2005.11.06 01:26
Szerző: danikó
Kedves Mindenki!
Sokszor meglátogattam már ezt a topicot, olvastam a véleményeiteket. Úgy érzem, most nekem is hozzá kell szólnom néhány dologhoz, hogy aki még orvost választ, azért tisztán lásson. Természetesen senkinek nem vonom kétségbe a véleményét és érzéseit egy-egy adott emberrel kapcsolatban. Aki teljesen megbízik a saját nőgyógyászában, az ne is vegye figyelembe, ne is olvassa el azt, amit leírok. Akinél felmerült bizonyos kétség, azoknak ajánlom figyelmébe a történetemet. Aki most fog szülni, az csak módjával, mert lesznek benne durvább részek is :-).
Szóval én 2005. január végén szültem a Mészáros Gábornál, tulajdonképpen én az apján keresztül kerültem hozzá (sajnos időközben nyugdíjba ment az idősebb Mészáros, és nem vállalt már szülést, de ultrahangra jártam még hozzá is). Az Istenhegyi Magánklinikára jártam a fiatalabb Mészároshoz, és természetesen fizettem rendesen minden vizsgálatért. Egyetlen kérésem volt hozzá, hogy bármit tesz, mindig mondja el előre pontosan, hogy mi fog történni, miért csinálja...stb. A terhesség elején nagyon készségesnek látszott. Tény, hogy igyekszik mindenkivel megtalálni a hangot, sokat mesél magáról, a családjáról, a terveiről. Viszont már akkor éreztem rajta, hogy túl könnyedén vesz néhány dolgot. Én nagyon szeretem a precíz, korrekt munkát, ezért engem már a terhesgondozásnál zavart, hogy a vitaminokról, gyógyszerekről, amit felírt, illetve ajánlott, nem rendelkezett kellő ismerettel. Háromszor is előfordult, hogy nem volt megfelelően körültekintő, és olyan gyógyszert írt fel, amit terhesek nem is szedhetnek. A másik oldalon viszont igaz, hogy a vizsgálatokat kezdetben gyorsan és fájdalommentesen végezte, látszott, hogy tapasztalt, tetszett, hogy az uh-n is megdicséri a gyerekemet. Bár pontosan tudom, hogy a szülészek, nőgyógyászok nagyon jól tudnak hatni ezzel a jövendő anyára (kvázi kissé hatásvadász), de mindenképpen jól esik az embernek. Terhességem egyébként problémamentes volt, mindig is erős és egészséges ember voltam, 7 éve még náthás sem vagyok :-)Soha egy leletemmel sem volt probléma, minden eredményem megfelelő volt. A terhességem vége felé valahogy a doki megváltozott. Nem tudom, hogy milyen a Mészáros másokkal (gyanítom, azért másmilyen), de elkezdett olyan dolgokról mesélni, hogy ő tulajdonképpen mennyire nem szereti ezt a mindennapi taposómalmot és tulajdonképpen neki nem is érdekes egy normális szülés, terhesség. Az uh is csak egy showelem, aminek örülnek a szülők. Külföldön, csak az ultrahangból vígan megélne...szóval ilyeneket. Ezt speciel egyébként meg tudom érteni, nekem sem lenne kedvem nap, mint nap terhes nőkkel foglakozni, de ezt a kiégettséget (?), fáradságot (?) nem kellemes terhesen hallgatni. Annál is inkább meglepett, mert mindenki a lelkesedést dicsérte meg ebben az orvosban, de én a magam részéről sajnos éppen az ellenkezőjét tapasztaltam. Amikor el kellett kezdeni a kórházba járást, akkor egy teljesen más emberrel találkoztam. A Mészárosnak soha nem volt ideje, két percben odaszaladt hozzám, foghegyről odavetett valami őrült indító beszédpanelt, (pl. "na mikor szülünk?" vagy "itt az a nő, aki nem akar megszülni" - pedig szó sem volt ilyesmiről, meg időben is jött a baba, vagy jó hangosan, mindenki előtt "na volt mostanában méhszájvizsgálat?"). Ennek nem nagyon örültem, aztán besoroltam ctg-re vagy ultrahangra. A ctg-n nem nagyon érdeklődött irántam, akkor döntöttem el, hogy mégis fog kelleni nekem egy szülésznő, ekkor ajánlotta a Gábor a Várnainé Gabit, akit egyébként szakmailag nagyon felkészült embernek tartok és ezért tényleg hálás vagyok a dokinak. Sokat segített rajtam a szülésznő, ha valami hülyeséget mondott a doki, azért