Kiemelt témák

Látom fanatikus, abortuszellenzõkkel van dolgom, akik csak azzal tudnak érvelni, hogy megöltem a gyerekemet. Lehet, hogy ha megszültem volna, ma egy lecsúszott, nehéz körülmények között élõ, de bizonyára "igen boldog anya" lennék. (Az is vagyok, csak nem az elsõ gyermekemmel.) Ja, bocs, szerintetek nem is vagyok anya és hogy is képzelem én ezt.
Mondjátok, szoktatok Ti TV-t nézni? Mennyi nyomorban élõ embert mutogatnak nap mint nap? Közülük néhánynak sok gyereke van, néhányan, férfiak vagy nõk egyedül nevelik a gyereküket vagy gyerekeiket és éppen nincs hol lakniuk. De van sok gyerekük és akkor boldognak kéne lenniük, nem? Én nem azt mondom, hogy mindenki boldogtalan, akinek sok gyereke van és hogy ne szüljenek a nõk, hanem azt gondolom, hogy az szüljön, aki szellemileg, erkölcsileg és anyagilag is támogatni tudja a gyerekét.
Ja és nem mondtam, hogy inkább el kell vetetni a gyereket és helyette cipõt venni a gyereknek, csak azt, hogy annyi gyereket kell szülni, amennyit el tud az ember tartani.

17 évesen, amikor én úgy döntöttem, hogy elvetetem a gyermekemet, volt egy másik lány, nem az én iskolámban, aki vallási okok miatt megszülte a gyerekét. Még érettségizni sem engedték, annyira lenézték a tanárok, pedig addig nagyon jó tanulónak számitott. A mai napig a szüleivel él, ha Õk nem segitenének neki, már ki tudja mi lenne vele, mert érettségije és ezáltal szakmai vizsgája máig sincs. Takaritásból "él" és a szüleibõl.

De én csak egy gyilkos vagyok, legalábbis szerintetek. Ti már nem lesztek 17 évesek és nem fogtok olyan helyzetbe kerülni soha, amiben én voltam. Valószinüleg 20-21 évesen, amikor fõiskolára jártam, már nem igy döntöttem volna, de 17 évesen ez tûnt a legmegfelelõbb megoldásnak. Nyugodtan vessetek meg érte, ez már 13 éve történt, visszacsinálni nem lehet!

Szerintem ingyen kellene fogamzásgátlót adni azoknak, akik nem szeretnének több gyermeket, de nincsenek jó anyagi körülményeik, mert manapság a tabletta is, de bármilyen módszer lassan luxusnak számit.

Éppen két hete az orvosi rendelõben, mikor oltásra vittem a lányomat, ott volt egy lány, aki kb. 20 éves volt, vele volt egy 1 éves kislány és várja a következõ gyereket. Az élettársa alkoholista, többször bántotta Õket, ezért most anyaotthonban laknak. Még pár hónapot maradhatnak, utána ha nem tud albérletet fizetni, a gyerekeit elveszik tõle és állami gondozásba kerülnek. Ez szerintetek jó megoldás? Ennek a lánynak még arra sincs pénze, mint megtudtam, hogy a gyerekének ennivalót vegyen, honnan a fenébõl lesz neki albérletre?

Maradok még mindig névtelen!!!

Én meg azt gondolom, hogy az éljen nemi életet, "aki szellemileg, erkölcsileg és anyagilag is" érett rá. Úgy tûnik, te 17 évesen nem voltál az.

Sziasztok!

Imádom ezeket a példákat, az alkoholista rémség élettárssal meg egyebekkel, már bocsá, de minek fekszik le vele??? Miért él vele???

A korábbi hogyan neveli fel egyedül a gyerekét kérdés is volt. OK, az egy váratlan állapot, ha meghal a párja. Ha elhagyja, az esetek többségében -tudom, van kivétel, én is olvasok más topikokat, azért egy elhagyás nem két nap "eredménye". Magyarul sokan úgy kerülnek abba, hogy egyedül maradnak, hogy néhány héttel elõtte (ugyebár nem félidõs terheseknek van az abortusz) felelõtlenség volt hinniük a partnerükben.
A váratlan nehézségekrõl még: ha ettõl, hogy teszem azt, ne adj isten történt valami a párommal, ettõl akkor most gyorsan elmegyek abortusztra??? és megölöm a gyerekét?? És ha szülés után egy nappal maradok egyedül? Akkor megölöm a babát? Nem, ugye?
Miért más egy néhány hetes magzat??? Ugyanolyan emberi lény! Joga lenne élni!

Soha nincs garancia arra, hogy egész életemben kellõ anyagi állapotokat fogok tudni gyermekem elé tárni. Sose tudhatjuk, mit hoz a jövõ, nem csak rajtunk múlik. De nem öljük meg a gyermekeinket azért, mert éppen sz*rul állunk anyagilag, igaz?

Hangsúlyozom, nem a konkrét -úgyse lehet visszacsinálni- eset kritizálása a célom, hanem azon elmélkedni, hogy mi vezet ide, milyen alapon, miért gondoljuk így vagy úgy a dolgokat. Minden konkrét esetet meg lehet vizslatni, ki lehet esetleg dumálni, de én továbbra is úgy érzem, hogy nem jogos annyi abortusz, amennyi van, nagyon nagy a sáv, hogy ki hol húzza meg a határt. Én sokkal sokkal odébb tenném.

Akik pedig egyáltalán nem szeretnének több gyereket, azért vannak egyszeri költséggel járó módszerek is, még mindig humánusabb eljárás, mint késõbb x abortusz. De nem hinném, hogy a védekezés ma alapvetõen anyagiakon múlik! Amíg van valakinek pénze cigire, alkoholra, meg 10 ezres cipõkre, addig teljen gumira vagy tablettára is!
Ezzel együtt egyetértek azzal, hogy irreálisan magasak az árak ezen a területen.

Ildi

Hónapokkal ezelõtt volt itt egy történet Down baba abortuszáról. Akkor szinte senki nem esett neki az illetõnek ennyire durva hangnemben. Pedig az indokok ugyanezek is lehettek volna, illetve ha jól emlékszem annak estek neki, aki ugyanezeket hozta fel indokként, késõbb megölné, ha beteg lenne? Most írt más, aki egészséges babát vetetett el, és többen megkövezitek, felelõtlennek tartjátok, mert 17 évesen lefeküdt valakivel, cipõ kontra gyilkossággal jöttök. A Down baba jó anyagi körülmények közé jött volna világra, nem cipõrõl és nyelvóráról kellett volna a szülõknek miatta lemondani, mégsem vállalták. Ez a baba meg egy csitri gyerekeként született volna meg, aki még magát sem tartja el. Van különbség? És most hol van az isteni megbocsátás?

Nem merek nevet vállani, de írhatnék Andreától Zsusziig bármit.

Különbség nincs: mindketten egy ÉLETET vettek el.
Isteni megbocsátás: nem a mi dolgunk, hanem Istené.

Én sem így értettem másik Névtelen, hogy a mi dolgunk lenne a megbocsátás. De nem a mi dolgunk õket elítélni sem. Csak erre akartam felhívni a figyelmet, hogy ott ezt a többség belátta, ebben az esetben mégis úgy tünik, sokan feljogosítva érzik magukat "Isten"-t játszani.

Különbözö topicokban olvashato: -Kis fiatal csitri az anya, aki nem tudja eltartani a gyerekét! Minek tartotta meg az ilyen? Nem gondoljátok, bármit is lép a bizonyos nö-asszony-lány, ha számunkra nem a megfelelöt csinálja kövel dobáljuk? Nézzetek magatokba, mert ez igazság! Hány megszolást kap egy anya? Ti is én is. Hány kivülállo szempár értékeli a mi életünket? Nagyon sok, és nagyon sok szemszögböl. Nem tudunk mindenkinek megfelelni. Emelett megjegyezném, nem csak a nö felelös egy gyermek megfogantatásában, hanem a férfi is. Mig itt arrol irunk, hogy felelötlen a fiatal-idösebb stb nö, hogy nem védekezett, megemliteném a férfit-fiut is ki kellene oktatni ebböl. Édes fiam ha nem birtok magatokkal akkor huzd fel azt a bizonyos gumit, mert válallni KELL a felelösséget ha "becsuszik" a baba! Ezt nem igazán láttam-olvastam, megérné a fáradságot, hogy egy kis energiát belevetve, de elmagyarázzuk a lány-fiu gyermekünknek, mit is jelent. Márcsak amiatt is, mert elég sok a fertözés betegség. Az egész téma megközelitéséhez szerintem a társadalmi helyzet is hozzá járul. A fiatalság ön eröböl megteremti az ugymond anyagi hátteret, jo pár év alatt. Viszont nem lehet kivánni vagy elvárni senkitöl, hogy ne éljen szexuális életet. Ha nem ilyen reménytelen lenne az anyagi helyzet, akkor valoszinü többen vállalkoznának a gyermek felnevelésére, és ennek arányában kevebb abortusz is lenne. Ha a fiatalok megkapnák otthon a kellö felvilágositást és támogatást (lányom mejnünk irassunk fel neked gyogyszert vagy vegyünk ovszert, hogy mindig legyen nálad, nehogy véletlenül nem tervezett dolog történjen, stb) megint csak ar'nyosan csökkene az abortuszok száma. Ez a tény se elhanyagolhato!! Senkit nem akartam megbántani, kritizálni, oktatni, csak a figyelmet szerettem volna felhivni arra, hogy más okok is vannak, és szerinte az abortuszok nagy %-ában hatalmas szerepet játszik a férfi nem is. Mégegyszer ha valakit megsértett vagy bántott ez az irás ELNÉZÉST. Nem rossz szándékkal irtam!
A következményektöl tartok, igy névtelen9 leszek, és elnézést mindenkitöl emiatt.

