Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Orsi 15 hónapos. Próbáltam és is hogy hagytam, hagy próbálkozzon ő maga az evéssel. Aztán ettünk két kanállal, aztán kézzel, legutóbb úgy sikerült belepumpálni 2 falat banánt, hogy a számból adtam neki, és ez mint újdonság, elsőre tetszett.
Különben meg most félős időszaka van. Eddig anyósom olyan szépen etette akár 1 órán keresztül is, most meg sem marad a kezében...
Amúgy nem tudom miért lehet, de most mintha a szopi is ritkult volna! Mégsem eszik mást helyetteKép
andreat
 
 


Sziasztok!

Csak bíztatásul néhány sor az elválasztástól esetleg tartóknak. Nem akartam még, de gyógyszerszedés miatt végül muszáj volt a 15hós babám aki már csak reggel este, de akkor nagyon lelkesen szopizott általában.

Egyik napról a másikra hagytuk el az estit és másnap reggel a reggelit. Helyette volt új esti móka és reggeli finom meleg tehén tejecske anya karjában bögréből iszogatva.

Rettegtem, hogy bömbölés lesz és kiakadás és sértődés és megvígasztalhatatlanság. És nem. Ez már két hete volt. Ma reggel is cibálta a pólóm, de ahogy megérkezett a bögréje már ragyogott is a szeme és repkedett a Csepp és óriás kortyokkal tüntette el a benne levő finomat.

Szóval biztosan vannak esetek amikor nem megy ilyen könnyen, de nem tudhatod, lehet, hogy neked is hasonlóan egyszerű lesz.

Egy fontos! Amikor tudod, hogy holnap már lehet, ha rajtad múlik nem lesz szopi, akkor azt a szopit, az utolsót élvezd ki! Vagy az utolsókat. Mert azért mégiscsak egy olyan intimitás amit azért egy örökmozgóval amúgy nem nagyon lehet átélni más módon és piszkosul tud hiányozni. ((Duplazárójelben hát: szóval az én esetemben utóbb derült ki, hogy igenis a pszihomókusoknak igazuk van, mert nem csak gyerkőc ragaszkodik a szopihoz hanem az én igényem is, mert olyan együttlét a picivel, ami mással nem pótolható.))
botanika
 
 


Sziasztok!
Botanika!
Nem tudom, gratuláljak-e, mert azért kicsit felemás érzéseid vannak a sikeres elválasztás miatt. Azért én gratulálok! A gyógyszerszedés úgyis egy olyan dolog, amit az ember nem tud befolyásolni, ha muszáj, muszáj, és akkor már inkább legyen zökkenőmentes az átmenet.

Mi sajnos visszazökkentünk a régi rendbe: két hétig nagyon beteg volt Boti (először mandula + hörgőgyulladás, aztán még vége sem volt, jött egy hányós-hasmenéses vírus), úgyhogy éjjel-nappal szopi ezerrel. Nem is baj, mert amikor hányt, nem volt hajlandó inni, legalább az anyatej ment bele (meg sajnos jött ki az is többször). De elkerültük a kórházat, infúziót.
Szóval, ha majd erőt veszek magamon, kezdhetem elölről az éjjeli "cici alszik"-kal, meg a nappali figyelemeltereléssel. Sajnos Boti nem szeret semmi innivalót a vizen kívül, nem tudom semmi finommal megkínálni cici helyett. Hacsak nem csokival, de azt hiszem, ez nem lenne túl jó ötlet.

Zsófi
zsóf
 
 

 
 

Sziasztok!
Zsófi,
Na ez az a helyzet, a bretegség, amiért én ki akartam tolni a 15 hós oltást (pontenciális betegség okozó) - inkább mint, hogy egyszerre leszoktassam a reggel esti szopiról. Ugyanakkor meg azt látom, hogy lehet hogy meg inkább pont hagynom kellett volna hogy azt még átvészelje szopival ha jobban rá is kap újra hiszen annak gyógyító ereje vitathatatlan. Most mindez már csak elméleti kérdés.

