Új privát üzeneted érkezett!

a wassermann az a tpha, a beutaló első lapján van. ezzel anno én is szívtam Kép csináltasd meg mindenképp, mert kell terhesség alatti negatív lelet!
png
 
 


Sziasztok!

Köszönöm a gratulációkat. Kép

Úgy látszik történt egy kis félreértés. Kép Sajnos nem az IKEA szobában voltam, mert foglalt volt, ezért mentem a nemfizetős 3 ágyasba, amiben szerencsére bent volt a fürdő. Ahogy benéztem az IKEA-sba, ott az ágyak sokkal közelebb voltak a földhöz, mint a normál kórháziak.

Fél hatkor jönnek fülhőmérőzni, és 6-tól lehet menni a babákért, majd 7.30-kor vissza kell őket vinni, mert vizitel a gyerekorvos. Utána pedig a csecsemős nővér tolja ki a gyerekeket a szülőknek. Szombaton nem volt hajnali keltés, hőmérőzés sem volt, viszont másfél órás vizit volt a babáknál.

A kaja iszonyat. A reggeli/vacsi: 1 szelet kenyér, egy kicsi vaj és 2 szelet felvágott. Az ebéd egy kicsi leves és egy nem túl jóízű második fogás. Pl. hideg bolognai spagetti, aminek se íze, se bűze. Szóval jó, ha a család tud hozni kaját.

Az őrzőben a mellettem lévő lánynak végig ott maradt az anyukája. Amikor elment a családom, akkor ő segített inni, mert csak szívószállal ihattam, akkor is oldalra hajtott fejjel. Azt hittem néha, hogy megfulladok.
Az első mozgás másnap reggel 8-9 körül volt, amikor jött a nővér, felöltöztetett és megsétáltatott a kórteremben. Kicsit szédültem, és marhára fájt a sebem. Akkor letoltak a kórterembe és a párom betolta hozzám a kicsit.

A fájások nem voltak vészesek, és csak 6 percenként jöttek. A baj az volt, hogy még órák múlva is csak szűk 1 ujjnyira tágultam. Pedig kaptam tágító tablettát. A méhösszehúzódásokkor viszont a kicsi nem kapott oxigént, ezért döntöttek a császár mellett. Lehet, ha nem meszesedik ennyire a lepényem, akkor megszülhettem volna simán. De nem akartunk kockáztatni.
Nem hiszem, hogy annyira számítana, hogy az anyukád császárral szült, vagy igen? Dokid mit mondott?

A műtét alatt nem kérdezgettem, hogy éppen hol tartanak, de tényleg 45 perc alatt készen voltunk. Nem tudom, hogy hogyan zajlott a varrás, akkor már elkezdődött a remegés, és attól tartottam, nehogy ez gond legyen. A dokim meg bent volt elég korán, tudott felügyelni rám. A műtét alatt több doki volt bent, pl. Molnár dokit ismertem fel a maszk alatt. De nem beszéltek hozzám, ha valamit kérdezni akartam, akkor az egyik anesztes lánytól kérdeztem, aki mögöttem állt.
A műtő a másodikon van és az őrző is. És tényleg 24 órán keresztül nem mozdulhattam, különben várható lett volna a kínzó fejfájás.

A beöntést az ügyeletes doki vizsgálata után kaptam. Jó sok vizet lötyögtetnek az emberbe, utána pedig tartani kell 2-3 percig, és csak utána lehet elmenni a WC-re. Szerencsére nem kellett elhagyni a szülőszobát, elég kulturált a mellékhelyisége.

Nóri, kérdezz nyugodtan. Kép

Timi, tündéri ez a Bala fiú! A szoptatással szerencsére nincs gond, eszik rendesen a tündérke. Az zavar kicsit, hogy még nem tudok vele túl sokat foglalkozni, mert alszik és eszik. Alig várom, hogy kicsit idősebb legyen és lehessen vele játszani. Kép
A fekvés tényleg szörnyű volt, viszont nálunk nem erőltették annyira a forgolódást. Akkor volt kicsit kényelmesebb, amikor felhúztam a két térdemet. Próbáltam fordulni is, de annyira fájt a sebem, hogy inkább nem erőltettem. Viszont jobban kikészített, hogy egész nap nem ettem semmit. Gondolom ezért is szédültem kicsit másnap reggel.
Ami még megijesztett, hogy a szomszéd ágyon egy másodszorra operált lány feküdt, és azt mondták, hogy ilyenkor az összehúzódások, fájások is sokkal erősebbek, mint az elsőnél. Pedig az sem volt semmi. Kicsit félek nekivágni majd a másodiknak.

Remélem, legközelebb már tudok fényképet is csatolni.

Lányok, vigyázzatok magatokra ebben a pocsék, esős időben! A többieknek pedig jó babázást!

Puszi
rio
 
 


Rio, neked ugye a Lintner volt a dokid? Milyen volt, nyugtatgatott? Ezek szerint bent volt már mire te bementél? Azért kérdezem, mert én is nála fogok szülni.

Ezek szerint az örzőben ott lehet lenni valakinek végig? És inni lehet közben? Aludni is esetleg?

Mit adtak addig enni a babának amíg nem tolta be a férjed hozzád? Cukros vizet?

