A Szegedi topicból másoltam át, még akkor írtam amikor hazajöttünk a kórházból:
Naszóval, megpróbálom röviden elmesélni a történetünket. Akit nem érdekel, nyugodtan ugorjon egy nagyot!
Május 19-én délelőtt CTG, utána még voltam Enikőnél, és a szokásosnál picivel erősebb folyásom volt már akkor. Akkor vettem a baldachint, délután csirkét sütöttem, jól bekajáltunk belőle. Este tévéztünk, Gergő (férjem) masszírozta a derekam (nem fájt, de jól esett). Elalvás előtt elindultam pisilni, mikor éreztem, hogy valami csorog belőlem. Mikor felfogtam, hogy ez a magzatvíz lehet, elkezdtük összepakolni a maradék cuccokat, letusoltam megint, és elindultunk a kórházba. Megvizsgált az ügyeletes doki, mondta, hogy ez bizony tényleg magzatvízszivárgás, cx1111, és csóválta a fejét, hogy a baba feje még nagyon fönt van....fölhívták a dokimat. Felvették az adatokat, előkészítettek. Utána szóltam a Gergőnek, hogy menjen haza, pihenjen ha tud, és reggel fél 7-re jöjjön vissza, ha meg addig töténik valami, azonnal hívom. Hát az történt, hogy feküdtem a szülőágyon, időnként fájt a hasam, de nem volt vészes. Aludni nem tudtam, annál azért jobban fájt, alig vártam a fél 7-et. Gergő pontosan érkezett.
Onnantól kezdve minden könnyebb volt. Közben megjött a dokim is, megvizsgált, csóválta a fejét, baba feje sehol
kaptam oxitocint, antibiotikumot, meg ilyesmit. Ekkor "már" cx 1222 volt, 10 körül lett 1333. Közben a dokim többször is próbált a kezével rásegíteni a dolgokra, hát az baromira fájt, akkor nagyon jajjgattam, egyébként csendben voltam, csodálkozott is nagyon a szülésznő. Volt egy tanuló szülész kiscsaj is velünk, nagyon lelkes volt, kérdezte bent lehet e szülésnél is, mondtam persze, csak szüljünk már
Amikor bementünk a kórházba mindenki azt mondta délig meg kell legyen a baba. No, hát úgy voltam vele, az tök jó, addig bármit kibirok. 11-től nagyon biztattak, hogy már nincs sok hátra, a fájások akkor már 1-2 percenként jöttek és elég sokáig tartottak. Amikor a dokim bejött megvizsgálni, mindig csak csóválta a fejét, de biztatott, még meg is simogatta a fejem. Tök jól esett. Homeós tágulós bogyót szedtem rendületlenül. 12.45-kor jött megint a dokim egy másik dokival együtt, megvizsgáltak, fejcsóválás, és akkor mondta a dokim, hogy ő császármetszést javasol. A másik is hevesen bólogatott. Relatív téraránytalanságról, android típusú medencéről (a mai napig nemtom mit jelent, nem találtam sehol) beszéltek meg fájásgyengeségről. Aztán másik doki elment, és elkezdtünk beszélgetni 2 fájás közt a dokimmal. Mondta, hogy nem tágulok, baba feje nem illeszkedett be, nincs ami segítse a tágulást, szűk a medencém, stbstb. és ő császármetszést javasol, mi a véleményem róla?!!? Akkor megkérdeztem, hogy és mi az esélye annak, hogy meg tudom szülni hüvelyi úton a babát, és akkor mondta, hogy hát eddig vártuk a csodát (tudta, hogy én nagyon hüvelyi úton szeretnék szülni, beszéltünk róla előtte, és ő volt az aki beszélt nekem a császármetszés lehetőségéről is, ill. csak beszélt volna, mert én váltig állítottam, hogy simán szülünk, nem lesz semmi gond, de a dokim mondta, hogy császárral is számolni kell-nem konkrét nekem, hanem úgy általban ha szülésről van szó, mert ugye a cél nem a hüvelyi szülés, hanem az egészséges kisbaba világrajövetele), nem következett be, ha úgy gondolom, akkor még várhatunk, hátha megindul kifelé a kicsi lány, de előfordulhat, hogy este 8-ig vajúdok, és akkor kerül sor a császárra. De mondta, hogy ha eddig nem történt semmi jelentős haladás, akkor szerinte nem is fog És ő mindenképp a császárt javasolja. Meg fáradt is vagyok, akkor már 28 órája nem aludtam, ha még sokáig vajúdok, még nehezebb lesz, meg a babának se jó. Na akkor ránéztem a Gergőre, és láttam rajta, hogy ő is a császárra szavaz. Pedig tényleg nagyon sima, apás szülésre készültünk. És akkor mondtam a dokinak, hogy oké, császár. Na ekkor kiborultam, összeomlottam, és bőgtem nagyon, hogy milyen vagyok már, hogy képtelen vagyok megszülni egy babát, és egyébkéntis
