Sziasztok!
Már nyomdában van a szakdolgozatom!!!
Amíg dolgoztam, találtam néhány pszichológiajegyzetemet, amiben a csecsemőkorról van szó. Bemásolom, hátha érdekel benneteket. (szerintem érthető a szakszavakkal együtt is):
A 0-2 éves korig tartó szenzomotoros szakasz alfajai:
* 0-1,5 hónap: reflexsémák gyakorlása. Az akaratlan keresés szájjal , a szopás, a fogás, a nézés. Veleszületett reflexek, melyek begyakorlódnak.
* 1,5-4 hónap: elsődleges cirkuláris reakciók. Az önmagukban élvezetes cselekvések ismételgetései. Gurgulázás, kéznézegetés.
* 4-8 hónap: másodlagos cirkuláris reakciók. A saját cselekedet és a környezet kapcsolatának felismerése. Kiterjesztett akciókról beszélünk, amelyek változást eredményeznek a környezetben pl. válaszolunk a babának viszontgügyögéssel, viszontmosollyal.
* 8-12 hónap: másodlagos cirkuláris reakció koordinációja. A sémákat kombinálja. Ez a problémamegoldás legkorábbi, elemi formája.
* 12-18 hónap: harmadlagos cirkuláris reakció. A problémamegoldás eszközeinek változtatását jelenti. Ezek elemi kísérletezések, hogy kipróbálja a következményét.
* 18-24 hónap: szimbolikus reprezentáció kezdete. Rájön, hogy a képek, a szavak ismerős tárgyakra vonatkoznak. Ezért a problémamegoldás új eszközét fedezi fel.
Csecsemőkori és kisgyermekkori érzelmek (részlet):
Fontosak a negatív emóciók (érzelmek) pl. félelem, szorongás, feszültség.
Félelem: két nagy csoportja van:
1. reális, konkrét félelmek
- szokatlantól való félelem (6 hónapos kortól)
- szerparációs félelem (7-8 hónap) Ez az anyától való távolságtól való félelmet jelenti, azaz nem akar az anyától távol lenni.
- fájdalomtól való félelem
2. szimbolikus félelmek
pl. sötétségtől való félelem, amikoris a félelmeket kivetíti egy-egy tárgyra pl. a kabát vagy árnyék a sötétben mumussá válhat. Ahogy a kognitív ismeretei bővülnek, úgy csökkennek a félelmei kb. óvodás korra.
Nem tudom, ismeritek-e Mérei-Binet: Gyermeklélektan című könyvét, de mindenkinek ajánlom. Nagyon kevés szakszó van benne, talán mindent el is magyaráz. Laikusoknak is készült, és akit érdekel, hogy éppen mi zajlik a babája, majd a gyereke fejében, annak érdemes olvasgatni. Azért is szeretem, mert ellenőrizhetően szakemberek írták (nem is akármilyenek), nem olyan könyv, mint amiket gyakran látok, amiket ellenőrizhetetlen szerzőtől adnak ki. Főleg amerikai kiadású vackokat látok.
Szóval ez a Gyermeklélektan c. könyv egy alapmű, ami tényleg nagyon érdekes. Elmondja, hogy melyik korban mit miért csinálnak a gyerekek úgy, ahogy csinálják. Mi a normális, mi a kóros. Egészen a kisiskolás korig. Van benne gyerekrajzelemzés is, ami engem most nagyon foglalkoztat, mert Kristóf végre rajzol (négy és fél évesen kezdett egyáltalán rajzolni!) és nem is akármilyeneket
És még beillesztek ide néhány sort. A szakdolgozatom bevezetőjéből való, a gyermekre váró sógornőm gondolatindítónak tartotta, hátha érdekel Benneteket is:
A természeti népek, törzsi társadalmak szertartásai, rítusai az emberélet egy-egy állandóan visszatérő, egyetemes érvényű helyzete, problémája köré épültek. Ezek a helyzetek és problémák más módon ugyan, de a modern ember bonyolultabbá vált életében is jelen vannak, így a mai emberek, kultúrák, civilizációk életét is szervezik bizonyos szertartások. Eligazodást, támpontot adnak a rohanó világban élő, egységes létértelmezést kereső embernek.
Létünk minden percében magunkban hordozzuk őseinket. A mi életünk része az is, ahogy ők éltek, ahogy születtek, szerettek, gyűlöltek, küzdöttek, és ahogy meghaltak. Az elődök tapasztalatai fontosak számunkra, mikor a magunk biztonságát keressük. A kapcsolatot az ősökkel ősi eredetű rítusaink segítségével találhatjuk meg. Erőt meríthetünk az ő valamikori létezésükből. Az ő rítusaik mentén vezet a mi életutunk is. Az ő rítusaik alakultak át a mi rítusainkká, majd alakulnak tovább és örökítődnek át a gyerekeink rítusaivá. Vissza-visszatérő motívum a boldogságkeresés, az emberi létben való kielégülés, beteljesülés, majd a méltóságteljes, a maga helyén kezelt halál.
Nem találhatja meg a boldogságát az ember anélkül, hogy megtalálná helyét a világban. A különböző korok társadalmai nagyon változatosak voltak, de mindegyikben kapaszkodót jelenthetett minden generáció számára az elődöktől átöröklődött szokás. Minden emberközösség valamiféle rend köré szerveződik. Lehet a társadalmi forma akár demokrácia, akár diktatúra, a közösségben mindenkinek megvan a többi emberhez képest való helye, viszonyul valamiféle módon a közösséghez.
Életünk a születés misztériumával kezdődik, amely talán az egyik legnagyobb titok, amit ember átélhet, megtapasztalhat. A gyermek születése egyszerre forrása fájdalomnak és boldogságnak. Nem csak fizikai értelemben fájdalmas, hiszen az anya hasában növekvő magzat a biztonságos, melegséget adó anyából hirtelen kiszakad, megszűnik vele egy lenni – ez a lelki élmény legalább akkora fájdalmat jelent, mint amekkora maga a testi kín. Az újszülött önálló életre kényszerül, amelyben ezernyi veszély, küzdelem várja. A születése pillanatában átesik élete első beavatásán: magzatból emberré lesz (ahogy ezzel egy időben az anya is egy más létállapotba lép: nőből szülőanyává, szülővé válik). Védtelen emberré lesz, eggyé a milliónyi emberből – megszűnik egyetlen lenni. Az anya méhében növekedő gyermeknek még nem kell más emberekhez alkalmazkodnia. A születés órái alatt megküzd az emberi létért, a társadalomban helyet kér és kap. Ez a hely feljogosítja, hogy emberek közt éljen emberként, de ezzel együtt kötelezi is, hogy emberként viselkedjen, alkalmazkodjon a társadalom többi tagjához, megtalálja helyét a világban, a társadalmi hierarchiákban.
Na, eldugulok. Bocs, ha valakit a fenti sorok hidegen hagynak! Nem akarok fontoskodni, csak talán Ti is egy más létállapotban vagytok (a terhesség és a szülés valamint az első néhány hónap alatt), így fogékonyabbak vagytok, vagyunk a létről való elmélkedésre.
Szép napot, Dorka