Sziasztok!
Duda!
Ha adsz egy e-mailt, elküldöm a táblázatot.
Mit tudtok Kisboráékról? Van valami fejlemény? Úgy sajnálom szegényeket! Gyakran gondolok rájuk.
Testvérféltékenység? Arról aztán tudnék mesélni!
Időnként teljesen kivagyok. Már arra is gondoltam, hogy keresünk egy gyerekpszichológust.
A kislányom két éves lesz októberben, Boldi 4 hónapos. Borikám, szegény, azt szokta meg, hogy ő van a középpontban, anya mindig rendelkezésre áll, ehhez képest, most kénytelen osztozni rajtam és mindenki mindig Boldit csodálja meg elsősorban, mert ő a pici. (Ez szerintem szörnyű nagy hiba, remekül bele lehet vele taposni a nagytesó lelkébe, persze, aki még nem volt ilyen helyzetben, annak fogalma sem lehet ezekről a dolgokról. Mindenesetre én a jövőben biztosan nagyon oda fogok figyelni, hogy más anyukákkal találkozva, elsősorban a nagyra figyeljek.)
Nálunk valóságos ostromállapot alakult ki. Bori folyton olyat csinál, amit már megtiltottunk neki, így próbálja felhívni magára a figyelmet és rákényszeríteni engem, hogy fölpattanjak Boldi mellől és - ha csak 2 percre is - de vele foglalkozzam. Teljesen kikészít, tök tehetetlennek érzem magam egyrészt, mert hiába magyarázom el szépen, miért is tilos ez vagy az, hiába kiabálok, veszekszem, már azt is megpróbáltam, hogy a kezére vagy a fenekére ütök, holott megfogadtam, hogy én ilyet sosem - teljesen eredménytelen a dolog.
Most már ott tartunk, hogy folyton veszekszünk. Nap nem múlik úgy el, hogy én ne szidnám le valamiért.
Ebben benne van az, hogy Bori most "kezdi" a dackorszakot, fizikailag most jutott el oda, hogy úgy igaziból tud rosszalkodni, mert már képes olyan dolgokat tenni, amelyek rá nézve veszélyesek.
De persze az is, hogy Boldi születésével ő egy kicsit "hátrébb sorolódott", amit nagyon nehezen tolerál.
És persze az is, hogy Boldi születése óta sokkal fáradtabb vagyok, ezért aztán ingerlékenyebb is, hamarabb felcsattanok, pedig utána már meg is bánom (úgysincs semmi eredménye).
Szóval én már kezdek egy kicsit kikészülni. Nap mint nap egymásnak feszül az akaratunk a gyerekemmel és ez idegtépő. Sokszor csak azért nem én maradok alul, mert én vagyok az erősebb.
Õ szemmel láthatóan úgy érzi, hogy kiesett a kegyeimből, szorong emiatt. Pl. Boldi születése óta sírva ébred reggel is, délután is. Azelőtt soha. Sokszor éjszaka is felsír és engem hív, holott igazából magához sem tér.
Engem pedig egyfolytában furdal a lelkiismeret, hogy miért nem tudok ugyanolyan kedves és türelmes lenni hozzá mint régen. Persze hogy úgy érzi, őt már nem szeretem annyira, ha gyakran veszekszem vele. Boldi születése előtt nem is nagyon emlékszem ilyen jelenetekre.
Most talán egy kicsit javul a dolog. Boldi már kezdi felfedezni a testvérét és imádja, úgy mosolyog rá, hogy az ember majd elolvad. Ezzel aztán Borit is kezdi levenni a lábáról, így legalább Boldira nem haragszik annyira.
De az a probléma, hogy anyán osztozni kell és anya folyton ideges, továbbra sem szűnt meg
Mackooo