Sziasztok Lyányok!
Nos, akkor az igért történet:
Elõzmények: a 34. hét közepén 1 ujjnyira nyitva volt már a méhszájam, így onnantól igen sokat feküdtem. Rá egy hétre tovább nyílt , azaz már 2 újjnyi volt. Az orvosom be akart fektetni, de én mindig hazajöttem. A 37. hét közepén már bõ két újjnyi volt, a ctg vizsgálatok mindent rendben mutattak, persze ekkor is mondta, hogy maradjak bent, de mivel szombat volt ( múlt hét ) , úgy voltunk vele, ha kell 15-20 perc alatt bent vagyunk a kórházban, annyira gyorsan azért nem megy a szülés. Csak ezért nem akartam felesleges napokat bent tölteni. ( jól tettem: 4 napot megspóroltam magamnak, Szandi hallgatott ránk, a hétvégét még otthon töltöttük.)
Múlt hét szombaton nem nagyon volt étvágyam, s ez vasárnapra csak fokozódott. Nem találtam a helyemet és olyan furcsa érzés kerített hatalmába. Igencsak nyilallgatott a derekam, s délutánra ez már olyan volt, hogy a derekamból indult egy fájás le a hasamba - mint amikor megvan - de aztán elmúlt. Egész vasárnap feküdtem. Még mondtam is a férjemnek, szerintem itt a héten baba lesz, holnap ( hétfõn) nem menjen túl messzire , mert valamit érzek. ( Azt hiszem ez az a csalhatatlan jel, amit emlegetnek ) Mondanom sem kell, hogy egész éjjel nem aludtam - maximum 10 perceket - olyan éjféltõl elkezdtek rendszeresen jönni a fájások. Abszolút kibírhatóak voltak, tehát nem kapartam a tapétát, csak egy kicsit izgis lett a dolog, mert hát ez mégis jelent valamit. Hajnali 2 után már fogtam egy papírt meg egy tollat és elkezdtem irogatni a rendszerességét, mert ugyan próbáltam megjegyezni, de mindig elbóbiskoltam. Elõször 15-20 percenkét, majd 8-10 percenként végül 5 percenként jöttek. Néztem az órát, ekkor már 4 körül lehetett - hogy most akkor mi van, menjünk, hívjam a szülésznõt, vagy mit csináljak. ( Balázs még aludt, bár õ is elég ébren volt , de talán ekkor még nem tudta, hogy aznap apa lesz ) Ugyan meg volt beszélve a szülésznõvel, hogy ha éjszaka indul be, akkor is bejön, de valahogy olyan cikinek éreztem odatelefonálni éjjel, így csak fél 5 után hívtam föl, hogy úton vagyunk a kórház felé.
Mikor beértünk, az ügyeletes doki megvizsgált, - bõ két újjnyi volt elsimuló méhnyakkal - s mire mentem az elõkészítõbe , már ott is volt a szülésznõm. ( Végülis 1 órával korábban jött be miattam, mert 7-tõl amúgy is dolgozott ) A szokásos nyalánkságok után - borotválás, beöntés ( annyira nem volt borzalmas ) - bekötötték az infúziót, majd az Edát. Én csak ajánlani tudom, mert a folyamatos fájásokból - amiket igen keménynek mutatott a ctg - SEMMIT nem éreztem. Kaptam oxytocint és olyan fél 7-tõl kb. fél 11-ig elvoltunk a szülõszobán a Balázzsal, be -benéztek ránk, hogy hogy halad a dolog, de minden nyugis volt. Senki más nem szült , így szép nyugodtan vártunk. Azaz én nyugodt voltam, a Balázs kevésbé látszott annak, de ügyesen próbálta leplezni. Amikor megérkezett az orvosom, burkot repesztett, ez talán olyan 9 után lehetett, de már nem emlékszem. A lényeg a lényeg : fél 11-tõl keményedett be a dolog, mert jöttek a tolófájások. Addig semmi bajom nem volt, semmim nem fájt - köszönhetõ ez az Edának. A dokim pont valami kis mûtéten volt, a szülésznõ figyelt rám, de õ sem volt bent végig , csak a Balázs volt mellettem. Elég kellemetlen, mondhatni tehetetlen érzés ez a tolófájás, mert azt érzed, hogy muszáj nyomnod , teljesen megfeszül az egész tested és alig kapsz levegõt és majd szétreped a medencéd és fáj a farcsontod . Én hálát adtam magamnak, hogy nem ettem, nem ittam semmit, mert biztos kijött volna belõlem minden. Mikor már 5 perc alatt 3 ilyen fájás volt, mondtam a Balázsnak hozzon ide valakit, mert nem bírom tovább. Szegény nagyon ideges volt, hogy nem tudott rajtam segíteni, még a szeme is könnyes volt, annyira izgult.
