Sziasztok!
Szégyenlem magama!!!! Bocsi!
Balázs napra utólag is nagyon boldogat kívánok mindenkinek! Nehari!
Ez itt átugorható szappanopera! Üzik nektek utána!
Köszi a bíztatást, de Emberem sajnos túl korán jött haza, így már ebből sejteni lehetett mi a történet vége. (?)
Röviden, de remélem érthetően a következők történtek. Vigyázat! Tömörítve is írtó hosszú!
Emberem öccse egyszercsak összebútorozott egy 28 éves lánykával. Magyar, de román. Éldegéltek, nem túl jól, mert nem maradt meg a kezükben a pénz, de elvoltak. Némi tikolódzás után kapcsolatuk kb 8. hónapjában bejelentették babát várnak. bejelentették, mert már nagyon gyanus volt. Akkor volt kb. 8 hetes. Egy hétre rá nálunk is befutott a zebra.
Készülődés mindenki részéről, hiszen nekik szükségük volt segítségre. nekünk jó ha van, de nem életbevágó.
Októberben a lány eltűnt. Mint kiderült csúnyán összevesztek, ezután elment a lány, és nem tudtunk róla napokig semmit.
Kb 10 nap múlva egy sms, hogy ne is keresse a srác, nem a kar már semmit, a problémáikat megoldja. Pár nap múlva újabb üzenet, a baba elment. Állítólag nyakára tekeredett a köldökzsinór. Akkor lehetett olyan 20 hetes.
Még mindig nem tudtuk hol van egyáltalán, jól van-e, stb.
Engem megrázott nagyon a dolog. Főleg mert úgy éreztem, nem vigyázott a babájára, sőt még lehet, hogy szándékosság is volt a dologban, ugyanaz lett volna a védőnőnk és tőlem kérdezte mi a helyzet, napokig rémálmaim voltak arról, hogy a mi babánkkal is baj lesz. Rettegtetm a huszadik héttől.
lassan lenyugodtak a kedélyek. Srác utánament a lánynak, mert kiderítette, hogy hazament Romániába. megbeszélték a dolgokat, tényleg elment a baba.
Most úgy áll a helyzet, a lány visszatér. rendezték maguk között a dolgokat.
Én annyit kértem, a lány egy ideig se az én, sem Olivér közelébe ne menjen, mert nekem idő kell ezt feldolgozni. Engem megrázott ez a történet annyira, hogy halálosan idegesítene, ha Olivér közelében lenne. Nevezhetjük ezt kismamás hisztinek, bárminek, de akkor is. Ne az én gyerekemen vígasztalódjon, főleg mert tudom, hogy minket szülőket le se sz@rnak, csak ha pénz kell.
Innen indul Anyóspajti.
Mi az hogy én ilyet kérek, miért akarom szétszakítani a fiait, mit ártott nekem az a lány.
Különben is, hogy merem én azt megszabni, ki mehet hozzá és ki nem (mivel egy héten két fix napon nála volt Olivér, így akkor azokon a napokon ne engedje be a fiát, ha ott a lány is?).
Magyaráztam a magamét. Azt is megmondtam, hogy ha ezt ők nem értik meg, akkor ne vigye át magához a gyereket, így nem kell kizárnia a fiát, aki ezek szerint megint tekintettel van a körülötte élők érzéseire (se).
Ezek után jött a többi, ami már kabálásban végződött köztem és a Nagyi között, mert amikor már azt hozta fel, hogy amikor szülés közben én azt kiabáltam neki, hogy "üljön le", és még a nővér is rákérdezett, hogy az anyám-e, akkor elpukkant a fejem. Mivel azt már nem említette, hogy a nagy ölelegetésével úgy betakart a szülőágyon, hogy semmi levegőt nem kaptam, így némi okom volt, hiszen a nem kapok levegőt nem volt elég egyértelmű neki!
aztán még volt ám ragozva a történet alaposan! Olyan dolgokat hozott fel, amiket szászor megbeszéltünk, de ezek szerint neki nem volt elég. Ezek közé tartozott, hogy ugyan hagy mondjam már meg én, hányszor megy a gyerekem sétálni egy nap és társai.
Megkaptam még azt is, hogy önző vagyok, amit aztán szintén nem igen mondhatna rám, ha tudná.... de el sem mondom, mert azt hiszem nem nekem kell védenem magam, ráadásul úgyis mindegy.
Ezek után hazajöttünk. Remegtem az idegtől, ledobtam pár nap alatt másfél kilót, de végül mégis én húztam a "rövidebbet" nem tudtam kikerülni egy utolsó találkozást. Valamiért át kellett jönnie, és bármennyire is igyekeztem a nagy nap kimenekülni a saját házunkból nem jött be, mert másnap jött. Én csendesen lapítottam gyerekemmel az emeleten, de csöngettek, így én marha lementem. Ugyanis sosem szokott csöngetni, csak ha nincs kulcsa, akkor pedig csak be kellett volna engedni. Nézem, sehol senki, már épp felocsudtam, de kopogtak az ajtón. Hát mégis találkozunk. Kiszóltam hogy zárva, bedugtam a kulcsom, ne molyoljon annyit, kinyitottam, odaadtam amiért jött, viszontlátásra köszöntem és becsuktam az ajtót.
És képzeljétek!
Azt mondta Emberemnek telefonon, hogy én nem nyitottam ki neki a kaput, amit köztudottan télen kulccsal kell zárni, tehát én bentről nem is tudtam volna nyitni, majd hogy csak azt mondtam "zárva" a bejárati ajtónál és nem nyitottam ki neki (ha legalább be tudta volna dugni a kulcsot kívülről, akkor én nem tudtam volna a magamét belülről, de mindegy), és csak slusszőpoénnak épp említette, hogy azt mondtam viszlát.
Szombaton Emberem átment, hogy ugyan árulja mán el mi baja, mert nem érti. Összevesztek, nem is annyira miattam, mint maguk miatt. Miattam nem jött volna úgy haza, hogy most ment az anyjához utoljára. Sajnos a mamája mindeneken keresztül védi azt a fiát, aki lássuk be csak azért látogatja, és olyan sűrűn ahogy, mert pénz kell neki. Egyébként le se... Ennek ellenére őt védi, az ő kapcsolatát és asszonkáját erllenünkben, akik azért igyekeztek feldobni a kis életét. Merthogy rosszul is lát, a kezével sem érez sokat, járni sem tud rendesen, tehát ha nem adunk neki "feladatot" megőrül, mert nem tudja elfoglalni magát.
Szegény még most is azzal fenyegetőzött, hogy na majd meglátjuk, ha majd nem főz...
És ha tudná, hányszor főzettünk vele azért, mert olyan erőszakos volt, vagy mert legyen neki jó. Mivel ha túl sokáig főztem egyhuzamban a családomnak, akkor mindig megjelent valami kis izével, hogy én ilyet úgysem főzök, a fia meg úgy szereti. Stb
Tehát most sikeresen elmarta magától a fiát és ezáltel az unokáját, mert hogy én nem adom át neki, mert decemberig nagy ívben kerüljön el engem az egy dolog. De azt nem tiltottam, hogy a fia és vele az unokája menjen. Ám mégis így lett.
Azért remélem ezt is az én nyakamba varja, mint a fiai rossz viszonyát, amit részben maga okozott azzal, hogy soha nem hagyta, hogy ők egymásközt megoldják, mindig közéjük állt közvetítőnek. Ez lett a vége.
Igyekeztem rövid lenni, de ennél tömörítettebb verzióban érthetetlen, ha épp most talán nem is az.