Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

A lázas babáknak gyors gyógyulást!
Nálunk is megy a nyügi éjszaka. Jön felül a foga, az egyik fele kint van, ezen kívül dög meleg van éjjel, pedig nappal lehúzom a redőnyt, becsukom az ablakot, hogy ne fűtsem a szobát.

Szombatra enyhül a kánikula, csak 27 fok körül lesz. Mondjuk ez azért elviselhetőbb, mint a 33. Soltvadkertre szeretnénk elmenni a babával. Ott egy tó van, füves-fás strand, A víz fokozatosan mélyül, a szélén homokoznak-pancsolnak a gyerekek -és persze főnek az anyukák. Hát, nincs közel másfél órás az út, de lehet, hogy bevállaljuk. Veszek valami jó naptejet meg 1-2 fehér pólót, no meg úszópelust is, nehogy balaset legyen a vízparton. Meg talán viszek egy bébikaját, csak megmelegítik ott, ahol mi is ebédelünk.
Na, ezt mind jól elterveztem. Remélem apa nem dolgozik hétvégén.
Úgy szeretnék már úszkálni!!!

Alvás: újabban de. 10-11-ig alszik, de du. semmit. Pedig leteszem aludni, de csak énekel, pihenget, alvás viszont semmi. Este 8-tól reggel 6-ig aluszkál.

bockbrigi
 
 


Sziasztok

Hétfőn voltam szülőin az oviban! Milcsinek házikó lesz a jele és a süni csoportba fog járni. Nagyon szép a csoportjuk.

Nekem a délutáni alvást úgy kell csinálnom, hogy egyszerre aludjanak, mert csak akkor tudom apának a vacsit megcsinálni. Oli délelőtt ritkán alszik, délután kb 1körül szokott elaludni, Milcsi meg úgy fél 2kor. Ha valami véletlen folytán alszik délelőtt Oli akkor 2 előtt nem tudom letenni, és max fél órát alszik. Viszont ha Milu nem alszik délután felébreszti Olit is, és akkor estére mind a kettő bolond lesz. Milán verekedős, durva lesz, Oli meg csak a kezemben marad meg. Szörnyű. Szóval igyekszem mind a kettőt altatni, ez most nagyon nehéz, mert az összes szoszéd gyerek kint van, és Milánó is menne játszani.
Kikészítenek.

Ana

üdv: Ana, Milán & Olivér

Kép
gyomberana
 
 


Betsy
Nagyon drukkolok, hogy sikerüljön!! :D

Ana
Nektek bejött egyéként a ceglédi élményfürdő?? vagy a szoboszlói jobb?? Úgy hallottam, hogy van ott éjszakai úszkálásra is lehetőség. Igaz ez?? :shock: :D

Alvás
Levente most össze-vissza alszik, napközben a környezetváltozás miatt. Gondolom én. Most jöttünk ugyanis haza anyuméktól. Ja meg gyakoroljuk a balesetmentes fiók húzogatást és ajtó nyitogatást... lehet hogy ez is besegít a nagyobb szudikba. :D :lol:
szilbee
 
 

 
 

Szilvia
Szerintem jó lett a ceglédi fürdő, de teljesen más mint Szoboszló. Mivel mi Cegléden lakunk, nem megyünk másik strandra :lol:
Van éjszakai fürdő is. Este 8-tól éjfélig. Mi a télen többször voltunk éjjel, mostanában meg 5 után megyünk. A termál medencék és az élményfürdő fedett részen van. A csúszdaparkban még nem voltunk, mert drágállom a jegy árát, meg hát a gyerekek még kicsik, úgysem csúszhatnak, magamtól meg sajnálom a pénzt, inkább veszek a lurkóimnak valamit belőle. Talán ha nagyobbak lesznek....
A legnagyobb baj, hogy a fák még kicsit és nem nagyon van árnyék. Asszem ennyi.

Teszek képet a mazsoláimról!
Kép

Kép
Kiöntöttem a homokot a homokozóból, kimostam és vizet tettem bele és abban pancsiztak :lol:
Nagyon élvezték!

Ana

üdv: Ana, Milán & Olivér

Kép
gyomberana
 
 


Mégsem 3 napos lázunk van :(
Már 4. napja lázas és éjjel felment 40 fokra (már levonva) Totál megijedtünk, most nagyon parázok, mert minden éjjel kicsit magasabb volt. Tegnap voltunk pisivételen, Csabi most megy az eredményért, dokinéni minden nap mást mond. tegnap azt mondta, hogy lehet, hogy hugyuti fertözés, ma azt, hogy a torka is kezd pirosodni, lehet, hogy a torka, elötte ugye 3 napos láz. Elhiszem én, hogy ö sem tud ránézésre megállapitani, hogy mi a gond, de legalább határozott lenne és nem látnám azt, hogy ö is legalább annyira tippelget, mint én :( :shock:
Az a fura az egészben, hogy ha nem lázas (mint pl most), akkor játszik, huncutkodik, visong, mindent ugy csinál, mint máskor, csak kevesebbet eszik és sokat iszik, de ezt a nagy melegre is foghatom. :roll:

Ana :)
akkor kezdödhet a jelfelvarrás, rajzolás. Vagy veszel felvasalhatós jelet? Nagyon aranyos ez a "süni" csoport :)


Na, megyek.

