Plézer Panna cikkei
![Minden, amit a szeparációs szorongásról tudni kell – I. fejezet](/files/1551/szeparaciosszorongas-200x200.jpg)
Minden, amit a szeparációs szorongásról tudni kell – I. fejezet
A szeparációs szorongás nagyjából háromnegyed éves kor körül jelentkezik, amikor gyermekünk számára lényegesen kitárul a világ, hiszen a mozgástanulás által egyre több mindent lát és ér el, már kevésbé van szüksége szülői... »
![Őszi fáradtság másképpen](/files/1551/azoszifaradsag-200x200.jpg)
Őszi fáradtság másképpen
A szeptember és október hónapok mindenki számára az év egyik legnehezebb periódusának bizonyul; a fáradékonyság tekintetében – ám ez fokozottan igaz a kismamákra. Most elmondjuk, meddig normális ez a kimerültség-érzés, és mit... »
![Nyílt levél a gyermekem apjának – aki 2 hónapos terhesen elhagyott](/files/1551/levelagyerekapjanak_kisebb-200x200.jpg)
Nyílt levél a gyermekem apjának – aki 2 hónapos terhesen elhagyott
Sajnos manapság egyre több olyan esetről hallok a környezetemben, ahol az apuka várandósan hagyta ott a párját. Azt gondolom, ez a világ egyik legnehezebb, legkegyetlenebb helyzete (de túl lehet élni!), és fontos, hogy... »
![Kétgyermekes anya vagyok: olykor káosz az életem, de így szeretem!](/files/1551/istock_mom_babyweb-200x200.jpg)
Kétgyermekes anya vagyok: olykor káosz az életem, de így szeretem!
Az első gyermek „olyan jól sikerült”, hogy kedvet kaptatok egy másodikhoz is? Hajrá! Írtunk Nektek egy listát arról, miben fog megváltozni az életetek – a szuper részeket, és az árnyoldalait is figyelembe vettük. Nem... »
![6 tipp a kikapcsolódásra őszi kismamáknak](/files/1551/thinkstockphotos-607611934-200x200.jpg)
6 tipp a kikapcsolódásra őszi kismamáknak
A levelek egyre színesebbek, a hőmérséklet folyamatosan csökken; néha ugyan még meg-megcsillantja napsugarait a nyár, de lassan teljesen átveszi helyét az ősz. A fűtést picit fel kell csavarni, a könnyű ruhácskákat pedig... »
![JÓ HÍR A ROSSZ GYERKŐCÖKKEL KAPCSOLATBAN](/files/1551/rosszgyerekek-200x200.jpg)
JÓ HÍR A ROSSZ GYERKŐCÖKKEL KAPCSOLATBAN
Az egyik percben olyan gyerkőcöd, mint egy földre szállt angyal, míg a másikban már a pajtásait „terrorizálja”?! A helyett, hogy azon bosszankodnál, hogy miért bújt belé a kisördög; most megmutatjuk, hogy miért is nem olyan... »
![5 (nem túl kellemes) igazság, amit elhallgatnak a szüléssel kapcsolatban](/files/1551/baby-2744943_1920-200x200.jpg)
5 (nem túl kellemes) igazság, amit elhallgatnak a szüléssel kapcsolatban
Egy gyermeknek életet adni; csodálatos dolog. A terhesség és a szülés pedig az az út, ami eddig a gyönyörű pillanatig vezet… Ám akadnak kevésbé szép velejárói is, amiről a szülőszobán kívül alig beszélnek. Pedig szerintünk... »
![6 bevált praktika arra az esetre, ha túl zajosak a lurkók](/files/1551/gyerekekrosszalkodnak-200x200.jpg)
6 bevált praktika arra az esetre, ha túl zajosak a lurkók
A gyerekek csodálatosak. A gyerekek hangosak, harsányak, ricsajoznak, próbálgatják a határaikat, bolondoznak, játszanak – és ez teljesen normális. Ám vannak olyan napok, amikor az agyunkra megy a lárma, és az amúgy is migrénes... »
![6 bölcsesség az anyaságról – gyermeki szemmel](/files/1551/baby-1613565_1920-200x200.jpg)
6 bölcsesség az anyaságról – gyermeki szemmel
Bár a legtöbb dolgot minden anyuka úgyis csak a saját bőrén tapasztalva tanul meg, azért vannak olyan érzések, alap „szabályok”, amiket jó, ha előre tudunk, különben hamar kétségbe esünk – most néhányat megosztunk Veletek.
