Kiemelt témák

Szia Éva!

Mindannyian szeretnénk tökéletes anyukák lenni. Hiszen ezért hozzuk õket a világra. Én is próbálok türelmes, jó anya lenni, s ahogy nõnek a gyerekek ez egyre könnyebben megy. Bár bevallom, most, hogy 4,5 a nagyobb, lassanként 3 a kicsi és ismét kismama vagyok megint nem megy minden úgy ahogy szeretném. A rosszullét, a fáradtság valahogy nem használ a türelemnek. De most már sokmindent megértenek, lehet velük beszélni, és ez annyit segít. Szóval kitartás!
Bori

Kamélia!

És mindenki aki irt Kaméliának és a saját tapasztalatairól
Még csak a 23. héten járok, elsõ babámat, várom. A párom is sokat dolgozik, és valószinüleg, ha nem lenne a babanet és Ti, akkor én is átélném, az ilyen kudarcokat és egyebeket. Remélem, ha itt az idõ, képes leszek Rátok gondolni

puszi
sasha

huh

Még egészen a topic elején járok az olvasásban, de muszály írnom.
Nem vagy egyedül. A kisfiam most öt hónapos. Eleinte én is próbáltam megfelelni minden elvárásnak. Rájöttem, hogy képtelen vagyok. Úgy éreztem, hogy mindannyiunk lelki békéje és a tejem is rámegy. Így bevallom, minden házimunkát elhanyagolok. Az segít, hogy átalussza a gyermek az éjszakát, így lefektetés után azért még tudok ezt-azt csinálni. Persze korántsem annyi mindent, mint kellene. A párom szerencsére igazi társ és tûr. Sõt. Elvégzi helyettem. Hát ennyi! Tanácsom az nincs.

Kedves lányok!

Régen jártam erre... Örülök, hogy sok sorstársamnak és talán másoknak is hasznára vált a topic, amit egy elkeseredett napomon indítottam! Most nem véletlen hogy úgy éreztem, ismét be kell ide néznem. A fiam azóta elmúlt 13 hónapos, egy évesen kezdett járni, nagyon okos, talpraesett kisember. De a természete, ami már néhány hónaposan kihozott a sodromból, máig sem javult, és már tudom, hogy õ ilyen lesz. Akaratos, határozott, öntörvényû. És hisztis! Nehéz vele nagyon.
A topic megnyitásakor még nagyon kicsi volt. Utána pár hónapig valahogy könnyebb lett. Mászni kezdett fél évesen, felállt, hagytam neki teret, lehetõséget pakolni, vizsgálódni, a lehetõ legnagyobb szabadságot biztosítottam a számára és néhány nehéz naptól eltekintve elboldogultunk. Mikor 10 hónapos lett, nagy dolog történt! Megtudtuk hogy kistestvére lesz, ismét babát várok.
A várandóssággal együtt járó fáradtság, gyengeség nem tett jót nekem a fiam pedig - mintha megérezte volna, hogy nemsokára osztoznia kell rajtam - egyre anyásabb, bújósabb, ölbekéreckedõsebb mostanában! Ami nem mindig megy, pl. fõzés, mosogatás közben, ilyenkor a lábamba csimpaszkodva csüng rajtam és folyamatosan nyafog, nyafog, nyafog, nyafog, nyafog, nyafog, nyafog, nyafog és nyafog! Aztán hisztizik! Amit nagyon nehéz hallgatni... ilyenkor leteszem amit épp csinálok és vele foglalkozom - ha lehetséges. De nem mindig lehetséges pl. ha idõre készen kell lennem mert indulunk valahova, vagy ha a fõzés nem olyan hogy ott lehet hagyni félbe az ételt. Egyedül gyakran hisztizik játszás közben mert unja a játékait, vagy éppen nem gurul úgy a kisautó ahogy õ szeretné, stb. Sokszor hagyom halomba a házimunkát és vele játszom, de néha olyan fáradtság tör rám, hogy csak ülök és meredek elõre, arra gondolva de jó lenne ledõlni és aludni õ meg közben sír, nyûglõdik, és még ahhoz sincs erõm, hogy valamit kezdjek vele... közben az idegeimet tépi a nyûglõdésével...
Megfogadtam hogy ha alszik napközben a fiam, akkor én is aludni fogok addig. De aztán az õ érdekében inkább míg alszik gyorsan ötféle házimunkába fogok, hogy mikor felébred, vele foglalkozhassak. Hát így zajlanak a napjaink. A kistestvért terveztük, nagyon várom, de félek is, hogy fogom bírni, hisz a nagyobbik is még csak alig múlik másfél éves mire megszületik a kicsi.
Az is elõfordult mostanában hogy lekevertem neki egy pofont, de csak kicsit, inkább olyan meglegyintés volt, mikor nagyon kihozott a sodromból a hisztérikus, akaratos viselkedésével. Pl. mikor nyavajgott, meg akartam nyugtatni, vittem neki egy pohárban innivalót mert azt gondoltam azért nyûglõdik mert szomajas, erre kiverte a kezembõl, nem véletlenül, hanem direkt! És az a legrosszabb, hogy tudom hogy a várandósság alatt természetes a hirtelen hangulatváltás és érzékenység, ami ezt okozza, de nem akarom hogy rajta csattanjon már most a második baba jelenléte... Elég összevissza fogalmaztam, remélem értitek.
De nagyon ritka az ilyen konfliktus, általában majd' megzabálom, összevissza puszilgatom, ölelgetem, imádom! Nagyon büszke vagyok rá hogy ilyen okos, szép és õ is rajong értem, átöleli a nyakam, hozzám bújik, puszilgat! Ezért nem értem magam mért tudok rá annyira haragudni mikor hisztizik, akaratoskodik.. pedig a következõ pillanatban meg odavagyok érte, úgy szeretem mint senkit a világon! Olyan rossz haragudni rá, néha nem tudom fékentartani magam hogy legszívesebben lekevernék neki egy jó nagyot, és ha a megfelelõ idegállapotomban talál, akkor meg is teszem egyszerûen nem gondolkodom elõtte, felmegy a pumpa és valamit tennem kell. Legtöbbször odacsapok az asztalra, vagy a sarokba dobok valamit (nem törékenyt), vagy becsapom az ajtót vagy kiabálok egy nagyot, de ha éppen a kezem között van, akkor elõfordul hogy megszorítom a karját szegénynek, amit azonnal megbánok utána.
Megbánom, túlteszem magam rajta, és igyekszem jóvátenni, csak vele foglalkozni. Lelkifurdallásom nincs, mert azt gondolom más sem bírná, ember vagyok, és nem okoztam neki ezzel semmi bajt. Mindig azt mondom magamnak, többé nem fordul elõ, uralkodni fogok magamon, nincs meglegyintés, nincs megszorítás. De néha mégis így sikerül.
CSak az arányokat hogy szemléltessem, ez az elmúlt 2 hónapban hetente 1-szer fordult elõ átlagosan, hogy hirtelen indulatból bántottam.
Hát ezért írtam a levelem elején hogy nem véletlen hogy ismét be kell ide néznem...
Még mindig teljesen normálisnak, és ráadásul még jó anyának is tartom magam, bár most hogy leírtam a gyengeségem, szégyenkezem is egy kicsit.
Remélem senki nem fog olyan tanácsot írni hogy vegyek egy kutyát és rugdossam...
Mindenben az igazat írtam, karszorításnál és kézre- arcra legyintésnél több nem fordult elõ, azt hiszem sosem bántottam úgy hogy igazán fájt volna neki vagy a hiszti hevében egyáltalán észrevette volna. Hát ennyi.
A francba, remélem nem vagyok olyan borzasztó ahogyan most érzem magam. Lehet, hogy félévente kell majd ide írnom, hogy megint kezd velem elszaladni a ló, segítsetek?
Nem tudom ti mit gondoltok, de én nem érzem magam rossznak. Nagyon boldog édesanya vagyok, imádom a fiam, jól megvagyunk, egyszerûen csak a természetem olyan hogy hirtelen haragú vagyok és nem tudok higgadt maradni ha spanolnak. Nem csak a gyerekkel van így. Ha egy felnõtt, bárki felbosszant kimondom amit gondolok, ami a szívemen az a számon és nem gondolkodom hogy esetleg megbántom vagy nincs igazam. Gyermekkoromban is ilyen voltam. Nem mentségként írtam, csak gondolkodom, mitõl tud olyan hirtelen, egy másodperc alatt felforrni az agyvizem bármitõl. Na, mostmár befejezem, jó éjszakát.

Kamélia

Kamélia, nyugi.
Az indulatok biztos más miatt is vannak. Megfelelési kényszer több mindennek, mint amennyi reálisan elvárható, mitudomén, akármi. Próbálj meg nem mindenben a legjobb lenni. Türelmes csak pihenten lehet az ember. Ha ragyog a ház és nem alszol eleget, az a gyerek rovására megy. Ami meg nem kéne hogy igy legyen. Tessék megpróbálni a háztartás rovására aludni egy kicsit napközben, és a babával meg türelmesnek lenni.

A bántásról meg annyit hogy rendszeresithetnél üvegpoharat vagy valami törékenyt, amit mondjuk a kádba hajitasz ha dühös vagy. Akkorát szól, hogy nagyon sok energiát levezet. Vagy tépj szét egy textilpelust. De ne a babát bátsd. Õ sem akar téged bántani, csak problémái vannak.

Ezt az összetörõsdit én csináltam és bevált. Vázákat vagdostam a falnak. Mondjuk kb háromszor volt rá példa, de akkor nagyon sokat segitett. A végén már komikus volt ahogy gyûlt a cserép az iróasztal mögött.

Nem lennék meglepve ha te is azért lennél hirtelen haragú, mert a mamád feszült volt csecsemõ korodban. Kiméld meg a babádat az ilyen traumáktól. Meg magadat is. Ha meg a férjed nem hagyná hogy ne ragyogjon a ház, akkor magyarázd meg neki, hogy egy baba egész embert kiván, ha jól akarod csinálni. Sajnos a háztartás is. Márpedig ahogy olvasom szerinted is a baba a fontosabb.

Remélem nem bántottalak meg semmivel.

Zsunya

Ja még annyi, hogy én este fõzök egyszerû gyorsan (fél, háromnagyed óra alatt) elkészülõ kajákat másnapra. Ilyenkor, mármint este meg apja dédelgeti a kis pasast. Meg ott van a cumi is mint nyugtató. Az is mûködik egyenlõre, hogy az autósülésbe viszem magammal a konyhába vagy ahol éppen teszek veszek. Folyamatosan dumálok hozzá hogy mit csinálok. Persze az én fiam még csak három hónapos, de esetleg adhatnál a kezébe valamit amivel molyolhat addig ott meletted. De azt hiszem ezt már irták fentebb.

Puszi
Zsunya

Engem az dobbentett meg a fenti levelbem,hogy Kismama azt irja,hogy NINCS is lelkiismeretfurdalasa...:-((((
Nem akarlak ijesztgetni,de ha mar most kezet emelsz az artatalan,es vedekezesre keptelen pici gyermekedre,mi johet meg kesobb?
Nem gondoltal esetleg arra,hogy szakember segitseget kerjed?En,mint kivulallo,egyaltalan nem latom olyan megnyugtatonak a helyzetet.Bocsanat az oszintesegemert.