ő rendesen tompította annak az élét. Mindenképpen empatikus, segítőkész embernek ismertem meg, csak ajánlani tudom mindenkinek. A szülésznővel kezdtem meg az "igazi" felkészülést a szülésre. Aztán a Mészáros is leültetett egy szép napon, hogy beszéljünk a szülésről (előzőleg többször kértem erre, de mindig csak elhessegette a kérést azzal, hogy majd később). Na, hát a szülésről csak általános iskolai szinten közölt valamit, viszont elmesélte az ars-poétikáját: előadta, hogy ő igazán azt szereti, ha valami probléma van és azt meg lehet oldani, kitalálhatja a módját, és megműtheti az adott embert, ez okoz neki sikerélményt. Ezt szintén meg tudom érteni, nyilván ez a szépsége a szakmájának, de a kilencedik hónapban azért ez rémülettel töltött el, hogy úr isten, ez az ember biztos nekem fog esni egy szikével, ha teheti. (sajnos ez a félelmem valóssá is vált később).Nem tetszett, hogy ennyire elégedetlen a mostani helyzetével, látszott és kifejezésre is juttatta, hogy ő többet akar elérni, nem becsülik meg kellőképpen, meg magát tehetségesebbnek érzi néhány kollégájánál. Nem baj, ha valaki törekvő, de azt nem csípem, ha más kárára teszi, tehát másokat szid. Ráadásul egy csomó olyan dolgot mondott el, ami adott esetben biztos érdekes lenne, (hogy melyik fogával éppen mi van, mikor járt utoljára múzeumban, meg mi van az osztálytalálkozójával, meg hová megy síelni...stb.), de én ott és akkor, érthető okok miatt, inkább a gyerekemről illetve magamról akartam volna hallani. Miután ezt is letudtuk, utána indult el a "horror". 4 nappal a szülés előtt megint a kórházban voltam, ekkor jött el az ideje az utolsó ultrahangos vizsgálatnak. Ez akkor nagyon fájt, a hátamon jött már majdnem ki a vizsgálófej. Azt mondta, hogy ez sajnos ilyen, ez van, meg akarja nézni a köldökzsinórt. Mindent a legnagyobb rendben talált, és rövid úton felfirkált egy leletet (mondanom sem kell, hogy eléggé szétszórt a Mészáros, papírügyekben szinte rimánkodnom kellet minden igazolásért és pecsétért, ha meg is csinálta nekem, kaptam mindig valami kis pikírt megjegyzést, hogy én jaj de szeretem ezt a rohadt bürokráciát). Utána mentünk át méhszájat vizsgálni. Hát életemben talán ez volt az egyik legborzasztóbb élményem, nagyon fájt, én úgy érzem, hogy tágított is, mindenesetre teljesen váratlanul ért, úgy nekem esett, szó nélkül, mint tót az anyjának. Aztán lekászálódtam valahogy a vizsgáló asztalról, én akkor nagyon rosszul lettem, csak úgy ültem és próbáltam magamhoz térni. Ekkor látta már a Mészáros is, hogy baj van, próbálta ilyen hülyeségekkel oldani a légkört, hogy "na már várja a család a gyereket?". Akkor nagyon úgy éreztem, hogy nem elég, hogy kimiskárol, még hülyének is néz... Lehet, hogy mindenki más ezt kedvességnek fogná fel, de én utálom a tuskó és semmitmondó kérdéseket. Azt szeretem, ha nem kis szegény kismamának vesznek, hanem egy felnőtt (30 éves vagyok) páciensnek, akinek legalább annyival tartozok, hogy korrekt módon járok el vele. Utána azzal búcsúzott, hogy hétvégén szülünk Anikó. Alig bírtam a fájdalomtól hazavezetni, aztán egy napig kegyetlen görcseim voltak. Aztán a gyerekem valahogy följebb jött, legalábbis könnyebb lett a járás, a szülés előtt még el tudtam intézni a heti nagybevásárlást... Aztán hétvégén éjfélkor elment a magzatvizem, ami zöldes volt, ami azt jelenti, hogy a gyereket stressz-szerű behatás érte (számomra egyértelmű volt, hogy mitől). Szerencsére éppen a kiválasztott szülésznőm (Gabi) volt az ügyeletes, profi módon elvégzett mindent, végig kaptam oxitocint, a gyerek szívhangja teljesen jó volt, csak éppen nem akart elindulni. Én úgy emlékszem vissza a 13 órás vajúdásra, hogy milyen jó volt, nyilván nekem nem fájt annyira, mint