Új privát üzeneted érkezett!

SZiasztok!

KÉpzeljétek, Ármin ma evett! Spenótot (vagyis mángoldot spenót módra elkészítve) kétszer is, estére pedig fõztem neki almás-körtés rizst, abból egyszerre megevett egy 1 dl-es pohárnyit! Kíváncsi vagyok, holnap is akar-e enni, illetve hogy más dolgok is ízlenek-e neki, vagy kifejezetten ezeket találtam el jól! Nagyon izgi dolog ez a kajálás! KépKépKép REmélem, azért még nem hagy fel a szopival sem - bár, ez szerencsére nem úgy tûnik! Kép Másik "nagy" tette, hogy már két napja egyedül fürdik a nagy kádban! Persze, ugrásra készen ott guggolunk mindketten a kád mellett, de Ármin egyedül ül benne és játszik és ki sem akar jönni! Kép Ja, és literszám vedeli a fürdõvizet!

Voltam ma fogászaton Kép, azt mondta a doki, hogy vagy megpróbálom kikúrálni sós kamillás vízzel, vagy ki kell húzatnom a szájsebészeten Kép Szóval, egyelõre sóskamillázok..., Ja, és homeobogyókat eszem, hátha visszahúzódik a gyulladás. SZerencsére most nem fáj, de tegnap a falat kapartam KépKépKép

Laura! Én úgy képzeltem a tortát, hogy csinálok leveles tésztát (de lehet kapni fagyasztva is), azt megsütöm 2-3 részletben úgy, hogy egy réteg tészta, egy alma, egy tészta, szóval, ilyenbõl sütnék kerek tortaformában kettõt-hármat, aztán egymásra raknám õket itthoni lekvárral (pld. meggy) "összeragasztva". A töltelék pedig párolt alma és körte lehetne. Kis vízben párolnék alma- és körtekarikákat, esetleg egy kis fahéjjal - hogy ne legyen olyan száraz, mint a sima reszelt alma sütés után.

Szila! Kép Te mindig olyan jókat találász! Amit ma fõztem almakörterizst, az is miután kihûltm, vághatóvá vált, olyan pudingszerû lett - lehet, hogy a csészébõl kiborítva szépen megmaradna. Na, majd kipróbálom!

BMárti! Még nem tudtam felhívni a Heim Pált, mivel ma a fogászat miatt rohangáltam, de nem felejtettem el. Bár, Zsuzsi elég hihetõ infókat szerzett apukájától! Kép

Sztike! Mint a fenti néhány sorból is láthatod, nem vagyok azonos BMártival Kép, magammal nemcsak a neten át értek szót! SZóval, Árminom nekem van és a KOrai Fejlesztõben is én jártam (írtam is neked errõl néhány hete). SZóval, nem tudom, pontosan mire lennél kíváncsi, úgyhogy írok vmit, aztán kérdezz, ha mást akartál! Mi elõször a Svábhegyen voltunk a neurológián, ott elég undokok voltak és azt az egyetlen tanácsot adták, hogy Ármint napi 24 órán át tartsam hason, akkor is, ha üvölt Kép De Ármin ennél jóval okosabb Kép, nem üvöltött, hanem 5 nap múlva tudott forogni, tehát bárhogy raktam is le, õ úgy feküdt, ahogy neki jólesett. A "bajom" egébként az volt vele, tehát azért vittem el, mert a jobb kezét-lábát láthatóan másképp mozgatta, mint a baloldalát. SZóval ezek után májusban jutottunk el a KF-be, akkor volt Ármin fél éves. Ott nagyon kedves Kép gyógytornászok megvizsgálták (rendesen, alaposan), tõlem is kérdezõsködtek mindenfélét, majd összeállítottak egy gyakorlatsort (torna+masszírozás), amit mindennap el kell(ett) végeznünk Árminnal. A féloldalassága 3 hét alatt szinte tökéletesen megszûnt, most szeptemberben megyünk vissza kontrollra, de ez már csak az én kívánságom volt, õk azt mondták, megjavult! KépKépKép

ZSuzsi! Leadtad? KépKépKép Akkor megyünk valamikor úszni?

Tudom, hogy még akartam valakiknek valamit, de nagyonnagyon elálmosodtam, úgyhogy jóéjt! Kép

A ti képernyõtökön is megszûnt a "névtelen" gombocska? Nem mintha névtelenül akarnám elküldeni, csak oda van írva, hogy jelöljem meg a névtelen küldeményyt (ha akarom), csakhogy nincs hozzá gomb!


Márti+Ármin
márti
 
 


Sziasztok!

Márti,
mi az a mángold? Az almás-körtés rizst hogy csinálod?

Nem kéne valahol saját babakaja-recepteket összegyûjteni? (Aztán esetleg kiadni...Kép)

Szila

Ui: Na, most már tényleg megyek szunyálni, mert teljesen elmerültem itt a keresgetésbe, Hangus meg már jó régóta alszik. Meg apája is itt horkol mellettemKép
szila
 
 


Sziasztok!
En is talaltam az index lapon 2 elso szulinapi trotareceptet.. idemasolom, hatha valakinek tetszik...
Apropo: mikortol adtok a babknak tojast? e lisztes dolgot?

1. "Szóval, kell egy zacsi barna rizs, amit kávédarálón le kell darálni. Aztán jól meg kell fõzni, olyan mászkásra, azaz kissé túlfõzni. Aztán kiszeded a trutyit, összekevered joghurttal (lehet gyümölcsös is) és némi idénygyümölccsel. Én a tetejére is raktam... Kell még bele egy csipet cukor, de ezt teheted a fõzõ vízbe is, úgy jobban magába szívja. Aztán az egészet belesimítod egy tetszõleges formájú tálkába, és beteszed egy kicsit a hûtõbe. Aztán már csak ki kell fordítani a tálkából, és rá a gyümit és gyertyát. Csinálhatod joghurt helyett lefejt anyatejjel is.
Én ezt csak a lánynak adtam, de neki nagyon ízlett.

2. A torta két saját sütésû piskóta lap között (a maradék piskóta ment a vendégeknek somlói galuskába)joghurtos-túrós-nektarinos krém, ugyanezzel körbe bevonva. A tetején 1 szál zenélõ gyertya.
a piskóta: 2 tojás, 2 pohár tejföl, 2 pohár cukor, 2 pohár liszt. Pici sütõpor. Ezt kisütöttem egy kerek formában, majd kétfelé vágtam. Ide és a külsejére került a krém: fél kiló túró, tejföllel eldolgozva, bele nektarin darabkák. Egészen kicsik. A tetejére -díszítésként- gerezd nektarin és kis csokis öntet, ami a felnõtteknek való somlóiból maradt. Kép) "

danimama
danimama
 
 

 
 

Norci

Köszönöm valóban tanulságos volt! És persze sajnálom hogy így "megvezettek", kiskapuk mindíg vannak, csak sajna álltalában nem nekünk nyílnak!

A párom hétfõn megy be az OTP-be mi innen szándékozunk hitelhez jutni, itt van számlánk. Nekünk sok pénz kellene hosszú távra sajna.

A három gyerekre járó szoc.pol.-nak csak a fele jár ha használt lakást veszünk, ezek után lehet mondani az okosoknak hogy csak a kedvezmények miatt születnek a gyerekek, az hogy megéri anyagilag.
Holnap megyünk vásárolni a nagyobbaknak,suli ovi egyebek, és nézek cipõcskét is a lánynal mert úgy belejött a mászkálásba alig leht lelõni. Alig leültetem már felpattan és ha nem fogom a kezét oldalaz a bútorok mellett.

Mifelénk most csatornáznak iszonyú zaj kosz és káosz. Napugárral átmegyünk anyuékhoz ami teljesen kizökkenti õt a napirendjébõl és napközben szinte semmit nem alszik.
Este viszont már hét óra fél nyolckor nagyon fáradt, al is alszik de sokat ébred.