Igazából most már kezdek a szopi leállás után megnyugodni, a harmadik negyedik szopimentes nap volt nehéz nagyon. Akkorra fogtam fel. Aztán azóta gyerkőc jófej és néha csakúgy odabújik a karomba akár 20 percre is olvasgatni és akkor kiélvezhetem az összebújást újra. No meg hát tudom, hogy lesz még az életemben amikor kezdődik minden előről!Kép

Jobbulást Botinak és bizakodj, amit ma nem szeretett, lehet hogy holnap két kézzel tömi a pofijába. Én ma pl. karfiolt főzök, 2 hete még rosszakarójaként nézett rám, ha eléraktam, egy hete viszont falta. Remélem most is így lesz. Szóval előbb utóbb biztosan Boti is feladja a konzervatizmusát, próbálkozz bátran!
botanika
 
 


Sziasztok!
Zsófi,
Na ez az a helyzet, a bretegség, amiért én ki akartam tolni a 15 hós oltást (pontenciális betegség okozó) - inkább mint, hogy egyszerre leszoktassam a reggel esti szopiról. Ugyanakkor meg azt látom, hogy lehet hogy meg inkább pont hagynom kellett volna hogy azt még átvészelje szopival ha jobban rá is kap újra hiszen annak gyógyító ereje vitathatatlan. Most mindez már csak elméleti kérdés.

Igazából most már kezdek a szopi leállás után megnyugodni, a harmadik negyedik szopimentes nap volt nehéz nagyon. Akkorra fogtam fel. Aztán azóta gyerkőc jófej és néha csakúgy odabújik a karomba akár 20 percre is olvasgatni és akkor kiélvezhetem az összebújást újra. No meg hát tudom, hogy lesz még az életemben amikor kezdődik minden előről!Kép

Jobbulást Botinak és bizakodj, amit ma nem szeretett, lehet hogy holnap két kézzel tömi a pofijába. Én ma pl. karfiolt főzök, 2 hete még rosszakarójaként nézett rám, ha eléraktam, egy hete viszont falta. Remélem most is így lesz. Szóval előbb utóbb biztosan Boti is feladja a konzervatizmusát, próbálkozz bátran! (én babám még életében nem látott csokit...)
botanika
 
 


Sziasztok!
Mar jo reg irtam, azota Lacko mar egy eves mult. Most akarunk atterni a papikrol a szilard etelekre. Eddig is evett kenyeret, kekszet ilyesmit, de csak mint snack. Most, hogy ovatosan kezdem inkabb csak kenyeret-felvagottal, sajttal adni neki vacsorara, reggelire, mar azt sem eszi meg. Ebedre az osszevagdalt, szetnyomott dolgok sem kellenek neki.
Hozzateszem, hogy mar 11 foga van, orlok is, es az edes dolgokat minden formaban gond nelkul meghamizza.
Kb harom hete kinlodunk az evessel, mar neha tenyleg elbizonytalanodom, mi a helyes. Ti hogyan csinaltatok? Mikor kezdte a babatok enni joizuen a
szilard eteleket?
Koszi:
Panzej

Kép
Kép
panzej
 
 


Sziasztok!
Nálunk nyáron (14 hósan)volt áttörés darabos kaják terén.Rokonlátogatóban voltunk és nagyon érdekes volt lánykámnak,hogy többen együtt eszünk.Itthon sajna ez nem mindig jött össze.Kép
Érdeklődése gyorsan átterjedt az ételekre,s így ő is azt akarta enni,amit mi.(kb.Kép)
Mióta hazajöttünk minimum mi ketten együtt eszünk.

Most ott tartunk,hogy egyáltalán nem engedi hogy besegítsek neki.Eddig két kanállal ettünk,és ami kifolyt,azt visszaadagoltam a szájába.Ennek örülök.
A bajom csak az,hogy mikor falatost eszünk,a maradékot ledobja a földre.Ha elkapom a pillanatot mikor jóllakott akkor használ,ha azt mondom,adja anya kezébe amit nem kér.De ha nem...??
Volt olyan,hogy én el akartam már kérni a tányért mert úgy láttam nem éhes,de ő nem engedte.Rá pár másodpercre míg elfordultam és vissza ,már a földön volt minden.
Gondoltam nem dobok semmit ki a szemetesbe a szeme láttára,hátha ezért csinálja.
Amúgy a pohárból is szeret a földre locsolni,v. az etetőszékre és pancsolni benne.
Légyszi írjátok meg nálatok is volt ilyen?És,ha igen,hogy szűnt meg?
Edit

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Maternity tickers
szilde
Szeged
 
 
 