Még azt szeretném kérdezni, hogy a műtét után oxytocin injekciót kaptál vagy - most nem jut az eszembe - valami cseppeket az összehúzódások segítésére? Állítólag a cseppek iszonyú görcsöket okoznak.

köszi, judy

KépKép
judy1
 
 

 
 

Kismamaruha adás-vétele Kép
Kismamaruhákat bizományba átveszek belvárosi nőiruha üzletembe!
LÁTOMÁS, VII. Kerület., Dohány utca 20., az Astoriánál.
Nyitva: H-P 12-18, Sz: 11-16
Telefon : 266-5052, 06-70-246-6596
julieszontagh@freemail.hu
zsüli
 
 


Judy!

Igen, Lintner a dokim. 3.45-re értünk be a kórházba és ő olyan 7 óra körül jött be, de hát semmiről nem volt lemaradva. Gondolom, szóltak volna neki, ha felgyorsulnak az események. Egyébként tök rendes volt, én voltam nagyon görcsös. Még az egyszerű méhszájvizsgálat is fájt.

Én sem tudtam, hogy bent lehet lenni az őrzőben, különben nem küldtem volna el a páromat. A mellettem fekvő lánynak végig ott volt az anyukája. Inni kell is közben, de csak szívószállal lehet, nem szabad mozgatni a fejet az esetleges fejfájás miatt. Én sokat aludtam, az első este pedig kábító injekciót is kaptunk az oxytocin mellé. Ezt egyébként 4 napon keresztül reggel és este adták. Csak az első nap éreztem a hatását, utána már észre sem vettem. Fájdalomcsillapítót nem is kértem.

A babának cukros vizet és tápszert adtak.
A szobában hármunk közül egyikünk sem tartotta bent estére a babát, visszavittük az újszülött osztályra. Az utolsó "békés" éjszakák. Kép
rio
 
 


Rio, köszi az infókat! Van valami javaslatod amit érdemes bevinni a kórházba szüléskor?
Látogatni hogyan lehet? Bármikor bejöhetnek és kaját is hozhatnak?

judy

KépKép
judy1
 
 


Sziasztok Lányok!

Teszek fel egy tök jó oldaltKép, benne van, hogy miket kell beszerezni a szülésig, mi kell a kórházba, miket kell venni a babának stb. Kép Van egy kevés infó a spinális érzéstelenítőről meg az EDÁ-ról is.

www.inetcom.hu/andrea/babasmamas/listababa.htm

Kedden akkor mi legyen, hogy menjünk? Jobban vagy Judy? Dolgozol?

Nekem sincs semmi Wassermann adatom, de még tpha sem. Nincs még valami más rövídítése?

Puszi! Julcsi

url=https://babafalva.hu]Kép[/url
kisjulcsi
 
 


szifilisz Kép ez a három neve van Kép
png
 
 


Sziasztok Csajok,

Összehasonlítottam a 14. heti laboromat a mostanival és minden vizsgálat ugyanaz, tehát megint lefelejtették a Wassermannt...

Részemről még mindig jó a kedd,én ma nagyjából egésznap gépközelben leszek, úgyhogy várom az ajánlatokat. Kép

Puszi, Nóri

Kép
nóri8
 
 


Rio, amikor kivették a kisbabát megmutatták? Vagy a remegés, meg az érzéstelenítő miatt nem is tudtál odafigyelni? Mikor láttad először?

Nóri

Kép
nóri8
 
 


Rio, köszi az infókat. Ezek szerint Ikeás szobába mehetünk... Kép KépKép Remélem, lesz hely...

Lányok, felhívtam a Jánost, de nem tudták megmondani, hogy holnap melyik előadás lesz... KépKépKép Hány körülre tervezitek az odaérést????
A párom egyre kevésbé akar bejönni a szülésre... KépKépKép

Julcsi, köszi az oldalt. Tényleg nagyon jó lehet. Mindjárt alaposan nekilátok...

Nóri, képek?????

Puszi, Zsuzsi
mezsu
 
 


Szia Zsuzsi: Julcsi azt mondta, hogy érjünk oda fél 5-re, hogy legyen helyünk. Ha Te csak az utolsó pillanatban tudsz beesni, ne aggódj, mert foglalunk neked!

Mi is beszéltünk Zsoltival újra az apás szülésről, ő meg teljesen rám bízza, én meg nem tudok dönteni.
De ha Dénes nagyon nem akarja, ne erőltetsd. Bár szerintem ahogy közeledünk majd a nagy naphoz, biztos nem lesz a Fiúknak se olyan idegen a dolog. De a szülésfelkészítőre azért eljön veled?

Zsuzsi, a képek a fotóalbumban vannak. Kattints rá az azonosítómra (Nóri8), megjelenik egy oldal, és a jobb felső sarkában van a fotóalbum. De szerintem ezt tudod, mert a tieid is ott vannak Kép.

Puszi, Nóri

Kép
nóri8
 
 


Nóri, nem tudtam! de most megyek is képeket nézegetni!!!! KépKépKép

köszi a helyet!!!! KépKépKép Most jön velem Dénes, de lesz pár alkalom, mikor nem tud jönni. holnap is csak azért jön, mert nem tudjuk, mi lesz a téma... egyébként nem nagyon van ideje holnap odajönni. Direkt ezért hívtam fel őket ma, de nem tudták megmondani, miről lesz szó... KépKépKép

Pihizel????
mezsu
 
 


Nóri, én egy katasztrófa vagyok.... Nem találom. Mert amikor úgy csinálom, ahogy leírtad, akkor a fotóalbum jelenik meg. Megnéztem az N-nél és az E-nél is, de nem talállak!!!!!!!!! KépKépKép Segíts!

zsuzsi
mezsu
 
 


Zsuzsi, most én is alig találtam meg...Kép
Az N-betűnél elég sokat kell lemenni, és
Nóri8: Farkas néven találod meg.

