Kiemelt témák

Sziasztok mindenki!
Lelki támaszt keresek, hogy szó nélkül, jobban mondva csak finom szavakkal élve tudjam átvészelni a nyarat, amikor egy háztartásba leszünk zárva.
Kiinduló helyzet a következő:
- nagyon pocsék természetem van.
- írtózom a megjátszott szeretettől
- nem szeretem a kéretlen segítséget, tolakodásnak veszem
- csak férjem élte meg az apakort két gyermekük közül
- első gyermekünk, első unokájuk
-EGYETLEN FIUK, EGYETLEN LÁNYKÁJA
segítsetek!! Undoorítóan tudok viselkedni.
Veronik

Veronik, gyorsan egy kis vigasztalas!

NEM VAGY EGYEDüL!!!


milla

Sziasztok!
Igen, nem vagy egyedul Veronik. De a kiindulo helyzetbol kihagytad A LENYEGET : A FERJED HOZZAALLASAT. Ugyanis, szerintem, ez lehet a donto megoldas. O kell megbeszelje, pontra tegye a dolgokat az anyucijaval, es sajnos nem te. Nem maradhat partatlan, mert ilyen helyzetben nem szabad, neki kell, muszaj, kisegitenie mindkettotoket, a bajbol.
Ani

Én pont az ellenkező helyzetben vagyok, de az se jobb. Nálunk a férjem a család "fekete báránya", aki bármit csinál, az csak rossz lehet, tehát jó apa se lehet, és nevelni se tud, és ebből fakadóan én se lehetek jobb, ha egyszer őt választottam férjemül. Az anyósom orosz, és állandóan bele akar szólni a gyereknevelésbe. Főleg a szobatisztaságra nevelés a mániája, meg hogy "mi lesz ebből a gyerekből, hogy már két és fél éves és még nem szobatiszta? Ez csakis a szülők hibája!"-szereti hangoztatni. Csak azért írtam le, hogy ilyen is van. Egyébként nagyon együttérzek veled, Veronik!
Krisztina

Szia Veronik!

Csatlakozva az előzőekhez, én is nagyon sajnállak, és azt hiszem nagyon kevés azon nők száma, akik elviselik az anyósukat. Persze ebben nem mindig csak az anyós lehet a hibás, én észrevettem magamon, hogy bizonyos dolgok már csak azért esnek negatív megítélés alá, mert azt az anyósom csinálta, mondta stb. A helyzet mindig rosszabb ha első unokáról van szó, és a férjed az anyukája szeme fénye, te meg a gonosz tündér vagy, aki mindkettőt elrabolja tőle. Az anyósom másik problémája a család definiálásából fakad, talán a baba megszületése után nyertük el a "család" definiciót. A kéretlen segítség nálunk a gyerek születésekor jött, és most sokan megkövezhetnek, de az a pár nap nekem nemigazán a pihenés volt. Nagyon nem tudott segíteni, főzni főztem, mert megszoktam, különben is én tudom mi hol van a konyhában, és ha az embert már századszorra kérdezik, hogy ebbe főzhetem-e, hol tartjátok a valamit, akkor az ember inkább maga csinálja meg. Én inkább nyűgnek éreztem, dög fáradt voltam, de még őt is szórakoztatnom kellett, gondoskodni kellett hogy legyen mindig kaja, kerülgettük egymást a másfél szobánkban, éjszaka ha üvöltött a gyerek azonnal felpattant a kisszoba ajtaja és már jött is, én meg csak azt éreztem micsoda anya vagyok, még megnyugtatni sem tudom a kis pockot, szóval zavaró volt. Persze én is negatívan állhatok a dolgokhoz, nem tudom az anyukámat is ilyen zavarónak éreztem-e volna. Decemberben megszülöm a második pockost, és már előre félek, na nem a szüléstől, hanem az anyóstól. A férjem úgy élte meg az egészet hogy én utálom az anyját, ezért viselkedtem így, sokat is veszekedtünk emiatt.

Zorkanya

Van felénk egy mondás: Rossz a rosszal, de rosszabb nélküle! Igaz ez az anyós após viszonyban is. Sajnos az én anyós -apósom már nem él és nagyon sajnálom. Amit mondani szeretnék, az csak annyi, hogy két különböző kultúra "Ahány ház annyi szokás" találkozik. Te is anya, ő is! És bizony össze kell csiszolódni. Gondoljatok arra, miként élnétek meg, ha a Te szüleidet nem viselné el a férjed! Akármilyen rossz is a természeted, csak olyat tegyél, amit ha az édesanyáddal tennének elviselhetőnek találnál. Számolj tízig mielőtt bármit is mondanál! Nem hiszem, hogy az anyósod, ha tesz valamit, azt rosszindulatból vagy gonoszságból tenné! Ez persze nem jelenti azt, hogy mindent el kell fogadni tőle. De állj hozzá pozitívan! Neked is jobb lesz! Üdv: Timi

Kedves Zorkanya!
Szerintem nyugodtan vissza lehet utasítani a felajánlott "segítséget", ha neked úgy jobb. Persze kedvesen, nem megsértve a másikat. Nálunk szóba sem jöhetett, hogy akár anyukám, akár az anyósom odaköltözzön hozzánk pár napra segíteni. Tudtam, hogy nem viseltem volna el, és a férjem sem, ezért inkább megegyeztünk a férjemmel, hogy ő vesz ki két hét szabadságot, és veszi át a "háziasszony" szerepet, hogy én tudjak pihenni a babával (Ez tényleg segítség, sőt ünnep volt: olyan volt, mintha 2 hétig karácsony lett volna!)
Visszatérve az anyós problémához: szerintem a menyeknek is joguk van "kijelölni a határokat", persze nem sértően, csak kedvesen visszautasítani a számodra kellemetlen dolgokat. Persze mondani könnyű, néha én is átmegyek nyusziba, ha anyósom elkezd "lehengerelni". (Mert ugye ki mondja meg, hol a határ a tisztelet és a fölöslegs tűrés között?) A baj az anyósokkal számomra leginkább az, hogy nem "tanulnak". Mondok neki valamit, és teljesen másképp értelmezi, vagy meg se érti, aztán minden megy tovább a régiben. (Persze lehet, hogy azért, mert az én anyósom orosz, és bár már huszonvalahány éve Magyarországon él, azért mégiscsak más kultúrában nőtt fel. Van is gondom vele elég!) Na, szóval az a paradox üzenetem, hogy "álljunk a sarkunkra kedvesen", és alakítsuk a kapcsolatot!
Üdv mindenkinek!
Krisztina

Kedves Veronik!
Hol vagy? Kivancsiak vagyunk a Te velemenyedre is.
Ani

Kedves Veronik!
MUSZÁJ együtt lennetek nyáron? Vagy legalább az együtt töltött/töltendő időt nem lehet csökkenteni?
Egyébként - nem is tudonm ki írta - a férjednek kellene vállalnia valamiféle villámhárító szerepet. Elvégre az ő anyukája, és neki mégiscsak könnyebb (kellemetlen következmények nélkül jár), ha nemet mond bármire.
Eygébként nálunk sajna az a helyzet, hogy egyikünk se jön ki a másik anyjával-apjával, úgyhogy abszolút meg tudlak érteni.
Zsóka

Kedves Veronik!

Miért kell nektek egész nyáron együtt lenni?
Muszáj?

AnyaMami

Sziasztok!

Valóban nehéz ügy a másik családja, mi úgy próbáljuk megoldani, hogy mindenki a saját családját "teszi helyre", a saját csemete többet megengedhet magának, annélkül, hogy megsértődnének.
Ennek ellenére a kórház utáni első hét legrosszabb élményeim egyike. Sajnos a szüleim nagyon korán meghaltak, így hamar önálló lettem, már otthon is én irányítottam nevelőapánkat és a húgomat és nehezen tudom elfogadni a segítséget, főleg az anyósomét, aki azt hitte a császár után majd ágyban fekve hogyom, hogy átrendezze az "életünk".
A második baba születésekor Gábor is inkább otthon maradt, sokkal jobb volt.

Csilla

Sziasztok,
most mar én is hozzaszolok.

A férjekröl ne gondoljatok, hogy majd villamharitoként müködik, hacsak nem olyan erös személyiségek, mint mi nök. Nekik kényelmesebb igy, ha minden a szajukba van, ujra mami föztje, nem sorolom.

Nekem az anyosom mindig pakol valamit, ha hétvégén ott eszünk. Gondolhatjatok...
"Fiam, ugy lefogytal, hogy-hogy?"
Vitatkozäst a férjemmel is kerülnöm kell, de még a legaprobbat is, pl. "szerintem azt azt egy masik boltban lattuk...", különben jönnek egy par hét mulva a kérdések, de azért nem veszekedtek otthon hangosan? Vagy nem verekedtek, igaz?
A nemalvasrol nem is beszélek, igy is rossz alvok, de ha valamit meggondolatlanul kiejtek a szamon, akkor biztos, hogy nincs naluk alvas, hanem erröl morfondiroznak egész éjjel.

