Új privát üzeneted érkezett!

sziasztok,
eredeti témánál maradva leírom a bemutató órás tapasztalatomat.
Kb. 6 gyerek volt anyukával. Elég nagy volt a ricsaj, persze az én fiam is rohangált, de azért volt, hogy figyelt is. Nagyon változatos volt a program, szinte 5 percenként új játékot talált ki a tanár. Sajna nem anyanyelvi a tanár és az még jobban sajna, hogy nagyon halkan beszélt és énekelt. Õ ugyan állítja, hogy ha a gyerek rohangál, azért higgyem el, hogy akkor is figyel és hallja az elhangzottakat és megjegyez mindent. Persze, ezt én is tudom tapasztalatból, hogy ha úgy tűnik, hogy nem figyel, és mondjuk pont akkor csúszik ki valami nem odaillő a számon, akkor is simán visszamondja. Na de ha ekkora zaj van, akkor eleve nem is hallja a gyerek, hogy mit mond a tanárnő, úgyhogy tuti nem is jegyzi meg. Szóval ez egy kicsit idegesítő. Akikkel voltunk, azok már 8 hónapja járnak és nem mondhatnám, hogy nagyon produkáltak volna. Lehet, hogy rossz napjuk volt, na de mindegyiknek?!
Szóval kétségeim vannak a nálunk működő Helen Doron suli felől, de azért jövő héten feltétlenül elmegyünk ahhoz a tanárhoz is, aki a fiamat tanítaná. HÁtha hangosabban beszél, vagy jobb a csoport.
Remélem nálatok jobban megy az angol.
sziasztok,
Márti
cirmogó
 
 


Sziasztok!
Márti!

Mennyi idős a fiad? Magyarul beszél már?



Voltunk másodjára is, hát elég kaotikus a helyzetKép
Vittem magammal az angol tanár ismerősömet, hogy kicsit szemlézze le a dolgot.
Nos a csajok alig akartak megülni, Csenge egy rendes hisztit is levágott mikor megpróbáltam a közelemben tartani és nem engedtem a játékokhoz, úgyhogy inkább megfogtam és kivittem a teremből őket, hogy legalább a többieket ne zavarjukKép
Az ismerősöm szakmai véleménye a következő volt:
1., ez a program nem való 1 éveseknek, szerinte minimum 2.5-3 éves gyereknek, aki már megérti hogy oda is kell kicsit figyelni. Ahhoz hogy háttérzajként halljon valamit bőven elég itthon hallgatni a CD-t, nem kell óránként egy vagyont kifizetni. Ja, és pl. az óra eleje teljesen a számokra épült, szerintem nincs az az 1-1.5 éves gyerek aki értené is a jelentésüket. Az egy dolog hogy visszamondja, de ők még kézzel fogható dolgokat értenek, fogalmakkal nincsenek tisztában.
2., az itteni (szintén magyar anyanyelvű) tanárnak nem túl jó a kiejtése, de persze ez tanárfüggő, nem általánosítható
3., az óra alatt egy nyelvi hibát is észrevett, márpedig alig használ 20 szót és abból egy helytelenül (last-latest összekeverése)Kép
4., a nyelvtan a CD-n is egyszerűsítve van (Who do I see - who can I see helyett), márpedig szerinte ha az a lényeg hogy hallás után ragadjon rá, akkor jobb lenne egyből a helyes, beszélt formát használniKép
Szóval összességében nem túl jóKép
Azt én is észrevettem, hogy olyan az óra mintha egy programot csinálna végig, nem nagyon figyel arra hogy a gyerekek valamivel még játszanának (pl. adott plüssöket a kezükbe, vagy építőkockát), ha eltelt az adott dologra szánt idő, összeszedte a tárgyakat, a gyerkőcök meg keresték, mert tetszett volna nekik.
Én azt szűrtem le, hogy majd később megpróbálkozunk vele, nem fogom folytatni. Ha már megvettük a CD-t itthon tudjuk hallgatni, aztán ha úgy látom hogy képesek figyelni akkor lehet hogy megint belevágunk.

Jó éjt!

Ditke
ditke62
 
 


Helló!

Akkor nekünk tényleg szerencsénk van ezzel az angollal.Itt nagyon jó a tanár és a gyerekek figyelmét is nagyon jól leköti.
Itt végre megint jó idő van.Mi jó sokat vagyunk kint.Lili már tök jó barna.És végre én is eljutottam a szoláriumba!
Üdv:Erika
szherika
 
 

 
 

szia!