Kép
Kép
Kép
minyu
 
 


Minyu
Úristen ilyen magas láza van szegény Nándinak? :(
Ez szörnyű! Remélem hamar kiderül mi a baj és gyorsan meg is gyógyul!
Sajna nálink is volt hasonló, hogy a dokinénink nem tudta mi a baj, elvittem másik orvoshoz és az sokkal alaposabban megvizsgálta! Rá is jött a baj forrására (nálunk arcüreggyulladás és középfülgyulladás volt egyszerre)
Hm, hugyuti...tudnék mesélni! Azzal az a baj, hogy ha egyszer van, akkor már gyakran lesz utána is :( Remélem nem az a baj nálatok
Küldök sok gyógypuszit!

A "süni" csoport nekem is tetszik! Ők lesznek a kis sünikék!
Van rávasalható jel? Nem is hallottam róla! Azért választottam a házikót, mert azt könnyű rájzolni és hímezni, de lehet akkor veszek olyan rávasalhatót (elég türelmetlen vagyok, biztos hímzés közben százszor földhözvágnám ami a kezemben van :roll: )

Pusz
Ana

üdv: Ana, Milán & Olivér

Kép
gyomberana
 
 


Ana :)
Nemrég olvastam róla itt:
http://ovisjelek.fw.hu/ Most megéztem, van házikó :) De ha ez nem szimpi, láttam méterárú boltban is, pl Martfün, ami elég kisváros, szóval bizti nálatok is van. :P

Amij ó hir, hogy a vizelet eredmény teljesn negativ. Viszont akkor mi a túrótól lázas??? Most kb a 3. gyermekorvosnak irtam a neten, hátha van valakinek ötlete, meg ismerösöknek is telefonáltunk. Antibiotikumot végülis elkezdtük, bár nagy antibigyo ellenes vagyok, de hátha ez segit alapon. :? :roll:

pusz

Kép
Kép
Kép
minyu
 
 


Minyu
jobbulást Nándinak! Fura, hogy mikor láztalan, akkor teljesen jól érzi magát. Nem lehet, hogy csak a nagy meleg miatt jön ki estére? Ez csak egy laikus tipp, mivel mondják, hogy ennyi idős korban még nem működik rendesen a hőleadás... De akármi is okozza, mindenképp jobbulást neki!!

Gyerekorvosunkat éppen ezért utálom. Mikor Annánál jelentkezett a 3 napos láz, csak találgatott össze-vissza, én pedig nem bírom elviselni ha egy gyereket kísérleti nyúlként kezelnek!

Ana
mi is a homokozóba pancsizunk, bár mi a kagyló formának vettük meg mindkét felét, így az egyikben van a homok, a másikban fürdik, estére pedig azzal takarjuk le a homokot.

Egyébként Ti mit adtok ilyen melegben a gyerekekre? A lakásban egy szál pelusban futkozik, de az utcán védeni kell a naptól.
Szandálhoz adtok zoknit rájuk?

Anna bőrét nagyon kiüti a meleg, tudtok ajánlani vmit?

Roberta

Kép
smici_robi
 
 


Minyu
Milcsinek akkor volt ilyen magas láza, mikor olyan hólyagos fertőzés volt a torkában és a garatán. Ezt nem látta a gyerekdoki, de nagyon fájlalta a torkát és nem is evett, a gégészeten vette észre a doki. Nem kapott rá semmi, vissza kellett járni ecsetelésre.
De valószínű nálatok nem ez van, mert ez nagyon fájdalmas, és azt írod hogy Nándi nem sír sokat.

Ana

üdv: Ana, Milán & Olivér

Kép
gyomberana
 
 


Minyu
Jobbulást Nándinak!!!

Csajok
Képzeljétek... megjött a liberós nyuszi!!! :P nagyon tuti...

No megyek csemetézni! Pusza!
szilbee
 
 


Betegeknek jobbulást!


bezártak...

olvasok
Vendég
 


Sziasztok!
Végülis egy ismerös ajánlására bementünk a SOTE I.-re, ott nagyon alaposan megnézték, és kiderült, hogy mandula gyulladás. Mióta abbahagytuk a szopit, (januárban), ez a 3. :cry: :evil: Csabi azt mondta, hogy kiskorába ugyanez volt vele. :(
Vette vért is, de nem vártuk meg az eredményt, holnap délelött ugyis vissza kell menni kontrollra, addig meg antibigyó.
Meg is lepödtem, mikor a docens belenézett a torkába és megszólalt: "jaj, hát ez egy .....<ide jön a mandulagyula latin neve>....." és elkezdte magyarázni a rezidensnek, hogy hogyan néz ki stb. Ja, azért lepödtem meg, mert mikor multkor ilyen volt, akkor tényleg sokat nyüszitett, nem akart enni szilárdat (husit, kenyeret, kekszet stb) Mostmeg ha nincs láza virgonckodik, sikongat, röhög stb

Na, itt hagytam egy kicsit és játszottunk egyet Mókival és képzeljétek, a gyerekorvosunk telefonált és érdeklödött, hogy hogy van Móki és ha gondoljuk, kijön majd megnézni, csak csörögjük fel stb... Hát teljesen meglepödtem.

Ja, az "elöbb" meg láttuk felszállni Bush bácsi gépét. Innen Inárcsról tök jól ki lehetett szúrni a Jumbot. Ja, és ma élö kapcsolás volt az m1-en Sólyom László kontra George W. Bush összecsapás elsö menetéröl és az én volt angol nyelvészet, forditás tanárom tolmácsolt. Csak egypillanatra láttam, a legvégén, de már felismertem a stilusáról, miközben a Fönököket mutatták.

Pusz mindenkinek és köszi a jobbulásos hsz-okat!

