Sziasztok!
Ismét, ismét...
Ismerem a könyvet, Dorka. Abban pedig nagyon-nagyon egyetértek, h. első pillanattól nevelünk. ÉS A LEGFONTOSABB NEVELÉSI ESZKÖZ A MINTAADÁS, MINTAKÖVETÉS. Bocsánat, h. kiabálok.
Szülő jön felháborodva, . a fránya gyerek nem
olvas. Perze, h. nem, sosem látott apa v. anya kezében könyvet.
Még ebben is egyetértek Dorkával, h. általában az elentétes nemű szülőhöz hasonló - vagy a szöges ellentéte, ha vmi. bibi volt a kapcsolatban
- típusú párt keresünk magunknak. (Ehhez a megfigyelésemhez azt is hozzátoldottam nemrég, h. az az igazi, a nagy szerelem, akitől a szülők intenek.
Meg még azt is, ahogy idősödünk, úgy törnek elő a gyerekkorból hozott minták egyre erősebben - néha anyukám mondatait mondom - megrettenek utána, mert nem értek vele egyet.
)
Viszont, Dorka, a kisfiad nem büszkén mutatta, mit tudott leírni, hanem provokált Téged. Szerintem. Tudta, h. nem szabad leírni, kimondani. Onnan is gondolom, h. csak ilyen szavak szerepeltek - az elmondásod szerint - abban a csoportban. És ezek a kisemberek nagyon okosak (majd az iskola jól kiöli belőlük egy részét
).
Kisfiamat áprilisban megcsípte egy szúnyog a homlokán. A mai napig kis seb van ott, mert vakarja. Tehetetlen vagyok, próbáltam szidással, szép szóval, fényképén megmutattam, kesztyűt húztam a kezére, leragasztottuk stb. Vakarja. Ha rászólok, elfordul, és úgy vakarja. Aztán egyszer azt mondta, h. menjek ki, és akkor vakarhatja, máskor meg, h. bemegy a szobájába, és ott vakarhatja (akkor nem látom).
Ezek a kis lurkók tesztelnek minket, és már nagyon korán!!! Megnézik, hol a határ, meddig mehetnek el.
Ezt, ill. hasonlót felnőttként sztem akkor csináljuk, ha ki akarunk provokálni egy kis "dajkálást", vagy bizonytalanok vagyunk a másik érzelmeiben, és megnézzük, h. még mit néz el nekünk a párunk (de biztos egyéb emberi kapcsolatokban is "kijön", csak enyhébben...).
Marhaságokat írok? Nem tudom.
Az a nehéz a nevelésben, h. 20 év múlva láthatjuk csak az eredményét, vagy még igazán akkor sem.
Buktató buktató hátán, másrészt meg nem is olyan merev a dolog. Az sem jó, h. ennyire "tisztában vagyunk" dolgokkal, a lélek dolgaival, mert asszem nem is olyan természetes a léleknek, h. annyit "nyalogatják". Kis egokat nevelünk, akik magukat helyezik majd minden elé, az első kudarcnál megfutamodnak, növelik a válási statisztikát, egyre később vállalnak gyereket, viszont annál több pozíciót, gyűjtik a diplomákat (persze nem a tudásvágy, a "papírhajsza" miatt) stb. stb.
És nyomják a demagóg szöveget, mert azzal nagyon tisztában lesznek, elméletben hogyan kell(ett volna).
Nincs ám ilyen világvége hangulatom, és sztem fölösleges annyit analizálni a dolgokat.
Alapelveket kell megállapítani: szeretem feltétel nélkül, a magabiztossága a célom....vagy nem is tudom, hogy kell.
És én is ezt magamnak is, vagy tán elsősorban magamnak írom, mert mindent ízekre boncolok, elemzek, és akkor szoktak gördülékenyebben menni a dolgaim, ha nem csinálom ezt, hanem csak úgy "természetesen".
Leállok, mert ki fogtok tiltani ennyi hülyeség olvasatán.
Ne haragudjatok!
vAdri
Ui.: De jó a találkozósoknak!