Pusz

Ui: Akkor holnap Dénesnek is foglalunk helyet Kép.

Kép
nóri8
 
 


5029-es melléken érdeklődtetek a téma felől? nekem mindig megmonták!
png
 
 


Sziasztok!

Lányok van egy jó hírem. Ma voltam a dokinál méhszájvizsgálaton az tökéletesen zártKépKép

Viszont beszélgettem vele, és úgy döntöttem, hogy én még nem kezdem el a szülés felkészítőt, bocsiKép Azt mondta, hogy a 30-32- hét előtt "nem szülünk" és rájöttem, hogy tök igaza van! Annyira megnyugtatóan hat rám ez a pasi a kedvességével és a magabiztosságával, hogy úgy döntöttem nem rohanok előrébb, mint ahol tartok. FEjlődjön még ez a babuci, és úgyis mondta, hogy a 30. héttől már csak a szülésről fog velem folyamatosan beszélgetniKépKép Mostmeg nem akarom tudni, hogy milyen és mi az ami jelenleg működik a babánál és mi az ami nem.
Szóval én most "Õ" utána megyek ezer bocsi, hogy nem kezdem veletek, nekem sem lesz jó egyedül, de megvárom még azt az 1 hónapot.
Olyasmit is mondott, hogy "ehhez háttér kell" gondolom folyamatosan fog felkészíteni engem, ahogy eddig is tetteKépKép

Azért innen nem tűnök el. Jó "tanulást" nektek holnap.

Most meg lemegyek a körzetihez, mert még mindig nem dolgozok, mert mostmeg köhögök "mint állat":

puszi, judy

KépKép
judy1
 
 


Png, igen, ott próbáltam, azt mondták, hogy nincs kitéve a program. Most hívom őket megint, de nem tudják... Na mégis. A mai téma: vajúdás, szülés...

Lányok, valaki még meggondolta magát??? Azért az is fontos, hogy 7 hétig!!!!! tart. Azért gondoltam, hogy elkezdem most, hogy ne hatalmas pocival menjek, és ha korábban is jön, "okos" legyek. de mondjuk én ápr. elejére vagyok kiírva. De szerintem nem árthat...

Nóri, köszi a helyet. KépKépKép Ti jöttök, ugye????

Puszi, Zsuzsi
mezsu
 
 


Mi a 20. héten kezdtük el. Így volt arra lehetőség, hogy ha egy alkalommal nem értünk rá, akkor azt a köv. turnusban bepótoltuk.
A vajúdás, szülés pont az első téma Kép
png
 
 


Png, ezért örülök én is nagyon, hogy ma kezdjük. Csak jobb az elejéről. Nekem is azt mondták, hogy a 32. héten kezdjük. De mi van, ha esetleg koraszülött lenne??? Akkor tényleg nem biztos, hogy a 7 alkalmat végig tudjuk járni... Mondjuk én parázok mindig Kép Kép Kép

Adler, a te védőnőd Kné volt????? Elégedett vagy vele?????

Puszi, Zsuzsi
mezsu
 
 


Sziasztok,

Kicsit elgondolkoztam azon, amit Judy mondott, mert lehet, hogy tényleg korai. De azért megyek, mert ártani nem árthat. Ez talán nem olyan babona, mint az előre vásárlás.

Zsuzsi, szóval a lényeg, hogy megyek ma. Kép
Csak azt nem tudom, hogy Julcsival mi van????

Julcsi, remélem jól vagy, és nincs baj. Én ma még 1/4 4-kor megnézem, hogy írtál-e. Ha jössz találkozhtaunk az Õrsön a metrónál 3/4 4-kor. (ha mész a metró felé az aluljáróból, akkor a bal oldalán).
Nekem szőkés hajam van, rövid, két csattal. És fekete pufi dzsekiben leszek.

Ha esetleg nem jössz, akkor majd elmeséljük mi volt Kép. De remélem jössz. Kép

Puszi, Nóri

Kép
nóri8
 
 


Sziasztok!

Én is akarok menni a felkészítőreKép
Judy! Kár, hogy nem jössz! Tényleg nem árt, ha hamarabb kezdjük, annak ellenére, hogy van még idő később is. De ha tényleg 1-2-re majd nem tudunk elmenni, akkor azokat is be tudjuk majd pótolni. Azért örülök, hogy zárva vagy! Kép

Zsuzsi, Nóri! Akkor mi megyünk, ugye? Dénes is jön? Ti hányra értek oda? Nóri! Akkor találkozzunk szerintem a metrónál, ott a Princess előtt. Az jó? Mondjuk 3/4 4-kor? Csak egy füzetet hoztok ti is, ugye?
Ja! Nóri! Miről fogjuk megismerni egymást?
Én alacsony vagyok, szőkésbarna hajú...Kép

Png! Te mikorra is vagy kiírva? Köszi, hogy így segítesz nekünk mindig. Az tök jó, hogy pont az első elődással kezdjük. Kép


Lenne egy kérdésem az Anyukákhoz!
Nálatok hogy volt a hazamenetel után? A baba veletek volt egy szobában, vagy már az elejétől kezdve külön szobába szoktattátok? Vagy ha veletek volt, akkor meddig?

