Kiemelt témák

Mi lenne, ha ide ebbe a csevegöbe gyüjtenénk azokat a történeteket, amelyek arról szólnak, hogy kicsi gyermekeink, hogyan is látták meg a napvilágot? Így egy helyen tudnánk olvasgatni ezeket.

Sziasztok!
Szerintem jó ötlet. Elöljárok jó példával:
2001.05.30.

Hogy mi is történt ezen a csodálatos napon? Hát lássuk. Elõször is jó korán kezdõdött. Egészen pontosan éjfél után. Mivel elõtte Kedvesem levizsgázott a kérdéses tantárgyból, igyekeztem tudatosítani a Kismanóban, hogy most már mindenféle akadály elhárult a megszületése elõl, ígyhát jöhet, sõt jöjjön hamarost. Ennek jegyében bicikliztem egy kicsit és végigcsináltam egy garnitúra terhestornát, amitõl eleddig a megrövidült méhnyakam miatt el voltam tiltva. Végre szabadon mozoghatok jeligére.
Szóval a 30-a folyamatos beszélgetés mellett kezdõdött, amikor is tisztáztuk Kedvesemmel, hogy legrosszabbul azt viselné, ha magzatvízcsorgással indulna a szülésem. Azt mindig is rosszul viselte (mentõsként dolgozik). Valamit érezhettem, mert megállapodtunk, hogy aznap éjszaka külön alszunk, így Õ hõsiesen kivonult a kanapéra hajnali fél kettõkor. Mivel még nem voltam álmos, olvastam, és kettõ elõtt 10 perccel éreztem egy kontrakciót (ezeket általában megéreztem régóta), ami most némi fájdalommal járt, kb annyival mint egy teljesen szokványos menstruáció. Rápillantottam az órára, majd olvastam tovább. A következõ kezdetekor ismét ezt tettem és megállapítottam, hogy a kettõ között tíz perc telt el. Felcsillant a szemem, hogy csak nem?! Innentõl lelkesen vártam a következõt. Ami meg is érkezett ismét tíz perc múlva. A fájdalom olyan elhanyagolható volt, hogy mindig aggódtam, hogy talán nem is lesz több, de továbbra is jelentkezett többé-kevésbé tartva az idõt. Annyira vártam már a Kismanó kibújását,( azt, hogy láthassam, és a szülésre is kiváncsi voltam), hogy akkor az izgatottságtól nem tudtam elaludni, pedig egyszer megpróbáltam.
Megvártam, hogy Kedvesem legalább 3 órát aludjon, legalább õ, majd felébresztettem, hogy megosszam vele a szikár tényeket. Elõször még visszahunyta a szemeit, gondoltam, hogy akkor hagyom még relaxálni, elvégre semmi sürgetõ nincs, ám hamarosan felbukkant a hálószoba ajtajában, hogy akkor hogyan is folytassuk a napot? Megállapodtunk, hogy ha a nappali személyzethez akarunk érkezni, akkor pont a csúcsforgalomban autóznánk, ami helyett inkább hamar elkészültünk és elindultunk a Rókus kórház felé. Útközben eldöntöttük, hogy a fiúgyermek Zente, Kende és Zsombor nevek közül az utóbbira fog szert tenni.
Negyed hét körül futottunk be a szülõszobára, ahol integettünk a szolgálatos szülésznõnek, aki rutinosan visszaintegetett és tovább folytatta volna a dolgát. Alig egy perc múlva rádöbbent, hogy CTG-re nem jöhettünk volna ilyen hajnalban, így érdeklõdve megfordult, hogy mit is keresünk itt??? Mondtuk, hogy jól tippel, ha szülésre gondol.
Az éppen ébren lévõ ügyeletes megvizsgált, és vigyorgott a feje, hogy 2 ujjnyi, elsimult méhszáj, itt délre baba lesz. HELYES!!!! Kedvesem felment az intenzívre, hogy megvigye a jó hírt a kolléganõmnek, miszerint jöhet le EDA-t szúrni.
Az elõkészítést viszonylag könnyen megúsztam, merthogy szerencsére éppen elõzõ este borotválkoztam (nagy pocakkal külön élmény), elindulás elõtt zuhanyoztam. A beöntés kérdésében nem igazán tudtam volna dönteni. Igaz, hogy kellemetlen (biztosan), de tudtam, hogyha az alsó bélszakaszban van valami, akkor az a babával együtt kibukkan. Mégiscsak túl hirtelen csöppenne bele Kismanó az élet valóságába… Szerencsére a természet hajnali négykor megsegített, így nyugodt lélekkel utasíthattam vissza a felajánlott lehetõséget.
Következett az ED kanül beapplikálása a hátamba. Úgy gondoltam, hogy csak akkor kérek bele gyógyszert, ha már nem bírom tovább, de jobb, ha a hátamban van, mert ilyen kellemes hangulatban mégiscsak kényelmesebb üldögélni, mint a fájdalomtól szenvedve.
A lokálozás közben tudatosan nem akartam mozdulni, reflexesen mégis ugrottam egy kicsit, de akkor még lehet. Utána persze már csak a matatást éreztem, ahogyan mondani is szoktam, amikor a felvilágosítást végzem. A kanül bevezetése feszítõ érzéssel és kifejezetten jobb oldali villámlással járt. Ez nem volt véletlen. A próbadózis érzéstelenítõ, ami ilyenkor kötelezõ és illik semmilyen észlelhetõ hatással nem bírnia, mérsékelten elzsibbasztotta a jobb oldali lábamat. Azért nem csüggedtem, juszt is sétálni fogok, ha akarok.
Megérkezett a doktorom (dr Mihályi István) és azzal a hírrel örvendeztetett meg, hogy az események tempósítása érdekében burokrepesztést kellene végeznünk. Viszont, bár maga a repesztés nem fáj, de az óvatos magzatvíz leengedés, illetve a mérsékelt tágulás elõsegítés nem mondható kellemesnek, valamint erre a fájások rendesen neki szoktak lódulni, ezért az érzéstelenítõ adagolását javasolja. Kötélnek álltam és egy töredék dózis Marcaint kértem a barátnémtõl.
A burokrepesztést követõen 15-20 percen belül a tízperces, kellemes kis kontrakciók 7, majd háromperces, jelentõsen erõsebb fájásokba mentek át. Aminek során bebizonyosodott, hogy a kanülöm olyannyira jobb oldalon kanyarog, hogy a bal oldalon kitûnõen élvezhetem a csillapítatlan fájdalmakat. A jobb oldalam persze mintha nem is létezett volna. Persze vajákoltunk ahogy ilyenkor lehet, kintebb húzták, bal oldalra feküdtem, amíg az érzéstelenítõnek kötõdnie kellett, de a helyzet nem javult. Még erõs és lelkes voltam, és azt vallottam, hogy a gátmetszés úgyis a jobb oldalon van, ha van, úgyhogy annak érzéstelenítése megfelelõ lesz, hát maradjunk, ahogy vagyunk. Az egyébként ilyenkor jellemzõ tágulási vérzést is tapasztalhattam.
Telt, múlott az idõ, tágultam, tágultam, egy idõ után csillagszórózott a szemem a fájdalomtól, de a kín nem volt erõsebb, mint az egy körrel ezelõtti spontán abortushoz társuló. Ekkor kb 1-2 percesek lehettek. Nagyon sokat segített, hogy Kedvesem ott ült mellettem és fájás közben szorongathattam a kezét. Szerintem két ujja a szülés után leeshetett. Idõvel eszembe jutott, hogy mi okosakat mondtak a terhestornán a légzéssel kapcsolatban. Ennyi idõ kellett hozzá, hogy rájöjjek, ha nincsen fájdalomcsillapítás, akkor valamit nekem is tennem kell. Ha a kontrakcióknál a légzésre és befelé figyeltem akkor is nagyon fájt a bal oldalam, de mégis érezhetõen harmonikusabb lett a vajúdás. Lehet, hogy ha az elejétõl így csináltam volna akkor jóval kevésbé lovallja bele agyam magát a fájdalomba.
Ekkortájt lehetett fél egy és ekkor mondta Mihályi, hogy tûnõfélben van a méhszáj, nem érzek-e székelési ingert. Nem éreztem, Kismanó a nyakamban lubickolt. Más babák átalusszák a vajúdás nagy részét, nem úgy Zsombor. Szerintem még javában azért küzdött, hogy nehogy már ki kelljen jönnie. Pedig csábítgattuk ezerrel, hogy (más elõnyt nem találva a kinti életben) idekinn mennyivel több hely lesz rúgkapálni. Ha nincs kitolási inger, mondá a doktor, akkor majd félóra múlva megnéz megint. No nem, én már azt hittem, hogy nekilátunk az akciónak! Még egy fél órát nem bírok ki tétlenül! Szúrjunk akkor másik EDA-t. Ez hogy úgy mondjam nem szokványos eljárás, ilyen nyitott méhszájnál,de sosem lehessen tudni, ha mégis császármetszésre lenne szükség akkor ez a mostani biztosan nem lesz elég, és különben is, arra a félórára is nagyon jól jönne a fájdalommentesség.
Az volt az általános vélekedés, hogy a buksi lezökkenésében sokat segítene a húgyhólyagom kiürítése (ami sajnos akkor már nem állt saját fennhatóságom alatt, így kiélvezhettem a csapolás örömeit, amit ugye csak bal oldalon éreztem) és persze az EDA-zás ülõ pozíciója is. Két-három ember és egy daru segítségével felültem. Õszintén érdekelt, hogy hogyan maradok a megfelelõ pozitúrában úgy hogy nincs kapcsolatom a jobb oldali alsó régióimmal és még csak támaszkodni sem lehet fájás közben. De segítõkész Kedvesem aládúcolt, majd Viki (a szülésznõ) gondjaira bízott, mert sürgõs relaxálásra volt szüksége lábfeltámasztással, hogy ne szaporítsa a lepadlózó apukák táborát. Színe harmonizált a rajta lévõ mûtõsruha zöldjével. Kriplikommandónkon csak nevetni tudtam. Ildi (a kolléganõm) a nehezített körülményekkel nem törõdve, szerintem kicsit tartva attól, hogy ülve szülök villámgyorsan belémvarázsolta szükséges madzagot, miközben megjegyezte, hogy az elõzõ kanül rögzítõ pár méter ragtapasz helyén töményen piros a bõröm. Mondtam, hogy az csak a ragtapaszallergiám, majd egy hét múlva elmúlik. Közben megérkezett a vágyva vágyott préselési inger. Misi (alias Mihályi) azt mondta, hogy most már várjuk meg az EDA hatását, csak utána lássunk neki. Elérkezett a 13 óra.
Már elõre megbeszéltem a szülésben résztvevõ népekkel, hogy lehetõleg szolid, szelíd, természetes kibújást szeretnék. Azaz félhomályt, csendet, türelmet, aktív segítséget csak magzati életveszély esetén (ami Rókusban általában a nõgyógyász hasra támaszkodását jelenti, vákumot csak egyszer láttam eddig használni, fogót soha), és persze igyekezzünk elkerülni a gátmetszést, ha lehet, a Kismanót leszívás, megtörlés után kérem a mellemre. Ennek megfelelõen készültünk neki.
Majd jött a jól ismert: „nagy levegõ, szemet, szájat becsukni és nyomás!!!!” Mivel az EDA most már tök jól hatott azt is kunszt volt kitalálni, hogy mikor is jön a tolófájás, merthogy lent nem éreztem semmit. Tapogattam a hasamat, hogy mikor kemény. Zsombi még mindig a nyakamban üdült és fájásszünetben aktívan rúgkapált. Rájöttem, hogyha hirtelen elfogy a levegõ, mert Zsombi bepréselõdik a rekeszizmomba, akkor az a fájás. Más babák ilyenkor már rég lefelé vándorolnak, de itt a mi gyerekünkrõl van szó, aki persze semmit nem úgy csinál, ahogy kellene. Viki, aki odalenn a gátvédelemmel volt elfoglalva, így jól észlelte Kismanó tevékenységét mondta, hogy a buksiját nemet integetve forgatja, mintha azt mutogatta volna, hogy esze ágában sincs kijönni. Közben persze aktívan préseltem a levegõt a hasamba, hogy legyen mivel tolni, ahogy tõlem telt. Az elsõ levegõvel még csak-csak ment, az ugyanazon fájás levegõcsere utáni menetében már éreztem, ahogy dagadtak a fejemen, ajkamban az erek, a harmadik menet már az én észleletemben is teljesen hasznavehetetlen volt. Gondolom kívülrõl is. Pedig minden tõlem telhetõt megtettem, és ki is tikkadtam rendesen, így a szüneteket aktív lihegéssel töltöttem. Ugyanezeket a szüneteket Zsombi a visszamászással töltötte. Nem nagyon haladtunk
Kedvesem a fejem mellett állt, szünetekben a kezemet fogta és dícsért, hogy buzdítson. Nagyon jó volt, hogy mindig a szemébe nézhettem, ha éppen ilyen bonyolult dolgokra volt idõm. Az lenti területeken még két nõgyógyász (az egyik a volt ügyeletes) és két kolléganõm vigyázta az ifjú trónörökös ki(nem)bújását.
Nem zavart volna, ha a kitolás akár egy óráig tart. Bezzeg zavarta Kismanót, akinek a szûk helyen nem volt túl kényelmes, amit a szívmûködés lassulása jelzett mindannyiunk számára. Egy ideig türelmesen hallgattuk, hogy milyen lassan ketyeg, és ami probléma volt, hogy a szünetekben sem gyorsít fel, majd kiváncsiságomnak adtam hangot, hogy ez a kevés mégis mennyi, mire mondá a Kedvesem, aki a CTG oldalán állt, hogy bizony ez csak 62 percenként. Hát az igen nem sok.
Misivel megállapodtunk,(miközben szerintem aktívan töprengett, hogy trappoljunk-e át a császármûtõbe, vagy sem) hogy a baba segítése érdekében szünetben megakadályozza, hogy visszamásszon, hátha így látszatja is lesz annak, hogy dolgozom. Lett is, de nem elég. A következõ lépés, mivel a szívhangok nem javultak, hogy amikor nyomok, akkor mégiscsak rám támaszkodik, hogy kettõnk teljesítménye összeadódjon (eddig, ahányszor én ilyet láttam, abban a pillanatban, amikor a nõgyógyász támaszkodott, a kismama ordítani kezdett, így esélye sem volt az aktív hasizomtevékenységre, és szülés után semmije nem fájt úgy, mint a hasa, ahová belemásztak). Kiváncsi voltam, hogy rajtam hová fog támaszkodni bárki, merthogy a bordáim alatt is a méhem volt.
Jobb híján a bordáimra támaszkodott, így hasonló élményben volt részem, mint az újraélesztetteknek. Mihályi nagyon profin csinálta, nem volt különösebben jó, de olyan szörnyû sem, mint amilyennek láttam és ami a legfontosabb tudtam mellette nyomni is és a Kismanó buksija nemcsak hogy felbukkant, hanem már ott is maradt. Sajnáltam, hogy nem láthatom, de hiába kérdeztem, hogy van-e valakinél tükör, nem vettek komolyan.
Látszott, hogy Zsombi kitart a különcködés mellett, merthogy teljesen ellenkezõ irányba forgott, mint ahogyan a többiek szoktak, így megnehezítette a saját dolgát, mert nem tudott ott megtámaszkodni ahol kellett volna. Így a gátmetszés elkerülhetetlenné vált. A szívhangok olyanok voltak amilyenek. Kedvesem elhatározta, hogy ha következõ fájással sem bukkan ki az egész gyerek, akkor szól a Cerny rohamcsapatának, hogy szükség lesz rájuk, mert Zsombi buksija túl hosszú ideig nélkülözte a megfelelõ mennyiségû oxigént.
De Zsombi úgy döntött, hogy ez túl nagy felhajtás lenne, ígyhát egy gyors mozdulattal körbenézett a világban. Ekkor volt 13 óra 20 perc. Érdekes érzés volt, ahogy egy sima mozdulattal megszûnt a feszítés, a babafejhez képest a többi alkatrész megszületését szinte alig lehetett érezni.
A kibukkanás érzése után maradék hasizmaimat igénybe véve feltámaszkodtam, hogy megnézzem kicsi fiunkat. Aktívan lila volt (nem jobban mint az eddig látott babák) és 2-3 másodperc fontolgatás után éktelenül üvölteni kezdett. Alapellátás után a mellkasomra tették és ott hagyták, amíg az üvöltés alábbhagyott, majd a büszke apa elmetélte a köldökzsinórt és csecsemõs nõvér elvitorlázott vele a fürdetõhelyiség felé, uszályában a még mindig a lábain álló Kedvesemmel. (3150g, 51cm, 34cm-es fejkörfogat)
A jól ható EDA következtében sem a lepény megszületése, sem a tekintélyes gátmetszés restaurálása nem jutott el az érzékelés szintjére, így teljes figyelmemet a közben visszaszállítmányozott Zsombira fordíthattam. A gyermek már rögvest úgy érezhette, hogy átvertük, mert az egyetlen jó a kinti életben sem látszott megvalósulni, hiszen a mancsait is bepólyálták. Elsõ dolgom volt, hogy mentve az adott szavamat, a kezeit kiszabadítottam. A csecsemõs nõvértõl megérdeklõdtem, hogy nem úgy találja-e õ is, hogy a gyerek orrszárnyian légzik és különféle végein lilácska, mire eléggé elnyûtten (Kedvesem már lefáraszthatta a témával) azt felelte, hogy igen. Ezért, mivel Zsombi nem élt a felkínált szopási lehetõséggel kilobbiztunk neki egy oxigéndúsító madzagot, amit egy fátyoltáncos ügyességével tartottam a karomban lévõ babóca orra alá. A varrogatás végeztével el is vitték az újszülöttosztályra, hogy ott inkubátoros körülmények között akklimatizálódjon a furcsa külsõ körülményekhez.
Tekintettel arra, hogy hajnali kettõ óta ébren volt, mindenki (mi is) azt hittük, hogy elszunyókál. De nem. Amint rádöbbent arra, hogy egy utálatos, világos dobozba zárták hangos kiabálással adta a világ tudtára, hogy most aztán megéhezett és oda neki a töltött káposztát madártejjel!
A baba-mamás szobába kerülve a megfigyeléses két órát követõen így legközelebb egy stabilan ordító, összekarmolt arcú Zsombival találkoztam. Kicsit tartottam tõle, hogy a szoptatás érdekes lesz vak vezet világtalant jelleggel, de a fiunk olyan profi volt, hogy pillanatok alatt bezabált kb 15ml elõtejet és végre elégedetten elaludt.
A Rókusban ugyan csak nappalos rooming-in van, de ez a szoptatást nem befolyásolja hátrányosan, mert éjjel is felkeltenek, ha a baba éhes és Te is úgy kívánod. A babákat csak akkor teáztatják, ha leesik a vércukruk, vagy azt mondod, hogy ne keltsenek fel éjszaka, és csak akkor pótolnak ha a gyermekorvos azt mondja, vagy a súlyuk több mint 10%-ot esett. A pótlás, ha van pasztõrözött anyatej (a többi, már belövellt keblû kismamától, ha beleegyeznek), vagy tápszer, ha nincs szabad anyatej. Amit lefejsz, arra a tejre mondhatod, hogy legyen a többieké, vagy mondhatod azt is, hogy a Te babád kapja, ha éjszaka éhes.
Az éjszakát általában nyomatékosítani kell, ha azt szeretnéd, hogy keltsenek fel.
Zsombi szerencsére végig tudott mit enni, mert elõtejbõl is volt annyi, hogy jóllakjon, amíg végül második nap éjszakáján úgy valóban belövellt a tejcsi (a súlyesése összesen 6 deka volt). Ott tartózkodásunk alatt õ volt az egyetlen, akit 6 óra helyett már fél 6-kor kihoztak enni, mert úgy ordított, hogy a többi baba is kezdett rádöbbenni, hogy milyen éhesek. A tejbelövellés pedig úgy esett, hogy napközben is fehéredett már a szopizott folyadék, de éjszaka arra ébredtem, hogy két medicinlabda van begyömöszölve a mellkasom bõre alá, ami ettõl meglehetõsen feszült és minden helyváltoztatási kisérletre ömleni kezdett a tej a lasztikból. Hajnali fél háromkor kibotorkáltam a csecsemõosztályra, hogy biztos, hogy Zsombi nem ébredt fel arra, hogy éhes? Vagy legalább nincs 2-3 éhes kisded, akinek felajánlhatnám ezt a rengeteg tejet? Zsombi azonban édesdeden aludt a kékfény alatt, így elvonultam fejni. Kézzel követtem el mindezt, mert úgy gondoltam, hogy az még mindig kíméletesebb mint bármilyen elektromos ketyere, ami a mellemre veti magát. Folytak a könnyeim. Gátmetszésem helye hihetetlenül fájt, alig tudtam ülni, álmos voltam, mindkét mellem sajgott és azon töprengtem, hogy ezt a rengeteg tejet mennyi idõ alatt tudom lefejni, ha meg nem tudom, akkor hogyan menekülök meg a mellgyulladástól.
Garmastan kenõcs ide vagy oda a vízhólyagtól, majd a mellbimbósebesedéstõl nem tudtam megmenekedni (egy éhes gyerek hihetetlen szívóerõt tud kifejteni), de mellgyulladásom szerencsére nem lett.
Szülés után olyan vizenyõhegyek jelentkeztek testszerte rajtam, hogy a tükör elõtt elhaladva rémülten kérdeztem magamtól, hogy ki ez? De reméltem, hogy ez az állapot azért hamarosan elmúlik, mert rosszul éreztem magam a bõrömben. A második-hamadik napon végre elkezdtem kipisilni az ödémákat és kezdtem ismét emberinek érezni magam.
Ami a gáttájékot illeti remélem én vagyok az elrettentõ példa, és ennél rosszabb már senkinek nem lehet, de sokszor megbántam, hogy hagytam kihúzni az EDA kanülömet. Amíg az érzéstelenítõ hatott, nem volt semmi baj, késõbb azonban a létezés is nyomorúság volt. A tologatható babakosár járókeretnek kitûnõen bevált. Másnap már járni tudtam, de a félfenéken ülés állandósult. Úgy tûnt, mintha napról napra semmi javulás nem lenne. A haspréses megmozdulások, mint a köhögés, tüsszentés olyan érzéssel jártak, mintha egész belsõ részem távozna rakétasebességgel ott alul. Mindez minimális javulással két hétig így volt. Majd végre aktívan gyógyulni kezdett, amit csak négy hetes korban tört meg holmi fel nem szívódott (egyébként másban felszívódó) fonalak miatt kialakult gyulladás.
Zsombor a kórházban ösztönbõl teljesen profi módon szopott, majd hazaérve valószínûleg megpróbálkozott tudatosan elintézni a dolgokat. Mire így mellre került mindenki összes szál haja kihullott. Mert rossz irányba fordult, nem nyitotta ki a száját, ha mégis sikerült a szájába csempészni a cicit, akkor kis részre fogott rá, vagy hagyta kicsúszni a szájából, vagy csak nyalogatta és nem fejtett ki szívóerõt. Ha jóllakott akkor elaludt, de nem köpte ki, sõt, idõnként még a vákumot is rajta feledte. Kész horror volt. Pláne éjszaka, amikor nem gyújtottunk lámpát, nehogy kiverjük az álmot a szemébõl. De azt mondtuk, hogy egy már jól szopó baba nem felejtheti el, hogy hogyan csinálta már egy hétig. De ha mégis, akkor mi emlékszünk rá, és megtanítjuk neki újra. Csak sikerült. Tej van bõven, úgyhogy hízik mint a kismalac. Születési súlyát 3.5 hónaposan duplázta meg, de a hossza még jobban nõ, így abszolút nem számít kövérnek, csak járni tanulna már meg, mert elég magas az a harmadik emelet Dagadt Malaccal a kézben.

