2002.01.23 00:58
Szerző: Anonymous
[url=http://www.biharinfo.elender.hu/vetacsav/ayres.html" TARGET="_top]http://www.biharinfo.elender.hu/vetacsav/ayres.html[/url]
Problémás gyerekek új terápia -Ingerszegénységi bizonyítvány
Igen sok gyermekpszichológusnak, pedagógusnak, szülonek kellett szembesülnie az elmúlt években azzal a ténnyel, hogy egyre nagyobb azon figyelem- vagy tanulási zavarral küszködo, mozgásukat nehezen koordináló, esetleg beilleszkedési problémákkal küzdo gyerekek száma, akiknél teljességgel eredménytelenek maradtak a hagyományos terápiák. A megoldás sok esetben egy olyan kezelési eljárás, amely nem a hagyományos szemlélettel próbál segíteni, s melynek elso hazai eredményeirol nemrég Budapesten konferencián is beszámoltak.
"Olyan világban élünk, ahol a gyerekek egyre jobban távolodnak a valóságos tapasztalatoktól, valódi játékok, közvetlen tapasztalás helyett a képernyok képi világában nonek föl. A tárgyakról, környezetükrol szerzett közvetlen ismereteik hiányosak, de hiányoznak valódi társas tapasztalataik is" hangzik el a nemrég Bedo Ilona, Molnár Magda pszichológusok és Kékesi Attila operator által készített Labirintus címu filmben. Ebben egy Magyarországon csak mostanában bevezetett új terápiát mutatnak be, amellyel olyan figyelem- és tanulási zavarokkal küszködo, hiperaktív vagy túl passzív, autista, illetve kiskorukban túl nagy érzelmi megterhelésnek kitett gyermekeket kezelnek, akiknél más módszerek nem bizonyultak eléggé hatékonynak.
A nemzetközi szakirodalomban szenzoros integrációnak nevezett módszer "szüloanyja" egy kiskorában szintén tanulási problémákkal küzdo, majd utóbb tudományos karriert befutott amerikai neuropszichológus, Anne Jean Ayres. O 1972-ben megjelentetett elso könyvében úgy vélte: a tanulási és magatartási zavarokat mutató gyerekeknél nem a tüneteket, hanem a hátterükben álló zavarokat kell gyógyítani. Az idegrendszer fejlodésével és muködésével kapcsolatos új ismeretek alapján ugyanis arra a következtetésre jutott, hogy a baj valószínuleg az érzékelés során az agyba jutó különféle ingerek feldolgozásában, illetve azok összehangolásában, értékelésében rejlik.
A külvilág ingereit rendezo, összehangoló agyi folyamat szakmai nevén: a szenzoros integráció három alapveto ingercsoport alapján történik. Ezek a már a születés elott is együttmuködo ingerek a nyomást, fájdalmat, homérséklet-változásokat jelzo, borben lévo receptorokból, a belso fülben az egyensúlyozást irányító úgynevezett labirintusszervbol, illetve az izmokban és ízületekben a testhelyzetet "számon tartó" érzékelokbol érkeznek az agyba. Az ember normális esetben ezek illetve a többi érzékszerv, például a szem, fül segítségével szerzett információkkal tud tájékozódni, határozza meg helyzetét, állapotát.
Az amerikai kutatóno úgy találta: egyes gyermekeknél a különféle irányból és módon a központi idegrendszerbe közvetített ingerek nem jól állnak össze "egésszé". Így vélte az ilyen gyerek a világról, illetve azon belül a saját helyzetérol hamis s ezért végso soron rossz döntésekhez vezeto képet fog kialakítani. Ennek okát foként abban látta, hogy a modern kor steril környezete már csecsemokortól kezdve egyre kevesebb ingerrel látja el a mozgást és a tapintást érzékelo szerveket. Ez Ayres és követoi szerint késobb alapveto gondok forrása lehet. "Manapság egy kisbaba nem érzékel annyiféle helyzetváltozást, mint mondjuk a természeti népek gyerekei, mert anyjuk kiságyban, babakocsiban tartja-tolja oket, nem pedig például a karján, hátán viszi. Így a legtöbb ma élo ember szinte születése óta úgynevezett szenzoros deprivációban, vagyis az alapveto érzékelések, illetve ezek tréningjének hiányában szenved" ad a problémás gyerekek számának növekedésére egy lehetséges magyarázatot Varga Izabella, az ELTE személyiség- és egészségpszichológiai tanszékének adjunktusa.
Ayres feltételezése szerint a tanulási és magatartási zavarokkal élok egy részének felmérések alapján a gyerekek akár 5-10 százalékának az érzékelés imént leírt összerendezetlenségével vannak problémái. Ez aztán nemcsak azért hátráltatja oket a hétköznapi életben, mert ügyetlenebbek társaiknál, hanem "emiatt nagyon sokszor sérül az emberré válás egy nagyon fontos lépcsoje is. Egyszeruen nem lesznek képesek a körülöttük lévo világnak egyszerre konkrét és szimbolikus tartalmat tulajdonítani" tájékoztat a problémák halmozódásáról Varga Izabella, az új terápia egyik hazai megismertetoje. A gyermekpszichológusok szerint éppen ez a fo oka annak is, hogy a szóban forgó gyerekeknél hatástalannak bizonyulnak az ilyesfajta panaszok orvoslására eddig bevetett olyan módszerek, mint a benne résztvevoktol éppenhogy élénk szimbólumalkotási képességeket elváró játék-, báb- és rajzterápia, vagy késobbi életkorban az ezek folytatásaként is alkalmazott legrégebbi csoportterápiás módszer, a pszichodráma.
