük, hogy baba van a háznál. De már õ is nõ...

cory:
Ez elég rémes Kép Anyunál is elõfordul mostanában már, hogy telefonon csak mondja-mondja a magáét, és meg se kérdezi, mi van a gyerekekkel. Igaz, tudomásul kell vennem,hogy már elmúlt 82 éves. De azért a Dédi, aki nemsokára 93 lesz, sokkal jobb szellemi állapotban van. Tök jól el lehet vele beszélgetni mindenrõl.

Ágci:
Eszméletlenül jó a buborékos fotó!!! Be kellene küldened valami fotóversenyre v. kiállításra. Tuti, hogy megnyernéd! Kép

Rebi:
Szerintem se hagyd, hogy dobálják Csengét. Ezzel nem lehet viccelni!

Henke:
Tomi is kezd integetni. És vigyorog is hozzá Kép

Most éppen kitettem a fajárókába a teraszajtóhoz és ott nézeget kifelé, meg idõnként rendkívül hangosan játszik. Még mindig kedvence a Niveas doboz, de most egy Gabi törlõkendõs dobozt is megkapott, azt nyitogatja meg dobálja.

Még mindig nincs kocsim, de már a megfeleleõ szervízben van és csak az új használt motorra várunk. A múlt héten 2x is voltam bent busszal a városban Tomival a kenguruban. Hát, mit mondjak, ehhez már öreg vagyok - fõleg a hátam Kép Pedig nagyon élvezem, mert Tomi nagyon édes, bújuk, nézeget, minden érdekli; meg az emberek is folyton vigyorognak ránk és kedvesek. Kellene egyszer valami videót csinálni arról, hogy milyen képeket vágnak az emberek, amikor meglátnak egy kisbabát, meg miket mondanak, kérdeznek Kép

A fiúk elmentek vitorlázni. Jaj, úgy félek, nehogy valami bajuk legyen!

Kellemes vasárnapot mindenkinek Kép
bogancsi

bogancsi
Zsófi-Juli-Dani-Tomi :-)
bogancsi
 
 


Sziasztok!

Ezer köszönet minden kedves szóért és biztatásért, és Nyuszimanónak külön köszönet az éjszakai ránk-gondolásárt (mûködött! Kép), kicsit már jobb is a hangulatom. Most nincs túl sok idõm írni, csak gyorsan átfutottam amiket írtatok. Igazából csak elköszönni kukkantottam be, csomagolok, és Laci mielõtt elutazik hazavisz a szüleimhez. Úgy meghatódtam ettõl a sok kedvességtõl, amit tõletek kaptam, hogy majdnem elbõgöm magam... Kép Nem is tudom, mikor voltam ilyen érzelgõs-meghatódós, hangulati hullámvasutazós... Illetve sejtem, de egyelõre inkább a homokba dugom a fejem. Kép
Akkor is úgy meghatódtam, mikor pénteken, miután kicsit összeszedtem magam, felhívtam a szüleimet. Apa vette fel, pedig Anyával akartam beszélni, hogy jól kipanaszkodhassam magam. Na, Apukámnak annyit mondtam, hogy Laci elutazik egész hétre kiküldibe, erre megkérdezte, hogy mikor jöjjön értünk. Kép Ahhoz, hogy a kérdés értékét átérezhessétek, tudni kell, hogy utál Budapestre jönni, a városban vezetni, és az érzelmeit se nagyon szokta kimutatni. Úgyhogy az, hogy mikor mondtam, hogy nem kell értünk jönni, elkezdett gyõzködni, hogy dehogyisnem, nehogy már ne menjünk haza, mikor itt a kitûnõ alkalom, külön hab volt a tortán. Kép Alig tudtam kinyögni, hogy hazavisz Laci, azért nem kell értünk jönni. Kép
Azért borított ki annyira a bejelntés, hogy Laci elutazik, mert éppen péntek reggel panaszkodtam neki, hogy én ezt nem bírom tovább. Akkor nagyon együttérzõen meghallgatott, utána elment dolgozni, és egy óra múlva hazatelefonált, hogy részérõl irány a kiküldi... Tényleg olyan érzés volt, mintha talált volna egy jó megoldást rá, hogy kivonulhasson a problémából. Nem szép dolog ilyet feltételeznem, tudom, de annyira rossz volt az idõzítés.

Nem tudok én rövid lenni. Kép Rohanok csomagolni, mégegyszer köszönöm a kedvességeteket, ha hazajöttük könyörtelen részletességgel válaszolok majd mindenkinek mindenre. Kép Reszkessetek! Kép

BMárti

BMárti
bmárti
 
 


Sziasztok!

Egyszer már bejelentkeztem én is ide hozzátok, de a nyár kicsit elevette az idõmetKépKép
Most újra megtenném:
Hajni vagyok, két kislányunk van, a kicsi 2002.jan 21.-én született. Noémi a neve, 5030gr, és 59cm-el született.
A 'nagylányunk' Viki 2000.juni 11.én szül. még Õ is kicsi nekünkKép (Õ sem volt pici 4100gr.jávalKép
29 éves vagyok, és Gödöllõn lakunk.
Röviden ennyit rólunk, ahogy olvasgattalak Benneteket, néhányótokat ismerem kicsit.

Sziasztok
Hajni
0611viki
 
 


Sziasztok!

Köszönöm mindenkinek a válaszokat!
Szeptember 24-ére kaptunk idõpontot a Madarászba, addig "csak" várni tudunk.
Holnap, ha minden úgy alakul, ahogy én szeretném, akkor lehet, hogy ki tudunk menni mi is a SZIP-ba. Ugye jól tudom, ott lesz a holnapi tali?