Ez engem is érdekelne, mert amit az unokám művel evéseknél, az maga a horror. Nagyjából ugyanez amit írtál, de ő időnként még a kezével is beletapicskol az ételbe. MIndene gyes etetés után a gyereket át kell öltöztetni, hiába van előtte hatalmas előke, az etetőszéket lemosni, az asztalt lemosni, a csempét felmosni, és elég gyakrak nekünk is át kell öltözni... fogalmam nincsen hogyan fog megszűnni, mert a kanalat nagyon ügyetlenül fogja, már a nemtudom hanyadik babakanál típust vesszük (mindenesetre az a legjobb eddig aminek alig van nyele), gondolom majd akkor szünik meg, ha a finommozgásai jobban kialakulnak, meg ha az esze is jobban megjön... mindenesetre az óriási szerencse, hogy amúgy szeret enni és ízlik neki a házikoszt. Õ most 15 hónapos...
alice_cs
 
 


Ma megint kérdeztem kéri-e még az ebédet.Kérte.Aztán a földön landolt a kanál.Gyorsan követte a 'tányér' félig főzelékkel.Sajnos az utóbbi törékeny volt...Kép
???
Amúgy lányom egyedül eszik kanállal.A kaja állagától is függ,hogy mennyi megy a zsebes köténybe.
Biztosan ügyesednek,meg okosodnak még a gyerkőcök.Ha csak 'az' lenne a gond könnyebben viselném.Bár először meg kellett szokni,hogy ez ezzel jár.
Bár csak érteném miért csinálja...
Egyébként okos,aranyos kislány...
Edit

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Maternity tickers
szilde
Szeged
 
 
 


Szia Edit!

Az én lányom nem volt hajlandó enni semmit napokig, míg rá nem jöttem, hogy önállóan akar enni. Ekkor olyan 14-15 hónapos lehetett. Én szó nélkül felszedtem utána mindent ami véletlenül vagy szándékosan a földön landolt. Nem csináltam belőle nagy ügyet (nem akartam beleszállni a játékba!), nem voltam mérges. Tartott vagy 6 hónapig, utána elmúlt. Nem adtam neki olyat, amit eltörhetett volna, a faltól is kissé arrébb húztam a székét. Nekem ez így könnyebb volt, mint naponta háromszor csatázni az étkezésekkor.

És hogy miért csinálja? Hát mert tanulnak, felfedeznek. Pl. ha ezt ledobom, anyu ilyen meg olyan arcot vág. Vagy a gravitáció nyűgözi le. Ki tudja. De nem hiszem hogy azért, hogy téged bosszantson.

Sok türelmet Kép
Kati
kat_ica
 
 


Katica!
Nekem két tippem volt:vagy az a jó,ha következetesen
rosszalok,megszidom és elmondom,hogy ilyet ne csináljon,mert anya szívesen megenné amit ledob,inkább adja oda nekem...,vagy észre sem veszem,és úgy már nem lesz neki érdekes.
Igazából egyik sem vezetett olyan eredményre,hogy megszűnjön a dobálás.Az igazat megvallva eléggé sajnáltam a kárba vesző sok ételt.
Néha,ha ott vagyok vele végig,akkor odanyújtja a darabokat,ha kérem,de van hogy mosolyogva elejti.
Lehet,hogy igényelné az osztatlan figyelmemet,csakhogy házimunka mellett ez nem mindig lehetséges.
Valószínűleg az arcomat talája olyankor viccesnekKép
Na igen türelemből kéne sok,de gondolom nem csak nekem...Kép
ui:Persze jogos,hogy mem kellett volna törékenyet adnom,de az volt kéznél.

Edit

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Maternity tickers
szilde
Szeged
 
 
 


Szia Edit!

Talán már az előbb is kellett volna írnom, anyukámnak volt egy jó módszere a dobálás ellen amikor látogatóban voltunk. Õ megcsinálta neki a szendvicset és csak egy, pici darabot adott a kezébe. Így nem volt mit szétdobálni amikor jóllakott.

