Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok

Kgiulia
Te nem késő este vagy éjszaka szültél, mert most jutott eszembe, hogy emlékszem egy "lányra" akit a férje talán az anyukája és a szülésznő kísért fel éjszaka - kint az előtérben ült és mintha a nővérszoba melletti szobában kapott volna helyet és mintha ikrei lettek volna, de nem biztos mert így lábon csak azok kerülnek fel akik természetes úton szültek, még arra emlékszem hogy barna haja volt, de azt sem tudom, hogy rövid e vagy hosszú. Lehet hogy itt tiszta hülyeséget hordtam össze. Mondjuk az éjszakai járkálásaim során másra koncentráltam, de ennyire emlékszem csak, de azt sem tudom, hogy ez melyik nap lehetett. Na mindegy, Gratulálok a picikhez nagyon aranyosak!
erika13
 
 


Sziasztok!

Ági: A kedd nekünk szuper lenne a talira, mert szerdától már anyukáméknál leszünk Bálinttal. :)
A cukkinis rizst úgy csinálom, hogy a cukkinit krumplipucolóval hajszálvékonyra szeletelem és vajon 3 gerezd durvára vágott fokhagymával összesütöm, de csak annyira, hogy a cukkini még kicsit ress maradjon. Aztán főzök egy adag rizst, és ezt belekeverem a vajas, fokhagymás cukkinibe. Isteni, próbáld ki!

Tündériek a babák! Az ikrek élőben ennyire nem is hasonlítottak egymásra, mint itt, de nagyon drágaságosak. Pepét meg Danit már nem dicsérem, mert úgyis tudod Ági, hogy imádom őket :)

Julcsi: Bár már nem olvasod, csak ha hazajöttetek, de nagyon jó utat Nektek, és érezzétek jól Magatokat! :)

Toreau! Hol vagy??? A bababarát fordrászat óta nem jelentkeztél, pedig érdekelne engem is, hogy ez mit jelent és hol van! Kéretik nem eltűnni :)

Még egy kép Bálint babáról:

Kép

lilló
 
 


Sziasztok!!

Lilla gyönyörűű fiad van!! Bálintka nagyon édes!!:-)))

Puszi!

Brigi

Kép
Kép
Kép
brikancs
 
 

 
 

Szép Napot Mindenkinek! :D

Blanka hosszú idő után először újra felébredt éjszaka és a reggel 6-os evés után sem óhajtott visszaaludni, így ma pihenőnapot (vagy inkább pihenődélelőttöt :) ) tartottam és a következő etetés után őt is + magamat is elaltattam. :) Jelentem 2,5 óra pihenést sikerült magamává tennem és a kisasszony még alszik. :D
És rájöttem milyen szerencsés vagyok, hogy általában nem ébred meg éjszaka.

A társaság meg jó grafomán volt közbe, győztem olvasni. :P

Lilló,
Le a kalappal előtted, hogy ilyen szorgalmasan főzőcskézel mindig. Már kitaláltam, hogy Blankát hozzád fogom küldeni főzni tanulni és akkor helyből a "mama főztjét" és ízeit sajátítja el, mire a frigyre sor kerül. :wink:

Ági,
A keddi tali nekünk is jó, a Feneketlen tó pedig maga a tökély. :)
És a saolinharcos nagyon édi a képen a levágott hajával.

Erika,
A babák szemgolyói egy ideig egymástól függetlenül mozognak, ezt olvastam, de nem tudom meddig. Esetleg próbálj utánanézni az interneten...

Most ennyi, mert közben már megébredt a kis manóm. De legalább még az ebédem belefért.
:wink:

Prücsök

prucsok
 
 


Szaisztok,

nekünk a kedd necces, mert ugye hétfőn lesz az oltásunk :-( esetleg szerda? bár az Lillónak nem jó :-(

Lilló
Ez a terpesz rugi tök jól néz ki, vagy ez csak a feszín, és alatta lapul akínzó szerszám ?

Erika
Nálunk apa szokta mondani, hogy néha bandzsít a Gergő, ekkor mindig rászól, mintha értené. :? És az a mániája, hogy ne nézzem 20 cm-nél közelebbről, mert akkor bandzsít be. Pedig hát elég nehéz tartani a 20 cmes távolságot pl. a szoptatás miatt :wink:

Na most befejezem az egykezezést :)

Gab

Kép

Kép
gabek
 
 


Sziasztok!

Erika! Én is ua. olvastam, mint Prücsök a kancsalsággal kapcsolatban. Szal bízzál nyugodtam a dokinéniben, és az én fiam is bandzsít picit, de kezdi kinőni. Mi az I. sz gyerekklinikán voltunk koponya, hasi, és csípő uh-on. Szerencsére minden oké, és nagyon jó ez a 3 in 1 megoldás, ami tök ingyen van. Ide kérjetek beutalót a gyerekorvostól!

Lilla, Janka! Végre valaki megmondta a frankót az "eperlevél" teával kapcsolatban. Én nem igazán hittem benne, de utólag bántott egy picit, hogy hátha ez lett volna az, amivel elkerülhettem volna a császárt. Sajna ez a tágulás nagyon úgy néz ki, hogy alkati dolog. Van itt a babaneten egy cikk, ajánlom a szülés előtt állók figyelmébe: http://www.babanet.hu/teto/csaszarutan.htm
Ez napi 12 km-es gyaloglást javasol tréningként. Úgy érzem elég fanatikus tudok majd lenni a következő terhességemnél!

Lilla! Nagyon trendi Bálintka ebben ruciban! Hol vetted?

Ági, Huncut! Fodrászat, és kozmetika remek lett, bár képet nem mellékelek :wink: A bababarát nem az árra vonatkozik, hanem a tündéri kozmetikusnőre, aki olcsón, és gyönyörűen dolgozik, a babámat magammal vihettem, és míg a fodrásznál voltam el is dajkálta! Mondanom se kell nehéz nála időpontot kapni.

Csilla! Gratula a névhez, ne hagyd magad eltántorítani, ha neked ez tetszik. Akkor már ne is legyen egy Viktor se ebben az országban??? És mi a helyzet a Ferenccel?? (Az úgyse jön be senkinek :shock: :shock: )

Prücsök! Én is hasonló elveket vallok a gyerek szoktatása terén, hadd taluljon, minél korábban, minél többet! Mi lehet, hogy megyünk Horvátba, miután Robika betöltötte a 3 hót :P :P Én ott leszek vele, és neki ez a legfontosabb most!

Pussz

KépKép
toreau
 
 


Tegnap egrest teszteltem Blankán és nem lett tőle hasfájós. Éljen! Az egy szem bokrunkat tehát mind leszüretelhetem. :)
A dinnye is oké, bár mértékletes vagyok azért.

Gabek,
Tegnap nálunk sem volt kaki és a ma reggeli séta után/közben megjött az ihlet. Gondolod, hogy van összefüggés?

Lilló,
Olyan szépet küldtél mailben, hogy alig bírtam elolvasni a könnyeimtől. Hát ezért lesz minden hullámvölgy után mindenkiből megint a régi jó mami, mert el lehet nézegetni őket órákig éjnek évadján is akár. :) Köszönöm.

Jaj sírás van, közeleg az etetés idő, rohanok.
ági

prucsok
 
 


Sziasztok

Köszönöm szépen mindenkinek az információkat

Prucsok: hány hónapos a babád, hogy egrest, dinnyét - adsz neki?