Bocsánat hogy beleszólok a dologba, nincs szándékomban bárkit is megbántani. Én tökéletesen megértem, átérzem Kamélia problémáját, noha valóban furcsa lehet kivülállóknak, hogy idõnként megfegyelmezi a kisfiát, és valószinüleg irritáló annak mikéntje.
Abban tökéletesen egyetértünk, hogy nem jó a gyermekedet bántani. Sehogy.
De aki azt mondja, hogy soha, de soha nem jött még ki a sodrából, nem érzett dühöt, nem idegesitette a gyermeke, és nem érezte úgy hogy most ha nem hagyja abba azonnal akkor nem is tudja mit csinál vele- az egyszerûen hazudik.
Kamélia terhes, a kisfia meg még annyira pici, és bizony annyi dolga van egy anyukának amire nem jut ideje, magáról nem is beszélve, hogy õszintén szólva nem csodálom hogy ennyire türelmetlen, ideges. Gondoljatok bele: ott van egy pici, ott a másik a pocakban, fáradt, nem tudja magát kipihenni, holott a pocaklakónak, és a kisfiának is ez lenne a legjobb.
Én azt javaslom, bár lehet hogy ez nem olcsó megoldás, hogy próbáljon meg segitséget keresni. Ha kell fizessen elõ kihordásos ebédre, vagy fizessen meg valakit, aki rendszeresen nagytakarit, hogy neki csak a kisebb munkák maradjanak. Akkor talán kevésbé lesz fáradt. Az alvásidõt ne hagyd ki, ne törõdj a háztartással, szerintem már az nagy elõrelépés lenne ha rendesen pihenhetnél. Gondolj bele, ha megszületik a pici sokkal, de sokkal több munkád lesz, és bizony a kisfiadnak még nehezebb lesz, hiszen akkor a pici baba fog elsõbbséget élvezni. Mindenképp fel kell készülnöd erre, hiszen akkor még fáradtabb, nyûgösebb leszel, és egy még magatehetetlenebb kis lényre kell vigyáznod.
Jómagam is átmentem valami hasonlón. Nem hazudok, nagyon nehéz volt, de késõbb könnyebb lesz meglátod. Én is sokat kiabáltam, néha rácsaptam a nagyobbik fenekére, és bizony nekem is volt olyan hogy tehetetlen dühömben megráztam. Szörnyû érzés, iszonyatos lelkiismeretfurdalással, és nagyon tehetelen vagy, mert tudod hogy rosszat csinálsz. Én nagyon sokat sirtam, hisztiztem, dühöngtem, és bizony a párom csak döbbenten állt az új énem elõtt. Nagyon nehéz volt, de idõvel könnyebb lett.
Nem gondolom hogy rossz anya lennél, és azt sem hinném hogy bárkinek joga lenne téged a történtek miatt sértegetni, bár tény és való: nem jó egy gyereket bántani. De ne gondold azt hogy egyedül vagy a problémáddal, még itt a babaneten sem, egyszerûen csak nem mindenki meri leirni, vagy segitséget kérni, hiszen az rombolhatja az itt kialakult képét, meg a mai babanetes állapotok között az ember már kétszer is meggondolja leirjon-e egy ilyen történetet, mert bizony számolni kell azzal hogy könnyen megkaphatja mások negativ értékitéletét, sajnos kevésbé elfogadható formában. (Ld. kutya, vagy anyázós anyák cikk)
Nagyon sokat beszélgettem errõl anyákkal a játszótéren, hogy bántották-e valaha a gyermeküket. Persze sokat nem is kellett kérdezni- mert számtalanszor látom hogy okkal ok nélkül szájonvágják a gyereket, vagy arconütik, fejenvágják. Az én értékrendemben a legdühösebb megengedett kirohanás is a fenékrecsapás, vagy a kézrecsapás volt. Két dolog miatt érzek ma is mélyésgesen lekiismeretfurdalást, és bizony összeszorul a gyomrom ha rágondolok: egyszer a fejére ütöttem a gyerekemnek, és egyszer nagyon megráztam. Akkor azt gondoltam: ennyire nem süllyedhettem le, és napokig nem tudtam úgy amolyan böcsületesen a szemébe nézni a gyerekemnek, hiába kértem tõle azonnal bocsánatot. Mikor megráztam akkor sirvafakadtam, és együtt sirtunk, soha, de soha ne élje azt át senki.
A türelemrõl meg annyit, ismerek olyan anyukát akinek 100x rosszabb, elviselhetetlenebb gyereke van mint nekem, mégis iszonyatos türelemmel bánik velük, de ismerek olyant is, aki a legkisebb - az általa elvárt viselkedéstõl való eltérést is dührohammal, agresszivitással veszi, és a legkisebb hibáért üti a gyereket. Van aki csak otthon, van aki nyiltan az utcán, játszótéren is. A tûréshatár mindenkinél más, de bizonyos technikákkal ezen lehet javitani. (elszámolok 10-ig- klasszikus példa). Azonban az, hogy ezt hogy, és hol vezeted le, az már csak rajtad múlik.
Szóval Kamélia, türelem. Próbálj meg nyugodtabb körülményeket teremteni, hiszen gondolj bele, nõk milliói csinálják ezt nap mint nap, és neked még jelenleg csak egy gyermeked van, mi lehet még késõbb, ha nem változik semmi? És itt a változás csak rajtad áll. Nagyon kicsi még a fiad, és bár már önálló akarattal bir, dacoskodik, és tudatosan feszegetheti az idegeidet, mégis neked kell okosabbnak lenni, mégha ez most szinte lehetetlennek is látszik.
Én nagyon sok sikert kivánok hozzá, és remélem a közeljövõben már sokkal vidámabb levelet irsz.
Most névtelen.

Anyukak! Nagyon kerlek Benneteket,ne bantsatok azokat a picurka babakat! Foleg ne razzatok oket!!!
Itt az USA-ban,ha bizonyitekot talalnak ra (korhazi latlelet,videofelvetel,stb) nagyon sulyosan MEGBUNTETIK a szulot (vagy barkit,aki bantalmazza a gyereket).
Kamelai tortenetet olvasva,nagyon tragikus a helyzete.
Ha megszuletik a kisbaba,-igaza van az elozo hozzaszolonak-meg csak nehezebb,roszabb lesz:en felek,hogy fizikailag,lelkileg,mentalisan nem fogja birni.Ne fessem az ordogot a falra,ha meg "bejon a kepbe" egy szules utanai depresszio is...hat nem is tudom....
Tanacsot mar adtak elottem,igy en nem akarok "okoskodni".
Minden jot kivanok!

Most akkor inkább én is névtelen! (Mi történt, hogy ide jutottunk?)

Kamélia! Én teljesen átérzem a helyzeted. Szinte látom magam elõtt saját magam, ahogy írod a történetet. Bár én nem vagyok terhes, de a kisfiam néha az agyamra megy. Igen-igen én is csaptam már kezére, fenekére, de nagyon ritkán. És beismerem, általában azért kapta, mert NEKEM elfogyott a türelmem. Amiután csaptam rögtön meg is bántam! És bocsánatot kértem percekig ölelgettem. Persze ez nem mentség. De egy elõzõ hozzászólóval egyetértve, nem sok mindenki tenné fel a kezét, ha komolyan válaszolnia kellene, hogy hozta-e ki teljesen a sodrából a saját gyermeke?
Általában akkor van a baj, hogy õ a lakásban történõ tartózkodás 99%-át mellettem és velem képzeli el. De néha fõzni kell, mosogatni kell. Nos ebbõl sok hiszti van. Pedig rengeteg idõt töltök így is vele. Csak abban reménykedem, hogy tényleg "meghálálja" ezt a rengeteg foglalkozást és okos, értelmes, talpraesett fiú lesz. (szerintem már most is az)

Én most úgy döntöttem, valami rendszert viszek az életünkbe. Mondjuk 2 naponta fõzök (de még az is lehet, hogy átállok üzemi kajára), adott idõben mosogatok, és a délután nagyrészét vele töltöm. És ha nincs több energiám igen is lefekszem és alszok én is vele egy órát. Észrevettem, ha én ingerültebb vagyok, õ is az. Ördögi kör, mi?

Összegezve: Nem vagy egyedül

Sziasztok!
A gyerekeket nem szabad megrázni, erre figyeljetek, és szóljatok mindenkinek, ha ilyet láttok. Létezik az ún. megrázott gyerek szindróma. A lényeg, hogy súlyos agykárosodást okozhat. Ilyen károsodást okozhat, ha a babát durván ledobják a kiságyba, sõt, amire sokan nem gondolnak, de a babakocsi vad elõre hátra rángatása is. Láttam már anyukát, aki a síró babát vadul tologatta. Nem is sejtette, milyen nagy baj lehet belõle.
Úgy vettem észre az ilyen feszültségek nagyrészét az anyai ösztönnel ellentétes belénknevelt vagy olvasott nevelési elvek okozzzák. A gyötrõdés hogy felvegyem de jaj nem, mert akkor elkényeztetett lesz. Más kultúrákban nem csinálnak ebbõl gondot. Magukon viszik a gyereket, akár egész nap. Nem próbálnak rendszerhez igazodni óramû pontossággal. És nem tiltanak felesleges dolgokat a gyereknek, csak azért hogy legyõzzék az akaratát, hogy megmutassák neki, hogy ki az úr a háznál. Kipróbáltam, nálunk nagyon bevált a lazaság és a sok szeretet. A hiedelemmel ellentétben az így nevelt gyerekek önállóak lesznek, kialakul a feladat tudatuk, és be tudják osztani az idejüket elég korán. Pont azért, mert nem volt kívülrõl rájuk kényszerített rend. Így megtanulják maguk kialakítani a nekik leginkább megfelelõt. Persze a családdal összhangban.
És még valami. Az anyai minta nagyon meghatározó. Annak könnyebb jó anyának lenni, akinek az anyja szintén türelmes, gondoskodó anya volt. Szerencsére mi emberek vagyunk, képesek a tanulásra és változásra, ki lehet ebbõl lépni. Sokunkat még az idõre etetés, a nem szabad felvenni, sírni kell hagyni és egyéb elvek alapján neveltek kicsinek. Meg kell próbálni kilépni ebbõl. Ha más nem talán tényleg jobb egy dühöngõ sarok, boxzsák, stb. De szakembertõl a legjobb tanácsot kérni, aki segíthet feltárni és feldolgozni a problémákat.
Üdv,
Liesel

Nos, már minden fontosat leírtatok Kaméliának. Két dolgot kihangsúlyoznék, Kamélia: az egyik, hogy mindamellett, hogy nem vagy rossz anya, súlyos a helyzet. (Voltam ugyanígy, csak nem 1,5 év, hanem 13 hónap volt az elsõ két gyerekem között.) A másik, hogy mind a két gyerek, mind a saját és férjed érdekében menj el feltáróterápiára, mert ott fel tudjátok hozni a tudatalattiból, mit csináltak veled a szüleid, mikor kicsi voltál, ami miatt ilyen ingerült vagy. Nekem ez rengeteget segített. Ami még lehetõvé tette azt, hogy eljutottam odáig, hogy mind a 4 gyerekemet itthon tartsam idegeskedés nélkül (általában), szóval se ovi, se bölcsi, az az, hogy "beszereztem" néhány pszihológus ismerõst, szakkönyveket olvastam és olvasok az emberi viselkedés miértjeirõl, ezáltal értem, hogy mit miért csinálnak ezek a büdös csirkefogók. Ha nem értek valamit, csak állok és gondolkodok, ami megelõzi, hogy rájuk kiabáljak. Mintha 10-ig számolnék. Csak gondolkodom helyette. Még valami: mikor voltál utoljára sárkányeregetésen? Moziban a férjeddel kettesben? Vacsorázni? Mikor töltöttetek egy éjszakát kettesben? Mikor mozogtál utoljára? (Mondjuk mikor úsztál, ha szeretsz?) Mennyit sétálsz a kislegénnyel? A kajahozatal és takarítónõ ötletekkel tökéletesen egyetértek. Ha nem engedhetitek meg, egy ismerõst kérj meg, hogy segítsen, csak van ilyen, nem? És ne szégyelld mások elõtt, hogy nem tökéletes a lakásod, nincs elmosogatva, OK? Ha zavar, látogassatok el hozzánk. Igen, nem tudom, hány naponta mosogatunk, általában akkor, ha már nincs mibõl ennünk,(), van aki lenéz emiatt, de a legkevésbé sem érdekel, mert a gyerekeim a mosogatásnál jobban érdekelnek. És õk jól érzik magukat itthon, szinte már sose vagyok ingerült, nekik "buli" az életük. Lazíts, kérj segítséget, és próbáld meg élvezni az életet! (Olvass.) Puszi, és sok szerencsét:

Virág

Kedves Kamélia!