Snoopy

Sziasztok!
Újra itt a gép elött!
Íme a történetünk:
A terhespatológián kezdtem kórházi tartózkodásomat nov. 28-án, aztán hétvégére hazaengedett a doki. Összeszereltük a babakocsit, megnéztük a Fókuszban a szülésröl szóló adást, és ez úgy látszik nagyon tetszett a kismanónak. Hétfön reggel el kezdett szivárogni a magzatvíz, amit jeleztem a vizitelö orvosnak. Egy fél óra múlva mikor megvizsgált a vizitelö orvos, nem találta nyugtalanítónak a helyzetet, így folytatódott a napom, mintha mi sem történt volna, éhgyomorral mentem EST-re, kedvenc vizsgálatomra.
A végén, mivel a dokim csak késöbb jött be a klinikára, mondta egy másik doktor, hogy majd ö megvizsgál, nem gond-e. Nekem tök mindegy volt már, a magzatvíz meg csak nem akart visszafelé szivárogni. Felpattantam a vizsgálóasztalra, a dokit majdnem feldöntötte a sok víz. Kérdezi, hogy hát ez? Mondtam, én már szóltam reggel, de akkor még nem mondtak rá semmit. A ctg-s csajok mondták, hát akkor szülünk. Jött is a szülésznö, mondta itt a szekrény, menjek a holmimért, már pakolhatok is, aztán várjuk, hogy mi történik. A patológiáról két fiatal kis nõvér segített lecuccolni, nemsokára jött a doki, és déltöl vártuk, hogy jöjjön a kicsi babu. A ciki csak az volt, hogy a méhszájam fenn is volt, és teljesen zárt. Így aztán kaptam 1 órától folyamatosan az oxitocin infúziót, ami azért volt rossz, mert szinte alig mozoghattam. Így visszagondolva igen muris lehettem, ahogy elmentem wc-re (álványostul, természetesen a szülésznö engedélyével). Sokáig egész jól bírtam, a férjem végig ott volt mellettem, mikor már igen erös fájdalmaim voltak, mondta a doki, hgy ne mosolyogjak már annyit, mert nem hiszi el, amit a ctg mutat. Aztán már besötétedett, mikor a gáz már nem használt, és akkor epidurális érzéstelenítést kértem. Az igazság az, hogy eredetileg nem akartam, de mivel elhúzódott a szülés, úgy gondoltam, teljesen felesleges, hogy minden eröm elszálljon, addigra, mikor a legnagyobb szükség van rá. Még mindig az volt a gond, hogy alig tágultam, és fenn is volt az egész "berendezés". Már mindenki távozott a szülöszobáról, aki akörül jött mint én, így aztán mikor eljött az idö, mindenki velem foglakozott. A doki azt tippelte, hogy 1-2 óra körül fog megszületni a kicsi (vizsgálatból ítélve), de ezt megcáfolva, pontban éjfélkor látta meg a napvilágot. Gábornak hívják, 3440 gr, 51 cm. Nagyon aranyos és szép volt az elsö pillanatban is. Kicsit vákummal, gátmetszéssel, repedéssel rásegítettünk a születésére, hogy minél elöbb túl legyen rajta, mert leesett a szívhangja, és egyszer körbe volt tekeredve a köldökzsinór a nyakán, amit gyorsan lefejtettek, aztán a pocakomra rakták, és abban a pillanatban elfelejtettem minden fájdalmat! Aztán a kedvesem elvágta a kzs-t, és elvitték az örzöbe, apuka is ment vele. Az apgar értékei ettöl függetlenül jók lettek 8,10,10.
Megkérdezték, hogy dec. 3 vagy 4 legyen a szül, dátuma, mert pontosan éjfélkor született. A 4 szimpatikusabb volt, így 0 óra 1 perc lett hivatalosan. Aztán megszületett a méhlepény sitty-sutty, a doki alig kezdett hozzá a gépeléshez, már hívták is vissza, hogy vizsgálja meg. Na, aztán ami után következett azt nem kívánom senkinek. Majdnem másfél óráig varrtak, ami nemcsak azért volt nagyon-nagyon rossz, mert fájdalmas volt, hanem mert már a karomban szerettem volna tartani a kisfiamat, és megpuszilni a kedvesemet. Ráadásul egy nyavalyás óra függött a falon, és ott láttam, hogy mennyi idö telt el. Azt hittem onnan megyek reggelizni is, mikor még egy jó 45 perc után sem azt mondta a doki, hogy már mindjárt kész...
Végülis, negyed kettökor átmentünk az örzöbe, ott pihentünk két órát, ettem egy kis zödborsó fözeléket, amit a szülésznö hozott, megittam egy kancsó teát, aztán zuhany és mentünk a szobába. Másnap reggel kihozták a kismanót, de nagy bánatomra már délelött elvitték sárgaság miatt, és egész héten benn is tartották. Péntekig még a popsiját sem láttam. Ez részben jó volt, mert nekem megnyugtató volt, hogy jó kezekben van, föleg úgy, hogy menni alig bírtam, kénytelen voltam állva enni, mert ülni nem tudtam, de egy kicsit rossz is volt, hiszen alig voltunk együtt. Már alig vártam, hogy hazajöjjünk.
Aztán itthon elkezdödött a nagy kaland! Sajnos szopizni nem hajlandó, de azért nem hagyom békén. Éhezni azonban nem éhezik, márcsak gondolom én abból is, hogy hétfön a doki néninél 3,82 volt a súlya, ami igen jó gyarapodás a 3,4-hez képest, amivel hazaadták. Háát igen, a hazai koszt!
(közben megettettem, és azért küldtem több részletben, mert már jártam úgy, hogy bizonyos hosszúságút nem küldött el.)

