Sziasztok!
Íme az én történetem. Az elõzményekkel kezdem, mert azok is hozzátartoznak a szüléshez.
2002. 03. 18-ra voltam kiírva. A kiírás napján bementem kontrollra meg Ctg-re. A méhszáj teljesen zárt, kicsit felpuhult volt, a Ctg eredménye jó volt. A baba rendben, még nem akart kijönni. Az orvosom mondta, hogy mivel aznap töltöttem a 40. hetet, ez már túlhordás, és ez kóros állapot. Javasolta, hogy kedden reggel feküdjek be a terhespatológiára. Én közöltem, hogy nem óhajtok befeküdni, mert szerintem egyrészt ez még nem nevezhetõ kórosnak, másrészt nem lakom messze, van autónk, és anyukám bevisz a klinikára, ha bármi van. Beleegyezett nagy nehezen, és abban maradtunk, ha szerdáig semmi, akkor csütörtökön befekszem. Másnapra (keddre) beutalt EST meg OPT vizsgálatra. Másnap reggel a szülészeten kellett jelentkeznem. A kezembe nyomtak egy papírt, ami egy beleegyezõ nyilatkozat volt, hogy hozzájárulok a fent említett 2 vizsgálathoz. Le volt írva, hogy mibõl is áll ez az egész és milyen mellékhatásokkal járhat.
Az EST - emlõstimulációs teszt az OPT – oxitocin provokációs teszt.
Az egész lényege, hogy rádkötik a Ctg-ét, 10 percig csak úgy magába. Azután testápolóval a mellbimbódat kell bügyürgetni 2 percig, majd 2 perc szünet, megint 2 perc bügyür, majd megint 2 perc szünet. És ez így megy kb. 1-1,5 órán keresztül. A lényege az, hogy a mellbimbó bügyürgetésének (csavargatása) hatására, a szervezet oxitocint termel ami méhösszehúzódásokat eredményez, aminek hatására beindulhat a szülés. Ha ez a teszt negatív akkor bekötnek infúziót és folyamatosan növelt dózisban oxitocin juttatnak a szervezetedbe, ami hatására szintén méhösszehúzódások lehetnek-lesznek és szintén megindulhat a szülés. Ez az OPT tesz. Ez az egész kb 2,5 – 3 órán át tart. Az egészet a szokásos borotválás-beöntés elõzi meg, végig rá vagy kötve a Ctg-re, nem tudsz megmozdulni, fáj minden porcikád, éhes vagy (mert éhgyomorral kellett menni) és közben ott szülnek 5-en a másik kórtermekben. (Hangszigetelés luxus) Szóval nekem a 40. héten + 1 nap ez a szülés beindítási dolog nem jött össze, negatív lett!
Szerdán megint Ctg + manuális vizsgálat, a méhszáj még mindig zárt, baba jól van.
Csütörtökön reggel mentem a szokásos vizsgálatokra, amelyek eredménye a „még mindig sehol-semmi”, és mivel csütörtökre mondta, hogy be kell feküdnöm, ezért ott maradtam a klinikán, és anyu utánam hozta az elkészített táskámat. Hozzá kell tennem, hogy lelkileg teljesen a padlón voltam, nem akartam befeküdni, nem éreztem szükségét, jól voltam a baba is jól volt, baromságnak tartottam. Ráadásul a dokim megijesztett azzal, hogy mondta, hogy ha nem fekszem be a baba meghalhat, mert ez már kóros, túlhordás, és õ (a doki) ráadásul szombattól megy szabadságra. Na itt esett le, hogy miért sietteti a szülést. Mert elutazik, és ha nem lesz ott a szülésnél nem kap hálapénzt.
Szóval a pokolba kívántam, de akkor már nem volt visszaút, muszáj volt befeküdnöm.
Aznap este leküldtek a szülészetre. Megint kaptam beöntést, felkötöttek a Ctg-re és este 23 órakor felhelyeztek egy méhszájpuhító tablettát.
Egész éjjel lent voltam a szülõszobában. 1,5 órát rajtam volt a Ctg aztán 1 órát nem, azután megint 1,5 fent azután megint 1 órát nem. Na szerintem, aki már volt állapotos az tudja, hogy ha a Ctg-re van kötve megmozdulni sem tud. Aki volt szülészeten (fronthatáskor) az meg azt is tudja, hogy ott nem lehet aludni.