Bocs, ha ismétlek olyasmit, amit valaki már leírt, de nincs idõm most végigolvasni az összes hozzászólást. Persze végig fogom majd máskor, mert nekem is hasonló gondjaim vannak... Bár még csak két hónapos a fiam, de nem bír nélkülem meglenni, vagy legalábbis kell neki valaki öle vagy karja, és persze mozogni is kell vele... Már írtam is egy kérdést a babanetes pszichológusnak, remélem, fog válaszolni.
Addig is rájöttem valamire, amit ki is próbáltam, és bejött. Amit írtál a bújásról meg a többirõl, szerintem neked is bejönne.
Abból indulok ki, hogy a babák SOHA nem haragtartóak. Valamint abból, hogy amit/akit kevésszer kap meg az ember, azt jobban megbecsüli. Én tehát most azzal kísérletezem, hogy ahelyett, hogy akkor is kézbe vegyem õt, mikor nincs hozzá türelmem, pl mert más a dolgom, inkább idõnként egyedül hagyom... Mikor visszamegyek hozzá, nem haragszik, hanem úgy örül nekem, mint máskor sosem. Kész ünnep neki, hogy annyi idõ(pár perc) után újra ott vagyok. Nem tudja, hogy én direkt hagytam ott, csak azt tudja, hogy most hiányzom neki! Nem haragszik, csak szomorú nélkülem, vágyakozik utánam. (Én is utána) Azt ismételgetem magamban, mialatt sír, hogy ha most vele lennék, és esetleg türelmetlenséget érezne rajtam, az mindkettõnknek többet ártana, mint használna. Így viszont mind a kettõnk számára kívánatossá teszem, hogy a munkám végeztével újra együtt legyünk. És ráadásul megható és tündéri, mikor egy ilyen "anyahiányos" negyed óra múlva már a látványomért is hálás, és ha a karomba veszem, édesen bújik, szusszan. És olyankor bármit csinálhatok, még le is ülhetek vele, eszébe se jut, hogy az neki kevés... Szóval a jót csak az tudja értékelni, aki ismeri a rosszat is. Aki csak a jót tapasztalta meg, az még jobbat akar, végül azért nyûglõdik, mert jódolgában már azt se tudja, mit szeretne. Csak valamit.
Tudod, azért is javaslom ezt Nálatok különösen, mert ha a kicsi meglesz, az õ ordítása sokkal jobban el tud majd vonni a fiadtól, mint az ebédfõzés (ha a kajakészítés félbemarad, az nem annyira idegre ható, mint a gyereksírás). Akkor pedig se perc alatt megutálja a kistesót, mert ahhoz még kicsi, hogy megértse, most nem õt szereted kevésbé, csak olyan dolgod van, amit nem tudsz félbehagyni. Õ bizony azt fogja érezni, hogy a kis bõbõmasina elveszi anyát... Szóval jobb, ha most elkezded szoktatni, nehogy pont akkorra essen a trauma (hogy nem vagy mindig vele), mikor a kicsi megjön. Akkor ugyanis õ lesz a bûnbak.
Én pont másfél évvel vagyok idõsebb az öcsémnél. Ráadásul én fárasztó gyerek voltam, õ meg kedves (mint a második gyerekek általában). Évekig utáltam szegényt, pedig nagyon aranyos srác volt. Ma már persze nagyon szeretem, de anyukám évekig szomorkodott a testvérharc miatt.

Egyébként én türelmetlen vagyok alapból, és annyira féltem, hogy az leszek vele is, hogy már a terhesség alatt készültem... Sõt, még pszichológushoz is jártam, életemben elõször. Úgy voltam vele, hogy a gyerekem ennyit megér. És igazam volt. Szóval érdemes kicsit tudományosan nézni a dolgot, és kialakítani egy stratégiát. Hosszú távra dolgozni, és néha a gyereksírást elviselni. Nem gyakran, és nem úgy, hogy õ észrevegye, hogy direkt hagytad ott. Inkább csak hiányoljon, mint haragudjon. Lehet, hogy ehhez tizenhárom hónaposan már kicsit nagy, de az elv, hogy a rosszat is meg kell ismerni, mert különben nem értékeljük a jót, az azért marad!
Arra már gondoltál, hogy néhány (2-3) órára bölcsibe adhatnád mondjuk hetente kétszer-háromszor? Lehet, hogy élvezné, persze csak ha beszoktatáskor Te mindig vele vagy, akár - eleinte - végig is, míg ott van. Aztán fokozatosan egyre messzebb mennél tõle, végül már ki a bölcsibõl, haza. Akinek emberekre van szüksége ahhoz, hogy jól érezze magát, annál ez a megoldás bejöhet.

Kedves Kamélia!
Nekem is két gyerekem van 16 hónap különbséggel. Hasonló volt a helyzetem mint itt sok anyukának. Nem volt idõm semmire, úszott a ház sokszor feszûlt és ideges voltam.A fiamtól mozdulni nem tudtam ha csak eltüntem a szeme elõl üvõltött. Aztán azt mondtam elég volt.A férjem az anyosomék és mindenki felháborodása ellenére elmentem a bölcsödébe és beirattam õket. 2 hét beszoktatás után már haza se akartak jönni. Hasonló koru gyerekekkel vannak és azóta is imádják. Egész nap a szabadban vannak futhatnak kedvükre mire délután hazajönnek el vannak fáradva, jó kedvüek és nem mellékes szempont én is ki vagyok pihenve, nem vagyok ingerült a lakás se úszik. A hétvége meg csak az övék. Lehet hogy sokan megvettek ezért de szerintem ez még mindig jobb mint az egész napos kiabálás. A lányom most megy középsõbe a fiam meg kiscsoportos ovis lesz. Szerintem próbáld meg lehet azt is csinálni hogy 8-ra beviszed és 12 30-ra érte mész. Lesz idõd mindenre és türelmesebb leszel a picivel ha van egy kis szabadidõd. A fiam 1 éves és 4 hónapos volt mikor beirattam.De voltak nála kisebbek is. Sok sikert és türelmet kívánok! Azóta a férjem és a többiek is igazat adtak nekem:o) Csõrike

Kedves Kamélia!

Látom, hogy már sok jó tanácsot kaptál. Sokmindenben magamra ismerek én is a türelmetlenséget tekintve, bár nekem a lányaim 7 és 2 évesek, most, a másodiknál döbbentem rá, hogy lehet, hogy már az elsõnél meg kellett volna tennem bizonyos lépéseket:
1. pszichológushoz mentem (más miatt, de kiderült, hogy alapból volt problémám, amit nem csodálok, hiszen az elsõ gyerek születése elõtt 2 hónappal veszítettem el az édesanyámat, és így sem fizikai, sem lelki támaszom nem volt igazán, akivel megoszthattam volna a gyerekkel kapcsolatos ilyen jellegû problémáimat, ráadásul láttam, milyen jó azoknak, akiknek van, és segít, és ki tudnak mozdulni, levegõt tudnak venni, nem sorolom...
Mindegy, lényeg, hogy depresszióm volt, erre viszont egy nagyon jó gyógyszert kaptam, amit most is szedek még, és jól vagyok.
2. az én párom is sokat dolgozik, viszont szereti a rendet, ezért hetente 2x segítséget szereztem (persze fizetni kell érte, de megérte, mert egy 21 éves, nagyon lelkes szomszéd kislányt találtam, aki úgy játszik a gyerekemmel, hogy az azt is elfelejti, hogy a világon vagyok, így van néhány óra lélegzetvételnyi idõm, bár eleinte ezt tanulásra fordítottam, így a háztartás nem érezte az elõnyeit, de én emberek közt voltam...
3. én is alszom, amikor csak lehet a kicsivel.
4. ha bírja a bölcsit, azt is javaslom, így fél napra, vagy alvás utánig - ne törõdj vele, mit gondolnak Rólad, nem leszel ettõl rosszabb Anya! Mi is megpróbáltuk, de nem bírta egészségileg, pedig már jól is érezte magát.
5. Így, hogy alszom napközben, este csinálom meg a házimunka nagy részét, fõzést, stb - reggel nyugodtabban kelek, több a türelmem, jobb a kedvem, hogy nem rohan a lakás.
Egyelõre ennyi. Most ha jól értem, kb. a 3. hónapban vagy, ami egyébként is kritikus, mert a fáradékonyság ilyenkor a legnagyobb. De nem akarlak vigasztalni azzal, hogy néhány év, és nagyon jó lesz Neked, hogy lesz két, korban közel álló csemetéd, akik ugyan lehet, hogy néha gyilkolni fogják egymást, visítanak, stb. - de az idõ nagy részét együtt töltik és nem rajtad fognak lógni. Azt a pár évet bírd ki, ebben segítenek a topicban kapott tanácsok.
Puszi
Pkriszta

Kamelia! En azt tancsolom,hogy surgosen keress fel egy jo PSZICHOLOGUST! Ezzel mar nem lehet jatszani.Nagyon feltem a kisbabadat,akivel ugy bansz,ahogy nem szabadna!
SOHA nem szabad megrazni a kisbabat (vagy nagyobbat),valaki mar irta korabban,hogy bizony agykarosodast is okozhat.
Szerintem valami nagyon nem stimmel veled/korulotted.Fel kell tarni az okat...de semmikeppen nem a pici babadon vezesd le az ingerultsegedet!
Mi lenne,ha inkabb a ferjedet pufolned,rozogatnad,pofozgatnad?O sulyban,korban inkabb megfelelo partner erre,nem? :-((((
Azt sem igazan tartom jo megoldasnak,hogy egeszen pici babakat beadtok a bolcsibe.Akkor minek szultetek oket?Hogy mikozben Ti otthon "pihentek" ok szenvedjenek egy idegen helyen orak hosszat?Hiszen a Mama szeretetere,melegere,biztonsagara van szuksege,nem a bolcsodei dadusera (ha van ra ideje egyaltalan)!
Kamelia, a muszaly szot helyesen MUSZAJ-nak kell irni!

Alexa,


meg ne haragudj, de Kamelia segitseget kert tolunk,nem a helyesirast akarja gyakorolni.(Nekem nincs ekezetem, meg mielott ez is gond volna...)
Nem gondolom, hogy valami nem stimmel vele.A legbirkaturelmubb ember is kijohet neha a sodrabol, plane egy orokke nyavajgo baba mellett.Mas dolog, hogy a babat nem szabad bantani,de ezt K. is tudja es kuzd ellene.Nem kell ot kioktatnod, tudja , hogy mit kene csinalnia, csak a hogyannal van gondja.Gondolom, neked meg nincs babad.Ha majd lesz es netan orokke ordit, akkor majd gyere vissza erre a topicra, es olvasd el a sajat hozzaszolasod, szornyen fogod erezni magad.