Aposom szeret, söt imŕd beleszolni az életünkbe, amitöl MEGöRüLöK!!!!!
Pl. autovasarlasnal elszoltuk magunkat, hogy egy BMW-n gondolkodunk, mar meg is néztük, stb.
Erre ö nem elmegy a helyre, majdnem szétszedeti az autot, belenéz, tanacsot kér, stb. Aztan örömmel felhiv, hogy szerinte jo az auto, nyugodtan megvehetjük. Azt hittem megölöm.
De a férjecskémnek mindegy, mert hat ö ilyen és kész.

Aztan anyosom el van ajulva hogy aposom mennyire (!!!!!) odavan az uncsiért. Minden este puszilgatja a fényképét, kirakta a lakast a fotokkal, stb.
De ha eljön, akkor nem hazudok 5 percig ha foglalkozik vele, majd félrevonja, söt kisajatitja a férjemet magŕnak, és csak vele beszélget.
Megjegyeztem mar, hogy akkor ez meg miért van.
Hat még tul kicsi, nem tud mit kezdeni vele. Akkor a férjem, meg mas férfiak miért tudnak egy 4-5 honapos gyerekkel jatszani???

Néha tényleg gyülölöm az aposomékat, pedig csak joindulatbol tesznek mindent.
Minden masnap KELL velük beszélnünk, altalaban ugyis ök hivnak.
MEgjegyzésként hozzatenném, hogy anyŕmnak is megvannak a hibai, de neki valahogy könnyebben megmondja az ember a véleményét.
De mostanaban mar az anyosomnak is megmondom, ha valami nem tetszik.

Meg azt is utalom, amikor a vendéglatas utan mondom finoman, hogy indulni kéne, és a férjem akkor még téblabol, tuti hogy akkor megy még WC-re, gyorsan elkezd még kérdezösködni a szüleitöl (amit addig ujsagolvasassal potolt), aztan lassan 1 ora mulva eljutunk az ajtoig. ( 1 szobas lakas). Szerinte déltöl 5-ig böven elég az anyosnal.
Mivel én nagybeszédü vagyok és megfogadtam, hogy nem fogok semmit elmesélni az eletemröl, eletünkröl, csak a kicsire koncentralodom. Igy elég nehéz öt orat kibirnom egy helyben.

De tudnam még foltytni, csak hagyok még masnak is helyet...

Anyosom meg raadasul olyan idétlenül jŕtszik avval a kisbabaval, aztan csodalkozik, ha gyorsan sir.
Meg a kézpuszi, ami még az agyamra megy, de ezért majd szolok a jövö héten, mert a férjem ehhez is birka. Az a rossz az egészben, hogy amugy szeretett férjemet ilyenkor egy kicsit nem szeretem annyira. Mert hogy lehet ennyire anyamasszonykatonajanak lenni, Te Jo Isten. Mindent nekünk kell elintézni???

milla

Veronik,

én a helyedben sok-sok-sok kirandulast szerveznék a csaladotokkal. Ti harman!!! Majd vacsira visszajövünk jelszoval. "Alig varjuk", tedd még hozza, különben atlatszo, és aztan tényleg probalj meg örülni az esti talalkozasoknak.

milla

Kedves Milla!
100%-ig aterzem a helyzetedet. Ugyanez volt a helyzet nalunk kb. 1 evvel ezelottig, amikor is betelt a pohar. Annyira fel tudtam magam heccelni anyos-apos miatt, hogy mar szinte remegtem. Es egyszer csak leesett a tantusz! Azzal, hogy bennem gyul a mereg csak sajat magamnak csinalok rosszat. Mert senki sem valtozik meg, ezert muszaj volt nekem megvaltoznom. Egyszeruen nem birtam tovabb a feszulteget ami felgyult bennem. Mar ott tartottam, hogy azt mondtam, tobbet az eletbe ne lassam anyosomat es aposomat.De aztan itt van az elso,egyetlet, fiu unokajuk. Es nem tilthattam el oket. Ezert aztan, fokozatosan, lassan, kialakitottam, hogy amit mondanak azt meg se hallom, amit csinalnak nem veszem eszre, csak "kedvesen" vigyorgok, es igy mostmar valahogy kibirom a jelenletuket. Persze nem gyakran,hetente max. ketszer. Nagyon nehez, becsszora, de nem talaltam jobb megoldast. Nekem annyi viszont a szerencsem, hogy legalabb a ferjem belatja, hogy sokszor elviselhetetlenek a szulei, viszont velem is beismertette, hogy rajtuk mar valtoztatni nem lehet. Ezert mi kell elviselhetobbe tegyuk az eletunket. Milyen igaz az a mondas, hogy "A baratait megvalaszthatja az embert, de a rokonait nem."
Milla, benned is nagyon sok a harag, gyulolet. Probalt meg ezt a sok energiat masra forditani, hatha jobb lesz neked. Kivanom, hogy sikeruljon.
Ani

Szia Veronik!

A te helyzeted nagyban hasonlíthat a kedvesem helyzetére, mert a felállás nálunk egy kicsit fordított ugya, de nagyon hasonló a tietékhez. Az anyámékk két gyereke közül én vagyok az, aki megérte az anyaságot, első gyermekem, nekik első unoka, én is és a kedvesem is utáljuk a megjátszott szeretetet, és bár az én kedvesem nem rendelkezik pocsék természettel, azért neki is van önbecsülése. Nálunk ugyan a kéretlen segítség nem minden formában jelentkezik, csak néha és nagyon elvétve, de akkor is a legfölöslegesebb dolgokban. Ráadásul mi együtt is lakunk. Az is fontos, hogy nálatok ki a fontosabb: az aki megérte vagy az, aki nem érte meg az apakort. Nálunk ez utóbbi.
Meg kell mondanom, én se szívesen vállalom a "villlámhárító" szerepét. Sőt!!! Úgy gondolom, sokkal inkább képes egy kapcsolatot tönkrevágni az, hogyha állandó jeleggel rajtad csapódik le mindkét fél problémája. Természetesen, sokat beszélgetünk a párommal anyámékról, hiszen a sérelmeink közösek, és őt is meghallgatom, ha bármi baja van bármelyikükkel, de már az elején megmondtam neki, hogy nem leszek a szócsöve. Ugyanez érvényes az anyámékra is. Ha bajuk van a kedvesemmel, beszéljék meg vele, ne nekem vagdossák a fejemhez. Felnőtt ember mindkét fél, meg kell tudni beszélni. Hozzáteszem, hogy nem vagyok hajlandó olyan dologban az anyámék pártját fogni, amiben szerintem nincs igazuk és ez ugyanígy áll a kedvesre is. Ugyanakkor számtalanszor elmondom és éreztetem a szüleimmel, hogy nekem sokkal fontosabb a párom, mint hinnék, és hogy valójában már ő számít nekem családnak, de azért az is rosszul esik,, ha valami miatt a párom folyamatosan puffog rájuk a hátuk mögött. De ilyenkor neki szólok és csak, ha kettesben vagyok vele. Soha nem veszekszünk ezen, hiszen sokkal fontosabb most már a mi egységünk, már csak a baba szempontjából is, mint az, hogy az anyámékkal milyen a viszonyom. Az úgyis sz*r, annyira nem vagyok hülye, hogy mindenben alárendeljem magamat nekik.
Szóval, amit ebből a sok zagyvaságból ki akartam hozni, próbálj meg beszélni a pároddal és mond el neki, hogy hogy érzel a szülei iránt, ha megsértődik, nagy lüke, hiszen 1. anyóst-apóst készen kapunk, 2. csak őszinte akartál lenni hozzá, 3. nem nézheti egy életen át rózsaszín szemüvegen át a szülei esetleges jellemhibáit.
Szerintem az ő segítségével sokkal jobban ki tudnád húzni ezt a nyarat, ha éreznéd, hogy széámíthatsz rá. Én nem várnám el a páromtól, hogy véka alá rejtse az érzelmeit, nyugodtan mondja el, mi baja van velük, nyugodtan legyen ellenére valami, és ez fordítva is igaz, rendezzék el egymás között. Én ha kell, kiállok mellette. Ha pedig esetleg nem értettem vele egyet, majd négyszemközt, szépen elmondom neki, de nem kezdek el ezen veszekedni. Annyit nem ér az egész. Ha pedig az apámék hőbörögnek, hadd tegyék, én akkor is ezt a fickót választottam, az ő gyermekét hordom itt a szívem alatt, és akkor is vele vagyok boldog, ha ők nem is vannak úgy oda érte esetleg.
A megjátszott szeretetet szerintem inkább nyeld le, mert ha felhánytorgatod anyóséknak, úgyse fogják beismerni, csak sértődés lesz a vége, azt meg már tényleg nehéz kimagyarázni. Nálunk ez egyébként velem szemben ugyanúgy működik, mint bárki más felé, sőt néha az az érzésem, hogy mások felé sokkal őszintébb érzelmekkel bírnak, mint felém.
A kéretlen segítséget nyugodtan UTASÍTSD VISSZA, mondván, hogy elég nagylány vagy a megoldásához, de ha esetleg valamiben mégis jól jönne a segítség, azért szólj nekik, így nem fogják magukat teljesen kirekesztve érezni. /Nálunk akkor sincs segítség, ha kérjük. Ez még rosszabb és megalázóbb, mintha nem kéred, de van./

Egyébként, hogy lelki támaszként szolgáljon, a szüléssel kapcsolatos legnagyobb félelmem az, hogy szeptemberig anyámékkal kell még bizotsan laknunk, de lehet, hogy tovább is, és félek, hogy meg fogok őrülni tőlük. Vagy ha elköltözünk, jó ideig nem fogom keresni őket. Ez viszont biztos.