Rió! Minden rendben veletek? Jól vagytok?
Mircike! Képek?
Timi! Olyan jó, hogy te is mindig segítesz nekünk! KösziKép

Julcsi

url=https://babafalva.hu]Kép[/url
kisjulcsi
 
 


Nóri!
Kb egyszerre írtunk, csak én lassabban, mert Zsoltival beszélgettem meg tévézünk.

Akkor legyen a bal oldal. Én barna kabátban leszek. Lehet, hogy a fekete szövetkabátom már rám sem jön? Ki is próbálom, de azért a v.barnába megyek.

Puszi, J.

url=https://babafalva.hu]Kép[/url
kisjulcsi
 
 


Örülök Julcsi, hogy jössz. Akkor legyen a bal oldal.
Lehet, hogy én se a pufi dzsekimben leszek, hanem barna hosszú kabátban. Ha abban, akkor abban látszik a hasam. Na, de nem variálok tovább...
Most eltűnök, negyed 4-kor még visszanézek ide hátha van vmi.
Ja, én is csak füzetet hozok...

Judy, örülök a méhszájnak én is. Kép
Én holnap megyek orvoshoz. Kicsit félek, nehogy vmi legyen, mert az utóbbi időben nem pihentem annyit mint kéne.

Na, puszi MIndnekinek

Kép
nóri8
 
 


Nóri, én is holnap megyek dokihoz.

Lányok, szerintem meg fogjátok ismerni egymást. Nórit meglehet! KépKépKép mikor voltunk tornázni, nem volt nehéz a leírás alapján! KépKépKép
Az akciós fekete pufidzsekit vettétek meg? Én is azzal szemeztem. KépKépKép

Julcsi, én is füzetet viszek. Dénesem is jön. azért még reméljük, bejön a szülésre, és ezért jön ma... de lehet, hogy délutánra már lebeszélik a bentlevésről! Kép
mezsu
 
 


Kisjulcsi, még két és fél hetem van Kép ma voltam dokinál, méhszáj továbbra is zárt, nem rövidül, nem puhul, nem tudom, mi lesz így a végén Kép Valószínűleg fájások nélküli, magzatvízelfolyós szülés Kép
füzeten kívül másra nem lesz szükségetek Kép csak persz írószerszámra Kép mi pont a napokban olvastuk át a jegyzeteket, hogy szülés előtt ismét képben legyünk Kép
menet közben sikerült kiderítenem, hogy lehet megismerni a szülésznőket: a kiírás időpontjához közeledve heti több ctg is van x naponta, ezek közül van, ami hétvégére esik, és azt csak a szülőszobán csinálják - ott pedig mindig szülésznő foglalkozik veled Kép
png
 
 


Png, ti választotok végülis szülésznőt? Köldökzsinórvérlevétel?
Hogy bírod a kismamaságot így a vége felé? Nem túl nehéz?
mezsu
 
 


Nóri, nagyon édes a pici Farkasotok. Hát, itt már tényleg nincs kérdés a nemét illetően! KépKépKép
Nagyon tündéri! Gyönyörűen látszik!!!!!
Kíváncsi vagyok már a pocidra! Neked már a torna alatt is nagy volt! KépKépKép

Puszi, Zsuzsi
mezsu
 
 


Mezsu, szerintem fogunk választani szülésznőt. Ugyan a jánosban mindenki dicséri a szülésznőket, úgyhogy elvileg nem kellene. De én így jobban bízom a segítségben. Ugyan azt pl. nem tudom, hogy mi van akkor, ha épp a választott szülésznőd az ügyeletes, front van, és x kismama jut rá Kép
kzsv-t már elintéztük, a kért leletek is elkészültek. ha kérdésed van ezzel kapcs, írj nyugodtan.
amúgy egyáltalán nem érzem nehezebbnek a babavárást így a vége felé Kép igazából az egész terhesség alatt egy-két nehezebb napom volt csak. Mondjuk szerencsém van, mert semmi panaszom, tudok aludni, az elejétől kezdve itthon vagyok - először itthonról dolgoztam, most meg már egy ideje táppénz -, így van mindenre időm. Sztem a torna nagyon sokat segít, minden nap terhestornázom egy órát, így mozgásbeli problemák sincsenek. A derekam szokott néha fájni, ha sokat ülök, kb ennyi Kép A védőnő pont a héten akadt ki, amikor feljött, hogy törökülésben voltam Kép
png
 
 


Png, mostanában nagyon sokat gondolkodom, hogy "megéri-e". Az elején biztos voltam benne, hogy igen, mostanában viszont bizonytalankodom. de szerintem mi is levetetjük. Kivel kötöttetek szerződést? A doki mit szólt hozzá, mikor kérdeztétek? Mi van akkor, ha a doki nem akarja levenni?
védőnő sokat járt hozzátok? én 3* voltam nála, de nem töri magát, hogy eljőjjön hozzánk. Mondjuk, én nem is bánom...

Zsuzsi
mezsu
 
 


Ez a köldökzsinór vérvétel engem is érdekel. Itt a babaneten olvastam róla. Ezzel a szolgáltatóval csináltattátok ti is?