Kamelia, nagyon jol tudom, mit erzel, neha nekem is agyamra megy a lanyom a hisztijevel.A ferjem elmegy reggel nyolckor es este kilenc elott ritkan er haza.Nagymama vagy rokon se kozel, se tavol. Az en babam mar nagyobb, masfel eves, tehat bizonyos dolgokat mar meg tudok neki magyarazni pl. most nem vesz fel anya, mert mosogat, majd ha keszen vagyok ezzel, akkor jatszunk. Ez neha bevalik.


Masik dolog. Tudatositottam magamban, hogy ez a gyerek szeret engem en is szeretem ot, o a legfontosabb nekem, tehat nem csaphatok ra csak azert, mert en merges vagyok.
Ha ugy erzem, hogy mindjart eldurran az agyam es legszivesebben rasoznek egyet a hatuljara, mert egy oraja nyavajog es semmi sem jo neki,nos ,ilyenkor hatat forditok, kimegyek a szobabol, magamra csukom az ajtot, elszamolok tizig, huszig, mikor meddig.Ha mar ugy erzem, hogy jol vagyok, akkor visszamegyek.Hangsulyozom, nem a gyereket zarom be a szobajaba, hanem en zarok magamra egy szobat.Persze pufoli utanam az ajtot, az is bosszant, de legalabb nem latom,es megnyugszom.

Hetvegen bizony egy delutan apuci nyakaba sozom a gyereket,es elmegyek otthonrol EGYEDUL.Vasarolgatni, kirakatot nezni,fodraszhoz, baratnohoz, vagy nem csinalni semmit.Ja, es csak akkor erek haza, ha a gyerek mar agyban van, alszik.

Miota ezt a ket aprosagot bevezettem rendszerbe, azota nem kiabalok vele, nem csapok a fenekere, nem vagyok vele turelmetlen.Persze sokszor egnek all a hajam, de nem a gyerek rovasara megy, hanem az enyemre. Tudom, hogy ezt se olyan konnyu megvalositani,de valahogy en arra programoztam az agyamat, hogy ez a szegeny gyerek nem tehet arrol, hogy turelmetlen az anyukaja, tehat NEKEM KELL VALTOZNOM, NEM NEKI, mert jobban szeretem ot, mint magamat.
Na, jo hosszu lett, de rovidebben nem sikerult.

Kamelia, remelem sikerulni fog neked is.Es nyugi, ez nem psziches defektus, csupan temperamentum, jellem kerdese.Marpedig ezek formalhatoak.Es TURELEM.
Felnapos bolcsi szerintem is jo, ha mar minden kotel szakad.Inkabb az, mint az allando tulhajszoltsag, anya es gyerek reszerol egyarant.

Puszi

bb.

Kedves borisbogyo!
Nekem sincs ekezetem,..mint lathatod,de nagyon bant,amikor valakinek rossz a helyesirasa.
Csak annyit szeretnek Neked irni,hogy de igen,van gyermekem,espedig harom nagyszeru csemetem!
Es nem lennek elkeseredve ha tobb is lenne!!!
Mindenesetre a kisbabakat,nagybabakat NEM SZABAD agressziven kezelni...azt hiszem ezzel Te is egyetertesz.Szia.

Alexa!
Mindanyian tudjuk hogy ez nem helyes. Aki ráébred egy hibájára és javitani akar rajta azt nem lebarmolni kell, mert attól csak még jobban elkámpicsorodik és még kevésbé fog jól mûködni. Ilyenkor segitséget kell nyújtani, vagy valamilyen utat mutatni amerre elindulhat. Az ilyen ember már pontosan tudja, hogy miért nem jó amit csinált és változtatni akar.
Azt hiszem Borisbogyó csak erre akart rávilágitani, ahogy én is.

Bubu

Alexa,

engem is zavar a rossz helyesiras, de ez a topic egyszeruen nem errol szol.Kamelianak kisebb baja is nagyobb annal, minthogy mit hogy irunk.Arrol mar nem is beszelve, hogy az en szememben nem a helyesirasa minositi az embert.

Bubu, te jobban megfogalmaztad, mit is akartam mondani.
Udv mindenkinek

bb

Kedves Alexa!

Csatlakozom bb-hez és Bubuhoz, de még hozzátennék egy kérdést: ha egy gyerek jól érzi magát a bölcsiben (fõleg ha nem is egész nap van ott), és fejlõdik is, mert ez is egy inger, akkor miért ne lenne szabad néha bölcsibe vinni? Nyilván mindenki jót akar a gyerekének, és ha a gyereknek a beszoktatós idõben nem tetszik a bölcsi, akkor nem adják be.
Még valami: aki olyan áldozatot hoz a gyerekéért ami már meghaladja az erejét és a lelkierejét (csak azért, hogy a népek a szájukra ne vegyék), az nem biztos, hogy helyesen cselekszik. Anyósaink korosztályában (fõleg vidéken) divat ez a látványos áldozatkészség, de a felnõtt fiúk (férjeink) késõbb általában falra másznak anyuci hálaigényétõl, önsajnálatától. Szerintem a gyereknek is az a jó, ha kiegyensúlyozott az anyukája, nem pedig az, ha mereven ragaszkodik a szomszédság és mások - sokszor laikusok - által felállított szabályokhoz, akár azon az áron is, hogy az önfegyelemmel visszaszorított fáradtság miatt oda a jó hangulat.

üdv.
Adrienn

Drága Alexa!

Hmmm. Érdekes ember lehecc! Tudod amit Kamélia átél az nem lehet eccerü. Én is hirtelen vagyok, félek, félek attól, hogy kijövök a sodromból, mert én ijen vagyok. Kész. De úgy nézem, hogy azért mert ilyen természetem van ezért te jobbnak hiszed magad. Pedig csak álszent vagy. A hejesirási "kitörésed" igen khmmm... vicces. Miért zavar, hogy valaki nem ir hejesen? Vagy 1-2 billentyüt félreüt akkor már nem is ember? Áhá! Hát persze, hiszen a szemedben már igy sem ember igaz? Ha valamire nem tudod a választ akkor miért válaszolsz? Ha nem tudsz segiteni egy ilyen égetõ problémában akkor miért szólsz hozzá? TUDJA HOGY NEM CSELEKSZIK HELYESEN!!! Nem kell mégeccer elmondanod! Viszont, ha van egy-két NORMÁLIS ötleted, hogy tudná megváltoztatni kitörései minõségét akkor lehet hogy értékesebb lenne a hozzászólásod! Nem én nem tudok ötlettel szolgálni ezért számára ez az iromány nem értékes. De talán felnyilik a szemed és mégsem vagy olyan ember akiket én messzirõl elkerülök. Okoskodó, de ha valaki a segitségét kéri tõled attól elfordulsz... Ezt nevezem emberséges magatartásnak....!

Kamelia!

Fel a fejjel!

puszi
sasha

Mentálhigiéniás ember mondta tegnap, mivel ezen jár az eszem megkérdeztem. Szóval alapjában véve nem a verés a baj. Persze ilyen pici babát nem kéne verni, de ha valakinek eljár a keze (fenekére csap) az még nem akkora dráma. Azt a gyerek tudomásul veszi, hogy anya keze eljár. Az a lényeg, hogy mind emellett a gyerekben tudatosodjon, hogy õt igenis nagyon szeretik, olyannak amilyen. Magyarán következetlenség sokkal többet árt egy gyerek személyiségének, mint a következetes fenékre ütés. Nyilván nem pólyásbabákra vonatkozik.

Bubu

Kedves Lányok!

Ne haragudjatok, hogy nem válaszolok nevetek szerint nektek. Mindanyiótoknak nagyon hálás vagyok a segítségetekért, nagyon sokat jelent. Úgy érzem, sikerül helyreraknom magamban a dolgokat.
Leírom hogyan telik egy napunk kisfiammal.
Reggel 5 óra körül ébred. Amint meghallom, azonnal átmegyek a szobájába (nyitva vannak az ajtók), õ már tárja a karját, csimpaszkodik a nyakamba. Kiveszem a kiságyából, megszeretgetem és kiviszem az ölemben a konyhába, ahol a hûtõbe elõzõ este mindig bekészített forralt tejcsi vár. Ezt együtt betesszük a mikróba és addig az ölemben odaviszem az ablakhoz és megnézzük a kismadarak meg a cica hogyan ébredeznek odakint. Addig megmelegszik a tejcsi, azzal bemegyünk a szobába és mellémbújik a nagy ágyba, cumisüvegbõl kortyizza a tejcsiét, így alszunk vissza 7-8-ig. Aztán ébredés, hancúrozás, peluscsere, felöltözés, "segít" ágyazni, játszunk, kapcsolgatja a tévét, stb. Aztán kimegyünk reggelizni, együtt megreggelizünk, õ az etetõszékében én az asztalnál. Aztán babakocsiba ültetem és elsétálunk a boltba ami 15 percre van tõlünk. Útközben az összes szomszéd akivel találkozunk megcsodálja, a boltos nénitõl kap túró rudit, megnézzük az állomáson a vonatokat, hazafelé a pipiket meg a röfimalacokat...
Délelõtt én elõkészítem az ebédnek valót, mosok vagy éppen porszívózok, teszek-veszek, õ addig körülöttem tötymörög. Ha napközben szükséges a peluscsere, akkor az egy viadal keretében zajlik (asszem errõl van már egy topic is?). Délelõtt kap valami gyümölcsöt vagy joghurtot, rágcsálnivalót ha éhesnek látom. 11 körül alszik fél-háromnegyed órát, én addig házimunkával foglalkozom (mindig van mit csinálni, állandóan pakolok utána, meg a konyha is folyton úszik). Felébred, kimegyünk a kertbe, homokozóban játszik vagy kismotorozik, kutya fülét cibálgatja, stb... Aztán általában megmosdatom mert feje búbjáig maszatos, és megebédelünk. Aztán megint kint vagyunk a kertben, vagy csak õ van kint, én a konyhaablakból látom, míg mosogatok vagy mást csinálok. A bejárati ajtó nyitva, õ ki-be mászkálhat szabadon az egész lakásban. Aztán játszunk kint vagy bent, elmegyünk sétálni, mostmár gyalogosan, az utcán minden kavicsnál megállunk mert megvizsgál mindent ám!
Délután alszik 1-1/2 órát, ha úgy döntök hagyom a rumlit, én is vele, ha nem, teregetek, ruhákat hajtogatok, gazolok a kertben, pudingot fõzök, palacsintát sütök vagy ablakot pucolok ha már nem bírom nézni hogy nem látok ki rajta... aztán játék, evés, mesekönyv-nézegetés, hancúrozás, mondókázás, vacsora, pancsizás, játék - este nagyon elemében van, olyankor a legkevésbé nyafogós, vidáman ugrándozik! Aztán összebújás, énekelgetés, és 8-9 között alvás.
Ha átjön este 8-ra valamelyik testvérem aki vigyáz rá míg alszik, akkor elmegyünk néha moziba vagy máshova a férjemmel. (Átlag 2 hónapban egyszer).