Kép
Kép
Kép
minyu
 
 


JOBBULÁST NÁNDINAK!!!!! Annyira sajnálom szegény kismanót, biztos sokkal rosszabb neki ilyen melegben betegeskedni :(

Nekem is ma jött meg a liberós nyuszi, és tényleg aranyos! :P

Voltunk ma állatkertben, és tudom mindenkinek ajánlani, mert Zalán nagyon élvezte, sikongatott, nevetett, stb. Ha lesz egy kis időm, teszek fel képeket!

Rita és a fiúk
Kép
Kép
hrk
 
 


Sziasztok!
Minyu!
Remélem, minden rendben lesz a véreredménnyel! Iszonyú érzés lehetett ez a bizonytalanság!

Holnap én is megyek vérvételre, hétfőn meg MR-re, mert van egy jóindulatú daganat a fejemben! Talán ezért nem fért bele több ész :D

Ruha: Itthon ujjatlan body, utcán kisruha, vagy sortos-pólós kombináció. Zokni a nadrágos cucchoz jár csak! :D

Lassan mi is kigyógyulunk ebből az orrfolyásból, már várom a strandot!

Tegnap adtam neki túrót körtével, ma pedig Nestlé Junior tejet! Védőnéni szerint mehet neki: méz, túró, lekvár, drágább virsli,meggy, cseresznye, levesek...
Szóval már elég sok mindent ehet!

Nekem még nem érkezett Libero-s ajándék :cry: :cry:

Valaki gyűjti a Pamperst?

Kép
rayo
 
 


Rayo,
Daganat :?: És hogy derült ki? Csinálni fognak vele valamit? Nem lehet jó érzés :?

Rita és a fiúk
Kép
Kép
hrk
 
 


Ja és van 1 darab liberós figurám, ha valakit érdekel és még gyűjti. Szivesen elküldöm fény post. :)

Rayo
Mit tudnak csinálni a daganattal?
szilbee
 
 


Sziasztok!

Tegnap 10-kor indultunk itthonról és 3kor végeztünk ott, majd Örs felé vettük az írányt(Bank)..párom jött értünk végül 6óra volt mire haza értünk.
Nagyon elfáradtam.

Doki:Zsolinak van kisebb köve 1-2mm szóval nem veszélyes, de figyelni kell rá.
Anna: végül megcsinálják..találtak vkit, aki vállalja, de én attól tartok ez kísérletezés, mert eddig 20 hónapos volt a legfiatalabb baba, akinél csináltak porlasztást.
Tegnap voltunk aneszteziólógusnál is..Annát altatni fogják, mivel kicsi azt mondják nevetőgázzal.
Sok minden volt még, de a lényeg, hogy végül jövőhét csütörtök lesz a porlasztás napja.
Nagyon félek tőle!!!
Utánna még 3 napig bent kell maradni a kórházban megfigyelés alatt. 4éjszaka, s talán hétfőn reggel mehetünk is, ha minden rendben van.
Ha egy szobában szeretnék lenni a picivel az ágy 2500/nap. 10 000-
Két doki műti-végzi a porlasztást+az anesztes..Nem kis pénz lesz a vége és azt sem tudom mit illik ilyenkor adni.
De nem a pénz a lényeg a kicsikém!!! Féltem őt nagyon!!

Porlasztás után a Heim Pál-ba hoznak vissza mentővel, s ott leszünk kb.hétfő reggelig.
Majd írok, most még sok mindenen izgulok, vérvétel lesz-e(biztos), mikor a vércsoportját meg kellene nézni..Az mennyi idő alatt derül ki? Egy pillanat alatt? ....

Sziszi.

Kép
sziszike1000
 
 


Sziszike,
Fel a fejjel!!!!! Biztos, hogy minden rendben lesz!!!! :P
Végül hogy döntöttél, kifizeted a szobát?

Rita és a fiúk
Kép
Kép
hrk
 
 


Szia Rita!

Könnyű ezt mondani!... :cry:

Szobát, ha megyek tudok csak dönteni, kiderül, hogy egyántalán lesz-e lehetőség..nem sok ilyen ágy van.
Párom mindenképpen szeretné, ha lenne a pici mellett ágyam, de lehetőség nem tudom mi lesz.
Márcsak a terhesség miatt is fontos nekem a pihenés.

Sziszi.

Kép
sziszike1000
 
 


Sziszike!
Kitartás! Hamar túl lesztek rajta és csak egy rossz emlék lesz ez az egész tortúra!
Vércsoportot gyorstesztel is meg lehet állapítani!
Szoba nagyon drága! Itt ingyen maradhat anyuka a picivel, mondjuk nem egy szobában, de legalább egy emeleten.

Dóri
A kagylós homokozó praktikusabb mint a miénk! Nálam a fiúk a tetejében hintázni szoktak:D

Rayo
Jaj, szegény! HOgy derült ki a daganat? Mikor derült ki?

Minyu
Nándi meggyógyult már? Láza?

OLI ELINDULT (már nem csak bútortól bútorig lépeget, hanem bele a nagyvilágba:D )

Pusz
Ana

üdv: Ana, Milán & Olivér

Kép
gyomberana
 
 


Bocsi a homokozós rész ROBERTÁNAK ment

Teganp akkora jégeső volt, hogy söpörni lehetett a jeget az advarban!
Az árok ami a ház mellett van totál tele volt, mindenhol állt a víz! Csináltam képt is, de nem kapcsoltam be a vakut, és elég sötét lett
Azért megpróbálom
Kép

Na kiváncsi vagyopk, hogy látszik e belőle valami (pedig már rengeteget világosítottam rajta)
Bent a városban az utakon 40 centis víz hömpölygöt!
De a legrosszabb az volt, hogy az emésztőnkből bugyogott kifelé a víz! Reggel már klórmésszel beszórtam, remélem nem lesz semmi bajunk, Olit ma nem teszem le kint a fűre (bár arra nem folyt)

Ana

üdv: Ana, Milán & Olivér

Kép
gyomberana
 
 


Sziasztok!
Végre jó a netünk!