Nálunk sincs osztatlan figyelem, csak mondjuk meseolvasáskor, de enni azt mindig együtt szoktunk, már kicsi kora óta. És ilyenkor nem az ő tányérjára figyelek, hanem a sajátomra, meg persze beszélgetünk. Így valahogy nincs határfeszegetés. Az asztalnál legalábbis Kép

Kati
kat_ica
 
 


Sziasztok!
Gondoltam leírom,hogy mostmár minimálisra csökkent a ledobálás,kiöntés a kislányomnál.Most 23 és fél hónapos.Kép
Egyre inkább ideadja a kezembe,ha vmit nem kér.
Persze ehhez hozátartozik,hogy általában én is leülök enni vele,és ua. amit ő.
Tényleg figyelemfelkeltés volt a fő ok amiért dobált(jelezni akarta,hogy befejezte az evést,ill. anya legyél itt velem).A másik,hogy látta amikor maradékokat dobtam ki a szemetesbe,és ezt akarta utánozni,csak nem talált bele.(nem kérem=felesleges=szemetesbe való)
Képes lenne a kedvenc túró rudijának felét kidobni,csak mert nem bírja megenni.
Azt hiszem azért sokat okosodott:,néha mondja is már:nem kéjem...Kép
Hát ennyi.Mindenkinek sok kitartást a baba tápláláshoz!
Edit

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Maternity tickers
szilde
Szeged
 
 
 


Halihó Kép

Talán itt nagyobb a forgalom, ide is felteszem a kérdésemet. Ha valaki tud okos tanácsot adni, azt nagyon megköszönném.

Van egy 16 hós fiam, aki nem nagyon eszi meg a darabos kaját. Pontosan fogalmazva, sokkal kevesebb csúszik le darabosból , mint a püréből. Persze adok neki kenyérfalatot, pici gyümi darabot, amit ügyesen megeszik. De pl. a kiflicsücsökkel gondunk van, mert ahogy szopogatja egy nagy gumó lesz az egész és attól meg majd megfullad. Nem tud még harapni. Igaz még csak 8 foga van, talán most jön az első örlőfoga.

Igazából nem tudom hogy mit kéne tenni. Ha csak darabosat adok neki abból keveset eszik, és félek hogy nem fog eléggé fejlődni. Így is csak 2 dekát hízott az elmúlt hónapban . Úgy vettem észre egy idő után elunja magát az etetőszékben. Annak meg nem vagyok a híve hogy rohangálás, játék közben kapjon be egy -egy falatot. (a lakás így is kész csatatér)

Szerintetek mit csináljak? Eléggé nyomaszt ez a dolog, úgy érzem hogy valamit elrontottam. Egy csomó ismerősömnek a csemetéje ilyen korban már vígan harapdálja a főtt zöldségdarabokat. Mi meg csak fintorgunk rá.

Nagyon várom a válaszokat!

Köszönöm!

Edit

Kép



Kép
[/url]
pledit
 
 


Szia Edit!
Szerintem bízd a gyerkőcre a dolgot. Ne hasonlítgasd más babákhoz, hanem próbálkozz, de ne erőltess semmit. Ha neki a pépes tetszik, akkor azt egye, a lényeg, hogy eszik. Abban biztos lehetsz, hogy nem fog örökké pempikét enni. Nekem a három gyerek totál másképp csinált mindent. Az egyik csak villával összetörve ette meg a kajákat, ha turmixoltam, öklendezett tőle. A másik csak akkor ette meg, ha volt benne banán, a harmadik, csak sütőtökkel. Akkor én is aggódtam, de így utólag visszanézve a gyerkőc igényei szerint alakítja a dolgokat, és meg fog oldódni. A súlygyarapodás csökkenés természetes, hiszen jóval többet mozog, mint eddig.
Éva
tuncimami
 
 


Szió Éva Kép

Köszi a választ Kép Kép
Igazad van, tudom hogy nem szabad semmit sem erőltetni. Most az a legújabb hogy már a püréből is csak keveset eszik, kb. 1,5-2 dl-t. No meg a főztömet is ignorálja a gyerek, eddig tök jól megette, most meg ebédre eszik belőle valamennyit, de vacsira már nem kéri. Így kénytelen vagyok kihajintani a maradékot. Komolyan mondom jobban lecsúszik neki a kész bébiétel. Pedig én szívesen főzök neki, de hát ha nem eszi meg, akkor nincs értelme erősködni.
Az is igaz, hogy nagyon mozgékony Balázs, nem tud megülni a fenekén, állandóan fel és alá futkorászik a lakásban. Remélem előbb utóbb megoldódik a problémánk.