Boldogok vagyunk nagyon, mert nemcsak szép és okos kisfiú, de egész nyugodt is, bár mi is elkövetünk mindent, hogy jól érezze magát.
Ez volt a történetünk, de van egy sejtésem, hogy az igazi izgalmak, még csak ezután következnek majd.

Ágci

Sziasztok!

Végre két hét alatt elkészült a mi szüléstörténetünk is:

2001. december 4-én 3.55-kor megszületett Nóra!!! 3-án éjfél elõtt valamivel egy elég nagy pukkanásra ébredtem, azt hittem Lili köztünk alszik és megrúgta a pocakomat, de aztán rájöttem, hogy ömlik a magzatvíz. Felébresztettem apát, hogy elment a magzatvíz, kéne lassan indulni, meg telefonálgatni, hogy valaki jöjjön vigyázni Lilire. Apa nagyon izgatott lett, összevissza kapkodott. Egy óra múlva megérkezett a nõvérem + anyukám, és mi elindultunk a kórházba. Fél kettõkor kanyarodtunk a kórház utcájában és akkor el is kezdõdtek a fájások, kb két percenként. A kórházban már ott volt a szülésznõm + a dokim, mert egy órája lett vége egy másik szülésüknek. A szülésznõ megvizsgált, mondta, hogy bõ két ujjnyira ki vagyok tágulva. Nagyon lelkes voltam, hogy milyen jól megy az egész. Beöntést nem kaptam, mert mondtam, hogy már két napja hasmenésem van. Aztán rögtön jöttek az egy-másfél perces fájások, két órán keresztül. Fél négykor mondtam apának, hogy én talán nem is szeretnék többet terhes lenni, és ha lehet, ezt is szedjék már ki valahogy. Mondta a doki, hogy na akkor be kéne menni a szülõszobára, hogy megnézzük, hogy állunk. Válasz: sehogy, két órai egy perces fájások után semmi változás nem látszott. Akkor azért nagyon elkenõdtem, kértem Istvánt, hogy menjünk haza, mert én ezt nem csinálom tovább. Mondták, hogy ha beleegyezem bekötnének infúziót, hátha segít. Megszúrták a kézfejemet, bekötötték az oxitocynt, ami 5 percig folyt is a kezembe, amikor szóltam, hogy nagyon nyomódik Gombóc feje a méhszájamra. A dokim megnézett, mondta, hogy hihetetlen, de az egész méhszáj elsimult, baba mindjárt kint, ha gondolom nyomhatok is. Még elõtte szóltam, hogyha lehet, akkor próbáljuk meg gátvédelemmel a szülést. Majdnem sikerült is bár kellemes nem volt, a fájás kellõs közepén kellett abba hagyni a nyomást, és megvárni a következõ összehúzódást. Akkor úgy tûnt, hogy az sehogy sem akar eljönni, a baba feje viszont nagyon feszített. A következõ fájásra viszont egy nyomásra kibújt Gombóc!!! A nyakára volt kétszer tekeredve a köldökzsinór, és nem igazán akart levegõt venni, úgyhogy le kellett szívni a nóziját, ami nem igazán tetszett neki. De már a pocakomon volt, tiszta magzatmáz volt, és nyújtogatta a nyelvét. Mivel nagyon hirtelen történt az utolsó 20 perc, nem is volt ott gyerekorvos, csecsemõsnõvér. Aztán jött a csecsemõs, ott mellettem megmérték Nórát: 4300 gramm és 58 cm volt. Kicsit lemosták, és visszakaptam a pocakomra újra, de még mindig tiszta magzatmáz volt. Közben a dokim megvizsgált, összvissz két öltésre volt szükség, úgyhogy hamar végeztünk. Utána otthagytak minket hármasban, majd ½ 7körül elvitték Nórát megvizsgálni, én mentem a szobámba, István haza. Nemsokára visszakaptam és azóta mindig mellettem van!

Eleve úgy terveztem, hogy amint lehet haza szeretnék jönni, így aztán amikor másnap mondták, hogy tulajdonképpen haza is mehetek, nem maradtunk tovább. Lili viszont nagyon hiányzott amíg bent voltam. Amikor bejöttek meglátogatni, és már indultak haza, nem akart menni, csak kiabált, hogy anya gyeje haza.

Tegnap volt két hetes Nóra és olyan mintha mindig is itt lett volna velünk. Lili állandóan szeretgeti, simizi, puszilgatja, és nagyon odavan, ha sír valamiért. Tejem szerencsére rengeteg van, Nóra meg állandóan enne. Szóval nagyon boldogságosak vagyunk!!!

Szilvi

Sziasztok!

Én már több, mint 3 hónapja szültem, de azért gondolom, érdekes lehet a történetem.
2001. szeptember 7-re, péntekre voltam kiírva. Elõtte egy héttel már elkezdett nyílni a méhszáj. A kiírés napján bõ 1 ujjnyinál tartottam, de semmi fájás. A doki annyit mondott, hogy most már bármikor jöhet, de most még nem szülünk. Kaptam még egy hetet, és azt mondta, utána befektet, ha addig nem akar kibújni. A következõ napokban már tûkön ültem. Nagyon vártam, hogy elkezdõdjön végre valami! Hétfõn a chat-en megbeszéltem a csajokkal, hogy szerdán moziba megyünk, és megnézzük a Shreket. Úgy tûnik, Balu nem volt rá kiváncsi Szerdán (2001. szeptember 12-én) 1/2 8-kor keltünk a férjemmel, hogy fürdés, készülõdés után 10-re a mozihoz érjünk. Egyszercsak 8-kor volt egy méhösszehúzódásom, de ezzel még nem foglalkoztam, mert voltak jóslófájásaim is. De aztán jött még egy, meg mégegy! Elõvettem a férjem óráját, és néztem, hogy hány percesek a fájások. Pont 5 percenként jöttek. Ekkor elkezdtem telefonálgatni, hogy lemondjam a mozit, és persze mindenkit kifaggattam, hogy szerintük mikor induljak a kórházba. Végül 10 körül elindultunk. A busz gyorsan jött, így hamar beértünk. A dokim bent volt a kórházban, és mikor meglátott a csomaggal, szélesett mosolygott (ez nagyon jól esett). Aztán megvizsgált, és megállapította, hogy már 2 ujjnyinál tartok. Mondta, hogy délutánra baba lesz. Elõkészítés, zuhanyozás után 11-1/2 12 között mehettünk be a szülõszobába. Alternatív szülõszobában szültem. Ez azt jelentette, hogy olyan volt, mint egy hálószoba. Én leginkább a franciaágyon üldögéltem, vagy sétálgattam. A doki félóránként megvizsgált, és ilyenkor szívhangot is hallgattak. Szépen tágultam, de közben a fájások is sûrûsödtek, és erõsödtek. 1/2 1-kor az orvosom megvizsgált, megállapította, hogy 4 ujjnyinál tartok, és ha így haladok továbbra is, akkor õ most még elmehet egyet mûteni, és utána szülünk. 1-kor megvizsgált a szülésznõ, és azzal bíztatott, hogy 1 óra múlva kint lesz, majd kiment. A következõ fájás másmilyen volt, mint az eddigiek. Rövidebb ideig tartott, és úgy éreztem, nyomnom kell, és persz jött a klasszikus székelési inger is. Mondtam a férjemnek, hogy szóljon a szülésznõnek, mert szülünk. Õ meg csak azt hajtogatta, hogy hát az nem lehet, mert az elõbb a szülésznõ azt mondta, hogy még 1 óra. A fájásszünetben el is felejtkeztem a dologról. De a következõ fájásnál már nem hagytam lerázni magam, kiharcoltam, hogy szóljon a szülésznõnek. Õ bejött, mondta, hogy megvizsgál, és vizsgálat közben vár egy fájást. A vizsgálat rövid volt, mert elrohant dokiért azonnal, mert már érezhetõ volt teljesen Balu buksija. A folyosón található elsõ orvost berántotta, párnát helyeztek a hátam mögé, hogy majd a fájások között tudjak pihenni, és elmondták a férjemnek, hogyan fogja a lábamat, és a tarkómat. A másik lábamat a doki tartotta. Innentõl már gyorsan ment minden. A következõ két fájásra megszületett a kisfiam, Balázs 2900g-mal és 50cm-vel 2001. szeptember 12-én 13.16-kor. Mivel rövid volt a köldökzsinór, így el kellett vágni, hogy a hasamra tehessék. Nagyon jó érzés volt, hogy ott szuszogott a hasamon!! A gátmetszést abszolút nem éreztem, a varrást már igen , de már 2 óra múlva törökülésben üldögéltem az ágyamon. A fogadott orvosomnak még vasárnap (mikor hazajöttünk) is lelkiismeret furdalása volt, hogy lemaradt. Azt hiszem, bármikor újra kezdeném!

cory

Sziasztok!

Ne haragudjatok, hogy off vagyok!!

Szilvi, mennyi ido van a ket lanykad kozott?

Puszi, Beja

Szia Beja!

19 hónap van köztük. Eredetileg egy évvel késõbbre terveztük Nórát, de így alakult

Szilvi

Sziasztok Aussie Eri vagyok es ilyen volt a szulesem:
Junius 28-ra voltam kiirva, de kislanyom jobban erezte magat a pocimban es csak nem akar elobujni. Viccbol megneztem a naptarat es mondtam a csaladomnak, hogy szerintem Babo tudomanyos beallitottsagu es megvarja a teliholdat. Es lon a telihold julius 5-en.... Ejfel korul, miutan megneztuk a TV-ben a Titanicot meg felhivtam anyukamekat, hogy meg mindig semmi es majd szolunk ha barmi is tortenne. 1-kor lefekudtunk aludni, hajnali 2-kor arra ebredtem hogy azt almodtam, hogy szulok es faj a hasam. Valoban ereztem fajdalmat de nem vettem komolyan, mert mar parszor "atvagott" a hasfajasom. De masfel ora mulva mar gyanus lett a dolog, mert 10 percenkent jelentkeztek a gorcsok es egy percig tartottak. Kozben ketszer is voltam pisilni, es a masodik alkalomnal eszrevettem, hogy verzem. Erre nagyon megijedtem es szoltam a Gezanak, hogy valami tortenni fog. 4 ora korul felhivtuk a Birthcentre-t, mert csak verezgettem, mondtak hogy menjunk be, megnezik. Igy bementunk, azt mondtak, hogy ez valoszinuleg a nyakdugo, menjunk meg haza (itt Ausztraliaban csak 5 perces fajasokkal kell bemenni a korhazba vagy a Birth Centre-be, mert azt mondjak, hogy otthoni korulmenyek kozott sokkal gyorsabban megy a tagulas - es ez igy igaz. Ugy magyaraztak, hogy a szuleskor oxytocint termel a szervezet, de ha ideges lesz a szulo no a korhazi korulmenyek miatt, akkor a termelodo adrenalin miatt lelassul vagy akar le is allhat a szules, mivel az adrenalin kiuti az oxytocint), vegyek be Panadolt, rakjak a hasamra melegvizes palackot es probaljak meg aludni. Ez ugynez ki, hogy mar a szules, de akar meg le is allhat. Ezutan hazamentunk, de en mar nem tudtam aludni, mert nagyon izgatott lettem es a gorcsok sem hagytak bar meg nagyon-nagyon enyhek voltak de szornyu hanyingerem volt a fajdalom alatt. Emlekszem az ejjeli lampa fenyenel a szonyeg mintait szamolgattam a gorcsok alatt, ket fajdalom kozott pedig az ablakon bamultam az utcai lampat. Reggel 8-9-ig rendszeresen jelentkeztek, 10 percenkent es 1 perc hosszusaguak voltak. Azutan ritkulni kezdtek, volt, hogy 20 perc is eltelt ket fajdalom kozott majd volt ugy hogy 1-2 orara szunetelt. Ekkor arra gondoltam, hogy ma sem lesz meg a baba es azon tanakodtunk a ferjemmel, hogy valyon bemenjen-e dolgozni, vagy maradjon itthon vegul itthonmaradt. Kozben reggeliztunk, ebedeltunk, megfurodtem. Mama (az anyosom) biztatatott hogy setalgassak fel-ala, mert az segit siettetni a vajudast. Es valoban delutan 4-tol ujra elkezdodtek a gorcsok es egyre erosebbek lettek. Am olyan ossze-vissza jottek, hogy meg semmi komolyabbra nem gondoltunk, hiszen 5 perces fajasokkal kellett volna bemenni. Na, ezek a gorcsok jo erosek voltak, de volt, hogy 45 perc is eltelt ketto kozott, volt, amelyik 20 perc mulva jott, volt amelyik 3. Es nem egy percig tartottak, hanem elofordult, hogy 6-ig. Amikor jelenteztek a fajdalmak, akkor az ablakparkanynak tamaszkodtam es a teliholdat bamultam, meg mormogtam magamban, hogy jaj, de faj. Ennel a pontnal mar nagyon ketsegbeestem, mert a Mama azt mondta, hogy meg nagyon az elejen vagyok az egesznek, holott ugy ereztem, hogy az egesz medencemet es a vegbelemet fesziti valami a fajdalom alatt, szoltam a ferjemnek, hogy hivja fel a Centre-t. A szuleszno behivott minket vizsgalatra, ez 7-kor volt. Ekkor - eloszor, mert egesz terhessegem alatt nem volt internalis vizsgalat!!!! - megvizsgaltak a mehszajat es azt mondta a szuleszno, hogy 5 centire kinyilt es erzi a baba fejet is es jaj de jo, 10 centinel szulunk. Mivel meg mindig vereztem atvittek a korhazba Ctg-re. A vizsgalat egy orat vett igenybe es nagyon kellemetlen volt, szerencsere mindent rendben talaltak. A vizsgalat alatt lattam egy tablazatot a nyitott mehszaj stadiumairol es azon morfondiroztam, hogy igen messze van meg az a 10 centi. Az orvos a verzes miatt nem szivesen engedett volna vissza, igy ott kellett maradnom. Bar elhataroztam, hogy nem kerek fajdalomcsillapitot, megis meggondoltam magam es kertem, valaszthattam az epidural es a pethidin injekcio kozott. Bevittek a szuloszobara es igen raerosen keszitegettek a fajdalomcsillapitot meg mindenfele dolgokat, irogattak, stb. Szentul meg voltak gyozodve, hogy odabb van meg az a baba. Ekkor az orvos is megvizsgalt belulrol, es meglepetten kozolte, hogy akkor most szulunk, mert mar 8 centis a mehszaj. Es mar pakoltak is a babacuccokat, kaptam infuziot (kiszaradtam, meg is "szidtak" egy kicsit, mert ha iszom rendesen, elobb szuletik meg a baba) es inditot. Burkot repesztetek, hogy elfolyon a magzatviz, de viz nem volt. A mai napig nem ertem, hogy hova lett. Ez olyan fel 10-10 fele tortent (megkaptam a Pethitdint es gazt is, ami nagyon jol bevalt nalam, mert jol elboditotta a fejemet). Mire felfogtam, hogy mi tortenik, mar jottek is a tolfajasok es egy ora mulva a Babo szepen kibujt (bar kozben meg-meg kerdeztem a ferjem, hogy mikor lesz mar kint ez a gyerek, ugyanis az eg vilagon semmit sem ereztem, hogy haladna-e a dolog), eloszor a fejet dugta ki es rogton levegot vett, kopkodott, utana kidugta az egyik kezet, vegul 23.10-kor kicsusszant egeszen. A Geza elvagta a koldokzsinort es a hasamra fektettek a kislanyomat. Aki lassatok csodat, szep rozsaszinu volt, sehol egy lila arnyalat, egy dudor vagy valami, a feje sem deformalodott el. Nagyon jo, hogy a ferjem is ott volt velem, egyutt biztatott a ket szulesznovel, es kozvetitette az esemenyeket, mert bar volt tukor, valahogy megsem lattam semmit sem. Azota mar ezerszer elmeselte nekem, hogy milyen volt, amikor kibukkant a Babo feje. Azutan rendberaktak - ez sokkal kellemetlenebb volt, mint a szules, megvarrtak egy kicsit, kaptam antibiotikumot, mert nem voltak biztosak benne, hogy kijott az egesz magzatburok, es meg infuziot, mert egy kicsit tobb vert veszitettem, mint illett volna. Amig ez tartott a Geza kezebe nyomtak a kicsit, miutan megvizsgaltak es ellattak. Szep nyugodtan fekudt az apja oleben, szopta az ujjat es szemlelodott. Nem tudtam megallni, hogy ne nevessek, mert annyira hasonlitanak egymasra, pl. a baba fule es fejformaja pont olyan, mint az apjae es a hajuk szine is egyforma. A szuleszno megmutatta a placentat es a magzatburkot es ott csodalkozott, hogy o meg soha az eletben ekkora burkott nem latott. Kaptunk enni es inni (a ferjem is), megfurodhettem, es felvittek az osztalyra. A masnapi hazamenetelbol harom nap lett, majd ot, mert a baba 10-%-ot veszitett a szuletesi sulyabol. (Mar azonban mar 8 kg-os lett a kisasszony.) Alig akartak hazaengedni, mindig jottek, hogy nyugodtan maradhatok meg 1-2 napot, ha szeretnek. Igaz, hogy szuper ellatasban reszesultem (napi 3x-i etkezes - 3 felebol lehetett valasztani menukartyarol, kulon szoba furdoszobaval, a baba vegig velem lehetett, ugy ereztem, hogy csak velem foglalkoznak, ha barmi kellett nyugodtan hivhattam a szulesznoket), de hat ki az aki nem vagynak minel elobb haza?
Nagyon erdekes, hogy mar kozvetlenul szules utana elfelejtettem az osszes rosszat, nekem kellemes emlek maradt az egesz es egyaltalan nem felek vallalni a kovetkezo babat.  Ugy ket ev mulva szeretnenk a tesot.