Ma megméredtettünk 8kg 30dkg és 72 cm Napsugár! Kép

Bogancsi

"Bibidért" KépKépKépKép, leányzóm is szeret pl. kimosott babás dobozokkal játszani!
Most kötöttem be a Márkom könyveit, olyan hihetetlen hogy már nagyedikes! Nálatok gondolom már ilyen gond nincs és ha nem is igen sajnálják hogy suli kezdés van.....Bezzeg az én fiam, tiszta beteg tõle.

Henke

Nem semmi a kis pocakosod! Hány kg is? Különben nagyon édi!!KépKépKép


Pussz: Dzsili
dzsili
 
 


Sziasztok!

Heni! Képzeld, Luca 4-kor kelt... Nem gyõztem várni, így elindultam vele hazafelé, Zsófiért oda kellett érnem. Akkor nyitotta ki a szemét, amikor apucija át akarta tenni az autóba.

Lányok! Hétfõi tali ügyben nem sok javaslat érkezett, ha más nem lesz, marad a sziget, csak jó idõ legyen. Aki még írta, hogy közelebbi, jobban megközelíthetõt szeretne, mondjon valamit! (A SZIP nekem is 2 óra gyalog...)

Még akartam írni, de Luca sír...
Puszi
Andi

Andi
andi3
 
 


Találtam még valamit (szintén szomszéd topikban):

Fajátékok:
[url=http://www.mesefa.hu/html_s/frameset.html" TARGET="_top]http://www.mesefa.hu/html_s/frameset.html[/url]

Szila
Szila
 


Henke
sajna nem tudok ilyen helyet mivel nekem petike az elsö babám igy soha nem néztem körül e téren bár vanak kedvenc helyeim ahol szerintem jol elenének a babák az egyik a x.kerben van az ujhegyi lakotelep közelében lévö tó a másik meg itt kispesten a Kos károly téri játszo tér nekem ezek tetszetek .

Andi
én voltam az aki megközelithetöbet kért de egyelöre nem jutot eszembe egysem olyan ami mindenkinek jo lene mert igazság szerint ha nem lene olyan nehéz közlekedni a babahordozoval akor nem lene semmi baj de ugyan ez a helyzet a gyerek kocsival is .

lányok
tegnap voltunk a gyerekorvosnál és már 3500gr Petike kaptunk beutalot a szemészetre és a gyogytornászhoz is a szemészetre hétfön megyünk .mosolyogni már Petike is tud söt tegnap a hasamon feküdve az oldalára fordult adig ficánkolt mig oldalra nem fordult .és ugy aludt el a karomba Kép a másik nagy müvészete az hogy apja kezéböl kiüti a vitaminos kanalat miközbe beakarja adni neki .

na befejezem a dumálást
üdv csicsés a 3hetes petike
csics
 
 


SZila!

A mángold egy, a spenóthoz hasonló ízû növény. A levelei nagyobbak, úgy tudom, maga a növény kevésbé macerás, legalábbis nekünk a mángold mindig kikelt és virult, míg a spenót nem, egész kora tavasztól nagyon késõ õszig mindig van. De majd utánanézek valami szakszerûbb leírásnak is! Kép

Az almáskörtést úgy csináltam, hogy megpároltam almát és körtét, csak meghámoztam, de semmit sem tettem hozzá, ujjnyi vízben, megfõztem a rizst, kb. egy maréknyit szintén csak vízben, ahhoz sem tettem semmit. Mikor mindkettõ puha volt (a rizs persze késõbb), még azon melegében összeturmixoltam botmixerrel, a gyümik leve nélkül. Egy kicsike cukrot tettem hozzá, de csak mert nagyon savanyú volt az alma és kész! Kép Ma továbbfejlesztettem: egy kis sütõtököt is pároltam a gyümikhez, így szép sárga lett. Volt egy sikertelen kísérletem is: a tegnapi megmaradt rizst (eleve rossz ötlet volt, mert csak azon melegében turmixolható simára, kihûlés után már nem) sütõtökkel és fõtt céklával vegyítettem - az eredmény a kukában végezte Kép

Jó vegyészkedést! KépKépKép

Márti+Ármin
márti
 
 


Sziasztok!
Most megint csak beköszönök, hogy ne felejtsetek el minket, szünetel az internetünk Kép
REmélem hamarosan már rendszeresen tudunk jönni!
Pussz,
Zafiék
zafi
 
 


Sziasztok!

Hazajöttünk Kép Már nagyon hiányoztatok Kép Nyaralásról majd a végén Kép

Mindenkinek gratulálok az új teljesítményhez, és az új fogakhoz Kép

Elõre is bocs mindenkitõl, hogy ezeréves témákra reagálok, de nem mindet tudom megállni Kép

Nyuszimanó: már rettenetesen régen írtad ugyan, de muszáj hozzászólnom Kép Asszem én a férjeddel vagyok egyforma. Minden ruhámat szanaszét hagyom a lakásban Kép, és persze keresem ezerrel, miután szép rendesen elraktam a szennyesbe Kép

Alvás: Balu 3-4-szer ébred éjjel, és csak cicin alszik be újra. Minden egyes szoptatáskor odagurul hozzám, és rácuppan a mellemre. Én így viszont nem tudok sokáig aludni, tehát, ha befejezte, kicsit odébb megyek. Így reggelre általában a radiátoron ébredek Kép Ja, és Balu is hálózsákban alszik születése óta. Profin mozog benne. Felül, feláll, mászik... Kép

Tisztábatevés: katasztrófális lett mostanában Kép Balu azonnal visít, amint hanyatt döntöm, aztán rúgkapál kézzel-lábbal. Rendszeresen beletapicskol a kezével a kakiba, és közben úgy üvölt, mint akit nyúznak, pedig én komolyan nem bántom! Kép Úgyhogy áttértünk a bugyipelenkára, mert azt a négykézláb álló gyerekre is rá tudom adni Kép

Látom a tali jól sikerült Kép De mi lesz Baluval, ha Luca már másé? Ugye Csenge még szabad? KépKép

Szia Teno, üdv itt Kép

Norci: talira egyszer mehetnénk együtt. Annyira nem vészesek az útlezárások. Szívesen segítek ha kell Kép

Nyaralás:
Anyóséknál kezdtük, nagyon jó volt, sokat aludtunk Kép
Alsópáhoki egy hét is nagyon jó volt! Kép Balu talált egy gurulós egeret, amit folyamatosan tolt maga elõtt, és lépkedett utána. Nagyon jól ment neki Kép Ja, és közben büszkén kiabált Kép
Tányérból darabos kajákat már kézzel eszi egyedül. Már csak egy probléma van ezzel, hogy rágás közben viszont unatkozik, addig a tányért csapkodja. A rajta lévõ darabok sorsát el tudjátok képzelni Kép De nagyon ügyesen beosztja 2-3 szem krumpli, 1 husi Kép
Beszéd fejlõdése annyi, hogy most már egyértelmûen használja a hammam-ot, ha éhes, és ha gond van akkor az anya-apát Kép

Hétfõi tali akkor hol lesz?
Norci: ha mégis jönnétek, szólj, megdumáljuk Kép

Na, most végre elküldöm, mert már 2 órája írom Kép

cory és Balu Kép

cory + Liza 2006.03.11. + Zsoma 2003.08.31. + Balu 2001.09.12.
cory
Budapest
 
 


Sziasztok!