Kedves névtelen!
Igazad van. De sokan írtak arról, amit mondtál. A férfiak felelõsségérõl. Én sokszor ledöbbenek, mert már sokszor az ovisok is iszonyatos, hogy mi mindent tudnak(mert látják, hallják) a nemi élet rejtelmeirõl, és rengeteg tinimagazin, nõi újság, sõt még a napilapok is, + Tv, Rádió, osztályfõnöki ra, biológia óra, , nagytesó , mind errõl szólnak, és mégis ott áll a 17 éves gyerek, és azt mondja: azt hittem, ha nekem nem jó akkor nem lesz belõle gyerek stb. butaságot beszél. Már nem az 1800-as éveket írjuk, hogy majd megtudod a nászéjszakán, meg nézd meg a baromfiudvart, és rá jössz mirõl van szó!
Ezek a gyerekek a 80-évek gyerekei, azért emlékszem ,akkor is teljeskörû felvilágosítás volt. Ha testünkben hordozunk egy gyereket, megtanítjuk mindenre, erre miért nem? A döntéseikért felelõsek. "Könnyû" akkor túllépni rajta, és folytatni, vagy új életet kezdeni, magzatunk nélkül.
De mi lesz késõbb a lelkünkben. Amikor elvesztettem elsõ babám, sok hónappal késõbb azt álmodtam, szülök, szép kislányom lett. Teljesen végigálmodtam a szülést. Aztán verítékezve felébredtem, és gondolkodtam. Pont akkora kellett volna szülnöm, ha megmaradt volna a babám.Soha nem tudom elfelejteni, mindig ott a gondolat, õ vajon milyen lenne, a három tesójához képest?
Az orvosom nem vállal abortuszt, kötelessége volt évekig, de 10 éve örökre letett errõl.Azért õ tudhat valamit.
Zsomimama

Sziasztok!

Én is kissé elavultnak tartom azt a nézetet, miszerint ne szexeljen az, aki nem tudná viselni a következményeit, akár anyagi, akár éretlenségi okok miatt. Elcsépelt közhely, hogy ma már kitolódik a gyermekvállalás idõszaka, mindenki tudja miért. Szerintem nem várható el ép ésszel, hogy akkor kezdjünk nemi életet élni, amikor már tuti fel tudnánk vállalni a gyereket, hiszen nem ritka, hogy egy 25 éves kor fölött jön el.

200 évvel ezelõtt egy 17 éves állapotos nõ általános volt, sõt már aggódtak, hogy vénlány marad, aki 20 évesen még nem szült. Ma mindenki azt mondja "felelõtlen csitri". Ha ezt mondja a társadalom, akkor sajnos a megesett 17 éves csitri is ugyanezt fogja érezni, hogy nagyon korán van még ehhez, nem tarthatja meg. Ezzel nem segítünk neki, hanem az abortusz irányába toljuk.

Aki abortuszra megy, mert nagyon éretlennek érzi magát a gyerekvállalásra, az manapság tényleg az, és ezt a társadalom is felerõsíti benne. Azt érzi, hogy neki egyetemre/fõiskolára/szakképzésre stb. KELL mennie, hogy jó munkahelye és megélhetése legyen, és a gyerek vállalásával ez teljes mértékben összeegyeztethetetlen. Ha belegondolunk van benne valami, hogy erõsen megnyirbálódik a személyes szabadság egy baba érkezése után. Én hálás vagyok a sorsnak, hogy nem kellett 2 hónapos baba mellett pl. szakdolgozatot írnom. Vagy mondjuk nagyon sokan félnek attól, hogy gyerekkel senkinek nem kellenek majd tartósan, hiszen 17 évesen nem találtak rá életük párjára. Ebben is lehet valami. Sokan akkor is elgondokodnak az abortuszon, ha nincsenek összeházasodva. Kicsit durván megfogalmazva, ma nagyon erõsen tartja magát az a nézet, hogy aki tinédzserként, vagy nulla egzisztenciával (apa sehol, saját pénz sehol) szül egy gyereket, az hosszú távra elbaltázza az életét.

Sajnos csak utólag derül ki, hogy tulajdonképpen a helyzet, amit hárítottunk, abszolút nem akartunk vállalni, nem vezetett volna végzetes, visszavonhatatlan, a kezdeti életterveinkkel szögesen ellentétes nyomorhoz/helyzethez, csak másként alakultak volna a dolgok, mint ahogy mi azt rózsaszín leányálmainkban elképzeltük. Mert nincs olyan, hogy végzetes hiba. Egy baba megszülése erkölcsileg (a szó valódi értelmében) nem lehet végzetes hiba, amit mindenképpen el kell kerülni. Csakhogy MINDEN ennek az ellenkezõjét suggalja, nagyon sokszor épp a közvetlen környezet, neveltetés, nem beszélve a média által sugalmazott "értékekrõl" (lásd pl. egyik kedvencem: "Haverok. Buli. Fanta.").

És amikor ott áll valaki 17/18/19 akárhány évesen terhesen, totális pánikban: EZT én nem akarom, még NEM akarok anya lenni, azt nem lehet képekkel elriasztani, rávenni az örökbeadásra, mert EGYÁLTALÁN nem akarja felvállalni a dolgot. Nehéz elképzelni a helyzetet, de amikor valaki nagyon nem akar egy terhességet kihordani, akkor nemhogy nem érzi (mert nem akarja érezni), hogy az egy édes aranyos imádnivaló kisbaba lesz, de azt is letagadja pszichésen önmaga elõtt, hogy az a "valami" egyáltalán élõ, és hogy egy emberi lény nõne ki belõle. Nagyon sokan úgy élik meg az egészet, mivel olyan mértékben hárítanak a nem akarás pánikjától, hogy az egész ügy nem több egy hosszabb vérzéskimaradás miatti dologtól, csak itt most nem gyógyszerek, hanem egy kisebb orvosi beavatkozás a megoldás. Ennyi. Ugyanis ha nem hárítasz, hanem beleéled magad, hogy ez egy elõlény, egy kisbaba, akit te most éppen megöletni készülsz, és ezt a gyilkosságot vizualizálod, akkor megõrülnél. Ezért objektíven állnak hozzá, az ezt végzõ orvosokkal együtt: nem tekintik emberi lénynek a 3 hónapnál kisebb magzatokat.

Akinek nem lesz késõbb sem lelkiismeretfurdalása, az késõbb sem éli át ezeket az érzéseket AZZAL a terhességgel kapcsolatban. Akinek lesz, az késõbb rájön, hogy mit tagadott meg önmaga elõtt AZZAL a terhességgel kapcsolatban.

Egy terhesség kihordása például nem maradhat titokban (gondoljon bele mindenki a saját 17 éves korába) sem a szülõk sem a tágabb baráti/iskolai társaság elõtt. Aki nem volt terhes tinédzser korában az érettségi elõtt, az tényleg nehezen tudja beleélni magát ebbe a társadalmi megvetésbe, elutasításba, ami egy ennyi idõs leányanyát fenyeget (tanárok, diáktársak, áltagosan konzervatív szülõk). Az ember 27 éveseb már tojhat erre nagyívben, de 17-18 évesen, amikor még ki sem lépett a nagybetûs életbe, akkor nem tud, csak ha nagyon elszánt. És nagyon kevesen tudnak azok lenni, mert ezt SEMMI nem segíti elõ. Fõleg lelkileg nem. És mivel általában titkolni kell az egészet, el sem juthatnak még idõben oda, ahol nem a gyerek érdekeirõl beszélnének nekik (ami tök felesleges, mert ez nem fog senkit meggyõzni), hanem megpróbálnák az ANYÁT felébreszteni bennük. Szerintem ilyen hely egyébként hivatalosan nincs. Akiben nem ébred fel tartósan az anya, abban a max. 2 hétben, amíg végleges megoldást kapnak a problémájukra abortusz formájában, az belekerül a fogaskerékbe és része annak a 80000-nek. Gondoljunk bele, sokszor mennyi ideig tart "felnõtt" fejjel, házasságban, esetleg halványan már tervezett terhesség esetében is teljes mértékben elfogadni a terhességgel kialakuló új élethelyzetet. Akkor mitõl alakulna ez ki néhány hét alatt, miközben valaki elkezdi intézni az abortuszát?