Minyu! Gyógyulgat Nándi-baba?

Rayo! Remélem minden OK!!!

Sziszike! Hát ez a szoba tényleg nem olcsó. Gondolom egy normál kórházról van szó! Tudom, hogy nagyon aggódsz, de azért vigyázz magadra és a bébire is!
Hát kérdeztél a hálapénzről is. Én csak a vidéki "árfolyamról" tudok, de az is nagyon változó. Mindenki annyit ad , amenyit tud. Bár az ember mindent megadna a gyereke egészségéért, de mindenki maga tudja, hogyan áll anyagilag. Ez a paraszolvencia a társadalom szégyenfoltja!

Ana! Gratula OLinak az első lépésekhez. Én is úgy várom már, hogy Milánka is mendegéljen. De nem nagyon akar, csak oldalazgat és 2-3 lépést tesz meg, ha hozzám indul és fogom a kezét. De erőltetni nem akarom.

bockbrigi
 
 


Sziasztok!
Lehet, hogy nagyon csúnya szó a daganat, de a jóindulatúakat is így hívják! Szóval, nincs baj! Legalábbis remélem. Arról van szó, hogy sokat fájt a fejem és ezért csináltak egy MR vizsgálatot pár évvel ezelőtt. Akkor derült ki, hogy van, de másnak is van, olyanoknak, akik nem is tudnak róla. Igazából megváltoztatta a koponyaűri nyomást, ettől fájt a fejem! Vagy valami ilyesmi! Én már nem fogok fel tragikusan olyan dolgokat, amibe nem lehet belehalni! Tudom, ez furán hangzik, de mikor leállt a petefészek-működésem, aggódtam eleget, azóta pajzsmirigyes lettem, meg néhány apróság! De nincs betegségtudatom, és ez nagyon fontos! Hány embernek van ennél sokkal nagyobb betegsége! Mindig erre gondolok, ami nem öl meg, az megerősít! Ugye????

Gyógyítani ezt nem tudják, ha nőni kezdene akkor lenne baj! Évente megyek kontrolra, volt hogy félévente jártam, nem nagy dolog. Befekszem egy gépbe, kb.20perc, közben egy kontrasztanyagos szurit is adnak. Nem mondom, hangos maga a gép, de van fejhallgató és zene szól rajta.


Ana!
Gratula Olinak!

Ha kell valakinek Pamperses csomagolás, van kettő, talán 54db-os, most alszik Regi, de majd megnézem, mert a szobájában van a pelus!!!
Puszi

Ja! Erre most hívták fel a figyelmemet!

http://index.hu/politika/bulvar/0622kem/

Kép
rayo
 
 


Rayo
Mélységesen egyetértek veled, azzal kapcsolatban amit a betegségtudatról írtál!!! Véleményem szerint a babák is pont ezért lábalnak ki gyorsabban a betegségükből, mert nem alakult még ki a betegségtudatuk. :) A férfiak meg pont ezért gyógyulnak lassabban... :wink: :lol: :lol:

Ana
Olinak gratulálunk!! :mrgreen: Nagyon ügyes már a kissrác!!! :)
szilbee
 
 


Ana :)
Olinak nagy hurrá, hogy ilyen ügyi!

Nándorom exponenciálisan jobban van, ezt kimutatandó egész nap rosszalkodott :twisted:
LÁza már tegnap nem volt, max höemelkedése, azt meg hagytuk, dolgozzon csak a szervezete. Éjszaka sem kellett lázat csillapitani, viszont nagyon rosszul aludt. éjfélkor pedig játszani akart. kb 1 óráét szórakoztatott minket, aztán elöször Csabi unta meg, végül én is. Igy visszatetük a kiságyba és elköszöntünk töle. fél órát sirt, de elaludt... :roll:
Tegnap észrevettem, hogy áttört az egyik alsó foga, igy már 7 fogú lett :)
Rendeltem Johitól grapefruit magkivonatot, immunerösités gyanánt, hátha jobban el tudjuk kerülni ezeket a fránya mandulagyulladásokat. :twisted:

Teszek táblit, mert régen volt

Kép
Kép
Kép
minyu
 
 


upsz, elküldtem, pedig még be sem fejeztem...

tábli:
Kép

Sziszike :)
Szoba tényleg elég húzós áron van. "Normális" esetben én azt mondanám, hogy ha megengedik, akkor én egy széken is elalszok mellette, de a te eseted különleges, hiszen kimélned kell magadat a pocibébi miatt.
Egyébként nem hiszem, hogy csak "kisérletezgetnének", szerintem nem vállalta volna a doki, ha nem biztos benne, hogy meg tudja csinálni! Ö ismeri a legjobban a kockázatokat és biztos mérlegelte, hogy mi a legjobb!!!
Hálapénz tényleg kényes dolog, mikor Csbait mütötték, mi is gondban voltunk, végül szivünk szerint döntöttünk (pl volt 2 ápoló, akik nagyon sokat törödtek Csabival, nekik adtunk kicsit többet) és persze a pénztárcánkhoz mérten.