Erika

koszi Szilvi, tudod az fogott meg a tortenetedbe, hogy a nagyobbik lanyod, Lili, ahogy fogadta a kis Norat. Felek a masodik erkezesetol /ami meg csak terv/ epp a korkulombseg kerdese miatt!

Kivanok minden kismamanak, es leendonek sok sok boldogsagot!

Puszi, Beja

Snoopy!

Most olvastam a történetedet. Rengeteget mosolyogtam rajta. Jó a tollad. Klassz, hogy egy nem is olyan egyszerû helyzetet a humoros oldaláról is meg tudsz nézni. Ha lesz idõm majd én is megírom az enyémeket, addíg meg Te a Tiédet átküldhetnéd a Te történeted rovatba. Sokan örömmel olvasnák.
Bori

Sziasztok!

Én 1999. július 11.én (vasárnap )szültem, de most is úgy emlékszem, mintha ma lenne.
Szóval:
Problémamentes terhességem volt, de az utolsó hónapban a méhszáj már nyitva volt és kicsit keményedett a pocim is, de más probléma nem volt. Július 15.-re voltam kiirva. Az ultrahangok is mindent rendben találtak, orvosom elárulta, hogy majdnem biztos, hogy kislányunk lesz. Az utolsó hetekben a baba is megfordult és fejjel lefelé volt. A szülésem hetében, hétfõn szúrkálást éreztem a pocimban, fel is hívtam az orvost, de megnyugtatott, hogy biztos csak jóslófájások. Szombaton este lefekvéshez készülödtünk, amikor kezdtem kellemetlenül érezni magamat. Nem tudom megmondani pontosan mit éreztem, nem görcsöltem, csak a derekam fájt, ami pedig pihenésre el szokott múlni. Este 9-kor kimentem a WC-re és meglepetten tapasztaltam, hogy elment a nyákdugó. Nem tudtam hirtelen mit csináljak, mert a magzatviz nem ment el, és nem is volt méhösszehúzodásom. Kicsit leültem pihenni, de ekkor meg elkezdtem görcsölni, nem nagyon, csak úgy mint a mensikor. Mondtam a férjemnek mégiscsak menjünk be a kórházba, legfeljebb hazaküldenek. Itt még el kell mondanom, hogy semmiképpen nem akartunk apás szülést. Mire beértünk a kórházba 3/4 10-kor már 2 perces görcseim voltak. Tehát se 10 perces, se 5 perces nem volt!!!! Megvizsgált a szülésznõ és megkérdezte, hogy nem farfekvéses a baba? Na itt mindjárt lesápadtam, mert hogy elõzõ héten a doki megvizsgált és ultrahang is volt, de a baba fejjel lefelé volt, én is láttam!! Na gondoltam szépen vagyunk, ha kétperces fájásoknál derül ki, hogy faros a baba. A szülésznõ közben megkérdezte ott toporgó férjemet, hogy nem öltözik át?? Szóval végis a szülésznõ noszogatására apás szülés lett! Megmondom õszintén akkor már olyan fájásaim voltak, hogy azt gondoltam nem bírom ki, ha nincs ott a férjem. Közben az orvosom is megérkezett, megvizsgált és õ is megállapította, hogy a baba bizony megfordult. Na akkor irány le az ultrahang. Én csoszogtam elõl már 1 perces fájásokkal, férjem utánam. Szép látvány lehettem még szerencse, hogy éjszaka volt, nem látott senki. Szerencsére az ultrahangon minden rendben volt, tényleg faros baba volt, de a doki megnyugtatott - miután megmérte a csipõméretemet - hogy ez a baba természetes úton ki fog jönni, mert szabályos farfekvésben van, még azt is mondta, hogy szerinte 3300 gramm lesz.
Na visszacsoszogtam a vajúdóba, ami egyben a szülõszoba is volt, rátettek a CTG-re a szívhanggal minden rendben volt, a fájások jók voltak, gyorsan tágultam. Még az elején kaptam beöntést, de ez nekem megmondom õszintén ,nagyon jólesett. Érdekes, hogy a férjemmel nem tudtam foglalkozni, nem tetszett ha simogatott, mivel nagyon erõs fájásaim voltak. A doki megrepesztette a magzatburkot és szólt, hogy ha úgy érzem, hogy nyomnom kell, akkor szóljak. Végül 1/2 1-kor úgy éreztem, itt az ideje. A negyedik nyomásra megszületett a kislányom és rögtön fel is sírt. Amikor megkaptam megmondom õszintén nem ilyennek képzeltem el. Ugyanis nem volt véres, maszatos. Nem volt meggyûrve az arcocskája. Olyan volt mint egy többnapos baba. Hatalmas fekete haja volt, és nagy kék szeme. 3200 gramm lett, 54 cm, és 9/10 APGAR-t kapott.Nagyon boldog voltam!!!! A varrás a fájdalomcsillapitó ellenére nagyon fájt, a doki szinte hímzett, de jó munkát végzett!!! És itt szeretném megköszönni orvosomnak, hogy segitett a szülésnél, nem hagyott magamra, de nem is ugrált körül(ezt nem szeretem), teljesen korrekten és emberségesen viselkedett. Köszönöm a szülésznõnek is, hogy szinte az egész vajúdás alatt velem volt és jól elbeszélgettünk. Sajnos a szülés után a szoptatás nem járt teljes sikerrel, végülis a lányom 4 hetesen már tápszert kapott, de olyan egészséges mint a makk, soha nem volt beteg ( egy kis megfázást leszámítva ) és õ a szemünk fénye.
Köszönöm, hogy leirhattam a történetet és szerencsésnek érzem magam, hogy elsõ baba volt, farfekvéses és ilyen rövid idõ alatt túl voltam az egészen.
Mazsola.

Mazsola!

Kérlek segíts nekem ha tudsz annyira ideges vagyok!A hugicám fog szülni és azt mondta a doki hogy találtak valami gennyet a vizeletében,a baba jól van de ha ma nem indul meg a szûlés akkor holnap reggel meginditják.A fájások kb.1 és fél óránként vannak össze vissza.
Annyira izgulok értük,ha tudsz segíteni kérlek irj
Köszönöm Alice

Holnap lesz egy éves a kislányom, tavaly ilyenkor már a szülõszobán voltunk, ennek "alkalmából" leírom a történetünket (úgyse nagyon tudok most másra gondolni). Hozzáteszem, ez nem egy tisztán pozitív szüléstörténet (bár az amúgy is sajnos ritka), annak ellenére, hogy a legfontosabb dolog, hogy egy egészséges baba született, megvalósult. Persze az egész nagyon szubjektív, sok minden összefolyik, talán nem is emlékszem mindenre pontosan -sajnos a férjem sem. Kikértem a jegyzõkönyvet a kórházból, az alapján sikerült az idõket-eseményeket némileg összehozni.
Amikor délelõtt észrevettem, hogy folydogál a magzatvíz , bementünk a kórházba a párommal. Az esti vizsgálatig nem volt egyértelmû az ügyeletes számára, hogy tényleg az-e , de persze bentartottak, napi több CTG, guggolások, hogy induljon be a szülés is. Estére nyilvánvaló lett, hogy magas burokrepedésem van, ilyenkor gyakran nem indul be a spontán szülés az "elõírt" 24 órán belül. A babának viszont a fertõzésveszély miatt ki kell jönnie kb egy napon belül, tehát a döntés: ha éjjel nem indul be a szülés, akkor másnap indítás. Erre nem voltak tökéletesek a feltételek, mert bár már egy ujjnyi volt a méhszájam, nem volt még teljesen érett az indításhoz. Mindegy. Éjjel persze semmi (a kapott nyugtatótól nagyszerûen aludtam), reggel a férjem ébresztett minket a szülésznõvel, borotva-beöntés (hétvége volt, kellemes kihaltság, szóval semmi ciki helyzet), majd jött az infúzió. Két órán keresztül semmi fájás, bár a CTG mutatott valamit, de nem volt az igazi. A szülésznõk fektettek, mondván, infúziónál mindegy.... Kilenckor szóltak, hogy hívják a doktoromat, hogy csináljon valamit. Nagy nehezen kiszedtem belõlük, hogy ha nem indul be a szülés,akkor császármetszés lesz. Erre kiugrottam az ágyból, éreztem ahogy a baba feje beilleszkedik, és elindultak a fájások. Dokim jött , ennek ellenére. (Ez rendes volt tõle). Hála az oxitocinnak, villámgyorsan nagyon intenzív vajúdás kellõs közepében találtam magam. Légzéstechnika nem nagyon jött be,úgy éreztem túl kevés a fájásszünet , jó ha egyáltalán tudok levegõt venni. Álldogáltam az ágy mellett a rácsba kapaszkodva, szegény férjem nem nagyon tudott mit csinálni, az érintését nem viseltem el. Láttam, hogy nagyon sajnál. Igazából nem volt olyan vészes, mint amilyennek látszott -szerintem-, csak beszélni, meg levegõt venni volt nehéz, de a fájásszünetekben nagyon össze tudtam szedni magam, akármilyen rövidnek tûntek is. Az igazi kin az volt, hogy a dokim bizonyos idõközönként tágított kézzel. Erre nyilván szükség volt, és kaptam egy fájdalomcsillapító injekciót is. (Ehhez ugyanis együtt kellett mûködni, ti. rányomni a kezére, és hát ez bizony egy idõ után akadozott). De egyébként, mivel így baromi gyorsan tágultam, és éreztem hogy jól haladunk, örültem, hogy megúszom a császárt. Meg hát hatni kezdett az ingyen narkó is :-)) Fájdalomcsillapító hatást nem éreztem, csak hogy kissé részeg vagyok (persze biztos a fájdalmat is csillapította, csak ugye nincs mihez viszonyítani). A babát három-négy óra közé jósolták, nekem egykor már kezdett elég komoly tolási ingerem lenni , ülni már órákkal korábban is kellemetlen volt, nyomott a baba belülrõl. A szülési jegyzõkönyv szerint ekkor még nem voltam teljesen kitágulva, mindenesetre valamikor egy óra után megérkeztek az igazi nagy tolófájások, éreztem, hogy a baba mozdul lefelé, a dokim örömködött, hogy sokkal elõbb meglesz a bébi, mint hitte, szóval minden jól nézett ki, csakhogy egyszer csak gyengültek a fájások. Nyomnom kellett, de nem volt többé az az átütõ kijön-ez-a-gyerek-akkor-is-ha-nem-akarom érzésem. Elõször azt hittem, a Dolargan injekció hatása ilyen drasztikus, de ugyanakkor lent belül nagyon fájt (a méhszájam?), és már nem csak fájás alatt. Szóval kezdtem úgy érezni, hogy valami gáz van. A dokim egy idõ múlva észrevette, hogy kicsúszott az infúzió vagy szétment a vénám, nem tudom, mindenesetre egy ideje melléfolyik az oxy. Visszakötötték, kicsit még erõsödtek a fájások, de már csak úgy soha-nem-fogom-megszülni-ezt-a-gyereket-kategóriásra sikerültek. Inkább csak nyomnom kellett és lent fájt, persze már tiszta görcs voltam, hogy mi lesz itt. Halványan láttam, hogy lassan megtelik a szülõszoba, odatolják a mûszeres tálcát, szóval mennek az elõkészületek, én közben küszködtem, hanyatt feküdni nem tudtam, oldalt sem, ekkor már állni sem, ülni sem, félülõ hlyzetben meg nem kaptam levegõt... Fél három után valamivel a baba szívhangja leesett 60-ra (ekkor már folyamatosan monitorozták), ekkor a dokim leült az ágyamra és azt mondta, hogy császármetszés lesz, mert nem tudja 100%-ig garantálni, hogy kibírja a baba szülést. Elsõ gondolatom a megkönnyebbülés volt , hogy vége, a második, hogy meglesz ennek még a böjtje... Toltak a mûtõbe, közben folyamatosan nyomtam, a mûtõasztalon is, amíg beadták a spinált (hajoljak elõre ültömben ha-ha- legszívesebben lebegtem volna). Mindegy, az érzéstelenítés kisebb zökkenõvel sikerült, babát kiemelték, (dokim azt mondta nagyon lent volt). Nem hallottam, hogy sír, az anesztes közvetitett, volt egy -két perc, amikor "leizzadtam", mert tudtam, hogy már kint van, de nem hallottam semmit... De tökéletes APGARral született, megmutatták, aztán irány az inkubátor. Igazából akkor fogtam fel, hogy megszületett, amikor kitoltak és megláttam a férjem, mert annyira arra voltam beállva, hogy ezt majd együtt éljük át... Na akkor elbõgtem magam. Következõ nap dében keltem fel (elég horror, de gyorsan regenerálódik az ember), de minden szoptatásnál kihozták, ott aludt mellettem. A doktorom csodálatos munkát végzett, semmi szövõdmény, vagy komplikáció nem lépett fel csak a harmadik naptól egy háromnapos fejfájás a spinál miatt, de ez más kérdés (nem irigylek egy anesztest sem, ,akinek vajúdót kell hátba szúrnia). Nem volt egy diadalmenet, de fogcsikorgatva szoptattam, nem volt tejproblémám késõbb sem, hét hónapos koráig szoptattam a lányom, szóval legalább ezzel nem volt gondom. Az orvosom utólag úgy értékelte a dolgot, hogy lehet, hogy kijött volna a kislány, bár valószínûleg vákuummal vagy fogóval, de szerinte nem érdemes babéletekkel kísérletezni. Szerintem rosszabbnak látszott a helyzet, mint amilyen valójában volt, de õ mindenképpen jól döntött, hiszen a gyerek a legfontosabb. Hálás vagyok, hogy nem kellett soha szülési károsodás, nehéz szülés miatti késõbbi komplikációk stb miatt aggódnom. Sajnos mohó-evõs, hasfájós baba volt négy hónapig, de azóta egy különösen barátságos, vidám és "komplikációmentes" kisbaba (holnaptól kisgyerek :-))

