2002.04.26 18:04
Szerző: Anonymous
Sziasztok !
Jó sokáig halogattam ennek a hozzászólásnak a megírását, de most van egyszerre idõm és kedvem is hozzá, mert eddig valamelyik mindig ütötte a másikat.
Na akkor a szülésrõl…
Április 8-án hétfõ reggel még úgy mentünk be a kórházba, hogy csak a szokásos ultrahang és CTG vizsgálatot végzi el a doki. Nem igazán izgultam, mert szombaton is voltunk CTG-n aminek az eredménye jó volt, és fájásokat sem regisztrált a gép, gondoltam hogy hétfõn még biztosan nem szülünk, emiatt aztán a kórházi cuccomat sem vittük magunkkal.
Hétfõn aztán a doki megvizsgált, ekkor már 1 ujjnyi volt a tágulás. Megnézte ultrahanggal a babát, és akkor azt vette észre hogy kevés a magzatvíz, ami nem azt jelenti hogy elfolyt, hanem azt, hogy a szervezetem már nem termel többet, mert a baba meg akar születni. Aztán jött a CTG, a baba szívhangja teljesen rendben volt, azonban ott az látszott, hogy 3 perces fájásaim vannak. Ebbõl én mindössze annyit éreztem, hogy a hasam rendszeresen megkeményedik, de ez egyáltalán nem fájt, sõt egész kellemes érzés volt. Aztán a vérnyomásomat is megmérték, mert a 36. héttõl az addigi 120/80-as tökéletes vérnyomásom felment 150/100-ra, ami azért elég magas. Persze akkor ott hétfõ reggel már 160/100 volt, ráadásul egy gyors vizeletvizsgálat fehérjét is kimutatott, ami elég baj, mert azt jelenti hogy a vesém már nem úgy mûködött ahogy kellett volna. Szerencsére ez még nem volt terhességi toxémia (errõl az interneten elég borzalmas dolgokat olvastam), de a dolgok “együttállására” való tekintettel az orvosom úgy döntött hogy befektet a kórházba, és még aznap megszülünk.
A férjem hazament a cuccaimért, én közben elintéztem a kórházba történõ felvételemet.
10 óra körül a doki újra megvizsgált, és valami tablettát “adott”, ami a méhszáj tágulását segíti elõ. Közben visszaért a férjem, és 11 óra körül elkezdõdtek az elõkészületek. Egy újabb CTG után (rendben volt minden) kaptam egy csodás kórházi hálóinget. Aztán az orvos úgy döntött hogy burkot repeszt. Ez nem volt kellemetlenebb, mint a többi kézi vizsgálat. Szerencsére a magzatvíz kristálytiszta volt. Majd kaptam egy jó kis beöntést, amit én úgy gondoltam hogy majd nagyon rossz lesz, viszont az egészbõl semmit sem érzetem, csak azt láttam, hogy a tartály vízszintje rohamosan csökken…amúgy a “dolgot” visszatartani sem nehéz, nekem még arra is maradt idõm, hogy ne a szülõszoba WC-jén intézzem el a dolgom, hanem visszaballagjak a szobámba. Elintéztem, majd lezuhanyoztam. Ekkor a fájásokat már valójában fájásnak éreztem, leginkább a menstruációs görcsökre hasonlít. 11 óra tájban aztán bejött a szobába a szülésznõ, és mondta hogy most már menjünk be lassan a szülõszobára.
Nagy szerencsénk volt, ugyanis aznap rajtunk kívül más nem szült, így a szülésznõ csak velünk foglalkozott, nem volt nagy sürgés-forgás, és az én orvosomon kívül más nem is jött be. Így utólag nagyon örülök annak, hogy nem a kiírt idõpont szerint, 10-én szültem, mert valószínû, hogy egy hidegfrontnak köszönhetõen aznap 5-en szültek…gondolom akkor nem volt olyan nyugodt a szülõszoba légköre.
Felfeküdtem az ágyra, a CTG állandóan ment, így a baba szívhangját folyamatosan hallottuk. Majd a fájások erõsebbé és rendszeresebbé való tétele miatt oxitocin infúziót kötöttek be. Én, aki egy egyszerû vérvételtõl is rosszul vagyok, egész jól viseltem a véres dolgokat. Ilyenkor a kórházi hálóing alatt semmi sem lehet, adnak egy összehajtogatott lepedõt, ami pelenka funkciót lát el a kiszivárgó testnedvek felfogása céljából. Az oxitocin infúzió megtette hatását, és a fájásaim most már tényleg nagyon fájtak. Az adagot folyamatosan emelték, mindig duplájára, végig a vajúdás alatt. 3 ml/óra-val kezdtem, aztán amikor szültem, 96ml/óra volt az adag.
