Praktikák hiszti esetére
A dackorszak a kisgyerekes szülők egyik legkeményebb próbatétele, pedig tulajdonképpen nagyon érdekes személyiségfejlődési szakasz. Ekkortájt a gyerek már tökéletesen önálló emberként definiálja magát, és egyre pontosabban... » 14 hozzászólás
A méhlepény: összeköt és elválaszt
Számtalan feladatot ellát ez a szerv, míg az épphogy megfogant életből egy teljes emberke fejlődik. Emellett a placenta az összekötő kapocs az anya és a benne, a méhében fejlődő baba között, ugyanakkor el is választja őket... »
Terhesnapló 2. – Örök tanulság: nem kell kérdezni!
Megvan a várva várt AFP eredmény, a korrigált MoM érték 0,71. Alacsony megint, szokás szerint, de a normális határon belül van, és körülbelül két nappal a betöltött 16. hét előtt vették le. Mindkét fiamnak alacsony volt és... »
Természetes gyógymód a meddőség kezelésére
A hagyományos orvoslás mellett érvelők rendszerint kétkedve fogadják az egyes gyógynövények hatékonyságát igazoló eredményeket. A természet ajándékainak felhasználása azonban korántsem a mai kor vívmánya, egyes... » 2 hozzászólás
Gyerekbarát főzési praktikák
Sokan gondoljuk, hogy amint kinőttek a gyermek fogai és megfelelően tud már rágni, nyugodtan eheti azt, amit a család több tagja. A Magyar Gyermekorvosok Társasága hírlevele szerint, ha egészséges alapanyagokat válogatunk... »
Csodálatos magzatvíz
Életünk első kilenc hónapját vizes közegben töltjük, békésen lebegve anyánk testének biztonságában. A magzatvíz óvja a babát, segít neki a mozgásban és sok szempontból a kinti életre készülődésben, majd a kifelé vezető útját is... »
Terhesnapló 2. - Idegpályák és titkos rezgések
Most, így a 18. héten egy kicsit fáradtabb vagyok. A hétvégére megjöttek a nővéremék is, és érdekes módon hiába jutott így már négy gyerekre három felnőtt, plusz a nagyszülők, engem ez a sok ember mégis jobban elfárasztott,... » 2 hozzászólás
Nyári menü melegre hangolva
Igazi nyári kánikulában mi felnőttek is csak nagy nehezen tudjuk elvégezni napi feladatainkat, hiszen szervezetünk nagy energiákkal küzd a meleg ellen. Ebből is látszik, hogy a gyerekeinket különösen óvni kell nyáron. Ha többet... »
Sófaló nyolchónaposok
A nyolchónapos csecsemők hetven százaléka több sót fogyaszt naponta a korosztályának előírt maximális beviteli mennyiségnél, mivel a gyerekeket többek között olyan sóban gazdag bébiételekkel etetik, amelyek élesztőkivonatot és... » 3 hozzászólás
Tudom, mit tesztek idén nyáron!
Most van itt az idő, hogy minél többet együtt legyünk családilag, és ha egy mód van rá, nem a megszokott kerékvágásban. Felejtsük el a házimunkát, az ezer teendőt, ha nem is jut rá pénz, hogy nyaralni menjünk – és egyébként az... » 2 hozzászólás
Terhesnapló 2. – Relaxáló üdülés két és fél gyerekkel
Nyaralunk! Anyukáméknál vagyunk két hétig, és gyakorlom a háromgyerekességet: a Kicsi és a Nagy mellett a nővérem ötéves kisfia is velünk van az első héten. Nagyon jól érzik magukat, és egyelőre úgy tűnik, én is egész jól... »
A nyári szünetben sem pihen a Nagy Sportágválasztó
A nyári szünetek, szabadságok ellenére már javában folynak a IX. Budapesti Nagy Sportágválasztó előkészületi munkái, a fővárosi rendezvény mellett pedig a tavaszihoz hasonlóan, ősszel is további vidéki helyszínek várják a... »
Darazsak és a gyerekek
Ha a napsütéses időben egy fagyira vágyik a gyerek, vagy a strandon megenne a család egy palacsintát, szinte biztosra vehető, hogy a közelben terem hamarosan egy darázs, kóstolgatva-érdeklődve, hátha neki is jut a... » 2 hozzászólás
Köszönjük, ez nagyon jó volt!
Köszönjük, ez nagyon jó volt! – ezekkel a szavakkal búcsúzott tőlünk több látogatónk, a Millenárison szervezett 11. Babanet-Kölöknet családi napon. Szombaton részben a Millenáris Fogadójában, részben a szabad ég alatt... » 2 hozzászólás
10 tipp, hogy nagy pocakkal is jól aludj!
Általános probléma, hogy a terhesség alatt a kismama nem tudja alaposan kipihenni magát. Az első trimeszterben főleg a húgyhólyag miatt kényszerül többször is felébredni a várandós az éjszaka folyamán, de ugyanez igaz az utolsó... » 2 hozzászólás
Miért nem szülünk (több) gyereket?
A csapból is az folyik, hogy mennyire fogy a népesség, fogy a magyar, veszélyben a haza és a gazdaság. A KSH rendre közreadja legújabb statisztikáit a népesség alakulásáról, és ezek szerint bizony nem rózsás a helyzet, már... » 28 hozzászólás
Terhesnapló 2. – Alapbetegségek és szűrések
Befőztem tizenkilenc üveg sárgabaracklekvárt. Ennek annyiban van köze a terhesség 16. hetéhez, hogy fáj a derekam. Talán nem is annyira a lekvárfőzéstől - bár az egész napos állás sem segített -, inkább a fa alatt hajladozás... » 2 hozzászólás
11. Nyári Babanet - Kölöknet találkozó!
Idén már tizenegyedik alkalommal rendezzük meg a Nyári Babanet-Kölöknet találkozót. Mindenkit szeretettel várunk!
» 4 hozzászólás
Babonák, tévhitek és anyaság
Biztosan minden várandósnak van olyan nőrokona, ismerőse, szomszédasszonya, aki már a pocakja formájából, vagy abból, hogy a kismama édeset avagy sósat kíván, megmondja csalhatatlanul a baba nemét. Amióta internetes honleány... » 7 hozzászólás
Szűréssel előzzük meg a bajt!
Fiút szeretnétek vagy lányt? Mindegy, csak egészséges legyen! – válaszolják rendszerint a leendő szülők. És tényleg: a gyerek egészségéért mindent megteszünk, kismamaként odafigyelünk a táplálkozásunkra, a mozgásra, a család... » 2 hozzászólás