Na én akkor éjszaka egy fél percet sem tudtam aludni, végighallgattam 8 szülést (úgy ordítottak, mint akit minimum gyilkolnak). Nem állítom, hogy az összes szülõ nõ ordított, de folyamatos sikongatások, jajveszékelések, kiabálások, sírás közepette próbáltam aludni. Nem tudtam és a fáradtságtól, álmosságtól, idegkimerültségtõl végigbõgtem az éjszakát. Ráadásul a szülésznõ állandóan megjegyzéseket tett azért is mert kínomban sírtam, meg azért is mert 3x ki mertem menni pisilni. Na aki volt már terhes azt is tudja, hogy fõleg az utolsó trimeszterben szinte állandóan vizelési inger gyötri az embert. Egyszerûen, muszáj volt kimennem pisilni és kész, erre az a bunkó szülésznõ beszólt. Legszívesebben elküldtem volna melegebb éghajlatra, de nem akartam, hátha pont õ lesz bent amikor szülök, és féltem attól, hogy amilyen szemét, még valahogy bosszút áll.
Na mindegy ennek a tablettás dolognak sem lett semmi eredménye, ezért másnap (pénteken) reggel felmentem a terhespatológiára. Egész nap sírtam. Én olyan szinten meg voltam zuhanva, hogy elképesztõ. Az egyik orvos adott 2 szem Seduxent hátha megnyugszom, de a sírást sem tudtam abbahagyni, és aludni se tudtam egy percet sem.
Szombaton a Ctg még mindig semmilyen összehúzódást nem észlelt, a baba jól érezte bent magát. A manuális vizsgálaton már 1 ujjnyira meg volt nyílva a méhszáj.
Vasárnap reggel 5-kor megint le kellett mennem a szülõszobára, hogy megismételjék az EST, OPT teszteket. Ismét borotválás, beöntés következett. Ekkor már okosabb voltam (szerintem) és így nem járultam hozzá az EST teszthez csak az OPT –hez.
Hogy miért nem? Mert tuti biztos, hogy egy nõgyilkos, hímsoviniszta férfi találta ki a nõk kínzása céljából. Én nekem úgy, de úgy fájt a cicim a keddi bügyürgetéstõl, hogy 3 napig folytak a könnyeim, ha hozzáért a hálóingem (márpedig hozzáértJ), a tusoláskor, ha melegvíz érte ordítani tudtam volna. Úgyhogy úgy döntöttem, hogy ebbe engem még egyszer nem rángatnak bele. Fáj és ráadásul semmi értelme.
Még ma is áldom azt az okos fejemet, hogy nem mentem bele, majd késõbb elmesélem miért.
Szóval az infúzión kapott oxitocintól, még mindig semmi nem történt.
Vasárnap éjjel 22: 30-kor arra ébredtem, hogy görcsöl a hasam és, hogy nagyon kell kakilni J. Kimentem vécére utána visszafeküdtem aludni. Akkor döbbentem rá, hogy ezek már igazi fájások, amikor nem bírtam visszaaludni, mert szabályos idõközönként (4-5 perc) jöttek a görcsök. Nem akartam mindjárt lemenni a szülõszobára (úgy voltam vele, hátha elmúlnakJ) , így hát elmentem, beálltam a tus alá, és folyattam magamra a meleg vizet. Ez némileg csillapította a fájdalmakat. (szerintem hatalmas találmány lehet a vajúdókád. Mindenem odaadtam volna ha vehettem volna egy forró fürdõt!!!!)
Éjfél körül szóltam az ápolónõnek, hogy 1,5 percesek a fájásaim. 2 perc múlva jött az ügyeletes orvos(Emõke), aki megvizsgált és közölte, hogy 2 ujjnyi a méhszáj. Éjfél után fél 1-kor lekísértek a szülõszobára.
A 2 ügyeletes szülésznõ aludt, mert éppen akkor –még- senki sem vajúdott/szült. Szóval én voltam az elsõ, aki aznap bement szülni, és én szültem meg utoljára. (aznap 7-en szültünk)
Azt mondták, sétálgassak a folyosón, lépcsõzzek, hogy gyorsabban táguljak. Én szorgalmasan sétálgattam a klinika emeletein, közben hívtam telefonon anyut, hogy jöjjön, mert szülünk. Az egyik ügyeletes szülésznõ meg hívta az én fogadott szülésznõmet. Akartak szólni az orvosomnak is, de én visszautasítottam, mert nagyon haragudtam rá. Az miatt, mert meg akarta indítani a szülést elõbb, hogy ne akkor szüljek amikor õ szabadságon van. Még jó, hogy nem akkor fogok szülni, amikor õ ráér. Azért azt nem tartom normálisnak, hogy a kismamának kell alkalmazkodnia az orvoshoz. Nem hogy fordítva lenne természetes? Menjen az ilyen orvos? a jó büdös francba.