Vili az ágyban, apa ma lagziban, szabadon garázdálkodok Kép

Két napig két gyerekes anyát játszottam és tök jól ment, tesóm kislánya volt itt, aki kilenc éves múlt és tündéri. Segített nekem: Vilit dédelgette, csörgette a csörgõt, megkérdezte felrakjam a pelenkázót (kiságyra tehetõ pelenkázónk van), jött velem sétálni végig be nem állt a szája, így nem volt uncsi a séta Kép stb. szóval mondtam a férjemnek, hogy nekem azonnal kell egy nagy testvér Vilinek Kép És én is helyt álltam idõre volt kaja mindig a nagynak is, vele is tudtam foglalkozni, elõször Vilit fektettem le tegnap, aztán a nagylányt, mert hát még hozzá is oda kell bújni este, és el se fáradtam hanem élveztem Kép
Ja és itt volt tegnap barátnõm a kislányával, Vili bealudt, unokahugom meg a kislányt istápolta, így barátnõmmmel is tudtam dumcsizni Kép

Vili ma három hónapos és a héten egyáltalán nem nyûgõs. Az elsõ napok hetekbõl Kata 007 kipróbálta, hogyha nem szedi a vasat vannak e a lányánál kaki gondok és nem voltak. Gondoltam én is teszek egy próbát és lássatok csodát én nem szédülök, nem vagyok fáradékony és Vilinél nincsenek kaki gondok Kép A vasra én azért nem gyanakodtam, mert én már a kórházban is szedtem és eleinte semmi gond nem volt, csak onnantól kezdve, hogy elmúlt az hogy minden szopinál reflex szerûen kakil.

Köszönöm a Vili dicséreteket Kép

Corykám!

Na végre, hogy hazajöttetek! Persze menjünk. Rossz hír, hiába gyakorlom én a vezetést, apa eddig itthon melózott, de úgy néz ki hétfõtõl be kell járnia, akkor meg elviszi az autót. Marad a tömegközlekedés, de nagyon szívesen kimozdulnék. Vili még úgy sem ült buszon, villamoson.

Akinek új kégli és hitel ügylete van kilátásban ezerrel drukkolok, csak legyetek nagyon körültekintõek!

BMÁrti!

Hát egy-két építésszel én is megetetném a diplomáját. Mi csak használt kégliket néztünk most is meg amikor az elõzött vettük akkor is, most meg fõleg panelt, de tudod Kép
ezt a lakást se vettük volna meg ha az elõzõ tulajd, nem alakít benne át néhány dolgot. Sokat gondolkoztam azon, hogy hogy is lehet ez az új lakásoknál, de ezek szerint ott sem a praktikusság dominál. Nem lehet, hogy ezeket férfiak tervezik akiknek gõzük sincs, hogy pl. milyen egy praktikus konyha?

A kóla kérdés. Tényleg nem tudom mit lehet tenni, unokahugom meséli hogy az iskolai büfében is árulnak nyalókát, kólát sprite-ot, hotdogot, stb.

Puszi: Norci

Ui. Nem tudtam mi ez a robaj, hát kinézek az ablakon látni a tûzijátékot.
Norci
 


Sziasztok!

Persze, kihagytam valamit:
Andi3: A kendõt nagyon köszönjük, nagyon tetszett! Kép Hétfõn, ha lesz tali, viszem Kép
A fickóm azon felbuzdulva, hogy Luca milyen szépen fújta a gyertyát, most tanítgatja Balut is fújni Kép

Norci: na, akkor errõl dumáljunk Kép Holnap otthon vagytok? Beadnánk a babazsákot koradélután, ha jó, és megdumálhatnánk a részleteket Kép

cory

cory + Liza 2006.03.11. + Zsoma 2003.08.31. + Balu 2001.09.12.
cory
Budapest
 
 


Márti!

Elnézést a keveredésért és köszi a választ.A Svábhegyen mi is voltunk, és a tapasztalataim hasonlóak a tieidhez. Nálunk Ancsát fel akarták venni 1 hetes kivizsgálásra, mert a baloldalát egy kicsit másképp használja és ha a szülö panaszkodik akkor tenni kell valamit. Na most ezt a kivizsgálást nem kértük, és igyjutottunk el a Fejlesztöbe. 6-án, pénteken megyünk. Majd megirom, hogy mi történt.
Sztike
sztike
 
 


Sziasztok!

Cory Kép Üdv. újra itthon Kép Csenge még szabad... hajtanak rá ugyan a 2x éves fickók, de azok már vének lesznek, mire Csenge felnõ ... Kép

Zafi
Hogy is felejtenénk el Titeket! Kép

... Csenge megint az autóülésben aludt el hazafelé ... remélem, hamarosan kicsit felébred, és akkor mehetek én is aludni .. Kép

jóéjt
Rebi

Csenge (2001.11.07.), Levente (2004.02.13.), Emese (2006.11.08.), Réka Zselyke (2009.03.11.)
rebi
 
 


... a Sváb-hegyi helyrõl én is csupa rosszat hallottam egy ismerõstõl ... õ sem volt hajlandó ott hagyni a 4 hónapos manóját (akit ott egy "kedves" orvos sérültnek nyilvánított)... aztán A Dévény Anna Alapítványnál kötöttek ki... és természetesen semmi baja nincs a kisfiúnak, csak kicsit kényelmesebb az átlagnál ...

Csenge (2001.11.07.), Levente (2004.02.13.), Emese (2006.11.08.), Réka Zselyke (2009.03.11.)
rebi
 
 


Cory!

Igen. ÉS nem kötjük össze sétával a dolgot?

Norci
Norci
 


Sziasztok!

Cory!
Örülök, hogy jól sikerült a nyaralás (meg hogy megint itthon vagytokKép)! A hétfõi talin nagyon sajnáltunk benneteket, hogy olyan ócska helyen vagytok kénytelenek unatkozni, még fõzni és takarítani sem kell és az idõ is jó. Kép Luca is nagyon várja, hogy fújni taníthassa Balut.Kép

Tali ügyben senki sem reagált. Jó akkor a Margitsziget, a Víztorony mögött? Ki jönne? Mi szerintem 10 körül érünk be.
Ugye holnap még jó idõ lesz?

Puszi
Andi és Luca

Andi
andi3
 
 


Sziasztok!
Cory,
leírnád a tapasztalataidat a Kolpingról? Lehet magánban is, oda készülünk karácsonykor, remélem nem volt rossz választás. Elõre is köszi.

Ágci

Kép
Ágci
 
 


Andi!
Mi megyünk, de csak 11 után!

Márti+Ármin
márti
 
 


Sziasztok!

Cory, üdv itthon!

Andi! Mi még majd holnap látjuk meg megyünk-e, kedvünk van. Nem tudom, milyen lesz az idõ.

Márti! Hogy te milyen elõrelátó vagy! mármint szülinap ügyben! Kép

Képzeljétek! Helenának mégiscsak 3 napos láza volt, csak éppen két napig tartott a láz és a 4 napra jöttek ki a pöttyök, de már szerencsére elmúltak. Hát ez a vírus és a lányom nem ismerik a tankönyvet. Kép

Lenne egy kérdésem, ha holnap nem tudnánk eljutni a talira. Szóval Helena már egész jól fordul hátról hasra, megtanulta kivenni a kezét is, de hasról hátra azért nem megy neki, mert mindig kitámyszt azzal a kezével, amelyik felé fordulna. Volt, hogy ennek ellenére sikerült, de akkor meg majd kitört a keze és persze sírt mert feszült neki. Szóval ilyenkor maga mellett kell, hogy tartsa a kezét, a törzséhez közel szorosan, vagy felemelve, kinyújtva. Szeretnék neki segíteni.
Elõre is köszi a választ!

GOrsi! Boldog hónapfordulót Petinek és nektek!

Menta és Helena (2 nap múlva 7 hónapos!)
menta
 
 


Sziasztok!
Cory! Üdvözlünk újra itthon.
Sajna holnap mi nem talizunk, mert de. gázszerelõt várok, du. meg Rékának kell beszerezni mindama iskolaszereket, amirõl csak hétfõn derül ki, hogy kell. Érezzétek jól magatokat.
Menta!
Réka írt Neked a cicás topikodba!
Én Lucának, ha hasonló cipõben jár, közelebb rakom a könyökét, és közben magyarázom Neki, hogyan csinálja. Az eredményt majd meglátjuk.
Pussz mindenkinek, megyek ágybaterelni az aprónépet.
Borcsa

Borcsa
KépKépKép
borsts
 
 


A talira mi is megyünk Coryval kb. 11 fele árünk oda.

