Ígértem egy történetet.
Már napokkal ezelőtt leírtam, de az átalakítás miatt nem tudtam jönni! Most, míg Ti taliztok, én írok...
Azon a napon , amikor megcsörrent a telefon nálunk, délelőtt Marcianyuval beszélgettem sokat-sokat. Mondtam neki, hogy én annyira elégedett vagyok az életemmel, minden olyan kerek és minden nagyon jó, ahogy van. Biztos ismeritek azt az érzést, amikor a világon minden a helyén van... ezt úgy hívják:boldogság.
Hiszem, hogy ennek az érzésnek, hogy elmúlt belőlem minden türelmetlenség és csak békés babaváró érzéseim voltak köze van a telefonhoz.
Meg kellett tanulnom, hogy az életben nem minden alakul mindig úgy, ahogy szeretnénk, de mindig meg kell találnunk azt az utat, ami..., hogy is fogalmazzam... a legegyszerűbben talán a SÁRGA ÚTHOZ hasonlítanám az Ózból. Szóval én elindultam a sárga úton!
Délután ( egy nagyon nyugodt hétköznapi délután, meseolvasás közben) megszólalt a telefon. Tudom, sokszor faggattalak Titeket, milyen is az, amikor Gabika majd hív, mi vár rám. Ám a telefonban nem Gabika volt, hanem a doktorom, akinél Balázs született. Az egyik betegének az ismerőse szólt neki, hogy van itt egy kismama , aki anyukát keres a babájának.
Hirtelen, amikor meghallottam a hangját, azt hittem valami komoly betegségem van, hogy személyesen telefonál!
Ő elvállalta a kismama szülését ingyen, a kisbaba jöhet-e hozzánk, egy kislány. Amikor meghallottam, hogy kislány, azonnal tudtam, Ő a mi babánk. Nem nagyon tudtam kinyögni semmi értelmeset. Sírtam és nevettem egyszerre... nagyon váratlanul ért. Aztán másnap jött a hidegzuhany, ne éljem bele magam, nem hívta vissza az orvosomat ...jó, persze, nem élem bele magam.
Következő nap reggel felébredtem, és tudtam, hogy itt minden rendben lesz, éreztem, hogy jön majd egy telefon, ami ezt igazolja. Így is lett, pont Balázs Anyáknapi ünnepsége alatt.
Az események nagyon felgyorsultak, mert a baba május közepén már megszületik... (így is lett)és már másnap találkozni kéne az életetadóval.
A találkozás előtti éjszaka egy hunyást sem aludtam, annyira izgultam. Próbáltam arra gondolni, Ti miket irtatok erről...de ez nem nyugtatott meg.
A kórház előtt vártam a férjemre, aki most is elkésett (
:) azt hiszem lassan nem kell bemutatni), de a sors rendezte ezt most így, mert így ott álldogálva láttam bemenni az életetadót. Aki egyáltalán nem úgy nézett ki, ahogy rémálmaimban megjelent...
A beszélgetés pedig nagyon jól sikerült, a kínos kezdettől eltekintve, amikor méregettük egymást, majd mindannyian elnevettük magunkat:hát, nem ez a világ legklasszabb szituációja, de valahogy majd csak lesz!
Az orvos szerint ( aki egyébként maga is nyílt örökbefogadó, így nagyon sok segítséget kaptam tőle és kapok is...)kb. 2 hét múlva biztosan megszületik a baba.
Két hét, te jó ég! Teljesen bepánikoltam. Semmi papírunk nincs beszerezve, semmi babacucc...
Ráadásul itt volt még a kérdés:biztosan így akarja-e, tényleg nincs más választása? Olyan helyes, lehet , hogy mégis hazaviszi... most biztos azt gondoljátok elment az eszem, de annyira szurkoltam neki, hátha...
A férjemmel arra a megállapításra jutottunk, hogy a Gólyahír segítségét kérjük. Szerettük volna, ha valaki elmondja, milyen lehetőségek vannak még az örökbeadáson kivül, és kivülállóként érdek nélküli segítséget ajánl fel neki. Azt mondtuk, ha így hazaviszi, akkor nem a mi babánk. ( Én a szívem mélyén tudtam, hogy az!