Gabek: ok, de sajna én mindig úgy látom, hogy picit furán állnak a szemei, nem durván de én látom

Toreau: köszi szépen az információt

Az én drága öt és fél hónapos babám még csak ma volt hajlandó előszőr a krumplit egy kis barackkal lenyelni, egyébként a barack és a meggylevet megissza, remélem, hogy az én kis bogárkám is hamarosan sokmindent meg fog enni.

Szép álmokat mindenkinek!
erika13
 
 


Sziasztok!

Gabek, Prücsök!
Nálunk sem volt kaki tegnap hajnal óta és ma délelőtt lett. :) Ez vicces :D

Sanyi baba ma rettentő nyűgös volt, alig bírtuk apával elaltatni. Nem tudom mi van a levegőben...

Sziasztok,
Móni

Kép
Kép
huncut
 
 


Erika,
Blanka még csak 1,5 hónapos, így nem neki adom, hanem magamnak :), de ugyebár az egyik puffaszt, a másik hasfájósít rajtam keresztül, így fő a mérték, ha már egyszer gyümi szezon van és nem tudok ellenállni. :D

Prücsök

prucsok
 
 


hú, szívesen találkoztam volna én is ám veletek, kedves kismamákkal
de nekem marha messze lenne a feneketlen tó és a margitsziget is momentán
nem biztos, hogy meg tudnám csinálni 2 etetés között az oda-vissza autókázást
no majd egyszer, ha már nagyobb lesz kislánykám, és nem ilyen sűrűn eszik, meg én is bátrabban kimozdulok

tudtok ajánlani jó masszőrt? gyötör a hátfájás

érdekes, hogy mióta gyerekkocsival tolatok az utcán, sokkal kedvesebbek az emberek, többen mosolyognak rám, szólnak hozzám idegenek :)
csodát tesznek a gyerekek velünk


Gabi,
ha úgy megy nálatok is minden, akkor nem kell tartanod az oltástól!
ez az újfajta hatóanyag tényleg klassz, mert nem volt láza jankának, még csak borogatni sem kellett a combját
sőt, nem is nagyon látom, hol van a szúrás helye, csak sejtem...hálistennek :)
ma nálunk sem volt kaki, ez nagyon ritka
de nem aggódok, állítólag normális ha pár napig nincs
a védőnőm azt mondta, hogy kamillateát adjak neki, ha 2-3 nap telik el nélküle
főleg a csak anyatejes bébiknél gyakori elmondása szerint, be annyira beépül a kis szervezetébe a tejci, úgy feldolgozza, hogy nincs mit kikakilni
jankamama
 
 


Sziasztok,

Ági,

Ment a privi.

Pirus,

Szüléstörténet: Számomra gyorsan zajlott, fel sem tudtam fogni rendesen, hogy mi történik, és már ott volt a karjaimban a fiam. Daniella születésére kellemesebben gondolok vissza, mert az 12 óráig tartott, nyugisan.

Azt csak érdekességként említem, hogy a terhességet úgy csináltam végig, hogy hüvelyen keresztül nem vizsgáltak, hogy ne irritálják a méhszájat. Kéthetente jártam a dokimhoz, ö vizsgált uh-al, méhszáj állapotát követte nyomon.

10 nappal hordtam túl a babát. Júli 3-án reggel 4:45-kor elment a magzatvíz. Tiszta volt, megnyugodtam így nem kellett a kórházba sietni. Felhívtam a szülészetet és mondtam, hogy útban vagyunk. Nem fájt semmim. Fél 6-kor bementünk, kaptunk egy szülöszobát (tengerpartra nézö ablakokkal, mindig ezek a legkelendöbbek, amíg van szabad köztük), egy szülésznöt, és egy csecsemöst, (doki csak akkor néz be, ha ök hívják).

Rámkapcsolták a ctg-t, baba szívhangját és a fájások erösségét figyeltük a férjemmel. A fájások 3 percenként jöttek, de elviselhetöek voltak, számoltuk a férjemmel, hogy talán du 4-5 fele meglesz a baba. Daniellával 12 órába telt. Férjem már eldöntötte, hogy milyen jót fog szundikálni addig is az apák számára szánt ágyon. Körberakta magát újságokkal és befészkelte magát. De hát nem egészen úgy történt ahogy eltervezte.

A szülésznö hordozható kis uh-al megnézte a babát, hogy jól fekszik-e, jól érzi-e magát, méhszáj milyen állapotban van. Minden rendben volt.

De aztán hirtelen erösödni kezdtek a fájások, kértem kéjgázt. Férjem figyelte a ctg-n, hogy mikor kezdödik a fájás és elöre szólt, hogy mikor használjam a gázt. Ez volt az ö feladata. A szülésznö, meg beszámolt, hogy hol tartunk, mire számítsak, mi történik éppen. A ctg már nem fogta a baba szívhangját, ezért egy elektródot csatlakoztattak a fejéhez, ez nem ért váratlanul, mert még a szülésfelkészítön mondták, hogy a babákat ök végig monitorozzák a szülés alatt.

Aztán már a gáz sem segített, kértem, hogy adjanak vmi mást, a szülésznö mondta, hogy már nem lehet, mert nagyon felgyorsult a tempó, babára koncentráljak, mert minél elöbb ki kell neki jönni. Ekkor gondoltam, hogy fiú, nem bírja a gyors iramot. Mondtam, hogy akkor csináljanak gátmetszést, de a szülésznö mondta, hogy nem kell, mert meglesz anélkül is.

Bejött egy doki is. Daniella születésénél is ö dolgozott. A szülésznö neki is elmondta, hogy minél elöbb kint kell a babának lennie. Szerencsére sikerült is. 8:58-kor megszületett, rögtön elvágták a köldökzsinórt, mert ki kellett szívatni a száját. De egy pillanat után megkaptam a hasamra. Nagyon gyorsan zajlott minden. Férjem elvágta a maradék köldökzsinórt, mert hosszúra hagyták a gyereken, hogy az apuka ebböl azért ne maradjon ki.

Kicsit vérszegény lett, mert nem kapta meg a vért a méhlepényböl, de délutánra már normálisak voltak az eredményei. Reggel született, még délelött kérdeztem, hogy nem mérik meg? Mondták, hogy ráér az, most az a legfontosabb, hogy a testünk összeérjen, szopizni is kezdett. 6 órát maradtunk a szülöszobában.

Egy kis tálcán szendvicseket hoztak be, a svéd zászlót és két pezsgöspohárban üdítöt. Ezt az apuka mind be is vágta, kimerítette szegényt a szülés. Annyit nevettünk ezen. Délután lemérték Viktort, 3430 gram, 49 cm.

Mondták, hogy legalább egy éjszakát maradjunk bent, hogy kipihenjük magunkat és Viktorra is rá tudnak nézni. Délután 3-kor kaptunk egy másik szobát, férjem hazament a lányokért. Daniella nagyon örült a tesónak, Kriszti megnézte és annyit mondott az apjának hogy gyere menjünk haza, nem akarok itt lenni. Hát igen, egy újabb rivális a családban.

Más. Írtad, hogy bekapta Zsombi ezt a vírusos hasmenés dolgot. Fertötleníts át mindent, mert ez a vírus újra fertöz. A lányaim télen estek át rajta, de minden mosható és nem mostható játékot (néhány tönkre is ment a mosogatógépben) átmostam, lefertötlenítettem. A városunkban egy ovit kellett 3 napra bezárni, mert a gyerekek újra és újra visszaestek. Átfertötlenítettek mindent és nem is lett gond.

