2002.05.08 14:48
Szerző: Anonymous
Megpróbálom gyorsan összefoglalni az elsö 12 hét eseményeit:
Én és a férjem 8 éve ismerjük egymßast, és kölcsönösen elsö szerelmei vagyunk egymásnak. Pontosan két éve házasodtunk össze, 3 éve költöztem ki hozzá, elötte távkapcsolat. Úgy terveztük, hogy az egyetem végére, a diploma mellé jól jönne egy kis csibész. Igazság szerint talán nem ez volt életem legnyeröbb ötlete, de én már annyira szerettem volna babát és annyira irígykedtem másokra, akiknek már volt, hogy nem lehetett velem egy halasztásról beszélni. Gondoltam, biztos eltart egy darabig, míg összejön. Anyukámtól kaptam egy ameriaki minimikoszkópot, akkora, mint egy púderesdobozka. Azzal lestem minden nap a nyálmintáim: ha rögös, nincs fogamzás, ha pálmalevél, ovuláció. A párom aggódott, hogy ennyire tudományosan akarom a témát megközelíteni, de hát én ugye tudni akartam az ovuláció idöpontját.
Summa summarum: alig kezdtünk bele a családépítésbe (idén január), már terhes is lettem (február 15). Akkoriban jártam a diplomamunkám gyakorlati részének a végén. Nehéz volt a laborban a két utolsó hét: naponta 14 órát álltam és bogarásztam a szebbnél szebb, de cseppet sem veszélytelen baktériumaimat (pl. streptococcen). Nagyon igyekeztem, hogy tempósan el tudjam hagyni a terepet, nehogy összeszedjek valamit. Mivel az én ciklusom az elsötöl kezdve hajszál pontos, mindketten biztosak voltunk benne, hogy mit jelent a késés. Jöttek az általatok is ismert mensi-görcs szerü alhasi fájdalmak, de semmi más. Két hét múlva elkezdtek fájni a melleim, csak nöttek és nöttek, kieresedtek, megváltozott a böröm, szorulás, miegyéb, az összes tünetet produkáltam, ami ilyenkor szokásos. Nem bírtuk tovább a bizonytalanságot, vettem egy tesztet az egyetemre menet. Az izgatottságtól azonban vagy további 8 órát nem bírtam pisilni... Du., amikor már egyedül maradtam a laborban, elvonultam alkotni: vittem a tesztet, meg a laborból egy müanyag steril petricsészét, más nem lévén. Így született meg a 2 csíkos eredmény! A párom otthon vegyes érzelmekkel fogadott a hír hallatán: örült is, meg nem is. Ki fog pénzt keresni, költözés, kelengye, féltékenység, hogy a baba miatt nem fogom már úgy szeretni, mint annakelötte. Butaság! Imádom öt!
Nekiálltam volna írni a diplomadogámat, de ekkor értem az állandóan hányingeres és álmos fázisba. Már nem tudnám megmondani, hogy ki írta, annyira nem voltam magamnál. Egyszerüen leküzdhetetlenek voltak a koncentrációs zavarjaim. A prof szidott is a munkáért, nem tünt túl elégedetnek eddig, sajna, pedig nagyon igyekeztem... Még a védés hátra van! Itt kerülgetem a gépet, nehogy le kelljen ülni felkészülni. Inkább elmosogatok, fözök, takarítok, nézegetem a balkonládában a 10 retkemet... Akkor vetettem el a magokat, amikor megfogant a baba. Eddig a baba a nagyobb! :-)
A barátainknak elküldtük az elsö UH-képet. A srácok közül nem mindenki jött rá, hogy miröl is van szó, pedig a levél elég célzatos volt. A zeneszerzök mind egy szép nagy fülre asszociáltak...