Van, hogy 2-3 napig gyûlik a mosogatnivaló. Legtöbbször 2 napra fõzök, sokszor este mikor már alszik, gyors, nem bonyolult kajákat. Az a baj, hogy a konyhába nyílik a bejárati ajtó, kertes ház van és a konyha így mindig vagy sáros, vagy koszos... minden evés után az etetõszék és környéke úgy néz ki, mintha 1 hete állna ott a kajamaradék, le kell mosnom, törölgetnem, felsöpörnöm és felmosnom körülötte, mert jönnek a legyek be rá. Az ajtót nem zárhatom be, mert õ igényli, hogy bármikor bejöhessen, kimehessen, különben nagyon begurul ha nem tudja kinyitni.
Ha én mást csinálok, és nem vele foglalkozom éppen, akkor a fent felsorolt napi teendõk közben õ mindvégig követelõzve nyafog mellettem, amiért 2-3 napja - amióta nektek leírtam hogy kicsúszott a lábam alól a talaj, szóval azóta valahogy nem tudok haragudni rá, bármennyire idegesített máskor a nyûglõdése. Hát, ugyanez volt hónapokkal ezelõtt, mikor sokkal kisebb volt és mikor a topicot megnyitottam. Éreztem, hogy nem vagyok önmagam, megírtam, segítettetek és ezerszer derûsebben láttam mindent, a probléma megszûnt...
Miért jött vissza?
Pszichológushoz nem tudok elmenni és nem is szeretnék. Tisztán látom önmagam, nem kell hogy megmutassanak - így érzem - persze még nem voltam soha, biztosan segítene, de míg tudok magamon segíteni (és ti is segítetek) addig inkább megpróbálom így helyrerakni magamban a dolgokat. Rengeteget olvastam én is mindig is érdekelt ez a téma... a gyermekkori traumáimat sem kell feltárni, tisztában vagyok velük, hisz nagyon jól emlékszem és tudom mi volt a rossz és hol volt a hiba.
Adrienn, helyes az elméleted! De 13 hónaposnál már nem válik be, nem lehet otthagyni, mert utánad jön Be meg nem zárhatom a szobaajtót hogy ne tudjon utánam jönni, mert akkor aztán akkora kétségbeeséssel üvöltene ameddig erõvel bírja, hogy annak semmi értelme nem lenne.

Nincs senki, akire napközben rábízhatnám, mert nagyszülõk még aktívan dolgoznak, csak este érnek haza, és a másik utonkájuk náluk lakik ráadásul, hétvégén alig van erejük, nem akarom õket terhelni - tudom hogy az én fiam rengeteg energiát igényel, és õk nincsenek már olyan jó egészségi állapotban. A tesóim tudnak segíteni, de csak éjjel tudnak rá vigyázni mert õk is dolgoznak, meg néha hétvégén, de még fiatalok, szabadok, általában buliznak, hétvégén pihennek, nincs fantáziájuk egy picihez, nem nagyon tudnak vele mit kezdeni, kivéve ha alszik.
Bölcsiben biztosan jól érezné magát mert imádja a gyerektársaságot, de azt hiszem az valami feltételhez van kötve... ha az anya itthon van gyesen, nem adhatja be azthiszem, van valami törvény vagy szabály erre... majd utánanézek.. de mindig is úgy gondoltam, amíg csak lehet, legyen mellettem, itthon a legjobb neki. Majd meglátjuk hogy boldogulunk ha a kistesó is velünk lesz! Kéthetente járunk baba-mama klubba, ahol együtt játszik a többi gyerekkel és nagyon élvezi. A szomszédságunkban is vannak hasonló korú gyermekes anyukák, akikkel együtt szoktunk délutánonként sétálni, vagy a gyerekek játszanak, mi beszélgetünk. Én is látom, milyen könnyen eljár mások keze is, fenékre- szájra csapás, stb, és azt látom hogy egyáltalán nem csinálnak belõle ügyet (falun élünk, valahogy itt nem olyan felvilágosultak az emberek vagy nem is tudom hogy fogalmazzam). Én igenis ügyet csináltam belõle magamnak, mert nem tartom helyesnek, és persze hogy megijedtem magamtól. A gyerek tényleg nem haragtartó, persze én is mindig megölelgettem és bocsánatot kértem miután megnyugodtam.

Nagyon jó szemmel fogalmaztátok meg - mindannyian másképpen de mind a lényeges dolgokat, ami segített, hogy tudjam kívûlrõl látnom önmagam és a helyzetem. Ami szerintem nem annyira "tragikus". Talán azért nem tartom annak, mert most olyan biztosan látom hogy többé nem fog elõfordulni hogy eljár a kezem mielõtt gondolkodni tudnék.
Ebben most nagy nyugodtsággal és józansággal érzem magam teljesen biztosnak és bízom benne, hogy így is lesz.
Tisztán látom magam, én aki nagy vagyok és erõs, néha ideges, gondolkodó felnõtt és a kisfiam, akinek még nem sok fogalma van a világ dolgairól, csak az, amennyit õ megtapasztalhat és felfoghat belõle, és ezek között nem akarom hogy szerepeljen a pofon fogalma...
Tudom, hogy nem vagyok rossz, csak az indulatból elkövetett pofonok voltak rosszak. Szeretem a fiam, és csodálatos érzés, mikor érezhetem, hogy õ is szeret engem, hozzámbújik, nyújtja felém a pici karját! Hát persze, ilyenkor lehet ám õket szeretni!
És van, hogy egy-egy pillanatban nehezebb.. de valóban, ha csak az az egy idegesített volna mikor elszállt az agyam, hogy õ hisztizik, akkor biztosan egész máshogy reagáltam volna a hisztijére. Felvettem volna az ölembe és megvígasztaltam volna, vagy leálltam volna csak vele foglalkozni. De ha visszagondolok, mindig volt még legalább 3 másik dolog, ami ugyanabban az idõben bosszantott, tûrõképességen határán voltam egyéb dolgok miatt és sajnos éppen õ volt az utolsó csepp, ami így nyugodt körülmények között a gép elõtt ülve persze érthetetlen.
Néha elkerülhetetlen hogy vannak pillanatok, mikor az idegességet valahogy muszáj levezetni. Nem fordul elõ többet, hogy ennek a kisfiam igya meg a levét. Lehet hogy nekem is lesz egy tárgyam amit bevágok a kádba és nagyot szól, vagy homokzsákom vagy kitanulom a tízig számolás mûvészetét (még sohasem sikerült).

Remélem nem csak nekem vált hasznomra az elmúlt néhány nap alatt összegyûlt írások tartalma, hanem azoknak is, akik esetleg csak olvassák ezeket a sorokat, de nem szólnak hozzá, vagy másoknak, akik hasonló cipõben járnak - de azt remélem a legjobban, hogy azoknak lehettünk segítségére, akikkel elõfordult VOLNA a jövõben ilyesmi, de ez a topic megelõzte.

Köszönöm nektek a megértést és a segítséget:

Kamélia

Kamelia!
Nagyon szep,amit ilyen hosszan leirtal,nekem csak egy szembetuno dolog ordit a "mesebol":
HOL VAN A CSALADBAN AZ APA????
Vagy egyedul neveled? Akkor bocs! Ugyanis egy szot nem irtal arrol,hogy a ferjed segit ebben,abban,neha o foz,neha elviszi setalni a kicsit,o furdeti meg estenkent (nalunk igy van evek ota),stb...
Velemenyem szerint egy csaladban egyenloen KELL megosztani a terheket.
Amugy en is csak azt tudom tanacsolni,hogy soha tobbet ne emelj kezet a gyerekedre!!!Es ne razzad,kerlek! Soha nem lehet tudni,ha pld.kamaszkoraban elojon egy defektus,lehet,hogy kiderul,attol van,hogy kisbaba koraban a Mama bantalmazta.....

Azt hiszem ezt hivják klasszikus családmodellnek. Apa dolgozik otthon pihen este. Anya viszi a háztartást plusz gyerekek nevelése és még odaadó feleségis esténként. Akkoriban vagy cseléd is volt vagy gyerekvigyázó vagy legalábbis egy rokonnal egy lakásban laktak akit be lehetett állitani a csatasorba. Ma igy ez nem mûködik. Sajnos vagy hála Isennek?

Bubu

(Nálunk apa nem szeret házimunkázni, de órákig képes eljátszani a picivel, akár milyen pici, és õ akármilyen fáradt. Attól hogy nem dolgozik az már üditõleg hathat rá. Persze mindenki más, de ne áldozzuk már fel magunkat senkiért csak úgy!)

Kedves Bubu!


Irigyellek a párod türelméért. Az én férjem nagyon jó férj, de a gyerekhez még tizedannyira sincs türelme mint nekem. Egyenlõre. De biztos vagyok benne, hogy ha egy kicsit nagyobb lesz, remekül meglesznek majd együtt!

Kedves mindenki!
Sok kisgyermeket ismerek a környezetünkben, de higyjétek el, a mi fiunk különösen nehéz eset. Tudom hogy minden gyerekkel vannak nehézségek, de a mi fiunk különösen próbárateszi az embert. Az ételt széthajigálja a konyhában, tisztába tenni szinte lehetetlen mert olyan erõvel rúg és mászna el, hogy le kell fognom ha nem akarom hogy tiszta kaki legyen az ágy. Hiába adok cumisüveget vagy játékot a kezébe, elhajítja, hozzámvágja. Próbáltam már állva pelenkázni, de úgy meg lemegy négykézlábra, vagy állva szalad el, és ha kakis, nagyon nehéz így megbírkózni vele. Átlag naponta 3-szor van széklete, ilyen az emésztése... kész küzdelem! A legváratlanabb pillanatokban lerántja amit csak elér az asztalról, konyhapultról. Ha nem éri el, felmászik a székre, onnan az asztalra! Kint az udvaron eszi a sarat, kavicsokat gyûjt a szájába, nyalogatja a kutyát (tiszta szõr a szája), ha pocsolyát talál, azonnal benne van, iszik belõle, eszi a zöld szõlõszemeket és bármit amit a földön talál (füvesítve van, és igyekszem mindent megtenni hogy ne találjon semmit, de neki sikerül! ) Mindent un, a játékaival nem tud eljátszani, bármit a kezébe adok egy pillanat múlva a sarokba hajítja. A hangja is és õ is nagyon erõs.
Mindezt nem panaszkodásképpen írtam, csak tényként, hogy ilyen. És tudom hogy azért vagyok, hogy mellette legyek és mindezt megakadályozzam, vigyázzak rá, de higyjétek el, lehetetlen mindig, minden pillanatban résen lenni!
Az ember élete akarva-akaratlan a gyereken kívül másról is szól, néha jön a postás, csöng a telefon, fut a tej, pisilni kell... na nem folytatom, akinek gyermeke van az tudja.

Kedves szakember!

A férjem nagyon sokat dolgozik, sajnos tényleg alig látjuk hétköznap, hajnalban megy, este jön haza, fáradtan. Emellett nagyon jó férj, de a gyerekhez fáradt és hamar feladja ha kettesben hagyom õket. Olyan tipusú apa, hogy inkább csak akkor fog tudni igazán mit kezdeni vele, ha a gyerek már beszélni fog és lehet neki okos dolgokról mesélni, válaszolni a kérdéseire, várat építeni, társasjátékozni, stb... És én nem bánom hogy õ ilyen, mert a legjobb férj és ember, akit ismerhetek. Boldog vagyok, hogy mellette lehetek és nagyon szeretem!

Kamélia

Kamelia!
Ha ennyire "nehez" a kisfiaddal,akkor hogy fogsz elboldogulni a szuletendo babaval (is),aki esetleg a nap 24 orajaban (nemi tulzassal) igenyt fog tartani rad?
Azt irod: "akinek gyermeke van,az tudja.".Megmondom oszinten,hogy azert nem minden gyerek ennyire ilyen!
Nem mondta esetleg Neked a vedono,gyerekorvos,hogy hiperaktiv a kisfiad??? Mert amiket leirsz,abbol nagyon ugy tunik......

Kamélia!
Csak a tisztábatevés nehézségeire: én a nagyobb lányomat amikor már állt, úgy tettem tisztába, hogy beállítottam a kádba, és a pelusát csak ott vettem le. Onnan egyedül kijutni nem tudott, úgyhogy már csak tiszta fenékkel kellett fogócskázni, az új pelus feladásáért folytatott küzdelemben. Hátha nálatok is beválik, és eggyel kevesebb bajod lesz.
Borcsa

Kedves Kamélia!