A fáradalmakat kipihendő fogad meg az egyik fenti hozzászóló tanácsát, miszerint sok-sok házonkívüli program!!!

Fel a fejjel!

Sajnos nálunk is nagyon rossz a helyzet a férjem egy szem gyermek és én elvettem Őt drága szüleitől. És ez még semmi. Más városba költöztünk és nem nyomorogtunk egy sobában az anyósoméknál, amire Ő mindig is vágyott. Szerintük a lakásunk sz örnyű és borzasztó helyen volt (mégis 2 nap alatt eladtuk). Amikor úgy döntöttünk visszaköltözünk és vettünk egy házat, akkor az volt a baj, miért adjuk el azt a jó kis lakást, pedig olyan jó helyen van. szóval semmi nem jó, amit csinálunk. A férjemet (35 éves) egyyszerűen nem hagyják felnőni. Semmi nem jó úgy, ahogy csinálja és mindig kijavítják, vagy egyszerűen közlik ezt Ő nem tudja, majd Ők. És most megszületett az unoka. Tremészetesen én vagyok a legrosszab anya a világon, én nem tudhatok semmit. Ez a legrosszabb, már néha magam is elhiszem, hogy mi semmire nem vagyunk képesek. Sajnos ott tartok, hogy már nem is szívesen megyek hozzájuk. Csak a férjem kedvéért teszem. Úgy vagyok vele, hogy ez aprobléma úgysem fog megoldódni, ezért nem érdemes megbántanom.

Mindenkinek sok kitartást kívánok:
Viki

Sziasztok !

Sokszor én is a legszívesebben megmondanám a véleményem anyóséknak, de a férjem mindig csítít, hogy semmi értelme, annál jobban áskálódnak. S be kell vallanom igaza van, egyszer mondtam meg a véleményem, na azóta is iszom a levét.
Rájöttem igaz a mondás. - Ne szólj szám, nem fáj fejem -
Sok dolog nem tetszik, de hiába is mondanám meg a véleményem akár én akár a fiúk, úgy vannak vele, hogy Ők a idősebbek, ők már csak jobban tudják.
Na azóta a jószándékú tanácsaiknál én szépen végig hallgatom Őket és egyik fülemen be a másikon ki, amit én úgy gondolok hogy tényleg nem jó. Ha meg tényleg jó tanácsot ad azt persze elfogadom.
Régebben mi anyósommal nagyon jó barátnők voltunk, legalábbis én sokáig ezt hittem, aztán rájöttem hogy a egész csak látszat.
Sajnos nagyon ritka a jó anyós. Nem hiába van annyi anyós vicc.
Persze itt most jól kibeszéljük Őket, aztán egyszer mi is anyósok leszünk.
Nem az a legnagyobb gond, hogy azt hiszik magukról, hogy Ők mindent jobban tudnak, hanem az amikor gonoszkodnak.
Én úgy vagyok vele, hogy megpróbálok kedves lenni velük, és ennyi. De én nem tudok nyalni, hogy én legyek a kedvenc, a jó ... stb. Szeretem annak adni magam, aki vagyok, és nem pedig kétszínűsködni, amit rettentően útálok !!!
Én már rájöttem nem érdemes veszekedni, megmondani a magamét. Semmit nem lehet elérni Vele, csak rosszabb lesz, mint volt.

Hát ennyit röviden !

Veronik !

Nem gondoltam volna, hogy ennyi látógatója lesz ennek az oldalnak. Érdemes volt megnyítni ! Szilvy


Mindenkinek kitartást kívánok !

Sziasztok Szilvy

Sziasztok,
köszönöm a sok hozzászólást és bíztatást, vannak köztük jónak tűnő javaslatok.
Azért bocs, hogy elindítottam a rovatot, aztán meg rátok sem néztem mostanáig, de vizsgaidőszak van és muszáj kerülnöm a géptermet különben sosem lesz fejezem be.
Akkor most egy kis jellemrajz párom szüleiről:
anyós: nagyon kedves és aranyos, még egy békát is megcsólona a fia kedvéért, de pont ez zavar benne, én akár egy béka is lehetnék. Elfogadta azt a felállást a saját házasságában , hogy az ő legfontosabb feladata a háztartás a karriert, szórakozást, barátokat kizárólag a férjeknek találták ki. Apósóm előtt megalázkodik, de ez egy megkövesedett helyzet, néha annyira felháborít, de hogy szólhatnék én ebbe bele? AZt hiszi nem szeretem eléggé a fiát, mert he szeretném akkor nem nézném el, hogy ő csináljon magának és nekünk vacsorát, azt meg végképp nem érti mi bajom nekem az aposommal amikor egész egyszerűen imád engem.
Após: egész egyszerűen imád engem. Amíg Emese még nem született meg, az én fotóimat mutogatta minden munkatársának, olyanokat is amik, szerintem intimebbek voltak annál, hogy kitegye az irodájában. Ha együtt vagyunk annyira a nyakamra mászik, hogy a párom már hozzám sem fér. A fiát nem tartja szellemi nagyságnak, engem nyaggat azzal, hogy mit tervzünk és hogyan. Helyettünk akarja élni az életünket. Mintha az övében már nem lenne semmi. Bántóan tolakodó, minden szinten. Benéz a szekrényekbe, hogy rendeztem be azokat, szegény zárkozott nagymamámnál és égnem kellett helyette: Nagyi több mint húsz éve egyedül él, apósóm meg mikor a szülésem után nála jártak invitálás nélkül végigvizslatta az egész lakást, a hálószobáját sem kímélve.
Nme is tudom mit kéne írnom róluk. Amitől igazán tartok az az, hogy a fiukat sem hagyták soha érvényesülni otthon(még mindig nem tudják pl, hogy cigizik, pedig most már elmúlt 18)és azt hiszem az unokájukat sem hagynák. Apósom már két hónapja arról bészelt nekem, hogy amint kiderül mihez van érzéke a lányomnak, kötelességem lesz a megfelelő életpályára írányítanom őt, nehogy elkallódjon. Nagyon szörnyű. Attól tartok, hogy egész nap nyxúzni fogják Emesét. Most tud egyedül játszani, van hogy egy egész délelőtt tulajdonképpen csak felügyeletet igényel, de mi lesz ha elfelejti hogyan kell egyedül érdekes dolgokat csinálni?
Hogy mondhatnám nekik azt, hogy mondjuk délelőtt hagyjátok őt magában nyomulni, majd a déli alvás után a tiétek lehet, ha egyszer ott van a kész válaszuk: mi csak most látjuk, hagy élvezzük ki a mi kis egy szem unokánkat. Csak azt felejtik el , hogy nekem meg a lányom. Egyszer már sajnos a fejükhöz vágtam, hogy magunknak szültük és nem nekik.
Mindenesetre a napi túrák jó ötlet, de valóban ki kell dolgozni, hogy ne legyen olyan átlátzsó a dolog.
Hagyok helyet nektek is.
Veronik

Hello,

igazsag lehet abban, hogy azért szeretnek (söt kötelességnek érzik) aposék-anyosék az életbe valo beleszolast, mert mar naluk nem folyik semmi.

