Sziasztok Lányok!
Vasárnap jöhettünk haza a kórházból
, de tegnap vissza kellett menni a zárójelentésért, jött a védőnéni is, úgyhogy nem igazán tudtam jelt adni magunkról.
De most itt vagyok
:
Szüléstörténet:
Edinához hasonlóan nekem is úgy kezdődött, hogy reggel elkezdett csöpögni a magzatvíz pisilés után. Éppen nálam volt a nővérem, mert még egy csomó mindent el szerettünk volna intézni . Először nem is akartam elhinni, hogy kezdődik, amikor jobban elkezdett folyni sírógörcsöt kaptam a WC-n
. Úgy éreztem én is, hogy nem vagyok még felkészülve
. De nem tartott sokáig, összeszedtem magam, felhívtuk telefonon a férjemet, anyát, a szülésznőt, aztán irány a kórház.
Úgy képzeltem, hogy amikor megtörtént a felvétel a kórházban, majd szépen elfoglalom a szobámat, kicsomagolok stb. De nem így történt, egyszerre a szülészetre kellett menni. Először csak a férjem volt velem, du. 17h-ig nagyon vígan voltunk, pedig már du. 13h-tól már másfél percenként jöttek a fájások és kb. 40 mp-ig tartottak. Ez még gyaloggalopp volt, mint utólag kiderült
. Először azt mondtam anyukámnak, hogy ráérnek jönni kb. 21-22h körül, addig úgysem lesz meg a baba. Aztán fél 6-kor rátelefonáltam, hogy hol vannak már, jöjjenek, mert nem bírom. Anyukám és a nővérem is beöltözhettek és ott lehettek velem a vajúdásnál. 18-20.30-igy anyukámra támaszkodtam a vajúdás alatt, valahogy megnyugtató volt a jelenléte. Amikor jöttek a fájások alig bírtam állni, menni egyáltalán nem tudtam és végeláthatatlanul csak jöttek. Kínomban már azt mondtam anyukámnak, hogy legjobb annak, akinek programozott császárja van, és hogyha ilyen a vajúdás, akkor nem leszek képes megszülni a babát. Fájások alatt a levegőt nagyon gyorsan vettem, akkor meg a szülésznő mondta, hogy jobban kellene koncentrálnom, mert a baba oxigénellátása rajtam múlik. Akkor összeszedtem magam, és a fájdalom ellenére megpróbáltam helyesen lélegezni, nagyon nehéz volt.
Amikor már a végemet jártam jött egy hányinger és "kitaccsoltam". Ekkor a férjem vette át az irányítást, már éreztem, hogy nyomnom kell, de még nem volt az igazi.
Be kellett menni a szülőszobába ott az ágy végére támaszkodva szenvedtem még kb. 20 percet és a fájások alkalmával nyomtam, ahogy csak bírtam. Szegény férjem is ugyanúgy nyomott, ahogy én, visszagondolva elég vicces
.
Közben jött a doki és mondta, hogy most már felfeküdhetek az ágyra. Nem tudom pontosan, hogy mennyit nyomtam, kb. 5*3 nyomásra volt kint a baba. Rátették a babát a pocimra, annyira aranyos volt. Kicsit vártunk és a férjem elvágta a köldökzsinórt. Ezután elvitték a babát, ami ott történt, azt a férjem videokamerával rögzítette, hogy én is meg tudjam később nézni. Hihetetlen jól vezette a szülést a dokim, sokat köszönhetek neki
. Ahhoz képest, hogy 4100 g és 54 cm lett kis Marci összesen 3 öltésem van. Belül sem repedtem. Viszont szegény Marcinak eltört a kulcscsontja (zöldgally törésnek nevezik) és lett egy ödémája a fejecskéjén. Megszenvedett szegény
.
Nekem a gátvarrás egyáltalán nem fájt. Nálunk nem veszik ki a varratot, hanem felszívódó cérnával varrnak.
Eredetileg gátvédelemmel szerettem volna szülni, de ekkora babát képtelen voltam. Én miután megszületett a baba (közben is) hihetetlen sok elvemet adtam fel. Rájöttem, hogy olyanról beszéltem korábban, amit addig nem tapasztaltam, nem is tudtam igazából miről beszélek.
Miután lehozták a babát megpróbáltam megszoptatni, de nem akartam elfogadni a cicit
. Nagyon elkeseredtem és ez így ment a következő 2-3 napban is. Próbáltam már mindenhogyan, de nem ment, ráadásul a kezem sem nagyon állt rá, sehogy sem volt jó. Aztán amikor belövellt a tej, akkor már nem volt semmi probléma. Rájöttem, hogy kis Marci már most milyen okos, ha nem jön semmi, miért küzdjön
, majd akkor amikor már sok van, akkor szopizik... Na ez csak vicc volt, egyébként nála az is bekavart, hogy mivel 4 kg felett volt a súlya, ezért amíg nem volt tejem 3 óránként tápszert kapott, nehogy összeomoljon a cukorháztartása.
Erre jött még a csomó vérvégel sarokból, könyékhajlatból, kézfejből
. Ezeket nagyon nehezen viseltem.
20-án a sárgaság miatt vettek vért tőle, akkor még csak 237 volt az érték (250 a határ), másnap már 297 volt, úgyhogy el kellett vinni napoztatni (kék fény alá). 3 óránként mentünk szoptatni. Szerencsére 2 nap után lement az érték 195-re, úgyhogy vasárnap végre hazajöhettünk. Azóta az mi kisbabánk egy angyal
(nem akarom elkiabálni), de tényleg eszik és alszik. Tegnap a végőnő is azt mondta, hogy nagyon kiegyensúlyozott, nyugodt baba. Még azt elfelejtettem mondani, hogy szegénykémnek a szeme is váladékozik, úgyhogy azt is kezelgetnünk kell, de nem lesz semmi baj.
Hát "röviden" ennyi a mi kis történetünk.
Mellékelek néhány képet
.
Üdv.:
Eni
A kórházban...
[img]https://www.babanet.hu/tarsalgo/attachments/
1153812570.99.jpg[/img] Kedvenc képem
Durmizás közben...
Apával
Hason is tudok ám aludni...
Úgy alszok, mint apa