Emese

Nahat, szegyenljetek magatokat, hogy gyilkosnak nevezitek, azokat akik rakenyszerulnek egy abortuszra! Mielott felhaborodnatok en sem vetetnem el a gyerekem soha! De nem is mondanam senkire, hogy gyilkos!!! Lesz neki eppen eleg buntetese a lelkiismeretvel! Bezzeg ha valaki agyonveri a gyereket, akkor mindenki sajnalkozik, hogy "szegeny, szulesutani depresszioja van"! Nevet meg azert nem irok, mert felesleges, csak hajtogatjatok a magatoket, akinek esetleg mas - szerintetek embertelen, anti-anyas - velemenye lenne azt mindjart jobb lenne kofejtobe kuldeni!

Én annyival szolnék a feletebb levö megszolaláspkhoz, hogy azok az anyukák akiknek leány gyermekeik vannak, vigyázzanak, mert ha velük történik meg (pontosabban néhány év mulva a gyermekeikkel), más féle képpen fognak itélkezni. Valoszinü, hogy önzésböl, mivel a saját gyermekeitekröl lesz szo. Ha velük fog megtörténni, akkor valoszinü, hogy nagyon sokan fogják ugyanezeket a fejükhez vágni. Pl: nem vagy anya, ha ilyenre képes vagy, megölöd a gyermeked, felelötlen vagy stb. Emesével teljesen egyet értek, mivel segiteni kell azoknak akik bajba jutnak, nem bántani öket. Ne dobálozzunk ennyire eröteljes kijelentésekkel, mert sajnos az élet kiszámithatatlan. Bármikor, bárkivel megtörténhet hasonlo dolog, és lehetsz akár te is a következö! Legyetek ti is felnöttek, mert sok visszaütöje is lehet a dolognak! Pl:ha ezt igy mondod el a lányodnak, biztos, hogy töled nem mer majd segitséget kérni. Azért elég sok családban elöfordul ilyesmi, és piszok szarul esik az anyának. Ha megkérdezi késöbb a gyermeket miért, és ö elmondja akkor döbben csak rá, hogy ezt nem igy kellett volna elöadni.!!
Bocsi a birálásért!

Enikö

Szerintem ez a tema egy kicsit kifujta magat.
Mindenki csak a sajat oldalarol all hozza, ami teljesen ertheto, hiszen szerencsere kulonbozoek vagyunk.
Ez a dolog annyira maganugy, hogy szerintem felesleges kiteregetni, mert ugyis csak lenezes a jutalom.
Szerintem senki nem mondhat semmit, mielott nem kerul hasonlo helyzetbe. Aki csinalt mar abortuszt eljen vele,aki meg megtartota udvozlet neki
Csak megemliteskepp, senki sem beszelt a gyermekek szempontjabol. Kepzeljetek el. Szegenyseg, nincs mit enni, persze szeretet az van, de ettol meg nem lehet jol lakni. Sajnos a gyerekek kozott nem letezik szolidaritas, nem hiszem el, megha meghasadok sem, egy szegeny gyerek mindig csufolas targya. szegenyes cipo, ruha, nincs mit enni, nincsenek programok, mert nincs ra penz.Nem mondom, hogy minden gazdag boldog, de ha nem tud boldog lenni, az a sajat hibaja.
De valaki aki szegeny es manapsag sok penz kell, meg lehetosege sincs ra. Nem mehet tovabbtanulni, mert a testverei meg iskolasok, kell a penz masra.
Hiaba mondtok mast, a penz egy SZUKSEGES nagyon rossz dolog;
S ahol mar harman vannak, igazad van nevtelen elfer egy negyedik, otodik.
Ne haragudjatok gyerekek mondja egy egy mar haromgyerekes csaladanya, de lesz egy negyedik otodik testveretek is, mert nem akarok gyilkos lenni es megtartom.
Igaz eddig sem volt mit ennunk, de ezutan meg kevesebb lesz. Es az innen kikerulo gyerekeknek milyuk lesz? Lehetoseguk sem, hogy tanuljanak, jo allast keressennek es boldoguljanak az eletben. Csak talan sok gyerekuk lesz, mert ezt lattak peldakent.
Lehet, hogy hulyeseget irtam en is,de ez az egesz topik hulyeseg mert mindenki a sajat szemszogebol ir es mindannyian kulonbozoek vagyunk.
N10

Kedves Nevtelen

Megszolitva erzem magam, de lehet hogy csak paranoias vagyok
En irtam a szules utani depressziorol a bantalmazott csecesmo kapcsan. Ellenben soha nem irtam hogy az abortusz gyilkossag. Emlekeim szerint nem is irtam ebbe a topicban, bar van velemenyem.
Egyszeruen meddo vitanak tartom ami itt folyik, mert egyik oldal sem fogja tudni meggyozni a masikat. Azt hiszem nem tudnam raszanni magam egy abortuszra, megha meg lenne az eselye egy beteg gyerekre, akkor sem. De ettol meg nem itelek el mindenkit, aki megteszi. Mondjuk, ha valaki mar a 3-ik abortuszra megy, mert ezt hasznalja szuletesszabalyozasra, azt mar megvetem.

Egyebkent kivancsi lennek, hogy akik ennyire elitelik az abortuszt, mit mondananak a sajat 16-17 eves lanmyuknak!? Az enyem meg csak 3 honapos, de remelem soha nem kell ezen gondolkodnom.

Bianka

Én vagyok az a névtelen, aki 17 évesen elvetettem a gyermekemet.

Sokan felháborodtatok a hozzászólásomon, de úgy látom itt a vége felé ismét akadtak olyanok, akik reálisabban nézik a helyzetet. Tényleg nem túl jó 3 gyerek mellé a nyomorba megszülni a negyediket, ötödiket.

Szerintem az lenne a normális, ha azokat, akik a második, harmadik gyerek után nem szeretnének több gyermeket, támogatná az állam a védekezésben, illetve sokkal több figyelmet forditanának a felvilágositásra.

Láttatok Ti már olyan társadalmi célú hirdetést, amiben arra hivják fel a figyelmet, hogy ha nem akar valaki gyereket, akkor védekezzen? Mert én nem. Pedig erre nem sajnálnám az adóm 1%-át. Nagyon régen volt egy óvszer reklám, de azt már mindenki elfelejtette. Nem csak az általános és középiskolásoknak kellene felvilágositást tartani!

Bár egy gyermeket elvetettem, tisztában vagyok vele, hogy az abortusz nem születésszabályozó módszer és szerintem a nõk többsége is, aki ebbe a helyzetbe került valaha.

Azért arra kiváncsi lennék, hogy a sok ellenzõ mit mond akkor, ha egy nemi erõszakból gyermek fogan. Azt is meg kell tartani? Mert szerintem minden nõ azt szeretné, ha a gyermeke jó tulajdonságokat örökölne és nem akarja egy bûnözõ gyerekét nevelni. Tudom, hogy az Õ gyereke is, nem csak a bûnözõé. Nem hiszem, hogy nem jutna eszembe minden alkalommal az erõszak pillanata, ha ránéznék a gyerekemre és szerintem nincs az a pszichológus, aki ezt ki tudja ûzni egy nõ fejébõl!!!

Sziasztok!

Az a klassz ebben a topicban, hogy minden ugyanúgy újra elõjön. Ha valamelyiktek ráér, ajánlom, olvasgassa el az archívot, mert dettó ugyanígy folyt le a "vita" ezelõtt másfél évvel. A konkluziót akkor is levonták sokan: minek errõl beszélni, úgyse gyõz meg senki senkit semmirõl. Ahhoz képest azért megélt a topic jópár hozzászólást. A szegénység, az erõszak dettó ugyanígy elhangzott akkor is.
Én egy kicsit úgy érzem ezeket a példákat, mint: ott igazad van, oda nem tudok ütni, de lám itt behúzok egy jobbhorgot neked.
Jó lenen, ha valakinek jutna rá ideje, és gyûjtene ide nekünk számokat, statisztikákat a mai Mo-i abortuszokról. Az összes eset darabszámáról, az indoklásról, az életkorok eloszlásáról, a hányadik abortusz eloszlásáról. Érdekes és tanulságos lenne. Tudni, hogy mégis, mik azok az esetek, amik igazán nyomnak a latban.

Ildi

Kedves 17 névtelen!
Rosszul tudod, a harmadik gyerek után, lehet kérni, aki akakrja, ott helyben, hogy kösség el a petevezetékeit. Ingyen. A többieknek pénzbe kerül, de nem több mint egy jobb spirál. JA, és a férfiak is megtehetik ám!És neked anyukád mit javasolt, amikor elkezdtél fiúzni, hogyan védekezzél?.Te mit , és hogy akarsz mondani a gyerekeknek? Amikor ilyen téma kerül nyilvánosság elé,, az álszemérem sikítozik,akinek szól, az meg se nézi. Egyébként, nem akarom ismételni, hány és hány fórumon lehet errõl hallani, lásd feljebb.Van egy ismerõsöm 14 volt, amikor megerõszakolta egy arab srác. NAgyon szép kisfia van, akit mgtartott. EZ azért nem az az általános kategória, de nem bánta meg.Egyébként tele van az ország nõgyógyászokkal, rendelõkkel, ahol bármit felírnak egy 14 évesnek is . Én a 80 évek közepén mentem el a barátnõmmel, egy vadidegen orvoshoz, aki felirta a gyógyszert,megvizsgált,anyámnál ez tabu volt, pedig õ is terhes volt 17 évesen, ebbõl eltt a nõvérem. Egyszerûen soha nem beszélt errõl, tiltott, pedig az nála sem vált be. Nekem ennél egy kicst több eszem volt.
A lányomnak idejekorán elfogom mondani,és segítek neki.
Zsomimama

Kedves Zsomimama!

