Sziasztok!
Vigyázat hosszú!
Kitti szüléstörténete.
2006 június 2-ára voltam kiírva Kittivel, de kicsi lánykám keresztülhúzta számításaimat, ugyanis a 36-37-ik hét környékén rendes fejfekvésből megfordult így farfekvéses lett. Ez a 37-ik UH-on derült ki. Nagyon elkeseredtem, hiszen tudtam mit jelent ez. Az UH után mentem a dokihoz és ő is megerősítette a gyanúmat, hogyha nem fordul vissza, akkor császár lesz. Én nagyon szerettem volna normálisan megszülni, hiszen nagyon a spontán szülés híve vagyok, így mindent megtettem természetes módszerekkel, hogy megforduljon a baba. De hiába. Aztán abba is hagytam a próbálkozásokat, nehogy a végén azzal ártsak a babának. Így az orvos május 29-ére, hétfőre tette a császár időpontját. Sokat sírtam az előző napokban, tudtam, hogy Lili nagyon fog hiányozni és azért féltem is a műtéttől. Vasárnap este befeküdtem a kórházba. A terhes osztályra kerültem egy 5 ágyas kórterembe, ahol 2 lombikos, 1 veszélyeztetett terhes és egy kismama volt, aki másfél hete megszült, csak intenzíven volt a kisbabája. Úgyhogy volt mit mesélniük. A lombikosok már egészen a terhesség elejétől fogva bent feküdtek, mert veszélyeztetettek voltak. És még én panaszkodtam a császár miatt, amikor nekik sokkal nehezebb volt. Mondták nekem is, hogy örüljek, hogy csak „szülni” feküdtem be.
Aznap este 8-kor lementem a szülőszobára találkozni Riá-val a szülésznőmmel, aki felvilágosított, hogy másnap reggel mik lesznek a teendők. Rendes volt, mindent részletesen elmondott és bátorított. Másnap reggel, május 29-én hétfőn, le kellett mennem 7-re a szülőszobára beöntésre és borotválásra. Egész hamar meglettünk, így hamar vissza is kerültem a kórterembe, és jött a várakozás. Szerencsére édesanyám, akire mindig számíthatok, bejött hozzám 8-ra, így gyorsan lekötött engem. Beszélgettünk és így várakoztunk. Majd jött a Ria 9.30-kor, hogy ideje indulnunk. Nagyon féltem és izgultam. Leírhatatlan érzés. A szülőszobába mentem, ott lefektettek és rámkötöttek egy infúziót. Így kellett várnom. Kb. 10.20-kor készen lett a műtő. Bevittek engem és elmondták, hogy mi fog következni. Előbb a gerincbe kapok egy szurit, de nem fog fájni. Tényleg nem fájt, mert kaptam egy Lidocain injekciót a szúrás helyére, így nem éreztem semmit. Majd mondták, hogy gyorsan feküdjek le, mert nemsokára hatni fog az érzéstelenítés. Lefeküdtem és akkor éreztem, hogy elkezdek zsibbadni. Kb. 10 perc után már teljesen lezsibbadtam alul, semmit se éreztem. Nagyon hülye érzés volt, hogy magamnál vagyok, de nem bírom megmozdítani a lábaimat. Tulajdonképpen félelmetes volt. Majd letakarták a fejemet, bár én mondtam az orvosnak, hogy végignézhetném-e a műtétet, és azt mondta persze, de aztán eszembe jutott, hogy Endre nem szívesen látná ezt, így inkább takarjanak el. Majd mikor ez megvolt, szóltak a férjemnek, hogy bejöhet. Láttam rajta, hogy nagyon izgul. Talán jobban mint én. De hihetetlenül bátor volt és már amikor megláttam a bejáratnál, sokkal jobban éreztem magam, rettentően megnyugodtam. Majd várakozás és kérdeztem az altatónővértől, hogy mit csinálnak odalent. Ő csak mosolygott és mondta, hogy már felnyitották a hasamat. Akkor aztán nagyon megijedtem, hiszen olyan furcsa volt, hogy magamnál vagyok, és műtenek. Kértem a nővért, hogy tájékoztasson mindenről, amit ott lent csinálnak. Így aztán folyamatosan jöttek a hírek, hogy most felvágják a méh falát, benyúl az orvos. Majd nagy rángásokat, nyomásokat, húzásokat éreztem, hülye érzés volt, kérdeztem mi ez, erre a nővér örömmel közölte hogy, kint a popsia a babának. Majd kérdeztem, hogy hajas baba-e, a nővér azt mondta, hogy azt még nem látja. De pár pillanat múlva már örömmel közölte, hogy húha mekkora haja van. Szóval 10.40-kor vették ki Kittit. Megkérdeztem, hogy minden rendben van-e a babával. Közölték, hogy igen. Majd megmutatták nekem. Olyan édes volt, olyan pici és törékeny, kisebb mint a Lili, hogy leírhatatlan érzés volt átélni, hogy újból anya lettem. Rögtön magamhoz öleltem volna, de nem tudtam, mert mindkét kezem le volt kötözve. Elvitték előkészíteni. Endre is velük ment