Sziasztok!
Vezso: Köszi szépen! Rögtön válaszolok!
Dorkáék jönnek, úgy emlékszem írta is, meg hogy a fiúk mindig kérdezik mikor mehetnek már ők is ilyen baba-mama talira
Ildi: Jajdejójajjdejó
Hatalmas cuppanós puszi Marcifiúnak!
Ha már ennyire fölhoztátok a témát:
Otthonszülés: Nekem eszembe se jutott, és mindig fejcsóválással olvastam ilyen történeteket. De ha nekik úgy jó, hát ammen.
Engem kifejezetten megnyugtatott amikor beértünk a kórházba, tudtam, jó kezekben vagyok.
Amikor a dokimat megláttam, pláne megnyugodtam. Maximálisan bíztam benne.
Egyetlen negatív élményem a kórházban a műtősfiú volt, aki tolt át a szülőszobáról a műtőbe, mindennek nekimentünk, ajtónak, székeknek, ami jött...pofákat vágott amikor kértem, hogy ne fájás közben induljunk el, meg ne fájás közben rakjon át a műtőasztalra, stb.
Meg majdnem lerúgtam a műtőben valaki fejét aki lecseszett, hogy mit viháncolok amikor ő szúrni akar, maradjak nyugton....és ne akarjam már kihúzni a lábam (lekötöztek). Lett volna ő ott a helyemben fájások közt keze-lába kikötve a műtőasztalhoz. Erre ő: Jaaaaaaaa, magának fájásai vannak.....(azt hitte programozott csaszi)....anyád.
Szal ezeket leszámítva nem volt rossz tapasztalatom a kórházzal.
Egyébként Vizimano írt arról, hogy nem engedjük el a babánkat. Ezen én is gondolkodtam hónapokon át, és szerintem nálunk is közrejátszott valami ilyesmi.
Bennem nem volt soha olyan érzés, hogy: jajj de jó lenne már szülni, hogy a kezembe foghassam a babám. Teljesen problémamentes terhességem volt, utolsó nap is lótottam futottam, semmi bajom nem volt az ég világon. És tudtam, hogy a babámnak addig jó amíg a hasamban van
Ha ki akar jönni, úgyis szól. Nekem nem volt terhes a terhesség, hogy szabadulni akartam volna tőle.
És azt éreztem, hogy jó nekünk így együtt....szóval nem tudom elmondani milyen érzések voltak bennem, de tuti közrejátszott abban hogy császár lett a vége, hogy nem engedtem el őt.
Pedig ezerszer átbeszéltük a férjemmel a szülést, és vártuk a pillanatot, hogy 3-an együtt sírjunk a szülőszobában.
Szóval az eszemmel tudtam, hogy meg kell szülnöm, de belül valami mégsem engedte.
Visszatérve arra, hogy természetes szülés/ császár. Melyik a jobb....melyik a fájdalommentesebb....hááááááát szerintem egyik se leányálom. És fölösleges is hasonlítgatni a kettőt. Én majd megőrültem császár után amikor fölébredtem homokzsákkal a vágott hasamon. A 14 óra vajúdást szó nélkül tűrtem, de akkor jajjgattam fájdalomcsillapítóért, hiába mondták, hogy dehát folyamatosan kapok, mondtam, hogy de mégmégmégmégmég! Rettenetesenborzasztóan fájt.
No meg utána napokig nem tudtam normálisan fölállni, menni, úgy közlekedtem mint egy csiga....és volt összehasonlítási alapom, aki hüvelyi úton szült, az már boldogan száguldott a világban amikor én még torz arckifejezéssel küzdöttem, hogy 3 métert megtegyek fél óra alatt.
No de császár és császár közt is van különbség.
Na mindegy.
De tényleg hülyeség az összehasonlítgatás, fáj az ígyis úgyis, maradjunk ennyiben szerintem.
Hüpi: Gratula Ádám felállásához!
Timurr: Sajnálom, hogy ilyen rossz élményeid maradtak a kórházról
Bea