»
![SZABAD-E TERHESEN SPORTOLNI? – MIT SZABAD, ÉS MIRE KELL VIGYÁZNI. - A szakértő válaszol (II. rész)](/files/1551/terhesseg-terhestorna-kismama-joga-1920-1008-200x200.jpg)
A szakértő válaszol (II. rész)SZABAD-E TERHESEN SPORTOLNI? – MIT SZABAD, ÉS MIRE KELL VIGYÁZNI.
Mindannyiunknak vannak elképzelései arról, hogy mik a kerülendő gyakorlatok, pózok az edzés során, amikor állapotosok leszünk. Szakértőnk most azt is elárulja, hogy a hasizom kímélésén túl, pontosan mikre kell még odafigyelni,... »
![Szabad-e terhesen sportolni? – Mit szabad, és mire kell vigyázni. - A szakértő válaszol (I. rész)](/files/1551/thinkstockphotos-637276220-200x200.jpg)
A szakértő válaszol (I. rész)Szabad-e terhesen sportolni? – Mit szabad, és mire kell vigyázni.
Ahogy a pocakodban növekvő apróság napról-napra változik, úgy változik meg vele együtt az egész életed is. Kisebb-nagyobb módosításokat eszközölsz az evési-ivási szokásaidban, az öltözködésedben, nagyobb hangsúlyt fektetsz a... »
![GYERMEKÜNK ÖNÁLLÓSODÁSÁNAK ELSŐ LÉPÉSEI](/files/1551/babafejlodes-200x200.jpg)
GYERMEKÜNK ÖNÁLLÓSODÁSÁNAK ELSŐ LÉPÉSEI
A teljesen kiszolgáltatott csecsemőből egy szép napon izgő-mozgó, pakolászó, pohárból kortyolgató, egyedül vetkőző tipegő lesz. Persze ez a folyamat nem egyik napról a másikra zajlik; hogyan, milyen lépésekkel kezdődik a lurkók... »
![Segítség: nem jön össze a második gyerek!](/files/1551/babaravarva-200x200.jpg)
Segítség: nem jön össze a második gyerek!
Örökké hálás leszek az égnek, hogy van egy nővérem; és én is két gyerekkel tervezek – mint oly sokan. Aztán a terveket néha keresztül húzza valami…És vizsgálatok egész sora után megszületik a diagnózis: másodlagos meddőség.
»
![A (hőség-)hiszti és annak kezelése](/files/1551/thinkstockphotos-544798700-200x200.jpg)
A (hőség-)hiszti és annak kezelése
Még mi, felnőttek is sokkal ingerlékenyebbek vagyunk akkor, amikor a hőmérő higanyszála az egekbe szökik: hogyan is várhatnánk el egy, a szociális viselkedés szabályaival még csak most ismerkedő porontytól, hogy higgadt... »
![7 tipp, ami a gyermeket és az apukát közelebb hozza egymáshoz](/files/1551/people-2603224_1920-200x200.jpg)
7 tipp, ami a gyermeket és az apukát közelebb hozza egymáshoz
„Anya csak egy van!” – így szól a mondás, de mi elkötelezett hívei vagyunk a papa-baba kapcsolat ápolásának is, hiszen szerintünk két szülőtől kaphatja meg a gyerkőc együttesen mindazt, amire szüksége van. Most nézzük meg, mik... »