Azt hiszem, én nem leszek álszemérmes, mikor a gyerekemmel errõl a témáról fogok beszélni, ráadásul figyelni fogok arra is, hogyha fiam lesz, õt is maximálisan felvilágositsam, hogy ne hozzon senkit olyan helyzetbe, ami kellemetlen lehet.
Attól, hogy én úgy jártam, ahogy jártam, nem tartom jó dolognak az abortuszt, de ezt már leirtam.
Azért azt ne felejtsük el, hogy ma már egy olyan fogamzásgátló, ami nem tartalmaz hormonbombát, hanem viszonylag kiméletesen hat, az legalább 1000 Ft-ba kerül egy hónapra. Nem hiszem, hogy egy 14-18 éves gyerek, akinek kevés a zsebpénze, erre szánja. Nem mondom, hogy ez jó, de neki fontosabb a mozi a többiekkel és a szórakozás. Na mindegy, errõl még regéket lehetne irni, az abortusz nagyon rossz dolog, de szerintem vannak olyan helyzetek, amikor elkerülhetetlen.
Sziasztok, azt hiszem, ennyi elég volt ebbõl a topicból, többet ide nem jövök.

Kedves mindenki és elöttem szolo!

Leirom én is a véleményem, és soha nem jövök ide többet!
Mindid elolvasom az archivokat mielött hozzá szolok a témához!
Az tény, hogy jo pár kört fut még ez a téma ugyanazon a sinen! A gyermekemet fel fogom világositani, hogy miért is van a védekezés! A tablettérol és az ovszerröl együttesen. Az is biztos, hogy ha gyermekem a fiuzos-lányozos korszakba fog lépni, akkor én leszek az aki bemegy a gyogyszertárba és ovszert fogok vásárolni -valoszinü mindenki meglepetésére, és a hátam mögötti pletykól nem is beszélve- mindez megéri, mert lehet fiu-lány gyermek, de nemcsak a nem kivánt terhesség ellen kell védekezni hanem pl:AIDS.
Ha a lány gyermeknél is van ovszer akkor majdnem biztosabb, hogy ha aktusra kerül a sor felveteti vagy fiu esetén felveszi, mert tisztában van a betegség következményeivel is. Nem szégyen ha tudja a gyerek, mi várhato! Föleg, mert ez halálos betegség, és bár én szégyenlös vagyok, de le fogom küzdeni, mert a gyermekem életéröl van szo!!!!!!! Nem fog érdekelni az sem, hogy mit beszélnek a hátam mögött, mert ha elkapja pl. ezt a betegséget, akkor csak a sirás marad és, hogy ezt meg ezt csinálhattam volna!! Nem 100% védekezési modszer, de ha csak azt ajánlom neki, várj amig eljön az igazi, nem biztos, hogy meg is teszi! Pláne egy tini, aki a saját életét akarja élni. Sokan el fognak itélni emiatt, de jobb mintha szemérkeskedek a dolog felett, mert nem az én életem, viszont nekem kell segiteni, mert más nem fog!!!
Ami miatt nem irok ide többet, mert sokan nem tudják elfogadni, más életének a gondjait-problémáit. Ez nem kulturált társalgás!! Pedig felnöttek vagyunk, csak néha nem tudjuk, hogy hol a határ!!

Mindenkinek:

19 éves voltam, amikor terhes lettem, és a barátomat csak 1 hónapja iamertem. Nyilvánvalóan nem ez a legjobb formája a családalapításnak, de ez így alakult. Mielõtt terhes lettem volna- abban a rövidke egy hónapban- is tudtam, hogy õ az az ember, akitõl gyereket akarok, persze nem rögtön, hanem majd, valamikor... Amikor rájöttem, hogy terhes vagyok, tudtam, hogy nem fogom elvetetni, pedig egyetlen ember volt az, aki azt mondta, hogy szerinte tényleg ne tegyem. Ez a bárátom nõvére volt, aki szintén babát várt, 4 hónapos terhes volt akkor. A barátom valahol középúton állt a két "variáció" között,de mindenki más agresszíven és minden együttérzés nélkül próbált lebeszélni a baba vállalásáról.
5 hónapos terhesen érettségiztem, akkor mozdult meg elõször. Iszonyú nagy csoda volt, hogy már itt tartok. A barátom velem maradt, és õ is egyre jobban várta a babát, de a közvélemény nem volt éppen mellettünk.

Majd mikor megszületett, egyszeriben én lettem a hõs, a legjobb anya, az úttörõ, a világ és acsalád büszkesége... A nagypapám a baba fényképét csókolgatta, az egész család beözönlött a kórházba, hogy gratuláljon és megcsodálhassa azt a kisbabát, akinek a megszületését annyira, de annyira nem kívánták. Mondanom sem kell, mennyire megható volt..

Azóta a baba 4és fél éves, van egy kistestvére is, és négyen élünk együtt boldogan.

Tudom, hogy ez másképp is történhetett volna.

Timi

Kedves Timi!

Ha olvastad esetleg a korábbi hozzaszólásaimat tudhatod, nekem is azt tanácsolták, ne tartsam meg a babámat. (Most itt ül az ölemben.) Ha ránézek és ez eszembe jut, mai napig könnyes lesz a szemem, és úgy érzem, én vagyok a legboldogabb, mert Õ itt van.
Nem ismerem a körülményeidet, de soraid alapján biztosan jol döntöttél. Sok boldogságot kívánok Nektek!

Ígylettemanya

Sziasztok!

Hát ez az amirõl én beszélek: az abortuszok nagy számát NEM a nyomorban élõk meg nem született gyerekei adják (hiszen azok többnyire megszületnek, fokozva a nyomort, és ha mázlijuk van az anyjuk nem hagyja rájuk égni a házat 2 évesen sem és valahogy megérik a felnõtt kort), hanem a társadalom sokkal jobban élõ, álszemérmes, "erkölcsös" rétegei, akik szerint sorscsapás/bûn tiniként, férj, egszisztencia nélkül babát vállalni, hiszen akkor kiderül a nyílt titok, hogy bizony az õ szûznek hitt leánykájuk nemhogy nem szûz, de a kis buta még úgy is maradt! És az pedig nem derülhet ki, mert mit szólnak majd az ismerõsök fejcsóválva, tehát el kell vetetni.

Pontosan úgy zajlik az abortuszokról a döntés, ahogyan a fenti két szerencsés anyuka leírta, akiknek volt lelkiereje nem bevenni a társadalom által diktált maszlagot: "nem tarthatod meg, hiszen fel sem tudod nevelni, nincs férjed sem, mi lesz veled 10 év múlva, nem kellesz majd senkinek gyerekkel, gyerek mellett nem lehet tanulni, mit szólnak majd a tanáraid/barátaid/ismerõsök, stb.stb.stb.". Nagyon sokan titokban tartják a terhességet és az abortuszt fõleg a szüleik elõtt, hiszen "kitagadnák" ha kiderülne, vagy épp a szülõk a leglelkesebb szószólói a kényes ügy gyors elintézésének. A szülõk, akiknek a támogatás lenne a feladatuk, totálisan magára hagyják vagy ellenségesen lépnek fel a lányaikkal szemben ebben a nem könnyû helyzetben.

Szerintem a fogamzásgátlás felvállalása mellett a szülõknek és a társadalomnak elsõsorban ITT van iszonyú felelõssége. És ez nem az abortuszt választókon múlik, sajnos. Az emberek nagy része ugyanis maximálisan alkalmazkodik az össztársadalmi elvárásokhoz (fõleg ha még olyan befolyásolható, mert tini) az abortusz kapcsán ahhoz, hogy tizenévesen férj nélkül nem illik szülni. Amíg ez a nézet nem változik mindenki fejében, addig nem csak a terhes nõ a "gyilkos", hanem mindenki más is, aki erre rávezette, rákényszerítette, rábeszélte, és nem a helyzet pozitív oldalát mutatta meg: most lehetõséget kaptál arra, hogy ÉLETET adj egy embernek, ami a legnagyobb ajándék egy nõ életében, mert minden más múlandó (még akkor is ha most nem annak tûnik), minden helyzet, állapot változhat, de az soha, hogy életet adtál valakinek. Ez pedig TÖBB mindennél, mint amit valaha elérhetnél, átélhetnél, megszerezhetnél, megcsinálhatnál, mert kisbabát szülni a legnagyobb tett az életben, már-már isteni ajándék (aki nem hiszi, látogassa meg a meddõségi topikokat).

Emesemama

Zsomimama!
Honnan van az infód, hogy 3 gyerek után ingyen elkötés?
Én nemrég érdeklõdtem, és 35 év vagy 3 élõ gyerek kell hozzá, de FIZETÕS!!
És hol ott helyben? Szülésnél? Császárnál még csak-csak el tudom képzelni, de hüvelyinél?
És elvileg ennek van 3 hónap várakozási ideje, merthogy végleges beavatkozás, ennyi idõ alatt meggondolhatod magad.
De majd idecsõdítek vmi illetékesebb embert, aki okosabb ebben a témában, mielõtt nagyon félreinformálnánk valakit.