Judy

KépKép
judy1
 
 


védőnőt nem láttam sokat, mivel a családban van volt védőnő, akit ő is ismer, úgyhogy tudja, hogy jó kezekben vagyok Kép a héten azért volt itt, mert részt veszek egy who-s anyatejes felmérésen, és elhozta a papírokat hozzá.
kzsv. Mi a krióval szerződtünk, mert ez a cég felelt meg az összes elképzelésünknek - és nem mellesleg ők az egyik legolcsóbbak. 200e-be kerül a levételhez szükséges szett, a minta vizsgálata, valamint a 10 éves tárolás - utána hosszabbíthatsz. Ha 100 ml-nél több vért sikerül levenni (ált. 80-120 körüli mennyiséget szoktak kinyerni a dokik), akkor a a vért két külön magyar városban, két külön laborban tárolják - biztos, ami biztos. Családtag is felhasználhatja a vért, ha a tíz év lejárta előtt használod fel a mintát, akkor visszafizetik a többi évre szóló tárolási díjat. Szintén 25e forint kivételével mindent visszafizetnek, ha valamiért nem sikerül a levétel, vagy kevés benne az őssejt, vagy baj van az utólagos laborleletekkel. 80ml-nyi vér kb. egy max 40 kilós embernél használható fel a legnagyobb sikerrel. Most hirtelen ennyi jutott eszembe, hogy miért is őket választottuk Kép minden intézetnek amúgy nagyon korrekt honlapja van, nézegessétek meg. ha kell, meg tudom adni a cégek nevét.
A doki természetesnek vette. Sztem ma már nagyon sokan csináltak ilyet, úgyhogy nem lepődnek meg a kérésen. A kriótól kaptunk egy írásos tájékoztatót, meg egy cd-t, azt oda kellett adni a dokinak, azon vannak rajta a teendők. Az én dokim csak azt mondta, hogy természetesen leveszi, ha nincs komplikáció, de ha császárral szülünk, inkább nem húzná ezzel az időt. Ha a doki nem akarja levenni, a szülésznő is leveheti.
png
 
 


Sziasztok!

Remélem jól telik a szülésfelkészítő Kép

Julcsi! Én a kórházban sem adtam vissza a babát éjjelre, megszültem, és onnantól nem váltunk el a mai napig Kép Na jó, a vizsgálatokra reggel visszaadtam, de csak mert annyira kérték Kép

Itthon: Külön szobában van a baba, és külön szobában vagyunk mi. DE: az első két hónapban én a babával aludtam. Elég nagy a gyerekszoba, ezért befért egy plusz ikeás szivacskanapé a kiságy mellé. Úgyhogy azon "aludtam", hogy apát ne zavarjuk. Hiszen neki reggel kelni kell és egész nap dolgozni. Nem akartam, hogy éjszaka is dolgozzon. Az első két hónap amúgy is iszonyú fárasztó, szinte semmit se aludtam, úgyhogy mindegy volt, hogy hol fekszem Kép
Amióta nem eszik éjjel, azóta visszaköltöztem a férjemhez. Tehát kb. két hónapos kora óta.
Azóta, ha hajnal 4-5 körül felébred, simán meghallom, átsétálok, aztán szopi, visszaalszik, aztán én is Kép
Egyébként a kanapé azóta is ott van, kényelmes rajta ülve is szoptatni, és most már abban kapaszkodik, ha álldogál.

Üdv. M.
mircike
 
 


Sziasztok!

Judy!
A szülésfelkészítőn nagyon jó kis listát diktálnak le, hogy mit kell a kórházba vinni. A látogatás elvileg szabályozva van a házirendben, gyakorlatilag én még este 9-kor is láttam látogatókat a folyosón. Szóval reggeltől estig jöhetnek és hozhatják a kajákat. Kép A Tálalóban van hűtő és mikró, azokat lehet használni. Szerencsére a hűtőből semmilyen cuccom nem tűnt el.

Nóri!
Amikor kivették belőlem Nikét, odatették a kis fejét az arcomhoz, láttam két pillantra, adtam neki pár puszit, aztán a szülésznő levitte a szülőszobára lemosdatni, lemérni, stb. Én után már csak másnap láttam Õt, amikor jött a családom, és behozták nekem a kicsit.

Egyébként én is a babaszobában alszom. Szóval kb. 2 hónapos koráig eszik az éjszaka folyamán is. Kitartás!

Milyen volt a szülésfelkészítő?
rio
 
 


Rió, Png, köszi az infókat.

judy

KépKép
judy1
 
 


Szia Rio!
Ha szerencséd van, akkor hamarabb is átalussza az éjszakát. Persze mindig felkelhet, de a tendencia az, hogy egyre későbbre tolódnak az éjfél körüli evések, a végén már elmaradnak és a fürdés után csak hajnalban ébred, aztán már csak reggel. Azazhogy nálunk ez volt. Én most épp ezt a reggelt várom már nagyon, mert a hajnal 4-5-ös evés már hónapok óta stabil. Persze utána visszaalszik úgy 7-8-ig. És már csak alig 10 percet szopizik. Úúúú de rég volt, amikor még gyak. végigaludta és ette az egész napot Kép Olyan hamar elmúlt, pedig akkor azt hittem, sose lesz vége...

A lányok biztos trécselnek még a vajúdás-szülés témakörében Kép
mircike
 
 


Szia Mircike!