Edit

Kép



Kép
[/url]
pledit
 
 


Szia Edit!
A mi gyerekeink picinek elég rossz evők voltak, mindenféle csellel lehetett csak megetetni őket, a harmadiknál jutottam el arra a pontra, hogy nem görcsölök rajta. A legkisebb már majdnem 2,5 éves, és még mindig szopik reggel-este. Most ebédre nem evett semmi mást, csak a levesből a főtthusit, a zöldségekből, levéből talán 3-4 kanálnyit. A másodikból is csak a sülthusit ette, a krumplit nem. Alkatilag is mindig a kisebb súlyúak közé tartoztak, de szinte sosem betegek, és nagyon ügyesek. Nem fejlődnének így, ha nem kapná meg a szervezetük azt, amire szükség van. No persze így nekem már könnyű, hogy túl vagyok a nehezén, amikor benne voltam, én is aggódtam, de hátha sikerül megnyugtatni téged, hogy minden probléma csak átmeneti, és lehet, hogy pár nap, vagy egy hét és már meg is oldódott. Örülj nagyon minden Vele töltött pillanatnak, mert nagyon hamar nagyfiú lesz!
Éva KépKép
tuncimami
 
 


Éva Kép

Nagyon szépek a gyerekeid Kép Minden elismerésem a többgyerekes Anyukáknak. Kép
Hány évesek?
Az nagyon jó hogy hogy még szopik a picur ( nálunk nem sikerült a szopi, csak 4,5 hós korig, utána meg fejtem 1 éves korig).

Nálunk is trükközni kell etetéskor, eleinte szépen eszik, egy idő után elunja magát Balázs vagy valamennyire jóllakik és már menne játszani, és akkor jön az hogy vmit adok a kezébe hogy molyoljon. A kis pernahajder miközben játszik nyitogatja a száját, persze ez is csak egy ideig megy, mert ha már tényleg jól lakik akkor már nem fogad el semmit sem.
Azt gondolná az ember ha éhes a gyerek akkor nem kell trükközni. A férjem mondja is hogy ne csináljuk, majd eszik ha éhes.... Én persze nem hagyom annyiban... Nem gondoltam volna hogy ez az evészet ilyen bonyolult tud lenni.

Balázs sem az a díjbirkozó alkat, most volt 16 hónapos 80 cm és 9,3 kiló. Tehát nem nagy, nem is kicsi, mondjuk én és a férjem sem vagyunk nagy termetűek.

Kérdésem lenne: miket szoktál főzni? Néha annyira kifogyok az ötletből. (Azért nem akarom kizárólag kész bébiételen felnevelni Balázst. Kép)

Edit

Kép



Kép
[/url]
pledit
 
 


Edit!
Hát, a főzés nekem is sok fejtörést okoz, bár mostmár nem kell a picinek mást csinálni, így könnyebb. A leveseket nagyon szereti, főleg, ha husi van benne, és ezeket már eheti a te manód is. A kedvence a palócleves, persze szelidített változata. Bármilyen husit pörinek megfözöl,(kevés fűszerrel) utána répát, zöldséget, zöldbabot adsz hozzá,+fokhagymát, fölengeded, és ha már minden puha, akkor jó sok tejföllel behabarod. Egyébként főzelékeket szoktam variálni, meg rakott mindenféléket, ami éppen van, no és ne kelljen egész nap a konyhában lenni, mert az nem megy egy gyerekkel sem, hárommal meg pláne.
Ügyeskedjetek!
Évi
tuncimami
 
 


Sziasztok,
a gondom csak félig tartozik ide, de már nagyon kezd idegesíteni.
A fiacskám nyolc és fél hónapos, és mindent úgy csinált eddig életében Kép , hogy nagyon megnyugtatóan kezdte, aztán egyszercsak elromlott Kép . Pl. az első hat hétben szopizott, aludt, hízott, mint a kisangyal. Aztán elkezdett problémázni a szopizással meg az alvással, és e tereken most is elég katasztrofális a helyzet (inkább nem részletezem). Amikor elkezdtünk szilárd kaját enni, nagyon klasszul indult, szépen elfogadta, majdnem azonnal mennyiséget evett, el is jutottunk kb. kétharmad bébiételnyi mennyiségig. Aztán olyan két hete ez is elromlott, most éppen kanálzár van, de ha nagy ritkán mégis eszik, akkor csak gyümölcsös kaját, és kb. fele mennyiségét az eddiginek. Na és most mindennek a tetejébe napi két alkalommal is egyre kevesebbet szopizik, mintha el akarná hagyni ezeket az alkalmakat... Eléggé kivagyok. Létezik olyan, hogy elhagy szopást, és nem eszik helyette mást sem??? Teljesen tanácstalan vagyok, pedig második gyerek (a nővére sem volt egy csúcsragadozó, de pl. ebben a korban egész jól evett). Éva, látom, a te gyermekeid is hasonló kvalitásúak, talán te tudsz valami megnyugtatót írni Kép