ahogy kellett volna, nem tudom, a párom másként emlékszik vissza :-). Olyan 11-kor délelőtt bejött a Mészáros, fájdalmas vizsgálatok következtek, majd fél kettőkor beüzente, hogy császár, arra nem vette a fáradságot, hogy odaálljon elém, és elmondja, hogy mi a helyzet, mik a kilátások. Senkinek nem kívánom a császárt. Az embert bevágják a műtőbe, minden emberi mivoltától megfosztják, borzalmas élmény, ezt mindenki elhiheti (pláne úgy, hogy az ember nincs rá felkészülve, nem tudja mi történik vele.) Mindazonáltal a team nagyon rendesen, profin és emberségesen bánt velem, néha még beszéltek is hozzám. Sajnos semmit sem lehetett látni, a Mészárosnak is csak a hangját hallottam. Végig a családjáról beszélt, amivel normál helyzetben nem lett volna semmi bajom, de engem ott sokkal jobban érdekelt volna, hogy mit csinál (persze ezt nem nagyon szokták az orvosok közölni, sajnos). Hamar meglett a lányom, egészséges volt, csak éppen teljesen fent volt és négyszer felcsavarta magát a köldökzsinórra. (amit négy nappal korábban teljesen rendben talált a doki!) Az, hogy kinyomás közben megrepedt a bordám, erre csak jóval utána jöttünk rá, de ez már nem is érdekes. Fél óra alatt összefércelt a Mészáros, aztán gratulált és elment. Ehhez képest egyszer még meglátogatott, és aztán már csak a varratszedésre jött be, meg a hálapénzét átvenni. Mikor rákérdeztem, hogy akkor most mi a helyzet ezzel a köldökzsinór üggyel, akkor csak mellébeszélt. Ezek után levetette magát az ágyam melletti székbe és felvilágosított minket a párommal, aki velem együtt szintén többdiplomás, értelmes, nem 18 éves ember, hogy a szexszel csak óvatosan. (azt hittem, rosszul hallok, csak csendben összenéztünk a párommal), meg kiselőadást tartott arról, hogyan kell szoptatni. Na ekkor már kissé türelmetlenné váltam, nehogy már egy férfi magyarázza el ezt nekem!!! Meg amúgy is az ember már egy hete szoptatott a kórházban. Mikor megkérdeztem, mi a teendő a császáros sebbel, a válasz, semmi, nyugodtan csinálhat azt, amit akar, csak módjával. (ennyit az utógondozásról, fájdalomcsillapítóról, kenőcsről, sebkezelésről, haskötőrő...stb. még említést sem tett.) Miután megkapta a borítékját el is köszönt. Hazamehettem. Elkezdődött az igaz kálvária. Rövidesen látni lehetett laikus szemmel is, hogy a sebbel valami nincs rendben. Ferde volt a vágás, le volt a nagy része tapadva, egy centiméterre el volt balra varrva (látszott a terhescsíkon), puklis volt a bal oldala, és hát fájt, de erre akkor még nem gyanakodtam. Gondoltam, az normális, hogy ennyire fáj, mégiscsak egy műtét. A hatodik héten megbeszélt időpontra elmentem kontrollra (hóviharban a hat-hetes gyerekemmel, és azzal, hogy alig tudok járni) Két órát vártam a Mészárosra, az asszisztense haza akart küldeni, nem hagytam magam, erre megesett rajtam a szíve, és elárulta, hogy a doki éppen hol van. Utánamentem a másik épületbe, ahol éppen finn üzletembereket kísérgetett. Nyilván neki sem volt kellemes a viszontlátás ezek után, de már én is mérges voltam, nem ezért fizettem neki ennyi pénzt! Átmentünk megint a másik épületbe, még annyi sem volt benne, hogy segített volna menni. A sötét kis lépcsőfordulóknál meg a többi várakozó beteg előtt, meg elkezdte taglalni, hogy milyen tablettát ír fel nekem, hogy ne legyen gyerek. Néztem rá, hogy mit akar??? Ezt itt kellene megtárgyalni??? Ráadásul én nem is kértem tőle semmit. Miután nem kértem gyógyszert megütközve rám meredt, hogy akkor most tegyen fel spirált? Lebeszéltem róla :-). Nem hagyta nyugodni a dolog, és megütközve kijelentette, hogy na Anikó maga is a természetre bízza?? Hát, kedves nőtársaim!!! Mit szóltok ehhez? Nem mondom, ha évente lebabáznék, de így harmincévesen azért nem szeretem, ha