2002.02.24 22:53
Szerző: Anonymous
Sziasztok!
Én is kissé elavultnak tartom azt a nézetet, miszerint ne szexeljen az, aki nem tudná viselni a következményeit, akár anyagi, akár éretlenségi okok miatt. Elcsépelt közhely, hogy ma már kitolódik a gyermekvállalás idõszaka, mindenki tudja miért. Szerintem nem várható el ép ésszel, hogy akkor kezdjünk nemi életet élni, amikor már tuti fel tudnánk vállalni a gyereket, hiszen nem ritka, hogy egy 25 éves kor fölött jön el.
200 évvel ezelõtt egy 17 éves állapotos nõ általános volt, sõt már aggódtak, hogy vénlány marad, aki 20 évesen még nem szült. Ma mindenki azt mondja "felelõtlen csitri". Ha ezt mondja a társadalom, akkor sajnos a megesett 17 éves csitri is ugyanezt fogja érezni, hogy nagyon korán van még ehhez, nem tarthatja meg. Ezzel nem segítünk neki, hanem az abortusz irányába toljuk.
Aki abortuszra megy, mert nagyon éretlennek érzi magát a gyerekvállalásra, az manapság tényleg az, és ezt a társadalom is felerõsíti benne. Azt érzi, hogy neki egyetemre/fõiskolára/szakképzésre stb. KELL mennie, hogy jó munkahelye és megélhetése legyen, és a gyerek vállalásával ez teljes mértékben összeegyeztethetetlen. Ha belegondolunk van benne valami, hogy erõsen megnyirbálódik a személyes szabadság egy baba érkezése után. Én hálás vagyok a sorsnak, hogy nem kellett 2 hónapos baba mellett pl. szakdolgozatot írnom. Vagy mondjuk nagyon sokan félnek attól, hogy gyerekkel senkinek nem kellenek majd tartósan, hiszen 17 évesen nem találtak rá életük párjára. Ebben is lehet valami. Sokan akkor is elgondokodnak az abortuszon, ha nincsenek összeházasodva. Kicsit durván megfogalmazva, ma nagyon erõsen tartja magát az a nézet, hogy aki tinédzserként, vagy nulla egzisztenciával (apa sehol, saját pénz sehol) szül egy gyereket, az hosszú távra elbaltázza az életét.
Sajnos csak utólag derül ki, hogy tulajdonképpen a helyzet, amit hárítottunk, abszolút nem akartunk vállalni, nem vezetett volna végzetes, visszavonhatatlan, a kezdeti életterveinkkel szögesen ellentétes nyomorhoz/helyzethez, csak másként alakultak volna a dolgok, mint ahogy mi azt rózsaszín leányálmainkban elképzeltük. Mert nincs olyan, hogy végzetes hiba. Egy baba megszülése erkölcsileg (a szó valódi értelmében) nem lehet végzetes hiba, amit mindenképpen el kell kerülni. Csakhogy MINDEN ennek az ellenkezõjét suggalja, nagyon sokszor épp a közvetlen környezet, neveltetés, nem beszélve a média által sugalmazott "értékekrõl" (lásd pl. egyik kedvencem: "Haverok. Buli. Fanta.").
És amikor ott áll valaki 17/18/19 akárhány évesen terhesen, totális pánikban: EZT én nem akarom, még NEM akarok anya lenni, azt nem lehet képekkel elriasztani, rávenni az örökbeadásra, mert EGYÁLTALÁN nem akarja felvállalni a dolgot. Nehéz elképzelni a helyzetet, de amikor valaki nagyon nem akar egy terhességet kihordani, akkor nemhogy nem érzi (mert nem akarja érezni), hogy az egy édes aranyos imádnivaló kisbaba lesz, de azt is letagadja pszichésen önmaga elõtt, hogy az a "valami" egyáltalán élõ, és hogy egy emberi lény nõne ki belõle. Nagyon sokan úgy élik meg az egészet, mivel olyan mértékben hárítanak a nem akarás pánikjától, hogy az egész ügy nem több egy hosszabb vérzéskimaradás miatti dologtól, csak itt most nem gyógyszerek, hanem egy kisebb orvosi beavatkozás a megoldás. Ennyi. Ugyanis ha nem hárítasz, hanem beleéled magad, hogy ez egy elõlény, egy kisbaba, akit te most éppen megöletni készülsz, és ezt a gyilkosságot vizualizálod, akkor megõrülnél. Ezért objektíven állnak hozzá, az ezt végzõ orvosokkal együtt: nem tekintik emberi lénynek a 3 hónapnál kisebb magzatokat.
Akinek nem lesz késõbb sem lelkiismeretfurdalása, az késõbb sem éli át ezeket az érzéseket AZZAL a terhességgel kapcsolatban. Akinek lesz, az késõbb rájön, hogy mit tagadott meg önmaga elõtt AZZAL a terhességgel kapcsolatban.
Egy terhesség kihordása például nem maradhat titokban (gondoljon bele mindenki a saját 17 éves korába) sem a szülõk sem a tágabb baráti/iskolai társaság elõtt. Aki nem volt terhes tinédzser korában az érettségi elõtt, az tényleg nehezen tudja beleélni magát ebbe a társadalmi megvetésbe, elutasításba, ami egy ennyi idõs leányanyát fenyeget (tanárok, diáktársak, áltagosan konzervatív szülõk). Az ember 27 éveseb már tojhat erre nagyívben, de 17-18 évesen, amikor még ki sem lépett a nagybetûs életbe, akkor nem tud, csak ha nagyon elszánt. És nagyon kevesen tudnak azok lenni, mert ezt SEMMI nem segíti elõ. Fõleg lelkileg nem. És mivel általában titkolni kell az egészet, el sem juthatnak még idõben oda, ahol nem a gyerek érdekeirõl beszélnének nekik (ami tök felesleges, mert ez nem fog senkit meggyõzni), hanem megpróbálnák az ANYÁT felébreszteni bennük. Szerintem ilyen hely egyébként hivatalosan nincs. Akiben nem ébred fel tartósan az anya, abban a max. 2 hétben, amíg végleges megoldást kapnak a problémájukra abortusz formájában, az belekerül a fogaskerékbe és része annak a 80000-nek. Gondoljunk bele, sokszor mennyi ideig tart "felnõtt" fejjel, házasságban, esetleg halványan már tervezett terhesség esetében is teljes mértékben elfogadni a terhességgel kialakuló új élethelyzetet. Akkor mitõl alakulna ez ki néhány hét alatt, miközben valaki elkezdi intézni az abortuszát?
Emese