Igen, de lili már mindjárt 3 éves, akkor már szerintem jobban oda tud figyelni.
mi is egész nap kint vagyunk, ott jól elvannak, csak estére nem győzöm a koszt vakarni róluk meg mosniKép

Ditke
ditke62
 
 


sziasztok,
A fiam most lesz 2 éves, magyarul mindent nagyon jól visszamond, tök jó a kiejtése,és mostanában nagyon meglódult a szavak összerakása is mondattá. Egyszerű mondatokat már mond, pl. tedd vissza, anyu megeszi, ittam vizet.
Nagyon jó ötlet volt, hogy vittél angol tanárt és véleményt mondott, mert ez bennem is erősíti azt, hogy nem a gyerekem hülye, csak még nem való neki az angol, meg talán szerencsésebb lenne anyanyelvi tanárral kezdeni.
Asszem nem is fogom erőltetni egyelőre.
sziasztok,
Márti
cirmogó
 
 


Sziasztok!

Szavaznátok a lánykáimra , feltettem őket egy gyerekszépségversenyreKép
Egy e-mail címről csak egyszer lehet, megerősítő mailt küldenek. De ha esetleg van 2 mail-címetek is...Kép
http://apps.haon.hu/tools/myfavorite/welcome.asp?wahl=221

Bodnár Petra és Csenge

Köszi!

Ditke
ditke62
 
 


Helló!

Jelentem,hogy én szavaztam a csajokra!
És szerintem tényleg ők a legaranyosabbak.
És ahogy néztem eléggé jól is állnak.
Majd még irok.
E.
szherika
 
 


Köszi!!!

Csak az első 10-be kell beszavaztatnom magunkat, onnantól már a zsűrin múlik a dologKép

Ditke
ditke62
 
 


Helló!

Akkor nagyon szorítok.Meddig megy a szavazás?
Itt ma nagyon rosz az idő egész nap esik,meg nagyon fúj a szél.Nállatok?Ugyhogy ma ugynézki,hogy bentragadunk.Talán holnap jobb lesz.
Pusz:E
szherika
 
 


Helló!

:roll: Reméllem hogy jól vagytok!!
E.
szherika
 
 


Szia!

Képzeld, a csajaim megnyerték a szépségversenyt!

http://www.haon.hu/engine.aspx/page/hao ... m:haon:kid

Köszi a szavazatokat!
Vasárnap lesz a díjátadás:) Annyira örülök!:D

Mostanában sokat vagyunk kint, így azért sokkal könnyebb velük:)
Jó hétvégét és jó gyereknapozást!

Ditke
ditke62
 
 


Helló!

Gratulálok,a csajoknak!! :wink:
Milyen volt a díjátadás?Ott nem esett vasárnap?
Sajna,itt egész nap szakadt.
Itt ma is esik.Lehet,hogy idén nem lesz nyár???? :roll:
Szia:Erika
szherika
 
 


Szia!

Sajan itt is esett egész nap, bár májusi eső aranyat ér, de azért elég már belőle:(
Gondoltam is hogy milyen jó hogy ők még ilyen kicsik, a nagyobbaknak megígéri a szülő az állatkertet, vidámparkot, stb., aztán nem mennek és csak a nyafogás van. Emlékszem gyerekkoromban akkor is menni akartam ha esett:(
A díjátadó így nem a Vidámparkban volt hanem egy irodában. Bezsúfoltak 18 gyereket szülőstől (néhol nagyszülőstől) egy kis terembe, alig lehetett kimenni az ajándékokért. Elég vacak volt. De nem ez a lényeg, úgy örültem hogy megnyerték:) Legalább most már átom hogy nem csak nekem ők a legszebbek...

Szia!

Ditke
ditke62
 
 


Szia!

Én most egy kicsit eltűnök,mert megyünk nyaralni.Két hét múlva jövök,és majd mesélek.Addig is vigyázzatok magatokra!!
Szia:Erika
szherika
 
 


Jó nyaralást!

Dit
ditke62
 
 


Helló!

Megérkeztünk.Picit fáradtan,de holnap írok bővebben.
Remélem ti is jól vagytok!
Erika. :P
szherika
 
 


Remélem azért már kipihented a nyaralást :))
Várom a beszámolót!

Ditke
ditke62
 
 


Szia Ditke!