hülyére vesznek. Gondolja, hogy nem tudom megoldani a fogamzásgátlást??? Másrészt, ha kell valami, akkor majd szépen elmondom. Lehet, hogy ezzel ő megint segíteni (?) akart, de én meg nem szeretem ezeket a dolgokat így lerendezni. A vizsgálat megvolt, (iszonyatos) jeleztem, hogy baj van a sebemmel. Szerinte ez egy nagyon szép seb, mit akarok, a feleségének, hát még az anyjának sokkal rondább a hasa. Mondtam, hogy azért ez a pukli korlátoz a járásban, meg a vezetésben. Azt mondta: az háj, adjam le (az ilyen mindig jól esik az embernek :-)).Erre azt válaszoltam, hogy én még nem láttam olyan hájat, ami csak az egyik oldalon van, erre azt mondta, na jó akkor bőr, de majd a következő császárnál rendbe hozzuk. Kösz, ezt a fajta mentalitást én ki nem állhatom, én úgy gondolom, hogy amit meg lehet jól csinálni, azt meg is kell jól csinálni! Nagyon utálom a slendriánságot és a lekezelést. Tudtommal nem én vagyok a szülészekért. Nagyon felületes, nyegle embernek érzem a Mészárost. Egy karriert építő orvosnak így nem lehet hozzáállni a pácienséhez, még ha az nem is szimpatikus neki (ez sajnos érezhető volt), annyi gyerek azért nem születik. A bő lére eresztett mondókámat azzal zárnám, hogy iszonyatos időszak következett számomra, hét hónappal a császár után megműtöttek, mert már nem tudtam járni, állni, ülni a fájdalomtól. Ebben a kálváriában az volt a rossz, hogy senki nem tudta, mi ez, senki nem hitte el, hogy fáj. Megkaptam mindent, hogy kényes vagyok, alacsony a fájdalomküszöböm, meg hát "Anikó nem néz ki rosszul, nem lehet olyan komoly a baj", meg tűrni kell, ilyen a császár. Később visszamentem a kórházba, az újabb vélemény szerit „rossz a fonal”… stb. Megoldás? Gyógyszerelés, illetve azonnal essek teherbe, a második gyereknél majd kivágják a gyerekkel együtt (csak így ám! ). Nem taglalom tovább. Végre egy nagyon becsületes és emberséges sebészt találtam, aki már látott hasonló problémát, ő vállalta a műtétet, ami egy komoly, fájdalmas és rizikós műtétté vált az operációs asztalon. Utólag nagyon örültek, hogy meg tudták oldani a sebkimetszést, mert utóbb kiderült, hogy a Mészáros doki rosszul vágta és rosszul varrta is a sebet, ezáltal olyan ronda hegesedés következett be, amit a sebészfőorvos is csak elrontott csonkolásnál látott, de kívül és nem belül, mint nálam. Utólag már elpoénkodok rajta, hogy tulajdonképpen a Gábor nem császározott, hanem kiamputálta belőlem a gyereket...Most vagyok két hónapos, és úgy érzem, ha lassan is, de most gyógyulok, látom a hatalmas különbséget a két orvos munkája között. A Mészáros doktor szakmai hozzá nem értésén túl, az fájt a legjobban, hogy gyakorlatilag mindig lerázott, nem akart és nem is tudott foglalkozni a problémámmal. Mindezért a slendriánságért én 76 ezer forintot adtam neki összesen, ami lehet, hogy másnak nem nagy összeg, de én egy tanár vagyok, és nekem ennyi egy hónapban a fizetésem. Mindazonáltal a Kútvölgyivel messzemenőleg meg vagyok elégedve, hozzám mindenki maximálisan rendes volt, soha egy rossz szavam nem lehetett senkire, a csecsemősökre, szülésznőkre, nővérekre, egyéb dolgozókra. Engem szeretet és figyelem vett körül részükről, teljesen ellensúlyozva a nőgyógyász elégtelenségét. Mindenkitől csak kedvességet, odafordulást, szimpátiát tapasztaltam és boldognak éreztem magam az ott töltött egy héten keresztül. Amint rendbejövök, és bevállalom a következő gyereket (mert mindez nem vette el a kedvemet), akkor is a Kútvölgyit fogom választani.
Bocs a nagy sztoriért, remélem, hogy nem gázoltam bele az érzelmeitekbe, én elhiszem és örülök neki, ha valakinek bejön ez az orvos, de azt is szeretném, ha látnátok a másik oldalt is, milyen, amikor a Mészáros nincs formában.
Sziasztok
Anikó