Norci
Norci
 


Sziasztok!

Holnap én is szívesen mennék talira, de elõtte le kell mennem Szolnokra leadni a szakdolgikat, anyósom vigyázz Dorkára addig.
Szóval korán indulok, és gyorsan vissza akarok érni, ha idõben belefér, mi is megyünk! Meddig maradtok?
Márti legfeljebb felhívlak, hogy még ott vagytok-e!

Képzeljétek, férjem megváltoztatta a családtervezési programunkat, azt mondta, hogy végülis nem muszáj, hogy Dorka és a tesója között 3-4 év legyen, szóval, most már csak tõlem függ, hogy mikor legyen kis tesó. Most nem is tudom, hogy legyen....

Dorkának ma adtam joghurtos barackot, mert a dokinéni még ezt is ajánlotta a székrekedésre, nem evett belõle sokat, csak pár kanálnyit. Szerintetek mennyire adhatok joghurtot Dorkának, most volt 9 hónapos?

Dorka továbbra is sûrûn felkel, isszonyúan megizzad, lehet, ez valami betegségnek a jele, vagy õ ilyen típus?

Úgy várom, hogy végre csak Dorkával, a háztartással, sûtés-fõzéssel, na és a férjemmel foglalkozzam. Olyan jó lesz végre nem tanulni!!!!! Kép Kép Már csak pár hónap és vége, nagyon várom.

Teljesen meglepõdtem a szomszég gyerekek csókolommal köszönnek nekem! Kép Meg is fordultam, hogy biztosan nekem szól. Hát igen, öregszik az ember Kép

Smatch-ban vigyazzatok, ha ott vásároltok, 2-féle vonalkódjuk van és ha hülyének néznek, akkor a drágábbikat húzzák be. Így ma majdnem 2400,-Ft fizettem egy sajtért (400 Ft helyett), még jó, hogy a kártyám nem mûködött, különben észre se vettem volna. Persze egy elnézést sem kaptam, sõt.... Velem mindig ilyen hülyeségek történnek!

sziasztok:
zsu
zsu26
 
 


Márti!
Ma majdnem felhívtalak, hogy nincs-e kedved úszni, aztán nem akartalak hétvégén zargatni. De menjünk! Párod megtudakolja, hogy mennyibe kerül a bérlet? Muszáj valamit mozogni, mert 3 kilók csak úgy repkednek rólam le -fel 1 héten belülez normális, és persze fáj is a hasam... Kép
Köszi:
Zsuzsi
zsu26
 
 


ZSuzsi!
Ezek szerint nem írtam, mert feledékeny vagyok, de voltunk már úszni kb. 1 hónapja, akkor megkérdeztem, hogy be lehet-e vinni gyereket, de 6 év alatt nem, még az öltözõk területére sem engedik be õket Kép. Úgyhogy ezek után nem is néztem meg a bérletárakat. Az általad talált strand nem lehet megoldás legalább addig, amíg jó az idõ? Ezen a héten ugyan nem nagyon érek rá, de a jövõ héten, ha elég meleg lesz még, meghetünk!

Márti
márti
 
 


Sziasztok!
Bmárti, Szila, Menta
KösziKép
Zsuzsi
Ezek után ugye nem várod, hogy kedvet kapjak a sütögetéshez?Kép
Henke
Jó a képKépNem eszi Barni a homokot?
Bogancsi
Együttérzésem a lábad miatt és drukkolok, hogy ne kerüljön mûtétre sor.
Dzsili és Napsi
Ez már udvarlás, nem? Kép Peti ezerrel köszöni.
Menta
Köszi, nektek is.Kép
Bmárti
Sajnálom, hogy nem jött össze, de ne csüggedj, majd lesz másik.

Peti kezd több kaját enni, kb. 1/3-ad bébiételes üveggel eszik sütõtököt és répát. Azonkívül iciri-picirit elõre tud haladni amolyan kúszás-mászásban. Menta, nálunk ugyanez a gond a hátrafordulásnál.

Holnap próbálunk menni, de nem biztos.

Cory
üdv ismét Kép

Gorsi és az éppen 7 hónapos Peti
gorsi
 
 


Sziasztok!

GOrsi: boldog hónapfordulót Petinek Kép

Andi: mi is megyünk (meglepõmódon Norcival Kép)

cory és Balu

cory + Liza 2006.03.11. + Zsoma 2003.08.31. + Balu 2001.09.12.
cory
Budapest
 
 


Sziasztok!

Nagy pangás van a hétvégén!

Azt hiszem, mi sem megyünk holnap, mert egész héten alig voltunk itthon, nagyon fáradt vagyok, és vagy a mandulám durrant be, vagy engem is leterített az allergia, de alig tudok nyelni, és alig hallok. Kép

Márti, te hogy vagy? Allergiád megszünt? Fogad?
Nekem is el kell mennem, letört egy nagy darab az egyikböl.

Andi, neked is teljesen elmúlt a pajzs-izéd? Szerintem Zsófi már kinézte magának Barnit, nem sokára nem lesz ilyen számottevö ez a 3 év korkülönbség! (Többiek kedvéért: többször spontánul megpuszilta)

Dzsili, te kérdezted, hogy hány kilo Bai? Hát, szerintem van már 11, de majd az 1 éves mérésnél kiderül.

Cory, üdv itt! Az alsópáhoki részletes beszámolóra én is kíváncsi lennék! Kép

Sztike! Gratulálok a KRESZ-vizsgádhoz! Elkezdted már a rutint? Milyen autón? Képzeld, én még azóta sem vezettem, már kétszer rossz számot adtak meg az autóssuliban az oktatóé helyett (2-es labor, illetve Horváth Attila optikus Kép), aztán meg nem volt bébivigyázónk Kép

Norci, szomorú a történet, de lehet, hogy én vagyok fafejü, de nem értettem teljesen: azért kellett volna kezest bevonnotok, mert babát vártál éppen, és lehetett tudni, hogy gyesre vagy gyedre mész? Ez a kezes dolog nincs ám mindenhol így! Amúgy gratulálok a flott kétgyerekességhez! Kép

BMárti, átérzem a dühödet, de gondolj arra, hogy nincs 2 egyforma igényü ember! Sokan nem szeretik pl hogy ha a konyhában fözöcskéznek, ki vannak zárva a családi életböl, ezért építik mostanság egybe a nappalival. Én meg kifejezetten fontosnak tartom, hogy legyen 2 fürdöszoba, ha van rá lehetöség! Nekem is az volt egyébként az elsö gondolatom, hogy ennyi pénzböl, vagy akár a feléböl is, simán lehet venni egy saját kertes családi házat, akár nem teljesen befejezve (persze nem a Gellért-hegyen Kép). Mi is ezt tettük, mert mi pl soha nem költöznénk lakóparkba! Szerintem nem éri meg... Kép
Az volt a vágyunk, hogy olyan messze legyenek a szomszédok, hogy ne lássuk, kemény- vagy lágytojást reggeliznek, és ne halljuk, hogyan politizálnak. Kép Hát szerintem ez nem valósul meg egy lakóparkban.
Nézzetek szét pár Bp környéki ingatlan-irodában, meg fogtok lepödni. Kép

Még egy kicsit dicsekszem:
1. Barni úgy felmászott 5-6 lépcsöfokot, mintha mindig ezt csinálta volna
2. Egyre több kérést ért, és csinál, pl töröld meg a számat (azt, hogy töröld meg a szádat, még nem Kép)
3. ma végre elelngedte az egyik kezem, és úgy sétáltunk!

Na megyek, én is Borcsa levele óta írok. Kép

Jóéjt (mindjárt lefordulok a székröl)

Heni
gesztenye
 
 


Sziasztok!