Mi ebbõl a tanulság? Nekem az, hogy mindenre fel kell készülni lelkileg. Engem ez a mûtét hideg zuhanyként ért, bármire fel voltam készülve (lassú vajúdás, elhúzódó szülés stb), de arra nem hogy császárral fogok szülni. Talán ez volt a baj, ezért nem tudom a mai napig elfogadni teljes értékû szülésként. Sajnos depressziós lettem (ez egy korábbi probléma volt, a szüléstõl-gyerektõl csak rosszabbodott, többek között ezért hagytam abba szoptatást), rosszabb napjaimon még ma is képes vagyok bõgni, hogy nekem miért nem sikerült, miért nem figyeltek jobban (bár tudom lehet, hogy ez lett volna a vége mindenképpen, indított szülésnél gyakori az ilyen "elfáradás" , sõt valószínû, hogy így jártunk jobban, de olyan nehéz ezt szívvel is elfogadni, nem csak aggyal). Inkompetensnek érzem magam, mint nõ, pedig tudom, hogy ilyen körülmények között az lett volna a csoda, ha összejön.
Azóta tudom, hogy akik átélték az életet adást a maga normális módján, azok közül is sokan másként, mint várták, és sokan érzik ezt traumának.
Remélem még lesz lehetõségem tényleg babát szülni, de még inkább azt, hogy eljutok odáig, hogy mindegy lesz hogyan, csak egészséges testvérke szülessen, akit egyébként 2003-ra tervezünk.
Bocsánat, hogy ilyen hosszúra nyúltam, jól esett leírni, és hát ez a topik most úgysem megy nagyon, hátha más is vérszemet kap..:-)))))))

Ja! Alice, remélem a hugoddal minden rendben!!!

Sziasztok!

Lentebb küldöm én is szülésem történetét:
Már 11 napot késett a baba, kezdtem komolyan aggódni, bár a mindennapos CTG megfelelö volt. Én is jól éreztem magam az utolsó percig. Szombaton, február 23-án csinált a doki egy magzatviz-ellenörzést - ez nemcsak fájt, de sajnos eléggé véreztem is, talán ez inditotta meg végre a dolgokat. Egész szombat délután fájdogált a hasam, de estére elmúlt. Majd másnap, vasárnap délután újra kezdödött. Este 8 körül már gyanús volt, hogy ezek már mintha rendszeres fájások lennének, igy elkezdtük nézni az idöt a férjemmel - eleinte 7-8, majd hamar már 5 percenként jöttek, de igazán fájdalmas nem volt még a dolog. Mondtam a férjemnek, hogy próbáljunk meg aludni, mert hosszú éjszaka elé nézünk ... Persze sem ö, sem én nem tudtunk aludni, úgyhogy abban maradtunk, megnézzük még az USA-Kanada hokimeccset (aznap volt az olimpia utolsó napja), majd bemegyünk lassacskán a kórházba. Hát a meccs eredményét már nem tudtuk meg, mert 11 órakor már sem állni, sem ülni nem tudtam a fájdalomtól, és bár nem akartam túl hamar bemenni a kórházba, úgy éreztem, jobb lesz mégis indulni. Hivtunk egy taxit (meglepöen készséges volt a Citytaxi, amikor megmondtuk a diszpécsernek, hogy szülö nöt kell szállitani), hamar meg is jött a kocsi. Fogaimat összeszoritva utaztunk (nem akartam a taxis hallatára nyöszörögni). Már 3 perces fájásaim voltak - amikor ezt megtudta a taxis, igencsak elkezdte nyomni a gázt ...

A kórházban elöször megvizsgált az ügyeletes orvos (nagyon kelletlenül), majd rákötöttek a CTG-re. Babucival minden rendben volt, én örültem és vártam a nagy eseményt - tudtam, már csak néhány óra, és végre meglátom, megfoghatom a picurt. A CTG után jött az "elökészités" - beöntés (nem túl kellemes dolog, de hát legyen), szerencsére otthon elöre megejtettük a borotválást, igy csak egy kis "igazitás" volt (úgy natúr módon, száraz borotvával persze), majd lezuhanyozhattam. Nagyon gyorsan telt az idö, újra megvizsgáltak, de szinte semmit sem tágultam a felvétel óta (2 újjnyi). A szülészet elöterében üldögéltünk, beszélgettünk a férjemmel, közben egyre erösödtek a fájások, már elég rosszul érezem magam. Végül egy újabb vizsgálat után (tágulás semmi) befektettek egy szülöszobába, itt is folyamatosan ment a CTG.

A dokim még mindig nem érkezett meg. Elöre megbeszéltem vele, hogy valószinüleg EDA-t fogok kérni, ismerve a fájdalomtürö képességeimet. Hajnali 2 körül úgy éreztem, most azonnal kérem az EDA-t, mert nem birom a fájdalmat és semmi energiám nem marad a végére. A dokim telefonon engedélyt adott, majd kaptam 2 adag sóoldatot intravénásan, ez után jött az altatóorvos bekötni az EDA-t. Alig éreztem, csak arra volt nehéz koncentrálni, hogy nehogy megmozduljak. Elsöre jól sikerült, 4 órakor már hatott is a szer,a fájdalmaim elmúltak. Mindenki másképp reagál az EDA-ra, én semmit nem éreztem, nagyon jól voltam, és gyorsan megindult a tágulás is. Közben megérkezett a dokim, rendszeresen ellenörzött. A férjemnek is folyamatosan adtak "munkát", hogy gyorsabban múljon az idö és eltereljék a figyelmét. 6 óra elött végre elment a magzatviz is, majd szólt a doki, hogy hamarosan "nyomhatunk". Bár az EDA-t már jóval elötte le is kapcsolták, még mindig nem éreztem semmit. Igy a férjem és a doki fogták a lábamat, a doki egyik kezével a pocakomon szólt, hogy mikor jön a fájás és mikor nyomjak illetve segitett a picit kipaszirozni. A szülésznö is nagyon kedves volt, biztatott, a férjemmel is foglalkozott. A második nyomásnál megejtették a gátmetszést, majd a negyedikre ki is pottyant a kisbabám február 25-én, hétfön, reggel 7 óra 3 perckor - soha nem felejtem el azt a pillanatot, ahogyan maszatosan fekszik hason a szülésznö tenyerében, keze-lába oldalt lóg, mint egy kis békának, és ránk néz pici gombszemeivel - semmi sirás vagy riadtság. Én csak sirtam a boldogságtól, a férjemnek meg közben a kezébe nyomták az ollót, hogy vágja el a köldökzsinórt - eredetileg ezt nem akarta (félt), de mese nem volt, cselekednie kellett (késöbb bevallotta, hogy nem bánta meg). A picit a férjemmel együtt elvitték rendbe tenni, mig engem összevarrt a doki - az EDA még mindig hatott, semmit nem éreztem az egészböl. Pár perc múlva a férjem visszajött, karján a picurral, egy nagy takaróba bugyolálva. Kb két órára hármasban hagytak minket, mi csak nézegettük a picurt, ö meg minket - nagyon jó érzés volt! Szoptatni nem engedtek, amig bennem volt az EDA kanülje. Utána sajnos el kellett válnunk, a férjem már nem jöhetett be a szülészet betegszobájába, a picit meg elvitték fürdetni - de hamarosan visszakaptam! Elsö pillanattól kezdve jól szopott (bár a tejem csak a 4. napon indult meg rendesen) és sokat aludt - nagyon nyugodt baba volt a kórházban, de azóta itthon is. Már a kistesón gondolkodunk ....
Móni

Es hol tortent mindez? Csakhogy masok is okuljanak es ne valasszak ezt a helyet.

És mi köze van a hegyes fülnek a köldökzsinórhoz? Tényleg érdekel.
Timi

És hogy, hova lehet benyúlni könyékig és kirántani a kicsit? Tényleg érdekel.

Kedves Nevtelen! Orulok, hogy a Kislanyodnak ezek ellenere nem tortent baja! Egyenesen felhaborito, hogy bannak a szulo anyukakkal egyes korhazakban! Melyik "korhaz" ez a hentesuzem?

Id, Lanyok! En ilyenkor orulok, hogy nem Magyarorszagon szultem, bar tudom, hogy vannak jo korhazak rendes szemelyzettel. De akkor is. Igy van, egy szulesre nem lehet felkeszulni, plane, ha az elso babat fogod szulni, nagyon sokat jelent egy kedves szo, egy batorito erintes vagy mosoly. Remelem elobb utobb otthon is ez lesz a a termeszetes.

Id, kivanok Neked gyors szulest es felejthetetlen POZITIV elmenyt kisbabad vilagrahoztakor juliusban, utana pedig csatlakozom a topikodhoz, bar az en lanyom tavaly juliusi

Erika

ld!
A hegyes fülecske miatt tuti, hogy nem szülés közben tekeredett rá a köldökzsinór, hanem mér jó ideje úgy növekedett a bébi méhen belül.
Hogy nem vették észre UH-n, és így húzták a szülést, az pech sajnos.
Minden jót a köv. szüléshez!

Edóka

Azért itt is történnek ám meredek dolgok, nem csak Mo.-on ( Ausztria ). Amíg nincs gond minden olajozottan mûködik, ha baj van, hirtelen százan állják körül az ágyadat és mindenféle nyilatkozatokat kell aláírnod, hogy ha bármi történik, õk nem felelõsek érte. Mindezt egy olyan helyzetben, amikor úgysincs választási lehetõséged és mellesleg nem is vagy döntõképes állapotban. Azután úgy kikaparnak ( bennmaradt méhlepénydarabkák), hogy három hónapig vérzel iszonyatos fájdalmakkal, hogy aztán megint kikaparjanak. Egyébként rendesek :-)
A barátnõmnek fogóval szedték ki az elsõ gyerekét ( téraránytalanság), a másadiknál 8 órás vajúdás után mégis könyörögnie kellett a császárért.
Ilyen mindenütt megtörténhetik velünk, ez sokszor sajnos orvosfüggõ, minden kórházban akadhat egy két hozzá nem értõ. Itt annál szûlsz, aki éppen bent van, a saját orvos szinte megfizethetetlen.
Bocs, nem akarom tovább rontani a hangulatot.

Üdv: Maci

Sziasztok!

Én csak annyit fûznél ld történetéhez, hogy ezek szerint az ottani orvosok hozzáállásában az elmúlt 30 (na jó, 32) év alatt semmi nem változott.
Ti. anyukám is ott szült engem anno és hasonlóan megalázva, nõi mivoltában megsemmisítve érezte magát.
Bár nagyon közel lakom az Istvánhoz, soha meg nem fordult a fejemben, hogy ott szüljek, akármennyi jót hallottam róla.

Bocs, hogy kicsit (nagyon?) OFF voltam.

Mindenkinek kívánom, hogy szép történetekkel gazdagítsa ezt a topicot.

Üdv:
Jovika

Sorry!
Néha annyi szamárságot olvasok, hogy kijövök a hallgatásból. Mint most is.
ld!
Próbáld elképzelni azt, hogyan alakult ki a hegyes fül a köldökzsinórtól. Edóka célzott rá, hogy ez nem lehet. Hogy képzeled (vagy aki magyarázta) a zsinór hogyan "hegyezte ki" a fület? Még egy gondolat köldökzsínór ügyben. Ha a szülés után az ujszülöttet ki lehet tenni a hasra, és a zsinór ehhez elég hosszu, akkor miért lett volna bármihez rövid benn, ahol a távolságok lényegesen kisebbek?