Nalatok is bamul(t)az anyosotok titeket, amikor szoptattatok? én mar külön szobaba is megyek, de jön utanam, na mondjuk anyam ugyanugy...
Nézi, nézi, nézi,nézi....
az nem zavarja öket, hogy engem ez mar kurvara zavar. de azért csak nézi, nézi, nézi...
Egyszer mondtam, hogy nem kéne, mert akkor agyereknek sem jo, nem figyel oda (ezt csak kitalaltam), azota messziröl nézi, nézi, nézi....
A férjemre nem nagyon szamithatok üzenetek közvetitésében, mert 1. nem közvetiti, 2. ha közvetitené, akkor egyböl tudnak, hogy én mondtam neki, hogy közvetitse.

Huuu, tudnék mesélni cifra történeteket, de ez nem a lelki segély S.O.S.

Segits magadon, Isten is megsegit!!!

Multkor (még az elsö honapokban) a szokasos "esti sirasok" korszaka alatt egyszer nalunk voltak, amiko is elmagyaraztam nekik (könyvekben, szakirodalomban irotakkal alatamaszva), hogy ez teljesen normalis, nem tudunk mit csinalni, ez igy van, ki kell varni, amig elmulik ez a korszak, stb.
nekem ugy tünt, megértették. Aztan par nap mulva jön a hir, hogy ez nem lehet "normalis", hogy ez a gyerek igy sir. Itt valami nincs rendben. A fiam arcan is latszott, hogy valami nincs rendben.
A fiam (férjem) arcan inkabb az latszott, hogy menjetek mar a picsaba, ne sirankozzatok itt ti is.

Ennyire ismerik a fiukat! Csunyan nézett anyucira.
Mindjart elsirom magam.

jo éjt.

milla

Ugy latszik, masoknal is ural még a régi "rendszer". Anya föz, mos, takarit, aldozzaéletét, apa meg tesped és kajal.

Pontban délkor, nem késöbb, nem elöbb.
karacsonykor CSAK halaszlét, nem mast.
CSAK együtt, mert igy szoktuk meg.

De ezentul mas lesz, karacsonykor(24-én) Belépési Tilalom. Amugy utalom az ünnepeket is.
Születésnap, névnap, stb.
én egyébként sem vagyok névnap-buzi, igy aztan mindig elfelejtem anyosom névnapjat.
Multkor a parom is. Na volt leb...szas.

Aposomét nem lehet, mert karacsony körül van.

Amugy tényleg rendes emberek, de jo elmondani ezeket a kis aprosagokat.

milla

Szerintem a kezelhetetlen helyzet a nyuszi férjenk miatt alakul ki. Dia felnőtt ahhoz, hogy villámhárítóként működjön, de a férjek többsége, élükön az én férjemmel inkább nyuszi, semmint megbántsa az anyját. Így minden rossz szokását el kell fogadni, nem szabad soha megbántani, mégha igazunk is van, le kell nyelni tőle mindent, mert ő az ANYA. Persze ez már az én anyámra nem áll. Na szóval, ne csodálkozzunk ha ezek után elszalad a ló az anyóssal, és úgy érzi bármit megtehet. A másik felháborító dolog a mérhetetlen önzőség. Jó első unoka, ritkán látja, de az már túlzás hogy a pár hónapos pici baba üvölteni kezd, mert fél az idegen környezetben, az anyós meg el nem engedi mert ennyi jár neki, úgy kell kitépni a kezéből, hogy hagy nyugtathassam meg a saját gyerekem. Persze anyós változatban ez az én mérhetetlen önzőségemet jelenti.
Azt pedig nekem senki ne tanácsolja hogy
a, nyeljek le mindent és mosolyogjak, mert a kompromisszumhoz 2 ember kell, és tőlem senki ne várjon kedvezményeket, ha azt viszonozni képtelen
b, pakoljak ki, és tegyem helyre, mert ez egyszerűen nem megy, a férjed miatt sem, csak az anyja, meg a környezet miatt sem. (A férjem családjában az anyósom elbeszélései alapján így is én vagyok a rossz meny.Mindenki ferdén néz rám, fene tudja miket mesél rólam)
A helyzetet pedig csak tovább rontja, ha ismerjük az alapszitut: korán megözvegyült anyós, az akkor 16 éves kedvesre áttett apaszerep, és én aki a családi idillt megbontja, és elrabolja a pótpapát.
Hát ezt órákig lehetne folytatni. De minek???

Üdv: a férjét és gyermekét magának követelő Zorkanya

En eddig azt hittem, hogy csak en vagyok haragban a vilaggal, ha az anyosomrol van szo. En megkaptam mar azt is, hogy :"nem tudom felfogni, mit eszik a fiam rajtad", meg hogy:"Egy fiunak anyja csak egy van, felesege lehet tobb is", es azt is, hogy:"te egy lompos, kover, hulye tyuk vagy"(igaz az utobbinal volt benne egy kis alkohol...)
Igen, engem is nezett az anyosom szoptatas kozben, simogatta a baba fejet, es ami a legrosszabb volt, neha a mellemet bokodte, hogy "nem kap levegot a gyerek"
Olyan foku gyuloletet hozott ki belolem, amirol azt hittem, hogy nem is letezik. Szabalyosan rosszul vagyok tole, de NEm HAGYOM MAGAM!!!!!!!
Nem adom meg neki azt az oromet, hogy bosszankodni lasson. Egyik fulemen be a masikon ki. Ritka gonosz es rosszindulatu, a lanyahoz is az, csak a ferfiak lenyegesek a csaladjaban, es raadasul micsoda pletykafeszek!
Ja, az ne ferjem szinten nyuszi , ha az o mamajarol van szo. Meg evszekedni is kepes velem miatta. Meg is mondtam mar neki, hogy ha valaha valamilyen okbol elhagyom ot, annak a kedves mamaja lesz az oka.
Aniko

Sziasztok!
A kedves ferjekre ezekben a helyzetekben jobban illik a BIRKA kifejezes, mert a nyuszi tul finom.
Ani

Sziasztok!
Csak szeretném leírni, hogy vannak kivételek is a "birkaság" alól, de az se sokat javít a helyzeten. Az én férjem 100%-ig az én pártomat fogja a szüleivel szemben, és jól meg is mondja nekik a magáét. Mellesleg nem volt jó kapcsolata a szüleivel soha, nagyon szigorúan nevelték, pl. ha apukája a konyhában volt, ő nem mehetett be, ha az iskolában 4-est kapott, jött a nadrágszíjjal verés... (Az öccsével, aki 8 évvel később született meg pont az ellenkezője a helyzet...)
Szóval mi így a férjemmel nem tűrünk el semmi sértegetést vagy lekezelő viselkedést az anyósomtól, ő viszont nem képes elfogadni, hogy nem vagyunk mi se hülyegyerekek, és állandóan sérteget valamivel, pedig azt se tudja, hogy neveljük a gyereket. Szóval szinte minden alkalommal összeveszünk, főleg a férjem szól be nekik. Az idén volt olyan, hogy 4 hónapig nem beszéltünk. Aztán közölték, hogy hiányzik nekük az unokájuk (az egyetlen, eddig), így aztán néha elvisszük a gyereket hozzájuk 1-2 napra (anyósom ugyan nyugdíjas, és apósom is csak minden második héten dolgozik, de sajnos nincs idejük arra, hogy ők jöjjenek el a gyerekért, mert a hétvégi telkükön kell "dolgozniuk".
Na, szóval ez se jó így.
Krisztina

Sziasztok!

En kilogok a sorbol! Bar nem azert, mert nagyon jo anyosom van ( jo a viszony koztunk ), hanem azert, mert szinte nincs is anyosom. Tolunk ezer kilometerre el, es mikor meselem, hogy milyen messze van, mindenki azt mondja, de szerencses vagyok! Amiket olvastam itt, hat lehet, hogy tenyleg szerencsem van. Szoval tok egyedul vagyok itt a nagy tavolban ( marmint csaladtol tavol ).
Nekem egy kicsit ellenkezo a problemam, mint nektek! En azt szeretnem, ha egy kicsit jobban szeretnek az unokajukat az anyosek! Ferjem testverenek eppen egy hettel kesobb szulettek iker unokai. Es fiuk! Ok egyutt laknak ( marmint az anyosek es a ferjem testverenek a csaladja ), minden az ikrek korul forog, a lanyom az csak van. Szoval nalunk az a helyzet, hogy nagyszulei nem lesznek a lanyomnak.
Van ilyen is. Amugy teljesen egyutterzek veletek, szornyu lehet ( szamomra nagyon felhaborito, hogy meg szoptatas alatt is benn akar lenni az anyos. En lehet, hogy nem torodtem volna a kovetkezmenyekkel, kikudtem volna. Bar beszelni konnyu!)