Na most már húzok aludni.

Jó éjt mindenkinek.
Puszi
Csilla
csillah
 
 


Jó reggelt! Sziasztok!

Csillah, nagyon köszönjük a történeted, megrigatott. Gyönyörű történet:-))

Ki volt a dokid?
Gratulálok mégegyszer!!:-))

Puszi!

Brik

Kép
Kép
Kép
brikancs
 
 


Sziasztok,

Más a hasmenéstől szenved én pedig a szorulástól. :shock:
Úgy látom ez a fránya tápszer emészthetetlen, vagyis inkább nehezen emészthető :( Van valami tippetek, hogy hogyan tudnék szegénykémen segíteni, hogy megszabaduljon a bent rekedt kakiktól?
Nem gyógyszert szeretnék, hanem valami jól bevált ősi praktikát, biztos van ilyen a tarsolyotokban :lol:

Edit
Ezek szerint Janka nem lázasodott be? Nem volt szükség lázcsillapítóra sem?
Ez megnyugtató, mert akkor tudunk menni a keddi talira :-)

Szép napot mindenkinek


gabi

Kép

Kép
gabek
 
 


Sziasztok, Jó reggelt!

Gabi,

Én a masszírozást ajánlom. Az a fontos, hogy jó irányba masszírozd a hasat, hogy a belek beinduljanak, mert ha nem jó irányba csinálod, csak ártassz vele.

Brik,

Látom, hogy már nincs sok hátra neked se. Jó pocakosodást.
A dokim: Alf Maesel.

Szép napot mindenkinek.

Csilla
csillah
 
 


Sziasztok!

Segítségeteket szeretém kérni, abban hogy Takács György doktor úrrol tudtok-e valamit szült-e nála valamelyikütök? Minden érdekel én ikrekkel vagyok kismami és szeretnék jól választani, de az anyagika is közbeszólnak. ha nem szeretnétek itt megosztani e-mailben is szívesen veszem zseboroszlan5@freemail.hu.

Nagyon megköszöném ha segítenétek mert lassandönteni kéne és nehéz.

Zsebi
Kép
zseboroszlán
 
 


gabi,
nekem a kamillateát ajánlotta a védőnő
még nem próbáltam mondjuk, de ezt fogom, ha ma sem lesz kakink
jankának ritkán van ilyen gondja, összesen 3-szor fordult elő idáig
milyen tápszert adsz gergőnek?
mi BEBA HA START-ot eszünk, szerintem jó
az íze is remek, mint a karamell, nem túl édes :)
neked napközben mennyit alszik kicsi fiad?
jankamama
 
 


csilla,
erről a kéjgázról már hallottam, hogy létezik, de arról nem, hogy hogyan hat, mit érez a kismama tőle
elmondod? viccesen hangzik a neve :) kéjmámorban szülni :)
jankamama
 
 


Jankamama,

Én az elsöt és most a harmadikat ennek a segítségével szültem. A szülésznö állítja be a gáz erösségét, elöször egy kis dózissal kezdesz, akkor több az oxigén benne. Majd fokozatosan emelik, a fájás erösségétöl függöen.

Egy maszkot kapsz a kezedbe, ebböl kell szívni és ebbe is kell visszalélegezni a gázt, mert egyébként ha a maszk mellé lélegzed ki a körülötted lévök is a hatása alá kerülnek.

Nekem bevált. Az a lényeg, hogy mire a fájás a csúcspontjára érne, a tüdöd tele legyen a gázzal, akkor segít. Ha a fájás kezdetekor kezded lélegezni az már késö, akkor nem segít. Ezért kell, hogy vki figyelje az órát és szóljon, hogy mikor kezdjél belélegezni. Mielött elérné a fájás a maximumot le is veheted a maszkot, mert átsegít.

Szóval nem kell, hogy állandóan rajtad legyen, mert akkor eléggé elbódul töle az ember. De erre, ha te nem tudsz figyelni a szülésznö szól, hogy le a maszkkal.

Mellékhatása vkinél hányinger. Nekem csak használt, mindenféle mellékhatás nélkül.

Csilla
csillah
 
 


Edit,
Merre laktok, hogy messze van a tali helyszín? Csak mert sokan sok felől jövünk és mindenki ott szokta megoldani az etetést. Szerintem tápszeres babáknál is megoldható a dolog, mert 2 etetés közé valóban nem férne be a tali.
Szóval a távolság miatt ne mondj le a taliról. :wink:
Amúgy a kezdeti szopi problémák miatt mi is kaptunk Beba HA Startot, de nekem nem ízlett. :roll: Szerencsére azóta elmúlt a sárgaság és rendben van a tejcsi mennyiség.

Zsebi,
Gratula az ikerkhez és üdv köztünk. :) Nekem úgy rémlik az egyik zsobatársam nála szült, ha ő egy idős alacsony doki. Megkérdezem és ha igen, akkor ő tud segíteni.
Azt hiszem ebből a társaságból talán senki nem szült nála ugyanis...

Gabek,
Nálunk is kamillatea volt. És egyél olyasmit, ami hashajtó hatású, például gyümölcsben a barackot szokták erre javasolni + a baracklevet - persze minél nagyobb gyümölcstartalmút a cél érdekében. :P Talán a szőlő is hajt... ezt nem tudom.
De ne izgulj, Blankánál 1 egész hétig nem volt miután hazahoztuk, még szélcsövet is vetetett a doktornő, aztán helyrejött. Nálatok is biztos elmúlik majd.

Csilla,
Jó hallani, hogy vannak országok, ahol ilyen körültekintően és igazán baba- és mamabarát módon vezetnek le egy szülést. Gratulálok a picurhoz és mindannyiótoknak jó egészséget! :D

Szép napot,
Prücsök

prucsok
 
 


Prucsok!
Köszönöm a válaszod. Szomorú vagyok hogy nem tud akkor nekem segíteni ez ügyben senki. :(
És esteleg Újvári doktor úr? Mert még közte vaciláltam csak ról a azt hallottam hogy nagyon sok a tarifa

Zsebi
Kép
zseboroszlán
 
 


Sziasztok!

Csilla valoban jo volt olvasni a szüléstörténetedet. Igazan megnyugtato érzés lehet egy ilyen orszagban szülni... Se halapénz, se félelem, hogy nem bannak vele megfelelöen. Irigyellek egy picit! Gratula a kis Viktorhoz még egyszer!
Régota laktok kint? Mind 3 gyermekedet Svédorszagban szülted?

Zsebi, üdv és gratula az ikrekhez! A dokidat nem ismerem. Ujvari dokival 2 szer talalkoztam az UH-nal és nem volt tul jo tapasztalatom vele :(

Agi, köszi a multkori magyarazatot. Szakbarbart hol lehet megtalalni pontosan az indexen? Nem tudom direkt volt-e, de munkaiszonyt irtal, ezen jot röhögtem, abszolut fedi a valosagot :lol:!

Képzeljétek Vincus tegnap felallat! Nem tud se kuszni se maszni, de felall... Hogy van ez kérem :? :? ??

Agi még valami. Pepét szoptatod éjszaka, ha felébred? Ö amugy atalussza az éjszakat, nem? Nekem aszonta a védönö, hogy ezzel vigyazni kell, mert van olyan gyerek, aki visszaszokik az éjszakai evéshez. Gyakran ébred fel?
Vince az utobbi 2 hétben 3 szor ébredt fel éjszaka, de teljesen, nem volt éhes és nem is kinaltam meg cicivel vizzel viszont igen és ivott is picit. Viszont nem akart visszaaludni pedig tök almos volt, 2-3 orat pörgött.. Igazan értékeltem :shock:
Mitöl lehet vajon?