Henke: Zsófi Balut is már többször spontánul megpuszilta ám! Kép
Nyaralásról mire vagytok kiváncsiak? Kép Nagyon jó volt. Kép

cory

cory + Liza 2006.03.11. + Zsoma 2003.08.31. + Balu 2001.09.12.
cory
Budapest
 
 


Sziasztok!

Henke,
fogad miatt együttérzek.Kép Nekem is ugyanez volt, az egyik felsõ 1-es fogaból tört le, de a fogdokinéni nagyon szépen megcsinálta.Kép És ráadásul nem kellett fizetni érte.
Ja, és Hanga meg akarja közelíteni Bai súlyát, ma tízóraira egy üveg gyümi + 1,5 doboz pötidanon volt a menü. Meg egy kicsi cici

Menta,
nem is kellett érzéstelenítõt kérnemKép.

Nem tudom, a lányom ma mit csinált a cicimmel, de most megyek fejni, mert olyan kemény, hogy már folyik belõle a tejci. Kép Nem is tudom, mikor volt ilyenKép

(Eddig vártam a BigBrother oldalára, de nem sikerült még behozni. Ti nézitek?)

Üdv
Szila és Hanga (aki ma köpködõs versenyt rendezett)
Szila
 


Sziasztok!

Köszi mindenkinek az együttérzést Kép Remélem, nem lesz mûtét.
Henke:
vagy 10 évvel ezelõtt egyszer már fájt a lábam és akkor kaptam egy leletet, amit talán el sem olvastam. Abban volt a Köhler II. Aztán 2 évvel ezelõtt kiderítették ugye, hogy Julinak van, de akkor már rég elfelejtettem az enyémet, így meg se mondtam a dokinak. A csontkinövés pedig újdonság.

Dzsili:
Nálunk közös könyv- és füzetkötés volt kb. 2 hete. Nagyon élveztük. Vettem egy csomó szép és vidám csomagolópapírt, a gyerekek meg válogattak, vágtak, kötöttek, ragasztottak. És jókat dumáltunk közben.
Nektek már minden könyv megvan? Nálunk még vannak hiányok, van, amit még csak most írnak Kép
Gratulálok Napsugárhoz!!! Én már legalább 1 hónapja nem tudom, hány kiló Tomi, majd 2 hét múlva megyünk méretkezni, akkor lesz 9 hónapos.

zsu:
A "csókolom" nekem is elég rémisztõ volt elõször, most már megszoktam.
Mi az, hogy 2-féle vonalkód a Smatchnál???? Ez disznóság!!! Be kellene írni a panaszkönyvbe!

Olyan csöndes a ház. A nagyok fél 6-kor keltek, bár ma apjuk bevitte õket a suliba, de akkor is el kell indulniuk fél 7-kor, hogy ne kerüljenek dugóba. Olyan szépek voltak az ünneplõ ruháikban Kép Kép Kép
És nem is voltak már szomorúak, sõt, alig várták, hogy találkozhassanak a barátaikkal.
Mi meg Tomival megkezdtük a "szürke hétköznapokat", mosások, fõzés, takarítás, stb. Azért nem rossz.

Kellemes hetet mindenkinek! Fogaknak gyógyulást, lázaknak lemenést, egészségeseknek jó étvágyat, ja és jó talit! Majd megyünk mi is valamikor, de most a lábam...

bogancsi

bogancsi
Zsófi-Juli-Dani-Tomi :-)
bogancsi
 
 


sziasztok tulkorosok! mi egy nappal csuznk ki a hataridobol ugye....
azert dicsekedhetek?

62-64 centi a tucskom, es 6002 gr. ehhez kepest 3 honapos ugye....
puszka
martina
 


Bogancsi!
Most megboszizom a lábad, hogy gyógyuljon és ne mûtsék! Ha már boszi vagyok...
Réka is ment ma suliba, úgy tetszett neki, hogy bár megbeszéltük, hogy ebéd után hazajön, csak 3-ra érkezett meg.
Martina!
Gratula az óriás bébihez.KépKépA korhatár meg nem olyan szigorú.
Henke!
Barni nagggyon ügyes!

Borcsa

Borcsa
KépKépKép
borsts
 
 


Sziasztok!

Valószinúleg ti még taliztok, míg én még mindig ezzel a fránya dolgozattal küszködök. Leadtam Szolnokon, de kaptam egy listát, hogy mi hiányzik még Kép Kép Képzelhetitek milyen dühös lettem, hogy ezt elõbb is mondhatták volna. Most rohangálhatok le-föl, hogy a szükséges papírokat, aláírásokat megkapjam és így végre teljes lesz a dolgozat, szerencsére ezeket már csak postáznom kell.

Nekem is fáj a torkom, fülem, kakukkfû-teát iszom, pár percre jobban vagyok tõle aztán újból fáj. Lehet, hogy ez is allergia? Allergiások, meddig tart ez az idõszak, hogy bírjátok, mit szedtek ellene? Õszinte részvétem nektek.

Márti: Gratulálok, hogy Ármin szépen eszik!

most megyek a papírokat vadászni!
sziasztok:
zsuzsi

Márti: találkozhatunk többen is itt a strandon, úgy vettem észre az osztályban van pár 11. és 12. kerületi, akiknek ez közel van. Na csak jöjjön a jó idõ, egy kis lubickolás ránk fér!

zsu
zsu26
 
 


SZiasztok!

Nem mentünk ma talizni Kép, mert Ármin alvónapot rendez! Reggel 9-kor elaludt (normális, hosszú éjszakai alvás után), aludt délig, aztán fél háromkor megint teljesen kidõlt, most is alszik. Pedig világosan emlékszem, hogy tegnap én voltam fáradtabb! Kép Na, mondjuk most is álmos vagyok, de van mit tenni-venni a lakásban is, inkább azokkal próbálkozom Kép Persze, azért jut idõm olvasgatásra is... KépKépKép

Olyan fura, hogy szeptember van, mégsem kezdõdik semmi! Akinek van ovis, iskolás gyereke, annak persze igen, de az úgy bennem van, hogy szeptember eleje van, ami olyan izgi, mert valaminek a kezdete - aztán meg rájövök, hogy ez a hét is olyasmi lesz, mint az eddigiek, remélhetõen még az idõ sem hûl le. Bennetek nincs ilyen iskolakezdési nyugtalanság?

Borcsa! Ha megmondod Rékának, hogy kicsit irígylem, biztosan hülyének néz, de így van: kicsit irígylem! Kép

Bogancsi! Gyors gyógulást! KépKépKép

Henke! Nagyon jó Bairól a homokozós kép! Kép Az allergiám elmúlt - most már azon gondolkodom, hogy lehet, hogy vmi vírus volt? Bármi is volt, nagyon-nagyon örülök, hogy vége! A fogamra elkezdtem homeobogyókat szedni és öblögetni, szerencsére már nem fáj Kép - csak így persze a kezelésekrõl is elfelejtkezem néha Kép

Martina! Dicsekedni persze hogy szabad! Kép

SZtike! Helyileg hová mentek KOrai Fejlesztõbe? (Mert szerintem ilyen néven több is van BP-en.)

A "csókolom" naggggyon-nagggyon borzasztó KépKépKép De úgy látszik, az ember hiába érzi magát örök 17-nek (legalábbis én még mindig ott tartok), a fiatalabbak mindig kiszúrják, hogy az ember már "öreg" és sokszor ha jóindulatúan azt mondja vki, hogy "nahát, nem is látszol annyinak!", akkor is csak azon csodálkoznak, hogy hogyhogy ez az öreganyó még bot nélkül kiteszi a lábát az utcára Kép Olyan jó lenne egy fiatalító homeobogyó, vagy egyéb, nem?

Márti+Ármin
márti
 
 


Sziasztok!

Elõször is nagyon köszönöm a megértéseteket, és minden kedves szót lakásvásárlás ügyben. Utólag kicsit elszégyeltem magam, mert nagyon off, és elég hosszú is lett a beszámolóm, de olyan jól esett kipanaszkodni magam...