Üdv
Kriszi
kriszi
 
 


Szia Kriszi!
Üdv megint!
Az első ami eszembe jutott, hogy az én gyerkőceim akkor csináltak ilyet, amikor jött a foguk. Szopizáskor a szívástól fájt, a kanál kínzóeszköz, a gyümölcs valószínűleg azért jön be, mert hideg, és hűsíti. Ilyenkor szopi előtt bekentem dentinox géllel, vagy evés közben (kínomban) adtam egy-egy kortyot inni, hűsítés gyanánt. Ez persze csak tipp. Nekem mindhárom elég rossz evő, de emlékszem, hogy a minimumból is tudtak még lejjebb menni. Szerencsére átmeneti állapot volt, bízz benne, hogy hamarosan elmúlik. A szopizás csökkenése a legnagyobbnál ugyanilyen korában volt, akkor jött meg először a szülés után. (nem tudom, hogy csináltam, mert a másik kettőnél már a harmadik hónapban.) Ahogy vége lett rendeződött a cicizés is, de 1 éves korára szépen fokozatosan elválasztotta magát.
Kitartás!
Ne aggódj, itasd, és próbálkozz! (pl: banán-anyatejjel? ) Műanyag, vagy fém kanállal eteted?
Az is eszembe jutott, hogy akkor is volt egy szopizós hullámvölgyünk, amikor másik tusfürdőt kezdtem el használni.
Bocsi, hogy össze-vissza kapkodok, de úgy szeretnék segíteni!
Éva Kép
tuncimami
 
 


Éva,
köszi, jólesik Kép
A foga tényleg jött-jön, de ezzel nemigen tudok mit tenni. Műanyag kanállal etetem, inni nemigen iszik még, viszont a varázsitatóra rávetette magát - no nem hogy igyon, csak hogy rágja a csőrét Kép A Dentinoxszal már nem is kísérletezem, mert ahogy bekenem, azonnal lenyalja, akár a nővére anno...
Ja én meg kínomban már mindenbe almát teszek (a banán úgy megfogja, hogy három nap után bogyókat termel). Ma pl. a vegyeszöldségpürébe mixeltem almát...rémes trutyi, de neki bejött Kép

Meg nem hiszem, hogy jön, a nagy mártizennégy hónapos volt anno, amikor először jött a havi zsold - most az öcskös pont olyan gyakran szopik még, úgyhogy ha ezen múlik, akkor még nincs itt az ideje.
Uazt a tusfürdőt használom születése óta (direkt), és dezodort is már több hónapja, ez nem zavarja. A fiam egyébként is külön eset, majd egyszer leírom magánba, itt elég hosszú. Most csak elég annyi, hogy két hónapos kora óta van havonta kiújuló orrmandula-gyulladása, és ez annyira zacarta, hogy csak félálomban tudtam megszoptatni. Azóta ehhez jött még az "érdekes a világ"-korszak, így mostanra kizárólag elalva szopizik, és nappal szinte csak cicin alszik (mármint alvás alatt folyamatosan rá van csatlakozva, és közben eszeget is). Szóval elég gáz a helyzet Kép
Ma azért evett jobban, és előbukkant két fehér csipke is, úgyhogy bizakodom Kép
Üdv
Kriszi
kriszi
 
 


Kriszi!
Örülök, hogy ma jobb napotok volt!
A nagylányommal mi is kínlódtunk egy sort az orrmandulájával, ráadásul, mindig arcüreggyulladás lett a vége. 2,5 éves koráig szenvedtünk, aludni sem tudott, csak nyitott szájjal, mert olyan nagy volt az orrmandulája, hogy nem kapott levegőt. Arcüregöblítést csináltak neki, akkor döntöttünk úgy, hogy kivetetjük. Nagyon féltünk, de most utólag úgy látom, hogy jó döntés volt. Azóta szinte sosem beteg. No persze sok ellenpéldát is hallottam, akinél ez nem jött be, de nekünk segített.