Rayo :)
jól látod a dolgot betegség ügyben! :D
A link, amit feltettél: felfordul a gyomrom az ilyen emberektöl. Elsö körben velük ugyanazt lejátszanám, amit ök tettek a picivel, csak aztán csuknám öket börtönbe. DE! Állitolag a börtönben az ilyen embereket megvetik (még ott is), és egymás között büntetik!

ruha: Móki itthon csak pelus + kispólóban van (ha reggel kimegyünk a teraszra, akkor kap még egy vászonnacit, amit én varrtam, mert akor még kellemesen hüsi van odakinn. Ha megyünk valahova + kisgatyát kap. szandált csak akkor adok rá, ha kiszáll a kocsiból (pl csuszdázás, ekkor zoknit adok alá.

Na, Pusz

Kép
Kép
Kép
minyu
 
 


Sziasztok!

Most lakás vásárlás előtt, szülés előtt nem sok felesleges pénzünk van..:(
De igaz! A gyerekem egészsége mindent megér..a pénztárcánk viszont véges.

Mikor kellene adni a pénzt, műtét után vagy elmenetel után?

Én a nővéreknek max. csokidesszertet gondoltam, szerintetek?

Énis remélem nem kísérletezgetnek, csak félek és ilyenkor sok minden kavarog bennem. Magam miatt nem izgulnék, de Anna, még nagyon kicsi, és nagyon szeretjük!!

Köszi mindenkinek a hozzászólást.
Sziszike.

Kép
sziszike1000
 
 


Sziasztok!

Bocsánat mindenkitől, hogy így eltüntem. Egyszer vendégünk volt, aztán meg nem, de agyerekek minden energiámat felemésztik. Ádámmal nem lehet bírni, rettenetesen nyűgös, sőt, most már egyre hisztisebb is. Sajnos még nem tudom kezelni a helyzetet, de lassan tettlegességre kerül sor és nem fogom hagyni, hogy tovább fajuljon a helyzet. nem tudom mit tegyek, első körben hideg vízzel fogjuk kezelni a hisztijét, mert megütni nem akarom. De teljesen kikészülök már, hogy egyfolytában a határokat súrolgatják, mindenhová felmásznak, mindent leszednek, mindent kapcsolgatnak. Mostanában egyre többet viszem ki őket, hogy ne legyen folyamatos hiszti. Illetve naponta 4x-5x fürdetem őket, akár félórán át is, mert a kádban nincs hiszti. Csak amikor kiemelem onnan. Szóóóval, kérek egy kis megértést, hogy nem jöttem.

Hrk!
A tortát a www.torta.hu-ról rendeltem, de felhívtam őket telefonon, majd bementem hozzájuk és úgy egyeztettünk, hogy mit szeretenék és mit nem. Végülis a gesztenyés-meggyes tortájuk lett a finomabb, sőt nagyon finom, és diétásat kértem, no meg tejmenteset. És teljesen reális áron volt más cukrászdákhoz képest.

Sziszike!
Drukkok mennek a porlasztáshoz, a doki biztosan érti a dolgát, ha el merte vállani. Nem hiszem, hogy ők kockáztatnának.
Pénzzel kapcsolatban. Mi a koraszülött osztályon voltunk 8 hétig, akkor a dokinknak adtunk 25 ezret, mert mi sem vagyunk egyáltalán eleresztve, a nővérek pedig csak konyakmeggyet kaptak. Illetve időközben mindenkinek vitteünk egy-egy nagy doboz Mercit. Aztán még kétszer voltunk bent a kórházban 3-3 napot Ádám refluxa miatt, akkor a nővérek nem kaptak semmit, hanem a dokinak adtunk 10 ezret alkalmanként. Ehhez azért hozzá kell tennem, hogy időnként a dokinknak szoktunk adni 5-10 ezer forintot, általában minden második vizsgálatnál 5-öt, de minden alkalommal viszünk valami apróságot. A fiúk szülinapján pl. egy hatalmas dupla szív alakú tortát kapott köszönetként az elmúlt egy évért. De mondom, nálunk annyiból más a helyzet, hogy ő volt a koraszülöttön az orvosunk és most őt kértük fel, hogy legyen a gyerekorvosunk. Ő pedig elvállalta, pedig nem lehet praxisa. Tehát úgymond a magándokink.
Én egy vadidegen dokinak nem adnék túl sokat, tulképp megkapják ők a fizetésüket, megaztán nagyon ellene is vagyok a hálapénznek is. Nálunk a férjem szorgalmazza minden alkalommal, hogy adjunk pénzt, én pedig ellenzem rendszerint. Szerintem a szülészek is indokolatlanul várnak el annyi pénzt, nekik anélkül is kötelesek a legjobb tudásuk szerint teljesíteniük. Meg aztán hol van annyi munka egy szülésnél, hogy 50-100 ezer forintot várjanak el érte? Értem én, hogy nincsenek megfizetve, de ebben az országban szinte senki sincs, úgyhogy jogtalan az elvárás.
Szóval én egy ilyen műtét után 5- max 10 ezer forintot adnék, ha már mindenképp muszáj.

A gyerekek nagyon szépek, mindig megcsodálom őket, majd teszek fel én is az enyéimről. Csak mostanában a hisztit nemnagyon fényképezem:(

Minyu!
Nándinak drukkoltam nagyon a háttérben, nagyon magas az a 40 fokos láz! Szóval nagyon örülök, hogy jobban van.

Most megyek, ebédelünk amíg a rosszcsontok alaszanak.

