Koppi-napló - Dolgozni vagy nem dolgozni?

Igen, jövő héten Koppi betölti az egy évet. Nem akarom itthon hagyni, mondjuk mamával ezt szívesen megtenném. De a meló is csak úgy éri meg, hogy GYED mellett. Elkezd agyalni az ember lánya, mi legyen, igen, én nem csak anya vagyok, hanem a pénzkereső „férfi” is, akinek meg kell teremtenie a gyermeke jólétét.

De akkor kezdem is: nincs bölcsődei ellátásra hely a környéken. Nem, nem szoktam politizálni, nem is akarok. De tele van a hócipőm, hogy az állam, mint egyedülálló anyát 1500 forinttal jobban támogat, mint egy két keresetű családot. Oké, ez az én gondom, én vállaltam a gyermekem, de végül is itthon buzdítanak a gyerekvállalásra. De hogy? Kérem, mondja meg valaki, hogy hogyan vállaljunk gyereket?

Nem tudom a fiamat bölcsődébe vinni, mert a legközelebbi bölcsőde 15 kilométerre van, és csak területileg vállalhatják a kisdedeket. Nem ők tehetnek róla, gondolom, ez is államilag van szabályozva. A másik két bölcsi két nagyobb városban van, 25 és 35 km-re. És a poén: a fenti három lehetőség közül egyikhez sem tartozunk területileg!

Kérdezném: mit kezdjen egy – jelen esetben ráadásul egyedülálló - anya, aki el akarja tartani a gyermekét? Akkor most kapok lehetőséget, hogy dolgozhassak GYED mellett, de mégsem? Hát jó, akkor gondoljunk azonnal a mamára, majd ő itthon marad. De hogyan? Hiszen aktív korú, szóval több mint 11 éve van a nyugdíjig, ha ő maradna itthon a fiammal, akkor végül is ugyanott tartunk anyagilag, plusz még az ő szolgálati évei nem haladnak semerre. Mit kezdjen az ember lánya?

Tényleg röhej, hogy maradjunk itthon az országban, szüljünk gyereket, de egyikhez sem teremtik meg a szükséges feltételeket. És még csodálkozunk, hogy a fiatalok nem vállalnak babát, hogy muszáj az abortusz mellett döntenie egy nőnek. Igen, nyissuk ki a szemünket, sokan nem azért választják ezt a lehetőséget, mert hideg szívű, gyereket nem akaró nők. Nincsen megteremtve a háttér, a lehetőséget, felmerem vállalni: (ide csúnyább szavak jöttek volna) NINCS VALÓDI SZOCIÁLIS HÁLÓNK!

És akkor ott az a haloványka lehetőség, hogy talán, nagy nehezen meg tudnánk Koppi kétéves koráig oldani a felvigyázást – nyilván lemondásokkal, nem kevés anyagi ráfordítással -, de mi lesz, ha én nem kapok lehetőséget egy olyan munkára, ami meg is érné? Oké, oké, a cégemnek vissza kell vennie, de gyerek mellett megéri visszamennem annyi pénzért, oda?

És igen, egyedül gyermekét nevelő anyaként Koppi hároméves koráig védettségem van, de erről általában a munkáltatók és a munkavállalók sem tudnak, és még én sem vagyok teljesen biztos (csak most olvastam). És ha tudnak is, mi a biztosíték arra, hogy nem próbálnak meg ilyen-olyan módon a távozásra? És egyáltalán ott szükség van még rám? Mit tegyen az, akinek muszáj dolgoznia, imádja a gyermekét és meg akar neki mindent adni? Mit tegyen az, aki élni szeretne és ráadásul itthon?

Hogy ne csak egy ilyen, mindenkit érintő gonddal foglalkozzak… Koppány jövő héten egyéves nagyfiú lesz, jövő hét végén megtartjuk a születésnapját is.  Egy keresztelővel még le vagyunk maradva, de sokkal izgalmasabb lesz egy futkározó gyermeket lefogni. Koppi már három lépéseket egyedül lépeget, ha megindul, senki nem állítja meg. Olyan fura belegondolni, van egy ügyes, okos, egészséges, gyönyörű, lassan egyéves gyermekem. Ahogy kimondom és hátranézek Koppányra, akkor is hihetetlennek tűnik még mindig.

Csumpi