Én nagyon is elhiszem, hogy a fiad ilyen, és hogy ki vagy borulva. Nem is csoda. A fiad nyughatatlansága miatt szerintem egy okkal több, hogy pszichológushoz fordulj(atok). Egyrészt születendõ gyermeked miatt is, mert szerintem nem fogod bírni, vagy ha igen, annak esetleg nagy ára lesz. Másrészt azért, mert ha a kissrác tényleg hiperaktív (szerintem is az lehet, de ha nem, akkor sem könnyû eset), akkor az iskolában, sõt már az oviban is komoly gondjai lehetnek. Tudom, hogy mennyi esélye van sikerélményekre a mai átlag iskolában egy eleven gyereknek: nem sok. Szerintem nem árt idejében felkészülni a Rátok váró feladatokra, mert ha készületlenül érnek, nem biztos a siker.

Rita,
Úgy tudom, a hiperaktivitás nem jelentkezik még ilyen idõs korban.

De teljességgel furcsának tartom a kicsi viselkedését én is. Ide küldöm Pelét, õ pszihológus anyuka 3 gyerkõccel, nekem eddig rengeteget segített.
Kamélia, már nagyon sokan írták Neked, hogy pszihológushoz kéne fordulnod (én is kétszer), talán nem írunk hülyeséget... Nem a gyengeség jele szakemberhez fordulni, ráadásul fogggalmad sincs, mit fogsz átélni a kicsi születése után egyedül kettejükkel. Nem csak rólad van szó! Az, hogy te ki vagy borulva (mert ki vagy!), és hogy türelmesnek lenned elég nagy megterhelés számodra (és ez az állapot nem tartható fönn örökké), egy dolog. (Egy elég fontos dolog.) De nem tudhatod, hogy szúrsz ki a kicsivel és a már meglévõvel, ha ez az állapot nem változik. Mert hiába írtad, hogy nem fordulhat elõ, hogy a kisfiad igya meg a levét az idegességéednek, hiába gondoltad 100%-ig komolyan, bizony meg fogja inni. Ha "sikeresen" elfojtod az idegességedet, mentálisan sérül, ha nem, fizikailag és mentálisan. Egyik sem jobb a másiknál. AZONNAL MENJ EL PSZIHOLÓGUSHOZ! Addig cseszegetlek ezzel, amíg nem mész el. De komolyan. Szerintem nem fogod fel, mi történik veled, veletek. Nem egy óriási tragédia ahhoz képest, hogy a távolkeleten 6-7 éves fiúk és lányok árulják a testüket milliószámra, hogy legyen mit enniük, de ahhoz képest, hogy mit szeretnél adni magadnak az életben és a gyerekeidnek, ahhoz képest lehet tragédia. Senkinek sem jó ez az állapot!

A te kísérteted :

Virág

Kamelia,
Most mar en sem allom meg szo nelkul!!!
Szerintem nem olyan veszes a helyzet, mint ahogy masok gondoljak! Persze, hogy neha kiboritoan viselkednek azok a kis porontyok, es kijossz a sodrodbol!!! Ez teljesen termeszetes, es nem hinnem, hogy van valaki, akivel ez ne fordult volna meg elo (kiveve, ha nincs gyereke)!
Nem szeretnek tanacsot adni, csak arra kerlek, az elozo hozzaszolasok alapjan ne iteld a helyzeted tragikusnak!
Gondold meg, nem segitene e, ha fel napra bolcsibe adnad a gyerkocot? Lehet, hogy o is elvezne a gyerekek tarsasagat, nem unatkozna annyira, te viszont biztos hogy egy kis lelegzetvetelnyi idohoz jutnal!
Kitartas!

Zsuzsi

Kedves Kamélia,

Már irtam, de továbbra is fenntartom, hogy jó ötletnek találom a bölcsit, akár fél napra is, de mindemellett szerintem keress magadnak segítséget, aki akár Veled együtt vigyáz a babára (majd babákra), vagy besegít házimunkában, késõbb pedig kimozdulhatnál, ha másért nem csak, hogy egy kicsit kirakatokat nézegess, egyél egy fagyit, igyál egy kávét, leülj pár percre, fél órára egyedül, vagy akár találkozz a barátnõiddel, de persze legjobb lenne, ha a pároddal is kimozdulnátok, akár egyszer egy héten, este, amikor nyugodtan tudnátok beszélgetni, beülni egy filmre, stb.
Amikor nyelvet kezdtem tanulni, minden tanfolyam után leültem, ittam egy kávét, elolvastam egy ujságot, sétáltam néhány villamosmegállót, mielõtt hazamentem - lehiggadtam, feltöltõdtem újra energiával, mielõtt újra találkoztam a gyerekekkel, és hidd el, hogy akármennyire is anya vagy, erre szükséged van! Fõleg egy ilyen nyughatatlan gyerkõc mellett... mellesleg az én nagyobbik lányom is hasonló volt, a hiszti topicban már elemeztem a viselkedését. A kicsi viszont egy kis kárpótlás a nehéz évekért, éles ellentéte a tesónak - állítólag másodszorra nyugisabbak, többen tapasztalták ezt, hátha Nálad is bejön.
Egyébiránt a pszichológus (inkább pszichiáter) nemcsak amiatt kellene, hogy rávilágítson az okokra, az állapot kezelésére is tud ellenszert, magyarul tud adni olyan gyógyszert, ami segít, hogy jobban érezd magad, (nem nyugtató! - ez saját tapasztalat. Ha elmúlnak a nehéz évek, vagy már tudod kezelni az indulataidat, akkor abba lehet hagyni. Maga a helyzet kivülrõl tényleg talán nem tragikus, de számodra IGEN! Én megértem a vívódásodat magaddal, az indulataiddal, idegességeddel, a megbánásokat, mindent. Csak tudnod kell, hogy ezen lehet segíteni, és nem vagyok benne biztos, hogy ilyen lelkiállapotban, testi kimerültségben képes leszel rá egyedül. GONDOLD MEG...

Minden jót kívánok
Pkriszta

Kriszta!
Azt irod:"maga a helyzet kivulrol tenyleg nem tragikus".
Nos,akkor en most cafolnam: en kivulrol igenis NAGYON tragikusnak latom.Ugy a kisfiu vislekedeset (persze meg valtozhat jo iranyban!) de foleg Kameliaet!!!
Azon is csodalkozom,hogy nehanyan szinte azt probaljatok szegenybe szuggerlani,hogy: nagyon jo anya vagy,nincs is semmi problema,ne is torodj a karogokkal,minden szep,minden jo,mindennel meg vagyunk elegedve...
Hiszen o maga is tudja,hogy valami nagyon nem stimmel.Szerintem lepni kell minel elobb....
Kamelia! Nem lehetne venni mosogatogepet,moso-szaritoget,idonkent bebi szittert hivni,hogy konnyitsenek a mindennapjaidon? Nehogy azt mondjatok,hogy Magyarorszagon ez olyan megfizethetetlen!
A fozest is nagyon konnyen meg lehet oldani...akar befizetni valahova,akar fozni par napra es lefagyasztani,stb...
Es ha a ferjed most nem segit a gyerek korul,es arra var,hogy majd amikor ertelmesebb lesz...akkor azt hiszem mar nem is igazan tud kozel kerulni hozza,akkor mar keso lesz.A kisbaba mindennapjaiban kell(enne) aktivan resztvennie:hancurozni,csiklandozni,furdetni,bukfencezni,homokozni,setalni,meset nezni,konyveket lapozgatni stb.
Hiszen errol szol a CSALAD: Mama,Papa,gyerekek....

Kedves lányok!

Mindenkinek köszönöm hogy megírta a helyzetemmel kapcsolatos véleményét, gondolatait.
Kedves Virág, biztos hogy nem fogok elmenni pszichológushoz. Zsuzsival értek egyet, akinek hálás
vagyok a soraiért.
Tegnap kialudtam magam, nagyon sokat aludtam, és
már ez rengeteget segített. Mintha kicseréltek volna!
Azt hiszem ha ezekre az
alapvetõ dolgokra odafigyelek, pl. hogy nyugodtan
le tudjak ülni napközben enni, anélkül hogy fel kelljen
ugrálnom (pl. mikor alszik, vagy míg az apjával van) - a nyugodt evés az, ami nagyon hiányzik néha..., és
rendesen kialszom magam, egészen más vagyok.
Álmosan, fáradtan persze hogy nagyon nehéz megfelelni
egy kipihent, energiával teli csöppségnek.
Erre nagyon oda fogok figyelni. És más tekintetben is
tettem lépéseket.
Anyukám sajnos amióta a fiam megszületett, nem igazán jeleskedett nagymamaként. Azt mondja hogy odavan érte, de igazából ez kimerül 5 perc ügyülü-bügyülüzésben, aztán szevasz. Szóval anyukámnak most "felajánlottam", hogy
bármikor elviheti az unokáját ha szeretne vele tölteni
egy délutánt vagy akár egy egész napot! Pénteken délutánra el is viszi hirtelenjében. Mondjuk nem reménykedek, hogy ezt többször is meg fogja tenni, de most ennek az egy délutánnak is örülök. Mióta a fiam megszületett még nem voltam tõle távol 1 teljes napot.
A gyerek imádja a társaságot, az új környezetet, itthon unja magát, máshol nem ijed meg, nem fél, élvezi! Ezért
biztos hogy neki is jót fog tenni a kiruccanás, és anyukámnak sem árt, ha egy kicsit megismeri az egyetlen unokáját.
Írogathatnék egyébként a gyermekkoromról, nem tudom érdemes-e.
Hatan vagyunk testvérek, édesapám 3 éves koromban meghalt, aztán anyu hozzáment egy olyan emberhez, akinek pénze volt (mert azt mondja "nem tudott volna nekünk mibõl enni adni" (akkor még csak hárman voltunk)) szóval pénze volt, de a mostohagyerekeit ki nem állhatta, nem tudta elviselni, hogy idegen kölykeit kell "zabáltatnia" a saját pénzébõl, és a katonai szigor, a lelki terror mellett vert is minket. Anyu meg azt mondja így legalább volt mit ennünk... hát ezt minden nap hallottuk is eleget. 18 évemet mikor betöltöttem az ablakon át menekültem el onnan egy hátizsákkal, és többé nem mentem vissza. Anyut imádtam, azt hittem õ ennek a vadállatnak az áldozata velünk együtt, azóta tudom, hogy nem így volt. Egyszerûen a pénzt választotta, a gyerekei szenvedése árán is. Én kemény voltam, megedzõdtem, az öcsém lelki nyomorék lett, azóta sem tud rendes életet kialakítani magának. Anyu azóta elvállt tõle és most második fiatalságát éli, hát ezért nem jut ideje az unokájára sem, csak fellángolásként néha.
Én pedig hiába laktam százféle albérletben és dolgoztam a pizzériától a kórházig mindenhol, hiába mondta a mostohaapám hogy úgyis el fogok kallódni, azért is megmutattam, hogy nem. Továbbtanultam, megismertem a világ
legcsodásabb emberét, közösen saját házat építettünk, családom van, és boldog vagyok!
(-Csak mondjuk két hónap alatt háromszor lekevertem egy pofont az egy éves fiamnak, kétszer a fenekére csaptam, egyszer meg megszorítottam a karját mikor egész nap az idegeimen gyalogolt és én fáradt voltam. És mivel bántott a dolog, ezt megosztottam veletek. Lehet, hogy ha megbeszélem magammal, jól kialszom magam, annyi is elég lett volna, így meg bonyolultabbá vált az agyamban az egész.
Egyébként a férjemmel is megbeszéltem ezt az egészet, elmondtam neki mi a problémám, elmondtam neki hogy mit írtam ide, mit válaszoltatok.
Végighallgatott, és azt mondta, nem csoda hogy nem bírom
néha a gyerekkel, õ most szabadságon van itthon pár napja és az esõ miatt egész nap bent vagyunk hát õ sem bírja. Szerinte nincs velem semmi baj, csoda hogy ennyire bírom.
Sokszor mondja hogy tegyem be a kiságyába aztán had üvöltsön, és én meg ilyenkor védem a gyereket és kioktatom a párom, hogy ez nem megoldás, és hogy azért nyûglõdik mert biztos valami baja van, mindjárt kitaláljuk hogy mi és megoldjuk.

