Chesti, köszi a tippet!
Kriszta! Igen, nekem már van egy nagy fiam. Most aggaszt is, hogyan fog viszonyulni a kicsihez. A gond leginkább az, hogy "fél"testvérek lesznek, és míg ezt a helyzetet az apjánál elfogadta, nem tudom hogyan reagál, ha nekem lesz "másik" gyerekem. Mivel velem él kicsi kora óta kettesben és csak pár éve van velünk a párom, biztos megviseli majd. Bár amikor az apjának született gyereke az új házasságából, én tanítottam arra, hogy az a kisgyerek a testvére és nem féltestvére. Lehet, hogy az élet egyszer azt hozza, hogy csak ők ketten maradnak egymásnak, hát szeressék egymást- gondoltam akkor, és örülök, hogy szereti a kicsit. Remélem a mi babánkkal is így lesz.
A kengyel témát nagyon átéreztem, gondolom, hogy megkönnyebbültetek, mikor lekerült. Az én fiam valahogy olyan szerencsétlenül volt a pocakomban, hogy nem fért el a lába, és kényszertartásban volt. Mikor megszületett, ott bőgtem felette, hogy ez a gyerek soha nem fog járni... a lábfejei szinte befelé álltak. És ahelyett hogy begipszelték volna, sínt kapott, amit nekem kellett ráadnom, újszülött korától... nem is tudom, melyikünk sírt miatta többet. Még most is bokasüllyedése van a gyereknek, semmi boltozata a lábának. Mindig csináltatok neki gyógycipőt, de már nehéz rábeszélni, mert kamasz.
Az anyukáknak csak ajánlani tudom, hogy a cipőre mindig áldozzatok pénzt! Csak magas szárú, kemény kérgű cipőt szabad adni mindaddig a gyerekre, amíg alakul a lába. Semmi papucscipő meg ilyenek, mert az nem fogja a lábukat. Most majd többeteknek aktuális lesz...
![Laughing :lol:](./images/smilies/icon_lol.gif)
Melcsi! Írhatnál arról, hogy neked a fiad hogy fogadta a kicsit... Én mindig figyeltem arra, hogy a kistestvér reménye ne vesszen el, mikor egyedül voltam se mondtam soha, hogy nem lesz több gyerekem. Sőt, mióta az eszem tudom, erre vágyom. De a gyerekem úgy áll hozzá, hogy ő "boldogtalan" lesz, ha a kistesó lány lesz...
![Laughing :lol:](./images/smilies/icon_lol.gif)
Zsebi!
A 3 baba nehéz dolog, még a kettő is. Főleg, ha neked kell erről dönteni. Látod, nekem azt mondták, hogy jobb ez így mindenkinek, hogy nem 2 baba van. Mert így legalább esélyem van egy normális terhességre és szülésre. 2 babával nem nagyon lett volna, pedig én magas vagyok, csak a régi műtét miatt méhszáj kinyílhat a súlytól. Vagy éppen nem tágul a szülésnél, és akkor császár.
![Crying or Very sad :cry:](./images/smilies/icon_cry.gif)
Andiról nem tudtok valamit?
Kata