fényképezni. Ekkor sírhatnékom támadt, mert nagyon egyedül éreztem magam, de mégse sírtam, mert erős voltam. Majd jött a leghosszabb időszaka a műtétnek. Akkor már kezdtem kényelmetlenül érezni magam, az idő rettentően lassan telt. A 30 perc olyan volt mint hosszú órák. De pár perc után Kittit visszahozta az Endre. Pólyában, megfürdetve és előkészítve. Odatették a fejem mellé, hogy elérhessem a számmal. Így milliónyi puszival láttam el és közben csak könnyeztem. Majd Endre elvitte megmutatni a családnak. Nálam tovább folyt a műtét, a gyomrom nagyon fájt. Mondtam is a nővérnek. Ő azt mondta ez természetes, mert az érzéstelenítőtől van. Így kaptam fájdalomcsillapítót, ami jót tett. Ekkor jött vissza az Endre. Csodálatos érzés volt, hogy visszajött. Folyamatosan elterelte a figyelmemet. Beszélt hozzám, simogatott és viccelődött az orvosokkal, nővérekkel. Szóval így telt el az elkövetkező idő amíg összevarrtak. Azért a gyomorfájásom visszatért, ami elég kellemetlen volt , de azért nem szóltam a nővérnek, mert tudtam hamarosan végeznek. 5 réteget kellett összevarrni, így ezért tartott sokáig. Szóval se nem volt kellemes, de nem volt kellemetlen se a vége. Amikor végeztek, férjemet kiküldték, engem meg áttettek egy hordágyra és vittek fel a megfigyelőbe. De mikor kinyitották a műtő ajtaját, még egyszer odaadták Kittit és akkor át is ölelhettem. Puszilgattam ameddig tudtam, majd mondtam neki, hogy másnap reggel találkozunk és el nem engedem. Majd elvitték Kittit a csecsemősökhöz és amikor kinyitották a szülőszoba ajtaját, akkor láttam, hogy az egész család kint vár. Nagyon boldog voltam, megint sírhatnékom volt, de mégse sírtam. Érdekes a legjobb érzés az volt, amikor édesapámat láttam meg köztük.
Ezek után következett a leghosszabb és legrosszabb időszak a megfigyelés, fekvés és a magatehetetlen érzés. Főleg nekem, aki nagyon nem szereti a tétlenséget, kiszolgáltatottságot és a magatehetetlen állapotot. De talán ez segített engem a gyors gyógyuláshoz, meg a homeos bogyók amiket szedtem a műtét után. Nagyon akartam minél előbb felépülni, így én voltam az első, aki a műtét napján már felkelt és sétált és kérte, hogy szedjék ki a katétert, mert már tudtam önállóan vécézni és járni. A sok infuzió, meg szuri amiket kaptam nem voltak a legkellemesebbek, de nem volt elviselhetetlen sem. Az érzéstelenítő hatása kora délutánra múlt el. Akkor már jöttek a seb környéki fájdalmak, húzódások. Nagyon nehezen bírtam felkelni, sétálni. Úgy éreztem magam mint egy 90 éves banya. De azért sikerült. Nagyon sok vizet kellett fogyasztani, ami jól is esett. Éjszakára kaptunk egy koktélt a fenekünkbe, amitől mindannyian jól aludtunk, így másnap kipihenten, jobban éreztem magam. Bár a sebem fájt még, de azt sikerült elfeledtetnem azzal, hogy hamarosan Kittivel lehetek. A megfigyelős nővérek látták, hogy jobban vagyok mint mások, így áttettek a Nőgyógyászati osztályra. Ennek az volt az előnye, hogy senki se foglalkozott velem, így én már reggel 8 órától lelógtam a csecsemősökhöz Kittihez, hogy megszoptathassam. Csodálatos érzés volt. Óránként jártam le, mikor 11 körül jött a jó hír, hogy van szabad hely a gyermekágyas osztályon. Így onnantól kezdve minden időmet Kittivel töltöttem. Sőt, aznap éjszaka jött egy nővér, hogy elviszi a Kittit éjszakára, mert a császárosoknak még egy pihenő éjszaka jár. De én görcsösen kapaszkodtam Kittibe és nem engedtem el. Csak úgy elzavartam a nővért. Így velem maradt. Tejem szerencsére volt rendesen, így Kitti nagyon jókat szopizott és aludt. Nem érdekelte a többi síró baba és hangoskodó anyuka a kórteremben. Még most is ilyen jó baba és nekem is csodálatos érzés, hogy újból anyuka lettem. Remélem neki is olyan jo anyukája leszek mint Lilinek.
sziasztok Rita
!
hiányoznak a jó kis hozzászólásaid, még ha hetente csak 1x is! 
Még az alfelét is előredugta, hogy biztos minden csepp célba érjen. Én annyira röhögtem... 
Brrrrrr.Azért néha gondolj ránk, hátha így átjön egy kis meleg 
Igy kapott egy elethu babat, es azt pelenkazza olyankor. 
Biztos megint hétvégére fog elromlani.
koska botocska... 