Na jó, nem ragozom itt magam, nem is tudom minek írogatok itt ennyi mindent.
Mostmár úgy érzem védem magam azokkal szemben akik "tragikusnak" meg pszichológiai esetnek látják a helyzetemet.... Pedig szerintem rengetegen vannak akik olvassák ezt, és megnyugszanak hogy más is van, akinek eljár néha a keze meg nem bírja, türelmetlen, stb.. csak nem írnak semmit. Beérik az olvasgatással, aztán magukban helyrerakják a saját dolgaikat. Hát én nem bánom ha segítek nekik. Azt hiszem akik azt írták nekem, hogy nem olyan nagy a baj és megértenek, stb, azok is lekevertek már talán egyet a gyermeküknek, ha nem, ne haragudjanak a feltételezésért. A természet belénkoltott efféle agressziókat, ösztönöket, ilyesmiket, azért vagyunk emberek, hogy ezt igyekezzünk leküzdeni. Ha egy társasági összejövetelen egy férfi löttyint arcba a poharából vagy hisztisen a térdembe harap teljes erõbõl, azt is azonnal pofonvágnám, szemvillanás alatt, anélkül hogy tudnám az az elnök-e vagy bárki más. A fiamon sem gondolkodtam hogy a fiam mikor ilyet csinált, pedig tudom, kellett volna. Ennyi szöveg után már biztosan menni fog a gondolkodás is.

Tele vagyok hibákkal, tudom, de ki nem. Már nem is tudom hányadán állok magammal, csak azt, hogy jó anya vagyok, igenis, és nem kiabálásból meg bunyóból áll nálunk a nap, ahogy egyesek azt látni vélik esetleg. Az életünk olyan, mint bármelyikõtöké akinek gyereke van, játék, móka, boldog kacagás! És nem akarom hogy olyasmi legyen a fejembe ültetve hogy mentális meg fizikai sérült legy a fiam az édesanyjától, mert az nem mindig türelmes vele.
Már tudom, hogy én magam láttam túl keserûnek a helyzetem, mert akkor éppen abban a hangulatban vagyok. De most egy tök jó nap után a fiammal, mikor 2 új szót is tanítottam neki és mikor a konyhából 13 hónaposan bekiabált nekünk a szobába, hogy Anya! Apa! Anya! Apa! hát egy ilyen nap után nem érzem úgy, hogy pszichológusnál a helyem vagy ilyesmi.

Na mostmár tényleg befejezem.

Jóéjt: Kamélia

Most,hogy olvastam,hogy milyen sanyaru gyerekkorod volt..igazan megsajnaltalak,es azt hiszem leginkabb ez lehet a magyarazat az egesz dologra. Talan ezt tarna fel a pszichologus is.DE!!! Ez nem jo kifogas arra,hogy bantod azt a szerencsetlen es vedtelen kisbabadat!!!!NEM SZABAD!
Es en ezt latom a legtragikusbbnak,hogy most mar a sokadik leveledben egyszeruen "igazolni akarod" magadat,hogy miert bantottad?!
A ferjed hozzaallasa a siro gyerekhez meg...hat tudod..inkabb annyit irnek,hogy ne bantsalak meg: no comment!
Ha azt akarod hallani: igenis vannak olyan anyak/apak (szulok) akik NEM szoktak megverni sem a kicsi-sem a nagyobb gyerekuket.Es szerintem ez (lenne) a termeszetes.
Kivanom,hogy egyszer megtalald onmagad,es utolag belasd,hogy nem megoldas a gyerek bantasa! Szia.

Kedves Kamélia (ha jársz még erre)!

Ne haragudj, hogy még hozzászólok a témához, de:
Szerintem olvasd végig még egyszer a saját leveledet és a hozzászólásokat! A legtöbben, nem azért javasolják a pszichológust, mert Te olyan kóros eset lennél, hanem egyrészt azért, mert nagyon nehéz helytzetet teremt majd az, ha a kicsi is megszületik, de a nagy is folyamatos foglalkozást kér. Jobb erre a feladatra felkészülni a két gyerek érdekében. Ha tudod, hogy mi az, ami nekik legjobb, akkor nem leszel bizonytalan, hogy mikor döntesz egy adott esetben, hogy te most akkor jót döntöttél-e vagy sem.
Másrészt azért, mert ilyen pici babát megütni nem ajánlatos. (Gondolj bele, ha más ütné meg a gyerekedet, mit éreznél. És a gyerek mit érezne. Akkor ha Te ütöd meg, mit érezhet...) Elõfordul, persze egy-egy pofon. De mivel nem helyes, ezért - mint arról elsõ leveleid tanúskodnak - nem szeretnéd megtenni a továbbiakban. Nem vagy "rossz anya" vagy kóros eset attól, hogy eddig megtetted párszor. Sõt, én azt gondolom, nagyon is jó anya vagy, hogy a továbbiakban már nem szeretnéd megtenni, és ezzel ennyire foglalkozol.
Annak is örülök, hogy kialudtad magad, beszélgettetek, jobb a kedved és optimistábban látod a helyzeted. Épp ezért lenne érdemes most dolgozni ki egy stratégiát a jövõre, nem akkor, mikor újra kétségbe leszel esve. Mert lesz még olyan, hisz eddig is már elõfordult néha. Gondolj arra - mikor jó a kedved - hogy elõ fog még fordulni, hogy úgy összejön minden, mint az elõzõ leveleid írásakor. De ha elõre gondolkodsz, készülsz, akkor biztosabb leszel abban, hogy hogyan helyes az adott konfliktust megoldanod.
Én a terhességem alatt jártam pszichológushoz, mert alapvetõen türelmetlen vagyok (belerúgok a liftajtóba, ha nem jön idõben a lift, stb.) és annak idején Angliában mikor au-pair voltam egy nehéz napon a rám bízott nagyon kedves és aranyos egyéves kissrácot megráztam. Nem lett volna szabad. (Nem tudta meg senki, de szörnyû lelkifurdalásom van azóta is. Ha az anyukája tudná...) Ezért akartam elõre felkészülni az anyaságra, a belsõ konfliktusaimat tisztázni, tanácsokat kapni arra, hogy ha felhúz valami, hogy higgadjak le, stb. Érdemes volt.

Végül egy történet: Az elsõ hetek nagyon nehezek voltak, de soha semmi rossz nem történt a babával. Egy nap úgy éreztem, kevés a tejem, és emiatt már remegtem az idegtõl, mikor a kicsi újra felsírt, hogy éhes. Letettem õt a kiságyba, aztán kimentem az egyik ajtóhoz, és nagyon-nagyon bevágtam. Utána még egyszer. Ki is tört az üvege. A bébi viszont csak megijedt a hirtelen zajtól. Ettõl lelkifurcsim lett, odamentem hozzá, megöleltem, megnyugtattam, és én magam is ettõl nyugodtam meg. Ez sem ideális, de jobb, mint ha õt szorítottam volna meg.

Egyébként a kialváson és anyukád bevetésén kívül szerintem még érdemes a bölcsin is elgondolkozni. Szerintem nem bánnátok meg!

Üdv, és bocsi a téma továbbragozásáért.
Adrienn

Hapci,
Szereny velemenyem szerint a tragikus az, hogy vannak, akik azt hiszik, hogy jogukban all ugy itelkezni, mint ahogy Te is teszed! Tudod is Te milyen egy 'hisztis' gyerek?! Szivbol kivanom most mar ezek utan, hogy tudd meg, es meg veletlenul se jarjon el a kezed!
En nem azt gondolom, hogy pszichologushoz jarni szegyen, de vannak dolgok, amiket az embernek sajat magaval kell lerendeznie...es Kamelia ezt tudja, probal segiteni magan, mint ahogy a szulei altal rosszul inditott eletet is a sajat erejebol es szerencsejevel rendbe hozta, es legnagyobb elismeresem ezert!
Ja, es barmilyen furcsa, a mosogato-, moso-szaritogepet nem mindenki engedheti meg maganak, bar ketsegtelenul nagy segitseg, foleg a mosogatogep!!!

Kamelia, jol teszed, hogy a ferjeddel megosztod a gondjaidat, es o is latja, hogy te nemcsak 'otthon nem csinalsz semmit egesz nap'! Probalj meg 'lelepni' otthonrol, amikor a ferjed tud vigyazni a kisfiatokra, es ne legyen lelkiismeretfurdalasod, ne nezd az orat, es ne gondolj arra, hogy mi lehet a gyerekkel!
A leirasod alapjan, az en nagyobbik fiam is tipikusan ez az eset. Csak mi egyutt laktunk a szuleimmel sokaig, es meg toluk is megkaptuk, amiert elsosorban az iszonyatos fizikai faradsag miatt nem akartuk mar felvenni az ejszaka egy evesen is bombolo gyereket. Persze semmi nem volt jo, ugy ahogy mi akartuk nevelni a gyereket, helyette ok probaltak meg minket is megregulazni...klassz volt, mondhatom!
Lenyeg az, hogy nagyfiam nem notte ki teljesen a stilust, egyszeruen ilyen a termeszete.

De vigasztaljon az, hogy a masodik baba mar valoszinuleg egyszerubb eset lesz! Nalunk is a kisebbik imad egyedul jatszani (talan azert, mert utalja, ha a nagyobbik allandoan szekirozza, mert azota sem tudja igazan lekotni magat!), orakig elvan magaban, kozben motyogja, hogy eppen mit csinal, nagyon edes! Viszont o veszelyesebb, lazan leszalad az uttestre, ha hagyom, es meg viccesnek is talalja, es hiaba dugom be a konnektorokat, allandoan babralja, amint nem nezek oda! A nagyobbik ilyen szempontbol sokkal megbizhatobb volt!
Szoval hidd el, nem te rontod el a gyereket, egyszeruen ilyen, es kesz! Orulni kell, amikor nem hisztizik es tulelni, amikor igen...
Amig nem volt gyerekem, en is kiakadtam azon, amikor meglattam egy kb. 7-8 eves fiut, hogy torka szakadtabol ordit, hisztizik valamiert...aztan szepen visszakaptam...most mar csak rohogok rajta, mert ahany gyerek, annyi fele, de mi akkor is szeretjuk oket, mert a mieink!