Köszi a tájékoztatást. Kép
Most az a helyzet, hogy fürdés után kaja, és olyan fél kilenc körül elalszik. Akkor felébred negyed kettő körül, megint evés, de csak kb. 2 óra múlva alszik el megint, és akkor olyan fél kilenc-kilenc körül ébred.
Miért lehet az, hogy evés után kell még neki kb. 2 óra, hogy újra elaludjon? Vagy ez a szokványos?
rio
 
 


Sziasztok!

De jó is volt felkészítőre járni Kép Ha arra járunk, mindig nosztalgiázunk Apával Kép

Julcsi!
Mi hely hiányában nem tudtuk megvalósítani, hogy egy szobában startoljunk, így Bala kezdetektől fogva külön szobában alszik. De ehhez hozzá tartozik az is, hogy a két szoba között négy lépés távolság van, s az ajtók állandóan nyitva vannak. No meg az Angel Care-nek is a figyelője mellettünk van, így minden szuszogását hallottuk.
Nyáron viszont kint voltunk Anyuméknál folyamatos jelleggel két hónapot, s akkor egy szobában aludtunk. Nem éreztem, hogy utána gond lenne, hogy külön alszik itthon, és szerencsére Balát sem zavarta. Sőt azt hiszem nekünk kényelmesebb így külön. Hiszen este azért mi csak-csak a gép előtt ülünk, tévézünk, vasalok... s talán ha velünk lenne, akkor nem tudna ilyen nyugodtan aludni.

Rio!
Lesz még bőven elég alkalmatok majd játszani Kép, bár emlékszem mi is mindig sürgettük az időt, hogy mikor fog már ezt meg azt csinálni. S ennek a sürgetésnek az eredménye, hogy pikk-pakk felnőnek. CSodálatos dolog, amikor új dolgokat fedez fel Bala, s új dolgokat tanul meg, de egyben ezzel minket is újabb szakaszba léptet. Egyre több figyelmet igényel. Ami nem gond, de néha nehéz s fárasztó. Most még tudsz mellette pihenni, tenni-venni. A késöbbiekben egyre kevesebb időd lesz. Én pont ma voltam úgy, hogy egy kicsit kimerültek az energiatartalékaim, s olyan jó lett volna aludni egy nagyot napközben. Már kancsalodtak a szemeim az álmosságtól, de Bala ezerrel pörgött. Aztán egyszer csak Õ is álmos lett, s együtt aludtunk egy órát (Csodálatos dolog együtt szunyálni Kép). Balának elég volt az egy óra, engem meg még jobban a padlóra tett, de hát nem lehetett tovább szunyizni, mert Balázs a saját maga simizésével szét karmolta a mellkasomat és arcomat hogy "Hé Anya! Ne aludj! Én kialudtam magam, menjünk játszani!" Aztán egyszer csak átestem a holtponton, s nem jelentett gondot az álmosságom, s együtt pörögtünk, nagynénink segítségével. Õk játszottak én meg haladtam valamicskét a házimunkákkal.
Alvásilag meg szerintem meg minden baba külön eset. Más jellemek. Bala kicsinek minta babaként csak egyszer kelt éjszakánként, majd átaludta az éjszakákat három héten keresztűl, most meg van hogy háromszor is felkelt minket, hogy éhes.


Nóri!
Tündéri a Kislegény! Milyen jól sikerültek a képek! Nálatok is olyan a harmadikkép,mintha a nyakán lenne a köldökzsinór. Ezzel nem akartalak megrémíteni, hiszen amikor nálunk is ilyen képek készültek, akkor a dokik mindig megnyugtattak, hogy koránt sem biztos, hogy a nyaka körül van, lehet szimplán csak előtte, s csak a képen tűnik úgy, mintha a nyaka körül lenne.


Van egy újabb kedvenc képem Baláról, mely egy éjszakai szopi után készült, miután beájult a cicin.

Kép

Üdv mindenkinek: Timi

Ui.: Úgy szeretnék képeket látni rólatok Mircike, Adler, Rio, ...! Légyszi Kép

Kép

Kép
timtom
 
 


Sziasztok! Köszi az infókat. Egyre többen vannak azok, akik nem akarják leveteni a kzsv-t. Ma kikérdem a dokikmat is.

Nagyon jó volt a tanfolyam tegnap. Legalábbis nekem tetszett. Igaz, mi nem néztünk videót, mert Dénesemnek el kellett mennie dolgozni, én meg gondoltam, bemegyek vele, de nagyon kedves a szülésznő aki tartja, és fontos infókat mondott. KépKépKép

Nóri, Julcsi, milyen volt a videó? Épségben hazaértetek???

Timi, tündéri a kép Baláról! KépKépKép Biztos szépet álmodik... hmm, fini anyatejjel...

Png, a krio elküldött vérvételre? Tegnap azt mondta a szülésznő, hogy nem muszáj szülésznőt választani, mindenki kedves... nem tudom. ezt is kérdem majd a dokitól, hogy ő hogy szeretné, de szerintem neki mindegy lesz...