)
Félve hívtam fel Gabikát, hátha a soronkövetkező kapja a babát, de Ő rögtön biztosított, ez a baba megtalált minket, Ő nagyon hisz ebben, Ő a mi babánk. Az életetadót megkértem hívja fel a Gólyahírt, beszélgetett Gabikával sokat és találkozott Annával másnap, de a szándékát nem másította meg.
Hétvégén már küldött nekem SMS-t, hogy ne izguljunk, tessék várni a babót! ( Na ekkor sírtam el magam.)
Hétfőn pedig már be kellett feküdnie a kórházba, kopogtatott a baba.( Aki valószínűleg megérezte, megnyugodott a mami, így lassan kibújhat!)
Pánik 2. Papír semmi, cucc semmi, közben Gabika nyugtatgatott, nem lesz baj!
Végül mikor mindent megvettünk és mindent papírt beszereztünk 4 nap múlva megszületett a kislányunk. Aki mindent gyorsan csinál életében, gyorsan és váratlanul robbant be az életünkbe, felforgatva mindent, és olyan gyorsan született, hogy lekéstük a nagy eseményt. 20 percesen láttuk és fogtuk a kezünkbe először a gyönyörű, tökéletes kislányunkat, aki nekünk született és ránk talált.
Szélvész kisasszony!Nagyon szeretem, nagyon kedves a szívemnek...
Amikor megszületett, megkérdeztem Tőle: hát, te ki vagy, kis Borsószem Királykisasszony?
Első nap nagyon sokat voltam vele a kórházban, nagyon aktív volt, nézegetett, figyelt.
A harmadik napig arra gondoltam, minden babázás után: bár hazamehetnél, bár így lenne kicsim!
A következő nap délután azonban történt valami a szívemben, ami örökre és megmagyarázhatatlan gyorsasággal kötötte hozzám Borsószemet.Nem tudom mi ez, nem tudom hogy lett, egyszerre elfogott az aggódás, mostmár nem adnám a világ kincséért sem...annyira szeretem.
Hát, ez a mi történetünk. Hozzátartozik, hogy az orvos először nem is minket hívott, mivel én nem kértem Őt arra, hogy segítsen nekünk , tudjátok, mindig a civilszervezetes örökbefogadás mellett voltam-ez biztonságot ad!Akit először hívott annak nem volt alkalmas, és az aszisztensével beszélgettem még fél évvel ezelőtt, hogy belevágunk az örökbefogadásba-így az asszisztensnek jutottunk eszébe! Köszönöm, köszönöm...
Nagyon nagy öröm nekem, hogy mindkét gyermekem ugyanannál az orvosnál született, mindkettőt élete első perceiben tartotta a kezében.Sok köszönettel tartozom neki is, de a legjobb, hogy ismerhetem. Nagyon jó ember!
Amikor az egész örökbefogadási procedurát elindítottuk november 11.-én Zsófi már pocakban volt. A papírokat extra gyorsan, tudjátok 6 hét, alatt szereztük meg, és az első TEGYESZ meghallgatásunk után 6 hónappal és egy nappal megszületett a kislányunk. Mintha Ő irányította volna az összes cselekedetünket: siessetek, siessetek, bár nem tudtok róla: JÖVÖK!
A csoda velünk is megtörtént.....
Köszönettel tartozom az orvosomnak, az asszisztensének, a Gólyahír Egyesületnek ( Annának , akit nagyon megszerettem, és Gabikának, akit mindig is szerettem)és a kórházban dolgozó összes csecsemősnek, akik olyan szeretettel veszik körül Szélvész Kisaszonyt és engem, annyira törödnek a sorsunkkal és aggódnak és féltenek.. megható ennyi emberrel találkozni, akiknak igazán, érdek nélkül fontos a másik boldogsága!
Balázs örül és fél egyszerre! Szeretném biztosítani Őt, ketten is elférnek a szívemben, de tudom, ezt majd éreznie kell, és ehhez kell egy kis idő!
Nem tudom, hogy kétgyerekesnek jó anyuka leszek-e. Tudok-e majd figyelni mindkét gyerekemre, tudok-e annyit adni magamból, hogy én is maradjak magamnak?... kérdések, amire az idő adja meg a választ.
Szeretettel irtam le minden várakozónak a történetünket, mert tudom, erőt ad, és igenis a csodák bárkivel megtörténhetnek! :o