Puszi mindenkinek:
Annamari

KépKép

Kép
bannamari
Budapest XIII. kerület
 
 


Annamari :)
Nagyon megértelek, söt leemelem a kalapom, mert én az egytöl kikészülök, nem csodálom, hogy te a kettötöl!
Én is sokszor értetlenül állok a hizstiknél, ráadásul jól felidegesitem magam, amitöl persze ö is hisztisebb lesz. Könnyü azt mondani, hogy ott kell hagyni fetrengeni és üvölteni :roll:
Mi ált ugyanzon a pár dolgon "veszünk" össze, és próbálom én az ö szemszögéböl nézni a dolgokat, de nagyon nehéz. Én is volt, hogy megmostam az arcát vizzel, hogy na, akkor most hütsd le a fejed fiam. és volt, hogy rácsaptam a kezére. De csak 2-2 alkalommal. Én sem vagyok a verés hive. :? Mi is sokat vagyunk kinn, mert odakinn jobban elvan, de a déli órákban nem merek vele kinn lenni még az árnyékban sem, mert iszonyat höség van.
Szóval kitartás! (egyébként én a hisztit is fényképezem :twisted: , de Nándiról is sokkal kevesebb kép készül )

Köszönjük a drukkot! Pusza

Kép
Kép
Kép
minyu
 
 


Sziasztok!

Úgy látom, a hiszti máshol is porondon van. Nálunk újabban este, ha leteszem aludni, olyan murit csap, hogy csak na! A kezére néha én is rálegyintek, nyomatékosítva, hogy "Nem szabad!", mikor a hifit 10-szer veregeti, átprogramozza, kirámol a szekrényből, lerántja a frissen vasalt ruhákat az ágyról, stb.

Minyu! Örülök, hogy Nándi jobban van.

Rayo! Az ilyen embereket elevenen nyúznám meg. A férjem válogatott kínzásötleteit nem mellékelem.

Sziszike! Nővéreknek kávét szoktam-tunk adni. Lóvét pedig csak a hazamenetel ill. a varratszedés napján!

Annamari! Megértelek! A 2 lurkó próbálgatja rajtad az erejét. Kitartás!

Tegnap voltunk strandon. Nem volt 100 fok, fújt a szél. Nagyon élvezte Milánka. Csak nézte-nézte a vízibicajokat, szörfösöket. Aztán beleült a "bugyiúszógumiba", amit ugye már itthon is felfújtunk neki, hogy szokja a látványt. Több mint 2 órát aluszkált ebéd után a parton. Ha marad a meleg, jövő hétvégén ismét megyünk valahová. Dobok egy fotót!
Kép

bockbrigi
 
 


Sziasztok!

Annamari: tudom milyen két kis elevennel együtt lenni..nagyon rossz a helyzet itt is, mi egy lakótelepiben vagyunk ebben a melegben -semmi klíma.:(
A gyerekek kint fürdenek a teraszon egy kádban, a napernyő kiengedve és nyügik.:(

Köszönöm a hozzászólást.:)
Én még az ajándékcsomagon gondolkoztam.
Mi a jobb a pénz vagy az ajándékcsomag??

Sziszi.

Kép
sziszike1000
 
 


Olinak nagy gratula az elinduláshoz! Én is nagyon várom, Zalán már kb. 3 hete lépeget, de séta helyett inkább ledobja magát, és mászik :) Úgy láttam lassan nálatok is szülinap lesz 8)

Rayo,
NAgyon tetszik a felfogásod :P

Minyu,
Örülök, hogy Nándi jobban van :P Lehet, hogy tényleg nem árt egy kis immunerősítés neki.

Annamari,
Köszi a linket :P Sajnálom, úgy tűnik kicsit ki vagy bukva...vagy nem? Zalán is hisztis, hátradobja fejét, mindig azt hiszem jól beveri a kőbe. Én is hamar felhúzom magam, sajnos. Viszont próbálom inkább ilyenkor lekötni valami tök más dologgal a figyelmét, legtöbbször bejön. Mondjuk kettővel én sem bírnék :?
És én rájöttem, hogy egyetlen dolog válik be Zalánnál, ha elteszem előle azokat a dolgokat, amik ingerlik, és nem kéne piszkálnia. Pl. csak akkor vasalok, ha az apja itthon van, ilyenkor ők játszanak, én meg nyugisan kivasalom a felgyülemlett ezermillió ruhát :P
Amúgy meg nagyon akaratos kiskrapek, de mindig azzal magyarázom, hogy 2 akaratos szülőnek nem is lehet más gyereke :oops:

Hétvégén Surányban voltunk, fürödtünk is, meg pihentünk. Nagyon ránk fért. Olyan jó volt :P

Rita és a fiúk
Kép
Kép
hrk
 
 


Hiszti
Lányok! Szerencsére tapasztalatom különösebben, nincs ebben a témában, csak azt tudom elmondani, amit a nővéremtől láttam. Mikor Norbi hisztizett, mindig bevonultak a gyerekszobába, hogy kiordítsa magát. Mikor a srác már kicsit nagyobb volt, akkor a nővérem csak beküldte a szobájába és mondta neki, hogy ha megnyugodott, akkor szóljon. Minden hiszti után volt egy nagy ölelés és úgy emlékszem, nővérem mindig el is mondta Norbinak, hogy nagyon szereti. Később pedig, mikor már tudott valamennyire beszélni, meg is kérdezte, hogy mi miatt volt a "sírás", ergo megpróbáltaák "megbeszélni" a dolgot, még akkor is ha nővérem pontosan tudta a kiváltó okot. Úgy tűnt hosszú távon bevált neki. Remélem nálunk és esetleg nálatok is be fog jönni. :? :)
szilbee
 
 


Annamari
Nagyon nehéz lehet neked a két egykorúval! Dupla hiszti nálunk is előfordul, de szerencsére Oli viszonylag nyugodt gyerekek, könnyű lekötni a figyelmét. Milánnal sokkal több gondom van. Nálunk a figyelemelterelés vált be.