Ami nekem nagyon sokat segit: evente egyszer egy hosszu hetveges utazas EGYEDUL, vagy baratnovel, akarhova. Ilyenkor altalaban ferjem vigyaz a gyerekre(most mar gyerekekre), hal'Istennek, o nagyon megerto!
Csak az elmeny, harom napig nonek es fuggetlennek lenni, szorakozni, dumcsizni, utazni...barmi, amit te a magadenak erzel. Amikor a kicsivel terhes voltam, a nyolcadik honapban ereztem ugy, hogy 'meg egyszer utoljara' szuksegem van egy kis egyedulletre, elutaztam ket kolleganommel. Nagy pocakom ellenere iszonyatosan jol ereztem magam, es volt mibol 'taplalkozni' kesobb!
Barmi jo, amitol te jobban erzed magad! Ha jol esik kimenni az erdobe, es rekedtre orditani magad, tedd azt! Vagy allj a tukor ele, es grimaszolj jokat! Vagy vegyel meg magadnak valamit, amit amugy nem vennel meg, legyen az egy draga ujsag, kezimunka szett, egy cd (mindezt teheted abbol az elmeleti osszegbol, amit masok a pszichologusnak szannak, nekem biztos tobbet hasznalna!)
A mosogatogep jo otlet, mi most vettunk, amikor megtudtam, hogy jon a harmadik baba. Mindig is utaltam mosogatni, es a ferjemre hagytam, ha lehetett, de akkor viszont o toltotte az esteit mosogatassal a konyhaban, ami szinten nem szerencses. A legyegyszerubb masina is megteszi, a mienk is csak egy programot tud...mosogat es kesz, viszont fele annyiba kerult, mint amelyik 3 programot is tud.

Ja, es jo lenne, ha visszajonnel a Friss Kismamas topikba, ugy eltuntel!

Zsuzsi

Jezusom, Adrienn! Es nem lett semmi baja annak a kisfiunak???
Nem tudom,mikor tortent ez Angliaban,de mi hosszu evekig laktunk ott,es nagyon-nagy botranyt kavart a Luise Woodward ugye.Ismered a tortenetet? O volt az az angol lany,aki Amerikaban volt nanny,es az orvos szulok 7 honapos kisfia tisztazatlan korulmenyek kozott meghalt (amikor o vigyazott ra).Eloszor elozetesben volt,majd egy hosszu targyalassorozat kovetkezett mindenfele orvosszakertovel,akik arra probaltak ramutatni,hogy a lany MEGRAZTA a kisfiut,es ugy halt meg.
Tudod,ha kiderulne,hogy te is megraztad azt a szerencsetlen egy eves angliai kisfiut,azt hiszem soha tobbet senki nem alkalmazna magyar au-pairt Angliaban.
Nem kerdezem meg,hogy M I E R T csinaltad,mert barmilyen magyarazatot is adnal,nem fogadna el senki.
Melysegesen elitellek,es szerintem pszichologus ide,vagy oda, a sajat gyermeked sincs biztonsagban.....

Empátia rulez!
Az az, üssetek a másikon is egyet! Én meg beleköptem a kútba, akkor én meg álljak a sarokba igy mintegy húsz évvel azután? Persze jellemzõ, ha egy család nem akar eleget fizetni egy helyi babavigyázónak, van olyan korlátolt, hogy egy emberbõl véleményt mond egy nemzetre. Vagy te is ezt tennéd kedves au-pair? Olvastam Adrienn mindenféle hozzászólásait és nem olyannak tûnik aki felfedezi egy hibáját és úgy hagyja. Szóval kedveskéim, ha valaki segitséget kér, akkor adjunk neki azt, ne pofonokat meg arculköpést.
Ha meg valaki belátja, hogy hibázott, és õszintén sajnálja, akkor lehetõleg belé se rugjunk, hogy még rosszabbul érezze magát.

Hogy is van ez? Megbocsájtani csak isten bocsájthat meg?

Kihoztatok a sodromból. Bocsánat.
Bubu

Lányok!

Komolyan mondom, nem igaz, hogy minden topic ide tud fajulni!!!

Kedves Mindenki!

Én elhiszem, hogy van olyan anya, aki sosem csapott rá gyermeke kezére-popsijára. Elhiszem, hogy vannak irtó nyugodt, egyedül eljátszó, magának való gyerekek! De miért nem lehet akkor elhinni, hogy igenis vannak túlzott energiájú, mindent felfedezni és kipróbálni akaró, öntörvényû, makacs kis kölkök is.
És vannak anyák akik hasonlóan a gyerekhez nem birkatürelmûek, és hamarabb felmegy náluk a pumpa. Egyszerûen nem látom annyira tragikusnak a helyzetet. Nem arról van szó, hogy egy anya nap, mint nap üti a gyermekét. Arról van szó, hogy rácsapott, megbánta, belátta és próbál rajta változtatni.
Félreértés ne essék, nem arról beszélek, hogy a verés helyes, de kérlek benneteket ne úgy állítsátok be, mintha egy gyerekgyilkos lenne (kicsit erõs voltam, bocs)!

Az én fiam volt, hogy egy hónapig megszámolatlanul ébredt éjjel. Én nappal is hulla voltam, türelmem, erõm a végén járt. Bizony elszakadt néha a cérna... Valószínû a fiam is azért lett napról napra nyûgösebb, hisztisebb, mert átvette az én idegességem. Beláttam, változtattam. Elvittem a fiam anyukámékhoz aludni, és végre 16 hónap után én is átaludtam egy éjszakát. Majd átálltunk arra, hogy egy hétig én kelek a gyerekhez, egy hétig az apja. És már ettõl sokkal nyugodtabb és kipihentebb vagyok!

Nem könnyû a gyerekekkel. Aki azt mondja, hogy csak öröm, az nem mond igazat. Igenis sok megoldandó problémával nézünk szembe mire felnõnek. De a problémák azért vannak,hogy megoldjuk õket. Nem kellene egybõl mások felett ítélkezni. Kamélia azért fordult hozzánk, hogy segítsünk, nem azért, hogy még nehezebb helyzetet teremtsünk.

Kamélia! Nekem segített ez a topic, köszönöm! Remélem neked is segített, ha más nem akkor az, hogy kiönthetted a lelked!
Gratuálok az új szavakhoz, a mamázáshoz, csak így tovább!

Évi

Evi,
Koszi, szivembol szoltal!
Nem azert vagyunk itt, hogy itelkezzunk, es ehhez nincs is jogunk!!!
Aki meg nem jo tanaccsal es jo indulattal akar hozzaszolni, az inkabb ne is tegye!

Kedves au-pair! Rad ferne egy alapos megrazas! Csak ennyi...felek, ha tobbet irnek, azt a szerkeszto kenytelen lenne kitorolni...

Mellesleg, kedves Szerkeszto....au-pair hozzaszolasa is egy kicsit tobb a megengedhetonel...ez itt egy forum...nem a nevtelen birak birosaga!

Zsuzsi

sasha

Jajj, jajjajajjjajjjj. Mar megint ez a veszekedes....
Eszembe jutott egy jo kis mondas:mindenki a maga haza elott soporjon.Meg ez is: mas szemeben a szalkat igen,sajatjaban a gerendat nem latja.
Ti ezen a forumon(gondolok most au-pairre, hapcira meg szakemberre),olyan stilusban dongolitek Kameliat a foldbe, hogy csodalom, hogy van meg kedve irni ide.Ne haragudj au pair de ezen a mondatodon majdnem nevettem:"Jezusom, Adrienn! Es nem lett semmi baja annak a kisfiunak??? "
Figyelj, itt nem arrol van szo, hogy a gyereket modszeresen es hidegverrel naponta haromszor korbaccsal es piszkavassal veri az anyja.Parszor turelmetlensegeben eljart a keze.Persze ez sem helyes dolog, nem erdemli meg egy ilyen kisbaba az ilyesmit,DE Kamelia tudja, hogy rosszul csinalta, valtozni akar.
Tul nagy keres azt irni, hogy ha segiteni nem akartok rajta,akkor inkabb ne bantsatok?Ez ennyire bonyolult?
Ha meg annyira aggodtok a baba miatt, akkor nyugodtan el lehet am kerni Kamelia emailcimet es felajanlani neki, hogy vigyaztok a babara par orat, amig moziba vagy akarhova megy a ferjevel.Mert ezzel SEGITENETEK neki.Vagy az nem cel???
En szegyellem magam helyettetek.


bb

Kedves Kamélia!
Nyugodj meg nem vagy rossz anya. Én nem hiszem el, hogy van olyan szülõ aki még soha nem bukott ki. Annyit tudok mondani, hogy ha már a türelmed végén jársz inkább vágj földhöz valamit. Én a távírányitón szoktam kitölteni a mérgemet. De képzeld még mûködik:-)) Mindig összerakom. Az is nyugtat:-)) Szerintem hagyd a Pszihológust, ha meg akarod oldani a problémádat akkor nélküle is sikerûlni fog ha meg nem akarod megoldani akkor vele se sikerûl. A bölcsin azért gondolkodj el, mert sok olyan dolgot is tanulhat a gyerek ott mint pl. türelem mivel sokan vannak. Nálunk 16 hónap korkülönbséggel születtek a gyerekek és nagyon nagy volt a féltékenykedés. Mióta bölcsibe, most már oviba járnak szinte teljesen megszünt. Sok elõnye van a bölcsinek. Gondolkodj rajta. Talán nem unatkozna és ezálltal nem hisztizne annyit a kis pocok. A pici mellett még kevesebb idõd lesz rá és lehet hogy még többet fog hisztizni. Mesélj neki minnél többet a babáról, hogy megszeresse.
Sok sikert és türelmet kívánok neked. Ne törõdj azokkal akik bántanak. Kata

Kedves Kamelia!
Szerintem se torodj azokkal akik "bantanak" es nyugodtan ussed-vagjad,razzad a gyereke(i)det!!!
Nyugodtan uvoltozzel veluk,vezesd le rajtuk a mergedet,hisztidet,frusztraltsagodat.Igy van ez jol.
Es a tobbi "kedves" anyuka (?) is nyugodtan razza,es verje a gyereket,nem lesz azoknak tole semmi baja!Ugyis a szulok az erosebbek...es ezek a gyerek meg csak el sem tudjak panaszkodni,elmeselni masnak,vagy bemenni a Gyamhatosagra es szolna sajat erdekukben.
Eljenek a brutalis es erzeseiket kontrolalni nem tudo szulok!
Gratulalok minden ilyen beallitottsagu,es ezt buszken vallalo (sot hangoztato!) szulonek!

Mama,

Ki itt a brutalis es erzeseit kontrollalni nem tudo szulo?!
Talan te? Irasodbol csak erre tudok kovetkeztetni...

egy masik mama

Kedves Mama!
Már ne is haragudj de itt senki nem tanácsolta Kaméliának hogy üsse vágja a gyereket. Csak megpróbálunk neki segíteni.
Gratulálok én is neked hogy te még soha nem borultál ki és nem érezted magad tehetetlennek. Azért vagyunk itt, hogy segítsünk egymáson. Õ õszintén elmondta, hogy mi történt, megbánta és tanácsot kért. Nem leszúrást.Azért arra kiváncsi lennék, hogy mi alapján itélsz te bárkit brutális szülõnek mikor nem is ismered se õt se a körûlményeit. Azért szép lenne ha minden gyerek egy popsiracsapás után a gyámhatóságon kötne ki. Lehet, hogy én is és te is intézetbe nõttünk volna fel és még nagyon sokan mások.

Kedves Mindenki!

Nagyon meglepett au-pair hozzászólása, aztán olvastam a ti írásaitokat, és nagyon jól esett. Köszönöm.
Aki úgy ítélkezik, hogy fogalma sincs semmirõl, az szerintem magát minõsíti.

Különben pedig kedves au-pair: megrázni egy gyereket sokféleképpen lehet. A többi lány is megtett ilyeneket, sõt, sajnos még rosszabbakat is. Neked nem mesélték azok, akikkel kinn voltál? (És ha nem, akkor szerinted miért nem? )

Kedves Mama!

Szerinted akik ide írnak a gyerekeikról, akik minden cselekedetüket olyannyira mérlegelik, hogy interneten fórumolnak róla, azok rossz, agresszív, hirtelenkedõ anyák lehetnek?

Üdv.
És még egyszer köszi mindenkinek
Adrienn