Sziasztok!
Jó régen jártam erre!
Bizony azért más a negyediket várni, mint az elsőt. Zajlik az élet rendesen. Meg nálunk már kész a babaszoba
(elsősorban azért, mert pakolnunk, festenünk, parkettáznunk kellett, és ez így könnyebb volt, mint nagypocival és úgy, hogy közben Beni iskolába, Nátán óvodába jár), és szinte minden megvan (egy csomó minden nagyon jó állapotban maradt a "nagyokról", de pl. a kiságyat újonnan vettük).
Babácska sokat rugdos, simán lehet érezni pocin keresztül is (már hetek óta), valószínű azért, mert jó helyen van a lepény (hátsó fal) és jól is fekszik hozzá (előre).
A 10. heti ijedség után szerencsére semmi komoly nem történt
, nagyon jól vagyunk. 20. heti UH-n minden rendben talált a doki, a hematóma eltűnt, a baba a korának teljesen megfelelő méretekkel rendelkezik (20+1-en voltunk, a gép a méretekre 20+2-öt írt). Viszont én nagyon renitens voltam, az APF-t nem csináltattam meg. Ennek több oka is van: 1. nagyon megbízhatatlannak tartom, 2. nekem Nátánnál és Hannánál is elkeveredett (más védőnői körzetbe ment, csak több hét után kaptam meg
), és annyival később amúgy sem lenne értelme (bár tudom, hogy a Schöpf-Méreiből telefonon meg lehet kérdezni).
Niki!
Én nem olvastam a Suttogót. Biztos vannak jó ötletek is benne, ill. az is igaz, hogy egy elsőgyerekes mamának sok-sok bizonytalansággal kell szembenéznie.
Nem tudom, mit ír ez a könyv a sírásról pontosan, de azt igen, hogy sok hasonló könyv figyelmen kívül hagyja, hogy bizony a babák erősen társasági lények a legelejétől. Éppen ezért nem elég pusztán a gondozásukra kiélezni a figyelmet. Bizony-bizony előfordul, hogy nem éhes, nem kell tisztába tenni, nem fáradt, hanem egyszerűen anyázni-apázni akar. Szerintem ez természetes, nekünk felnőttként is vannak hasonló igényeink.
A pociban töltött 9 hónap alatt igen szoros kapcsolat alakul ki az anyujával (mégha ebbe az ember nem is gondol bele), ez nem vágható el a szüléssel.
Azt tapasztaltam (már ha 3 gyerek elég tapasztalat
), hogy nem attól lesz "anyamajma" elkényeztetett a gyerek, ha kielégítjük a jogos igényeit érzelmi szinten is. Ha felvesszük, ha az ágyban sír, ha megszoptatjuk, ha azt igényli (még ha az csak anyázás, és nem étkezés). Ettől az ő biztonságérzetét növeljük, azt erősítjük benne, hogy ránk mindenben mindig számíthat.
És bizony nagyon-nagyon rövid (nekem
) ez az időszak, a "Vegyél fel"-t nagyon hamar követi a "Tegyél le", és akkor már nincs akkora igénye a babusgatásra.
Szerintem ahhoz, hogy megismerjük a kommunikációjából (az elején a sírásból) azt, amit akar, ahhoz nem kell "hagyni" sírni. Ha azonnal reagál az ember a sírásra, akkor is már hallott valamennyit belőle, észreveheti a különbséget.
De ha már könyv: amikor én Benit vártam, én is olvastam mindenfélét, de az első időkben bizony nem elsősorban erre volt szükségem. Két dolog volt nehéz, amihez szükségem volt a korai időkben segítségre.
Az egyik érdekes módon a sima gyerekgondozás (fürdetés, hogyan kell pontosan lázat mérni, mennyire öltöztessük, hogy ne legyen melege, ne fázzon és egyáltalán honnan lehet megállapítani), a másik pedig a szoptatás. Mert arra jó készülni, bizony nem jön ösztönből, pontosabban hiába van meg mindkét oldalról minden eszköz és szándék, össze is kell passzoltatni
(és az még rosszabb, ha esetleg nincs is meg (pl. a baba besárgul, aluszékony, és nincs is kedve emiatt szopizni)).
Akkor sajnos még nem volt szoptatás könyv, de ma már kapható olyan, amit én is bátran ajánlok:
MÁRTA GUÓTH-GUMBERGER; ELIZABETH HORMANN: Szoptatás c. könyve, ill. kicsit kapcsolódik ehhez (éjszakai alvás, szoptatás kapcsán):
WILLIAM SEARS: Éjszakai gondoskodás c. könyve.
Más: te kérdezted a Máv-ot, ugye? Én ott szültem a nagyokat, sajnos a dokim elment, így most nem ott fogok. Én elégedett voltam, főleg legutóbb (már ugye nem volt szükségem komoly segítségre, de azt szerettem volna, hogy a baba maximális időt tölthessen velem). A szülőszoba szuper, én olyat még nem láttam máshol, mint ott (egyedileg szeparálható szobák, egy közülük kádas-alternatív). Mondjuk a gyerekosztályon ott is talpon kell lenni, mert ha az ember segítséget akat, akkor ki kell nyitni a száját, mert hagyják az embert, de ennek pont az lehet a hátulütője, hogy ha segítség kell, akkor esetleg nincsenek épp jelen. Viszont természetes, hogy a babák az anyukával vannak, éjszaka is, sőt akár a te ágyadba is veheted (persze nem szabad ágyon hagyni őket egyedül, de aludhat veled), viszont ami máshol nekem nem tetszett, az itt szerencsére nincs is meg: nem lehet hozzátartozónak bemenni a szobába.
Egyszóval: én ajánlom a Mávot, és szívesen szülnék ott megint.
Megint más: az én párom azt mondta legutóbb valakinek, hogy ő ott a szülőszobán lett apa. Addig nekik nagyon megfoghatatlan, de még nekünk is. Nekem is furcsa még így negyedszerre is, hogy van bent valaki, aki ki fog jönni.
Hú, és nem bizonytalanodik el az ember? Dehogynem. Mindig van valami újdonság, vannak dolgok, amiktől talán én már nem aggódok, de van, ami mindegyik terhességnél megmarad, ill. vannak újak, másfajták. Mi akartuk, terveztük ezt a babát, de azért a 2 csík láttán én is feltettem a kérdés, hogy biztos? Biztos, hogy megint, biztos, hogy most? De ahogy telik az idő (meg nekem sokat hozzá tett az is, amikor azt hittem, hogy elveszthetem), egyre inkább tudom, hogy igen.
Tünde!
Csak otthon kell pár órára hagyni (esetleg egy napra) apukát a gyerkőccel. aztán kiderül számára is, hogy neked mit kell csinálni. És az is, hogy ő választotta a könnyebb melót.
Timi!
Anno minket Beni szabályszerűen kirugdosott egy mozifilmről.
Mondjuk már "nagyobb" volt, de egyértelműen jelezte, hogy azt utálja.
UH: ja, csak jó doki kell. Nekünk még a nyelvét
is megmutatta legutóbb:).
Hopp, de hosszú lettem. Bocs!!!