Sziasztok!
Dóri, szerintem MINDEN gyerek más, és csakis az anyukája találhatja el, és csakis sok próbálkozás után, hogy mi jó az ő babájának.
Nagyobbik babámnál nekem csak az jött be, ha cicin elaludt, és csak az. De az nagyon, mert 6 hetes korától szinte teljesen végigaludta az éjszakát, 1 éves kora óta 10-12 órát alszik egyfolytában.
A kisebbik (most 2,5 hós) egyáltalán nem alszik el a cicin, őt kézben elringatom, leteszem, és kész, reggel randi.
Az tény azért, hogy néha hagyni kell a sírást, mert ezek a kis drágák egyszemélyben mini terroristák is, és kicsinálják az embert
(én a du-i alváskor csak leteszem őket a kiságyba, aztán megy a móka).
Kedves Bóbi!
Ez nagyon jó, hogy beindul a tejed.. kitartás.
Drága Adri!
Én Levit az elején többször felkeltettem! Tartsd ébren valahogy nappal! Volt olyan, hogy egész du. és este aludt, úgy 3-tól.. tök kivoltam, mondom nem lesz itt éjjel alvás! És nem tudtam felkelteni. Erre este 9-kor (csak erős idegzetűeknek!) elvittem az alvó gyermeket fürdeni. Minden áron vissza akartam fordítani, hogy melyik az éjszaka, melyik a nappal.
És végül egy vers "lelki vígaszul"
Szabó Lõrinc - LÓCI ÓRIÁS LESZ
Veszekedtem a kisfiammal,
mint törpével egy óriás:
- Lóci, ne kalapáld a bútort!
Lóci, hová mégy, mit csinálsz?
Jössz le rögtön a gázrezsóról?
Ide az ollót! Nem szabad!
Rettenetes, megint ledobtad
az erkélyrõl a mozsarat!
Hiába szidtam, fenyegettem,
nem is hederített reám;
lépcsõnek használta a könyves
polcokat egész délután,
a kaktusz bimbait lenyírta,
és felboncolta a babát.
Most nagyobb vagyok, mint te! - mondta
s az asztal tetejére állt.
Nem birtam vele, tönkrenyúzott,
de azért tetszett a kicsi,
s végül, hogy megrakni ne kelljen,
leültem hozzá játszani.
Leguggoltam s az óriásból
negyedórára törpe lett.
(Mi lenne, gondoltam, ha mindig
lent volnál, ahol a gyerek?)
És ahogy én lekuporodtam,
úgy kelt fel rögtön a világ:
tornyok jártak-keltek köröttem,
és minden láb volt, csupa láb,
és megnõtt a magas, a messze,
és csak a padló volt enyém,
mint nyomorult kis rab mozogtam
a szoba börtönfenekén.
És ijesztõ volt odalentrõl,
hogy olyan nagyok a nagyok,
hogy mindent tudnak és erõsek,
s én gyönge és kicsi vagyok.
Minden lenézett, megalázott,
és hórihorgas vágy emelt
- föl! föl! - mint az elsõ hajóst, ki
az egek felé szárnyra kelt.
És lassan elfutott a méreg,
hogy mégse szállok, nem növök;
feszengtem, mint kis, észre sem vett
bomba a nagy falak között;
tenni akartam, bosszut állni,
megmutatni, hogy mit tudok.
Negyedóra - és már gyülöltem
mindenkit, aki elnyomott.
Gyülöltem, óh hogy meggyülöltem!...
És akkor, zsupsz, egy pillanat:
Lóci lerántotta az abroszt
s már iszkolt, tudva, hogy kikap.
Felugrottam: Te kölyök! - Aztán:
No, ne félj, - mondtam csendesen.
S magasra emeltem szegénykét,
hogy nagy, hogy óriás legyen.
Oly drága ez a vers.
Puszi mindnekinek
Fruzsi