Edóka

Nekem a nõvérem vetette fel a tmát, mert õ már elmúlt 35, nem akar több gyereket, és a szíve miatt nem szedhet gyógyszert sem. Az õ nõgyógyásza ajánlotta, illetve "üzente" nekem is. Bár én nem élek a lehetõséggel, hátha akaródzik még egy kis emberkének hozzánk jönni...
Tehát a 35, vagy a három gyerek stimmel. A fizetõsnél tényleg érdemes helyben érdeklõdni, mert nem lehet tudni, mit is fizettetnek ki, ápolást, kórházat, beavatkozást, stb.
vannak a környékünkön szakemberek, pl. Csákány doki, biztos pontosan tudja, hogy is megy ez.

Kedves Emesemama!

Melyen egyetertek Veled, de az en esetem a masik "tipikus eset". 25 evesen, ket ev hazassag utan lettem terhes, tervezett gyermek volt, de egy mar meglevo betegsegem miatt (ami nagyjabol a teherbeeses idejen ujult ki) a baba sulyos fejlodesi zavarat valoszinusitettek. Volt olyan orvos, aki ugy akart meggyozni az abortuszrol, hogy ez mindenki kozos erdeke. Marmint a babae is! Voltak akik azzal riogattak, hogy tonkreteszem az eletunket egy beteg gyermekkel. Nagyjabol ugyanazt a szoveget kellett vegighallgatnom mint a fiatal anyukaknak, csak a korai szo helyett a beteget mondtak. A gyermekem egyebkent teljesen egeszseges.
Igy rogton ket pozitiv pelda van itt: Timi es en azt hiszem tipikusan megtestesitettuk azt a ket elethelyzetet, amikor az abortuszt szoktak javasolni. Senkinek nem kivanom azt a poklot, amikor egy friss kismamanak ilyet mondanak! Mindketten megszultuk a gyermekunket, es ugy tunik, mindketten jol is tettuk. Tudom, hogy a dontesen kivul ehhez szerencse is kellett de nagyon remelem, ez a ket eset is szolgalt tanulsaggal.

Igylettemanya

Lekötésrõl.
Az Eü.törvény szerint a 35. életévét betöltött vagy olyan asszony, akinek 3 élõ, vérszerinti gyermeke van kérheti a mûvi meddõvé tételét. A mûtétet ezektõl függetlenül el lehet végezni bárkin, akinél ennek orvosi javallata van, ezt vezetõ szakembernek kell javasolnia.
A mûtét elõtt 3 hónappal kell kérni akkor, ha a beavatkozás elõre tervezhetõ.
Nem kell 3 hónap, ha a mûtétet valamely sürgõs szülészeti vagy más mûtétes esemény kapcsán végzik el. Ez lehet császármetszés, mûvi vetélés, spontán vetélés, elvileg sima szülés is(de errõl még nálunk nem hallottam), valamint sürgõs nõgyógyászati, vagy más hasi mûtét kapcsán (pl.epekõmûtét)
A mûtétet az OEP nem fizeti, a kórház dönti el mennyit kér. Orvosi javallat alapján a mûtétet fizeti az OEP.
szülészeti beavatkozás kapcsán az OEP külön nem fizet, de császárnál nem szoktak kérni, vetélésnél lehet. Ez jogos mert császárnál nem jelent többletkiadást vetélésnél igen.
Remélem nem hagytam ki semmit.

Kedves Ígglettemanya!

Örülök, hogy Neked is volt erõd ahhoz, hogy ellenálljál, hiszen én is tudom, milyen hatalmas erõbedobással próbálják meg az embert lebeszélni az bármilyen okból nem "megfelelõ" babavállalásról. A környezetemben sajnos nem sok jó példát látok...
Mindenhez sok sikert: Timi

Koszonom Timi!
Orulok hogy talalkoztunk itt!
Nagyon boldog csaladi eletet kivanok Nektek:

Igylettemanya

A fogamzasgatlas ara: mindketten kozalkalmazottak vagyunk, es sokszor gond a gyogyszer ara, 10000.-Ft-os cipo almaimban sem szerepel.. Akarhogy is velekedtek, az figyelembe kell venni, hogy kik tudnak ebbe a forumba irni (internet otthon vagy munkahelyen)...

Ha valaki az abortusz mellett dont, az az o es esetleg a parja dontese. Az o lelkiismeretuknek valoszionuleg epp eleg ezen a dontesen atesni, s aztan a tudattal egyuttelni, hiszen a gondolkodasunk valtozik, s nehany ev mulva lehet, hogy maskent dontenenek.. Senkinek nincs joga azert, mert o maskent gondolja ilyen sulyos szavakat hasznalni, mint pl. gyilkos. En most valoszinuleg nem vetetnek el egy babat, de 5 evvel ezelott lehet, hogy maskent dontottem volna.

Sziasztok!
Nagyon sajnálom, hogy ami lehet, hogy egy fiatal tanácstalan , esetleg magáramaradt lánynak teljesen egyértelmû, az nektek "gyilkosság"!Kíváncsi lennék, arra, hogy ha közületek bárkit megerõszakolnának, boldogan várná-e a kis jövevényt, aki persze nem kérte az életet. Ha egy fiatal lány így jár, akkor a kórházban azt fogják vele éreztetni, hogy Õ egy gyilkos, anélkül , hogy ismernék a történetét! Hiszitek, vagy sem rengeteg ilyen van, és azt hiszem, hogy az Õ életükben már nincs helye a további mocskolódásnak. De éppúgy lehet még ezer más oka arra egy lánynak, nõnek, hogy elvetesse a babáját!
Szeretnék rajtuk segíteni, és Én igenis megértéssel gondolok rájuk!
Sziasztok:korcsolya

Sziasztok

Sikerült elolvasnom a forumot ugyahogy.

Mit szoltok egy 12 éves lányhoz? Mondjuk egy olyanhoz akit a szülei rozsaszin ködben nevelnek és azt hiszi hogy a baba amit világrahoz az ugyan olyan mint amivel játszik???
Volt egy ilyen osztálytársam! ált isk 7. osztályában! Jomoduak, a leány egyke mindent megkap, és 12 évesen azt gondolja hogy neki kell egy gyerek! Szerintetek?????????
Persze abortusz lett a vége, de gondolom szerintetek gyilkos
Én õ miatta már akkoriban nagyon felvilágosult voltam a fogamzásgátlók terén és mielött még nemi életet kezdtem 14 évesen vettem ovszert! Nem segitett, terhes lettem. Na jó gondoltam akkor feliratok fogamzásgátlot. Elmentem 14 éves fejjel a szüleim tudta nélkül a nögyogyászhoz. Akkor elõször. Cilestet irt fel, fél évvel késöbb lett barátom és teljesen biztonságban éreztem magam, és mivel még mindig nem akartam gyereket megkértem vegye ki mielött elmenne. Ugy is lett. Ez sem segitett pedig mindent megtettem, de mégis terhes lettem. Ez tél végén volt és tavasszal töltöttem a 15. szülinapom. Persze én kettõs gyilkos vagyok ugye????? Csak egy a baj hogy egyetlen fogamzásgátló sem 100% os védelem csak ha elkötteted magad. tehát ezek szerint nekem már 14 évesen el kellett volna köttetnem magam hogy megeleõzzem a gyilkosságot igaz????????? Nagyon fájt a dolog de én védekeztem, késöbb meg a fogamzásgétló a zselé és a gumi mellé kivetettem az illetõvel mielött elmegy. Ez hatott, meg a gyülöletem is amit, nagyon nehéz levetkõzni, most 22 évesen és 14 hetes terhesen, mert most van itt az ideje, tudom. De persze most azt gondoljátok a gyilkos anya akar lenni mi? Biztos vagyok benne hogy szerintetek 14 évesen meg kellett volna tartanom a babát. Ha nem védekezem azt mondanám hogy az én hibám, de nem az. Megértést nem várok, sõt semmi jót nem várok tõletek akik embernek vallják magukat. Istenre hivatkoztok, de vajon ezen emberek hány százaléka olvasta már el figyelmesen a bibliát????

Kivánom hogy soha ne kerüljön senki gyermeke ilyen helyzetbe, de tudjátok mit, ha már ugyis a gonoszkodás forumba irok akkor nekem is lehet gonoszkodni. Kivánom hogy kerüljön ilyen helyzetbe AZOK gyermeke akiben a szikrája sincs az embernek.

Valamit nem értek. Miért érdekel titeket, mások mit mondanak, gondolnak? Az én életem, én döntésem. Nekem most más miatt van rossz érzésem, korántsem ekkora nagyságrendû, de belül rossz. És itt páran azon döntésemért is megköveznének. És? Az én életem, a másik nem értheti meg, miért, mert nem az én életem éli. Nem hiszem, hogy bárkit kényszeríteni lehet egy élet megtartására, mint ahogy elvételére sem. Jó lenne, ha a döntést meghagynánk, és nem itélkeznénk. Ma a jog engedi, tehát szabad. És ha megnéznénk valami statitsztikát arról, hány vallásos családból származó lánynak volt abortusza, érdekes dolgok derülhetnének ki.
Ne itélj, hogy ne itéltessél!