és még egy kérdés a fius anyukakhoz: A füyimarkolos korszak sokaig tart? Ugy huzigatja néha mintha le akarna tépni :(....

A tegnapi kiruccanas sajna nem jött össze, de ugy néz ki, el tudunk menni a keddi talira. Hanytol lesz?

Na menek siras van...
saara
 
 


Sziasztok,

A kamilla nekünk azt hiszem nem válna be, ugyanis én allergiás vagyok rá, iszonyatosan viszketek tőle és piros hólyagok lesznek rajtam. Gondolom ezért neki sem tenne jó t ill. nem is merem megkockáztatni :(

De lehet, hogy kérek másik tápszert, mert ettől a Humanatol szegénykém nagyon szenved, hogy nem jön ki. Ha én elmegyek a gyógyszertárba és kérek akkor lehet venni is, vagy csak receptre?

Hát sajna nekünk ma nem alvós és sírós napunk van :(

Saara
Aztaaaa, milyen ügyes srácod van, hogy kapából felállt :D

Kép

Kép
gabek
 
 


Sziasztok,

Saara,

Èn 91 óta élek itt. A középsö gyereket Pesten a kettes klinikán szültem, ezért vagyok köztetek. Ö a 27. héten érkezett. Van összehasonlítási alapom. Valóban öröm volt itt mindkét szülésem, mind a környezet, mind a személyzet tekintetében.

Köszi a gratulációt.

Csilla
csillah
 
 


Csilla, sokaig éltem franciaorszagban... ismerös az érzés. Mikor megtudtam, hogy terhes vagyok oda akartam menni szülni, aztan mégsem igy alakult.

Svédorszag nagyon szép hely lehet. Jöhetnél gyakrabban mesélni:)!
A gyermekeid gondolom mindkét nyelvet beszélik.
Jaj ne haragudj a sok kérdésért!

Gabek, aranyos vagy. Igazabol nem tudom örüljek-e... Egy majdnem 9 hos gyereknek mar ugy kellene kusznia-masznia, mint a szél, ehez képest csak ül és ül és ül... ha ugy teszem, magatol persze nem :)!
Na azért nagyon örülök am, olyan édes volt ahogy sikitozott örömében :)!

Ritaval mi a helyzet??

Lilla, Timiröl tudsz valamit? A gépe teljesen bekrepalt?
saara
 
 


Sziasztok Csajok!

Eléggé eltűntem mostanában. Máté újabban elnézeget egyedül is fél-egy órákra (nagy néha alszik is napközben!), és így minden időt kihasználok főzőcskézésre, takarításra. Soha nem gondoltam volna, hogy ennek az utóbbinak is örülni fogok valamikor.

Csilla!
Én is gratulálok a szülésedhez. Azt hiszem, ez álomszülés.
A második gyermekedet császárral szülted itt Pesten?

Gabi!
A brutál módszert, a hőmérőzést nem próbáltad? Igaz, ezt csak ritkán szabad, de beválik, ha nagyon összeállt a kakija. Tudod, hőmérővel ki lehet csalogatni. (Szegény babák!!)

Zsebi!
Újvári doki nekem sem volt szimpi, de aki nála szül, az általában jó véleménnyel van róla =én uhán találkoztam vele).

Ja, azt akartam még mesélni Nektek, hogy voltam ma kedvenc klinikánkon, a pszichológiai kísérlet kapcsán adós voltam nekik még egy vérvétellel... hát, ahogy bementem, éreztem, hogy nekem nem az lett a végkicsengése ennek a történetnek, mint amit többen leírtatok. A szívem ugyan elkezdett baromi gyorsan verni, de semmi visszavágyódás, hanem az idegesség. Szeretnék még több gyereket, de hirtelen nagyon úgy éreztem, hogy én ide többet nem akarok jönni. Csilla, nem tudnál elintézni nekem egy-két svédországi szülést? :wink:

Egyébként a CTG-nél tényleg nem a kedvenc nénink volt, hanem egy fiatal, valóban kedves leányzó.

Kérdés: nem tudtok olyan bababarát belföldi szálláshelyet, ahol nem zavarunk egy háromhónapossal, és közvetlen a szállodánál van víz (úgy értem, medence). Az uram peremfeltétele, hogy ne kelljen elmászkálni strandra, hanem helyben oldjuk meg. Ja, és ne legyen csillagászati árban, mondjuk 3*-os kategória. Köszi az ötleteket előre is.
Üdv,
Rita
rita81
 
 


Sziasztok!!


Képzeljétek már elmúlófélben van a pocak keményedésem!!Ma voltam dokinál mindent rendben talált kis picurkánál is, kell mennem majd vérvételre megint, hogy megnézze biztosan oké-e minden!?

Szeretnék szép bútort venni a kicsi lánykámnak, de még sehol sem találtam igényeset és jó árban lévőt!?
Valaki tud egy olyan bababoltot ami kb akkora nagyságú mint az Auchan, és minden megtalálható benne ami a kicsikének kell!?A Brendont ismerem, annál egy kicsit olcsóbb helyet keresek!!:)

Érdeklődni szeretnék, hogy a klinikán milyen a vajúdó!?Hallottam olyan kórházról ahol még zene is ment, és egyéb extrákkal volt felszerelve, hogy még jobbá tegyék a nehéz pillanatokat!?
Milyen vajúdási módok vannak!?
Kádas, labdás...stb... ilyesmikkel találkozunk ott!?Kipróbáltátok már ezekből valamelyiket!?Melyik segített valamit!?:)

Kedves Piroska!

Irtam Neked privát levelet, tudsz majd nekem válaszolni,ha van a kicsike mellett időd!!:)

Kedves Dorka!

Szintén Neked is írtam privát levelet, kérlek Te is válaszolj!!

Kedves Kinga!!

Láttam csináltál egy külön helyet ahol Dr. Mericliről találhatunk meg infókat!!:)
Nekem is eszembe jutott!!:)
írtam neked levelet pár napja, még nem válaszoltál, ha van időd írj vissza!!:)

Köszönök mindent és nemsokára visszajövök olvasgatni!! Addig is további szép napot!!:)
Hűsöljetek sokat!!:)

Réka
rékuci25
 
 


Sziasztok!

Nekünk is volt tegnap kaki problémánk, szerintem a melegtől. Túl sok vizet párologtat a szervezet, és a kaki benn szorul. nekünk valóban segített a tea. vagy egy decit benyelt belőle a babó!

Csilla! Nálunk a műtőben nem volt magyar zászló :( :(

Lilló! Megcsináltam a cukkinis rizses currys csirkét. Tök jó! Te ötletek valóságos tárháza vagy főzés ügyben! Mindez papírtól függetlenül :wink:

Nyűgi egy nap ez a mai, megyek...

Toreau

KépKép
toreau
 
 


Sziasztok!

Iszonyat meleg van, én most leginkább azért irigyelem Csillát, mert Ő Svédországban van, és Neki biztos valamivel hűvösebb van...
Szép a szüléstörténet is Csilla, bár én részemről a magaméval is elégedett vagyok :) nagyon megható volt, hogy az apukának is hagytak a köldökzsinórból, na meg a pezsi meg a szendvicsek, hát nem semmi.