Szüleink az egészröl nem sejtettek semmit. Ápr. 23-án aztán leadtam a müvem. 2 nappal késöbb az anyósomék kocsijával elindultunk hazafelé. A történet innentöl kezdve lesz csak igazán pikáns, kíváncsi leszek a véleményetekre:
5 naposra terveztük az utat egy családi ebéddel vagy vacsival tarkítva. Ez a családi összeröffenés a 2. napra, szombatra esett. Aznap volt anyósom szülinapja is. Megkajáltunk, kiosztottuk az ajándékokat és amikor mindenki elégedetten hátradölt emészteni, elöhúztuk az UH-képet és átadtuk az anyósomnak. Ö persze rögtön kitalálta, hogy mi van rajta és elsápadt. Apósom ugyanígy. Egyedül csak az én családom tört ki üdvrivalgásban, lévén mindahányan orvosok (anyám pl. gyermekorvos). Anyósom alig tudta tartóztatni magát, a keserüség és a csalódottság gyorsan utat tört magának. Amikor aztán az utat folytattuk és ismét a kocsiban ültünk, nekiállt engem szapulni: hogy hogy gondoljuk? Felelötlenség! Manapság 40 fölött sem gond gyereket szülni! Mi az, hogy nem kértük ki a véleményüket, mikor lenne itt az ideje. Mi az, hogy ök nem tudták meg sokkal korábban, mint az én szüleim, amikor ök egyenrangúbbak. Én csak megtürt, beházasodott, pénzéhes, lusta, dolgozni nem akaró, keleteurópai ... vagyok, stb. Órákon keresztül ment a szidásom, a férjem persze velem értett egyet, célunkhoz érve átpakoltuk a cuccaink az anyámék kocsijába és az ö szüleit Isten nevében haza küldtük. Azóta adásszünet. Kérdeztem még akkor az anyósom, hogy az unokáját ezek szerint meg sem akarja ismerni, erre csak annyit mondott: "Nem hagyom magam zsarolni, a gyerek nem tehet róla!"
Én azóta emésztem a történteket több kevesebb sikerrel és nyalogatom sebeim. Anyósomról csak annyit, hogy intelligens, de a sorsával nagyon elégedetlen, önzö asszony, aki a saját bátyját, a férje testvéreit és karácsonykor a saját lányát is kitagadta. Most már nincs a férjén kívül senkije.
Itt mifelénk nagyon nehéz idegenként talajt fogni, beilleszkedni, elfogadtatni magát, de ha az ember még emellé gyereket is szül, az mßar kész Istenkísértés. Innentöl az embert emberszámba sem veszik többé.
Minket mindezek a társadalmi elöítéletek nem izgatnak, a barátaink velünk örülnek és igyekeznek tölük telhetöen segíteni nekünk. Mi várjuk nagyon a babát és reménykedünk, hogy egészséges lesz, mert miért is ne lenne. Csak telne gyorsabban az idö! Még 6 hónap! Megöszülök a várakozásban! A pocakom már elég nagy, de még nem érzem a mozgását. Legszívesebben én is beszereznék egy UH-masinát, hogy láthassam mindig a babánkat.
Azért fö rendesen a fejünk, mert tényleg muszály költöznünk, 25 m2 kettönek is kevés, nemhogy háromnak. Nagyon nehéz lakást találni elfogadható árfekvésben. Nekem nem is szabad a párommal menni, mert ha meglátják a hasam, ugrott a lakás.
Állást is kéne nyárra találnom. Valami nem túl megerlötetöt, ahol egy kis pénz folyik, hogy legalább egy picit be tudjak vásárolni a babának. Talán sikerül magam elsütni az egyetemen, máshol még annyira sincs esélyünk így kettecsként.
Hát ennyi a mi történetünk eddig, kíváncsi lennék, hogy nálatok milyen volt a fogadtatás.
Kellemes napot mindenkinek (itt hideg és esös, a napot tavaly láttuk utoljára), a szülészeten szenvedöknek kitartást kívánok, születendö gyermekeikhez sok boldogságot és türelmet!
Remélem nem voltam nagyon uncsi!
Barbara