Addig is sziasztok!

Szilvi és Petike

Ui: Most én vagyok béna, vagy hol kell keresni Martina kisfiáról a képet?
bszilvi
 
 


Sziasztok!

SZilvi: igen, SZIP! Kép

Gyertek minél többen!
Andi: jöttök végül?

cory

cory + Liza 2006.03.11. + Zsoma 2003.08.31. + Balu 2001.09.12.
cory
Budapest
 
 


Sziasztok!

A múltheti taliról raktam fel képeket.

cory

cory + Liza 2006.03.11. + Zsoma 2003.08.31. + Balu 2001.09.12.
cory
Budapest
 
 


Sziasztok!

Cory! Megyünk!! Ma voltunk Gyöngyösön, haza is jöttünk. Holnap reggel én viszem Zsófit oviba (szerintem 9 körül), utána indulunk a SZIB felé. Tudtok korábban jönni, vagy inkább sétáljak lassabban? Kép
Csokitorta KépKép (Én sem szeretem.)

Henke!
Nem tudom, mit ronthattál el. Lehet, hogy én hagytam ki valamit a receptbõl? A tojást külön szoktam beletenni, elõször a sárgáját jól kikeverem, aztán a többi, lassan adagolva a lisztet. A végén meg a felvert hab. A Sütési hõfokot nem tudom, csak úgy érzéssel... Elõször nagy lángon, aztán leveszem kisebbre. Tûpróbáig sütöm.
A héten megsüthetjük együtt is, ha gondolod.

Hajni!
Sziaaaaa!Kép

Puszi
Andi

Andi
andi3
 
 


Sziasztok!

Andi: még nem tudom, hogy érünk oda, mert ha minden jól megy, akkor Norciékkal megyünk, és felénk mostanában kiszámíthatatlan a közlekedés Kép
Ha ilyen bonyolult a joghurt torta, velem mi lesz?????
Norci: ha még olvasod: fél 10 körül csörgök Kép

cory

cory + Liza 2006.03.11. + Zsoma 2003.08.31. + Balu 2001.09.12.
cory
Budapest
 
 


Cory!


OK. Most apa küzd Vilivel, az altatás, szóval nem akarok belemerülni az írásba.

Cory hol vannak a képek? (Mintha én nem láttam volna)

Norci
Norci
 


Sziasztok!

Megjöttünk TAtáról! Nagyon sûrû napunk volt, úgyhogy most megyek is olvasni, mirõl volt szó péntek óta.KépKép

Üdv
Szila
szila
 
 


SZiasztok!

Mi is megjöttünk Tatáról! Kép SZila! Nem is láttunk titeket Kép

Mi is készülünk holnap a SZIP-be, most nem írok többet, mert altatni kell Ármint - remélem, hajlandó!


Márti+Ármin
márti
 
 


A képek Társalgó/gyerekek/2001....(tali képek)

cory + Liza 2006.03.11. + Zsoma 2003.08.31. + Balu 2001.09.12.
cory
Budapest
 
 


Sziasztok!

Csajok, annyit írtatokKép, hogy már fáj a szemem a sok olvasástól.

Márti,
Tatáról??????????? Hol voltatok Tatán?

Üdv
Szila
Szila
 


Márti,
lehet, hogy egy helyen voltunk?Kép

Szila
Szila
 


Sziasztok!

Mi is szívesen mennénk a talira, de most meg nekem fáj a fogam.
Márti, a te fogorvosod hol van és babával is lehet odamenni?
Nekem tuti, hogy szájsebészre lesz szükségem, csak nem tudom, hova menjek. Elõször fogrovoshoz vagy szájsebészhez. Még sosem voltam szájsebésznél.

Dorka is integet és mondja hozzá, hogy pápá, elolvadunk ilyenkor. DE olyan hisztis, akaratos kis mufurc lett, hogy csak nézek. Ha valami nem úgy van, ahogy õ elképzelte befeszíti magát, és nem tudok mit kezdeni vele. Próbálom elterelni a figyelmét és ilyenkor abbahagyja a hisztit, de a NEM-et nagyon nem szereti. Ha mondom nem szabad, rögtön ordít vagy az asztalra csap Kép Hogy neveljem a kisasszonyt?

Cory: milyen tortát szeretsz és mikor van a szülinapod? majd mi sütünk neked finomat!

sziasztok:

zsuzsi és 9 hónapos Dorottya
zsu26
 
 


SZila!

Mi csak úgy leugrottunk egy napra, mert pénteken dolgoztam egy napot arrafelé és úgyis kellett matricát tenni a kocsira, úgyhogy azt találtuk ki, hogy akkor már legyen a hétvégi kirándulás is az M1 mentén, Tatát én nagyon szeretem, lakik ott egy barátnõm is - szóval, mi semmi különös programon nem voltunk, hanem csak úgy. És olyan jót sétáltunk és olyan jót kajáltunk Kép És ti?

Cory! Csokitorta: Kép Hozd el talira, én szeretem! Cserébe elviszem a családtagjaimtól kapott sült krumplikat, gesztenyepüréket és krémeseket! Kép (igaz, szerencsére anyukám azért tudja, hogy ezeket utálom - vele viszont jól összevesztem szerdán Kép, szóval, sajnos nálunk sem tökéletes a szülõ-gyermek összhang! Szerencsére Ármin és köztünk még minden rendben Kép)

BMárti! Jó nyaralást! Kép És: Csak nem??????? Kép

Na, megpróbálom megint elaltatni! Mint látjátok, az elõzõ nem járt sikerrel. Most a járókájában labdázik!

Márti+Ármin
márti
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?