hú, nagyon rossz érzés volt. Nyugtatott mindenki, hogy a mi érdekünk, gondoljak arra, hogy a kislányomért teszem, és ettől nem vagyok rosszabb ember, stb. Hát nagyon nehéz volt. Most is potyognak a könnyeim. Megint előkészítettek, és sokat kellett várni fekve, katéterrel. Addig főleg állva vajúdtam, csak ritkán feküdtem le picit pihenni, de úgy sokkal rosszabb volt, úgyhogy siettem fölállni. Másnap kiderült, hogy azért kellett olyan sokat várni, mert előttem volt 2 programozott császár meg egy másik műtét és nem voltak felkészülve még egy császárra, alig tudták az embereket összetoborozni, a dokim veszekedett mindenkivel, mert mondták, hogy majd a délutániak este 8-kor megcsinálják a műtétet, és mondta a dokim, hogy szó se lehet róla, most kell császározni és kész. Nagy nehezen beállított a műtős fiú, nagyon morci volt, mikor mondtam neki, hogy ne fájás alatt induljunk el, vágta a pofákat folyamatosan. Amíg a szülőszobából áttolt a műtőbe minden ajtónak nekimentünk, nem volt épp a legkíméletesebb. Aztán felraktak a műtőasztalra, bekötötték a másik karomba az infúziót, mittudoménmit, és megint várni kellett sokat. Az aneszteziológus próbált szóval tartani, de baromira kivoltam, mert le voltam kötözve és jöttek a fájások és azt hittem belepusztulok. Az nagyon rossz volt. Az emberek meg ész nélkül rohangáltak körülöttem. Mielőtt eltoltak, megbizonyosodtam róla, hogy a férjem látni fogja a babát ha kihozzák a műtőből és átviszik a csecsemőosztályra, mondtam neki, hogy mondja meg a kicsi lánynak, hogy szeretem, és nézze meg jól, hogy minden rendben van e vele, mindene megvan e,stb. A műtőben aztán nagy nehezen eljutottunk odáig, hogy a dokim elkezdte kenegetni a hasam, mondtam neki, hogy vigyázzon a babámra! Aztán a következő amire emlékszem, hogy egy ágyra raknak át, és hallom a dokim hangját, hogy: Gratulálok, egészséges, gyönyörű kislánya született!
Azt se tudtam mi van, csak azt éreztem, hogy nagyon fáj a hasam, a kezem raktam volna a hasamhoz meg húztam volna föl a lábaim, de mindig visszanyomták, és mondták, hogy nem szabad, én meg folyamatosan jajjgattam, hogy nagyon fáj, nagyon fáj. Mondák, hogy igen, de 2 óra múlva elmúlik. Na az a 2 óra rémálom volt
folyamatosan fájdalomcsillapítóért könyörögtem...még...még...még. Ahogy felébresztettek bejött a Gergő 2 percre (alig láttam, csak homályosan, mintha ő lenne)...mondta, hogy gyönyörű a Gréti, makk egészséges, és tiszta anyja (ekkor elkezdtem gondolkodni azon, hogy akkor hogy lehet gyönyörű-na mindegy ) És ő most haza megy, mert csak 2 óra múlva jöhet be elvileg. Aztán 2 óra múlva kicsivel jobban lettem, jött is a Gergő, mutatta a fényképeket meg a videokat amit a fényképezővel csinált a Grétiről. Úgyhogy fényképen láttam először a lányom. Aztán egyszer csak behozták, bebugyolálva, gyönyörű volt. Föl se fogtam mi történt. Megsimogattam, mondtam neki, hogy én vagyok az anyukája, stb. Nem sírtam. És furcsa volt, mert azt hittem zokogni fogok. El kellett múlnia 1-2 napnak mire felfogtam, hogy Õ az enyém, a miénk, és akkortól 5 percenként elbőgtem magam a boldogságtól!
13.57-kor született meg Gréti, engem 3 körül ébresztettek fel. Este 9-kor el kellett menni zuhanyozni...hát nem volt egy leányálom. Hajnalban 4-kor ébresztettek, megint zuhanyzás, és fél 6-kor hozták szopizni a Grétit. Segített a csecsemős nővér, rendes volt. Gréti úgy rácuppant a cicire, mintha mindig azt csinálta volna, én meg csillagokat láttam. De ez egy külön történet már.
A dokimmal nagyon meg voltam elégedve, minden nap bejött, megnézte hogy vagyok, Gréti szopizik e, minden rendben van e. Mondta, hogy a lehető legjobb döntés volt a császár, régen ilyen esetben előbb a baba, aztán az anyuka ment volna el. És ne okoljam magam, nem én tehetek róla, stb.
Egyébként amikor engem eltoltak a műtő felé, a Gergőnek mondták, hogy az apa öltöző előtt várjon, aztán egyszer csak hozták a Grétit a műtőből, intettek neki, hogy menjen be, úgyhogy ő végig nézhette mit csinálnak vele. Az elejéről csak videók vannak, amikor még a hosszú köldökzsinór ott lógott ki belőle. Még meg is foghatta a lányát (képeken látni), meg az inkubátorban is megsimogathatta. Ennek nagyon örülök. Ha már én nem ölelhettem rögtön, legalább apukája kicsit megszeretgethette.
Nem is lett ez olyan rövid 3 nap alatt sikerült összehozni szopik meg egyebek közt Remélem nem untattam halálra senkit!
Aki elolvasta, annak köszönöm a türelmet
Bea