És ez csak a kisebbik baj. Mert az e módszerekkel is "javíthatatlan", eleinte csak ügyetlennek vagy figyelmetlennek tartott gyerekeket "a tárgyi világban szerzett kudarcaik következményeként a szociális környezetben, az iskolában, családban is súlyos pszichés megrázkódtatásokat szenvedhetnek el" mutat rá a késon felfedezett baj következményeire Bedo Ilona, az Óbudai Nevelési Tanácsadó pszichológusa.
Ezen, akár civilizációs betegségként is értékelheto kórra tehát olyan kezelési módot, tréninget kellett kitalálni, melynek során a fejlodés egy bizonyos szakaszán átjutni képtelen gyerekek speciális környezetben és eszközökkel, a szenzoros integrációs módszerben képzett szakemberek segítségével fejleszthetik érzékelorendszereiket, illetve azok információinak helyes összekapcsolását. A terápiás teremben általában olyan eszközök hinta, zsámoly, labda, szonyegek, ferde pad, billego üloke, gumikötél találhatóak, melyek segítségével a gyerekek "próbálgathatják" egyensúlyérzéküket, tapintásukat, koordinált mozgásukat, illetve pótolhatják az eddig elégtelen mennyiségben megtapasztalt érzékleteket. Az ezt segíto eszközök közé tartozik például a háló, melyben a kis páciens felfüggesztve kuporog, és mozgás, ringás által "mintegy a magzati lét biztonságot adó állapotát tapasztalhatja meg" emeli ki a terápia egyik legfontosabbnak tartott elemét Molnár Magda, szintén az Óbudai Nevelési Tanácsadó pszichológusa. Az eszközök összeválogatása végso soron egyetlen célt szolgál, nevezetesen azt, hogy "a gyakorlás közben egyensúlyát elveszto gyermek figyelme drámaian önmagára irányuljon, s a foglalkozásokon lassan megtanuljon önmagára és aztán végül a környezetére is figyelni" foglalja össze a lényeget Varga Izabella.
A módszer érdekessége, hogy olykor az egymástól látszólag teljesen különbözo problémákban szenvedok esetében is képes javulást eredményezni. Kezdetben foként a figyelem- és tanulási zavarokkal küzdoknél alkalmazták, ám késobb sikerrel próbálták ki nehezen beszélo, a finom kézmozgásokban például írásban ügyetlen, majd a társas kapcsolataikban sikertelen gyerekeken is. Mi több, "rendszeresen fogadunk koraszülött és autista, vagyis a környezete elol kórosan bezárkózó, illetve hiperaktív vagy éppen túlságosan passzív gyermeket is" érzékelteti a módszer sokoldalúságát Bedo Ilona.
Szerinte egyébként korántsem ellentmondás, hogy ugyanazt a terápiát végeztetik a folyton izgo-mozgó, nagyokat eso, maguk körül sok mindent összetöro, úgynevezett hiperaktív, illetve a légynek sem ártó, sot a mozgással járó "veszélyhelyzeteket" messzirol elkerülo, felnott korukban pedig igencsak önállótlanná váló passzív gyerekkel. Feltételezésük szerint ugyanis mindkét esetben az érzékelések összerendezésének zavara állhat a háttérben: "A hiperaktív gyerek tulajdonképpen saját gyógyulását keresi a rengeteg mozgásban, míg a passzív, félénk még a felületes érzékelésig sem jut el, következésképpen fél az új megtapasztalásától. A terápia egyébként mindkét esetben hasonló eszközökkel zajlik, de míg a hiperaktív gyereknek meg kell tanulnia figyelni saját és a környezete jeleire, addig a passzívban azt az érzést kell felébreszteni, hogy milyen öröm mozogni" mondja Molnár Magda.
Jean Ayres, az elmélet kiötloje szerint a módszert egyébként 10-12 éves korig érdemes bevetni, amit a magyarországi szakértok azzal egészítenek ki, hogy bár hozzájuk még kamaszkorúak is járnak, az egész életükre kiható sikeres idegrendszeri "bevésésre" 6-8 éves korig lehet számítani. Kérdés persze, mi számít sikernek ebben a terápiában, hiszen a mindenkit csak önmagához méro módszerben igen nehéz objektív mércét felállítani. Arról nem is szólva, hogy maguk a terapeuták is felhívják a figyelmet a módszer körültekinto alkalmazására. Az egyes kezelések következménye ugyanis akár a felnott beteg állapotának rosszabbodása is lehet. Például figyelmeztet Varga Izabella amikor addig nem kialakult félelmek, szorongások, agressziók szabadulnak fel a tréning fesztelen légkörében. Az óbudai gyermekpszichológusok viszont nem tapasztaltak hasonló rosszabbodást, illetve éppen ezen érzelmek feldolgozását végzik labirintusterápiának nevezett módszerükben, melyben a hagyományos freudi alapokra épülo gyermekterápiát ötvözik a szenzoros integrációval.
A terápia használhatóságának életkori kötöttségeit illetoen egyébként némileg megoszlanak a vélemények. Varga Izabella úgy véli, hogy az ilyesféle érzékelés-összehangolási tréningek minden életkorban hasznosak lehetnek. O mint mondja már évek óta foglalkozik egyetemi hallgatóival hasonló módszerrel, akik számára sokszor a felnotté válástól vagy a felelosségtol való félelem okoz nehezen feldolgozható problémákat. Nos, szerinte olykor még ok is jelentos szemléletváltozásról számolnak be a foglalkozások végeztével. Például arról, hogy a páciens a hatméteres létra tetején való gyakorlás közben megtanulja legyozni a tériszonyát...
Illényi Balázs HVG 98/48. szám 1998. december 4.