Alma

Nekem csak egy rovid toldalekom lenne az egeszhez, es ezt probalja valaki tulszarnyalni. Az anyosom szinten kb. 1200 km-re lakik tolunk. (Hal'Istennek) Utoljara karacsonykor lattuk.
En majd oktoberben fogok szulni, es ez lesz az elso unoka a csaladban. Na az anyosom a kovetkezot kerdezte tolem mult het vegen a telefonon: "Majd ugy szervezem a dolgaimat, hogy ott legyek nalatok mikor szulsz. Bejohetek a szuloszobara veletek a szuleskor??!!!!!" Hat Isten bizony megall az ember esze!! A sajat anyam nem lesz ott. Majd biztos pont ot szeretnem, ha a seggemben allna es okoskoda!

Kedves Menyek!

Nálunk valamivel jobb a helyzet. Az én anyósom nagyon kedvel engem, sőt, soha nem a fiát hivja fel telefonon, hanem engem. Őszintén szólva néha már megőrülök tőle, de közben meg annyira kedves, hogy miután puffogok rá - "hogy mi a frászért hiv már megint engem, nem én vagyok a gyereke" - utólag egy kicsit elszégyelem magam, mert tényleg nagyon kedves. Szerencsére Győrben él, igy elég ritkán találkozunk.
Nálunk inkább apósommal vannak problémáim. Ő is nagyon szeret engem, (ami nem is csoda, hisz olyan tüneményes vagyok) de valami hihetetlenül erőszakos és nagyon nehéz természetű. Az a tipus, akinél a szeretet kinyilvánitása még mindig a csiklandozás - mint az oviban - és a lételeme az ellentmondás. Ha pl. azt mondom, hogy fáj a fejem, ő azonnal közli: nem fáj az, csak úgy érzed. Néha már-már az őrületbe kerget, hogy mindig mindent jobban kell tudnia, még rólam is.
Sokáig nem találtam az ellenszert próbálkoztam sokmindennel. Kértem a férjemet, próbálja meg leszerelni rólam, de valahogy nincs hozzászokva hogy bármibe beleszóljon otthon (14 éves kora gyakorlatilag nem velük él). Beszéltem az anyósommal is erről, aki nagyon megértő volt, de egyrészt isteniti a férjét, másrészt teljesen megszokta. Úgyhogy taktikát változtattam. Mivel veszekedni utálok a következőt teszem. Amikor egy probléma azonnali beavatkozást igényel, finoman szerelem az öreget. Kicsit szenvtelen vagyok ilyenkor, de rá kellett jönnöm vele csak igy lehet. Egyébként szerencsémre nem sértődékeny. Vannak olyan dolgok is amiket történésükkor ráhagyok, és késöbb amikor már megnyugodtam, egyszerűen elmondom, hogy ezt a dolgot mi máshogy szoktuk csinálni. Legtöbbször azt mondja, hogy ok., de aztán újra rajtakapom.
Gyakran leülök velük és elmondom a fő nevelési csapásirányokat és megkérem őket az együtműködésre. Erre mindenképp szükség van, mert apósom itt lakik Pesten és hetente kétszer ő vigyáz Ubira, amig iskolában vagyok. Ezért is muszáj együtműködnünk. Persze ennek a segitségnek megfizetem az árát.

A tüskéket ki kell húzni, akkor is ha fáj, mert elmérgesednek, és az sokkal rosszabb.


Üdv. Garam

ui: Kell, hogy a nagyszülők is fontosnak érezzék magukat, meg kell próbálni elébe menni a dolgoknak , úgy hogy feladatokat adtok nekik.

Annak ellenére, hogy alapvetően kedves emberek a férjem szülei, sem velük sem a saját szüleimmel nem tudnék hosszabb időt együttölteni.

Szia lányok!!


Hát sokat nevettem, miután elolvastam a tegnapi gyűlölködéseket. És én még azt hittem nálam rosszabb nincs!! A párom itt bámulja az EB-t, de csemegéztem neki a tegnapi termésből, bizonyítván hogy nem csak bennem lehet a hiba, hogy nem kedvelem az anyját, lám itt mindenki utálja az anyósát. Milla nagyon elragadtatta magát, de tulajdonképpen nagyon megértem, mert külön-külön kis semmisségnek tűnhetnek ezek az összezördülések, de mikor ezek évek során csak gyűlnek, gyűlnek, akkor bizony az ember már eljut erre a szintre, ahova szegény Milla. Ági is nagyon tetszett, egyébként az én anyósom ugyanilyen természetesnek vette/veszi a bejelentkezést, és nemcsak a szülésnél, de mikor én a lányommal terhes voltam akkor ő is csak közölte hogy akkor ő már megbeszélte a főnökével, hogy pár hétre elengedi, és akkor jön segíteni. Én ezt is tolakodásnak vettem, mert
1, úgy gondolom nekem kell eldöntenem, hogy kell-e segítség,
2, mennyi időre
3, kitől
és miuán én ezt eldöntöttem, akkor majd én megbeszélem ezt az illetővel. Az is felháborított, hogy fel sem merült benne, hogy esetleg a saját anyámra lenne ilyenkor szükségem nem pedig rá. Amit elértünk:
Közöltük hogy az első hét tabu, akkor ne jöjjön senki, ez arra való hogy mi hárman megismrkedjünk egymással, majd ezt követően 4 napra sikerült leszorítani a "segítség" időtartamát, amiről már írtam, hogy valójában mennyire is volt segítség.
Szopizáskor ő is bent volt, de nem volt tapintatlan, és nem is zavart, sőt még mi mondtuk hogy nyugodtan bentmaradhat. (látjátok vannak pozitív ,megnyilvánulásaim is.)
Mint tudjátok decemberben újra szülés. Hogy akkor hogyoldjuk meg nem tudom, sajnos pont az ünnepek alatt lesz, így nagyon rá fog érni, másfelől talán mivel császár lesz, a bent töltött 1 hetem alatt segíteni tud valóban, hiszen itt lesz a lányom, akit etetni kell, főzni kell rá. Jó lenne ha utána elmenne, nézze meg a picit, de ne legyen itt, igenis csak az enyéimmel akarok lenni- még az anyámat sem akarom. Egy gyereket felneveltem, tehát nagy baj nem lehet a pici babával, a fizikai terheket meg az uram vegye le a vállamról, ne az anyja! Igazam van??

Zorkanya

Ui: a párom megjegyezte, hogy na csak néznénk, ha az anyósok is elkezdenének csevegni meny témában, azt hiszem valami hasonló kerekedne ki mit ez.

Én is végig olvastam ezt a lapot és azt vettem észre, hogy Veronik kivételével, aki felvállalta, hogy rossz természete van, senki sem tett említést saját magáról. Az általatok leírtakból, a saját gyereketek nagymamájáról igen elgondolkoztató képet lehet rajzolni...Esetleg szabadna figyelmeztetnem benneteket arra az apróságra, hogy szeretett csemetéték az Ő génállományát is hordozza és előfordulhat, hogy amit a legjobban utálsz benne, vissza fog köszönni? A birka jelzőt pedig a férfiak nevében visszautasítom! Neki az anyósod az édesanyja, akivel igen meghitt pillanatokat élt át és nagyon fáj nekem is, ha valaki az anyámat bántja, még akkor is, ha az eszemmel tudom, hogy igaza van! Szóval tökéletes menyek gyülekezete, nem kellene egy kicsit magatokban is hibát keresni? Üdv: Timi

Kedves Timi,

nekem speciell néha nagyon jol esik nem ésszerüen gondolkodni, hanem mondani amit gondolok, illetve irni.
Ez a lap szerintem nem arra készült, hogy magunkat figurazzuk ki, hanem arra hogy apos-anyos eseteket targyaljunk meg és gondoknal tanacsot adjunk.

Egyébként nekem is borzaszto a természetem, és elég lelkiismeretfurdalasom van, ha ilyeneket kikotyogok az anyosomékrol, amikor igazabol tündéri emberek. De mondom, JOL ESIK, hogy arctalanul dühönghetek, moroghatok ilyen tényleg semmiségeken.
Ezek vagyunk mi, nök, menyek, anyak.

A férjek ugysem fognak sem dicshimnuszba, sem részletes utalkozasba anyosukrol a barataik körében. Mi mar csak ilyenek vagyunk, szerencsére egy-két kivétellel.
Bennem biztos több hiba van, mint anyosomban, de néha engem is sajnaljon mar valaki... :)))

milla

Szia Timi!