MInyu
Immunerősítés tuti nem fog ártani :D

Hrk
Oli tegnap körbesétálta a garázst! A füvön még nehezen sétál, de azért már ott is próbálkozik.

Ana

üdv: Ana, Milán & Olivér

Kép
gyomberana
 
 


Gabuskáról tud valaki valamit? Nagyon régen járt már errefelé... Remélem nincs semmi gond náluk... :?
szilbee
 
 


No és Flocikát sem látom sehol....
szilbee
 
 


Dóri
Nálatok mi a helyzet a pocaklakóval?? Mostanában olyan ritkán hallani felőletek is...

Ana, Mariann
Vannak már tortaötletek??
szilbee
 
 


Szilbee

Én magunknak megrendeltem már egy Eszterházy tortát :roll:
Olinak meg sütök egy túrós gyümitortát. Szerintem azt már simán lehet neki is enni. Túrót eszik, a tészta teljeskiörlésű lisztből lesz, teszek rá banánt, almát.

Kép az én járóbabámról
Kép

Ana

üdv: Ana, Milán & Olivér

Kép
gyomberana
 
 


Hello!

Köszi az érdeklődést!

Nálunk már volt egy ünneplés első körben a nagyszülőkkel, de lesz még a napján is szűk kis családi körünkben. Kinéztem egy tortát innen a netről, francia almatorta, tej-és tojásmentes...hát ami azt illeti, nem lett az igazi, Csongi evett belőle, végülis neki ízlett, de nekünk nem nagyon, úgyhogy mostmár nem diétáskodok, meg nem is sütkérezek, mert ezt is éjszaka készítettem, hanem veszek egyet és kész, merthogy Csongi mindenből csak falatkákat eszik. Bár a sárgadinnye meg a cseresznye nagyon megy nála mostanában (ami azt jelenti, h. 4-5 szemet is megeszik...) azért még mindig főként anyatejen él. Ennek ellenére most hízott 3 hét alatt 40 dekát! Így már 10 kiló.

Ana!

Gratula Olinak! nagyon ügyes! Csongi is szilárdan áll már 10-15 mp-ig egyedül, és tesz is 1-2 lépést, aztán hupp... Lehet,hogy már neki is csak 1-2 hét kell...Amúgy kapott egy kismotort szülinapra, mert minden gyerektől elvette már a játszótéren, és most ez a nagy sláger...bár ezen tologatni kell. Előtte a bébitaxiját imádta tologatni, most hirtelen az érdektelenné vált neki.

Üdv:mariann

Mariann
Kép
kmarian
 
 


Ana
Ha lesz egy kis fölös idő és persze enegriád...feltennéd a receptet?? Én is túrós tortát akarok neki csinálni egy hónap múlva. Van is egy búzadarás túrótorta receptem..., de nem'tom, hogy darát ehetnek az 1 éves babák???

Oli nagyon kis ügyes!! Tök édes ahogy kalimpál. Ő is dumál séta közben???

Mariann
Nekünk is a motor az ajándékterv szülinapra...

Vannak még ajándékötletetek 1 éves babáknak??
szilbee
 
 


Szilbee :)
Mi kinti kismedencét vettünk neki, de kapott vödrös lego duplot (ezt szereti ki-bepakolni), nyuszibuszt, kemény mesekönyvet, homokozós cuccot kis talicskával, ruhákat.

Képek:
megnyirtam Nándoromat. :twisted: Hááááát, korábban aranyosabb pofija volt, de igy talán jobb neki a melegben. Meg majdcsak kinö :cry: :D :roll:

Elötte:

Kép
Kép
Kép
minyu
 
 


Szilbee :)
Mi kinti kismedencét vettünk neki, de kapott vödrös lego duplot (ezt szereti ki-bepakolni), nyuszibuszt, kemény mesekönyvet, homokozós cuccot kis talicskával, ruhákat.

Képek:
megnyirtam Nándoromat. :twisted: Hááááát, korábban aranyosabb pofija volt, de igy talán jobb neki a melegben. Meg majdcsak kinö :cry: :D :roll:

Elötte:
Kép

utána:
Kép

És mi is pancsolunk:

Kép
Kép
Kép
minyu
 
 


pancsolunk Kép

Kép

mindig elküldöm, pedig csak a mellékletet akarom feltölteni... :oops:

Kép
Kép
Kép
minyu
 
 


Minyu
Szerintem így is tök aranyos! :D :mrgreen:

Köszi az ajándékötleteket! :D[/b]
szilbee
 
 


Sziasztok!
Holnaptól nem vagyok egy hétig, mert megyünk anyósomhoz!
Betegeknek gyógyulást, szüli-, névnaposoknak előre gratula!!!

Beneveztem Regit a Pampers babafotópályázatra, ha esetleg valaki szavazna rá!!!! :D Megköszönném... :D

Regire szavazni így lehet:

R131*B007

Ezt a kódot kell elküldeni a 06-30-555-5595 nem emelt díjas számra. Júl.9-ig és digit.fényképezőt lehet nyerni!!!

Köszi mindenkinek!!! Az R131után csillag jel van!!!!!

Puszi és majd jövök!!!!

Kép
rayo
 
 


Sziasztok Lányok!

Itt vagyok!!!! :lol: Megjöttünk a nyaralásból, most csak beköszönök mert hulla fáradt vagyok,de muszály volt benéznem. :roll:
Apa ma este felteszi a képeket,holnap jövök. :wink:

Kép
flocika
 
 


Halihó!

