Sziasztok Lányok!
Jöttem kicsit mesélni Nektek mirólunk!
Szóval a kórházban egy egész hónapot kellett eltöltenünk.
Bár első pillanatban még egészséges babusnak tűnt Zitácska, alig egy órásan nyögni és szürkülni kezdett. Másnap már az intenzíven kezdték kezelni - mi ott találkoztunk vele először.
Ahogy megláttuk, éreztük, hogy a mi lányunk: gyönyörű volt, mindene olyan, mint álmaimban láttam.
De nagyon beteg lett szegénykém - kétoldali tüdőgyulladás blokkolta a légzését, ami azért alakult ki, mert szennyezett magzatvizet lélegzett be a pocakban. Túlhordás eredménye lehetett, hisz a vér szerinti anyukája titkolta az állapotát, nem tudhatta pontosan, hogy néhány napja már megfigyelésen kéne lenni ezzel a remek kis babócával...
Szerencsére beköltözhettem a kórház anyaszállójára, így együtt vészeltük át a betegség nehéz heteit.
Aztán végül eljött a nagy nap! Múlt csütörtökön hazabocsátottak minket a kórházból!
gyönyörűen meggyógyult Kicsi Zita tüdeje, jó étvággyal, sújgyarapodással indulhattunk az igazi életünkbe, ide haza!
Mikor a kórházban búcsúzkodtunk, viccelődtek a nővérkék a férjecskémmel: "Kialudta magát, Apuka? Mert nagy szájú ám a kicsi lánya - volt benne részünk!"
És én tudtam, hogy nem viccelnek: a háromóránkénti etetésre gyülekezve egyetlen anyukát hívtak be mindíg hamarabb: engem.
Fantasztikus akarással hangoztatta mindíg, hogy "ami jár, az jár".
Olyan híreket is meséltek, hogy evés után meg akkor kezdte rá, mikor kimentem tőle - mert "anyu is jár!!!"
Szóval fel voltam vértezve mindenre...
De a kislányunk idehaza valahogy megváltozott!!
Nagyokat alszik, jól eszik, evés után csendben szuszog, nézeget - végül csendben elalszik.
Mikor felébred nem sírva riad fel: nyogdicsél, forgatja a kis fejét, tömködi a szájába a kis öklét - kéri a kajcsit.
Este pedig alszunk!
Már a kórházban kihagyott egy kajálást az alvás kedvéért, és ezt a jó szokását nem adta fel idehaza sem.
Alszunk éjjel 11-től kb 5-ig, aztán kb fél hattól fél 9-ig, 9-ig.
Hogy én ennek hogy örülök!!
Féltem tőle: én, a nagy alvó - hogy fogom bírni, ha zaklatottak lesznek az éjszakáink?
Hát remekül bírom. Ki tudom aludni magam, mert Zita Baba toleráns és jó evő gyermek. Nem kunszt neki átaludni ezeket a hasznos órákat!
Egy valamit viszont sehogy se tolerál: Sír, mikor fürdünk!
Kapaszkodik a ruhám ujjába, szétveti a kezeit - úgy érzem, hogy fél. Pedig próbálok biztonságot adni közben, de lehet, hogy neki az nem is biztonság...
Azért már szokni látszik a dolgot, csak azért megszakad a szívem, hogy így felzaklatja a víz, és a fürdéshez készükődés - tényleg szinte előre érzi...
Hát: így éldegélünk mi idehaza!
A zaklatott, sírós baba a múlté: megnyugodott, magára talált a mi Kicsikénk.
Itt bem szúrkálják, nem rázzák föl, mert vizit van,meg gyógyszer, meg vérvétel... És ő meghálálja a nyugalmatr és a szeretet!
Óriási boldogsák a kis Porcelán Baba hatalmas Porcelán Anyukájának lenni!!
Drága Várakozók! Eljön még a Ti időtök is!!
Megéri!!!!!!!!!!
Sok-sok ölelés! - Amnerisék -