Gabi: a képen nincs rajta Bálinton a kínzóeszköz :) csak szegénykém már akkor is szétrakja a lábait, ha nincs rajta, úgy megszokta.
Egyébként ha kedden lesz a tali is jöhettek nyugodtan, a Margitszigetestali pont egy nappal a mi két hónapos oltásunk után volt, és nem volt semmi gond.

Toreau: fogalmam sincs honnan vannak a ruhácskák, szülés előtt hónapokig őrült iramban vásároltam mindenhol, mindent :)

Réka: Én tudom Neked ajánlani a Mária babaruha nagykert és a Minimanót, igaz nem Auchan nagyságúak, de mindkettőben van minden. Mi ezekben szereztünk be mindent, elég jó árban vannak a cuccok. A Mária a Visegrádi utcában van, a Minimanó meg a Nagy Lajos király útján.
A vajúdó hatágyas a Klinikán és ott nincs zene, de a szülőszoba az egyágyas és ott van zene is, választhatsz a repertoárból,vagy vihetsz is magaddal, amit szeretsz.
Labda van, meg zuhanyzó, más extra nincs. De megmondom Neked őszintén, hogy nekem nem hiányzott semmi, én csak összegörnyedve bírtam feküdni, ennyire voltam képes a fájdalomtól. Mondták, hogy próbáljak sétálni a folyosón, meg guggoljak vagy amit akarok, de nem bírtam semmit. Sajnos rá kellett jönnöm, hogy nagyon rosszul tűröm a fájdalmat ahhoz képest, hogy kézilabdáztam, ami nem egy finom nőies sport. :)

Sára: Timiről semmit nem tudok azon kívül, hogy még mindig nem jó a gépe. De nagyon-nagyon remélem, hogy hamarosan köztünk lehet, mert hiányzik.
Tök jó lenne, ha végre Ti is tudnátok jönni a talira, már olyan kiváncsi vagyok Rád. A Feneketlen tó nekem külön élmény lesz, mert rengeteget futkároztam körbe tesi órán :)

Joe: Ti merre vagytok? Csak nem nyaraltok? Néztem az iwiw-en, hogy egy gimibe jártunk, bár mire Te elkezdted én már végeztem is, tehát nem futhattunk össze akkoriban. :)

Prücsök: Szívesen a mailt, én is úgy kaptam vkitől és úgy meghatott, hogy gondoltam megosztom Veletek.
A főzésről meg annyit, hogy nekem ez hobbi, tökre kikapcsol, és amíg a fiacskám alszik ebben élem ki magam, mindennap mást alkotok, tehát nem jár érte külön dicséret :oops: Ma nem főztem, mert van maradék gyümileves.

Nah megyek, mert mindjárt ébred a Drágám.
Puszi
Lilla

lilló
 
 


Sziasztok!

Mindjárt elhúzunk anyósékhoz két hétre, csak még gyorsan beugrok ide.

Lilló! Köszi az emailt, nagyon igaz!

Mivel elutazunk, nem tudunk a keddi talira menni, sajna.

Állítólag a jövő héten is ilyen kánikula lesz, otthon egy kicsit jobb a levegő, mint a panelban...

Mindenkinek szép hétvégét! Sziasztok,
Huncut

Kép
Kép
huncut
 
 


Sziasztok!

Ritához hasonlóan nekem sem volt lehetőségem pár napig erre járni, úgyhogy sajnos csak hébe-hóba olvastam el a hozzászólásokat.

Gabi!
Székrekedése Botinak is volt többször, amig csak szopizott.
Egyszer hét napig nem sikerült produkálni semmit, se kamillatea, se masszázs, se hőmérő nem segitett, pedig ezek a módszerek hatákonyak szoktak lenni.
Nekünk egy gyógyszerész ismerősünk, aki gyakorló anyuka ajánlotta a Laevolac szirupot, ami gyakorlatilag nagy koncentrációjú cukorszirup és azért adható biztonsággal, mert nem szivódik fel. Egyet nem tudok már, hogy hány hónapos kortól adható, de a gyógyszertárban meg tudják mondani.

Sára!
Képzeld, én is most élem a kifáradásos heteimet. Nagyon rosszul esik a dolog, mert egyre többször vagyok ingerült Btoival, amikor például nyafog vagy nem akar rendesen enni.
Anyukám is észrevette és mondta, hogy nem jó ez igy, mert a baba is megérzi, hogy idegesit esetleg , úgyhogy most az a házi feladat, hogy ki kell kapcsolódnom. :D
Még nem tudtam elkezdeni :) :), de jövő héten megyönk nyaralni két hétre Balcsira, remélem, a levegőváltozás és a pancsi kicsit helyretesznek.
Te kitaláltál már valami antidepresszánst? Arra gondoltam, hogy ha sikerül anyukádat elhivni, elmehetnénk együtt Ruhagalériázni, persze csak akkor, ha nem egyedül szeretsz vásárolni.


Bocsánat, most be kell fejeznem, mert Boti ideült az ölembe és veszélyben a levelem! :D

Puszi

Kinga
kgk
 
 


Sziasztok,

Saara,

A lányaimnál a svéd nyelv dominál, ha Mo-on vagyunk egész jól belejönnek a magyar nyelv használatába is, de a nyelvük azért svédül pereg, ha gyorsan mondani akarnak vmit.

Rita,

A középsö gyereknél csaszit terveztek a klinikán, de természetes úton lett meg végül.

Lilló,

Csak pezsgöspoharakat kaptunk, a poharakban üdítö volt. Igen, itt elviselhetö a nyár, most napközben 27-28 fok van már egy hónapja. Én sem szeretem a kánikulát.

Toreau,

A svéd zászló használatának nagy hagyománya van itt. Ha vkinek a szülinapja van, akkor az mindig felkerül az asztalra. A kertekben is sokaknak van zászlórúdjuk, ha vkinek szülinapja van felhúzzák, ha vki meghal félárbócra eresztik. Szerintem szép gesztus, hogy így köszöntik a kis jövevényeket is.


Na megyek, Viktor éhes.

Puszi

Csilla
csillah
 
 


Réka,
Rémlik, mintha idén az egyik Kismamában olvastam volna, hogy a Baby Expressz (olasz + spanyol gyerekbútort forgalmaznak) nyitott egy használt bútor boltot valahol a 22. ker. környékén... Több sajnos nem rémlik róla, de ha megkeresed és megnézed a honlapjukat és tetszik, esetleg kérdezd meg telefonon.

Kérdés: ha a picur nem eszi meg a felmelegített anyatejet, visszatehetem a hűtőbe, hogy egy következő etetésnél adjam oda? Nem visszafagyasztásra gondolok, csak sima visszahűtésre. Ez már régóta foglalkoztat, bár már jó az evőkéje a drágámnak. :) És még valami (ez talán költői kérdés, de ma felmerült bennem, ne röhögjetek ki :? ): az anyatej is megsavanyodik?

Na elteszem magunkat holnapra.
Jó éjt,
Prücsök

prucsok
 
 


Jó reggelt :)

Ezt a graffomán társaságot :P :P :P

Végigolvastam minden hszt, de olan likas fejem van, hogy öröm nézni, igy előre is bocsi, de ez a hsz turmix lesz :)

Lilla

Annyira édi Bálintka a képen. Receptet köszi, tegnap este megcsináltam, csak kicsit továbbfejlesztettem: a cukkini párolásakor a végén én beletettem egy pohár tejfölt, kicsit összerottyantottam és ugy zuty bele a megfözött rizs, kicsit tovább rotty és kész, isteni lett, sült pulykafelsőcombfilét csináltam hozzá.