Puszi, Zsuzsi
mezsu
 
 


Mezsu, minden kzsv-bank a 30-32. hét körül előír pár vizsgálatot. A kriónak konkrétan ezek kellettek: szifilisz, hepatitisz b és c, cytomegalovírus igg és igm, aids.
Örülök, hogy tetszett az előadás Kép Nem tudod, szülőszoba látogatás a múlt héten volt, vagy a jövő héten várható? Mi azt külön néztük meg, így lehet, hogy visszamennénk egy szervezettre is Kép
png
 
 


Szia Timi!
Tündéri a kis BalaKép
Képeket itt találsz rólunk:
http://www.babanet.hu/album/main.php?own=1&album=4314&page=2
Mindenkinek boldog babavárást és szép napot!
Vera és a srácok

Kép
Kép
vera70
 
 


Png, most lett volna a szülőszobanézés, de pont szülés volt, így megpróbáljuk a jövő héten... Ha akkor sem, akkor utána. Azt mondta a szülésznő, hogy addig próbálkozunk, amíg egyszer nem lesz üres! Kép Kép Kép Gyertek el a jövő héten, hátha...

Zsuzsi
mezsu
 
 


Voltam én is tegnap, de csak a leghátsó sorba fértem már be.Kép De nekem is nagyon teteszett az előadás!

Kép

Kép
nancsika
 
 


Nancsika, ha tudtuk volna... Megnézted a videót is? Milyen volt???? Nagyon szimpi volt a szülészcsajszi, nem????

Zsuzsi
mezsu
 
 


Sziasztok!

A szülésflekészítő tényleg jó volt, de az én tegnap estém majdnem az ügyeleten végződött...Kép

Már ott is fájdogált az oldalam, meg főleg a köldököm mögött nagyon, de amikor hazaértem és ettem, utána lefeküdtem, aztán meg már alig bírtam felülni. Kicsit még vártam hátha elmúlik, de erősödött.. Felhívtuk az orvost aki azt mondta vegyek be nospát és ma addig amig nem megyek hozzá feküdjek. Most indulok egyébként. Ilyen vakbeleket, meg sérvet kérdezett.... Hát remélem egyik se mert akkor megőrülök. Én már így is megőrülök attól, hogy sose jó semmi. Egyébként még most is fáj.

Na,mindegy, drukkoljatok....

Timi: A köldökzsinórtól én is megjedtem, a szonográfus azt mondta nem baj, de az ő véleményére nem adok. Most viszem az egyik kinyomtatott fotót és megkérdezem az orvost...
Bala gyönyörű Kép Kép Kép


Nancsika, én kerestelek tegnap, de nem találtalak Kép, majd jövő héten Kép

Puszi, Nóri

Kép
nóri8
 
 


Nóri!!!! Kép Kép Kép Remélem, hamar visszaérsz a dokitól... remélem, nincs semmi baj... nagyon várlak!

zsuzsi
mezsu
 
 


Sziasztok!

Örülök, hogy jó volt a szülésfelkészítőKép és ezek szerint senkit nem rettentett elKép
Azért majd írjatok, hogy mi volt.

Timi, nagyon édes a kis BalaKép édes kis álmot alszik, annyira kis nyugodtKép

Nóri, nagyon vigyázz magadra. Biztos nincs semmi bajKép mostmár növekszenek a kis babucik és biztos csinálják a helyet maguknak azért fáj néha jobban.
Egyébként nekem is sokkal érzékenyebb 1-2 hete a hasam, meg valahogy nehezebb is mint előtte. És érzem, hogy egyre kevésbé birom úgy, mint pár héttel ezelőtt. De gondolom ez természetes, szóval ne izgulj, renben lesz mindenKépKép

Mindenképp írd meg mit azért mit mondott ma a dokid, jó?

Julcsi?????

judy

KépKép
judy1
 
 


Sziasztok!

Most értem haza. Nincs semmi baj. Kép Kép Kép
A méhszájam nem nyílt tovább, és a baba is jól van. Képzeljétek, nem is lett volna ultrahang, de megnéztük mégis, hogy megnyugodjunk. Teljesen jól van, és szépen fejlődik. És a köldökzsinór sincs a nyakán. Kép Egyébként azt mondta, hogy a köldökzsinórnak csak a szülésnél van jelentősége, hogy hol van.

A fájdalom azért van, mert még mindig nem vigyázok eléggé, még jobban vissza kell fognom magam. Pár napig megint feküdni kell, és aztán is még többet. Kaptam seduxent ha nagy görcsök lennének.

Ja, és a köldököm... Az elég vicces. Azért fáj, mert korábban volt köldökpiercingem, és a lyuk összenőtt és most ahogy nő a hasam, húzódik. Csak nem tudtam megkülönböztetni, hogy kívül fáj-e vagy belül. Kép

Ja és a Wassermannom is megvan csak nem találtam a papíron: VDRL reakció néven van, és negatív. Kép

Úgyhogy, most nagy kő esett le a szívemről.

Zsuzsi, Te is ma voltál orvosnál nem ? Nálatok mi volt? méhszájra rá tudtad venni?

Egyébként a tegnapi videó "jó" volt, de szerintem nem baj, hogy Dénes nem látta. Kép A videó után az egyik lány megkérdezte, hogy az apuka hol áll majd, mert ez nem igazán nekik való látvány. De a Szülésznő megnyugtatta, hogy a fejünknél állnak és onnan nem látják annyira, meg ők is magukon kívül lesznek és később nem sok mindnere fognak emlékezni.Mármint az apukák.

Dénes jön a jövő héten? Zsolti jön, már megbeszéltük.

