Sziasztok Lányok!
Nagyon aranyosak vagytok, hogy mind azt kérdezgetitek, hogy kipihentem-e magam.
Hát, a két heti távollétem nem éppen erről szólt.
Azt gondoltam gyanítjátok páran, hogy hová is tünhettem, igaz, nem mondtam semmit.
Meglepetést akartam szerezni magamnak és nektek is, de az élet ismét máshogy alakult.
Március 29-én volt a második fagyibabás transzferünk.
4-ből 3 kismanó ébredt fel és költözött be a 14,7 mm-es puha paplanban.
Két hétig minden nap éreztem a pocimat (fájdogált, szúrkált, vagy csak egyszerűen éreztem).
Mindent megtettem, amit lehet. Feküdtem, vidám és bizakodó voltam (főleg a pocim jelzései után) és még bort is ittam minden este, pedig azt nagyon utálom.
Tegnap volt a vérvételem.
Nagyon bíztam benne, de csak 6,8 lett a hcg-m. 20 alatt pedig nem jelent semmit
!
Viszont bennem van a kisördög és nem merem abbahagyni a gyógyszereket, amíg a doki holnap meg nem néz uh-val.
Valami nem hagy nyogodni. Az egy dolog, hogy a reggeli tesztem először - lett, mire hazaértem addigra +, de ez bőven 10 perc után volt, úgyhogy erre nem adok semmit.
Ami nagyon furi, hogy nincs egy darab pattanásom sem!!! Mindig szokott lenni, nem sok, de a ciklus vége felé egyre több. Most pedig olyan az arcom, mint az áhított kibabó popója!
Szerintetek mi van???
Lehetséges lenne, hogy ennyire későn indult volna el a beágyazódás vagy csak ámítom magam???
Holnap reggel újra tesztelek, de igazából nem reménykedek túlságosan.
A másik dolog, ami nem hagy nyugodni az a "hogyan tovább?"!
Új stimut szeretnék kezdeni, mert nem látom értelmét ennek a fagyibabás bohóckodásnak!
De NAGYON FÉLEK TŐLE!
Érzem, hogy sok ez nekem és pihenni kéne, de ha erre gondolok megszakad a szívem, mert annyira vágyom már egy babóra!
Félek attól, hogy a petefészkeim nem bírnak ki még egy ilyen tortúrát!
Soha nem volt semmi gondom velük, azt sem éreztem, hogy vannak. De a stimu után jött a PCO és a fájdalmak.
Hogy merjek így belevágni egy új stimuba???
Szóval ezek a kétségek gyötörnek.
Egyre inkább hajlok affelé, hogy kihagyjak egy hónapot minimum.
Soha nem féletm semmitől és nem kíméltem magam, de most... bele se merek gondolni.
De attól is félek, hogy a "pihinő" alatt gyötörni fog az önvád, hogy miért nem megyek tovább!
Na, most jól kiöntöttem nektek a szívem!
Bocsi, nem akartalak terhelni titeket, de csak hozzátok fordulhatok tanácsért és segítségért!
Puszillak Titeket és nagyon drukkolok a soron lévőknek!!!
Hajrá Zsebi!!!!
Stella