Soha nem állítottam magamról hogy én vagyok a tökély, sőt imitt amott beismertem a hibáim egy kis részét is, tehát felmentem magam a vádjaid alól. Öröklés szempontjából igazad van, lányom már most olyan makacs, mint az apai nagyanyja, és végezeteül, nekem sem esik jól ha az anyámat szidják, de az értékrendembe belefér, hogy meghallgatom, sőt olykor elfogadom mások negatív ítéletét a saját anyámról- mindennemű sértődés nélkül- ellenben a férjemmel, aki erre képtelen. Az pedig hogy én milyen anyós leszek csak rajtam múlik, függetlenül attól hogy imádom a gyermekem. Ha pedig az anyós olyan minta anya- csak mert meghitt pillanatokat élt át a férjemmel, akkor számomra érthetetlen, hogy önző módon a saját érdekeit helyezi előtérbe, nem pedig a fiáét.
No, mára ennyi, holnap megyünk haza anyósomhoz.
Üdv: a tökéletlen anyós tökéletlen menye alias Zorkanya a főgonosz

Kedves Milla és Zorkanya! Talán észrevettétek, hogy azért fogalmaztam ilyen erősen, mert rajtam kívül senki sem emelte fel a szavát sem az enyósok, sem a férjek védelmében én pedig természetemnél fogva szeretek a tömeg ellen menni...
Engedjétek meg, hogy apámat idézzem ide, aki nekem a házasságom kezdetén mondta azt, 30 évnyi házasság után, hogy ők ketten nagyon sokat veszekedtek a rokonok miatt és mennyire felesleges volt! Sok nézeteltérésem volt nekem is az anyósommal a kezdetekben, de mind a ketten feltételeztük egymásról a jószándékot és sikerült a különböző kultúrából (jobb szót nem tudok rá)eredő nézeteltéréseinket rendezni és ma én is belátom azt, amit az apám mondott, rokonok miatt felesleges a kapcsolatunkat terhelni! Ismétlem, nem fogadom el azt a tézist, hogy az anyós gonoszságból teszi, amit tesz.
Panaszkodni lehet és az is lehet, hogy jó is, de azt hiszem az is jó, hogy aki "hallgat" benneteket, ne bólogasson minden szavatokra és az egész szál ne egy öncélú hergelés legyen! Üdv: Timi

Timi,

igazad van. 1:0 a javadra!
:)

milla

Kedves Timi !

Sajnos abban nincs igazad, hogy a anyósok nem gonoszkodnak. ( Különben mindig elolvasom a hozzászólásodat és egyet értek Veled ! )
Úgy látszik Te szerencsés vagy, s anyósod nem gonoszkodik. Sajnos az enyém igen, de azt is hátulról!!! Apósommal együtt. Ráadásul nálunk anyósomék is elváltak és a én szüleim is külön élnek új társsal. Úgyhogy van 2 anyósom és 2 apósom !!! Gondolhatjátok ?!!?
Apósom felesége, hát Rá még a saját fia is csak rosszat mond, ha ismernéd egyet értenél velem az biztos ! Igazi anyósommal még csak elvagyunk, Ő olyan hangulat ember egyszer kedves, máskor pedig azt se tudja mivel döffjön belém.
Ha van oka arra, hogy megbántson, vagyis olyat mond ami nem esik jól és pedig igaza van, akkor elfogadom a vádját, bár nem esik jól. De akkor nem sértődöm meg, és ilyenkor nem is haragszom rá, tudom hogy nem vagyok minden téren tökéletes, minden embernek van hibája, úgy nekem is.
De sokszor ok nélkül kötöszködik, ami viszont nem esik jól, ilyenkor persze nem szólok Neki, itthon a férjemmel szoktam megbeszélni a dolgokat. Nem látom értelmét hogy ott megmondjam a magamét, sajnos anyósom olyan hogy olyankor nem fogadja el amit a másik mond, csak hajtja a hülyeségét. A férjem teljesen mellettem áll, néha a férjem beszél a anyjával, de olyankor anyós össze vissza hazudozik, olyanokat mond amiről a férjem is tudja hogy nem igaz. ( Próbál alám tenni ) de nem sikerül Neki.
Én alapjába véve olyan vagyok, hogy sokáig csak nyelek, nyelek, tűrök mindent, aztán lehet hogy éppen valami apróságon kitörök, mint a vulkán. Tudom ez nagyon rossz!
Anyámmmal más a helyzet Neki megmondom a magamét ha valami nem tetszik. A férjem is olyan hogy nem szól inkább semmit, ha egyszer nincs értelme, akkor feleslegesnek tartja a veszekedést.
Csak ebben meg az a rossz, hogy így azt hiszik azt csinálhatnak velünk amit akarnak. De mi inkább próbáljuk elkerülni a veszekedést.

Anyósommal különben annak ellenére amiket leírtam türhető a kapcsolatunk.

Most röviden ennyit. Majd máskor még folytatom, de most mennem kell.

Szia Szilvy

Kedves Szilvy! Sajnos vannak szabályt erősítő kivételek és nagyon sajnálom, hogy Te az vagy! Nekem persze könnyű, mert az anyósom halott, de el kell modjam, hogy köztünk, még élt, addig is volt egy megállapodás, hogy nem kiabálunk egymásra kígyót- békát (a háta mögött meg végképp nem) és a mi viszonyunk nagyon jó volt. Persze ehhez két ember kellett. Üdv: Timi

Lányok!

El kell mondjam nektek, hogy vannak az anyósok között fehér hollók, mert az enyém olyan. Kezdetben mintha barátnők lettünk volna. Mostanában inkább én vagyok a türelmetlen, meg ő panaszkodik, hogy keveset megyünk hozzájuk. De tény, jobban kijövök vele, mint az anyámmal. Anyám val. nem túl jó anyós, de mivel két lánya van, a férjek meg ugye elég csöndesek, így szerencsés. Bár én vele veszekszem sokat, ő nem veszi-vette be sose az én nevelési elveimet.
Szóval csak azt akarom mondani, hogy sokszor az anyósok nem felt. rosszabbak, mint az anyák, csak másképp viszonyulunk hozzájuk.

u.i. én már most tudom, hogy rémes anyós leszek. Remélem lesz erőm tudatosan változtatni majd ezen.

Sziasztok:

Ildi

Kedves Timi !

Akkor Neked szerencsés kapcsolatod volt anyósoddal, bár nem tudom mennyi ideig élt anyósod? Lehet hogy később lettek volna nézeteltéréseitek és akkor talán már másképp szólnál Te is a témához !
Különben amikor még Veronikkal egy másik oldalon gondolkoztunk, hogy nyissunk-e - anyós-após -
oldalt, akkor ott nem is akartam igazából hozzá szólni a témához, úgy voltam vele, hogy ha nem tudok jót írni, akkor rosszat se írjak. Nem szókásom kígyót-békát kiabálni a hátuk mögött.
De aztán gondoltam egyet és mégis hozzá szóltam a témához, ( ami az én ötletem volt, én vetettem fel Veroniknak )
Túl sokat nem tudsz a kapcsolatunkról, de nagyon kíváncsi lennék, hogy Te mit tennél a helyembe.
(Most éppen nyelek, nyelek szakaszomba vagyok )
Nagyon fogom várni tanácsod. Mindig olyan jó tanácsokat, hozzászólásokat olvasok Tőled.

Szia Szilvy

Szia Szilvy! Öt évig éltem együtt az anyósommal, és nem tudom, hogy ez szerinted hosszú vagy rövid idő, de bizony az utolsó időkben már egymás gondolatát is kitaláltuk. Több időt töltöttem vele, mint a férjemmel anno! ÉN nem vártam el tőle, hogy a nyakát törje és úgy segítsen nekem és Ő sem érezte tehernek a családot. Pedig nagy társadalmi nyomás volt rajtunk és bizony ha a falun múlt volna, akkor keményen össze tudtak volna ugrasztani minket.
Tanácsot adni viszont nem tudok! Ha elég állhatatos vagy, akkor a szeretet mindent legyőz! A kérdés az, hogy mikor! ( A szentté avatási eljárásodon szívesen tanúskodom! :-)))) )A Te viszonyaid nagyon kuszák és nem is tudok semmi konkrét dolgot. Ha lehet kerüld el őket! Messziről könnyebb szeretni! Üdv: Timi

Sziasztok Lanyok!
En az anyosommal jobban kijovok, mint a sajat anyamtol, akit neha sajnalok, de tobbnyire irrital, hogy ram akarja tukmalni atóz osszes elvet, mert az jo, hiszen lam en is felnottem.
Anyosom meg csenódesen elmondja, hogy maskent is lehet, es az ugy jobb.
Ilyet irni Istenkaromlas?
Vagy mas is van ilyen cipoben??

Kedves Timi !