Megjöttünk, de csak egy pár napra. Nem csak lustulunk ám a telken, hanem onnan megy az ügyintézés új otthonunk ügyében. Szerződés aláírva, felújítási munkálatok tárgyalás alatt, de úgy néz ki, hogy már július elején nekikezdenek. :) Férjem a kertet már túrja ezerrel, kiásott egy halom bozótot, felnyírta a tujákat és egyéb kemény melókat végzett, úgy néz ki a karja meg a lába, mintha 20 vadmacskánk lenne itthon. :)

Manci stabilan ül, láza három nap után nyomtalanul eltűnt, pöttyei nem voltak. A második alsó fogacska teljesen kibújt, felül meg tök fura az ínye, olyan, mintha a két lapátka már átlátszódna az ínyén, de egész magasan elől, nem az íny alján. Na ha ezt most értette valaki, annak gratula! :roll:
Kistesó gondolom jól van, a jövő héten megyek a 12. heti vizsgálatra. Néha émelygek és a gyomrom szokott kicsit égni, de nem vészes. Nórikával jól viseltem, remélem most is mázlim lesz! :) Poci mintha kezdene nőni, vagy csak a szülés után maradt hasamat már nem húzom be? Ki tudja! :oops:

Pancsolós képek nagyon aranyosak! :)
De most nézem csak, hogy nekünk még nincs kint medencénk. A fürdőkádban még nem próbáltuk egyedül ültetni, azért ott teszek egy próbát!

Ana,
gratula Olinak, nagyon ügyes! :)

Rayo,
Nekem hasonló sztorim van a betegségtudattal kapcsolatban. 7 évvel ezelőtt elmentem szemészhez, mert csomó folt úszkált a szememben, zavart a látásban. Azt mondták autoimmun megbetegedés, üvegtesti homály. Elkezdték kezelni általában szteroiddal, amitől kicsit jobb lett, de amint pl. megfáztam egy kicsit, újra telement a szemem. Műteni nem lehetett, mert ha kiszívják az üvegtestet és feltöltik valami idegen anyaggal, akkor sem lenne biztos, hogy én abba nem termelném ugyanígy a dolgokat. Lényeg a lényeg, kb. 4 éven keresztül kezeltek, injekció formában is kaptam többször, direkte a szemembe, izgultam mindig, nehogy monyó maradjon utána, mert az hetekig szívódott fel. Olyan is volt, hogy reggelente munka előtt mentem a kórházba, hogy infúzión kapjam a szteroidot, mert a gyomrom már nem bírta. Sőt szedtem egy ideig immungyengítő sz.rokat is, amilyeneket szervátültetésnél adnak és amitől olyan pihés lettem, mint egy plüsmackó... Aztán mielőtt Mancit szerettük volna elegem lett, abbahagytam minden gyógyszert és a cigit, a nagyon aranyos szemésznőnek megmondtam, hogy úgyis mindig visszatermelem a homályzónákat, kár a gőzért. Most én is csak kontrollra járok, foltjaim ugyanúgy vannak, de igyekszem nem foglalkozni vele... :)

Minyu,
szegény Nándinak is húzós napjai lehettek, örülök, hogy jobban van! Szerintem nagyon cuki lett a haja! :)

Sziszike,
szegény Anna, megy a drukk a porlasztáshoz. :) Remélem lesz ágy, hogy Te is vele maradhass, úgy talán pihenni is jobban tudnál, nem kéne utazgatni... :)

Annamari,
kemény lehet a páros-hiszti! Nálunk Nóri most kezdi, minden elismerésem, hogy kibírod valahogy. :)

Ahogy elnézem bepótoltam a pár napos lemaradásom... :lol:

KépKép
KépKép
jdora
 
 


Sziasztok!

Dóri,

ilyen foltjaim nekem is vannak olykor, meg a bátyámnak is..olyankor nem látok ott, ahova néznék, mindig mellé kell pillantanom, már 10 éves koromtól van, de én úgy tudtam ,hogy ez a z ún. "migrén aurával", ahol a fejfájás akár hiányozhat is, nekem nem szokott fájni a fejem. De lehet,h. neked vmi más van. "V" alakban, ahogy a vadlibák repülnek, jelennek meg a foltok. Ált. isk. koromban mindig izgultam, fel ne szólítsanak ilyenkor olvasni, mert ugye nem éppen jól láttam, amit akartam. Aztán 10-20 perc után eltűnik.

Hiszti és pancsolós medence:

én nem fürdetek a teraszon :( , mert amióta Csongi fel tud állni, folyton feláll fürdetés közben. Korábban jó kis program volt a fürdőzés, de most egy rémálom. Iszonyú hisztit csap, h. nem állhat fel, és persze ki-be mászkálna is a kiskádból.A ti gyerekeitek nem csinálnak ilyet? A másik hiszti téma a pelenkázás...

Üdv.mariann

Mariann
Kép
kmarian
 
 


ja, és nálunk is volt hajvágás...majd demonstrálom...
kmarian
 
 


Minyu,
Így is nagyon aranyos Nándi!

Szilbee,
Tőlünk plüss műszerfalat kap Zalán, amit akár a kocsiba is fel lehet rakni az előtte lévő ülésre. Autómániás a kicsikém :P Kap még majd anyuméktól, tesóméktól, dédiéktől játék mobiltelefont, mágnestáblát (imád rá rajzolni), állatos fa kirakószerűt, meg egy tökjó teherautót. De érdemes körülnézni Fisher Price és Lego játékok között, vagy a Gulliver nagykerben, mi mindent ott vettünk meg.

Dóri,
Rakj fel képet a domborodó pociról :P

Rita és a fiúk
Kép
Kép
hrk
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?