Dzsili! Szorítok hitel ügyben! Mesélsz róla, hogy hol, és milyen házat néztetek? Ha nagyon off-nak érzed itt leírni, akkor e-mailben is örülnék neki. Köszi a biztatást, remélem, hogy majd kialakul még valami, csak annyira nehéz utánajárni így, hogy PiciLaci örökké rajtam lóg, ApjaLaci meg nemigen ér rá. Kép

Zsuzsi! Nagyon köszönöm a kuki ügyi infót, mostmár teljesen megnyugodtam. A hétvégén a védõnõvérem is megnézte, szerinte a doktornõnk egy szadista barom, mert még most is látszanak a kis piros hegek, ahol beszaggatta a bõrt. Azt mondta, hogy ez csak a normális letapadás, és megmutatta, hogy hogyan lehet majd úgy fellazítani finoman, apránként, hogy ne repedezzen be. De õ is korainak tartja még a beavatkozást. Annyira nem szûk szerencsére, hogy a pisilésben zavarja Lacikát, simán "ellõ" a pelenkázóról a szoba közepéig, ha nem sikerül eltalálnia senkit útközben. Kép
Lakás ügyben én imádnék egy Budapest környéki kertes házat, de úgy tudtam (gondoltam), hogy azok még sokkal drágábbak. Nagyon messze nem lehet, mert Lacinak minden nap be kell járnia dolgozni, és elõbb vagy utóbb nekem is újra munkába kell állnom. Fontos lenne az is, hogy tömegközlekedéssel jól elérhetõ legyen, ez viszont megint dob az áron.
Amikor életem elsõ saját lakását vettem (egy 32 nm-es lepukkant kis garzon volt Szolnokon, de csak az ENYÉM! Kép), nálunk is vicces volt, mert a vállalkozó Apukámat nem fogadták el kezesnek a kölcsönömhöz, de a rokkantnyugdíjas Anyukám minimálnyugdíját azt igen. Amikor megkérdeztem, hogy mi ebben a ráció, azt válaszolták, hogy Anyukám nyugdíjából le tudják tiltani a részletet, de Apukám jövedelmébõl nem. KépKép
Használt lakásra kedvezõtlenebb feltételekkel lehet hitelt kapni, azt hiszem, de majd ennek is utánajárunk. Nektek az új lakásra tett jelzáloggal esetleg nem lehet megpróbálkozni?

Norci! Felháborító a hiteltörténeted, és tanulságos. Kép Jó hogy leírtad, így én is óvatosabb leszek.

Danimama! Nekünk is volt a hétvégén egy feltûnõen nyugis éjszakánk. Kép Utána ment minden tovább ugyanúgy. Kép


BMárti

BMárti
bmárti
 
 


Sziasztok!
cory
kosziKép

BMarti
A hasznaltra valoban kedvezotlenebb a feltetel, legalabbis kevesebb %-ot ad a bank, azt hiszem 50-et. Nekunk is ez a dilemmank.

Gorsi
gorsi
 
 


Sziasztok!

Hitel-ügyben tudtam meg új dolgokat, nekünk nagyon kedvezményesnek tünik, de rájöttem, nincs értelme leírnom, mert minden eset annyira egyedi. Úgyhogy nekünk menni fog - a felvétele, csak a visszafizetéséhez kell folyamatosan szorítanotok! Kép Aki ilyen gondban van, érdemes elmenni több bankba, és végigkérdezni az összes lehetöséget.

Martina, gratula a nagy bébihez, csak gyözd cipelni! Kép A határidök nem olyan kötöttek, szerintem még éppen belefértek az osztályba! Írj bövebben magatokról!


Lányok, milyen volt a tali?

Márti, én is épp ezen gondolkoztam reggel. Azaz, az volt ma az elsö gondolatom, hogy de jó, hogy nekem nem kell iskolába mennem!!! Ha választani lehet aközött, hogy megint sulis legyek, vagy lecsókolomozzanak, az utóbbit választom!!! Na persze, az egyetem más.
Pénteken lesz sorszámosztás, hétfön feliratkozás, aztán kezdödik a móka. Bár max. 2 fél napot fogok tudni bejárni. De már várom!

Barnika imádnivaló, és ezt tudja is! Kép Megyek!

Sziasztok,

Heni
gesztenye
 
 


Sziasztok!

Ma NÉGY fogúak lettünk!KépKépKépKépKép
Vettünk Napsugárnak kicsi cipõt 19-es lábija van, nem nagyon szereti nehezebben megy benne, de kintre kellett mert szeret sétálgatni anyuéknál a fûben nézegeti a leveleket és a virágokat.
Van errõl egy sztorink: Eldónõ tudálékosan mekkora cipõ kell a babának ? Mondom nem tudom ez az elsõ neki, szerintem 19-es.Mire õ megkérdezi mennyi idõs? 7 hónapos válaszolom. Erre rávágja hogy akkor jó neki a 18-as. Miért ha valaki egy évesen merészel pl. 72 cm lenni, ehhez való patákkal annak 19-es vagy 20 jár? Nevetséges. Persze hogy igazam lett. Eddig azt hittem nem a kora határozza meg a lábbelijét hanem a mérete, persze mindíg tanulok valamit!

Henke

Én kérdeztem nagy fiad méreteit, nekem a középsõ volt ilyen típusú manócska most meg olyan vékony rezegnek a bordái.

BMárti

Köszi hogy gondoltál ránk hitel ügyben kedves tõled+
Ma voltunk bent az Otp-ben érdeklõdni és roppant mód felháborodtam. Azt tudtam, hogy használt lakás vásárlásra cak fél szoc.pol.-t adnak de ma kiderült hogy csak akkor ha van lakásod amit még 2001. elõtt vettél és most eladod hogy egy nagyobbat vegyél helyette. Tehát ha van három gyermeked de nincs önálló lakásod egy garast sem kapsz!
Voltaképp nem a családok lakáshoz juttatása a cél tehát csak az új lakások épülése. Igen ám de próbált már meg valaki három gyerek mellett egy ekkora család számára is megfelelõ méretû házat építeni ? Mibõl? Ez már nevetséges!

Ha mégis belevágnánk nekünk ki kellene fizetni számításaim szerint közel 200 000 Ft-ot csak a hitelbírálati díj közjegyzõ ügyvéd és társaira, majd havi 65 000 FT-ot 25 éven keresztül ami persze változhat!

Bocsi ha OFF voltam de aaaanyira bánt, hogy alig van az átlag embereknek lehetõségük manapság!

Mi egy családi házat szemeltünk ki, itt helyben alul három szoba, felül csupasz meg kellene csinálni.

Azt hiszem nem lesz semmi belõleKépKépKépKépKép:

Szomorú vagyok, megyek aludni, és bocs a depis hangulatért de magam alatt vagyok nagyon.
dzsili
 
 


Sziasztok!
Zsu,
nem tudom válaszolt-e már vki a joghurtos kérdésedre nOs, én úgy tudom 9-10 hónapso kortól lehet adni a savanyított termékeket, de azért én bolti barackos joghurtot nem adnék neki. Sokszor bizony még én sem eszem meg, mi lehet benne, kész rejtély. Errõl különben a Zöld topicban volt szó. Amit nekünk ajánlott a védõnéni, túró és sajt a fõzelékben, nagyon kevés, illetve a Petit Danone, mert az t kimondottan babáknak csinálják. Ebben joghurt nincs is, túróból és tejszínbõl készül. Ha pedig vmi probléma van, kiütés, hasfájás, nyûgösség, nem alvás (ami egyébként a táplálékallergia jele is lehet), akkor függeszd fel, néhány hétre, hónapra, mert ha kialakul, akkor már nem lehet visszacsinálni.

Dzsili,
remélem megoldódik a lakás kérdésetek (a 200000,-ot egyébként a hitelbõl vonják le tehát nem kell, elõre kifizetni). De vannak kedvezmények is elsõ lakáshoz jutóknál, illeték ügyileg, ami nem kevés, de ennek utána kell kérdezni.Kép
És ne legyél szomorú, akinek ilyen gyönyörû kislánya van... Megkuksiztam a profilodban, édes nagyon!