A elkerülést nem igazán tudom megoldani apóssal és új feleségével, mivel egy házban élünk.
( kertes, családi ) mi felül a tetőtérben, Ők pedig alul. Így is próbáljuk kerülni Őket. Ha ismernéd Őket, akkor megértenél engem. Sajnálom hogy rossz kép alakult ki rólam a szemedbe.
Anyósommal kicsit ritkábban találkozunk, (kb. hetente, 2 hetente )
Mint már írtam is, Vele türhetőbb a kapcsolatom, sőt sok mindent Vele beszélek meg, amikor éppen jó hangulatába van, de ha éppen kötöszködős kedvében van, akkor még a saját férje se áll meg előtte. Pedig Nála jobb férj szerintem nem létezik !!!!
Tudod sok dolog bánt, ami biztos Neked is rosszul esne. Ha gondolod írok néhány dolgot az e-mail címedre, csakhogy átlásd a dolgot, és akkor elfogadom ha azok után is megkövezel !!!
Öt év idő nem kevés, főleg ha sok időt töltöttetek együtt, gondolom együtt laktatok. Mi közel 10 éve ismerjük egymást.
Különben én se várok el Tőlük semmi extrát, nem várom hogy a nyakát törje bármelyikük is.

Most befejezem, de majd még folytatom ! Ha gondolod akkor írok Neked külön is, csakhogy ne legyenek olyan kuszák előtted a dolgaink. S talán így bővebben is tudsz tanácsot adni nekem !

Szia Szilvy

Kedves Lányok, illetve Fiuk (akik hasonló cipőben járnak)!

Ne sértődjetek meg, de, szvsz, a kialakult helyzetért ti vagytok a hibásak! És meg is érdemlitek, hogy olyan anyósotok és apósotok van, akik a fentebb leírt módon (nevezzük nevén a gyermeket - érzéketlenül) viselkednek veletek szemben.
Az alapvető problémát (úgy, nagy vonalakban) én ott látom, hogy nem kezelitek emberszerű lényként az após-anyós duót, ezért abszolút mértékű információ hiány alakul ki közöttetek, vagy is

a. nem ismernek kellően titeket,
b. nem ismeritek őket kellőképen.

Mert hiszen az ember - társas lény, és a szociális élet alapja - a kommunikáció. Ha nem beszélgettek (emberi módon) velük/egymással, akkor fennáll az esélye annak, hogy nem ismernek eléggé titeket. Ha ismernek titeket, akkor ismerik a szabályokat, ha ti ismeritek őket, akkor ti is elkerülhetitek a konfliktusokat eredményező szituációkat. Egy idő után kialakulnak azok az íratlan szabályok, amelyek irányítják majd az életeteket.

Továbbá szeretném felhívni a figyelmeteket egypár tényre:
- azokat az emberek idősebbek, minimum kétszer, mint ti vagytok, ennek következtében megérdemlik a tiszteletet, illetve azt, hogy ti, mint fiatalabb, eltűrjétek a rigolyáikat;
- a korkülönbség következtében jelentős mennyiségű tapasztalattal rendelkeznek. Ha odafigyelnétek a szavaikra, akkor talán még tanulnátok is valamit.
- nem beszélve arról, hogy imádatotok tárgyának szülei, és ezért is tisztelnetek és szeretnetek kell őket.</FONT>

Én, mint felnőtt ember, felügyelek arra, hogy ne kerüljek információs vákuumba az anyósom/apósommal, és imigyen előzöm meg az esetleges konfliktusokat. Ezt, mint intelligens embertől elvárom a feleségemtől is, aki eddig szerencsésen meg is úszott mindent nagyobb konfliktusok nélkül (pedig mesélhetnék a szüleimről). Ha neki sikerült, akkor nektek miért ne sikerülne.

nagy tisztelettel
vito

Sajnos néha az anyósok nem veszik "emberszámba" a menyeiket, vagy akár a saját fiukat, és nem adják meg nekik az embernek járó tiszteletet. Szerintem nem fair, hogy én tiszteljem az anyósomat, ő meg úgy kezel engem, mint egy taknyost, akinél ő minden tekintetben többet tud, és akinek a tanácsait nekem feltétel nélkül követnem kéne. Nekem ne célozgasson arra, hogy ő mennyivel jobban ért a gyerekneveléshez, amikor a saját fiát nadrágszíjjal verte, ha négyest hozott haza, és az életben nem találta meg vele a közös hangot. A saját unokája meg majdnem megfulladt a kezében, amikor pár hónaposan kb. 5 percre rábíztam, amíg telefonáltam, mert annyira hallgatózott, hogy nem vette észre, hogy zsebkendőt tömött a szájába a pici (anyósom kezéből vette ki). És még sorolhatnám, hogy hogyan esett ki a babakocsiból a 6 hónapos fiam, mert az anyós kikötötte, aztán elfelejtette kivenni, aztán hogy okozott traumát a fiamnak azzal, hogy amikor kakilnia kellett megvárakoztatta, aztán jól letolta, amiért bekakilt (a fiam következő éjszaka felriadt álmából, és azt motyogta: nem tudok, nem tudok szólni) stb. Szóval szerintem az életkor nem szavatolja a bölcsességet és a hozzáértést, a tisztelet pedig legyen kölcsönös, vagy szart se ér az egész!!!!!
Krisztina

az életkor nem szavatolja a bölcsességet és a hozzáértést.

Ez egy nagyon bölcs mondas.

Anyam pl. vérig volt sértve, mert nem akartam minden nap fürdetni az 1 hetes lanyomat.
Mert ugye "milyen dolog az"...
én barom-allat meg csinaltam is, mert hittem neki.
Azota nem gyözzük rendbehozni a baba börét mindenféle fürdökenöccsel, olajjal. De legalabb mar csak hetente 1x fürdetem.

Egyébként még azt is mondta, hogy én néha kisbabakoromban hason feküdve aludtam. Lanyom is alhat ugy néha...
HASON ALTATNI A BABAT TILOS!!! Amig nem tudja biztosan tartani a kis fejét.
Meg a napon sem lesz semmi baja, kapjon egy kis szint az a gyerek... stb.
megj. Anyam a fiatalos nagymamak körébe tartozik.

Masik: Anyosomékhoz megérkezünk (dög meleg van), gyerek alszik a kocsiban.
Anyosom: "Hagyjuk még aludni, olyan édes. Majd lehuzzuk az ablakot egy kicsit és ha felébred, bevisszük..." Ha felébred...egyaltalan...
de itt mar legalabb a férjem is közbeszolt.

Szoval akkor ki is itt a bölcs? meg a hozzaértö?

és igenis éN akarom eldönteni, hogy kitöl akarok tanacsot HALLANI és kitöl nem. Hogy megfogadom-e, az is egy mas téma.

én lassan ott tartok, hogy csak és kizarolag magamban bizok. Valoszinüleg 1 éves kora elött senkire sem fogom szivesen hagyni a csöppségemet.

Aposom vasarnap kérdezte a férjemtöl, hogy a 4 honapos lanya mar megismeri-e??
Erröl ennyit...

milla

Milla!

ALHAT A BABA HASON!
Sőt! Ha bukik, akkor jobb ha hason van, mert különben bele is fulladhat!
És kicsit szerintem szállj magadba, mert más szemmel nézve ezek az esetek nem olyan rémesek anyósodra nézve!

Bocs, ha ez bántó, nem célom megbántani téged, de szerintem te is csak a magad útját, nevelési gondolataid járod, ugyanúgy mint anyósod, és valószínű hasonló arányban tévedtek!

Ildi

Kedves Vito!!

Nektek férfiaknak mindig könnyebb az alakalmazkodás az anyóshoz, tekintve hogy alig van közös dolgotok, ellenben a meny/anyós viszonnyal, amely teljesen más alapokon nyugszik. Ezért tehát úgy gondolom te nem vagy kompetens annak megitélésében, hogy a menyek milyen problémát látnak az anyósukkal való viszonyukban, arra pedig jogod sincs hogy ezt még meg is kritizáld. Mint ahogy én sem értek az autószereléshez, a focihoz, ezért aztán nem is állok neki okoskodni ebben a témában.
Üdv: Zorkanya
A tisztelet pedig ne kor függvénye legyen, hanem a kölcsönös megbecsülés alapja. Ha ez bármelyik félnél is hiányzik akkor már nincs értelme tiszteletet adni, elvárni.

Kedves Szilvy! Várom a leveled! Egyébként eszemben sincs megkövezni én senkit sem ítélek el!
Kedves Milla! Egészen újdonság számomra, hogy hetente 1x fürdetsz! Hogy bírja a baba ezt ilyenkor? A nagy melegben?
Ami a hason altatást illeti, én is szivesen altattam a babákat hason, mert jobban aludtak. Igaz, közben ingajáratban voltam a gyerekszobába, mert rettenetesen féltem a bölcsőhaláltól. Statisztikai tény, hogy több baba fullad meg a hányásában, mint a csecsemőhaláltól! javaslom itt is az esszerű kompromisszumot! Én nappal megkockáztattam a hason alvást, éjszaka viszont nem! Üdv: Timi

Sziasztok,
Megfontolandó, hogy vegyem őket emberaszámba és előzzem meg őket a kérdéeikben. De mikor olyan nagy lelkierőt kell összegyűjtemnem, hogy felhívjam őket.... egyébként csütörtökön jönnek és két napig itt lesznek. Azt a haragomat kell valahogy félretennem, hogy visszautasítják a tóparti nyaralóban a szállást, mert ők nem akarnak senkinek sem a terhére lenni, és inkább alszanak a kocsiban a parkolóban, ha engem zavar az ha velünk együtt aludnának az egy szem szobánkban. De mikor olyan tök tuti és baráti, ingyenes szálllást találtam nekik???
Veronik

Kedves Zorkanya!