Ne ertsetek felre, en nem gyilkosoztam le senkit, bar megvallom, hogy amikor 26 eves koromban egy vagyott es tervezett gyermek elvetetesere akartak rabeszelni, bizony nem gondoltam sok megertessel azokra, akik olyan szerencsesek voltak, hogy egeszseges gyermeket varhattak, megsem kellett nekik. Fentebb mar leirtam, megszultem a babat, es egeszseges. De egy dolgot azert csak nem tudok megerteni. Biztos hogy egy 14-15 eves lanynak ez a legmegfelelobb idotoltes? En is jartam annyi idos koromban fiukkal, de minden eletkornak es elethelyzetnek megvan a maga altal megszabott hatara, amit nem kell atlepni. Azt hiszem, sok esetben itt van a problema gyokere.
Mindezen tul, kedves Nevtelen (10h26) gratulalok a babahoz akit varsz, teljen benne sok oromed, es probald meg ot megovni attol, amitol csak lehet!
Igylettemanya

Szia Névtelen!

Kizárólag a saját nevemben, de szeretném azt leírni, hogy a Te eseted nem általánosítható. Nagyon sok fiatal (és idõsebb) nem védekezik, és az abortusz egyeseknél fogamzásgátlássá vált. Nagyon fiatalon anyává válni sem testileg, sem lelkileg nem egészséges, de ez elmondható az abortuszról is. Ha valaki olyan fiatalon kezdi a szexuális életet, amikor még nem akar gyereket, kötelessége védekezni, pontosan azért, hogy ne hozhassa magát olyan helyzetbe, hogy egy megfogant magzatot kelljen elvetetnie. Te védekeztél, de sokan nem teszik meg. Én nem ítélek el senkit, de nyilván nem értek egyet az abortusszal. Az, hogy kinek mi az a pont, amikor úgy érzi, hogy nem tudja vállalni a gyerekét, egyéni. És nagyon szubjektív is. És ilyen kérdésekben mindenki csak a saját álláspontját tudja képviselni, elmondani, hogy mit tett volna ilyen-olyan helyzetekben. Viszont másokat minõsíteni azoknak sincs joguk, akik nem értenek egyet azzal, amit a másik tett.

Timi

Sziasztok,

gondolom az én sztorim sokakat fel fog háborítani, de azért írom meg, mert nagyon álszentnek és prûdnek érzem azokat, akik gondolkodás nélkül utasítják el az abortuszt vállaló (mert szernitem ugyanannyira vállalni kell ezt is, mint egy gyereket) nõket.
27 éves vagyok, másfél éve tartó nem kiegyensúlyozott, de egyre jobb kapcsolatban élek együtt a barátommal egy hatalmas lakásban (nem a miénk), minden ideálisnak tûnik. Egyszer csak kitaláltuk, hogy akkor most már jöhet egy gyerek, mert az ugye a legcsodálatosabb és legidillikusabb dolog a világon. Mindebbe persze belejátszott a "társadalmi nyomás", a legtöbb barátnõmnek van már gyereke, ennyi idõs vagyok, nincs állásom, kötelezettségem stb. Se nekem, se a barátomnak nincs munkahelye, ideiglenes munkákból tartjuk fenn magunkat, ami néha luxust, néha nyomort jelent. Minden ideális volt, egyszer próbálkoztunk, és persze rögtön teherbe estem, csakhogy mielõtt ezt megtudtam vonla, épp a legsúlyosabb válságba ért a kapcsolatunk, én pedig eldöntöttem, hogy a szakmámra koncentrálok, kicsit erõsítem magam, és minden jó lesz. Így aztán amikor kiderült, nem tudtam felhõtlenül örülni, de mégis úgy döntöttünk, hogy mindent bele,megpróbáljuk. rögtön megvettem a szakirodalmat, készültem az egészre, és szép lassan az összes rokonunk és barátunk is tudta, és mindenki (de tényleg) nagyon örült, és biztatott. Bennem viszont nem stimmelt valami.
eltelt egy-két hét, egy hónap, és ahelyett, hogy egyre boldogabbak lettünk volna, egyre kevesebbet beszélgettünk, a szexuális életünk lenullázódott, folyton veszekedtünk, közben vérezni kezdtem, hormonokat kezdtem szedni, folyamatosan sírtam, és minden egyre borzalmasabbank tûnt. Végül a depresszióm addig fokozódott, hogy a tizedik hét elején teljesen bepánikoltam, és úgy döntöttem, ezt így nem szabad. És aznap, amikor a terheskönyvemért kellet volna elmennem az orvoshoz, közöltem vele, hogy el szeretném vetetni a gyereket. Az egész nagyon gyorsan lezajlott, és miután felébredftem az altatásból, úgy éreztem, olyan döntésért vállaltam a felelõsséget, ami pozitív változásokat hoz. És tényleg, azóta két hét telt el, soha nem volt jobb és meghitteb a kapcsolatom, több munkahely lehetõség is adódik, utazásokat tervezgetünk, és a barátaimmal is sokkal gyakrabban találkozom. Persze skizofrén állapot ez is, hiszen minden nap eszembe jut, hogy mi történt, de mégsem érzem, hogy bûnt követtem el, hanem, hogy felelõs döntést hoztam, és tudom, hogyha legközelebb terhes leszek, nem fog váratlanul érni.
Ami pedig a terheskönyveket és pl. a babanet fórumát illeti, sajnálom, hogy a terhesség elsõ három hónapjának lelki oldaláról nincsenek hosszabb és valamivel megnyugtatóbb hozzászólások, mert szerintem nagyon sok lány küzd hasonló problémákkal, amit speciel nekem nem mondott senki (csak az abortusz óta).
Szóval minden embernek meg kell találnia a saját útját az életben (e mondat közhelyességével együtt), és egyre inkább úgy tûnik, hogy az én utam ez volt.

Kedves Névtelen!
Én is azok küzé a prûd, álszent, stb. nõk közé tartozom, akik a legtöbb esetben elutasítják az abortuszt. Kicsit pontosabban megfogalmazva, pont az olyan abortuszok akasztanak ki, mint a tiéd. Mert az én elveim szerint a gyermekvállalás egy kicsit komolyabb döntés, amit nem az alapján hoz meg az ember, hogy "miért ne, olyan jópofa dolog, a barátnõmnek is van, meg különben is, épp ráérek, stb." És egy gyerek élete egy kicsit talán többet ér, mint hogy annak eszköze legyen, hogy te megtaláld a saját utad. Kapcsolati válság: nem igazán hiszek az egyik napról a másikra kirobbanó válságokban, amik hipphopp megoldódnak egy abortusz után. Szóval nem igazán értem, miféle tanulságot kellene levonnom az írásodból, amiért magamba kéne szállnom a prûd, álszent stb. nézeteim miatt.
szia
Juci

Nézd meg az utad, [url=http://meh.communio.hu/index1.htm" TARGET="_top]itt[/url]

megnéztem, elolvastam, és azt is gondoltam, hogy hasonlóan fogtok reagálni, de most is azt gondolom, hogy ha csak egy olyan ember olvassa el, amit írtam, aki hasonlóan érzi magát terhesen, akkor legalább nem érzi azt, hogy a világon egyedül neki vannak ilyen gondolatai, félelmei, és, hogy másképp is lehet dönteni, mint én tettem, és ahogyan valószínûleg soha többet az életben nem fogok. nem büszkeségbõl írtam le amit leírtam, hanem mert sehol nem találtam olyan érveket vagy gondolatokat, amik nekem segítettek volna. (ezt neveztem álszentségnek egyébként) Most sem gondolom azt, hogy minden nõnek a legnagyobb boldogságot jelenti, amikor megtudja, hogy terhes, és nem kevés példát tudnék arra is mondani, amikor a gyerekvállalás nem a gyerek miatt történt, hanem mert "épp úgy tartotta kedve" egy párnak, és látom is rajtuk, hogy valami nem stimmel az idillikus családi képben.
ami a belinkelt honlapot illeti, elõtte és utána is mindent elolvastam és megnéztem, és pont azt találom elkeserítõnek, hogy mindenhol egyoldalú véleményekkel találkoztam.
Lehet, hogy az én labilitásom és bizonytalanságom felelõtlenségnek tûnik, de az is lehet, hogyha abban a két hétben, amikor magamról nem tudva pánikoltam be, legalább egy biztató szót hallok, olvasok, hogy normális, ahogy reagáltam és el fog múlni, akkor nem így alakul ez az egész, amit egyébként én is undorítónak tartok. És az olyan honlapok, amilyen az volt, amit másik Névtelen ajánlott, inkább felháborítanak, és nem segítenek.
A társadalmi nyomás pedig szerintem nagyon durván létezik, nemcsak a barátnõk-típusú jelentéktelennek tûnõ oldala, hanem az összes média által sugallt "ideális nõ-anya-szeretõ-minden" képben és sztereotípiában is, amirõl nem lehet nem tudomást venni. nem mindenki a "legfaszább csávó", és a labilis nõknek nem a demagógia segít, hanem a megértés és a részvét.

Szia Névtelen!