Már valaki írta arra hogy benyúltak és kikapták: A magzat mellett hogyan lehet benyúlni és kikapni, vagy a hajánál fogva? Egyetlen lehetõséget tudok, amit így lehet nevezni a fogómûtétet vagy vacuumextractiot, de Te nem ezt írtad. Esetleg farfekvésnél (lábtartás) a lábánál fogva....

Maci!
Téraránytalanságnál nincs fogó! Ez alapvetõ szakmai ellentmondás: hiszen, ha a magzat feje nagyobb mint az anyai medence (ez téraránytalanság), akkor nem jön át és át se lehet húzni fogóval. Császármetszés pedig ezutáni szülésnél egyáltalán nem törvényszerû.
Elnézést a szakmázásért.

Ildi!
Én is laikus vagyok, de ezt a fül dolgot nem tudom magam elé képzelni. Elõzõ hozzászólásomnál még azt hittem, lehetséges, de ha belegondolok, nem nagyon. Mert ha ennyire szorosan hosszú idõn keresztül a nyakán lett volna a zsinór (hogy a fülét is hosszasan odanyomja a fejhez), akkor megfojtotta volna a babát, nem?

Edóka

ld!
Az átkozódást nem hallom meg, mert végére úgy érzem, Ön is másként gondolkodott....
Ha hisz nekem, akkor fogadja meg amit állítok. A hegyes fül és köldökzsínor között NEM LEHET SEMMI ÖSSZEFÜGGÉS, és nem lehet a magzatért kézzel benyúlni. Ha valaki ezt mondta marhaságot mondott, legjob esetben valamit így akart közölni, feltételezve, hogy csak így érti meg ..... (no comment).

Én nem is Ön miatt írtam ezeket hanem azok miatt akik ezt a szamárságot olvassák és ezentúl attól fognak félni, hogy a köldökzsínór ilyen bajokat tud okozni, vagy hogy a gyereket ki lehet tépni az anyjából.....

Nyomdászati kérdésekben remélem bizalommal fordulhatok Önhöz.

Doktor úr!
Nem hiszem, hogy átkozódtam volna. Ha annak érezte, valószínûleg csak rossz nevelésembõl fakad Hagyjuk a fenébe az egész fül-ügyet, ez már olyan apróság egy egészséges kétéves gyerek történetében, hogy szóra sem érdemes. Elhiszem önnek, amit mond, akkor is, ha másik orvos mást mondott, mert benne már más okból nem bízom meg. Ha tényleg csak õ látta úgy, hogy ezt én így értem meg, akkor ez egy újabb rosszpont vele szemben. (Ez az amikor nem vagyok/lehetek partner az engem érintõ kérdésekben, mert nem tekintenek annak. De ez más tészta...) Úgy látszik, sokat kell még tanulnom, fõleg azt, hogy kiben bízhatok és kinek hihetek. Igyekezni fogok!
Mivel nem szeretném, ha az idelátogatók szamárságokat olvasnának, ezért a szerkesztõt meg is kérem írásom törlésére.

üdvözlettel:
ildikó

Ildi!
Szerintem ne töröltesd, okulásul jó lesz, hidd el!
Naaaa Olyan jót dumcsiztunk, ne sértõdj már meg!
Edóka

Kedves Csákány doktor úr !

Valószínûleg igaza van, hiszen én nem voltam ott és csak hallomásból ismerem az esetet. Azt azonban nem értem, hogy miért használnak még mindig fogót és szívókorongot a szûléseknél , a rizikómentesebb császár helyett (nem azokra az esetekre gondolok, amikor a gyerek már bent van a szûlõcsatornában).
Üdvözlettel, Maci.

Id!
Szerintem se töröltesd. Fõként amiatt a tanulság miatt amit éppen Te vontál le belõle nagyon helyesen.

Maci!
Egyetlen mondattal válaszoltad meg saját kérdésedet. Ugyanis a császármetszés és a szülést befejeõ egyéb mûtétek között az alapvetõ különbség, hogy van egy mechnikai határ, ami felett császármetszést KELL végezni mert mást NEM LEHET, és ami alatpl. fogómûtétet (vagy vacuumaspiratiot) KELL végezni, mert ekkor már császármetszést NEM LEHET.
Ezét végeznek a szülések egy részénél fogót, másik részénél császárt. A "még mindíg" megfogalmazásban rejlõ kérdés így értelmetlen. De helytelen is, mert nem igaz az, hogy a császármetszés lenne a rizikómentesebb. A dolog fodítva áll. A statisztikák szerint a veszélyesebb beavatkozás a császármetszés! A HELYESEN (helyes javallat és helyes technika) kivitelezett fogómûtét kockázatta alacsony és a kialakult szövõdmény megoldásának ez a legmegfelelõbb módja.
Azaz ehy mondattal: nem lehet császármetszést végezni fogó(vacuum) HELYETT! Ezek nem egymást helyettesítõ megoldások.

Egy nagyon megrazkodtado tortenet szeretnek leirni ami egy kozeli kedves baratnommel tortent.
Augusztusban lett terhes, majus 17.-re irtak ki.
Amikor megtudta,hogy terhes kicsit megilyedt mert
par hettel elotte antibiotikumot kellett szednie mert
bedagadt egy-ket nyirokcsomoja a combjan es a nyakan.
A doki elkuldte 100 fele vervizsgalatra mondvan, hogyha
egy bizonyok bakteriumot talalnak sajnos el kell vetetnie a babat. Hat nem kellett,szerencsere nem talaltak semmit.
A baratnom ezert is (meg azert is mert mar 33 eves) ugy dontott mindenkeppen megcsinaltatja az amniocentezi-t.
(Hu,bocsi ezt lehet hogy nem jol irtam)
Az is rendben volt. Ketfele orvoshoz jart, egy privat masik
korhazi. Minden o.k.
3 hettel ezelott mondta nekem,hogy kicsit meg van ilyedve
mert nem mozog a baba 1 napja.Felhivta az orvost, azt mondta semmi gaz varjon meg ha aznap sem mozog menjen be.
De aznap ujra elkezdett mozogni (Kb.35.hetben volt)
Utanalevo heten panaszkodott a baratnom hogy nagyon faj a hasa par napja olyan mindtha meg akarna jonni.
Ekkor is felhivta a dokit. Ugyan kerem ne aggodjon ez normalis.- mondta az orvos !
3 nappal utana kapok egy sms-t ,hogy rohanok a korhazba mert fajdalmaim vannak. Egesznap varom a hirt.Semmi !
Ekkor mar nagyon rossz erzesem volt.
Masnap felhivtam az anyukajat aki kozolte ,hogy a kisfia
halva szuletett !! 1 hetig sirtam.
(pedig en egy idegen vagyok !!!!)
Azota megtudtam,hogy mikor bement mar mondtak neki,hogy
halott a baba de meg kell szulnie. Tiszta kek es fekete
volt a baba amikor vilagra jott! (Nem kivannam senkinek sem ezt a latvanyt !!)
Rajottek hogy a koldokzsinorba egy bizonyos csomo volt amin keresztul nem ment at az oxigen.
A babat termeszetesen kis feher koporsoban el is temettek.
Hogy most kit lehet vadolni e-miatt???
nem is tudom.... Talan az amniocentezi is hozza jatszott?!
Mindenestre nagyon szomoru !
Orulok,hogy a baratnom olyan eros,hogy nemsokara ujra
probalkoznak a babavarassal ! Azt hiszem nekem nem lenne
erom hozza
Sziasztok,
Csilla

Sziasztok!
Csilla, szia!
Pedig kell, hogy legyen erõ újra! Szinte ugyan ez történt meg egy volt kolléganõmmel, a 9. hónapban egyik nap nem mozgott a baba, de mire beértek a kórházba, késõ volt... Neki is meg kellett szülnie a halott babát. Viszont most van már egy egészséges kisfia!!!!!!!!!!!! Szerencsére volt lelki ereje újabb terhességet vállani, és bizony megérte!
Nagyon sajnálom, ami a barátnõddel történt! De remélem, hogy lesz ereje továbblépni, és babát vállalni.
Azt hiszem az amniocentézisnek ehhez semmi köze nem lehet.
Judó
(majd még írok mailt)

Sziasztok!
A hugom elsõ babája is halva született, köldökzsinór probléma miatt.
Nagyon szomorú, én is sokat sírtam akkor, vele gyászoltam, de azt gondolom, ERRÕL nem nagyon tehet senki.
Olyan, mint a baleset...Szörnyû...
Együttérzek a barátnõvel...
A hugomnak is van már egészséges kisfia, 3 évre rá lett.

Edóka

Sziasztok!

Íme az én történetem. Az elõzményekkel kezdem, mert azok is hozzátartoznak a szüléshez.

2002. 03. 18-ra voltam kiírva. A kiírás napján bementem kontrollra meg Ctg-re. A méhszáj teljesen zárt, kicsit felpuhult volt, a Ctg eredménye jó volt. A baba rendben, még nem akart kijönni. Az orvosom mondta, hogy mivel aznap töltöttem a 40. hetet, ez már túlhordás, és ez kóros állapot. Javasolta, hogy kedden reggel feküdjek be a terhespatológiára. Én közöltem, hogy nem óhajtok befeküdni, mert szerintem egyrészt ez még nem nevezhetõ kórosnak, másrészt nem lakom messze, van autónk, és anyukám bevisz a klinikára, ha bármi van. Beleegyezett nagy nehezen, és abban maradtunk, ha szerdáig semmi, akkor csütörtökön befekszem. Másnapra (keddre) beutalt EST meg OPT vizsgálatra. Másnap reggel a szülészeten kellett jelentkeznem. A kezembe nyomtak egy papírt, ami egy beleegyezõ nyilatkozat volt, hogy hozzájárulok a fent említett 2 vizsgálathoz. Le volt írva, hogy mibõl is áll ez az egész és milyen mellékhatásokkal járhat.
Az EST - emlõstimulációs teszt az OPT – oxitocin provokációs teszt.

Az egész lényege, hogy rádkötik a Ctg-ét, 10 percig csak úgy magába. Azután testápolóval a mellbimbódat kell bügyürgetni 2 percig, majd 2 perc szünet, megint 2 perc bügyür, majd megint 2 perc szünet. És ez így megy kb. 1-1,5 órán keresztül. A lényege az, hogy a mellbimbó bügyürgetésének (csavargatása) hatására, a szervezet oxitocint termel ami méhösszehúzódásokat eredményez, aminek hatására beindulhat a szülés. Ha ez a teszt negatív akkor bekötnek infúziót és folyamatosan növelt dózisban oxitocin juttatnak a szervezetedbe, ami hatására szintén méhösszehúzódások lehetnek-lesznek és szintén megindulhat a szülés. Ez az OPT tesz. Ez az egész kb 2,5 – 3 órán át tart. Az egészet a szokásos borotválás-beöntés elõzi meg, végig rá vagy kötve a Ctg-re, nem tudsz megmozdulni, fáj minden porcikád, éhes vagy (mert éhgyomorral kellett menni) és közben ott szülnek 5-en a másik kórtermekben. (Hangszigetelés luxus) Szóval nekem a 40. héten + 1 nap ez a szülés beindítási dolog nem jött össze, negatív lett!

Szerdán megint Ctg + manuális vizsgálat, a méhszáj még mindig zárt, baba jól van.

Csütörtökön reggel mentem a szokásos vizsgálatokra, amelyek eredménye a „még mindig sehol-semmi”, és mivel csütörtökre mondta, hogy be kell feküdnöm, ezért ott maradtam a klinikán, és anyu utánam hozta az elkészített táskámat. Hozzá kell tennem, hogy lelkileg teljesen a padlón voltam, nem akartam befeküdni, nem éreztem szükségét, jól voltam a baba is jól volt, baromságnak tartottam. Ráadásul a dokim megijesztett azzal, hogy mondta, hogy ha nem fekszem be a baba meghalhat, mert ez már kóros, túlhordás, és õ (a doki) ráadásul szombattól megy szabadságra. Na itt esett le, hogy miért sietteti a szülést. Mert elutazik, és ha nem lesz ott a szülésnél nem kap hálapénzt.
Szóval a pokolba kívántam, de akkor már nem volt visszaút, muszáj volt befeküdnöm.
Aznap este leküldtek a szülészetre. Megint kaptam beöntést, felkötöttek a Ctg-re és este 23 órakor felhelyeztek egy méhszájpuhító tablettát.
Egész éjjel lent voltam a szülõszobában. 1,5 órát rajtam volt a Ctg aztán 1 órát nem, azután megint 1,5 fent azután megint 1 órát nem. Na szerintem, aki már volt állapotos az tudja, hogy ha a Ctg-re van kötve megmozdulni sem tud. Aki volt szülészeten (fronthatáskor) az meg azt is tudja, hogy ott nem lehet aludni.
Na én akkor éjszaka egy fél percet sem tudtam aludni, végighallgattam 8 szülést (úgy ordítottak, mint akit minimum gyilkolnak). Nem állítom, hogy az összes szülõ nõ ordított, de folyamatos sikongatások, jajveszékelések, kiabálások, sírás közepette próbáltam aludni. Nem tudtam és a fáradtságtól, álmosságtól, idegkimerültségtõl végigbõgtem az éjszakát. Ráadásul a szülésznõ állandóan megjegyzéseket tett azért is mert kínomban sírtam, meg azért is mert 3x ki mertem menni pisilni. Na aki volt már terhes azt is tudja, hogy fõleg az utolsó trimeszterben szinte állandóan vizelési inger gyötri az embert. Egyszerûen, muszáj volt kimennem pisilni és kész, erre az a bunkó szülésznõ beszólt. Legszívesebben elküldtem volna melegebb éghajlatra, de nem akartam, hátha pont õ lesz bent amikor szülök, és féltem attól, hogy amilyen szemét, még valahogy bosszút áll.
Na mindegy ennek a tablettás dolognak sem lett semmi eredménye, ezért másnap (pénteken) reggel felmentem a terhespatológiára. Egész nap sírtam. Én olyan szinten meg voltam zuhanva, hogy elképesztõ. Az egyik orvos adott 2 szem Seduxent hátha megnyugszom, de a sírást sem tudtam abbahagyni, és aludni se tudtam egy percet sem.

Szombaton a Ctg még mindig semmilyen összehúzódást nem észlelt, a baba jól érezte bent magát. A manuális vizsgálaton már 1 ujjnyira meg volt nyílva a méhszáj.