Fentebb olvastam a Helen Doron-nal kapcsolatos meglátásaitokat.
Nos Miis jártunk Martinnal itt H-szoboszlón (az első évet végig is jártuk)-de szinte ugyan ez a tapasztalatom nekem is.
Szóval a másodi kurzust elsem kezdtem vele,sőt a gyerekek száma is nőt 4 helyett már 6-en voltunk a végére,ésígy abszolult nemvolt idő a gyerkekre. Futószalagon ment minden feladat,
és tényleg akartak még játszani az állatokkal,esetleg még nem színezte ki amit kikellett.....de már össze is pakolt a tanárnéni mert jött a köv. feladat :cry:
Én most hasonló módszeren alapuló tematikával,de magán tanárhoz hordom hetente egyszer mind a 2 gyerekem (Martin ugye 5 éves Dávid meg már okt.-ben 2),és nemcsak 30 perc,de ha kell egy órát is vagyunk.Nagyon jó és élvezik a nyelvtanulást így. Ja és jóval kevesebbet kér el egy magán tanár mint aHelen -Doron

Nekem még a te meglátásodhoz amivel teljesen egyet értek,hogy a környezet ahol tartoták a nyelvtanfolyamot egy rideg iskolai terem ahol egy koszos régi szőnyegen kellett ülniuk. Semmi hangulat ,képek,rajzok stb.......
Én ezt is Színvonalasabbnak képzeltem el ennyi pénzért.
mert azért tudjuk ,hogy nagyon sokba került az a bizonyos 30 perc. Akkor már ugy gondolom,hogy a szolgáltatás legyen maximális is.

Egyébbként hogy vagytok? hogy viselitek a nagy hőségeket., Mi szinte egésznap bennt ülünk a lakásba és csak este megyünk le.
H-szoboszlóra nem jöttök át?Igaz nektek nem lehet könnyű elindulni 2 csajszival.
Majd írj ha lesz időd.
Szia
csilla
csilla75
 
 


Szia Csilla!

A magántanárt hol találtad? sima angoltanár, vagy valami spec.?
A barátnőm kislánya, akivel egyszerre kezdtük, már sok szót tud angolul, igaz, ő már magyarul is mondatokban beszél. De tényleg egy vagyonba kerül és én is többet vártam tőle.
ezen a magántanárosdin gondolkodom.
Szoboszlóra jó lenne átmenni, de nem tudom hogy lesz időnk. A csajokkal busszal képtelenség, meg egydül egyébként sem merném a strandot bevállalni, a férjem meg folyton melózik, vagy fáradt :( Talán egyszer...
A jövő hét végén megyünk a Balatonra, az rmélem jó lesz :)
A meleget én szerintem nehezebben viseleme mint a gyerekek. Van a kertben felfújt gyerekmedencénk, ők ababn szoktak pancsolni, meg néha én is beszállok :))

Jó éjt, megyek mert hulla vagyok és már megint hajnal van! Írj magatokról! Dávid beszél már?

Ditke
ditke62
 
 


Szia Ditke!

A magántanárt itt H-szoboszlón találtam.

Az jó ha kinnt az udvaron tudtok hűsölni,mi csak akkor tudunk ha haz megyünk anyuékhoz Földesre.
Ezért is vágyok már minél hamarabb kertes házra. Nemis tudom milenne velünk ha nemlenne itthon Klima, itt a 4. emleten megsűlnénk.

Dávid már 21 hós, és szavakat mond,de már nagyon sokat .Most a napokbanmár kezdett mondatokban is beszélni,de még bele zavarodik :-).
Október 16-tól megy bölcsibe ,meglátjuk,hogy szokik be és ha sikerül beszokni (itt a betegségekre gondolok inkább),akkor mennék januártól vagy februártól dolgozni.
Majd írj ha mégis jöttök Szoboszlóra
addig is szia.
Jó pihenést ha mentek a Balcsira
csilla75
 
 


Sziasztok!

Készítek egy kutatást a többnyelvűséggel kapcsolatban. Kérlek, nézzétek meg, és ha van időtök és kedvetek, akkor töltsétek ki, ezt a kérdőívet!

Köszönöm szépen,
Bori

http://FreeOnlineSurveys.com/rendersurv ... gmnl437618
m.bori
 
 


http://www.angolgyerekmesek.hu/

Angol animált mesék, mondókák, játékok.
nagyreka
 
 


Egy nagyon jó válogatás anyanyelvi angolokkal:
https://www.youtube.com/watch?v=wPJI4L7Tb4Q 
(GB) Király
bszele
 
 

Hozzászólás a topikhoz

Emotikonok
:D :) :( :o :shock: :? 8) :lol: :x :P :oops: :cry: :evil: :twisted: :roll: :wink: :!: :?: :idea: :arrow: :| :mrgreen:

Vissza: Gyermeknevelés

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?