Na, abbahagyom, csak még annyit, hogy a súlyom az orvosi mérlegen megint jó volt Kép, megdícsért, hogy szépen betartom a szigorú diétát. Kép Kép Háááát.......Kép

Puszi, Nóri

Julcsi, óvatosan pakolj!!!! Kép

Kép
nóri8
 
 


Szia Judy, egyszerre írtunk Kép.

Remélem már lábalsz ki a náthából.

A szülésfelkészítő tényleg nagyon jó. Kaptunk térképet, hogy éjszaka, melyik kapun lehet bemenni a kórházba, részletesen leírtuk, hogy mik a szülés jelei, aki közel lakik mikor induljon, aki messze lakik mikor induljon, meg egyáltalán mindent pontosan megtudtunk.
Engem nem rettentett el inkább közelebb vitt a gondolathoz.

Mi hárman voltunk az egyetlen áprilisi szülők, de nem volt baj, meg szerintem korai sem volt.
Ha esetleg meggondolod magad, nyugodtan csatlakozz hozzánk akár már a jövő héten. Kép
Jövő héten relaxáció lesz, és légzés, amire tanácsos az apukákat is elhozni.

Puszi, Nóri

Kép
nóri8
 
 


Sziasztok Kismamik és Anyukák!

Köszi a válaszokat külön szoba ügyben. Nekünk ez most nagy fejtörést okoz, mert ugye elvileg 1,5-2 hónap múlva fogunk beköltözni az új lakásba, és addigra ki kellene találni, hogy mit hogy alakítsunk, ahhoz meg ugye úgy kellene a bútorokat is megvenni. Ráadásul a (konyhás)nappalin kívül van a gyerekszoba meg a miénk. Egyik sem nagy, úgyhogy eddig mi is azon vagyunk most, hogy külön lesz a baba. Csak én olyan félős vagyok, hogy valami baja lesz, biztos állandóan át fogok éjjel rohangálni.

A felkészítő tényleg nagyon jó volt. Judy, nagy kár, hogy nem jöttél! Szerintem még jól is jön, hogy ilyen hamar kezdjük, mert most úgy beleéltem magam, és tényleg ahogy Nóri is írta, sokkal közelebb érzem az egészet. De ezt olyan jó értelemben kell érteni!Kép

Hú, Nóri! Nagyon vigyázzál ezekkel a görcsökkel! Tényleg nem kellene egész nap talpalnod, inkább pihizzél, amennyit csak tudsz!
Tök jó, hogy minden rendben van meg, hogy most kivételesen mégis volt uh! Kép Nem kérdezted tőle, hogy mi lesz vele áprilisig?
Jó, hogy írtad ezt a Wassermant, most én is megnéztem mégegyszer a papíromat. Volt egy olyan, hogy RPR szűrés (negatív), rákerestem interneten a VDRL-re, amit írtál, és ott szinte szinonímaként említi a kettőt. Úgyhogy most én is megnyugodtam, elolvastam több lapot, hogy tuti az legyen, de ez is az, úgyhogy ez nekem is rendben vanKép!

Zsuzsi! Dénesednek hogy tetszett a felkészítő? Szerintem nagyon jó volt! A következőre Zsolti is jön, remélem majd le tudunk ülni most is.
Veletek mi volt a dokinál? Nem írtál semmitKép Ugye nincs semmi baj? RemélemKép

Nancsika! Hol ültél? Közvetlenül az ajtónál vagy ott előtte a padon? Nórival beszéltük is hazafelé, hogy lehet, hogy Te is voltál, mert azt írtad, hogy jössz. Kár, hogy nem találkoztunk "élesben". Veletek minden rendben?

Png! Neked már alig van hátra! Kép Mindjárt szülni fogsz! De jóKép Nem izgulsz egy kicsit?
Ja! Szülésznő "megismerésére" mondott egy jó taktikát a H. Judit tegnap. Ha lent van a ctg, vagyis nem találkozol egy szülésznővel sem, akkor fel kell menni a szülőszobához, be kell csöngetni, kijön egy szülésznő és kérédezz tőle 3 valamit! Pl. van-e beöntés stb. Csak azért, hogy lásd, hogy kedves-e stb. A neve meg rajta van, megjegyzed, hogy melyik volt a szimpi. Ezt eljátszhatod ahányszor csak akarod, legfeljebb, ha ugyanaz jön ki, akitől már kérdeztél, akkor mást kell kérdezni.

Judy! Te már meggyóltál? Dolgozol a héten vagy pihensz?

Timi! Olyan Bala, mint egy kis angyalka!
Vera! Megnéztem a képeiteket. Nagyon édesek a fiúk! Mennyi idősek? Nálatok teljes férfi uralom van!Kép
Mircike! Örülök, hogy Ti is jól vagytok! Képeket majd még megpróbálod?

Ja! Azt nem tudjátok, hogy az ikeás szobák melyikek? Mert tegnap próbáltuk kisakkozni, de nem jöttünk rá. Amik a felvételi irodánál vannak (kint) azok melyikek? Mondjuk mi inkább azokra gondoltunk, amik ott vannak a folyosó végén jobbra, a Lintner felé. Vagy a nagy folyosón vannak? Mircike, Te olyanban voltál ugye?

Rió! Minden rendben veletek is? Gondolom hulla fáradt vagy! Mennyit eszik ilyenkor a picúr? Van elég tejed? Te hanyas szobában voltál? A könyvtárhoz közel?

Sziasztok! Julcsi

url=https://babafalva.hu]Kép[/url
kisjulcsi
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?