Sziasztok Lányok!
Elmondhatatlanul hálás vagyok Nektek, hogy ennyire mellettem álltatok!
Gabszi, Siminéni nektek extra köszönet, hogy szóban is tartottátok bennem a lelket!
Csak nagyon kevesen tudják és nem is nagyon akartam róla beszélni, de kiknek is mondanám el, ha nem azoknak, akik így mellettem állnak, hogy mi is a "bánatom".
A februári műtét után írtam, hogy leállunk a lombikkal és nem vállalok több stimulációt, mert nem tenne túl jót az egészségemnek. De! Az utolsó sikertelen lombiknál, mikor nem volt beültetés sem, annyira kipurcantam, lefagyasztottak egy babát, akit most visszaültetnek. Azt mondták (remélem így is van), hogy ez nem jár kockázattal. Nem is tudom, miért nem akartam beszélni róla, talán a babona, talán a bizakodás hiánya miatt. Úgy éreztem és érzem sajnos most is, hogy a csodák a szomszéddal történnek, de meg kell adnom magunknak még ezt az utolsó esélyt. Hát, most ott tartok, hogy újra gyógyszereket szedek és kapom a szurikat, az Utro-ról ne is beszéljek
és félek, hogy hiába nem élem bele magam mégis össze fogok törni, mikor nem sikerül. Félek és ezért feszült vagyok, feszült vagyok és ezért türelmetlen vagyok, türelmetlen vagyok és ezért lelkiismeretfurdalásom van. És ettől baromi sz..ul érzem magam. Persze, még az is lehet, hogy elmegyünk a beültetésre Húsvét Vasárnap (!) és azzal fogadnak, hogy a baba nem élte túl a felolvasztást..
Ja, és a férjem húga gyereket vár, de annyira felelőtlenül áll a terhességhez és a gyerekneveléshez egyaránt, hogy lenne egy pár szavam ahhoz, aki odafentről leosztja a lapokat, hogy ki szülhet és ki nem… Persze tudom, hogy teljesen fölösleges ezen rágódni, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem fordul meg a fejemben. És erről nem lehet szinte senkivel beszélni, mert akkor megint én leszek a gonosz, "terhesnőgyűlölő" gazember, akit mindennek el lehet mondani.
Elpletykálom: Úgy tervezi, hogy a pár hónapos gyerekét vagy az apja neveli majd (mert Õ kevesebbet keres) vagy beadja valami megőrzőbe és visszamegy dolgozni, mert mások is felnőttek már így.. No komment.
Ja, és a lakást sem akarja senki megvenni..
Ja, és az első szuritól, amit ma kaptam kék lett az oldalam és baromira fáj. Hova lesz a többi? Bár úgy érzem, ez a többihez képest már tényleg csak részletkérdés.
Ja, és nem kezdtem el fogyókúrázni, ezért aztán nem is fogytam egy dekát sem és ettől is szörnyen érzem magam.
Folytassam? Szóval itt tartok most, megint zajlik az élet és úgy érzem minden összefogott ellenem. Nem egyszerű. Tegnapelőtt, miután Marcinak 1/2 órát zokogtam (nem helyes, de Õ volt itthon..), a racionális agyammal megnéztem a gyógyszer tájékoztatójában a mellékhatásokat, az egyik : Depresszió. Hát ez van.
De! Segített, hogy vagytok, ezért most összeszedem magam, elolvasom amiket írtatok és igyekszem válaszolgatni, megnézem a Helyszínelőket a Viasaton és holnap veszek valamit Marcinak és Lilinek a Kenguruban.
És lehet, hogy magamnak is
Persze, nem a Kenguruban…
Legyen szép estétek és mégegyszer köszönöm! (Bocs, hogy ilyen hosszúra sikeredtem!)
A