Micónapló - Amikor fáj az élet
Néha csak úgy fáj az élet. Mindenkinek vannak negatív korszakai, talán éppen azért, hogy a pozitívat értékelni tudjuk. Velem, hála Istennek, ritkán fordul elő, talán nem is voltam ennyire fura hangulatban, mióta a fiúk... » 3 hozzászólás
Miért alszanak a finn babák dobozban?
Úgy 75 évvel ezelőtt történt, hogy a finn kismamák először kaptak kartondobozt az államtól. De nem üreset: a doboz egyfajta kezdőcsomag volt, amelyben babaruhákat, ágyneműket és játékokat is találhattak. A dobozt pedig... » 12 hozzászólás
Felnőttek és megbánások
Azt mondják, úgy érdemes élni, hogy utólag visszanézve ne bánjunk meg semmit sem. Ezt én személy szerint nem tartom kivitelezethetőnek, vallom, hogy jogomban áll hibázni, így egyszersmind megbánni is néhány dolgot.
» 3 hozzászólás
A legviccesebb apás videók
A gyereknevelés során számtalan vicces helyzetet élhetünk át, anyaként és apaként is, de sajnos, ezeknek csak töredéke kerül megörökítésre. Pedig milyen jó is lenne visszanézni őket 5-10 év múlva, és nemcsak azért, mert... »
Terhesnapló 5. – Értékes rakományt cipelek
Csumpici elérte a 24 hetes és 5 napos kort. Túl vagyok a kismamák által rémként emlegetett cukorterhelésen, ami amúgy elég elviselhető lett volna, ha nem lennék még mindig hányingeres reggelente.
»
10 dolog, amiről tudnod kell, mielőtt apa leszel
Kedves fiatalember, gratulálunk a párod kétcsíkos terhességi tesztjéhez. Lehet, hogy most még nem érzed át, de hónapokon belül nagyon nagy változások következnek be az életedben!
»
Kőbaltás kismama - Honnan tudod, hogy mit evett az ősember?
Nagyon gyakori kérdés ez felém, amikor valaki meghallja, hogy paleolit táplálkozás, és ráadásul még én is így eszem. A paleolit táplálkozás elmélete valóban a vadászó-gyűjtögető őseink táplálkozását alapul véve, de a ma is... » 1 hozzászólás
Családi napközibe is járhat majd az óvodás
Sok családnak okozott fejtörést, hogy az eddig családi napközibe járó, óvodáskorba lépő gyerek vajon a következő éveket is a már megszokott intézményben töltheti, vagy a 2014-ben hatályba lépő, kötelező óvodáztatásról szóló... »
25 dolog, amit apaként meg kell tanítanod a fiadnak
Talán senkinek sem kétséges, mennyire fontos egy fiúnak az apjával való kapcsolata. A történelem során egészen az ipari forradalom koráig az apák sok időt töltöttek fiaikkal – leginkább azért, mert már a gyerek kiskorától... » 3 hozzászólás
Olinapló - Hosszú éjszakák és huncut hajnalok
Három hónaposak lettünk. A napok-hetek csak úgy száguldanak, és Oli napról-napra egyre több dolgot tud csinálni, a legnagyobb meglepetésünkre. Sokszor alig várom már, hogy Mr. Mimi délután hazaérjen a munkából és... » 11 hozzászólás
Mire valók az apák?
Vannak olyan problémák-feladatok, amiket csak apa képes megoldani. Na, nem arra a folyamatra gondolok, amikor épp apává lesz, hanem a gyerekek életében betöltött abszolút egyedi szerepükről, funkcióikról. Hiszen amíg kicsik,... » 1 hozzászólás
Ilyenek voltak a mi apukáink
Amikor én gyerek voltam - réges-régen, egy távoli galaxisban -, akkor az apák még mások voltak, mint manapság. A mi apáink sokkal inkább elérhetetlenek, érinthetetlenek voltak számunkra, mint a gyerekeinknek a sajátjuk. Vagy... »
Kalandok tömegközlekedéssel
Egy napsütötte reggelen kalandvágyam sürgetésére ébredtem. „Mivel tehetném izgalmassá a kisfiam számára az együtt töltött napot?”-tanakodtam. Olyan időtöltést kerestem, ami csodák áradatával tölti el a gyerkőcöt.
»
Terhesnapló 5. – Box, torna, no meg a cukor
Jövő héten már 24 hetes, azaz 6 hónapos lesz a pici fiam - olyan, fura és jó érzés kimondani -, mivel pénteken már 23+5-nél járunk, nagyon gyorsan telik az idő… Én minden percét ki szeretném élvezni a babavárásnak és... » 4 hozzászólás
A szülés szakaszai
Sokszor elképzelted már, hogy milyen lesz? Esetleg már átélted egy párszor? Van benned egy kis félsz? Akárhogy is legyen, minél többet tudsz arról, mi vár rád a nagy napon, annál biztosabb, hogy semmi sem fog váratlanul érni,... » 1 hozzászólás
Mi van a táskádban?
Női táska, ridikül, retikül, báli táska – mi a közös bennük? Ne törje a fejét a Kedves Olvasó, elárulom: mindet be kell tenni a szekrény mélyébe, amikor gyerekünk van, ugyanis túl kicsik.
» 3 hozzászólás
Micónapló – Fejlődés minden téren
Micóka csodálatos fejlődésnek indult minden téren: mozgásfejlődés, beszédfejlődés, önérvényesítés. Nem tudom, Ti hogy vagytok vele, de én úgy érzem, hogy a gyerekeim viszonylag szakaszosan nőnek és változnak. Néha hetekig,... » 4 hozzászólás
Elérhető a BonBon Matiné 2013/14-es évada!
A BonBon Matiné a héten tette közzé honlapján a jövő évadra vonatkozó bérleteit.
»
Pörbölyi kishercegnő nyerte a Disney Csatorna rajzversenyét
Topánka Délia több mint 100 óvodás közt lett első
„Ha én hercegnő lennék” címmel indított rajzpályázatot a Disney Csatorna, amelyre az óvodás tehetségek küldhették be műveiket, megörökítve, hogy milyen jót cselekednének,... »
Pajzán gyerekdalok
Nem tudom, ki mennyire elemzi a mondókák, énekek szövegét, amit évtizedek óta dalolászik, a gyerekeinek is megtanít, no meg az oviban is kötelező törzsanyag. Én nem szoktam. Ezért is döbbenet számomra, amikor rátalálok olyan... » 3 hozzászólás