Sára

Szakbarbár ezen a fórumon található : http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9036766

Érdemes visszaolvasni benne, mert nagyon jó tanácsokat találsz, sőt azért is, mert többen is járnak hasonló cipőben, mint te most és ott már válaszol is a kérdésre. Jelenleg szabizik a csaj, de vannak mások is akik segitenek a válaszadásban, viszont vérprofinak őt tartom, szal olvass vissza, lehet hogy a kérdések között ott a válaszod.

Gratula a felálláshoz, ne izgulj, ráérez az izére és fog kuszni mászni is.

Pepe alapjáraton átalussza az éjszakát, de ebben a kánikulában mostanában többször is megébredt, én adtam neki cicit, szopizott egy kicsit de aludt is tovább, vagyis csak szomjas volt, hála engem még nem örvendeztetett meg azzal, hogy huzamosabban fentmaradt volna éjjel.

Kuki huzogatásra csak azt tudom mondani, hogy Dani most sokat meztelen és ő is csinálja, de ahogy elnéztem önkéntelenül, reflexszerüen. Az ismerős fius anyukák azt mondták hogy ezt ugy 5 éves korukra kinövik, remélem....




Rita

Ugye milyen jó egy kis kikapcsolódás a konyhában? :)
Sajnos szállás ügyben nagyon segíteni nem tudok, de ismerősök mostanában itt voltak (májusi bébije van), nézd meg hátha bejön:
http://www.almasyhotel.hu/index.html



Réka

Az jó hír hogy csökken a keményedés, de azért továbbra is vigyázz magadra, hogy tartós maradjon a keményedés nélküliség :)

Lányok már itrák neked a Mária Nagykert és a minimanót is tényleg érdemes ott körbenézni. De én még a babaszobán is végignézném a hirdetéseket, mert sok gyártó ott is add infot magáról, hátha megtalálod amit keresel :)

A klinika szülőszobája nem éppen alternativ, szal olyan lehetőség nincs mint a Szent Imre ikeás szobájában, viszont nagyon jól felszereltek, sok féle pozicióba állitható a szülőágy a fekvéstől a szülőszékig sok sok poziciója van. Van labda, és támaszkodó rud, de lehet zuhanyozni is, minden szülőszobához tartozik egy zuhanyzó és wc. Zenét hallgathatsz ha igényed van rá. Miután megszületett a baba nem viszik el, hanem ott látják el elötted, persze ha minden rendben van vele és nem igényel intenziv ellátást. Érdemes szülésznőt választani, ha gondolod, ő még a szülés elött megmutat neked mindent, válaszol a felmerülő kérdéseidre. Kérdezd meg az orvosodat hogy ő kivel dolgozik szivesen.

Prücsök

Szerintem mivel ez is tej, tuti megsavanyodik, hogy lenne e belőle aludtej azt nem tudom, nem probáltam még.
A felmelegitett tej sajnos elöbb romlik, főleg ebben a kánikulában.

Huncut

Jó utat nektek, remélem a következő talira már ti is eltudtok jönni :)


Zsebi

Gratula az ikrekhez. A dokidat nem ismerem akiről érdeklődsz, de az Újvárihoz nekem is volt egyszer kétszer szerencsém, sokan járnak hozzá, ezért elég kevés ideje van, és elég rapszodikus volt a hangulata, ha jó napja van akkor kedves volt az uhán, ha rossz akkor futószalagos volt, bár én a második terhességem alatt nem találkoztam vele ott. Jah és magánrendelése van, ami nem kevés mani....

Gabek

A dokit kérd meg hogy irjon fel másikat, mert amugy egy vagyont hagysz ott a gyógyszertárban tápszerre.
Kakigondra van még homeos bogyó is ha gondolod érdemes azt is kiprobálni.

Nah megyek mert üvöltés van a kiságyból szentem éhes...

Még egy gyors tegnapi sztori: vásároltunk az auchanban, Pepe a békésen alukált a bébihordozójában a bevásárlókocsi tetején. Mindenki megnézte és odavoltak, hogy milyen édesen szundizik. Jött egy család, anyuka mutatja a kislányának, hogy nézd milyen aranyos baba és hogy vegyen róla példát. Szóba elegyedtünk, kiderült, hogy a kislány 13 hónapos és 8 kiló, Dani meg ugye 4 és fél hós és 8 és fél kiló, teljesen lehült tőle az anyuka. Lányok Pepe jóval nagyobb volt a kislánynál, nem volt semmi látni, egyforma méretű ruhát hordtak :)

Nah csönd lett, még egy vásárlói storit megosztok veletek, ez olyan okos vevőszolgálatos lesz, apa mesélte tegnap:
kapcsoltak neki egy hölgyet telefonon:
H: Jó napot, érdeklődnék, hogy az akciós tanyasi csirkecombjukból van e még, amit az újságban hirdetnek?

apa: Asszonyom, nálunk nincs akcióban ilyen, hol tetszett olvasni, vagy látni?

H: Hát itt van elöttem a Tesco újság és abban látom hirdetve

apa: Elnézést asszonyom, de az auchant tetszett hívni.....

Én egy jót mosolyogtam rajta, igaz, hogy az auchanra is már azt mondják, hogy madaras tesco :P :P :P

puszi

Ági

KépKép
KépKép
Ágiboszi
 
 


Sziasztok!

Mennyit írtatok!

Sára, én úgy vettem rá Aysét a mászásra, hogy jó messzire letettem elé a telefonomat (hiába az a kedvenc játéka), ő meg nagyon-nagyon akarta, "kénytelen" volt elindulni érte. Szóval egy kis ösztönzés kell...

Prücsök, inkább ne add oda azt a tejet, ami egyszer már fel volt melegítve, nehogy hasmenés legyen belőle. Bár ha az a cél :lol:
Félretéve a tréfát, lehet Blanka meg se enné.

Csilla, jó volt olvasni a szülésedről.
Második lányod mekkora volt születéskor? Sokáig kellett a klinikán maradnia?

Most látttam Marsi Anikó-féle hazamenetelt. Köszi, hogy feltettétek ide, nem nézem azt a műsort. Remélem elmúlik nála a Haza Anyácskája-szindróma.
Egyébként tényleg jó volt látni a kórházat, beindultak az emlékek.
L. Claudia is ott fog szülni? És kinél? Látszik, hogy nem olvasok bulvárt?

Márti

KépKépKépKép
aysegül37
 
 


Helló mIndenkinek!

Megvagyunk ám, csak az elmúlt két hét nagyon mozgalmas volt!
Köszönjük szépen a sok gratulációt!
ha nem vagyok pofátlan kérnék még tejnövelö üzeneteket, mert ebből hiány van!