Én is intenzíven szoptattam, de a két kicsinél nem voltam olyan mázlista mint Te.

A mindenbe almás dolog nálunk az egyik manónál banánnal, a másiknál sütőtökkel működött. Jó egy kicsit visszagondolni a nagyok pici korára.

A legkisebb ma azt mondta, amíg anyukámmal beszéltem telefonon:-anya, ülj le, és kezdjél nekem cicit adni!

A középső gyerekünk csak kint aludt 6 hónapos korától kb. 1 évesig. Mindenki hülyének nézett, amikor hóban-fagyban kint tologattuk.

A lánykád ősszel megy oviba?
Éva Kép
tuncimami
 
 


Szia Éva,
ma csuda tudja, milyen világnap van, a fiam éppen az imént idejött hozzám, és befúrta magát a pólóm alá Kép Sosem csinált még ilyet Kép

Igen, Cicó menne oviba, már mehetett volna idén januártól, de még nem sikerült letenni azt a fránya pelust. Remélem, majd nyáron összejön. December végén múlt három éves, és így, hogy a fiam minden cuccost benyal, ami az útjába kerül, és viszi a mandulájára Kép , nem is bánom, hogy a lányom még nem hozza haza a közösségből az egzotikusabb vírusokat.

Zezének egyébként jó a barack is, és sütőtök, a lényeg, hogy édes-gyümis íze legyen. A meggyes krumplira is rábukott, igaz, jó sok édes anyatej is volt benne Kép
Viszont észrevettem, hogy újabban a töményebb, sűrűbb kajákat kedveli, a híg, folyós pürét kétoldalt kibugyborékolja. Érdekes, Cicónak is volt egy ilyen időszaka.

Szopizni nem tudom, meddig fog, per pillanat csak akkor kéri, ha álmos, és akkor sem az evésen van a hangsúly Kép
Az igazság az, hogy szerintem mindkét gyerekkel csak abban voltam-vagyok mázlista, ami a szoptatást illeti, hogy mindkettő kisétkű, így olyan gondom sosem volt, hogy kevesellték volna a rendelkezésre álló mennyiséget. Egyébként pedig minden elképzelhető problémával találkoztam, és a nagylánnyal is rengeteget küzdöttem anno (l. Szoptatás topik 2003 tavasza-nyara), csak kicsit másképpen, mint most a fiammal (l. u.o. 2005 nyara-ősze). Cicó csak olyan kilenc hónapos korára kedvelte meg a szopizást igazán, amikor már több volt benne az érzelmi töltet, mint a kajálás. Zeze nem tart még ebben a fázisban, de remélem, ő is eljut majd egyszer odáig...

Meg tudlak érteni: engem anno akkor néztek hülyének, amikor a legforróbb nyárban naponta kétszer órákat hurcoltam a városban fel-le a hordozókendőben... mit csináljunk, akkoriban csak így aludt hosszabb ideig...

Tényleg, ti merrefelé is laktok?
Jó tudni, hogy ezt a kisgyerekes egy kicsi - egy pici - korszakot is túl lehet élni Kép
Gyönyörűek a kölkök, ezt már korábban is akartam írni Kép

Edit,
most nézem, mekkora is Balázs. Nagyon-nagyon gyakori, hogy az ilyen korú kölkök alig esznek valamit, annyira érdekli őket a világ. Van egy barátném, annak egy kifejezetten jóétvágyú fia, aki másfél éves kora körül egész nap rohangászott evés helyett is, aztán még jóval két éves kora előtt visszatért a régi jó étvágy, ami azóta is változatlan Kép Kitartás Kép

Üdv
Kriszi
kriszi
 
 


Szia Kriszi!
Fehérhegyen lakunk.
A pici ősszel kezdi az ovit, a középső a sulit! Hű, mi vár ránk! Azon töröm a fejem, hogy megpróbálom kihasználni a főállású anyaságot, és csak félállásba megyek vissza dolgozni, no persze, ha a munkahely engedi. A belvárosi suliba-oviba fognak járni, úgyhogy lesz lótás-futás. Bár már most is napi 2x2 órába telik a hozás-vivés, de most nem kell reggel időre menni. A suliból viszont nem lehet elkésni. Muszáj lesz megtanulnom vezetni, mert ez a tömegközlekedés kiszívja minden energiámat. Sajnos ez a városrész iskola és óvoda szempontjából használhatatlan.
A pelussal kapcsolatban mi most éppen visszafejlődünk. Nagyon hamar minden erőlködés nélkül nappalra letettük a pelust, és még csak baleset se nagyon volt, erre most kb. egy hónapja azt csinálja, hogy egy ici-picit becsurgat, és nem szól, hanem a többit visszatartja. Szerintem nagyon játszik. A délutáni alvásnál viszont sosem pisil be,(nem is adok rá pelust) éjszaka még ráadom, de sokszor száraz reggelre.
ÉvaKép
tuncimami
 