Vasárnap reggel 5-kor megint le kellett mennem a szülõszobára, hogy megismételjék az EST, OPT teszteket. Ismét borotválás, beöntés következett. Ekkor már okosabb voltam (szerintem) és így nem járultam hozzá az EST teszthez csak az OPT –hez.
Hogy miért nem? Mert tuti biztos, hogy egy nõgyilkos, hímsoviniszta férfi találta ki a nõk kínzása céljából. Én nekem úgy, de úgy fájt a cicim a keddi bügyürgetéstõl, hogy 3 napig folytak a könnyeim, ha hozzáért a hálóingem (márpedig hozzáértJ), a tusoláskor, ha melegvíz érte ordítani tudtam volna. Úgyhogy úgy döntöttem, hogy ebbe engem még egyszer nem rángatnak bele. Fáj és ráadásul semmi értelme.
Még ma is áldom azt az okos fejemet, hogy nem mentem bele, majd késõbb elmesélem miért.
Szóval az infúzión kapott oxitocintól, még mindig semmi nem történt.

Vasárnap éjjel 22: 30-kor arra ébredtem, hogy görcsöl a hasam és, hogy nagyon kell kakilni J. Kimentem vécére utána visszafeküdtem aludni. Akkor döbbentem rá, hogy ezek már igazi fájások, amikor nem bírtam visszaaludni, mert szabályos idõközönként (4-5 perc) jöttek a görcsök. Nem akartam mindjárt lemenni a szülõszobára (úgy voltam vele, hátha elmúlnakJ) , így hát elmentem, beálltam a tus alá, és folyattam magamra a meleg vizet. Ez némileg csillapította a fájdalmakat. (szerintem hatalmas találmány lehet a vajúdókád. Mindenem odaadtam volna ha vehettem volna egy forró fürdõt!!!!)
Éjfél körül szóltam az ápolónõnek, hogy 1,5 percesek a fájásaim. 2 perc múlva jött az ügyeletes orvos(Emõke), aki megvizsgált és közölte, hogy 2 ujjnyi a méhszáj. Éjfél után fél 1-kor lekísértek a szülõszobára.
A 2 ügyeletes szülésznõ aludt, mert éppen akkor –még- senki sem vajúdott/szült. Szóval én voltam az elsõ, aki aznap bement szülni, és én szültem meg utoljára. (aznap 7-en szültünk)
Azt mondták, sétálgassak a folyosón, lépcsõzzek, hogy gyorsabban táguljak. Én szorgalmasan sétálgattam a klinika emeletein, közben hívtam telefonon anyut, hogy jöjjön, mert szülünk. Az egyik ügyeletes szülésznõ meg hívta az én fogadott szülésznõmet. Akartak szólni az orvosomnak is, de én visszautasítottam, mert nagyon haragudtam rá. Az miatt, mert meg akarta indítani a szülést elõbb, hogy ne akkor szüljek amikor õ szabadságon van. Még jó, hogy nem akkor fogok szülni, amikor õ ráér. Azért azt nem tartom normálisnak, hogy a kismamának kell alkalmazkodnia az orvoshoz. Nem hogy fordítva lenne természetes? Menjen az ilyen orvos? a jó büdös francba.
Na mindegy, úgy voltam vele, hogy az ügyeletes orvos is meg tudja ugyanazt csinálni, mint akihez én eddig jártam, sõt!
Szóval sétálgattam, lépcsõztem folyamatos 1,5 perces fájásokkal azután tusoltam, megint séta-lépcsõ megint tus. (Szerintem a meleg vizes tusolás nagyon jól ellazítja az izmokat, sokkal elviselhetõbbek voltak a fájások a tus alatt, mint egyébként) Amikor megjött a szülésznõm, megint kaptam beöntést (a héten negyedszer) és felkötött a Ctg-re és bekötötte az infúziót (oxitocint nem, csak sima infúziót). Eddig se volt leányálom, de ekkor kezdett olyan igazán pocsék lenn a vajúdás. Ez 2 órakor történt. Szerintem mindenhogy elviselhetõk a méhösszehúzódások, kivéve fekve.
Olyan borzasztó volt, mondtam a szülésznõnek, hogy engem nem érdekel, de vegye le a Ctg-ét, mert nekem sétálnom kell. Az infúziós állványt meg hát ugye lehet tologatni. Azt mondta, hogy a baba érdekében sajna maradnom kell, de megfordulhatok kicsit jobbra, és ha elzsibbadok, akkor kicsit balra. Közben megjött anyu, aki tartotta bennem a lelket. Nem hisztiztem vagy ilyesmi, csak eszméletlenül sajnáltam magam. Reggel 6-kor bekötötték az Edát, mert a doki szerint hosszú lesz ez még…. Akkor még csak 4 cm-re voltam kitágulva. 6:30-kor burkot repesztettek. Az Edát egyszerûen Istenítettem, szerintem nagyon jó. Fõleg ha valakinek hosszú, elhúzódó szülése van. Lehet mellette aludni (mondjuk én nem tudtam) mert teljesen eltûnnek a fájdalmak a hasadból. Viszont megjönnek a derekadba. Nekem a hasam egyáltalán nem fájt, de a farcsontom, meg a derekam annál inkább. Lehet, hogy a sok háton fekvéstõl és nem az Edától!!! Végül is olyan mindegy mitõl, a lényeg, hogy iszonyatosan fájt.
Az Edának viszont van egy mellékhatása, mégpedig az, hogy gyengülhetnek/megszûnhetnek a fájásaid. Na nekem teljesen elmúltak 7 órára, és még mindig csak 5 cm-re voltam kitágulva. A szülésznõ javaslatára elkezdtem bügyürgetni a mellbimbómat, hátha újból lesznek fájások. Lettek! De még milyenek. És csak akkor, ha bügyürgettem. Amint abbahagytam elmúltak. Na itt volt az a pillanat amikor áldottam magam az miatt, hogy vasárnap nem mentem bele az EST-be, mert akkor most hozzá se bírtam volna nyúlni a cicimhez, annyira fájt volna. Szóval én szorgalmasan bügyürgettem a fájások meg jöttek-jöttek.
10 órakor (az ügyeletes doki szerint) ¾ 7 J ujjnyira volt nyitva a méhszáj.
11:15-kor berontott az adjunktus(akkor láttam életemben elõször) a kezébe kapta a szüléstörténeti kórlapomat, leállítatta az Edát és közölte, hogy próbanyomás. Akkor nekem még egyáltalán nem voltak tolófájásaim.
11:20-kor nyomtam elõször és 12:55-re lett meg a baba. Közben minden egyes fájáskor nyomtam. (egy fájás alatt 3x tudtam nyomni) Amit nyomtam egy fájás alatt az a fájásszünetben visszacsúszott. Így szenvedtünk másfél órán keresztül. Én nem értem, hogy miért nem csináltak valamit, egyszerûn nem bírtam kinyomni a babát. Azt mondta az adjunktus, hogy hát akkor elõször megpróbáljuk vákuummal, és ha semmi, akkor császár. Amint ezt meghallottam minden erõmet összeszedve nyomtam, és csak nyomtam, ha volt tolófájásom, ha nem én csak nyomtam. A hasamon feküdt 2 orvos, õk meg a babát nyomták ki belõlem. Míg végül 12:55-kor megszületett a kislányom Boglárka (2980grammal és 49cm-rel)
Mint utóbb kiderült azért nem bírtam kinyomni, mert rövid volt a köldökzsinór és az is a nyaka köré volt tekeredve. Úgy sikerült kinyomnom, hogy rögtön jött a placenta is (kiszakadt a méhfalból) Szegénykém olyan kék volt, mint a szilva, meg sem moccant, fel sem sírt, levegõt sem vett. Azt hittem nem is él! De szerencsére tévedtem. 6,9,10-es Apgart kapott. A kis drágámat viselte meg a legjobban a hosszú kitolási szak. Na mindegy mostmár túl vagyunk rajta, õ is jól van ép egészséges, gyönyörû baba.
A gátvarrás nagyon fájt. A hüvelyfalam végigrepedt, a méhnyak is berepedt meg a gát is- pedig metszették 3 helyen állítólag-. 16 öltéssel varrtak össze, ami iszonyúan fájt, mert egy vadállat volt az adjunktus. Az ügyeletes orvos ( fiatal lány 26-28 év körüli) meg nem mert szólni egy szót sem szegénykém, mert az adjunktus úgy beszélt vele(meg mindenki mással, velem is) mint szódás a lovával. Szóval egy kicsit csalódtam. Nem magában a szülésben, mert azt tudtam, hogy fáj, és fel voltam rá készülve. Az orvosokban csalódtam (kivéve Emõkét). Egyszerûen nem vesznek emberszámba senkit. Ez az adjunktus úgy, de úgy megalázta a szülésznõket, és a másik 2 orvost, aki bent volt a szülésemnél, hogy rossz volt hallgatni is.
A gátvarrás egy órát tartott. Emõke elkezdte és nagyjából be is fejezte, amikor jött az a bizonyos adjunktus, szabályosan félrelökte Emõkét és szinte kitépte a doktornõ által már megvarrt sebekbõl a varratokat, és hozzálátott õ varráshoz (fájdalomcsillapító nélkül). Olyan durván, vadállat módjára varrt össze, hogy állítom jobban fájt, mint a szülés maga.
Utána átsétáltam a megfigyelõbe és kihozták a babámat. Leírhatatlan érzés volt, amikor azt a kicsi testet abba a hatalmas pólyába, a kezembe nyomták, és magamhoz ölelhettem a kislányomat.

A gyermekágyas osztály dolgozóiban is csalódtam. Volt közöttük nagyon rendes és segítõkész ápolónõ, de volt olyan, akinek legszívesebben behúztam volna egyet.
Például nem mutatta meg senki, hogy kell a köldökcsonkot ápolni. Több mint 1 hónapba telt mire úgy – ahogy begyógyult Bogi köldöke. Még a saját védõnõm se mutatta meg!!!
Aztán, a babám besárgult, és ez miatt kék fény alá tették. A „szolis” babák nagyon aluszékonyak. Ahányszor kihozták szopizni, sose lehetett szegénykémbe életet verni, mert aludt, mint a bunda. Így egyáltalán nem szopott. Ráadásul, amikor kihozták, akkor büfizte föl a tápszert. Ezek szerint bent a csecsemõs kórterembe, szabályos idõközönként megtömték az összes babát tápszerrel, függetlenül attól, mikor ébredt fel, mert éhes.
Szóval nem igény szerint hozták ki szopizni (ez engem nagyon bántott), hanem amikor „idõ volt”! Felháborító. És ha nagyritkán sikerült felébresztenem Bogit, és szopizott, akkor pontban „egészkor „ jött az a szemétláda nõvér és szabályosan kikapta karjaimból a babát és vitte vissza a fény alá. Nem igaz, hogy nem maradhatott volna velem még egy 10 percig. Még jó, hogy egyáltalán tudott szopizni, amikor hazaengedtek.
Mivel nem szopizott eleget, egész nap fejtem. Úgy fájt a cicim, hogy az elképesztõ. Egyértelmû, hogy a baba sokkal jobban, alaposabban kiszívja a tejet a cicidbõl, mint ha kifejed.

Hát most már ügyesen szopizik Bogi baba. Szépen növekszik és nagyon élénk kisbaba. Olyan kis értelmes arca van-, remélem nem csak nekem, tûnik úgy - ! Imádom egyszerûen. Olyan gyönyörû.

Jaj, most látom milyen hosszúra nyúlt! Bocsika. Hát ennyi. Nem volt egy leányálom, de minden szenvedést megért, mert csodálatos kisember !
Enikõ

Enikõ,
szerintem érdemes lenne közzétenni a dokid és a kórház nevét. (Bár két tippem is van...)
Kicsi lányodhoz gratulálok, kívánok nektek jó egészséget!
üdv
Zsóka

Enikõ!
Ez valami borzalom amit leírtál. Örülök, hogy ép bõrrel megúsztátok mindketten! Sok tejcsit és jó gészséget kívánok nektek!
Üdv.
Malacka

Sziasztok!

Még új vagyok itt. Kérlek segítsetek nekem.
27 éves vagyok. Tavaly szeptemberben sikerült teherbe esnem, de sajnos novemberben elhalt a kicsi. missed ab. 7.héten Nagyon megviselt az eset, de még mostanában is sírok, ha eszembe jut, vagy eszembe juttatják. Persze túl kell tenni magam, talán ha sikerülne, jobb lenne.

Tudjátok, jobb ha több orvos készenlétben van, hát nekem volt már négy(nem párhuzamosan).
Mindannyian azt mondták, hogy a hormonháztartásom rendben! De képzeljétek el, hogy az 5. doki ezt írta:
"A 7 hetes magzati elhalast minden esetben (csaknem minden esetben) a sargateshormon-termelés elégtelensége okozza, tehát cikluszavar kovetkezménye. Az összes lelete semmit sem ér, mert pont a lényeg maradt rejtve. A stressz ugyanis letiltja a szaporodast, részint az ovuláció, részint a beágyazódás szintjén. Ez az Ön problémája, mely gyógyszerekkel és némi lelki gondozással biztosan gyógyítható."
A lényeg: A ciklusom változó: 35-42 között, tehát evvel van a gond!
A kérdésem hozzátok, akik szültek vagy már több hónaposak: Kérlek benneteket, hogy írjátok meg, hogy a CIKLUSOTOK milyen? Hány napos, pontos-e, stb.?
PL. 1. mindig 28 napra
2. 30-32 között

Elõre is köszi!

Nikie

Nikie!
Válaszoltam a segítsetek topikba. MÉg ha javasolhatok valamit: nem kell ugyanazt sok topikba írni, az egy-két nagyon futó topik (lekérdezed az elmúlt néhány nap termését, látni fogod hol van sok hozzászólás)-ot sokan olvassák, lesz aki válaszol, a többinél viszont legtöbben úgy olvassák, hogy lekeresik hova írtak elõzõ napokban, viszont így mindegyik topik kijön, elég közülük egybe írni ugyanazt. Ez most nem bántás akart lenni, csak egy tanács.
Ildi

Sziasztok!

Csilla! A hideg is kirázott attól amit irtál Próbálok nem gondolni többet erre és senkire akivel ilyen borzalom történt Remélem megérted, 20 hetes kismama vagyok és...

Enikõ!

Rettenetes a születéssztorid! Örülök, hogy a végén minden rendbe jött Enikõ! Nagyon szépen kérlek ird meg a kórházat ahol mindez történt, mert kizárt hogy én ott szüljek, gyûlölném minden egyes percég, ahogyan Te is... Ha nem szeretnéd közzé tenni akkor a profilomban megtalálod a cimemet! Elõre is köszönöm

Zsóka!