A szülésről:
jún. 30-án már nagyon nem bírtam a meleget, a hasamat, s mondtam a párpmnak, hogy kész, elég, én szülni akarok. Felvettük a videóüzenetet a lányunknak, megmutattam a hasam neki, és mondtam neki,hogy most már nagyon várjuk! Este 10-11 körül elmenet a nyákdugó. felhívtam aszülésznőt, hogy most mi legyen. Mondta, hogy ha tudok aludjak, majd meglátjuk, innen még sokáig tart a dolog. Mi szépen lefeküdzünk, reggel úgy 8-9 körül keltem, hívott a szülésznő, hogy mi újs? Mondom úgy 10-15 perces fájásaim vannak. Megeygeztünk, hogy bemegyünk egy vizsgálatra, hogy mi újs velem. Megreggeliztünk, apa mgborotválkozott és 50km/h-val elindultunk a kórházba.
12.30kor vettek fel a rendszerbe. júl 1-jén, minden ment szépen a maga útján, Anna közölte, hogy nem megyek haza, vegyem fel a hálóinget, s elfoglaltuk a szülőszobát. Fél kettőre már adoki is ott volt, mert olyan gyorsan tágultam.Az 5 perces fájások között néha aludtam egy kicsit! Aztán jöttek szépen a 2 percesek, majd toltam, toltam, toltam, de gyerek mást gondolt s a fejecskéjét rossz irányba fordította, s sajnos nem sikerült befordítani. 5 kor úgy döntött a doki, hogy nincs mire várni, leállították az infúzót és császárra vittek full altatásba. Én még az asztalon is toltam, hátha. Ha a kis buta jól fordítja a fejét akkor szuper gyorsan és mminden fájdalomcsillapítás nélkül megvan az első gyerekünk 5-re. A babám még a tolások közepette is piszok jól érezte magát, boxolt, tökéletes szívhanggal bírta a dolgot, azt mondják a hangja is erős volt! apa nagyon meg volt illetődve, de hős volt!
sajna az altatásból elég rosszul jöttem ki, de ezt már megszoktam.
Az őrzőben töltöttt éjszaka érdekes volt, szerintem naygon kedves volt vlem mindenki, szülésznő, doki, ápolónők. Este még megnéztem az őrzőben a brazil-német mecset.
Sajna a babámat csak másnap délben láthattam. igazi kis gyöngyszem a bestia!
Az osztályon az Ica nénis szobába kerültem, s igazán megkapott minden segítséget az ember mindenkitől. Én nekem a kaján kívül semmire nincs egy rossz szavam sem.
Egy dolog hibázk, kevés tejcsim, illetve még csak most ekzd indulgatni, ezért agyerkőc keveréküzemmódban megy, tápszeres kiegészítéssel élünk! Remélem ez azért változni fog! Valakinek tuti receptje nincs? Varázslás is érdekel!
Az első nap itthon zűrös volt! Azt inkább szeretném elfelejteni. Ma már sokkkal rendezettebbek vagyunk! Egyenlőre nincs még napirendünk, sőt rendünk sincs.
Mégegyszer köszönöm jókívánságokat!
anid
 
 


prücsök,

nekem a védőnő azt mondta, hogy az anatejet, és a tápszert is lehet 2szer melegíteni
én csináltam is párszor már, nem lett semmi baja...
de ki hogy meri...

zseboroszlán

én újvárihoz járok már 2 éve, nála szültem, nagyon bírom!
hozzá kell tegyem magánrendelésére jártam, járok, és valóban drága, alkalmanként 7000, és a szülés 80ezer
de mobilon bármikor elérhető volt, hívhattam, még december 24-én is fel mertem hívni, mert szúrt a pocim, és kedves volt nagyon
szóval nekem megérte a tarifa, hogy biztonságban érezhettem magam
jó volt, hogy megengedhettük magunknak
de a kórházban én is halottam egy kismamától, hogy vele UH-on morcos volt
lehet, hogy a pénz nagyon számít nála, nem tudom
mindenesetre velem így marha kedves, előzékeny, segítőkész volt, mindig rendelkezésre állt
az összes kolléganőm már hozzá jár
tényleg sok betege van, mindig szól a telefonja
szóval szerintem jó szakember lehet, ha ennyien bíznak benne

üdv

edit
jankamama
 
 


Ja a paraméterek:

A szülőszoba szerint 3400grammal született
A záró szerint 3100g

a centi sem stimmel: 56 és 52 között ingadozik.

Úgyhogy mi számtani értéket veszünk, s azt mondjuk mindenkinek! A Kata az azért stimmel!

3110 grammal hoztuk haza, s ma eléri már 3330 grammot! És akkor most indul a ml-kell és grammokkal való szórakozás!

Képet majd rakunk fel, s remélem csíkom is lesz!
Eygenlőre élvezem, hogy 11 kg- val kevesebb vagyok, s vlassan visszakapom az alkatrészeimet! Már csak 9 kg van rajtam. Javaslaom a most szülőknek a haskötőt és jeges hasborogatást.
remélem nekem is tudtok majd sok segítséget adni! Egyenlőre a tejcsi ügy érdekel!
anid
 
 


prücsök,
mi wekerlén lakunk, kispesten
nehezen tudom még elképzelni, hogy máshol etessek, mint itthon
tápszert útközben hol tartom hidegen, hol melegítem
szoptatás is macerás nekem más helyen, mint a megszokott
nagyon szertartásosan csináljuk ezt még, nem olyan lazán :)
mindig viszek órát, ha elmegyünk itthonról mondjuk bevásárolni is a fárjemmel, gyerekkel, hogy időre hazaérjünk, etetésre, kicsit még görcsölök ezen...így nem hiszem, hogy bevállalkok egyelőre ilyen lányos bulit
de pár hónap múlva majd szívesen csatlakozok ám!
üdv
mindenkinek
edit
jankamama
 
 


Edit,
Semmi nem erőszak és a szertartások a picinek is nagyon fontosak, de remélem azért hamarosan találkozunk. :wink: rita is Wekerlén lakik, úgy emlékszem.

Anid,
Üdv újra köztünk. :D Jó hallani, hogy ilyen jól éled meg az anyaságot és jól élted meg a szülést. :)
Sajnos tejcsi ügyben sok okosat nem tudok mondani: sok folyadék, laktoherb tea, illetve nekem anno javasoltam egy emlőápoló olajat, ami állítólag segíti a tejtermelést. Én néha használom, de egyelpre van elég, így nem tudom mennyit módisít a mennyiségen. :? Weleda termék, a neten utána tudsz nézni, nekem úgy hozták.

Zsebi,
Anyagilag mi nektek az elfogadható? Vagy inkább a klinika ambulanciájára járnál? Csak mert az én dokimnak ikrei vannak (2 évesek), ha ez számít, de csak magánrendelése van. :(

Ezt a cukkinis rizst én is kipróbálom hamarosan, a tejfölös verzió különösen tetszik.
A mai menü: meggyleves, virsli tojásos lecsóval.

Ma egyedül elaludt Blanka délben, ráadásul mindenféle sírás nélkül! :P Remélem szokásává válik.
Reggel pedg arra mentem be a szobájába, hogy szopta az ujját. Olyan édi volt! :lol: Le is fotóztam gyorsan, majd felrakom.

Na etetek,
Prücsök :P

prucsok
 
 


Sziasztok

Anid
Előszőr is gratulálok nektek! Sok boldogságot!
Én januárban szültem (császár) császár után nehezebben indul be a tejcsi, nekem sem volt elég, én eleinte mindig odaadtam neki mind a két cicit így eleget tudott kiszívni magának, és csak kb a 3. hónaptól kap tápot is. Én Laktoherb teát iszom mióta hazajöttem napi kb 2 litert, így még ma is kap reggel és este is kb. 50g anyatejet.
Egyébként nekünk sem egyforma a súly a zárójelentésen és a kiskönyvben, a magassága az igen.
Hogy csináltad, hogy máris 11 kg-al vagy kevesebb.
Én nemhogy kevesebb vagyok hanem még több. Mondjuk én a terhesség alatt csak 6 kilót híztam, mert diétáznom kellett és insulint is adnom kellett magamnak, úgyhogy amit akkor nem ehettem meg azt azóta bepótoltam, meg sajna akkor eszem mikor hagynak - elég rendszertelenül, biztos ez az én nagy bajom, na de mindegy majd csak vissza fogyom én is szépen.
erika13
 
 


gggggggggggggggg
anid
 
 


rita, tényleg, te wekerlei vagy?
akkor lehet már láttuk egymást itt kerengeni a babakocsival :)
jankamama
 
 


Helló Erika!
Úgy sikerült fogyni ennyi, hogy 20 kg-ot híztam! :( ez a víz,ami azóta távozott, a maradék szerintem a tényleges hízás. Most 65 kg vagyok, de ha beindul a tejtermelés, amit nagyon remélek, szerintem marad is ez a plusz, csak az egész ruhatáramat kell majd lecseréni, de kit érdekel, ha lesz tejcsi!