Ekkor már a szülésznõ kétszer megnézett és mondta, hogy nem megy lejjebb a baba feje, látta , hogy nagyon szenvedek és mondta, hogyha nem fog haladni elképzelhetõ a császár..... De ezt a dokim és a fõorvos dönti el. Ekkor engem már ez sem érdekelt volna, csak segítsen valaki, mert állandóan nyomnom kellett és majd szétrepedtem. Pár perc és megérkezett a dokim, aki azt mondta: kérem szépen nincs itt semmi gond, megszüljük a babát. Gátmetszés ( amit azért nem mondok, hogy nem éreztem, de "csak" 3 "au" jött ki a számon )és Kb. 6 tolófájás után - amit megszorzok 3 levegõvétellel , azaz kb.18 nyomás után megszületett SZANDI!!!!!!!!!
Ekkor jött a fõorvos, hogy: Kit kell császározni?
Balázs elvágta a köldökzsinórt, ezt már mosolyogva s talán könnyes szemmel, persze az enyémek is azok voltak, fõleg amikor ezt a kis csöppséget a pocimra tették, rögtön megnyugodott és valami fantasztikus érzés volt, ahogy ott pihegett rajtam. Szandi apucival elment fürdeni, alattam szétkapták az ágyat és jött a" takarítás".
A varrás igen kellemetlen volt, mivel azt hitték, hat még az érzéstelenítõ, így az elsõ két öltést telibe éreztem. Aztán kaptam valami érzéstelenítõt és onnantól jó volt. Kitakarítottak, és még másfél órát bent kellett feküdnöm megfigyelésen, majd levittek a szobámba.
Szandit már az elsõ nap próbáltam cicire tenni, napról-napra ügyesebbek lettünk. Sõt annyira, hogy csütörtök délutánra begyulladtak a cicijeim is - gondolom belövellt a tejci. Estére be is lázasodtam, a fejõgép ami a kórházban volt sz...rt sem ért, így este hajszárítóval melegítettem és próbáltam kimasszírozni a csomókat belõle a könnyeimmel küszködve.
Elméletileg ugye még majdnem 3 hetem lett volna hátra, de többen mondták, hogy biztos el van számolva az idõpont, mert kizárt dolog, hogy ez a kislány csak 37 hetes legyen.
3300 grammal és 53 cm-rel született, csak picit volt magzatmázas, gyönyörû kis dundi pofija van és szép sima volt már akkor a bõre. Az apgarja: 9/10 lett.
A csecsemõs nõvérek, és végülis mindenki nagyon kedves és segítõkész volt, egy szavam se lehet. Nagyon jó véleményem van róluk. A szülõszobán is volt még bent vagy 2-3 ember a dokimon és a szülésznõmön kívül, akik mind segítettek. És utána aki arra járt, mindenki gratulált.
Szandi szinte egész nap velem volt, csak éjszakára vitték el, s napközben 1-1 órára.
Picit besárgult, de azt mondták ez nem vészes, így hál'Isten tegnap hazajöhettünk.
Annyira édes, órákat el tudom nézni ahogy alszik, grimaszol, mosolyog és mindig elérzékenyülök. Még mindig nem hiszem el,hogy itt van velünk, itt szuszog a kiságyban, beteljesült az álom, amit oly régóta vártunk.
Minden finishben lévõ kismamának nagyon drukkolok, én MINDENKINEK AJÁNLOM, KÉRJEN EDÁT, mert nagyon sokat segített.
Bennem gyönyörû emlékként maradt meg a szülés, köszönhetõ ez a orvosomnak és a szülésznõmnek, és nem utolsósorban a férjemnek, aki végig velem volt,és együtt váltunk anyává és apává.
Mindenkinek további jó pocakosodást kívánok, be-be nézek még biztosan!
Heni