Tudom, hogy a tipp az csak tipp, de van alapja! Ezért lehetek kiváncsi? elárulod hogy melyik kórházra tippelsz??? Tudod olyan távoli még a szülés (okt. 4.) de még mindig nem sikerült kórházat választanom...

Ninike!
Mail ment!

puszi mindenkinek
sasha

Sziasztok!
Idemásolom a János kórházas topikból az én szülésemet:


Kedd este fél tizenkettõkor elfolyt a magzatvizem. Ami tök jó. Csak éppen nem voltak fájásaim. Bementünk kb háromnegyed egyre. Két szülésznõ volt bent és egy kismama, aki még szintén jól volt. A szülésznõk nagyon kedvesek voltak. Barátságosak és mindent elmondtak hogy mi hogy van, meg hogy miért. A beöntés egyáltalán nem volt még kellemetlen sem. Borotválás stb. Aztán vártunk, hátha lesznek fájásaim. De nem... Aztán kb fél kettõkor elõkerült egy doki, az ügyeletes természetesen. Aki nagyon kis morc és meglehetõsen fiatal volt. Felvette az adataimat és lelépett gondolom aludni. Azzal hagyott ott, hogy ha reggel hétig nem történik semmi, elkezdi a serkentõt adni. Jó mondtam és lefeküdtem aludni. Mert hogy azt is lehet. Sõt, kifejezetten javasolják, hogy amig tudsz aludj. CTG ment óránként. Semmi. Gyerek alszik. Aztán felkelt a Nap és elõkerült a doki. Mintha kicserélték volna. Türelmesen nagyon segitõkészen mindent elmondva jött, nem tudom milyen idõközönként, de gyakaran. 6-kor kezdték adagolni a serkentõt. Közben volt egy mûszakváltás. A nappalos gárda is nagyon kedves és segitõkész volt.
Úgy vajúdhattam ahogy tetszik, térdelve, állva, fekve, ülve. Ahogy nekem jól esett. Az összepisilt, magzatvizezett, vérzett ágynemût és inget folyamatosan cserélték rajtam. És hagynak békén elfüggönyözve.
Hárman szültünk végül is egyszerre. És nem volt zavaró igazán a szomszédok hangja. Bár egyikünk sem hisztizett, vagy szitkozódott.
Nah aztán mikor már eltûnt az utolsó kis perem is belül, akkor hirtelen odahoztak lámpákat meg ilyesmiket. És nosza, lehetett tolni. A doki végig ott állt és folyamatosan mondta hogy mikor toljak, hogy vegyem a levegõt, és hogy hogy áll a dolog. Az egyik lábamat õ fogta amikor még csak a kezdõ tolások voltak. Nagyon jó volt, hogy ez a doki úgy csinálta a gátmetszést, hogy valóban adott érzéstelenitõt, elõre szólva, hogy a következõ tolásnál fogja adni. Aztán a rákövetkezõnél pedig elkezdi a gátmetszést. De nem ám úgy hogy bevágja a 4 cm-t. Hanem minden tolásnál csak egy picit metszette tovább. Tehát csak annyit vágott bele, amennyi feltétlenül szükséges volt. De ebbõl én semmit nem éreztem, csak hogy könnyebben elfér a pici feje. Tehát ez is jó volt.

11:25-kor megszületett a baba. Odatették a hasamra picit. A gát varrását a doki igen jól érzéstelenitve csinálta meg, és az sem fájt, inkább csak kellemetlen volt. És amikor kész lett gratulált , ami tök jól esett. Amig varrta végig beszélgettünk. Szóval jó hangulat volt.

Sokkal rosszabbra számitottam. Igazából ami a legmarkánsabb érzésem volt a végén, hogy ez volt a fõpróba, és most jön majd a neheze. Szóval nagyon pozitiv emlék maradt az egész.

Ami még naggyon és minden várakozás tefülmúlóan tetszett, az a személyzet volt. A csecsemõsök velünk nagyon segitõkészek és kedvesek voltak. Nyilván nem úgy foglalkoznak a gyerekkel mintha a sajátjuk lenne, de volt olyan is aki a sirósabbját a vállán nyugtatgatta. A nõvérekkel is jól kijöttünk. Szóval tényleg csak jót tudok róluk mondani.

János Kórházban történt ez, május 8.-án. Se szülésznõt se dokit nem fogadtam. Ja és a doki, aki ügyeletesként is túlteljesitette elvárásaimat: Dr Szuromi András.

Pusz.
Zsunya

Enikõ!
Ez HORROR! Az én kislányom hét hónapos múlt, szerencsére én jó kezekben voltam, tökéletes az emberi hozzáállás és szakmailag is profik.
MÁV KÓRHÁZ/DR HARSÁNYI LEHEL
Szerintem is jó lenne, ha közzétennéd a horror színhelyét-had kerülje el mindenki nagyon messze!!!!
Ilyennek a második évezred elején nem szabana megtörténni!
Moncsúr

Sziasztok!
Enikõ nem Budapesten szült!!!
Ágci

Sziasztok!
Nekem mind a négy gyerekem a MÁV-ban született. Az elsõ szörnyû volt, a többi három csodálatos.
A két "kedvenc" szülésem az a kettõ volt, amelyiket szinte végig egyedül éltem meg.
Leírom az utolsót, ez 2000 okt. 21.-én történt. Úgy esett, hogy mire beértünk a kórházba, "leállt" a szülés, de haza már nem engedtek, hanem adtak egy szobát éjszakára. És amikor egyedül maradtam a sötétben, szépen elindult újra a vajúdás. Lehet, hogy perverznek tûnök, de én ezt olyan eufórikus boldogságban csináltam végig, hogy szinte ugrálni lett volna kedvem, ha nem szültem volna éppen...) Csak azon izgultam, nehogy bejöjjön valaki. Mikor éreztem, hogy már nagyon itt az ideje, felhívtam a férjemet mobilon, hogy jöhet vissza ). Aztán fölmentem a szülõszobára, -pedig nem volt nagy kedvem hozzá-, és nem egészen egy óra múlva megszületett Anna. Az ügyeletes orvos (az orvosom külföldön volt)és a szülésznõk, akiket szintén akkor láttam életemben elõször, igazán rendesek és tapintatosak voltak, igazából be se jöttek, csak amikor már tényleg éppen bújt ki a baba. Ja, és szó sem volt vakító fényekrõl, kellemes félhomály volt. A babát azon csupaszon a mellemre tették, a köldökzsinór elvágását se kapkodták el.(A férjem vágta el.)Aztán persze megmérték,(3900g volt),bebugyolálták, de
utána megint szépen magunkra hagytak minket hármunkat pár órára.
Ha arra gondolok, micsoda különbség volt az elsõ és a többi szülésem közt, mindig elfog az indulat. Mert annyira világosan látom ennyi idõ után, hogy milyen csodálatos és felemelõ ez az egész, ha az ember rábízza magát a természetre, ha senki nem "rondít bele" ebbe a gyönyörûségbe.
Nem is tudom, hogy írjam le, hogy érthetõ legyen... Fáj, persze, hogy fáj, de ez jó fájdalom. Érzed, ahogy a baba halad lefelé, és ez mindig erõt ad. Az elsõ szülésemnél kipróbálhattam a "rossz" fájdalmat is, hát az tényleg szörnyû. A bizonytalanság, a félelem, a megfelelni akarás mind-mind a tágulás ellen dolgozik, és megháromszorozza a fájdalmat is.
Na, abbahagyom.
Zsunya, neked ilyen friss babád van? Gratulálok!
Vera

Köszönöm!

Sziasztok!
Mivel Kristóf már 2 hónapos, be kell látnom,
hogy csak a rövidített változatot tudom leírni születése történetérõl.
Ha valamelyik részlet érdekel bárkit, azt külön leírom.
Szóval...
A 30. hétig minden rendben volt a babával az UH-n.
Viszont nálam kialakult egy kis terhességi cukorbetegség.
Vagy mégsem? Ez valójában nem derült ki, mivel minden orvos mást mondott az eredmények alapján. Ez 2 hónapig tartott.
Végsõ kétségbeesésemben fordultam M. Csákány Györgyhöz
(innen a Babanetrõl) és az õ szakértõ véleményét fogadtam el. Hozzá kell tennem, hogy a saját orvosom ettõl persze nem volt túl boldog.
Majd ezek után a 36. heti ultrahangon volt egy kis "történés" (amirõl az Istvános topicban már írtam) lényeg, hogy megállapította az UH-t végzõ doki,
hogy a baba méretei nem felelnek meg a korának. Kb. 2-3 héttel le van maradva és egyébként haránt fekszik.
A doktornõmet a kis súly nem annyira zavarta, inkább a rossz fekvésre összpontosított és azt mondta,
hogy mennyek be másnap és megfordítják a babát. (??!!)
Az elfelejtette mondani, hogy vigyem a cuccomat is mert 1 napot bent kell feküdni.
Másnap szépen bementem reggel 8-ra a szülészetre. Fordításra. És vártam... és vártam...
míg végül 10 körül behívtak, hogy az ügyeletes doki megvizsgál.
Aki a bemutatkozás nélküli és egyébként is durva vizsgálat után minden jóérzés nélkül közölte, hogy ez a gyerek retardált (37. héten 2100 gr) így nem is lehet megfordítani (nem szabad hozzányúlni) és azonnal hívják a doktornõmet, hogy hogyan képzeli...
A doktornõ viharzott és valójában akkor eszmélt rá,
hogy a baba mért méretei valóban nem megfelelõek a korához. Mivel szabadságra ment a következõ nap,
gyorsan kitalálta, hogy befektet a kórházba és így a doktornõ akire rábíz minden nap tudja ellenõrizni az állapotunkat.
Szépen becuccoltam a kiutalt ágyra és felkészültem a következõ 3 heti kórházi tartózkodásra.
Másnap a fõorvos úr (akinek a nevét sajna nem tudom de csak szépeket és jókat tudok mondani róla!)
saját kezûleg megnézett UH-n, és elmondta, hogy tényleg kicsi a baba és úgy néz ki, kevés a magzatvíz is,
úgyhogy mûtétet javasol, lehetõleg hamarost de még megkonzultálják.
És még elküldött néhány vizsgálatra (OCTG )((( )
A hamarostból hamar másnap reggel lett. A doktornõm elhalasztotta az utazását és másnap reggel beszaladt megcsászározni.
Azt mondták, hogy valami baj lehet a méhlepénnyel, a baba nem kap elég táplálékot azért maradt el a fejlõdésben de bízhatok benne, hogy egyébként egészséges. Szerintük idekint jobban fejlõdne. (ez tulajdonképpen bejött, mert idekint 6 hét alatt 3 kilót hízott és 5 centit nõtt. Csak anyatej!)
Jött az altatós doki. Szépen kikérdezett, elbeszélgetett velem a másnapi mûtét miatt. Nagyon készséges volt.
Másnap reggel megkaptam a vidám kis katéteremet (a férjem késõbb a szobában rálépett a kis zacskómra
amit mindenki más ügyesen kerülgetett. He-he!) és a mûtét elõtti infúziómat.
A mûtét alatt nagyon kedvesek voltak velem. Az altatós doki és az aszisztensnõ egyfolytában beszélt hozzám.
Kérdezgették, hogy vagyok, mit érzek, mesélték, hogy mi történik a paravánon túl.
És a lényeg:
2002 07. 18.-án 9 óra 27-kor megszületett a kisfiam.
Simó Kristóf Barna
a méretei: 3115 gr, 53 cm vagyis
TELJESEN MEGFELEL A 37. hétnek! ))
Már amikor a csecsemõs vitte elfelé és a kezével latolgatta a súlyát, már mondta, hogy "van ez vagy 3 kiló".
Én meg elõtte azért imádkoztam, hogy legalább a 2100gr meg legyen.
Éppen csak ellátták a babát és gyorsan odahozták. Odatartották, hogy megpuszilgassam.
Megfogni nem lehetett mert mindkét kezem le volt kötve.
Közben a dokinénim szépen bestoppolt. (Igazán szépen.)
Elvitték megmosdatni és újra visszahozták megmutatni és ott tartották egy picit, hogy beszélhessek hozzá.
Szóval nagyon rendesek voltak. Késõbb amikor már visszavittek a kórterembe, idõvel hozták a babát és levetkõztették(!) úgy tették mellre,
hogy pótolhassák azt az elsõ ölelést ami a mûtét miatt elmaradt.
Minden elismerésem azoké az anyáké akik vállalják, hogy császárral szüljenek.
A mûtét utáni méhösszehúzó infúzió(k) rosszabb mint a vajúdás és a szülés együtt!!
És a csuda vigye el, végig a terhesség alatt olyan kiváncsi voltam, hogy most hogyan fog történni amikor "elkezdõdik".
És ráadásul úgy szerettem volna a babaváró táblázatban én is az 1. helyen lenni, amikor mindenki érted izgul, neked drukkol. Ez most így lett.

Minden jó, ha a vége jó.
Boldog vagyok a gyönyörû gyerekeimmel.

(képzeljétek, ez volt a rövidített változat )
Üdv.
Malacka

Malacka!

Örülök, hogy végül jó lett a vége. Azért ez nem semmi, ennyire elnézni UH-n...., van ezeknek valami msznut engedélyük?

Ildi

Szia Ildi!
Azt ugyan nem tudom, hogy mi az a msznut (gondolom valami vizsga az uh-hoz) de 3 különbözõ doki méricskélte a babát és egybehangzó volt a véleményük. Egyformán tévedtek.
Üdv.
Malacka

Szia Malacka!
Úgy tûnik a dokinénid megérzése lett volna jó, aki "nem vette észre" hogy kicsi a gyerek. A jó nõi dokik már csak ilyenek azt nem veszik észre amit nem kell. Kár hogy beleszóltak. Gratulálok a kisfiadhoz szép neve van.
Vera

Vera!
Valami ilyesmit gondolok én is.
Bár, örülök, hogy a "fordítást" megúsztam. Állítólag pokoli érzés és csak 50%-ban sikeres. Ráadásul kiderült a mûtét közben, hogy egy sövény van a méhemben, azért nem tudott megfordulni a baba. Mi lett volna ha megpróbálják...
Szóval, velünk volt az Isten és Petik doktornõ
Üdv.
Malacka

Malacka!
És te még ezekben bízol? Mit fognak csinálni a következõ gyerekeddel? Megszületik veled félidõsen, mondván retardált és nem életképes? Vagy császároznak egy hónappal elõbb, mert nem akarnak Karácsonykor bejönni? A kezükbe adod a követkzõ kisember életét is?