Ágci

Kép
Ágci
 
 


Sziasztok!

Dzsili, csatlakozom az elöttem szólóhoz. Kép Tudom, hogy nekünk sokkal könnyebb a családi háttér miatt, de több banknál is érdemes körbe érdeklödni, mert mindegyik tud újat mondani. Én is úgy tudom, ahogy Ágci írta.

Joghurttal kapcsolatban is egyetértek, mi is inkább natúrt veszünk, és abba teszek gyümölcsöt. Kaptam egy kiadványt egyszer az E-számokról, abban az volt, hogy a gyümölcsjoghurtba kerülö gyümit elöször jól kipasszírozzák lének, szörpnek, stb-nek, aztán a hátramaradó, gondolom csontszáraz, ízetlen trutyit kezelik ízfokozókkal, állományjavítókkal. Söt, az epres joghurtot állítólag egy Ausztráliában növö fa fürészporával készítik! Gáz, nem?
Biztos, hogy a pötidanon olyan okés? Abban mivel csinálják a gyümölcsízt?

Márti, és akit még érdekel, most találtam egy tojás nélküli tortareceptet. Ki fogom próbálni.

Almás sütemény gyümölccsel

Hozzávalók a tésztához:
7,5 dkg olvasztott vaj (talán margarin is jó)
3 dl liszt
1 dl cukor
1,5 teáskanál sütöpor, csipet só

(tényleg, a sütöpor miböl van??? az nem lehet allergén?)

A töltelékhez:
3-4db piros alma, és egyéb gyümölcs (szölö, barack, nektarin),
20 dkg kajszibarackpüré

+ a felnötteknek tejszín

A tésztára rá a gyümit, rá a pürét, sütöben 225 fokon 20-25 perc sütés, és kész.

Andi, leírnád a joghurtos recepteted? Már összekeveredtem, miböl hány pohárral kell! Köszönöm!

Barnika egész hamar elaludt, pedig most az este és éjszaka is nyugis volt, és 8 után kelt.

Tegnap nagyon fájt a mandulám, azt hittem, megint jön a tüszös mandulagyulladásom, de csukott ablaknál aludtunk, és tényleg jobb lett - Andris szerint ugyanis allergia.

Sziasztok, szép napot!

Heni

Ui: Cory, minden érdekel! Milyen szobát érdemes kivenni, melyik épületben, milyen a kaja, van-e külön ilyen manóknak való, miket lehet csinálni... Be mertétek-e adni Balut gyerekörzésre... Köszi!
gesztenye
 
 


Sziasztok!

Még mindig szenvedek a dolgozatommal, mert nincs haladási naplóm, és most rohangálhatok a konzulensemhez, hogy találjunk ki valamilyen "haladást", persze nem érem útol a pasit. Kép

Most akarok éppen hotmailrõl levelet küldeni a bérelt lakásunk tulajának, erre nem mûködik, persze fontos lenne.Kép

Ágci: a barackos joghurtot én csináltam, natúr joghurtba tettem barackot. Dorkának nagyon tetszett. Bár amit leírtál táplálékallergia-tüneteknek nekünk ez minden nap van. Szóval szemmel láthatóan bármit is adok Dórinak, eléggé megszenved vele, vagyis inkább a kakilásával. Ma sütõtököt fogok neki adni. Kérdezni akartam, kölest adhatok neki vagy grízt??? Csomó érdekes receptet találtam ilyen reforméletmódos weblapokon, csak nem tudom, hogy babáknak mennyire jó.

Dzsili, Henke, BMárti: kiváncsi vagyok, hogy alakul a hitel sorsotok, mert az én férjem annyira nem bízik ezekben a bankokban és igéreteknek, hogy nálunk szóba sem jöhet ez a módja a lakás szerzésnek, inkább bérlünk, aztán csak összejön idõvel valami. Legalább nem az államnak fizetjük, azt a sok pénzt. Szurkolok nektek!!! Tetõtér beépítésen nem gondolkoztatok? egy ismerõsöm ezt csinálja, így sokkal olcsóbban jut budai lakáshoz!

kérdés:
Dorka iszonyú nagy erõvel veri magát a kiságyában a rácshoz, tele van foltokkal, biztosan fáj neki, de ha hisztizik nem lehet leállítani. Mit csináljak???????

Üdv: zsuzsiék ( Dorka 9 hónapos)
zsu26
 
 


Sziasztok!

Henke: mi az István-házban voltunk, de külsõre az összes egyforma. Mi sima 2 ágyas szobában voltunk. Teljesen jó volt.
A kaja: büféreggeli és büfévacsora van. Szóval azt eszel, és annyit amennyit akarsz. Én elég válogatós vagyok, de csak egy nap volt, mikor nagyon küzdöttem, melyiket merjem megkóstolni Kép
Reggeli: volt egy felvágottas, sajtos, zöldséges pult, középen rántotta, virsli, lekvár (7 féle), méz, nutella, margarin, vaj, müzlinek való (rengeteg alapanyag hozzá), 3 féle joghurt (natur és kétféle gyümölcsös). Kakaó, tej, tea, kávé. A gyerekeknek bébiétel, és gyümölcslé volt kint.
Vacsora: 4-6féle fõétel, 2 féle leves (egy hideg gyümölcs és egy meleg), 1 elõétel (pl tésztasaláta), 2 desszert. Egy külön pulton salátának valók, öntetek. A gyerekpulton bébiétel, bébiital, tej, fõzelék (friss), tejbegríz vagy tejberizs és valami hús körettel.
Rengeteg etetõszék van, meg ülésmagasító meg magasított szék. Te választasz, és te viszed az asztalhoz, amit akarsz.
Óvoda: Balut nem mertük ott hagyni. Azaz, igazából fel sem merült. Bementünk vele, és jót játszottunk Kép De a felszerelésükbõl úgy tûnt, hogy a kicsikre is fel vannak készülve. Volt pl. bébitornáztatójuk is. Én 3 ovónõt láttam, akik ott voltak a gyerekekkel. Egyik délután meg találkoztunk eyg kisfiúval (max 2 éves lehetett), aki megõrzésen volt. Egy ovónõ csak vele foglalkozott, leste minden kivánságát Kép
Az uszodánál van egy kis játszótér, ahol mûanyag csúszda, játékok stb vannak. Van egy járóka is, amíg úszni akarsz egyet.

Most ennyi. Ha van még kérdés, mondjátok Kép

cory

cory + Liza 2006.03.11. + Zsoma 2003.08.31. + Balu 2001.09.12.
cory
Budapest
 
 


Sziasztok! Eddig csak a pályán kívülről figyeltelek benneteket, most viszont szeretnék segítséget kérni. A fiam 10,5 hónapos és a gyerekorvos, és a védőnő is többször megkérdezte, nem akarom-e beadatni neki az agyhártyagyulladás elleni védőoltást, ami egy éves korig ingyenes. Még bizonytalan vagyok. Mint minden védőoltásnak ennek is van bizonyos kockázata, és nem tudom megéri-e, mivel környezetemben nem ismerek senkit aki átesett volna agyhártyagyulladáson. Ha ennyire kicsi az esélye akkor érdemes vállalni a kockázatot? Kíváncsi vagyok, ti, hogyan látjátok a kérdést.
Nadin
nadin
 
 


Sziasztok!

