Katus,
te kérdezted feljebb, hogy félek-e a szüléstől... Hát, igen tartok tőle, hogy így fejezzem ki magam. És igen, én is be vagyok sz...a!
Fent ki is fejtettem...
Van egy bátyám, de nem igazán tartjuk a kapcsolatot. Egy ideig itt élt velünk )jó pár éve), megnősült, elköltözött, elvált, újranősült. Ami még nem is lenne gond, de egy nála tíz évvel idősebb nőt vett el, három gyerekkel (megismerkedéskor voltak 18, 16 évesek, a pici 3 hónapos), és mióta őt ismeri, elindult lefelé a lejtőn. A nő hirdetést adott fel, hogy ismerkedne. Az élettársa kitette, mert hogy nem is biztos, hogy övé a gyerek, és addig szüleihez költözött. És aki egy három hónapos gyerekkel hirdetést ad fel, azt tuti azért teszi, hogy eltartassa magukat. És tesómat sikerült bepaliznia. Erről persze ő is tehet. Még eddig sem lenne hatalmas gond, mert ilyen mással is előfordul, de a lejtő alatt azt értettem, hogy ismerkedésük óta adósságból adósságba keverednek. Bátyámnak volt egy jól fizető munkahelye, kocsija. Most tartozások hegye (telefonszámla, személyi kölcsön, stb.), a kocsik egymást váltják, mert a havikat nem tudják fizetni, de azért újra és újra belevágnak egy másikba. És a legnagyobb gond ott volt, hogy elkezdtek jönni a fizetési, később a bírósági felszólítások erre a címre, ahol mi is lakunk. Hiszen ketten voltunk a tulajdonosai a háznak, ahol mi és szüleim most élünk. Ha elcseszi az életét, tegye. De ne azzal az ingatlannal próbálja meg fedezni magát, ahol a családja is él! Szüleim felépülték ezt a házat nekünk, a nevünkre íratták, nem volt rajt se jelzálog, se semmi. A miénk volt és kész. És azért, hogy legalább ezt a házat ne kockáztassa, úgy döntöttünk (szüleim és én), hogy megveszem az ő részét is, és ezután köze nem lesz a házhoz. A saját életét elcseszte, a miénket nem fogja. Mert jöttek már olyan levelek is, hogy ha nem fizet, megnézik milyen ingatlan van a nevén és... Így felvettünk 5 milliót, kifizettük, és ezzel együtt belevágtunk egy húsz éves törlesztésbe, havi 40.000-es részletekkel. Igaz, így megterhelték a házat jelzáloggal is, ami eddig nem volt rajt, de lagalább magunknak fizetjük, nem pedig ismeretlen bankoknak, ismeretlen tartozások miatt. Mert már nem kis összegekről volt szó. Nekik tulajdonképpen az volt a fontos, hogy a kezükbe kapjanak 5 milliót és elkölthessék. Meg is tették. Vettek egy romos házat Ivánban 3 millióért, a többit pedig elköltötték. Nem ám a korábbi adósságokat rendezték! Plazma TV, kocsi, dig. videokamera, dvd, sarokkád, egyebek...
Most ott tartanak, hogy az a ház sem jó, a pénzük is elfogyott, és épp Svédország szerepel a terveik között, mert egyik szomszédjuk is odakészül, mert hogy ott mennyi lehetőség van! Ja, korábban Kanada volt az úticél, de lett belőle Svédország!
Szóval felkerekednek és belevágnak a nagy semmibe... Itthon, ha elfogyott a pénzük, könnyen jött kérni anyuékhoz (sajnos néha még most is adnak valamennyit), de ott kint, nem tudom mi lesz... Apu Ausztriában dolgozik egy pékségben. Bátyámék egy korábbi kocsijánál ők (szüleim) vállalták a kezességet, amit már nagyon megbántak. De ez még nagyon az elején volt, nem gondolták, hogy ilyen rosszul sülnek majd el a dolgok. A kocsit nem tudták fizetni, a banknak viszont kellet a pénz... Így szüleim Ausztriában vettek fel kölcsönt (kint valamivel jobbak voltak a fiz. feltételek), amit egy évig apu fizetéséből vontak le. Ez lassan letelik. De ugye nem volt mindegy, hogy egy évig havi 200 Euroval kevesebbet tudott hazahozni... Bátyám felesége azóta sem dolgozik, pedig a gyes már rég lejárt, mert hogy állómunkát nem tud végezni, mert fáj a lába, ülőmunkánál pedig a dereka. Szóval büdös a munka na, ez van.
Hogy bátyám megbánta-e már mindezt, nem tudom. Ha így lenne, sem ismerné be. A pici gyereket a nevére is vette...
De nekünk már nyugodtabb az életünk, van egy kétlakásos, pár éves házunk, szüleim itt élnek a közelben, és a kiadások ellenére elmondhatom, hogy jól élünk. Megvan mindenünk, nem hiányzik semmi. Lehet, hogy megtehetném, de nekem nem hiányzik a plazma TV, jó a 70 cm-res is. Elférek egy sima kádban is, nem kell, hogy sarok legyen. Kamerát még nem tudnánk használni, mert még nincs mire. Jön a baba, ha már mászik, játszik, produkálja magát, akkor is vehetünk egyet. Most másra kell, más a fontosabb. Én a magam 24 évemmel éretteb gondolkodásúnak érzem magam, mint a bátyám a 29 évével.
Bocsi, hogy hosszúra nyúlt és hogy panaszkodtam magam, de ha csak annyit írok, hogy nem tartjuk a kapcsolatot, az sokat nem árul el. Inkább leírtam mindent, mert összetetteb dologról volt szó.
De én már túlvagyok rajt, szüleimnek azért még nem mindegy. De ez az unoka talán eltereli valamennyire a gondolataikat!