Minthogy nekem címezted a Június 20, kedd - 10:38 du válaszodat, gyorsan reflektálnék rá.
Enged meg, hogy ne értsek veled egyet!
Ha (szó szerint) igaz, amit írtál, miszerint <BLOCKQUOTE><HR SIZE=0><!-Quote-!><FONT SIZE=1>Quote:</FONT>
"Ezért tehát úgy gondolom te nem vagy kompetens annak megítélésében, hogy a menyek milyen problémát látnak az anyósukkal való viszonyukban, arra pedig jogod sincs hogy ezt még meg is kritizáld."<!-/Quote-!><HR SIZE=0></BLOCKQUOTE>, akkor te nem bízol az elementáris emberi kapcsolatokban való jártasságomban. Ha logikusan végig gondolod, belátod, hogy ebből kiindulva vitathatnád a "szakértelmemet" a járásban, a vakarózásban, stb., stb. Feltételezem nem erre gondoltál, hiszen magad is beláthatod, hogy ezt nem lehet összehasonlítani olyan igazi szaktudást igénylő jártassággal, mint mondjuk az autószerelés (nem értek hozzá). A fociról inkább ne is beszéljünk! Tehát a kompetenciám azt hiszem nyilvánvaló.
Azt, hogy a <BLOCKQUOTE><HR SIZE=0><!-Quote-!><FONT SIZE=1>Quote:</FONT>
"férfiaknak mindig könnyebb az alakalmazkodás az anyóshoz"<!-/Quote-!><HR SIZE=0></BLOCKQUOTE>, véleményem szerint, egy felettébb sztereotipizált kijelentés, de lehet benne valami, azonban ez semmivel sem csökkenti a mondanivalóm igazság tartalmát.

És végül: <BLOCKQUOTE><HR SIZE=0><!-Quote-!><FONT SIZE=1>Quote:</FONT>
"A tisztelet pedig ne kor függvénye legyen"<!-/Quote-!><HR SIZE=0></BLOCKQUOTE>. Szerény véleményem szerint, az emberi kapcsolatok alapja, kiinduló pontja a tisztelet kell, hogy legyen. Természetesen ez idővel változhat.

Természetesen fenntartom az állításaimat, de mint első hozzászólásomban is írtam - nagy általánosságban értelmezhetőek.

vito
u.i. Hogy van a kicsi Zork?

Szia Vito

Igazából nem vagyok most formában, bár olvastam a válaszod, de idő kell mire tudok ezzel foglalkozni, mert nagyon nagyon összevesztem a családommal és ez lelkileg teljesen taccsra vágott, bár gondolom ez senkit sem érdekel. Próbálom optimstán fogadni érdeklődő kérdésed Zorkkal kapcsolatban szóval köszönjük jól van, csak nagyon melege van, mint anyának is, csak neki még elege is. Szóval ha feldolgoztam a lelki traumám akkor válaszolok majd, bár lehet hogy nem is igényled.
Nos, addig is további elmés hozzászólásokat kívánva üdvözöl Zork és anya

Szaizstok,
Valamit nagyon elszúrtam.
Túl vagyunka diploma osztón és nem sikerült jól.
Mikor az anyósék megérkeztek csak én fogadtam őket, szerintem tényleg kedvesen és figyelmesen eltekintve attól, hiogynem kélszültem vacsorával, de ők sem úgy jöttek, hoptak magukkal mindenfélét. A szállást végül is elfogadták, bár anyósóm folyamatosan szabadkozott, hogy de hát ők nem akarnak senkinek sem a terhére lenni stb, stb. Szerencsére apósom nem ennyire szívbajos. Addig maradtak még amíg megfőztem Emese vacsoráját, végignézték a vacsit, a fürdetést és az esti szopi előtt elindultak a házhoz. A végére már tanúm is van de ez a páromat nem befolyásolja.
Reggel jött haza a párom a banketről, megkértem vigyázzpn Emesére míg kimegyek a boltba. Mire visszaértem az a kép fogadott, hogy a férjem alszik az ágyon, a lányom meg játszik a földön. Nme teljesen logikusan , de felháborodtam, hogy erre a húsz percre sem tudott a lánya kedvéért ébrenmaradni, felkeltettem és gyorsan összevesztünk, ami az egész napot elrontotta,de akkor még nem tudtam milyen mértékben.
Emesét átvittem egy évfolyamtársamhoz, üzenetet hagytam anyóséknak, én pedig bebicikliztem a városba, hogy tiszta inget vegyek, mert az egyetlent kicsit megviselte az éjszaka.
Mivel nem találtam elsőre olyat mailyet szerettem volna három darabbal tértam vissza, ennek a pazarlásomnak is lesz még jelentősége.
Épp, hopyg hazaértem kilenc előtt, anyósomék ott sopánkodtak az alvó fiuk felett, hogy hát ez az ember nem fog felkelni elkési a saját ünnepségét stb. Lehet hogy egy kissé tán gorombán , de szerintem ez adott helyzetben elnézhető elküldtem őket Emeséért és kértem bizzák rám majd én életet lehelek a drága szemükfényébe. felkeltettem kiválasztotta az inget felöltözött, én is átvedlettem , rohantunk, összefuttottam anyósomékkal, modták nincs meg Emese. Na innentől gyakorlatilag az ünnep végéig nem is talakoztunk, mert én a lányomat kerestem, aztán meg örültem , hogy ahol vagyok onnan látok, és nem vergődtem át hozzájuk a tömegen. Ünnep, cup-cup, én egy kissé mogorva voltam a párom semmiről nem gondoskodott, lényeg visszamentünk a mi fényképezőgépünkért. Otthon a szobában anyósom:
-Ezeket az ingeket vidd majd vissza mert nem kellenek(ne pazarolj)
Én balga meg azt válazsoltam , nekem nincs kedvem ilyesmikkel foglalkozni. na szülők ki, a párom meg nekem esett, hogy legyek kedvesebb a szüleivel, mert az anyukája csak azt akarja , hogy ne dobjunk ki feleslegesen x ezer Ft-ot. Mondtam hogy nekem megért annyit az hogy tiszta inget tudott felvenni a diplomaosztójára és innentől midegy, hogy használni fogja-e őket vagy sem. Legalább háromnegyed órát veszekedtünk ezen, míg végül csak hármasban mentek el fényképezkedne, még páromnak sem jutott eszébe mi lenne ha rajta lennék én is a képeken, na mindegy.
Ests meg akartam beszélni vele, hogy az az egy beszólás, ha az is volt nem volt olyan durva , hogy ezt külön meg kéne jegyezni, mire kiderült ő beszélt a szüleivel utánna és azt mondták neki, hogy belőlem csak úgy sütött a gyülölet, és én teljesen el akarom őket vágni egymástól, a fiuktól és az unokájuktól is. Például Emese ott sírt az ágyban én meg nem engedtem , hogy felvegyék.
Én teljesen kiborultam. Egyszerüen nem is volt olyan helyzet, hogy ők Emesét az ágyban láthatták volna. Kedvesen fogadtam őket, elötte én kerestem meg őket telefonon, én szereztem szállást, nem értem miért így reagáltak. Úgy volt elmegyünk még délben együtt ebédelni, de Éva az anyósóm egyre nyafogott, hogy Jancsi menjünk már, Menjünk már.
Én kérdeztem rá végül, hogy akkor ma nem megyünk együtt enni. Mert annyi nem volt az anósómban, hogy nekem a szemembe mondja hogy nem akar velem egy azstalhoz ülni.
És ezek után , mindezek ellenére a párom nekik ad igazat, és nem veszi figyelembe az érveimet. Azt sem, hogy nem is láthatták hogyna alszik el Emese, azt sem hogy sáadásul természetes lenne, hogyha egyszer leteszem aludni, ők ne vegyék ki, mégha sír is, de NEM VOLT ILYEN HELYZET!!!
Mért feltétlenül én vagyok a fekete bárány ? Ez most annyira igazságtalan volt. És ezek után menjek én a jövő hónaptól hozzájuk lakni? Nem ha nem tisztázzák maguktól előtte. Én nem akarom anyósóm mártír arcát nézni két hónapon keresztül.
Hol rontottam el?
Veronik