Prücsök: tejcsi ügyben: én is Laktoherb teán vagyok, talán annyi a változás, hogy ma csak 70 ml pótlást kapott, a többi anyatej volt!
Azt sajna nem tudom, hogy mennyit eszik, mert a mérés nem mindig jön össze.

A g-ket apa írta, megpróbált szalagot feltenni! :P :oops:

Hogy is kell csinálni ezt a csíkot?
Képet hogy tudunk feltenni?
anid
 
 


Sziasztok!!!

Jaj de jó, hogy így megszaporodtunk!!!! Nosztalgiázva olvasom az új állapotos kismamák és friss anyukák sorait.......... Annak idején azt hittem egyre könnyebb lesz majd a picurral, ahogy telik az idő....és hát koránt sincs így, mindig van valami, amiben bizonytalan az ember, ami problémát okoz....Sok-sok erőt, kitartást és mindenekelőtt tejcsit kívánok Nektek!!!

Ági!

Már kezdtem azt hinni, hogy lenyúlták a sapekokat, mert a postaládánk üres volt....De a szomszéd néni ma reggel áthozta őket. 2 napig nem voltunk itthon és ezalatt ő átvette..... Nagyon szépen köszönöm!!!!!! Ha lesz valami, ami hasznosítható, akkor küldöm neked. Kell még Libero figura????
Ja! Nem tudom tudsz/tudtok-e róla, de most a Rossmannban ha vesztek 2 üveg hipp bébiételt, akkor adnak ingyen egy doboz instant babateát (kamilla és zöld erdős ízben). A hirdetési újságban úgy szerepelt, hogy 13-áig tart ez az akció, de én ma vettem joghurtot és túrókrémet, és ennek ellenére kaptam teákat.

Anid

Én az orvosom javaslatára anno urtica urens nevű homeopatiás bogyeszt szedtem, hogy legyen elég tejem. Nálam nemsokat javított a helyzeten, de többektől hallottam, hogy nekik nagyon felszaporította a tej mennyiségét.

Jankamama

Csak egy ötlet a tápszer melegen tartására. Én csak forró vizet tettem a cumisüvegbe és azt egy termoszba tettem mielőtt elindultunk otthonról. /termoszt bármelyik bababoltban vagy sparban stb kapsz pár száz forintért/. A tápszert csak akkor tettem bele amikor már fogyasztásra került a sor. Általában ezzel a módszerrel 3 órát távol tudtunk otthonról maradni.



Mindannyiótoktól kérdezném, hogy nincs-e valaki közülettek, aki szokott keresztszemes hímzést csinálni. Azért kérdezem, mert nekiálltam kötni a prücsök télire való pulcsiait és keresztszemes mintákat szoktam norvégminta szerűen megkötni...ha nem túl vastag a fonal, akkor pont ugyanúgy jön ki a minta, mint keresztszemesnél így. Segítségeteket előre is köszönöm.

gyöngyusz
gyöngyusz
 
 


Edit (Jankamama)!
Jól tudják a lányok, én tényleg wekerlei vagyok! Csodáltam is eddig, hogy egy wekerlei mama sincs köztünk, úgy értem, rajtam kívül, pedig annyi kismama lakik errefelé! Te merre laksz? Ha akarod, írj privátban (somogyiritakukachotmailpontcom).

Nyaralásügyben Ágin kívül másnak nincs ötlete? Ági, köszi az infót, utánajárok.
Ma ennyi voltam, mert éhes a gyermek.
Rita
rita81
 
 


gyöngyusz,
köszi a tippet, lehet egyszer összeszedem a bátorságom, és kipróbálom :)
a tápszerkeverést még sose csináltam én, bevallom :)
mindig anyukám, és a férjem készítik el egész napra, és én cska melegítgetem a kis adagokat
de biztos nem nagy ördöngősség :)

rita,
de jó :)
én a gutenberg krt-on lakom, a videotékás házban, ismered?
és ti?
minden nap járunk sétálni, ha van kedved, szívesen randizunk veled valahol a közelben, kós károlyon pl.
editarokszallasi@gmail.com a címem
jankamama
 
 


Rita,
mi tavaly a Kolping Hotelban voltunk, nagyon tetszett, nagyon bababarát, de olcsónak nem mondható. :(
www.kolping.hotel.hu
Jövő hétvégén ide megyünk, állítólag szintén jó kisgyerekeseknek, majd beszámolok róla, ha érdekel:
www.karos-spa.com
A Balatonon nekünk ismerősök a Hotel Azúrt ajánlották, de így nyáron abszurd módon drága:
www.hotelazur.hu
Ami még nekem jónak tűnt, de személyes tapasztalatom nincs (ismerősöktől sem) a balatonfüredi Hotel Marina:
http://www.danubiushotels.com/hu/magyar ... latonfured

Nem tudom, mennyire segítettem, ezek inkább a drágább kategóriák, de sajnos olcsóbb árszintnél én még nem találkoztam igazán bababarát szolgáltatásokkal.
pöttöm_panna
 
 


Sziasztok!

Ne haragudjatok, hogy most csak beugrok, de holnap megyünk Balatonra két hétre és pakolnom kell három főre :)!

Mindenkinek további szép nyarat kivánok, sajnálom, hogy megint lemaradunk a találkáról, de a következőre már csak eljutunk!

Ha megjöttünk, fotók kiséretében jelentkezem!

Puszi mindenkinek!

Kinga
kgk
 
 


Hali!

Anid! Erre az oldalra menj fel: http://lilypie.com/first_birthday.php. itt miután beírtad az adatokat a create tickerre kattintva felajánl 3 kódsort, amiből a középső a tuti. Ezt kell bemásolni a profilod aláírás részébe. Képet úgy tudsz feltölteni a lilypie-on, hogy előbb lekicsinyíted. Ms photo editor-ban előbb beállítottam: View/Measurement Units/ pixels, aztán Image /Resize 450*600 pixels (vagy annál kevesebb).

Prücsök! Ari Blanka új képe is!

Rita! Biztos, hogy elpártolsz a Klinikától? Attól tartok a magyar egészségügyben ettől csak húzósabb tényekkel kerülsz szembe. Pld János Kórház, ahol a személyzet állítólag nagyon tündéri, csak a körülmények ne lennének! A férjem látta ott a konyhát munkája során, és arról jobb nem beszélni. Azért érdekes, hogy Csilla itteni szülése is majdnem császárba torkollott :roll:
Más! Sajna jó hotelt nem tudok, nem olyan egyszerű a dolgod! Remélem sikerül majd jól kinyaralni magatokat, már én is alig várom!

A Robik kidőltek, én pedig megyek ténykedni a konyhában! Sziasztok!

KépKép
toreau
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?