A 12-3 óra közötti idõszak volt a legrosszabb, mert a fájások folyamatosan jöttek, szünet pedig nem volt köztük. A karomból lógott az infúziós csõ, a hasamon ott volt a CTG érzékelõfeje, így a mozgás, amit produkálni tudtam az mindössze annyi volt, hogy egyik oldalamról a másikra fordultam, vagy felültem, de sehogy sem volt jó. Közben kaptam egy görcsoldó No-spa injekciót a fenekembe, de a hatását nem nagyon éreztem. Persze a szülésznõ felajánlotta hogy sétálhatok is, de arra végképp nem vállalkoztam, mert nagyon fájt mindenem. Közben Tamás simogatott, masszírozta a derekamat, de a legjobb az volt, hogy ott volt velem. Igazából beszélgetni sem volt kedvem, a mondanivalóm mindössze annyi volt, hogy “Nagyon fáj…”. Közben vizet ihattam volna, de 2 kortynál több nem kellett. 3 óra körül aztán a doki tett az infúzióba fájdalomcsillapítót, én közben leköltöztem a földre és ráültem egy hatalmas gumilabdára. Tamás mögöttem ült a széken, és tartotta a derekamat hogy el ne guruljak, én pedig közben rugóztam a labdán. A fájdalomcsillapító is hatni kezdett, a fájások “élét” elvette, így kicsit tudtam pihenni is. Persze a férjem is elég fáradt volt már, így miközben én rugóztam a labdán, álomba ringattam mindkettõnket, így egy kicsit szunyókálni is tudtunk.
Az orvos fél 5-kor újra megvizsgált, ekkor már 4 ujjnyira volt nyitva a méhszáj, ami azt jelentette hogy elérkezett a szülés ideje. Ekkor már jöttek a tolófájások is, ezért a bal oldalamra kellett fordulnom, és miközben a férjem tartotta a lábamat, 5 fájáson keresztül minden fájáskor nyomnom kellett. Ugyanezt elismételtük a jobb oldalon is. Ekkor már látszott a baba fejebúbja.
A doki ekkor azt mondta hogy 10 perc múlva anyát csinálnak belõlem. A hátamra fordultam, jött egy fájás, - kaptam egy érzéstelenítõ injekciót, és ekkor vágtak, amibõl semmit nem éreztem -, ekkor a baba feje és válla is kijött, majd egy újabb fájásra 16.55-kor kicsusszant az egész baba. Ekkor szóltak, hogy na most már kinyithatom a szemem (a nyomások alatt végig csukva kell tartani, mert különben bevérzik). Én ekkor hitetlenkedve megkérdeztem, hogy “Csak ennyi volt…?”
Ekkor olyan erõsnek éreztem magam, mintha az elmúlt 6 óra egy csepp erõmet sem vette volna el.
Közben megszületett a méhlepény is.
A baba orrát és a száját gyorsan kitisztították, majd hallottam ahogy felsír. Odatették a hasamra, megsimogattam, majd a férjem elvágta a köldökzsinórt. A babát elvitték megmérni, majd a szülõszoba végében lévõ inkubátorba tették, hogy ne hûljön le. Közben a doki és a védõnõ elõkészültek az én “rendbetételemre”. A szülésznõ nagyon figyelmes volt, a szülõágyakat elválasztó függönyöket elhúzta, így láttam ahogy a lányunk és az apukája az inkubátoron keresztül ismerkednek egymással.
Közben engem elkezdtek rendberakni, ami nem volt egy kellemes dolog, mert hiába kaptam újabb érzéstelenítõ injekciót, a varrást végig éreztem. Persze a figyelmemet inkább a terem végén lévõ kis családomra tereltem…ez volt a legjobb fájdalomcsillapító. Miután velem végeztek, a babát is felöltöztették, és mivel nekem feküdnöm kellett és az infúziót is tovább kaptam, a férjem tartotta kezében a kisasszonyt. Próbáltam még ott a szülõágyon szoptatni, de vízszintes helyzetben ez nem nagyon ment, így továbbra is az apja foglalkozott a kicsi lányával, én pedig gyönyörködtem bennük. A baba fél 7-ig velünk volt, majd õt elvitték a többi babához, mi pedig 7-ig a szülõszobán maradtunk.
Ekkor aztán bele kellett ülnöm egy tolókocsiba, amivel betoltak a szobámba. Szerintem a saját lábamon is ment volna a dolog, és az nem is lett volna annyira kellemetlen, mint beleülni a kocsiba.
Fél 9 körül behozták a babánkat, aki egy órát velünk volt, majd fél 10-kor már együtt toltuk vissza a “kis bevásárlókocsijában” a csecsemõ osztályra.
Az éjszaka egész jól telt, jól aludtam. Másnap reggel már türelmetlenül vártam a 6 órát, a babákat akkortól lehetett elhozni.
Aztán a kórházban töltött további napok is egészen kellemesen teltek. Ebben nagy szerepe volt annak, hogy 1 ágyas fizetõs szobában voltam, saját fürdõszobával, tv-vel, telefonnal, hûtõvel. Egyáltalán nem unatkoztam, hiszen egész nap ott volt velem a babám. Ráadásul akkor fogadtam látogatókat, amikor akartam. Ha hajnalban olvasni támadt kedvem, akkor nem zavartam senkit, stb...stb. Szerintem nagyon megéri.
Egyelõre ennyi, így is jó sokat írtam. Csak gyõzzétek olvasni :-))
A kórházzal kapcsolatos tapasztalataimról még írok...de babóca épp most ébredt fel, így most vele kell foglalkoznom :-)
Kérdezzetek !!! :-)))
Üdv.
Liz