Na mindegy, úgy voltam vele, hogy az ügyeletes orvos is meg tudja ugyanazt csinálni, mint akihez én eddig jártam, sõt!
Szóval sétálgattam, lépcsõztem folyamatos 1,5 perces fájásokkal azután tusoltam, megint séta-lépcsõ megint tus. (Szerintem a meleg vizes tusolás nagyon jól ellazítja az izmokat, sokkal elviselhetõbbek voltak a fájások a tus alatt, mint egyébként) Amikor megjött a szülésznõm, megint kaptam beöntést (a héten negyedszer) és felkötött a Ctg-re és bekötötte az infúziót (oxitocint nem, csak sima infúziót). Eddig se volt leányálom, de ekkor kezdett olyan igazán pocsék lenn a vajúdás. Ez 2 órakor történt. Szerintem mindenhogy elviselhetõk a méhösszehúzódások, kivéve fekve.
Olyan borzasztó volt, mondtam a szülésznõnek, hogy engem nem érdekel, de vegye le a Ctg-ét, mert nekem sétálnom kell. Az infúziós állványt meg hát ugye lehet tologatni. Azt mondta, hogy a baba érdekében sajna maradnom kell, de megfordulhatok kicsit jobbra, és ha elzsibbadok, akkor kicsit balra. Közben megjött anyu, aki tartotta bennem a lelket. Nem hisztiztem vagy ilyesmi, csak eszméletlenül sajnáltam magam. Reggel 6-kor bekötötték az Edát, mert a doki szerint hosszú lesz ez még…. Akkor még csak 4 cm-re voltam kitágulva. 6:30-kor burkot repesztettek. Az Edát egyszerûen Istenítettem, szerintem nagyon jó. Fõleg ha valakinek hosszú, elhúzódó szülése van. Lehet mellette aludni (mondjuk én nem tudtam) mert teljesen eltûnnek a fájdalmak a hasadból. Viszont megjönnek a derekadba. Nekem a hasam egyáltalán nem fájt, de a farcsontom, meg a derekam annál inkább. Lehet, hogy a sok háton fekvéstõl és nem az Edától!!! Végül is olyan mindegy mitõl, a lényeg, hogy iszonyatosan fájt.
Az Edának viszont van egy mellékhatása, mégpedig az, hogy gyengülhetnek/megszûnhetnek a fájásaid. Na nekem teljesen elmúltak 7 órára, és még mindig csak 5 cm-re voltam kitágulva. A szülésznõ javaslatára elkezdtem bügyürgetni a mellbimbómat, hátha újból lesznek fájások. Lettek! De még milyenek. És csak akkor, ha bügyürgettem. Amint abbahagytam elmúltak. Na itt volt az a pillanat amikor áldottam magam az miatt, hogy vasárnap nem mentem bele az EST-be, mert akkor most hozzá se bírtam volna nyúlni a cicimhez, annyira fájt volna. Szóval én szorgalmasan bügyürgettem a fájások meg jöttek-jöttek.
10 órakor (az ügyeletes doki szerint) ¾ 7 J ujjnyira volt nyitva a méhszáj.
11:15-kor berontott az adjunktus(akkor láttam életemben elõször) a kezébe kapta a szüléstörténeti kórlapomat, leállítatta az Edát és közölte, hogy próbanyomás. Akkor nekem még egyáltalán nem voltak tolófájásaim.
11:20-kor nyomtam elõször és 12:55-re lett meg a baba. Közben minden egyes fájáskor nyomtam. (egy fájás alatt 3x tudtam nyomni) Amit nyomtam egy fájás alatt az a fájásszünetben visszacsúszott. Így szenvedtünk másfél órán keresztül. Én nem értem, hogy miért nem csináltak valamit, egyszerûn nem bírtam kinyomni a babát. Azt mondta az adjunktus, hogy hát akkor elõször megpróbáljuk vákuummal, és ha semmi, akkor császár. Amint ezt meghallottam minden erõmet összeszedve nyomtam, és csak nyomtam, ha volt tolófájásom, ha nem én csak nyomtam. A hasamon feküdt 2 orvos, õk meg a babát nyomták ki belõlem. Míg végül 12:55-kor megszületett a kislányom Boglárka (2980grammal és 49cm-rel)
Mint utóbb kiderült azért nem bírtam kinyomni, mert rövid volt a köldökzsinór és az is a nyaka köré volt tekeredve. Úgy sikerült kinyomnom, hogy rögtön jött a placenta is (kiszakadt a méhfalból) Szegénykém olyan kék volt, mint a szilva, meg sem moccant, fel sem sírt, levegõt sem vett. Azt hittem nem is él! De szerencsére tévedtem. 6,9,10-es Apgart kapott. A kis drágámat viselte meg a legjobban a hosszú kitolási szak. Na mindegy mostmár túl vagyunk rajta, õ is jól van ép egészséges, gyönyörû baba.