 


Szia Kriszi!
Most olvastam az "egy kicsi, egy pici"-ben az írásodat, hát neked is minden perced be van osztva!
Én lassan kikecmergek a pici korszakból, és egy kicsi, egy közepes, és egy nagyba lépek. Hát, lehet, hogy visszasírom a "régi szép időket"!
A viszonylag nagy korkülönbség azért problémás, mert mindhárom gyerek mást igényel, és nehéz összehangolni. Ennek ellenére nagyon jó látni, ahogy megtalálják egymással a közös hangot. A pici rohamléptekben fejlődik, mintha utol akarná érni a nagyokat.
ÉvaKép
tuncimami
 
 


Sziasztok!
Nem tudom, jó helyen kopogtatok-e, de az lenne a kérdésem, hogy fontos e 6 hónaposan elkezdeni a hozzátáplálást, vagy amíg van elég tej lehet-e csak anyatejes?
Vendég
 


Sziasztok!
a kérdés engem is foglalkoztat, jelenleg 5hónapos a fiam, védőnő fenyeget, hogy ha lassan nem kezdem meg az alma-leve-püréje kóstoltatását gondom lehet később az idegen ízek elfogadása miatt. még szopizik kisTücsök, súlya rendben így én még szükségtelennek tartom a hozzátáplálást!
Gira!
ismereteim szerint a 6.hónap tényleg vízválasztó, a gyümi 2-3kanál megkezdését a délelőtti szopi előtt már javasolják!
sok sikert :D
g.timi
g.timi
 
 


Sziasztok!

Nem tudom volt-e már ilyesmi téma, hogy mennyire érdemes húsra szoktatni a gyerekeket. Nem kifejezetten a vegetáriánust szeretnék belőle faragni, de hogy ne húst-hússal. A védőnő szerint minden nap kell húst adni neki, én ezt egy kicsit sokallom.

Másik, hogy 1 éves kor alatt mennyire érdemes betartani a gluténmentes diétát? A kenyér azért laktató tud lenni, én szívesen adnék neki, de a védőnő ezt egyátalán nem tanácsolja.
Szóval, vélemények?

Orsi
borsika21
 
 


Sziasztok!

Nem tudom volt-e már ilyesmi téma, hogy mennyire érdemes húsra szoktatni a gyerekeket. Nem kifejezetten a vegetáriánust szeretnék belőle faragni, de hogy ne húst-hússal. A védőnő szerint minden nap kell húst adni neki, én ezt egy kicsit sokallom.

Másik, hogy 1 éves kor alatt mennyire érdemes betartani a gluténmentes diétát? A kenyér azért laktató tud lenni, én szívesen adnék neki, de a védőnő ezt egyátalán nem tanácsolja.
Szóval, vélemények?

Orsi
borsika21
 
 


Kedves Lányok!

A Babanet szerkesztősége szeretettel várja a Látogatók történeteit a gyerekvárásról, családtervezésről, gyereknevelésről, szülésről, egészségügyről, családról, óvodáról, iskoláról, munkáról. Ha van olyan történeted, amely kacagtató vagy megható, megindító, elgondolkoztató vagy felháborító, esetleg reményt vagy megoldást adhat másoknak, ne habozzatok, hanem ragadjatok billentyűzetet és a kész írást küldjétek ide: szerkeszto@babanet.hu.

A történetek bekerülnek a Babanet Te Történeted rovatába, illetve a főoldalon is láthatók lesznek.

Üdv:

Dia
dia
Budapest
 
 
 

Hozzászólás a topikhoz

Emotikonok
:D :) :( :o :shock: :? 8) :lol: :x :P :oops: :cry: :evil: :twisted: :roll: :wink: :!: :?: :idea: :arrow: :| :mrgreen:

Vissza: Gyermeknevelés

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?