Sajnálom, hogy a babanetet csak a döntésed meghozatala után kezdted látogatni, legalábbis annyira, hogy a társalgót olvasd, illetve ide írj. Ha annyi mindent elolvastál, akkor még megtehetnéd, hogy bogarászol egy kicsit itt is. Ugyanis messze nem te vagy az elsõ, akinek lelki problémákat okozott ez az idõszak, viszont vannak olyanok, akik akkor írtak ide a babanetre (még tán ebbe a topikba is, archívum, de más topikok is vannak). És azt hiszem, több olyan baba-mama is van, akik ezt az idõszakot a prûd és álszent stb. nõk segítségével vészelték át, és késõbb ezt nem bánták meg. Ne utólag vádold õket, akkor kérj segítséget, avagy kérdezz, amikor éppen szükséged lenne rá!!

Ildi

Kedves Ildi,

félreértések elkerülése végett, nem globálisan neveztem álszentenk azokat, akik ellenzik az abortuszt, vagy gyereket vállalnak, én csak arra értettem ezt, hogy ritkán esik szó a terhesség negatív oldalairól (elõtte is olvastam a babanetes fórumot, fõként a friss kismamák topicot), pedig az is nagyon fontos lenne. És nem vádolok senkit, azért, mert nem mertem segítséget kérni, még a saját rokonaimtól sem, egyszerûen azoknak akartam írni, akik hasonlóan éreznek/éreztek, hogy õk már ne pánikoljanak be, mint én tettem (persze más dolgok is közrejátszottak, amire ez a pánik csak ráerõsített).
Szóval csak ezt akartam mondani.

Szia névtelen!
Több dolgot nem értek. Azt írtad, a rokonaid, barátaid bíztattak, örültek a babának. Akkor azt miért nem vette észre senki, hogy te viszont nem, és hogy vmi nincs rendben.
Más. Ha én a 10. héten kértem volna az orvosomtól abortuszt, kapásból pszichológushoz küldött volna, nem rögtön a kés alá. Szóval, az tény, hogy ezek szerint a környezeted reakciói nem sokat segítettek abban a helyzetben.
De, (és ne haragudj meg érte) szerintem nem szabadott volna idáig eljutni. Mert az igaz, hogy a körülötted levõ emberek nem nyújtottak segítséget, és ezzel hibáztak, de az elsõ és legnagyobb hibát nem õk követték el. Mert ha jól emlékszem, ez a baba nem véletlenül fogant.
Juci

szia Juci,
észrevették, és próbáltak is segíteni, csak az én érveimet és gondolataimat próbálták megérteni, amiket viszont viszont nem a józan ész diktált. (Ugyanez vonatkozik az orvosomra is)Csak õk feltételezték, hogy felelõs döntéseket hozok, ezt pedig nem kérhetem számon rajtuk. Ráadásul amikor az ember (lehet, hogy csak én) bepánikol, nehezebben hallja meg, amit mondanak neki.
Tudom, hogy ketten vagyunk felelõsek a történtekért, és mindenkinek, aki hasonló helyzetben van, vagy lesz, csak azt tudom tanácsolni, hogy menjen el valahova pár napra, akár egyedül, vagy pszichológushoz, vagy egy guruhoz, vagy bárkihez, aki nem mélyen érintett az egészben.
És tényleg azért írtam, mert annyira szomorúnak és kiábrándítónak találom ami történt (ha nem velem történt volna, akkor is ezt gondolnám,azt hiszem), hogy ez talán segít valakinek a pozitív döntésben.
sziasztok

Kedves mindenki!

Nem bírom ki, hogy ne szóljak hozzá. Elõzõ leveleimben pont arról írtam (archív) hogy az abortuszra készülõ pánikhelyzetben lévõ nõknek senki nem tud segíteni, aki manapság erre hivatott lenne. A képek és a "gyilkos vagy-nézd meg mit teszel" típusú honlapok, képek pedig falra hányt borsó illetve csak a dacot növelik a nõben. A probléma ott van, hogy a pillanatnyi elmezavar állapotában lévõ pánikoló nõknek döntési joga van a gyerekük élete felett, ahelyett hogy magukba néznének nagyon nagyon sokkal mélyebben mint addig tették, lehiggadnának, lenne idejük átgondolni az értékrendjüket és belátni, hogy baromságot csinálnak. Mert ez az a típusú abortusz, aminek nincs létjogosultsága, ami csak azért van, mert egyesek képtelenek disztingválni a látszatproblémák és egy emberi élet között.

Amirõl névtelen ír, az egyértelmûen a gyermekvállalásra lelkileg totálisan éretlen nõ képét mutatja, aki összedõlni látja a világot, mert néhány hétig romba dõlt fantasztikus szexuális élete és hetekig veszekedett a labilis kapcsolatában a pasijával. Na most aki azt hiszi, hogy ettõl neki most milyen szar, válságba kerül, és abban látja a megoldás kulcsát, hogy "gyorsan állítsuk vissza az eredeti állapotot, bocs mégsem így gondoltam", mert akkor majd minden újra a régi lesz, az sajnos nagyon nagyon buta. Mert fogalma sincs arról, mi az áldozathozatal. Valakinek nem néhány hétig lesz szar a szex, hanem 9 hónapig el van tiltva tõle, vagy többször elvetél, vagy halva látja megszületni gyerekét, vagy koraszülése van, vagy mûtéteken esik át, és sorolhatnám a mindennapi kis horrorokat. EZ SZAR mégis nagyon sokan kénytelenek kibírni. És akinek normális terhessége van, annak sem biztos hogy fenékig tejfel, és legfõkképpen nem ugyanolyan édesen könnyû az élete mint ellõtte. Sem lelekileg, sem fizikailag, sem kapcsolatilag. Aki ezt képtelen felfogni, elviselni, megszokni, átértékelni, az még messze van attól hogy nõnek mondja magát, mert csak egy felelõtlen csitri, akárhány éves.

Kedves Névtelennek kívánok még nagyon nagyon sok igazi szívást az életében (különösen a jelenlegi pasijával), hogy meg tudja különböztetni, mikor dõl valóban össze a világ, és mikor terhes. Nem lényegtelen a különbség.......

Mert ha akkor dõl össze, amikor terhes, nem biztos hogy a megfogant babával van a baj, sokkal inkább a szépen felépített ám hamis világával, amit mondjuk pl. a labilis kapcsolatának nevez. Kár volt ezt a per pillanat remekül mûködõ, hamis illúziót választani......lehet, hogy nem is volt olyan szar az a terhesség????

Emesemama

Emesemama,
minden egyes szavaddal egyetértek.
Gondolkodtam rajta, hogy hogyan írjam le, amit a kedves Névtelen által írt üzenet olvastakor éreztem, de Te sokkal jobban megfogalmaztad.
puszi
Zsóka

Kedves Emesemama,
szerintem nem a butaság a kulcskérdés, sokkal inkább az éretlenség, meg persze az illuzió is, amit írtál, de könyörgöm, csak a világirodalomból elég sok példát ismerünk arra, amikor 20-30-40 év után dõlnek össze a jól felépített világok (pl. Vadkacsa), nem beszélve a körülöttem például heti rendszerességgel összeomló családokról. Különben a magam részérõl mindig azt gondoltam, hogy az ilyen hazugságok, önámítások a lehetõ legrosszabbak a világon, és pont ezzel kell(ett) szembe néznem. Én is õszintén és rettenetesen sajnálom, hogy ehhez ennek "kellett" történnie. Persze, nyilván bennem is megfogalmazódtak amiket mondtál, és kurvára számon is kérem magamon, és a barátomon is, és elég nagy szívásnak találom ahhoz, hogy néhány alapvetõ dolgot megtanuljak belõle.
De azzal nem értek egyet, hogy máshoz kellene hasonlítani magamat, olyanokhoz akik sokkal nagyobb bajokat és szomorúságokat éltek meg, mert helyzetétõl függetlenül mindenkinek vannak problémái és gondjai, még ha az enyémek banálisaknak és felelõtlennek tûnnek is. Az ilyen típusú "számonkérést" az "edd meg az ételt kisfiam, mert Etiópiában éheznek a gyerekek" szituációnak érzem. (Ezt most nem felháborodástól vezérelve írtam)
Névtelen

Kedves Névtelen!

Nagyon örülök, hogy legalább belátod, mi az amivel szembe kell nézned. Ez már fél siker....

Nem etiópiás-típusú számonkérésnek szántam a példákat, hanem azt akartam érzékeltetni, hogy vannak látszatproblémák és vannak valódi, komoly problémák. Pl. a szexuális élet átmeneti (és hangsúlyozom: átmeneti, akár hány hétig vagy hónapig tart) szünetelése vagy megromlása, nem jelent életveszélyt sem a várandós nõ, a párja, sem a baba egészségére nézve, viszont relatíve tényleg nagyon szar. Azonban biztosan el fog múlni, kinek mikor, és ez NEM indokolja a terhesség megszakítását. Ugyanis ez az egyik természetes velejárója (lehet), tehát nincs mit csodálkozni rajta, annyi a teendõ, hogy ki kell bírni. És ezt még biztosan sokkal könnyebb kibírni, mint pl. egy elõrehaladott terhességet súlyos fejlõdési rendellenesség miatt befejezni (azaz méhen belül megölni a babát, majd halva megszülni, és ez csak egy példa a csaknem mindennapos események közül egy szülészeten). És a szex is csak egy példa, mondhattam volna a világvége-hangulatokat, veszekedéseket, és sorolhatnám.

