Sziasztok mindenkinek!
Mindenkinek még egyszer BÚÉK!
Kint voltunk Ausztriában, tegnap jöttünk haza. Életemben nem láttam még akkora havat, mint ott kint Karinthiában (1,5 m simán megvolt). És hát az utazás is izgi volt, az autópályákon néhol 50-60-nal mentünk... szakadt a hó. Nagyon jól sikerült minden, és nem voltam annyira rossz, mint amennyire tartottam tőle. A párom síelt, én túráztam. Igaz, egyszer voltam rossz... egy nap egy 9 km-es, 750 m szintkülönbséges csaknem használaton kívüli kék pályát választottam lejönni (számoljátok ki, mennyi az átlagos lejtése), és én is úgy gondoltam, hogy az semmiség lesz, mármint gyalog, túrabakancsban. Hát, a legalja becsatlakozott vagy 150 méteren egy szép kis piros pályába...
az ösvény meg eltűnt. Azt hittem, betojok. Szóltam volna a páromnak, síeljen oda segíteni, de a telefon meg befagyott a -10 fokon. Úgyhogy maradt a másfél méteres hóban való gázolás (néhol rettegtem, hogy el fog nyelni), néhol a seggen való csúszás. Izgi volt, a végén alig éltem a fáradtságtól, de leértem.
Viszont felfogtam, hogy nem szabad kockáztatnom Babocska miatt. Úgyhogy 2 nap múlva már a hegyi falu körül túráztam, civilizált ösvényeken. Az a baj, vannak nagyon jó képek, de 2 megabájtosak, és még a szokásos Paint-ban sem tudom lekicsinyíteni. Majd próbálkozok mással. Ja, és forralt bort sem ittam, mert annyira megváltozott a gyomrom savassága, hogy nem bírom a bort. Sőt, a kávét sem, meg semmi ilyesmit. Csak jóra szoktat ez a gyerek...
A pocim már kerekedik, de sajnos nem tudok erről sem frisset felrakni. Viszont felteszek egy karácsonykor készültet, annál már egy picit nagyobb és hegyesebb. Mindenki szerint fiús has. És hát nem mondtam a legnagyobb újságot: újév napján MEGMOZDULT!
Azóta is érezgetem kisebb-nagyobb időközönként a bugyorgásokat, inkább csak akkor, ha fekszem vagy ülök, és befelé figyelek. Viszont óriási szerencsénk volt, mert egy ízben apa pont simogatta a pocómat, és akkor akkorát döbbent ez a kis drága belülről, hogy még ő is elkapta a kezét, hogy "Te jó ég, ez ő?!"
Egyébként levették az AFP-t múlt szerdán, de remélem, azért már csak nem kell emiatt is izgulni...
viszont izgulok Borsókásért, remélem mielőbb jelentkezik. És képzeljétek, a lombikos barátnőmnek ma reggel megindult a szülése, a 41.hetet töltötte be tegnap, már ideje volt.
Orsi, olyan déjá vu érzésem van téged olvasva, de rájöttem miért. Mert annak idején én is szurkoltam, mikor a kis ikreid megfogantak. És akkor ugyanígy ment, persze leszámítva a stimut. Hihetetlen, hogy telik az idő, hogy már a kistesóért dolgoztok!
Kriszta, mostmár tessék lazábbra venni a gyeplőt!
Zsebi, mielőtt nekifuttok, nem akarnál mégis rendes pszichodokihoz menni? Olyan sokat segít, hidd el... félek, hogy ezzel a görcsöléssel ártasz magadnak feleslegesen, holott ez nem is tudatos. Egyébként ahol voltunk szállodában, az asztalszomszédaink olyan kis helyes fiatal pár voltak, de már 30 fölött, és csodálkoztam, hogy nincs gyerek. Szilveszterkor beszélgetve derült csak ki, hogy náluk is gond van (endometriózis). Szegény lány annyira negatív és pesszimista, mondtam neki, így ne is fogjon bele semmibe... remélem, hallgat rám, és előbb rendbe teszi a kis lelkét.
Na megyek mert kazal mosnivaló van, kaja itthon meg semmi, de este még jövök és írok.
pusz Norka (16+5)