Márti! Kuki ügyben a Zsuzsitól kapott információk megnyugtattak, már csak azt nem értem, hogy lehet ilyen ... a doktornõnk. Kép

Norci! Igazad van, tutira férfiak tervezik a lakások többségét! Kép Még a legjobban tetszõ sorházi kégliben is volt pl. mosó-helyiség a földszinten, a konyhából nyílt, szakosan ki volt alakítva a be- és kifolyó víz csövezése. Kérdezem én, a szûklátókörû házvezetõnõ, akkor most minden vetkõzéskor fussak le a földszintre, és a mosó-lyukban gyüjtsem a szennyest, vagy amikor mosni akarok, akkor szedjem össze, és vonszoljam le a termést? Ez persze már parányi részeltkérdés, azt a kéglit ettõl függetlenül boldogan megvettem volna, ha úgy lenne 35 millióm, mint ahogy nincs. Kép

Menta! PiciLaci amikor a hátáról a hasára fordul, akkor egyszerûen berogyasztja az "útban lévõ" kezét könyökben, és így kétrét hajtva átfordul rajta.

GOrsi! Köszi a biztatást. Kép Használt lakásra (ha jól tudom) nem csak kevesebb százalék lehet a kölcsön összege, de magasabb a kamat is. Ráadásul akkor ugye a szoc.pol. is csak fele. Igaz, arról gõzöm sincs, mennyi is most a szoc.pol. egy gyerekre, és lehet-e felvenni úgy is, mint régen, hogy vállalok még egyet. Hallottam olyat is, hogy terveznek egy olyan kedvezményt behozni, hogy aki új lakást vásárol, az az elmúlt 2 évben befizetett adójának valahány százalékát erre a célra visszaigényelheti. De ez még a jövõ zenéje, a kormány ígérete, amit ugye vagy betartanak, vagy nem, de itt inkább ne politizáljunk. Kép

Heni! Ok, belátom igazad van, tényleg minden ember igénye más és más. A konyha-étkezõ egybeépítést még én is el tudom fogadni, sõt, a nappalival való közös légteret is, ha legalább egy kicsit elkülönül valahogyan. De ebben a lakásban egy szabályos téglalap volt az étkezõ-nappali, aminek az egyik oldala csupa ablak volt, a másik (ezzel szomszédos) oldalról nyílt a konyha és a teraszajtó, és volt egy tejesen zárt (két tömör fal által határolt) sarka. El se tudom képzelni, hogyan lehetne kétfunkciósra berendezni. Kép Persze lehet, hogy csak az én fantáziámban van a hiba. Kép
Tudnál esetleg valami konkrét helyet ajánlani Budapest környékén, vagy konkrét irodát, aki ilyesmivel foglalkozik, és jók a tapasztalataid róla?

Dzsili! Nagyon megértem a depis hangulatodat, ez tényleg felháborító. Igazán nem értem, ez a kitétel mire jó, hogy a szoc.pol. fele is csak akkor jár, ha volt már lakásotok. Ez már szemétség. Kép
Az építkezés szerintem is kész anyagi és idegrendszeri csõd, próbáltam, az elsõ házasságomat nagyrészt az tette tönkre. Hiába asztalos az Apukám, az volt az exférjem is, az Apósom meg kõmûves, és a legjobb barátja ács, szóval szinte minden mester kikerült a családból, mégis minden 1,5szer annyiba került végül, mint ahogyan terveztünk, örökké hiányzott vagy késett valami, annyit rohangáltunk az anyagok és az emberek után, hogy abba bele lehet bolondulni, aztán végül egy csomó minden mégse olyanra sikerült, ahogyan azt elképzeltük. Kép Meg si fogadtam, hogy ezt soha többé, akkor inkább megyek a híd alá. Kép Laci ugyan emlegeti idõnként, hogy építkezni kellene, de én erre mindig gonosz kismalacos NEMet mondok. Kép


BMárti

BMárti
bmárti
 
 


Sziasztok!

Zsuzsi! Az a süteményrecept gyesen lévõ anyukáknak nagggyon jó volt, a könnyeim potyogtak a nevetéstõl... Kép Kép Kép És ráadásul éppen a legjobbkor, ugyanis eléggé rossz hangulatomban voltam... Kép Kép Kép
Köszönöm Rominak a 9 hónapos jókívánságokat, kicsit megkésve kívánok Dorkának én is hasonlókat.

BMárti! Valami kevésbé frekventált helyen lévõ lakóparkra nem gondoltatok? És valami "névtelen", de szép társasház, pici kertrésszel? Szerintem ugyanis borzasztóan visszaélnek azzal, hogy te pont a Forrásligetet nézted ki magatoknak, és mint egy márkás ruhánál, talán itt is a nevet (is) kell megfizetni. Mindenképpen ragaszkodtok Budához? Itt a környékünkön is épül(t) egy lakópark, talán olcsóbb a Forrásligetnél...
Vagy esetleg keressetek olyat, ami még csak most épül, és a lakás elosztását ti tervezhetitek meg...
Bár ezek csak ötletek, mi egyáltalán nem foglalkozunk a gondolattal. Szívem szerint beépíteném a szüleimnél a tetõteret, anyukám is nagyon örülne, õ egy tündér, de apukámmal együttélni....... Kép
Bocsi az OFFért.

Sziasztok: Laura
p_laura
 
 


Sziasztok!

Este rakok fel táblázatot.

BMárti,
itt Budakalászon is épül lakópark, van honlapjuk is.
[url=http://www.topart.hu" TARGET="_top]http://www.topart.hu[/url]

Cory,
nagyon klassz lehetett ott nyaralni, Balu is biztos élvezte.Kép

Pötidanon: én adok Hangának, láthatóan nagyon tetszik neki. Van, hogy kaja után még 1-1,5 dobozkával megeszik.Kép

Bogancsi,
lábadnak én isKépKép.

Zsuzsi,
leírnád azokat a receptes oldalakat nekem, amiket találtál?

Üdv
Szila
Szila
 


Sziasztok újra!

Nadin, szijjjjjjja! Figyu, te nem a Ma megint megjött-be írogattál, úgy kb. másfél éve? Aztán nagyon eltûntél! Kép
Mi nem tervezzük beadatni az agyhártyagyulladás ellenit. Nekünk a védõnéni azt mondta, hogy semmivel nem több a megbetegedés most, mint kb. 20-30 évvel ezelõtt volt, csak most minden esetet jó nagyra felfúj a média, mert 1 éves kor után viszont jó drága a védõoltás, és ez ugye a gyógyszergyárak érdeke.

BMárti! Bár nem tõlem kérted, nekünk van ingatlanos ismerõsünk, Papamackó lakását õk bérlik. Kép Csak Budával foglalkoznak, és szívesen megadom a telefonszámukat (bár mi nem az ügyfelük vagyunk, de velünk nagyon precízek).

Na most végleg elduguok, sziasztok: Laura
p_laura
 
 


Sziasztok!
Na akkor ha tenyleg nem olyan szigoruak a hatarok akkor roviden gyorsan leirom mi vagyunk, ki vagyunk.

En martina, gyerek Kristof. Apuka nincs, csak hetente egyszer.
A gyerek gyonyoru, nagy, egeszseges Kép
Most men szeptember vegeig nem leszunk netkozelben, mert a joidot a nagymamieknal toltjuk Gardonyban.
Tegnap kaptuk a 3 honapos oltast (+ agyhartyagyuszi, mert a mi dokink partolja. Azt mondja, 100-bol max egy kaphatja el. De egy ilyenem mar volt. Az elso kisfiam egy olyan betegseg miatt halt meg, amibol 1 evben 1 gyerek szuletik...)

Szoval megkapta, belazasodott sirt. Megtekintheto a fajdalmas kis pofija itt: [url=http://inetcom.hu/trilla/kristof/album.asp?id=20020902" TARGET="_top]http://inetcom.hu/trilla/kristof/album.asp?id=20020902[/url]

millio puszka es ha hazajottunk majd azert mi is szeretnenk talizni Kép
martina
martina
 


Sziasztok!

Martina .... Kristóf egy igazi, helyes kis fickó! KépKépKép

... most rohanás rendet rakni, amíg a kis tornádó kisasszony nincs itthon ...

R.

Csenge (2001.11.07.), Levente (2004.02.13.), Emese (2006.11.08.), Réka Zselyke (2009.03.11.)
rebi
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?