Tehát azt akartam mondani, hogy a Te problémáid, bármilyen súlyosnak tûntek számodra abban a lelkiállapotban, valójában nem voltak megoldhatatlan, elháríthatatlan, kibírhatatlan, pl. pszichés módszerrel kezelhetetlen problémák. De nyilván te is rájöttél miután "megoldottad a problémát", hogy sajnos ágyúval lõttél verébre, mert a Te problémáidra nem az abortusz, azaz a terhesség befejezése lett volna az adekvát megoldás, hanem valami sokkal de sokkal szelídebb módszer.

És az, hogy családok hullanak szét nap mint nap, azaz dõlnek össze szépen felépített "világok", az nem azt igazolja számodra, hogy ilyen "törékeny", látszat-dolgok miatt, amik az egyik pillanatban hol ilyennek hol pedig olyannak látszanak, talán nem lenne érdemes meölni egy emberi magzatot, aki ráadásul a saját gyereked lenne?


Emesemama

Kedves Emesemama,

Ami a szexet illeti, azt nem mint problemat irtam, hanem mint az elhidegules jelet. Szoval nem a hianya volt gond, csak ha az ember egy honapig ra se bir gondolni, akkor mar nem konkretan a szexet probalja elemezni, hanem a kapcsolatot.
Ami a problemaimat illeti, nem probalom meg oket a vilag soha-meg-nem oldhato es mindennel hatalmasabb problemai koze sorolni, annyi biztos, hogy en meg nem voltam ilyen helyzetben, es ilyen esetben masok problemai nem segitenek, a sajatjaimra kell valamit kitalalni. hat nem a legjobb megoldast valasztottam, ez biztos.
ugyanakkor ha valamit elmondhatok, ha valakinek volt abortusza, az soha nem fogja azt gondolni, hogy "megbanta" (persze, hogy megbanta, ezt nem lehet nem megbanni), mert azt nem bocsajtana meg maganak, és az ember igyekszik (több kevesebb sikerrel) magának megbocsájtani, ilyen a természet. és igyekszik felejteni is. ráadásul, ha valakinek az abortusz elõtt fogalma lenne a dolgok valós értékérõl, akkor eszébe se jutna ilyesmit csinálni. utána pedig próbálja magában az egészet úgy "lerendezni", hogy értelme legyen nap mint nap felkelni. (és visszatérve a szexre, annak is új értelmet keres)
A családok szétzuhanása engem megijeszt, annál is inkább, hogy az enyém három éves koromban zuhant szét, és inkább arra késztet, hogy a problémáknak még nagyobb jelentõséget tulajdonítsak, például, hogy merjek-e gyereket vállalni, hogy éppen az a férfi az, akivel vagyok, akivel merem vállalni, hogy én nem fogom-e elszúrni, stb. Szóval ez inkább megrémiszt(ett), és még komolyabb veszélynek tûnt. Mert ha azt látom, hogy 20-25 év házasság után (a szüleimé nem annyi volt) jönnek rá emberek a hazugságokra, arra, hogy téves alapokra építették az életüket, akkor sokkal inkább elgondolkodom rajta, hogy én vajon jól csinálom-e a dolgokat.

Névtelen

utóirat: amit az abortusz elõtti helyzetrõl írtam, nem vonatkozik azokra, akik bûncselekmény áldozatai (ez egyébként külön kategória a védõnõnél is), meg a tinédzserekre, szerintem.
Névtelen

Még nem szóltam bele ebbe a friss témába, kicsit korábban azonban már írtam a topicba, Te is megtalálhatsz kedves Névtelen. Csak egy kérdésem volna, és egy tanácsom. Mi lesz akkor, ha majd valóban születik egy gyermeked, éjszaka is enni kér, Te fáradt leszel, kimerült, a gyerek bõg, a párod aludna mert menne másnap dolgozni, és csak Te szoptathatod meg? Az anyaság csodálatos, de bevallom Neked, és szerintem nagyon sokan alátámaszthatják ezt, az igazi megpróbáltatások hosszú ideje csak a szülés után jön el. Akkor mit fogsz tenni? Ezért ha adhatok Neked egy tanácsot: Örülj most annak hogy bulizhatsz, utazhatsz és élheted a magad életét. De mielõtt újra esélyt adsz egy kisgyermeknek, gondold át még egyszer hogy valóban ezt akarod-e, mert innét visszafordulni (még egyszer) nem lehet.
Igylettemanya

Kedves Névtelen,

attól hogy letagadjuk, hogy megbántunk valamit, és fennen önigazoljuk magunkat, hogy "igenis jól csináltam, tessék, most is milyen boldog vagyok" címszóval, az nem fogja hosszú távon megoldani a negatív lelki hatását az abortusznak. Egyébként szerintem, az itteni írások is ezt igazolják, van akit nem érint meg az abortusz, nem lesz lelkiismeretfurdalása utána, és vannak akiket NAGYON megvisel, annak ellenére, hogy "remekül megoldották az életüket". Sajnos Te az utóbbi kategóriába tartozol, hiszen megbántad. Feloldozást is csak magadtól remélhetsz, azzal pl. ha belátod, hogy nagyot hibáztál (hibázni mindenkinek joga van, hiszen emberek vagyunk), és megfogadod, hogy legközelebb akkor sem fordulsz vissza a nehézségekkel teli úton, ha akármilyen helyzet állna elõ, akár sokkal rosszab mint a mostani volt.

Igylettemanya is belõlem szólt, hiszen pont ezt akartam én is hozzátenni: a terhesség még csak az elõkészület arra az EGÉSZ ÉLETEDEN át tartó feladatra, ami tényleg elképzelhetetlenül kemény, amit gyereknevelésnek hívnak. Mert megszülni egy gyereket könnyû ahhoz képest, hogy mekkora mûvészet felnevelni. Ha szülés után a hónapokig tartó kis deprssziód közepette ébredsz majd rá, hogy "úristen, én nem ilyen lovat akartam", akkor mit csinálsz? Akkor vissza már nem csinálhatod....

Csak ismételni tudom magam: attól, hogy a világ dolgai jönnek mennek, korábbi döntésekrõl kiderül hogy tévesek voltak, nem vezethetõ le, hogy akkor csak a tuti biztosra lehet menni. NINCS tuti biztos. Az élet az egyetlen tuti biztos dolog, ameddig tart. Nem az életet kell elutasítani a világ illúziúi miatt. Még mindig jobb pl. elvált szülõk gyerekeként élni, mint nem élni. És ez csak egy tragédia a számtalan lehetséges közül, amit elõre senki nem tud, hogy el fogja-e kerülni.

Emesemama

Kedves Emesemama és Igylettemanya,

igazatok van, a "remekül megoldottam az életemet" egy kezdeti fázis volt, amit most a kemény napok és küzdelmek (lelki) követnek. Szóval valami kettõsség van bennem, ami a hétköznapi életet illeti, ami megy elõre, és "muszáj" remeknek lennie, ami mellett ott van (és ott is marad egy darabig) a "mi lett volna ha", és a történtek feldolgozása (Leginkább egy filmes példával tudom illusztrálni, ha láttátok a Zongoralecke c. filmet, annak az utolsó képe, ahogy a fõszereplõ a tenger fenekén marad a zongorájával, miközben az életben a boldogságot választotta)
Én mindig olyan voltam, aki csúnya hibákat követett el ahhoz, hogy rájöjjön a dolgok értékére meg jelentésére. most már tudom, (persze ezt csak a jövõ fogja igazolni), hogy ennyire talán többet nem ijedek meg a depressziótól, meg a felelõsségtõl, és nagyon hamar lehullott a lepel az anyaság mézes-mázos képérõl bennem is, aminek nagyon örülök. szóval nem is nagyon kell figyelmeztetnetek, pont ez a része az, amivel nem tudtam mit kezdeni. Egyébként amit másnap megfogadtam, az az volt, hogy többet ilyen pánikszerû visszavonulást nem csinálok, történjen bármi. (Valahogy mindig ezt vártam volna el magamtól, csak soha nem sikerült) Ráadásul azért sem jó, mert az ember maga alatt vágja a fát, ha meggondolatlan dolgokat csinál, mert utólag igazolni vagy elfogadni a tévedéseidet nehezebb, mint "jó", felelõs, határozott stb. döntést meghozni, és azt vállalni.
Ami a lelkiismeretfurdalást illeti, szerintem elõbb utóbb mindenki (akinek volt) szembesül az abortusz lelki következményeivel, még, ha csak évek múlva történik is meg a szembesülés. Nekem anno három évig tartott, amíg megértettem, hogy meghalt a nagyapám. És a halála után három évvel döbbentem rá, hogy ez mit jelent. Szóval soha nem lehet tudni, hogy a "komoly" dolgokat mikor érti meg az ember.
Örülök, hogy megosztottátok velem a gondolataitokat, tényleg sokat segített. Köszi.
Névtelen