A gátvarrás nagyon fájt. A hüvelyfalam végigrepedt, a méhnyak is berepedt meg a gát is- pedig metszették 3 helyen állítólag-. 16 öltéssel varrtak össze, ami iszonyúan fájt, mert egy vadállat volt az adjunktus. Az ügyeletes orvos ( fiatal lány 26-28 év körüli) meg nem mert szólni egy szót sem szegénykém, mert az adjunktus úgy beszélt vele(meg mindenki mással, velem is) mint szódás a lovával. Szóval egy kicsit csalódtam. Nem magában a szülésben, mert azt tudtam, hogy fáj, és fel voltam rá készülve. Az orvosokban csalódtam (kivéve Emõkét). Egyszerûen nem vesznek emberszámba senkit. Ez az adjunktus úgy, de úgy megalázta a szülésznõket, és a másik 2 orvost, aki bent volt a szülésemnél, hogy rossz volt hallgatni is.
A gátvarrás egy órát tartott. Emõke elkezdte és nagyjából be is fejezte, amikor jött az a bizonyos adjunktus, szabályosan félrelökte Emõkét és szinte kitépte a doktornõ által már megvarrt sebekbõl a varratokat, és hozzálátott õ varráshoz (fájdalomcsillapító nélkül). Olyan durván, vadállat módjára varrt össze, hogy állítom jobban fájt, mint a szülés maga.
Utána átsétáltam a megfigyelõbe és kihozták a babámat. Leírhatatlan érzés volt, amikor azt a kicsi testet abba a hatalmas pólyába, a kezembe nyomták, és magamhoz ölelhettem a kislányomat.
A gyermekágyas osztály dolgozóiban is csalódtam. Volt közöttük nagyon rendes és segítõkész ápolónõ, de volt olyan, akinek legszívesebben behúztam volna egyet.
Például nem mutatta meg senki, hogy kell a köldökcsonkot ápolni. Több mint 1 hónapba telt mire úgy – ahogy begyógyult Bogi köldöke. Még a saját védõnõm se mutatta meg!!!
Aztán, a babám besárgult, és ez miatt kék fény alá tették. A „szolis” babák nagyon aluszékonyak. Ahányszor kihozták szopizni, sose lehetett szegénykémbe életet verni, mert aludt, mint a bunda. Így egyáltalán nem szopott. Ráadásul, amikor kihozták, akkor büfizte föl a tápszert. Ezek szerint bent a csecsemõs kórterembe, szabályos idõközönként megtömték az összes babát tápszerrel, függetlenül attól, mikor ébredt fel, mert éhes.
Szóval nem igény szerint hozták ki szopizni (ez engem nagyon bántott), hanem amikor „idõ volt”! Felháborító. És ha nagyritkán sikerült felébresztenem Bogit, és szopizott, akkor pontban „egészkor „ jött az a szemétláda nõvér és szabályosan kikapta karjaimból a babát és vitte vissza a fény alá. Nem igaz, hogy nem maradhatott volna velem még egy 10 percig. Még jó, hogy egyáltalán tudott szopizni, amikor hazaengedtek.
Mivel nem szopizott eleget, egész nap fejtem. Úgy fájt a cicim, hogy az elképesztõ. Egyértelmû, hogy a baba sokkal jobban, alaposabban kiszívja a tejet a cicidbõl, mint ha kifejed.
Hát most már ügyesen szopizik Bogi baba. Szépen növekszik és nagyon élénk kisbaba. Olyan kis értelmes arca van-, remélem nem csak nekem, tûnik úgy
- ! Imádom egyszerûen. Olyan gyönyörû.
Jaj, most látom milyen hosszúra nyúlt! Bocsika. Hát ennyi. Nem volt egy leányálom, de minden szenvedést megért, mert csodálatos kisember
!
Enikõ