Csanita:
Feljebb elolvashatod a hozzászólásaimat, azokból sztem kiderül, hogy mi a tényállás. Nem próbálkoztunk, mivel még nem szeretnénk (szerettünk volna) babát, így csak becsúszott gyerekről van (lenne) szó. Teljes mértékben igazad van abban, amit arról írtál, hogy rengetegen sokáig küzdenek a babáért, ezzel szemben valaki zokszó nélkül elveteti, mert nem kell neki. Elnézést is kérek azoktól, akiket ez hasonlóan bánt, mint téged, de nem is akartam ennyire belemerülni, csak valahogy idáig sodródtam. A tanácsot csak azért kértem, mert gondoltam itt mindenki tudja, mikor érdemes tesztelni. A mi esetünkben a párommal van a probléma, nekem a szívem szakad meg, hogy most mi lesz. Most nagyon nem alkalmas az időpont még nekünk gyerekvállalásra, de ettől függetlenül én teljes erőmmel azon vagyok, hogy ha tényleg megfogant, akkor maradjon is meg a baba. Nálam nincs szó arról, hogy "nem tudok mit kezdeni a gondolattal", de szerintem te is át tudod érezni a helyzetemet, ha komolyan belegondolsz, hogy milyen érzés az, ha egy baba van a hasadban, akinek az apja a háta közepére sem kívánja őt? Természetesen, ha választhatnék, akkor nem szeretném most ezt a babát, de az emberség arra késztet, hogy nem ölhetem meg, pedig szegénykém mellett most semmi sem szól.
Inkább szurkoljatok légyszives, hogy ha tényleg baj van, akkor valahogy sikerüljön megenyhítenem a páromat. Úgy gondolom, hogy a baba minden esetben marad, max nekem kell ezt majd lelkileg feldologznom, ha teljesen egyedül maradok vele. Azt azért remélem megérted, hogy 21 évesen egyszál érettségivel a kezemben ilyen döntést hozni nem egy leányálom, és egyelőre még én sem tudom 100%-ra kijelenteni, hogy képes vagyok ezt vállalni. Akár az abortusz, akár a magamra maradás hatalmas lelki törés lenne, azt hiszem, amit nem tudom, hogy túlélnék-e ép ésszel.
Kamilla:
Azt hiszem az előző soraimból te is választ kaptál a kérdésedre.
Mindenkinek sok sikert kívánok a babaprogramhoz, és mégegyszer bocsánatot kérek azoktól, akiket megbántottam, vagy rossz érzést keltettem bennük!!!